Magyar (fel)találékonyság, avagy mit adtunk mi a világnak

Találékonyság

A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség.

 

Ford T-modell, számítógép, TV, Excel, holdautó, Rubik-kocka

Ford T-modell, számítógép, TV, Excel, holdautó, Rubik-kocka

Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó 1929), utána öngyújtóval (Irinyi János, 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd beszedett egy C-vitamint (Szentgyörgyi 1931). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar, 1878). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János, 1944), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött (Kemény János, 1964), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly, 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel, 2010) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly, 1948), és bekapcsolta a tv-t is (Mihály Dénes, 1919). Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van (Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park (Asbóth Sándor, ő készítette a város rendezési tervét is). Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a holdautón (Pávlics Ferenc, kb. 1960), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő, 1976).
Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József, 1938), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József 1928) vagy lágy anyagú kontaktlencséjét (Gyorffy István, 1959). használja-e? Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt (Galamb József 1908 aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (Ansits Ferenc, 1983), és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebesség váltója volt (Bíró László, 1932). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (Barényi Béla, 1925). Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta (Csonka János, 1893). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (Jedlik Ányos, 1861), majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (Asbóth Oszkár 1928). Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer díjas (Pulitzer József, 1917) újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (Losonczi Áron, 2001) – magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit 13 év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta, régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját (Bródy Imre, 1930), megivott egy pohár szódát (Jedlik Ányos, 1940), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint (Richter Gedeon, 1912). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez, és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő (Kodály Zoltán, 1929) Psalmus Hungaricust…

Lackfi János

(Forrás: http://www.litera.hu/hirek/lackfi-janos-lovas-nemzet-talalekonysag)

Robin Williams haláláról…

Susan Schneider Williams, Robin Williams özvegye érzelmektől fűtött írást közölt arról, hogyan töltötte utolsó napjait a sokak által szeretett komédiással.

 

250px-robin_williams_2011a_2Amikor 2014. augusztus 11-én Robin Williams megölte magát, a világ nem értette, mi késztethette a népszerű színészt az öngyilkosságra. Néhány hónappal később egy orvosi vizsgálati jegyzőkönyv megállapította, hogy a 63 éves Williams Lewy-testes demenciában (LBD) szenvedett, egy olyan, gyors kognitív hanyatlást eredményező rendellenességben, amelyet az agyidegsejteken lerakódott fehérje okoz. Tünetei az Alzheimer és a Parkinson betegség tüneteire hasonlítanak – az LBD-t tulajdonképpen gyakran Parkinson kórként diagnosztizálják, mint az ő esetében is. A rajongók valószínűleg életükben először hallottak az LBD-ről, erről a ritka betegségről, amely mintegy másfél millió amerikait érint.

Most két évvel a tragédia után Susan Schneider Williams, a művész özvegye „Terrorista a férjem agyában” címmel egy, az Oscar-díjas színész utolsó hónapját megvilágító írást közölt a Neurology orvosi szaklapban. Az özvegy elmondja, hogy csak jóval férje halála után értette meg a betegség valódi okát, fölfedvén, hogy mind a négy orvos, aki áttekintette az eredményeket, egybehangzóan azt állította, hogy azok a legsúlyosabb patológiára utalnak.

Robin Williams elvesztette dopamin idegsejtjei kb. 40 százalékát, és szinte nem is voltak Lewy-testektől mentes idegsejtjei az egész agyában és agytörzsében.

Amikor Theodore Rooseveltet játszotta, Cronauer a Jó reggelt Vietnám!-ban és az egy Úr az űrből-ben

Amikor Theodore Rooseveltet játszotta, Cronauer a Jó reggelt Vietnám!-ban és az egy Úr az űrből-ben

Már 2013 őszén elkezdődtek nála azok a tünetek, amelyeknek, akkor úgy tűnt, semmi közük egymáshoz: székrekedés, vizelési nehézségek, gyomorégés, álmatlanság, a szaglóérzék romlása és az óriási feszültség. A szorongás nem volt újdonság a színész számára, hiszen régóta szenvedett időről időre depressziótól, azonban az a mód, ahogyan akkor kezelte azt, annyira nem volt rá jellemző, hogy az már nyugtalanította a feleségét.

„Csak miután Robin itt hagyott minket, ébredtem rá, hogy a váratlan, elhúzódó félelem és szorongásrohamok az LBD-re utaló korai figyelmeztető jelek lehettek.” – mondta el az asszony. Amikor pánikrohamot kapott és kezdte elfelejteni a Night at the Museum sorozat utolsó filmjének szövegét, az orvosa antipszichotikumot írt fel, de az nem segített. „Csak a halála után derült ki, hogy az antipszichotikum még rontja is az LBD-ben szenvedő beteg helyzetét.” „A férjem nem látott fényt rettegése alagútjának végén. Elcsavarodott idegsejtjei hálójának csapdájába esett, bármit is tettem, nem tudtam kihúzni őt.” A Múzeum sorozat forgatása után úgy tért haza 2014 májusában, mint egy „Boeing747-es, ami futómű nélkül próbál leszállni.”

A Julliard School-ban végzett színész többé nem tudta titkolni betegségét. „Sosem fogom megtudni szenvedésének valódi természetét, vagy, hogy mennyire keményen küzdött ellene.” – írta az asszony. „Én úgy láttam, a világ legbátrabb embere élete legnehezebb szerepét játssza el. Fokozatosan veszítette el értelmét és ennek tudatában volt.”

Később kapta meg a Parkinson-kór diagnózist, amiről ma már tudjuk, hogy tévedés volt. Az orvosi rendelőben az asszony úgy gondolta, „legalább volt magyarázat, a lelkem mélyén reménykedni kezdtem. Robin azonban nem volt rá vevő.”

Az orvosi vizsgálatok során Robin Williams mindvégig higgadtan viselkedett, együttműködött trénerével a terápiákban. Kedvenc testedzése volt a kerékpár, de a Lewy-testes demencia miatt már nem tudott ráülni, mivel egyre jobban remegett a keze és problémái voltak a látásával és a térérzékeléssel is.

A hírességek sétányán...

A hírességek sétányán…

Július vége felé az orvosa abban a reményben változtatott a gyógyszerelésén, hogy kordában tudja tartani a Parkinson kórt. Augusztus 10-én az asszony úgy hitte javul az állapota. Az orvos tanácsára akkor már külön szobában aludtak, hogy mindketten képesek legyenek pihenni. Amikor közeledett a lefekvés ideje, jó éjt kívántak egymásnak és visszavonultak szobáikba. Akkor látta őt élve utoljára, aznap éjjel felakasztotta magát.

 

Egy év Robin Williams nélkül

„Az utolsó együtt töltött hónapokban mindketten erősen arra koncentráltunk, hogy beazonosítsuk és legyőzzük a terroristát az agyában. Azóta is tovább kutatok, de most már a tudomány birodalmában.”

A halottkém 2014 novemberi jelentésének áttekintésekor az asszony elmondta, hogy egyáltalán nem lepte meg a ténymegállapítás, jóllehet akkor még fogalma sem volt arról, mit is jelent az.

„Pusztán az a tény, hogy a férjem agyának csaknem valamennyi területét megtámadta valami, tökéletesen hihető volt. A Lewy-testek elburjánzása az agyában annyi kárt okozott az idegsejtekben és a neurotranszmitterekben, hogy gyakorlatilag egy vegyi háború zajlott le a fejében.”

Jóllehet az asszony utólag bölcsen úgy látja, az orvosok már közel jártak a betegség valódi okának megállapításához, abban mégis kételkedik, hogy a helyes diagnózis változtatott volna

a dolgokon, hiszen a gyógymód nem áll rendelkezésre ma sem.

„Még ha egy bizonyos szintig vigaszt nyújtott volna is a betegség néven nevezése, a terrorista akkor is készült meggyilkolni őt.”

A Robin Williams halála óta elmúlt két évben Susan Schneider Williams az American Academy of Neurology orvosaival karöltve csatlakozott az American Brain Foundation igazgatóságához.

„Remélem, hogy tapasztalataink megosztásával Robin szenvedései értelmet nyernek. Hiszem, hogy Robin nem harcolt és halt meg hiába, hogy ha gyötrelmeiből a bölcsesség a gyógyulást hozza el nekünk.”

Susan Schneider Williams (1) Neurology-ban megjelent írására Melissa J. Nirenberg professzor írt egy válaszlevelet (2), melyben leírta, hogy Robin Williamsnél a hirtelen gyógyszerváltásra dopamin agonista megvonás szindróma lépett fel, amely nyugtatókkal nem csillapítható szorongást, pánikrohamot, depressziót és öngyilkossági késztetést válthat ki.

(forrás: http://www.tenyek-tevhitek.hu/)

 

 

Tündéri (édi-bédi) Bethlehem Szarvaskőben

Kéktúra Betlehembe...

Kéktúra Betlehembe…

Séta Szarvaskőben, Heves megye legszebb fekvésű falujában

 

Súlyos szürke ég nehezedett már napok óta Egerre. A vér frissítésére sem volt már elég a bikavér, így hát egy kis kirándulást terveztünk. Vasárnap reggelre ellenben vékony jég- jeges kéreg fagyott az út felszínére, de ez sem tántoríthatott vissza uticélunktól. Szarvaskő – az Isten hozta őrnagy úr forgatásának helyszíne – nem esett messze. Felsétáltunk a Vodafon(bocs!)-kilátóhoz, majd annak tetejébe, ám a kilátáshoz sokat kellett, hogy pótoljon a fantázia… A köd néha elvékonyult, vagy visszavastagodott – a természet szépségei most a faágak, kórók végére-szélére, száraz levelek peremére „kinőtt” zúzmara tűsorok voltak…

A faluba leérve, igen kellemes meglepetés fogadott bennünket: a templomlépcső tövében egy jó érzékkel, ízléssel berendezett-felállított Betlehemet találtunk, amely csak a hab volt  Szarvaskő „produkciójának” tortáján! Egészen a vár alatti kocsmáig pásztorok, báránykák, csacsik, zarándokok, Háromkirályok „álldogáltak” a kavargó hódarában, hogy jó kedvre derítsék a farkasordító hidegben kint sétálókat… Mennyi fantázia, mennyi derű és ötlet! Nézzétek meg, nézzék meg!

U. I.: Forralt bor a kocsmában kapható!

Harsáczki Gyuri

Lélekszakadva toronyiránt…

Átadták a Prédikálószék új kilátóját – 2016. október 22.

 

dsc_0949Úgy hozta a „szerencse”, hogy szombaton 12 órakor vetődött fel a kérdés: mit is csináljunk ezen a váratlanul szép napon? Az már szerencsésebb tényező volt, hogy alig félórával előtte olvastam az egyik barátom által továbbított hírt, amely a Prédikálószék kilátójának aznapi átadásáról szólt…

Nosza, percek alatt összepakoltam, és – bár kételkedtem abban, hogy alkonyat előtt odaérek -, nekivágtam a valahol mindig feltúrt főváros forgalmának. Pedig ha tudtam volna, hogy milyen ütőképes a Szuzim – a kocsi -, és a magam alkotta csapat, adtam volna még 5 perc gondolkodási időt magamnak, és tettem volna be váltópólót és vizet… Nagyjából egy óra alatt voltam az említett csúcs közelében – a Királykunyhói vadászház közelében lévő parkolóban. Gyors bakancshúzás, kamásli-motozás, és nekivetkőzés következett, mivel tudtam, hogy két póló elég is lesz a toronyiránt-tempóhoz. Akkor derült ki, hogy nincs harmadik – a fenti váltáshoz… Mindegy! – bosszankodtam. Ekkor az övem elengedte a nadrágomat. Na ne! Vadul koncentráltam a szétesett öv mechanizmusára. Aztán sikerült jól összerakni – végül nem kellett maslit kötnöm rá…

 

dsc_0940A vadászház előtt – alig 300 méter tszf. magaságnál – azonnal elő kellett kapnom a térképet, mert nem emlékeztem arra, hogy jelöltek-e ide tavat. Nem jelöltek, de a hangulatos kacsaúsztató azért ott van. Világos volt, hogy tulajdonképpen csak a gerincre kell fölkapaszkodnom, és én választom meg, hogy milyen meredeken. Az erdészeti döngölt dózerúton az első erős jobbkanyarig gyalogoltam erőltetett menetben, majd letérve arról először némi kétes földúton, majd a fák között, terepen kezdtem meg a szint felszámolását – kb. 400 métertől… Vadcsapások könnyítették, kidőlt, kivágott fiatal fák nehezítették a feljutást – a meredekséget meg sem említem. Az első etap után vadkerítés, annak tövében pedig – pihenő gyanánt – egy földút várt. Az utóbbit jobbfelé kerültem, és a kerítés tövében a korábbinál gyérebb aljnövényzeten vágtam neki ismét. Néhol kiláthattam Pilisszentlászló felé, s jó volt látni a megtett szintet. Ismét egy dózerútra értem, amelyen egy kis oldalgerincig haladtam, s onnan megpillantottam a Duna kékjét. Az oldalgerincen aztán már egészen könnyedén felcaplattam a turistaút szintjére – kb. 600 méterre – és bekapcsolódtam a „heppeningbe”…

 

A piros háromszög jelzésen állandó volt a „turistaforgalom” – egyre több erdészt, és erdészeti járművet láttam a Pilisi Parkrdőtől. Az utolsó szakaszon zúzalékkal frissen felszórt úton értem – többekkel – a kilátóhoz. A nemrég kiirtott aljnövényzet miatt néhol sárosabb volt a terep, mint kellett volna az esők után, és a sáros zúzalékból sokat felvittünk a talpunkon a lépcsőkre. (Hasznos kellenne valami komolyabb sárleszedő rács, s azzal kímélnénk a lépcsőt!) A fordulókban a térséghez köthető királyainkról olvashattunk komoly, illetve legendai történeteket színesen illusztrált táblákon. A 12 méteres kilátón a 9. méteren van a legfelső szint, s így tető van az ember feje felett, de ki magyarázza el azoknak az ifjú turistáknak, akik már láthatóan kigyönyörködték magukat, hogy beszélgetőpartnereikkel ne foglalják le teljes egészében a korlát-mentét! Akik sohasem gondolnak másokra… Oda kellett furakodnom. Csodás volt, amit láthattam!

 

dsc_0933Az építmény impozáns – ahogy azt várhattuk. No de nem mindenki várta – vitatott a kilátó megítélése. Eleve ellenérzést váltott ki az, hogy kivágták a hegyfok egyik jellegzetes faóriását, s jó ideig nem történt más, mint az, hogy bekerítették az építés területét és elszállították a fapadokat, -asztalokat. De visszakerült a kereszt is (mécsesek is égtek a tövében).

„Horrortorony” – vakkantotta el magát mellettem egy 30-as turista. Ő még biztosan sokáig fog ragaszkodni a régi környezethez, de hát most már ahelyett, ez van.

„Eddig is jó volt innen a kilátás, most sem lett rosszabb. Eddig is körpanoráma(?) volt, most is. Fentről most nem lehet fotózni a tartóoszlopok miatt.” – hallottam a szomszéd asztalnál egy idős turista hozzászólását. Szerintem ez nem így van, mert kicsit jobb lett a kilátás – jócskán visszavágták a fákat a sziklák alatt -, az oszlopok pedig nekem – speciel – nem akadályoztak meg a panoráma lefotózásában. Annak viszont igaza lehet, aki a hegycsúcs intimitását siratja. Az most elmúlt.

 

Jó ideje kicsit messzebbről élem meg az újításokat – most ez van. A Prédikálószéken csupán háromszor voltam – kedvenc helyeim máshol vannak. A kilátónak inkább örülök, mint nem.

Harsáczki György

Sóhaj – vakolat – sóhaj

A Budavári Palota Krisztinavárosi szárnyának születése és haldoklása (1-2. rész)

 

Már csak emlék, mikor még közmunkás voltam az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budavári Palotában… Nem ezzel szoktam dicsekedni elsőként „pályafutásom” állomásai közül, bár – kétségkívül – ez volt a legelőkelőbb hely.

 

Győzelmi ének egy romhalmaz felett…

A Budavári Palota. Nincs még egy ilyen mostoha sorsú, megcsúfolt királyi lakhely Európában, mint az, melynek korábbi falai között Mátyás király forgatta a kódexeket, és kertjében lantzenét hallgatott, és amely ma díszeitől megfosztva a Várhegyről a Dunára néz. Sajnos a híres reneszánsz királyi lakot romhalmazként vettük vissza a törököktől, s az azokra emelt barokk, késő- és neobarokk épületekben nem lakott már király – függő helyzetünk miatt. A Mátyás korabeli épületrészek nagy hányadát az 1714-es építkezések során semmisítették meg. A tervezők úgy alakítottak ki nagyobb területet a fennsíkon, ahogy a lentebbi lerombolódott várfalak koronaszintjéig feltöltötték a maradványok felszín alatti részeit és a köztük lévő szűk udvarokat. Az új palota már a várparancsnokságnak és törzskarának épült. Elsőként a helytartó, majd a Sankt Pölten-i angolkisasszonyok, aztán a nagyszombati egyetem vették birtokukba, később a Főhadparancsnokság került ide, és itt őrizték a Szent Koronát. A 18. század végétől a nádori család lakta – a császár, majd császári-királyi fenség épp csak megfordult itt. (Mária Terézia egyetlen egy alkalommal lakott a palotában.)

 

Az Ybl-Hauszmann-féle kibővítés

A Kiegyezést követően megfogalmazódott az igény a palota egészének kibővítésére, s az építkezések 1890-ben vették kezdetüket. Ezzel Ybl Miklóst bízták meg (előző megbízatása a Várkert Bazár volt), ám halálával, 1891-ben Hauszmann Alajos vette át a stafétabotot. Az építkezés oroszlánrészét a Krisztinaváros (nyugat) felé néző új épülettömb – a mai F épület – felhúzása tette ki, amelyben (még) az országos könyvtár működik. Én ezzel a palotarésszel foglalkozom most. Egy új palota nem fért volna el az elkeskenyedő Várhegyen, így Ybl egy látványos, rendkívül masszív, egy egész bástyányi tömegű alépítményt tervezett alá. Ahogy az épület magasodott, egyre fentebbi teraszra települt, egyre nagyobb tömeget képviselt. Összesen hét „várnyi” emelettel emelkedik Krisztinaváros fölé. (Ezért volt ésszerű – később – felvonót építeni bele.) Az alsó három szint raktáraknak, konyhának, kazánháznak adott helyet, a negyedik a konyhát, fűtést és más feladatokat ellátó személyzet lakásainak, a következő kettő magán (királyi, hercegi) lakosztályoknak, fogadótermeknek, a hetediken pedig a hálószobák, termek rendbentartásáért felelős személyzet szállása és a koronázási jelvények páncélterme volt. Az krisztinavárosi szárny inkább lakhely volt, mint reprezentatív palota, termei kisebbek voltak – ezek közül a Szent István-termet és Hunyadi-termet lehet megemlíteni.

Ezzel párhuzamosan tégla támfalat alakítottak ki a vár nyugati oldalán, amely helyet adott az ekkor épített Palota útnak is. Az új palota fent egy félig nyitott udvart zárt be, amely ma is az Oroszlános udvar nevet viseli a bejáratánál álló oroszlánok után. A kupolás lovarda épületét is átépítették az első teraszon – az előtt állt eredetileg Vastagh György szobrász Csikós szobra 1901-ből –, az Oroszlános udvar elé pedig az őrség számára és istállónak egy-egy historizáló épületet emeltek. Az 1904-re befejeződött bővítés során az észak-déli fekvésű palotasorhoz is új oldalszárnyakat toldottak.

 

Az új rendszer bontókalapácsa

Az első világháború után IV. Károly lakott benne 1918 októberéig, majd Trianon után – 1921-től – Horthy Miklós kormányzó lakhelye volt 1944. október 16.-ig, amikor a németek elhurcolták. A Budavári palota Budapest 1944 Karácsonyától 1945. február 11.-ig tartó ostromában a harcok központjában állt: ott volt a magyar és német csapatok főhadiszállása. A Vörös hadsereg tüzérsége teljesen rommá lőtte-bombázta az épületegyüttest, amely az ostrom befejeztével is napokig égett, s a legnagyobb károk akkor keletkeztek. A pusztulás az 1686-oshoz volt mérhető…

A megváltozott politikai viszonyoknak „megfelelően” évekig halogatták az épület és az épületbelső megmenthető részeinek védelmét, bár a Budavári palota el is vesztette eredeti funkcióját. A Rákosi Mátyás vezette kommunista államhatalom párt- és állami központi negyedet kívánt létrehozni a Palota helyén. „Természetesen” először felmerült az épületegyüttes teljes- vagy részleges bontása is… Sajnos ideológiai okok és pénzhiány vezettek a Budavári palota megmaradt díszeinek, értékeinek megsemmisüléséhez. A palota összes terméből és helyiségéből eltüntették a Lotz Károly falfestéseket, az aranyozott stukkódíszítést, a csillárokat, az faborítást, a mintás parkettát, a szobrokat, elbontották a Savoyai-teraszra levezető díszes – megmenthető – Habsburg-lépcsőt, az őrségi, a lovardai épületeket, a Szent Jobb-kápolnát, és a Szent György tér legtöbb épületét… Az is egy terv volt, hogy nem kerül kupola a palotára, vagy hogy kiszélesített szárazárok választja el a palotát a Szent György tértől – a kommunista vezetők védelmében -, s ahhoz további palotarészeket bontanak le. Eközben felszámolták a legtöbb bejutási útvonalat a várba.

 

Földhözragadt megoldások

Egyetlen „haszna” volt a háborús károknak: a régészek a felszínre hozhatták a betemetett, feltöltött középkori falakat, s egyéb leleteket. (Az Oroszlános udvar kövezetén világos színű riolitból van kirakva a néhai Mátyás-palota falainak helyzete.) Ezeket – a palotával ellenben – kiegészítették, felmagasították. Ekkor született meg a Buzogány-torony is, amely egy középkori formájára visszabontott védműből és egy középkorias bástyafelépítményből áll.

Sztálin halála és az ’56-os forradalom hátráltatta kiépítést, majd 1959-re eldőlt, hogy kulturális feladatot kap a Budavári Palota: múzeumokat költöztetnek a falak közé, és az Országos Széchényi Könyvtár is ide kerül. 1963-ra elkészült a leegyszerűsített vasbeton kupola (3 méterrel nyugatabbra tolva, de azonos magassággal), puritánabb lett a tetőzet, és szinte kivétel nélkül minden nyílászáróra a kor „modern”, egytáblás billenőablaka került, amely már kívülről is meghatározta a palota képét… A belső terek minimalista kialakítása egy 1960-as évekbeli elegáns irodaház megoldásait tükrözte. A Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) jól szemlélteti ezt egy „1945 előtti” faragott, karfás rokokó szék, s a mellette éktelenkedő „modern” irodaszék – mintha csak egy vallatószobából rántották volna elő.

A Budapesti Történeti Múzeum 1967-ben, a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben, a Széchényi-könyvtár pedig utoljára, 1985-ben költözött a falak közé. 30 év elteltével… A kiépítés egyszerűen meghaladta a szocialista állam képességeit.

 

Faggatjuk a palota titkait

Térjünk vissza a jelenbe! 2014 második felében egyre többen vélték tudni a dolgozók közül is, hogy a könyvtárat elköltöztetik. Nézzük csak meg, hogy „a múltat végképp eltörölni”-rigmusra átalakított F (és az összes többi) épület, mennyi munkát fog adni azon szakembereknek, akik 1945 előtti állapothoz hasonlóvá szeretnék alakítani, rekonstruálni az épületet!

Elbe Istvánt – információszolgáltatási igazgatót – régóta foglalkoztatta a palota egykori és mai állapotának összevetése, s időnként látogatókat is körbevezetett meghirdetett belső kirándulásain a közönség elől lezárt épületrészekben. Véletlenül futottam össze vele, amint az érdeklődő takarító személyzetet kalauzolta. Akkor megbeszéltük, hogy egy másik időpontban nekem – mint dolgozónak – megmutatja a palota titkait. Engem mindig is érdekelt volna ez a dolog, de a mai épületbelső olyan sokkolóan messze áll az egykori viszonyoktól, hogy az embernek egyszerűen nem jut eszébe, hogy hol is van…

 

(2. rész)

Az F épület főlépcsőházában futottam össze Elbe Isvánnal – idegenvezetőmmel -, a 6. emeleten. Megtudtam, hogy korábban, egy tematikus látogatás alkalmával ő tette ki néhány, archív felvétel másolatát a régi nézőpontokkal egybeeső helyekre, majd – mivel nem kellett eltüntetni – kint hagyta azokat. Megdöbbentő a hatás.

 

Fadrusz, mint Atlasz

A főlépcsőház aljában Fadrusz János két Atlasz szobra látható, amelyek egykor egymással szemben álltak. Tulajdonképpen mindössze ez e két szobor maradt az eredeti lépcsőházból, egy kandelláber (a BTM-ben látható), no meg az a néhány eredeti lépcsőfok, amelyek sárgás színe a fordulóig követhető. Megváltoztatták a lépcső-struktúrát, kibontottak falakat, féloszlopokat, szállítási nehézségekre hivatkozva helyben darabokra törték Stróbl Alajos Justicia szobrát, a hetedik emeletnél pedig „bezárták a lepcsőházat”, amely addig a felette lévő üvegtetőn át kapott természetes világítást. – Tudod-e, hogy hívják a régit óvó építészek ezt a lépcsőházat? Központi ravatal. Halott… És ha már itt tartunk: hogyan hívják a kupolát? A szopott gombóc!

És Elbe úr szolgált még egy érdekességgel: a „fiatalabbik” Atlasz-figura arcában Fadrusz János saját vonásait ismerhetjük fel. Ugyanígy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport Báthory Istvánnak elnevezett alakjának arcán is ő „tükröződik”.

 

Nők a korláton…

– Kezdjük fent, és haladjunk lefelé! – javasolta vezetőm, és felszaporáztuk az olvasótermek szintjére, a hetedikre, majd fentebb, a nyolcadikra. Balra befordulva egy padlószőnyeggel borított, bálterem nagyságú „hodályban” találtuk magunkat. A falakat, és a négy beton szerkezeti elem-hasábot polírozott, szürke mészkőlapok borították, a széleken vitrinek vesztegeltek.

– A Hunyadi-termet leszámítva a lépcsőház volt a szárny dísze – mesélte István. – Most az üvegtetőn állnánk, rácsos szerkezeten, ha létezne. A lépcsőházat itt is lefedték-megszüntették.

Üvegezett ajtó nyílott egy teraszra. Csak én léptem ki a szemerkélő esőbe, és megpróbáltam végigfotózni a korláton sorakozó hat kőszobrot, amelyek Nagy-Magyarország részeit szimbolizálták: Erdélyt, Horvátországot, Fiumét, Magyarországot, Szlavóniát és Dalmáciát. Furcsa belegondolni abba, hogy a három méter magas, finoman megmunkált nőalakokat kizárólag innen lehetett megfigyelni közelebbről – bár innen pedig alulról és hátulról láthatók.

Ezt a szintet kisebb rendezvényekre használják. Egy feliratból kiindulva nem is olyan régen büfé is működött itt fenn. A hodály két oldalán egy-egy csigalépcső vezetett egy-egy kis galériára. Mintha lomokat tárolnának fenn. Érdekes, hogy a szocializmusban törekedtek arra, hogy az egész Budavári Palotában egyöntetűen alkalmazzák a „tojásos doboz” belső dekorációt.

A terem túlsó végében egy plexi-modellt találtunk, amely a középkori Mátyás palota és a Krisztinavárosi szárny helyzetét mutatta be a Várhegyen – hogyan építették a várfalakra ezt a szárnyat.

– Van egy hely a főbejárat környékén, ahol nagyon összevissza színű márványlapokból borították be a falat. Valószínűleg azért, mert a lopkodás már akkor is annyira ment, hogy nem maradt elég azonos színű márvány… – villantott rá István a szocializmus egyik velejárójára.

 

Korona a fénymásológépen

Az északi oldali lépcsőn jöttünk le a 8. szintről, a hetedikre, az olvasótermek szintjére. Én – őszintén szólva – nagyon barátságosnak találom az olvasótermeket, de ezeknek sincs sok köze az 1945 előtti időszakhoz: a hírlap- és az általános olvasóterem középső része eredetileg az F épület egy-egy belső udvara volt. (Raktárszinteket építettek beléjük.) Az olvasók – a régi viszonyoknak megfelelően – az udvar felett ülnének a levegőben. Az északi oldal irodái felé léptünk ki a olvasókból, ahol rögtön egy arany színű-csillogású táblát pillantottam meg – egy fénymásológép társaságában. A tábla – magyarul és angolul feliratozva – a Szent Korona őrzésének helyét jelölte: „…1900-tól ezen a helyen, az itt kialakított páncélszobában őrizték a koronaőrök … 1944-ben innen menekítették el országhatáron kívülre.”. Egy folyosón?? Persze, hogy nem, hiszen ebben a szárnyban sem maradt meg szinte semmi az eredeti helyiség-felosztásból. (Csak az ablaknyílások maradtak a helyükön.) A folyosó már az új beosztás eredménye – nem megfeleltethető a mostani helyiségekkel.

 

Kormányzói nézőpontból

Az épület északi oldalán kialakított kisebb lépcsőházban jutottunk le a 6. szintre – valóságban az első emeletre. Ez a tér volt – az egész épületben is mindenhol – a legkiemeltebb. Itt alakították ki a Hunyadi-termet is, amelytől Horthy Miklós kormányzó lakosztálya kezdődött. A Hunyadi-terem szintén neoreneszánsz stílusú volt. Közepén Fadrusz János Mátyás lekicsinyített lovas szobra állt, a falakon pedig Benczúr Gyula festményei néztek a látogatóra. A festőművésztől nyolc képet rendeltek Mátyás életéről, de sajnos csak két festmény készült el – Mátyás fogadja a pápa követeit, illetve a Diadalmas Mátyás (bevonulása Budára). Ezek fenn is maradtak.

A szomszédos Zeneműtár olvasótermébe tehető eredeti helyiség Horthy dolgozószobája volt.

Egyébként fiának, Istvánnak a házasságával, az ifjabb Horthy család is itt lelt otthonra.  A hetedik szinten, a délnyugati sarokban, a „multimédia olvasószobában” lóg egy háború előtti fotó a lakosztály egyik helyiségéről. És „máris” láthatjuk a mai képet. Van ám kontraszt… Ez a sarok helyiség bír talán a legszebb kilátással – a Tabánra, a Gellérthegyre, szinte középen áll az 1950-es években megépített Buzogány-torony, a Nyúl-kert és az Újvilág-kert. Az ablak mellett újabb régi felvétel mutatja az egykori kilátást: másik Erzsébet-híd,  a Buzogány-torony helyén egy téglából épült, balusztrád-mellvédes, széles torony… A rezidenciát a korabeli Pesti Hírlap Képes Vasárnapjának egyik riportjából elég jól ismerik a történészek.

 

Apponyi könyvszekrényei

A híres Szent István terem „helyén” ma a Budapesti Történeti Múzeum és az OSZK osztozik – a neoreneszánsz díszítésű teremről egy régi fotó függ a folyosó falán.

De van itt még valami! Nézzük meg az Apponyi-termet! – indult el a Régi nyomtatványok tárának folyosóján István. Az irodahelységen át léptünk a terembe – üdvözölve a kollégákat -, ahol olajfestmény portrék alatt régi könyvtárszekrények néztek a középen álló hatalmas faasztalra. Apponyi Sándor 1924-ben rendelkezett lengyeli kastélyában lévő 15 000 kötetes könyvtáráról (bútorzattal együtt), amelyet a nemzetnek szánt. A Nemzeti Múzeumból érkezett ide 1985-ben – a bútorzat sajnos minden költözéskor veszített eredetiségéből, mivel mindig igazítani kellett az adott helyiségekhez.

Az északi oldal munka-liftjén a 3. szintre ereszkedtünk. (Ezek a liftek mind a „normál” emeleteken, mind a fele olyan magas ráktárszinteken is megállnak, és két irányban nyílnak.) Éppen a gazdasági bejáratnál álltunk, amelynek szocreál fémszárnyának belső oldalán ott láthattuk a lovarda épületének fotóját – valaha ezt látták  a kapuból.

Ezután beléptünk az állandó hőmérsékletű és páratartalmú raktártoronyba. Ide – természetesen – csak engedéllyel lehet belépni – csak dolgozóknak. A Krisztinavárosi szárny két belső udvarából hatalmas, 11 szintes raktárat alakítottak ki, amely az ide folyamatosan érkező zenei, grafikai, nyomtatott újdonságok, régiségek miatt 2002-re már be is telt. Azóta külső raktárhelységeket vesznek igénybe. Ha kormányzati célokra veszik vissza az épületet, akkor hogyan varázsolják ki a vasbeton raktárszinteket? Jó kérdés.

 

Az Angol akna nagyszerűsége

A gazdasági bejáraton át egykor a főépület konyháját ellátó szekerek jutottak be a Krisztinavárosi szárnyba. Két irányból is jöhettek: az új Palota úton, szemből érkezve, és dél felől, az Angol aknán át. Hogy mi az az Angol akna? A szárny könnyebb elérhetőségét megoldó két szint mély út (szinte árok) az Oroszlános udvar és a szárny közé beékelve. (Ez alatt kerékpárral kellene ideérkezni, hogy átérezzük nagyszerűségét!) Az F épület három helyen is átkapaszkodik az akna fölött az Oroszlános udvarhoz (a bejáratnál is), így a könyvtár látogatói nem is érzékelik az aknát, csak ha véletlenül lenéznek.

Ugyan ki tudja, hogy az Oroszlános udvar alatt alagúton is át lehet jutni a Dunai palotasorba? A tervező és az építtetők azonban az átjutást két szinten is lehetővé tették! Ugyanis az Angol akna felett átívelő épületrész még egy-egy átjárót rejt az udvar szintje alatt! Azon siettek át a felszolgálók a zsúrkocsikkal a díszvacsora tálaló asztalaihoz a Dunai szárnyba. Manapság pedig még az udvarra besomfordáló turisták is zsákutcába futnak a BTM kapujánál…

 

Szinte a föld alatt…

Ide érkezett a szén is, amelyet lejutattak a 2. szintre, a kazánházba. Felettünk körülbelül öt méter magasan hajladoztak a helységek boltívei, alattuk szürke színű linóleumon, szürke salgó állvány-szerű polcrendszer állt. Mindössze itt és lentebb találkozhatunk történelmi architektúrával – belül. Elbe úr előresietett a sötét állványsikátoron, a következő terembe, ahol lámpa világított: itt egy kolléga ült a könyvlift indító-egységénél. Akár nyomasztónak is mondhatom a munkát itt lent a „föld alatt” egyedül. Ide érkezik a kérés a 7. emeletről, hogy mely könyveket kéretik a raktárból. A dolgozó összeszedi azokat, és küldi azon az ötletes, sínpályán közlekedő „könyvliften”, amely négy emeleten át utazva megérkezik az olvasótermek szintjére. Mára már ennek az unikumnak is van vakvágánya, amelyet nem használnak. Németországban gyártanak még ilyet, nem lenne egyszerű, ha komoly meghibásodásra kerülne sor…

A további termekben rég-, vagy sosemhallott folyóiratok bekötött évfolyamai sorakoztak a fejem fölött, miközben az Elbe úr által teremtett fénykörbe igyekeztem a közben elsötétített térből… Mintha egyre régebbi kiadványok, újságok vaskos évfolyamai nyomták volna a polcokat. Több mázsa hír, rövid gondolat, hirdetés, régi fotó a megsárgult, kirojtosodott lapokon az egész Monarchiából – Siebebürgisch-Deutsches Tageblatt 1905, Miskolczi Napló 1912, Szegedi Napló 1888 -, és meghökkentő korrajzok: Hunyad megye Tanügy 1908-11, Hosszu Élet (talán folyóirat) 1888-89…

Bár eddig csak a két raktártoronyról beszéltem, ám a 3. és a lentebbi szintek nagy részét is kiadvány-raktározásra használják. A polcok erdeje után egy hosszú, boltíves folyosón találtam magam, amelynek mennyezete keresztül-kasul volt hálózva csövekkel, vezetékekkel, a falakhoz pedig, bútorlapok, kimiskárolt szekrények támaszkodtak. Karbantartói körülmények…

 

Az akna – mindig van lejjebb

– Nem kis feladat ezeken a távoli részeken is állandó páratartalmat, hőmérsékletet biztosítani. Mert, ha elreped itt egy vízvezeték-cső, nem is azonnal veszik észre… – szólt kalauzom a nem éppen ideális raktározási adottságokról. Egy szinttel lentebb még mindig boltívek tartották a mennyezetet, de már alacsonyabbról indultak – a polcrendszert is ehhez igazították. Legfeljebb az első szinten járhattunk, majd egy zörgős acélszerkezetes lépcsőházban leértünk a nulladik szintre. Kecskeméti lapok 1934, Nemzeti Sport 1937 – olvastam a könyvgerincekről. Az előbb még lábmagasságban láttam azokat a kerek kis ablakokat, amelyek a „rendes” ablaknyílások alatt bizonygatják azt, hogy még itt is van használható tér az épületben – most már a könyvállványok tetejénél.

– És le is értünk. Itt láthatod azt az aknát, amely egyike lehet azon lejáratoknak, amelyeken át 1945. február 11-én, a Kitöréskor sokan megpróbáltak kijutni a várból… De nekik sem sikerülhetett – hajolt Elbe úr egy legfeljebb 80×80 cm-es öntöttvas aknafedél fölé egy állvány tövében. – Ha sikerül kiemelni, lepillanthatunk 15 métert, már ha le tudunk világítani.

De nem tudtunk: az akna sarkába 45 fokban bebetonozott vasrudak sora elveszett a sötétben. Az akna levisz az Ördög-árok vízfolyásának szintjére, de – egykor – onnan a menekülők sem a Hűvösvölgy irányába, sem a Duna felé nem jutottak ki. – Akinek van gusztusa, az kipróbálhatja! – húzta vissza vezetőm nehéz fedelet.

Barlangász kifejezéssel élve: itt volt a végpont. Lentebb, csak a külön utakon futó, modern lift visz – az utca szintjére.

 

Mi jöhet még?

A séta során láthattam, hallhattam, hogyan zsigerelték ki az épületet a padlástól a pincéig. A barbarizmus meghökkentő mértékével találkoztam itt a Krisztinavárosi szárny átfogó látogatásakor. A palota 20. századi történetét nagy léptékben átgondolva úgy érzem, hogy a sötét 50-es években a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. Pedig hasonló rendszerváltás máshol is volt… Nem lebegett nálunk az „szocialista éterben” egy szikrányi egészséges nacionalizmus sem – ne tegyük tönkre, ami a miénk.

Ha az 1950-es évektől 30 év kellett a megvalósításig, vajon hány év lesz most, a digi-korszakban? És hányszoros energia befektetéssel fogják a szakemberek visszaállítani a Budavári Palota régi pompáját (ha befejezik, ha hasonlítani fog a régihez, ha, ha…) mintha a háború után felújították volna? Attól tartok, hogy azt már nem érjük meg.

Harsáczki György

Tényleg megmenekül a Radetzky?

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat...

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat…

Miután – velem együtt – sokakat bánt és felháborít a régi, városképi jelentőségű, netalántán műemlék épületek likvidálása – a helyreállítás és új funkció adása helyett -, az esőterhes fellegek ellenére sok lelkes patrióta gyűlt össze a Radetzky-laktanya előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot, az épület bontása miatt.

Mondhatjuk, hogy a tiltakozók áldozatot hoztak a védendő épületért, mivel az eső kétszer is rázendített, de a „csapat” maradt. Még nőtt is a jelenlévők száma…

A laktanya épülete 1897-ben nyerte el mai arculatát, de az épület hátsó részében található a 1840 körül klasszicista stílusban emelt Élelemtár, Gabona- vagy Királyi Élelmezési tár.
A laktanyaépület az 1956-os forradalom idején az események középpontjába került, a közelmúltban MDF-székház volt, ám egy ideje kihasználatlanul állt. 2011-ben műemléki védettséget kapott. Az HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat nemrég gyorsan megvásárolta az ingatlant – egyéb felelős hivatalok szemhunyása mellett -, és lázas sietséggel hozzálátott lerombolni azt. (A tető – akárki megállapíthatta -: nemrég volt cserepezve!) Legelőször is kivágták az udvar nagy fáit… A cég szerint „megtartották volna a védelmet élvező részeket”, mivel a jellegzetes homlokzat részeket meghagyták volna. Ezek „felhasználásával” épült volna meg a csodálatos üveg és acélkocka, amely tovább gyarapíthatta volna a bérlőkre váró irodaházak sorát… de ezzel is eltűnt volna egy darab Budapest építészeti örökségéből, s lett volna helyette egy ideig-óráig elviselhető, majd „eldobható” irodaház.

Csak a civil szervezet figyelt fel a bontás előkészítésére és megkezdésére. Többek között aláírásgyűjtést kezdeményezett a világhálón, ahol eddig több mint hétezren álltak a laktanya megmentése mellé.

Határozott hangokat hallottunk...

Határozott hangokat hallottunk…

A Radetzky-laktanya mentő tüntetésen mindenki nagy örömére és megkönnyebbülésére sikert jelenthettek be a szervezők: a jogtalanság (műemlék épületre kiadott bontási engedély) bejelentésére a fővárosi kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatósága visszavonta annak építési-bontási engedélyét, és elrendelte az építési-bontási munkák azonnali leállítását.

Sajnos az épület tetőzetét már felében elbontották, így a Patrióták a védőtető építését követelik, várják a bontógépek elszállítását és a bádogfal eltávolítását, mivel ezeknek már nincs értelmük és jogosultságuk. Emellett javasoltak egy emlékhelyet az 1956-os, ide köthető eseményeknek, és legalább egy emléktáblát az MDF ténykedésének. Egyetértünk. És abban is, hogy kapjon léket minden hasonló ámokfutó, pénzszagú „beruházás”.

Pestről nézve...

Pestről nézve…

Harsáczki György

Van egy vár Nyitra mellett: Gímes

Május 7-én menni kellett valahová… Nemrég találkoztam a térképen Nyitra magasságában Gímes várával.

– Nem hiszem, hogy a tervezett felvidéki kerékpártúránk alkalmával eljutnánk ide – gondoltam -, így ha most látom, akkor sokáig biztosan nem kerül utamba… Lassan haladtam a kisebb-nagyobb látnivalók miatt – 13 óra után döntötem el, hogy kell a Gímes vára.

Útvonal: Pilisvörösvár, Esztergom, Párkány, Kéménd, Bény, Csata, Oroszka, Csata, Lekér, Zselíz, Sáró, Kálna, Rohoznica, Nagygyőröd (Velky Dur), Csiffár, Tild, Verebély, Zsitvaújfalu, Taszármalonya (Tesarské Mlynany), Bélád (Beladice), Neverice, Gímes (Jelenec)

 

 

 

 

 

 

Holdvilágos túratársakkal…

Az átnyergelés

Egészen másnak indult a nap, mint amit vártam. Amellett törtem pálcát, hogy jól kimerítem magam a Pilis-hegyen és környékén… és hogy kiterülök a meleg napsütésben a pástra valahol… Hogy elérjem a szentkereszti buszt, még a reggeli kávéról is lemondtam – úgy utaztam végig a városon. A HÉV-re is az utolsó percben szálltam föl.

A Remete-barlangban...-ból

A Remete-barlangban…-ból

„Szerintem legfeljebb egy perc van még indulásig…” – válaszolta egy éppen felszálló fiatal nő kérdésemre, mert egy kávé vásárlását fontolgattam még… Már nem szálltam le. A HÉV elindult.

„…itt vagyok a HÉV-en, de későn érkeztem, egyébként jelentkeztem a túrára, csak később… …a túratárson…” – hallgattam a nő telefonbeszélgetését mögöttem, ami felkeltette érdeklődésemet (ahogy mondani szokták). Én is túratársas vagyok, csak most nem jelentkeztem…

Megtudtam Zitától, hogy István, a túraszervező a Holdvilág-árok és környékére kalauzolja majd a csapatát. „Az nekem kispálya…” – morfondíroztam magamban – „de lenne társaság…” Nehéz választás volt. Februárban nem volt olyan szórakoztató a téli túra ismeretlenekkel.

Zita azt javasolta, hogy hívjam fel a túravezetőt, és tudjam meg a részleteket. „Heten vagyunk, mint a gonoszok…” – mondta István a „legfontosabbat”. Aztán mondott részleteket az útvonal felől is, és nyilvánvalóvá vált, hogy kis kört tesznek… Menjek, ne menjek? – nagy dilemma! Egy kis beszélgetés után 2 megálló alatt 2 kocsit surrantunk előre túratársnőmmel, és lehuppantunk a csapat mellé. A társaság érdekesnek mutatkozott, én pedig döntöttem: csatlakozom. Erre a döntésre azért még a dobogókői busznál történő jegyváltásig vártam – itt is vagy tízen csatlakoztak – aztán gyerünk..!

Remek szalonnasütés volt! Dőlt a "lé"!:)

Remek szalonnasütés volt! Dőlt a „lé”!:)

Amikor leszálltunk a pomázi rehabilitációs intézetnél ismét csapódott néhány – várt – ember. Aztán elindultunk… volna, de jött egy zajos bemutatkozás (amit az erdőben is lezajlódhatott volna), és félóra mulatás után léptünk a „Tetvek mezejére”…

Harsáczki György

Vándorboy és extrém barátai a Müsziben

3. Járatlan utakon Fesztivál – 2016 március 6. – Müszi

 

A fesztivál hangulata, helyszíne

A fesztivál hangulata, helyszíne

Még február végén invitált egy ismerősöm a Járatlan utakon Fesztiválra. Bátortalanul igent mondtam, majd ezt követően gondoltam bele, hogy az elmúlt 15 évben mennyire eltávolodtam még az európai célú kaland-utazásoktól – is. Egerben Anyu, Apu (és barátaik) svédországi kalandját olyan nagyon mélyen beszippantottam, hogy máig eszembe jut, de azóta kevés élmény ért.

Az internetes kereső első találatában a szervező, Vándorboy – Csonka Gábor – ismertette a fesztivál eredetét és ötletét egy facebook oldalon, melyből így hangzik néhány kirántott részlet: 16 éve tartok diavetítéseket … 150 országban jártam … régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy … tető alá hozom azokat az utazókat, akik szokatlan módon utaznak, nem mindennapi helyekre jutnak el… És egy idézet még tőle: „Célom, hogy inspiráljam az embereket, hogy bátran vágjanak neki a világnak, mert semmi sem lehetetlen.” Ez ha másnak nem is, nekem biztosan szól…

Emellett én írom le, hogy neki köszönhetően ez már a 3. alkalom, hogy az extrém világjárók (bár a világjárás eleve extremitás) elmeséljék kalandjaikat, tapasztalataikat az utazásbarát közönségnek. Vándorboy – belépős – 12 órás rendezvénye már 4 „vetítő”termet töltött meg élményekkel a Corvin Áruház felső szintjén, a Müsziben, ahová a Somogyi Béla utcai oldalon, 10 méterrel a pizzás után kell belépni a zöld ajtón…

Csak „válogatott” árusok voltak jelen a forgatagban

Csak „válogatott” árusok voltak jelen a forgatagban

Igen, ez izgalmas és színes lesz! – gondoltam, de még nem tudtam, hogy mit fog bennem megmozgatni… A „járatlan utakon” kifejezés alatt nekem a nehéz terep van jegyezve a fejemben, ám kiderült, hogy kevesebb a természeti túra, mint az urbánus környezetben megtett kilométer-kilók. …aztán nagyokat nézhettem abban a miliőben, ahol az alap a „couchsurfing” és a repjegyvásárlás. Nekem sem árt pontosan tudni, mi a couchsurfing. (Lásd: internet)

11 óra felé – későn – érkeztem. A zsúfolásig megtelt nagyteremben Patkó és Patkóné (Gergő és Gyöngyi fiatal házaspár) 11 hónapos világkörüli utazásába csöppentem bele a gangeszi halottégetők képkockáinál. Egyik országba be, aztán repülővel át a következőbe – Kambodzsa 4-5 nap, aztán Indonézia, Borneó egy kis Brunei csemegével… 20 perc alatt már meg is telt a fejem. „Itt ő volt a szállásadónk, ott pedig ő. Teljesen ellátott bennünket, nagyon kedves volt, kezdésnek odaadta a BMW slusszkulcsát.” – mesélték Patkóék. (A couchsurfing ilyenekkel is jár.) De volt távoli rokon is vendéglátó.

Sidneyben jópár napot pihentek egy ismerősnél, mert mindent meg lehet unni… Teljesen megértem, gondolom, ez nem az első hosszabb útjuk volt. Nem is tudtam hova tenni azt a megjegyzést (már az Egyesült Államokban jártak) „ide nem mehettünk, mert a nem fért volna bele a költségvetésbe”. Hát így is mekkora a büdzséje egy 11 hónapos világkörüli útnak?! 5 millió forintnyi. Még mielőtt valaki bele merne kötni, akkor az fejenként annak a fele, és ennyi pénzt milyen könnyen el lehet verni marhaságokra. Az biztos, hogy a szállás legtöbbször ingyen volt…

Egy kis fejszellőztetés következett (volt ám rá ok!), majd a 14 órakor a Stúdió terem helyett bementem a Moziterembe. Hát oda végképp nem akartam menni, mivel ott repjegykeresési trükköket, taktikákat osztottak meg egymással. Hol vagyok én ahhoz?

Beszélgetés - programon kívül - Kiss Róbert Richard meghívott vendéggel. Háttérben sárga pólóban Vándorboy - Csonka Gábor

Beszélgetés – programon kívül – Kiss Róbert Richard meghívott vendéggel. Háttérben sárga pólóban Vándorboy – Csonka Gábor

„Négy hónapos road trip Új-Zélandon és Ausztráliában” – erre léptem be a Stúdióba, habár inkább csak a két földrajzi nevet tudtam értelmezni… Egy pengeéles nyelvű hölgy, Nagy-Szabó Orsolya egy jó ideje kint él Új-Zélandon: el-elszegődik meghirdetett helyekre, ahol a házkörüli, vagy mezőgazdasági munkáért koszt-kvártéjt és némi pénzt kap. Abból aztán folytathatja útját. Sokan jönnek mennek így a világban, hasonszőrű „alakokkal” találkoznak, és egyik útból a másikra váltanak, egymás alkalmi útitársul szegődnek. Ő néha azért hazalátogat. Az ő – és alkalmi útitársa – módszere a felszerelt lakóautó volt, pontosabban egy barkácsáruház-kínálatból feltuningolt rozzant szörf-kisbusz. Hol a dél-félteki tél, hol az eső, hol a legyek elől menekültek, és kiderült, hogy még az ausztrál autószerelők is visszaélnek a helyzettel a sivatagban… Az út végén pedig eladták a kisbuszt, hogy hazatérhessenek.

Tóth Gábor előadása közben

Tóth Gábor előadása közben

Tóth Gábor „Hátizsákkal Európában 100 Euróból” előadása kezdetén nagyon lassan váltották egymást a képek, de ő így vezette rá a nézőket arra a felismerésre, hogy tulajdonképpen „mindenkinek az az álma, hogy az időre fittyet hányva utazhasson”, mivel vannak olyan módszerek, amivel alacsony – néha nulla – költségvetéssel lehet messzire eljutni. Közben pedig ugyanolyan vágyak hajtotta fiatalokkal hozta össze a sors benzinkútnál, parkolóban, útszélen vagy couchselfing-szálláson, mint ő. Pedig tele volt kétségekkel, hogy útitervéért nem fogják-e őt normálisnak tartani. Gábor ígéretes multicéges állását hagyta ott, hogy megóvva önmagát a várható rutinmunkától, a munkahelyi unalomtól, megkeresse a helyét a világban. Így nekiindult Lisszabonnak, ahová mindig is vágyott: kiállt az „Osztyapenkóhoz” egy hátizsákkal, sátorral, tornacipőben, telefon nélkül. (Persze 25 évesen könnyebb keresni magunkat és kilépni egy unalmasabb életből, mint 40 évesen.)

És jöttek a különös szállásadók, a stoppolók, az utaztatók, és az út olyan statisztái, akik mind különösebbek voltak az otthoni statisztáknál… És Lisszabonba ugyan nem, de eljutott az út nagyszerűségének megértéséig, és megtalálta a maga legmegfelelőbb utazási módszerét.

Tóth Gábor közönsége

Tóth Gábor közönsége

Még néhány élménybeszámolót követően letaglózva roskadtam egy fotelbe. Ezt kellene csinálni – úgysem lesz már nyugdíjunk…! A mai világjáróknak – a korábbiakkal ellentétben – már óriási, és már nélkülözhetetlen segítséget ad a világháló, amellyel ingyenes szállás lehetőségét, kedvezményes repülőjegyet, temérdek trükköt és praktikát és kommunikációs eszközt kapnak a kezükbe. És a határkerítések nagy része is leomlott már… Talán még megpróbálom. Úgy, óvatosan.

 

„Világutazással kacérkodóknak” íme néhány utazó weboldala: vandorboy.com, backpacking.blog.hu, toth-gabor.com, hortobagyirantottvombat.hu

 

Harsáczki György