Kelet-Ausztria egyik legteljesebben fennmaradt városerődítése
Május közepén egy eléggé megterhelő bécsi szállítás után igazi felfrissülésként vártam a már többször meglátogatott Bruck an der Leithát. A Harrachpark bejárati kapujánál álló élelmiszeráruház parkolójában álltam meg, és igyekeztem a lehető leglassabban haladni a kastélyparkban, minél könnyebben átadhassam magam nyugalomnak.
Egy angolpark megteszi hatását…
A már összefüggő lombkoronák nyújtotta árnyék, a csend, a finom zöld árnyalatok, a meleg lassan megtették hatásukat. A márciusban még komor vidéki angol kastély arcát mutató Prugg-kastély egész vidám benyomást keltett bordóra festett falaival. Lassan átsétáltam a Lajta-ágakkal átszőtt, burjánzó és különleges fákat is felvonultató angolparkon, majd a Schlossmühlgassén (Kastélymalom utca) és egy gyalogos sikátoron át a Prugg-kastély kapujához értem. Innen indult februárban a városka izgalmas felfedezése.
A Prugg elnevezés 1242-ben tűnt fel korabeli feljegyzésekben, de akkor még vízivárként, amelyet a 18. század elején kényelmesebb kastéllyá építettek át. A Harrach család már a 16. században megszerezte, és azóta is az ő birtokuk. Kicsit elhanyagolt állapotú, ám most ezen valószínűleg változtatnak, mert nagy mennyiségű „lapraszerelt” állványzatot halmoztak fel a falak tövében. A vár két robusztus tornya közül, a délkeletit oldalit meghagyták középkori darabosságában, míg az északnyugatit előbb barokk, majd romantikus stílus mázával „burkolták be”.
Már ezer éve körülkerítették magukat!
A városban már a kapu közelében is állnak 18. századi épületek, a városi közlekedés közben megpillantott középkori városfalakról nem is beszélve, így sétám második felében a városerődítéseket vettem célba. Tulajdonképpen egy kört tesz az ember, csak sosem tudhatja, hogy a néhai falak a kör külső ívéről, vagy a belső ívéről láthatóak…
A nyomjaikban ma is látható erődítések – négy kapu, a védőtornyok és a városárok – 1200 körül épülhettek, de Bruck an der Leitha valószínűleg már 1000 körül fallal védett település volt! 1239-ből származó iraton említik városként, amelynek közepén a Szentháromság plébániatemplom állt, amelynek tornyán ma is felfedezhetőek a lőrései, mivel az egy 1000 éves várostorony!
A legrégebbi településrész délnyugaton volt, ehhez képest már az akkori külváros méretei és elhelyezkedése határozta meg a kettős, 8,5 méter magas városfalakat. A kapuk, az Ungartor, a Kirchentor, a Wiener Tor és a Hainburger Tor a Neustadt (Újváros) körül épültek. A városfalakat a 15. században megerősítették, majd a török fenyegetés miatt a 16-17. században is. Akkor előörsként kerek bástyákat és tornyokat, amelyek ma is látszanak.
A Magyar toronytól a Magyar Koronáig
Az első útba eső objektum az Ungarturm (Magyar-torony) volt a Hessgasse sarkán. A zárt komor „hasábban” napjainkban a városi kiállítás (szerintem magyarul: helytörténeti gyűjtemény) látható. A torony mellett nyíló kaput (ahol ma az út halad) 1820-ben bontották le. A torony helyzetéből arra következtettem, hogy a Stuchsengassén haladva a bal oldalon rejtőzik a házhomlokzatok mögött valahol.
Körülbelül 150 méterre jött a következő részlet: az utca két oldalán legalább 8 méter magasságban, a tetőgerincek magasságában. Ha ott nem volt kapu, akkor bizony itt az utca szélességében egyszerűen lebontották a falat.
És egyből jött a talány: mi látható ebből a szakaszból a külső utcáról? A Leithagürtel (Lajtaöv) utca néhány kerítésétől a telek belső oldalán magasan látszódtak a falak, ám többnyire fák, bokrok, vadszőlő, egyebek takarták. Egy udvar esetében le lehetett fotózni. Nemhogy állt a fal, de lőrések nyíltak rajta, a tetején pedig még a védőcserepek is látszódtak! (A város védőárkát, amelynek egy része vizesárok volt, 1850 körül kezdték betemetni és kertek települtek a helyére.)
Egyébként a Leithagürtel itt kanyarodott a Lajta-csatorna hídjára, mellette pedig a Bruckmühlpark nyílott. Malom állhatott egykor a helyén. A túlsó, magyar oldalon valamikor Királyhida kezdődött, de már összeolvadt Bruckkal. A csatornaparton ma is áll a Magyar korona szálló.
A Templom kaputól a visszaadott városárkon át a Bécsi toronyig
Folytattam a kört. A Raiffeisen tér után a Főtér felé tartottam, ahol a kövezeten találtam a következő látnivalókat. A Zwingermauer (öregtorony fal) alapja világosabb kőből volt kirakva a járófelületen. Mivel most is itt fut a Kirchengasse, itt lehetett a Kirchen Tor, a Templom-kapu, amely 1850-ben vált bontókalapácsok áldozatává. Az első keresztutcában láthattam egy jó 20 méteres, jó állapotú szakaszt, amely egy kis parkolóra nézett.
Biztosan tudtam, hogy merre fut tovább a városfal, így a Raiffeisengürtelre kanyarodtam. Néhány épületet elhagyva kertek következtek, amelyek lassan mélyebben helyezkedtek el, mint a „körút” és egyre jobban is látszódtak. Erre egy csomó családnak van saját középkori városfala..! A magas, de megtépázott tetejű városfal innen legalább 250 méter hosszan látható! A „körút” és a fal között megjelent a néhai városárok – a járdaszint 4-5 méterrel fentebb fut. Talán direkt használtak átlátszó plexit korlátnak. 60 méter hosszan még számos fa lombja nehezíti az átláthatóságot, de aztán feltűnt a Pulverturm, a Lőportorony, és onnantól a városfal teljes „pompájában” tűnik fel, közel kétszáz méteren keresztül.
A túlsó járdán közben elsurrant egy nyurga afro lány görkorcsolyával, előttem egy fekete hajú kisfiú bandukolt egy burkás, kendős nő mellett, aki talán az anyukája volt…
A széles városárokba először egy tetszetős magán-rózsakertben gyönyörködhettem, ám az árok ezután közterületként folytatódott gyümölcsfákkal, fatörzs játékokkal – füves pihenőparkként, gyermekrendezvénytérként hasznosították. Akkor is gyerekek játszottak sorversenyt. A területet 2020-ban adták át, miután a polgármester tíz év alatt megszerezte a történelmi terület ingatlanjait, hogy közterületként átadhassa…
Itt bizony kettős városfalat fedeztem föl – egy külső alacsonyabbat és egy belső magasat. A falközben három kis házacska ma is fennmaradt. A hosszú falszakasz egy a falsíkból kiugró csonka toronynál ért véget, de már látható volt az eddigi tornyokhoz hasonló gúla-tető. A Wiener Turm (Bécsi torony) egykor a Bécsi-kapuhoz tartozott, ám azt is lebontották 1885-ben. Itt alkalmanként rendeznek kiállításokat. A Wienergasse sarkáról már jól látható, balról érdekes, középkori eredetű, barokkos homlokzatú házak kapcsolódnak hozzá.
A belső oldal és a templom katakomba szentjei
Én kíváncsi voltam a leghosszabb összefüggő falszakasz másik oldalára is, így Tegetthoffgassébe fordultam be. Barátságos, ódon barokk kapuzatok előtt sétáltam el, de a fal koronája csak egyetlen udvar felett tűnt föl. A sarkon igazi érdekesség várt rám: egy régi, furcsán megépített „felemás” kapu egy kiugró erkéllyel kombinálva. A vele szemben álló ház a város egyik kiemelt látnivalója, A Barokk ház. A volutákkal, szoborfülkével és a kapu fölött faragott relieffel díszített házacska 1754-ben épült.
Gyorsan elértem az utcára merőleges sétálóutcát, a Kirchegassét, amelyre módosabb, ám jobban átépített régi polgárházak néznek. Itt a boltok között elhaladva több helyen hallottam magyar szót. Két, a középkort idéző boltozatos támív alatt értem a Főtérre. A közelben álló Mária-oszlopot 1707-ben állíttatták kegyeletből, a Szentháromság és pestis-oszlopot pedig hálából a törököktől és a pestistől való megszabadulásért.
Gondoltam, hogy a templom is tartogathat meglepetéseket. Bent nem derült volna ki az, hogy a közvetlenül törökök kiűzése után emelt 53 méter magas templomtornyát a középkori várostorony „adta”. Bent kellemes hűvös fogadott, és míg lassan körbesétáltam két ún. katakombaszentet találtam. Mondjuk, az egyik nem egészen az, mert az üvegezett szarkofág nem tartalmaz emberi maradványokat, csak egy szobrot. A másik viszont igen és a Szent Theodorus nevet kapta. A 16-19. században a római katakombákból nagy számban hurcolták szét a kora keresztény időkben eltemetett ismeretlen emberek csontjait, csontvázait, hogy aztán mint szentek maradványait mutassák be aranyozva, drágakövekkel díszítve, gazdagon beöltöztetve, és ezzel emelték a templom „fényét”.
A templom 1710-ben épített, és később bővített gyönyörű orgonáját szobrokkal is díszítették. A fő szobrot a tetején lentről alig látni, ám az orgonakarzatot tartó szárnyas angyalt igen, így az zsebeli be a babérokat, nem fenn Dávid király…
A Főtér és a Haimburgi kapu táján…
A templom tornya tövében a fáktól jótékonyan eltakart szovjet emlékmű bújkál… Fenntartásáért „felelős az önkormányzat”… Az előtte álló, karbantartott első világháborús emlékműre már záporozik a napsütés – obeliszkjén szerepel a Prugg-kastély kifejezés…A tér ezen fókuszpontjában egy kedves Schubert-emlékmű és városkút, a Röhrbrunnen medencéje található. Ez utóbbi biztosította a régi korokban az ivóvizet és a tűzoltóvizet.
Innen a Schulgassén át ismét metszettem a városfalat. Itt talán mindössze áttörték a falat – se kapu, és talán torony sem állt, de egy ék alakban kiugró falszakasz pár, őrtornyot tartó konzollal igen. Ha jól olvastam a táblát, szuroköntő nyílással megspékelve. Kintről több porta udvarának, kertjének végében látható a városfal, így belülről is végigellenőriztem, mit látni. Végigsiettem a Raaber Gassén, és számos helyen jól látni a falakat, amint kertek végében 8 méteres magasságba emelkedik. Az utca közepén, a 20-as szám alatt a lakások ajtói rendhagyó módon a középkori falon nyíltak és maga a lakóépület a városfalon kívül helyezkedett el. A 10-es számú társasház udvara nyitva állt előttem – beljebb merészkedve sok zárt porta mögötti falszakaszt láthattam. Valóban megvan a régi falak 80%-a – ahol nem látni, ott is legalább ilyen arányban fordulhat elő…
Az utolsó utca, amely elmetszette a városfalat, a Hainburger Strasse. Sajnos nyoma sincs a Hainburgi kapunak, egy nyers kődarab talán azt jelzi… A néhai kaputól a Prugg-kastélyig egy komoly fadarab áll az eddigiektől még magasabban egy társasház udvarának végén.
Aki szereti felkutatni a középkor ilyen nyomait, úgy ajánlom Bruck an der Leithát mint az egyik legközelebbi ilyen emlékekkel bíró kisvárost. A reneszánsz és az újkori történelem hozta így, hogy nálunk ilyen kevés maradt… Újkori, mivel nálunk akár ma lebonthatják.
