A Budavári Palota Krisztinavárosi szárnyának születése és haldoklása (1-2. rész)

Már csak emlék, mikor még közmunkás voltam az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budavári Palotában… Nem ezzel szoktam dicsekedni elsőként „pályafutásom” állomásai közül, bár – kétségkívül – ez volt a legelőkelőbb hely.

Győzelmi ének egy romhalmaz felett…

A Budavári Palota. Nincs még egy ilyen mostoha sorsú, megcsúfolt királyi lakhely Európában, mint az, melynek korábbi falai között Mátyás király forgatta a kódexeket, és kertjében lantzenét hallgatott, és amely ma díszeitől megfosztva a Várhegyről a Dunára néz. Sajnos a híres reneszánsz királyi lakot romhalmazként vettük vissza a törököktől, s az azokra emelt barokk, késő- és neobarokk épületekben nem lakott már király – függő helyzetünk miatt. A Mátyás korabeli épületrészek nagy hányadát az 1714-es építkezések során semmisítették meg. A tervezők úgy alakítottak ki nagyobb területet a fennsíkon, ahogy a lentebbi lerombolódott várfalak koronaszintjéig feltöltötték a maradványok felszín alatti részeit és a köztük lévő szűk udvarokat. Az új palota már a várparancsnokságnak és törzskarának épült. Elsőként a helytartó, majd a Sankt Pölten-i angolkisasszonyok, aztán a nagyszombati egyetem vették birtokukba, később a Főhadparancsnokság került ide, és itt őrizték a Szent Koronát. A 18. század végétől a nádori család lakta – a császár, majd császári-királyi fenség épp csak megfordult itt. (Mária Terézia egyetlen egy alkalommal lakott a palotában.)

Az Ybl-Hauszmann-féle kibővítés

A Kiegyezést követően megfogalmazódott az igény a palota egészének kibővítésére, s az építkezések 1890-ben vették kezdetüket. Ezzel Ybl Miklóst bízták meg (előző megbízatása a Várkert Bazár volt), ám halálával, 1891-ben Hauszmann Alajos vette át a stafétabotot. Az építkezés oroszlánrészét a Krisztinaváros (nyugat) felé néző új épülettömb – a mai F épület – felhúzása tette ki, amelyben (még) az országos könyvtár működik. Én ezzel a palotarésszel foglalkozom most. Egy új palota nem fért volna el az elkeskenyedő Várhegyen, így Ybl egy látványos, rendkívül masszív, egy egész bástyányi tömegű alépítményt tervezett alá. Ahogy az épület magasodott, egyre fentebbi teraszra települt, egyre nagyobb tömeget képviselt. Összesen hét „várnyi” emelettel emelkedik Krisztinaváros fölé. (Ezért volt ésszerű – később – felvonót építeni bele.) Az alsó három szint raktáraknak, konyhának, kazánháznak adott helyet, a negyedik a konyhát, fűtést és más feladatokat ellátó személyzet lakásainak, a következő kettő magán (királyi, hercegi) lakosztályoknak, fogadótermeknek, a hetediken pedig a hálószobák, termek rendbentartásáért felelős személyzet szállása és a koronázási jelvények páncélterme volt. Az krisztinavárosi szárny inkább lakhely volt, mint reprezentatív palota, termei kisebbek voltak – ezek közül a Szent István-termet és Hunyadi-termet lehet megemlíteni.

Ezzel párhuzamosan tégla támfalat alakítottak ki a vár nyugati oldalán, amely helyet adott az ekkor épített Palota útnak is. Az új palota fent egy félig nyitott udvart zárt be, amely ma is az Oroszlános udvar nevet viseli a bejáratánál álló oroszlánok után. A kupolás lovarda épületét is átépítették az első teraszon – az előtt állt eredetileg Vastagh György szobrász Csikós szobra 1901-ből –, az Oroszlános udvar elé pedig az őrség számára és istállónak egy-egy historizáló épületet emeltek. Az 1904-re befejeződött bővítés során az észak-déli fekvésű palotasorhoz is új oldalszárnyakat toldottak.

Az új rendszer bontókalapácsa

Az első világháború után IV. Károly lakott benne 1918 októberéig, majd Trianon után – 1921-től – Horthy Miklós kormányzó lakhelye volt 1944. október 16.-ig, amikor a németek elhurcolták. A Budavári palota Budapest 1944 Karácsonyától 1945. február 11.-ig tartó ostromában a harcok központjában állt: ott volt a magyar és német csapatok főhadiszállása. A Vörös hadsereg tüzérsége teljesen rommá lőtte-bombázta az épületegyüttest, amely az ostrom befejeztével is napokig égett, s a legnagyobb károk akkor keletkeztek. A pusztulás az 1686-oshoz volt mérhető…

A megváltozott politikai viszonyoknak „megfelelően” évekig halogatták az épület és az épületbelső megmenthető részeinek védelmét, bár a Budavári palota el is vesztette eredeti funkcióját. A Rákosi Mátyás vezette kommunista államhatalom párt- és állami központi negyedet kívánt létrehozni a Palota helyén. „Természetesen” először felmerült az épületegyüttes teljes- vagy részleges bontása is… Sajnos ideológiai okok és pénzhiány vezettek a Budavári palota megmaradt díszeinek, értékeinek megsemmisüléséhez. A palota összes terméből és helyiségéből eltüntették a Lotz Károly falfestéseket, az aranyozott stukkódíszítést, a csillárokat, az faborítást, a mintás parkettát, a szobrokat, elbontották a Savoyai-teraszra levezető díszes – megmenthető – Habsburg-lépcsőt, az őrségi, a lovardai épületeket, a Szent Jobb-kápolnát, és a Szent György tér legtöbb épületét… Az is egy terv volt, hogy nem kerül kupola a palotára, vagy hogy kiszélesített szárazárok választja el a palotát a Szent György tértől – a kommunista vezetők védelmében -, s ahhoz további palotarészeket bontanak le. Eközben felszámolták a legtöbb bejutási útvonalat a várba.

Földhözragadt megoldások

Egyetlen „haszna” volt a háborús károknak: a régészek a felszínre hozhatták a betemetett, feltöltött középkori falakat, s egyéb leleteket. (Az Oroszlános udvar kövezetén világos színű riolitból van kirakva a néhai Mátyás-palota falainak helyzete.) Ezeket – a palotával ellenben – kiegészítették, felmagasították. Ekkor született meg a Buzogány-torony is, amely egy középkori formájára visszabontott védműből és egy középkorias bástyafelépítményből áll.

Sztálin halála és az ’56-os forradalom hátráltatta kiépítést, majd 1959-re eldőlt, hogy kulturális feladatot kap a Budavári Palota: múzeumokat költöztetnek a falak közé, és az Országos Széchényi Könyvtár is ide kerül. 1963-ra elkészült a leegyszerűsített vasbeton kupola (3 méterrel nyugatabbra tolva, de azonos magassággal), puritánabb lett a tetőzet, és szinte kivétel nélkül minden nyílászáróra a kor „modern”, egytáblás billenőablaka került, amely már kívülről is meghatározta a palota képét… A belső terek minimalista kialakítása egy 1960-as évekbeli elegáns irodaház megoldásait tükrözte. A Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) jól szemlélteti ezt egy „1945 előtti” faragott, karfás rokokó szék, s a mellette éktelenkedő „modern” irodaszék – mintha csak egy vallatószobából rántották volna elő.

A Budapesti Történeti Múzeum 1967-ben, a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben, a Széchényi-könyvtár pedig utoljára, 1985-ben költözött a falak közé. 30 év elteltével… A kiépítés egyszerűen meghaladta a szocialista állam képességeit.

Faggatjuk a palota titkait

Térjünk vissza a jelenbe! 2014 második felében egyre többen vélték tudni a dolgozók közül is, hogy a könyvtárat elköltöztetik. Nézzük csak meg, hogy „a múltat végképp eltörölni”-rigmusra átalakított F (és az összes többi) épület, mennyi munkát fog adni azon szakembereknek, akik 1945 előtti állapothoz hasonlóvá szeretnék alakítani, rekonstruálni az épületet!

Elbe Istvánt – információszolgáltatási igazgatót – régóta foglalkoztatta a palota egykori és mai állapotának összevetése, s időnként látogatókat is körbevezetett meghirdetett belső kirándulásain a közönség elől lezárt épületrészekben. Véletlenül futottam össze vele, amint az érdeklődő takarító személyzetet kalauzolta. Akkor megbeszéltük, hogy egy másik időpontban nekem – mint dolgozónak – megmutatja a palota titkait. Engem mindig is érdekelt volna ez a dolog, de a mai épületbelső olyan sokkolóan messze áll az egykori viszonyoktól, hogy az embernek egyszerűen nem jut eszébe, hogy hol is van…

(2. rész)

Az F épület főlépcsőházában futottam össze Elbe Isvánnal – idegenvezetőmmel -, a 6. emeleten. Megtudtam, hogy korábban, egy tematikus látogatás alkalmával ő tette ki néhány, archív felvétel másolatát a régi nézőpontokkal egybeeső helyekre, majd – mivel nem kellett eltüntetni – kint hagyta azokat. Megdöbbentő a hatás.

Fadrusz, mint Atlasz

A főlépcsőház aljában Fadrusz János két Atlasz szobra látható, amelyek egykor egymással szemben álltak. Tulajdonképpen mindössze ez e két szobor maradt az eredeti lépcsőházból, egy kandelláber (a BTM-ben látható), no meg az a néhány eredeti lépcsőfok, amelyek sárgás színe a fordulóig követhető. Megváltoztatták a lépcső-struktúrát, kibontottak falakat, féloszlopokat, szállítási nehézségekre hivatkozva helyben darabokra törték Stróbl Alajos Justicia szobrát, a hetedik emeletnél pedig „bezárták a lepcsőházat”, amely addig a felette lévő üvegtetőn át kapott természetes világítást. – Tudod-e, hogy hívják a régit óvó építészek ezt a lépcsőházat? Központi ravatal. Halott… És ha már itt tartunk: hogyan hívják a kupolát? A szopott gombóc!

És Elbe úr szolgált még egy érdekességgel: a „fiatalabbik” Atlasz-figura arcában Fadrusz János saját vonásait ismerhetjük fel. Ugyanígy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport Báthory Istvánnak elnevezett alakjának arcán is ő „tükröződik”.

Nők a korláton…

– Kezdjük fent, és haladjunk lefelé! – javasolta vezetőm, és felszaporáztuk az olvasótermek szintjére, a hetedikre, majd fentebb, a nyolcadikra. Balra befordulva egy padlószőnyeggel borított, bálterem nagyságú „hodályban” találtuk magunkat. A falakat, és a négy beton szerkezeti elem-hasábot polírozott, szürke mészkőlapok borították, a széleken vitrinek vesztegeltek.

– A Hunyadi-termet leszámítva a lépcsőház volt a szárny dísze – mesélte István. – Most az üvegtetőn állnánk, rácsos szerkezeten, ha létezne. A lépcsőházat itt is lefedték-megszüntették.

Üvegezett ajtó nyílott egy teraszra. Csak én léptem ki a szemerkélő esőbe, és megpróbáltam végigfotózni a korláton sorakozó hat kőszobrot, amelyek Nagy-Magyarország részeit szimbolizálták: Erdélyt, Horvátországot, Fiumét, Magyarországot, Szlavóniát és Dalmáciát. Furcsa belegondolni abba, hogy a három méter magas, finoman megmunkált nőalakokat kizárólag innen lehetett megfigyelni közelebbről – bár innen pedig alulról és hátulról láthatók.

Ezt a szintet kisebb rendezvényekre használják. Egy feliratból kiindulva nem is olyan régen büfé is működött itt fenn. A hodály két oldalán egy-egy csigalépcső vezetett egy-egy kis galériára. Mintha lomokat tárolnának fenn. Érdekes, hogy a szocializmusban törekedtek arra, hogy az egész Budavári Palotában egyöntetűen alkalmazzák a „tojásos doboz” belső dekorációt.

A terem túlsó végében egy plexi-modellt találtunk, amely a középkori Mátyás palota és a Krisztinavárosi szárny helyzetét mutatta be a Várhegyen – hogyan építették a várfalakra ezt a szárnyat.

– Van egy hely a főbejárat környékén, ahol nagyon összevissza színű márványlapokból borították be a falat. Valószínűleg azért, mert a lopkodás már akkor is annyira ment, hogy nem maradt elég azonos színű márvány… – villantott rá István a szocializmus egyik velejárójára.

Korona a fénymásológépen

Az északi oldali lépcsőn jöttünk le a 8. szintről, a hetedikre, az olvasótermek szintjére. Én – őszintén szólva – nagyon barátságosnak találom az olvasótermeket, de ezeknek sincs sok köze az 1945 előtti időszakhoz: a hírlap- és az általános olvasóterem középső része eredetileg az F épület egy-egy belső udvara volt. (Raktárszinteket építettek beléjük.) Az olvasók – a régi viszonyoknak megfelelően – az udvar felett ülnének a levegőben. Az északi oldal irodái felé léptünk ki a olvasókból, ahol rögtön egy arany színű-csillogású táblát pillantottam meg – egy fénymásológép társaságában. A tábla – magyarul és angolul feliratozva – a Szent Korona őrzésének helyét jelölte: „…1900-tól ezen a helyen, az itt kialakított páncélszobában őrizték a koronaőrök … 1944-ben innen menekítették el országhatáron kívülre.”. Egy folyosón?? Persze, hogy nem, hiszen ebben a szárnyban sem maradt meg szinte semmi az eredeti helyiség-felosztásból. (Csak az ablaknyílások maradtak a helyükön.) A folyosó már az új beosztás eredménye – nem megfeleltethető a mostani helyiségekkel.

Kormányzói nézőpontból

Az épület északi oldalán kialakított kisebb lépcsőházban jutottunk le a 6. szintre – valóságban az első emeletre. Ez a tér volt – az egész épületben is mindenhol – a legkiemeltebb. Itt alakították ki a Hunyadi-termet is, amelytől Horthy Miklós kormányzó lakosztálya kezdődött. A Hunyadi-terem szintén neoreneszánsz stílusú volt. Közepén Fadrusz János Mátyás lekicsinyített lovas szobra állt, a falakon pedig Benczúr Gyula festményei néztek a látogatóra. A festőművésztől nyolc képet rendeltek Mátyás életéről, de sajnos csak két festmény készült el – Mátyás fogadja a pápa követeit, illetve a Diadalmas Mátyás (bevonulása Budára). Ezek fenn is maradtak.

A szomszédos Zeneműtár olvasótermébe tehető eredeti helyiség Horthy dolgozószobája volt.

Egyébként fiának, Istvánnak a házasságával, az ifjabb Horthy család is itt lelt otthonra.  A hetedik szinten, a délnyugati sarokban, a „multimédia olvasószobában” lóg egy háború előtti fotó a lakosztály egyik helyiségéről. És „máris” láthatjuk a mai képet. Van ám kontraszt… Ez a sarok helyiség bír talán a legszebb kilátással – a Tabánra, a Gellérthegyre, szinte középen áll az 1950-es években megépített Buzogány-torony, a Nyúl-kert és az Újvilág-kert. Az ablak mellett újabb régi felvétel mutatja az egykori kilátást: másik Erzsébet-híd,  a Buzogány-torony helyén egy téglából épült, balusztrád-mellvédes, széles torony… A rezidenciát a korabeli Pesti Hírlap Képes Vasárnapjának egyik riportjából elég jól ismerik a történészek.

Apponyi könyvszekrényei

A híres Szent István terem „helyén” ma a Budapesti Történeti Múzeum és az OSZK osztozik – a neoreneszánsz díszítésű teremről egy régi fotó függ a folyosó falán.

De van itt még valami! Nézzük meg az Apponyi-termet! – indult el a Régi nyomtatványok tárának folyosóján István. Az irodahelységen át léptünk a terembe – üdvözölve a kollégákat -, ahol olajfestmény portrék alatt régi könyvtárszekrények néztek a középen álló hatalmas faasztalra. Apponyi Sándor 1924-ben rendelkezett lengyeli kastélyában lévő 15 000 kötetes könyvtáráról (bútorzattal együtt), amelyet a nemzetnek szánt. A Nemzeti Múzeumból érkezett ide 1985-ben – a bútorzat sajnos minden költözéskor veszített eredetiségéből, mivel mindig igazítani kellett az adott helyiségekhez.

Az északi oldal munka-liftjén a 3. szintre ereszkedtünk. (Ezek a liftek mind a „normál” emeleteken, mind a fele olyan magas ráktárszinteken is megállnak, és két irányban nyílnak.) Éppen a gazdasági bejáratnál álltunk, amelynek szocreál fémszárnyának belső oldalán ott láthattuk a lovarda épületének fotóját – valaha ezt látták  a kapuból.

Ezután beléptünk az állandó hőmérsékletű és páratartalmú raktártoronyba. Ide – természetesen – csak engedéllyel lehet belépni – csak dolgozóknak. A Krisztinavárosi szárny két belső udvarából hatalmas, 11 szintes raktárat alakítottak ki, amely az ide folyamatosan érkező zenei, grafikai, nyomtatott újdonságok, régiségek miatt 2002-re már be is telt. Azóta külső raktárhelységeket vesznek igénybe. Ha kormányzati célokra veszik vissza az épületet, akkor hogyan varázsolják ki a vasbeton raktárszinteket? Jó kérdés.

Az Angol akna nagyszerűsége

A gazdasági bejáraton át egykor a főépület konyháját ellátó szekerek jutottak be a Krisztinavárosi szárnyba. Két irányból is jöhettek: az új Palota úton, szemből érkezve, és dél felől, az Angol aknán át. Hogy mi az az Angol akna? A szárny könnyebb elérhetőségét megoldó két szint mély út (szinte árok) az Oroszlános udvar és a szárny közé beékelve. (Ez alatt kerékpárral kellene ideérkezni, hogy átérezzük nagyszerűségét!) Az F épület három helyen is átkapaszkodik az akna fölött az Oroszlános udvarhoz (a bejáratnál is), így a könyvtár látogatói nem is érzékelik az aknát, csak ha véletlenül lenéznek.

Ugyan ki tudja, hogy az Oroszlános udvar alatt alagúton is át lehet jutni a Dunai palotasorba? A tervező és az építtetők azonban az átjutást két szinten is lehetővé tették! Ugyanis az Angol akna felett átívelő épületrész még egy-egy átjárót rejt az udvar szintje alatt! Azon siettek át a felszolgálók a zsúrkocsikkal a díszvacsora tálaló asztalaihoz a Dunai szárnyba. Manapság pedig még az udvarra besomfordáló turisták is zsákutcába futnak a BTM kapujánál…

Szinte a föld alatt…

Ide érkezett a szén is, amelyet lejutattak a 2. szintre, a kazánházba. Felettünk körülbelül öt méter magasan hajladoztak a helységek boltívei, alattuk szürke színű linóleumon, szürke salgó állvány-szerű polcrendszer állt. Mindössze itt és lentebb találkozhatunk történelmi architektúrával – belül. Elbe úr előresietett a sötét állványsikátoron, a következő terembe, ahol lámpa világított: itt egy kolléga ült a könyvlift indító-egységénél. Akár nyomasztónak is mondhatom a munkát itt lent a „föld alatt” egyedül. Ide érkezik a kérés a 7. emeletről, hogy mely könyveket kéretik a raktárból. A dolgozó összeszedi azokat, és küldi azon az ötletes, sínpályán közlekedő „könyvliften”, amely négy emeleten át utazva megérkezik az olvasótermek szintjére. Mára már ennek az unikumnak is van vakvágánya, amelyet nem használnak. Németországban gyártanak még ilyet, nem lenne egyszerű, ha komoly meghibásodásra kerülne sor…

A további termekben rég-, vagy sosemhallott folyóiratok bekötött évfolyamai sorakoztak a fejem fölött, miközben az Elbe úr által teremtett fénykörbe igyekeztem a közben elsötétített térből… Mintha egyre régebbi kiadványok, újságok vaskos évfolyamai nyomták volna a polcokat. Több mázsa hír, rövid gondolat, hirdetés, régi fotó a megsárgult, kirojtosodott lapokon az egész Monarchiából – Siebebürgisch-Deutsches Tageblatt 1905, Miskolczi Napló 1912, Szegedi Napló 1888 -, és meghökkentő korrajzok: Hunyad megye Tanügy 1908-11, Hosszu Élet (talán folyóirat) 1888-89…

Bár eddig csak a két raktártoronyról beszéltem, ám a 3. és a lentebbi szintek nagy részét is kiadvány-raktározásra használják. A polcok erdeje után egy hosszú, boltíves folyosón találtam magam, amelynek mennyezete keresztül-kasul volt hálózva csövekkel, vezetékekkel, a falakhoz pedig, bútorlapok, kimiskárolt szekrények támaszkodtak. Karbantartói körülmények…

Az akna – mindig van lejjebb

– Nem kis feladat ezeken a távoli részeken is állandó páratartalmat, hőmérsékletet biztosítani. Mert, ha elreped itt egy vízvezeték-cső, nem is azonnal veszik észre… – szólt kalauzom a nem éppen ideális raktározási adottságokról. Egy szinttel lentebb még mindig boltívek tartották a mennyezetet, de már alacsonyabbról indultak – a polcrendszert is ehhez igazították. Legfeljebb az első szinten járhattunk, majd egy zörgős acélszerkezetes lépcsőházban leértünk a nulladik szintre. Kecskeméti lapok 1934, Nemzeti Sport 1937 – olvastam a könyvgerincekről. Az előbb még lábmagasságban láttam azokat a kerek kis ablakokat, amelyek a „rendes” ablaknyílások alatt bizonygatják azt, hogy még itt is van használható tér az épületben – most már a könyvállványok tetejénél.

– És le is értünk. Itt láthatod azt az aknát, amely egyike lehet azon lejáratoknak, amelyeken át 1945. február 11-én, a Kitöréskor sokan megpróbáltak kijutni a várból… De nekik sem sikerülhetett – hajolt Elbe úr egy legfeljebb 80×80 cm-es öntöttvas aknafedél fölé egy állvány tövében. – Ha sikerül kiemelni, lepillanthatunk 15 métert, már ha le tudunk világítani.

De nem tudtunk: az akna sarkába 45 fokban bebetonozott vasrudak sora elveszett a sötétben. Az akna levisz az Ördög-árok vízfolyásának szintjére, de – egykor – onnan a menekülők sem a Hűvösvölgy irányába, sem a Duna felé nem jutottak ki. – Akinek van gusztusa, az kipróbálhatja! – húzta vissza vezetőm nehéz fedelet.

Barlangász kifejezéssel élve: itt volt a végpont. Lentebb, csak a külön utakon futó, modern lift visz – az utca szintjére.

Mi jöhet még?

A séta során láthattam, hallhattam, hogyan zsigerelték ki az épületet a padlástól a pincéig. A barbarizmus meghökkentő mértékével találkoztam itt a Krisztinavárosi szárny átfogó látogatásakor. A palota 20. századi történetét nagy léptékben átgondolva úgy érzem, hogy a sötét 50-es években a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. Pedig hasonló rendszerváltás máshol is volt… Nem lebegett nálunk az „szocialista éterben” egy szikrányi egészséges nacionalizmus sem – ne tegyük tönkre, ami a miénk.

Ha az 1950-es évektől 30 év kellett a megvalósításig, vajon hány év lesz most, a digi-korszakban? És hányszoros energia befektetéssel fogják a szakemberek visszaállítani a Budavári Palota régi pompáját (ha befejezik, ha hasonlítani fog a régihez, ha, ha…) mintha a háború után felújították volna? Attól tartok, hogy azt már nem érjük meg.

Harsáczki György