A magyar festészet két magányos „igazságkeresője” – Csontváry és Gulácsy

csontvary selfportraitCsontváry Kosztka Tivadar

(Eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, 1919. június 20.)

A franciákat Csontváry szintén ismerte. Járt Párizsban is, megnézte Picassot, Braqueot, Matisset és elvetette őket. Csontváryt egyesek Rousseau-hoz hasonlítják. Ez az értékelés minden vonatkozásában teljesen hamis. Rousseau mögött ott állt Baudelaire és Rimbaud és Lautréamont és Jarry és az egész felszabadulás lendületében levő francia imaginatív művészet, Csontváry viszont olyan jellegzetes magyar „igazságkereső”, aki pontosan olyan egymagában állott, mint Ferenczy és Gulácsy.

Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban

Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban

Akik a történetben együvé tartoznak, nem azért tartoznak egybe, mert egymáshoz tartozásukat felismerik, hanem azért, mert azonos létezési gócpontban élnek. Ez az összetartozás a tudatos rokonságnál sokszorosan erősebb lehet. És ez az összetartozás látható Ferenczy, Gulácsy, Csontváry és Vajda között. Ez a négy festő jelenti a magyar festészet tulajdonképpeni tengelyét. Csontváryt Rousseau-hoz hasonlítani hiba. Rousseau vizionárius művész. Csontváry szektariánus, világmegváltó, hóbortos, monomániás, aki megtalálta azt a pontot, ahol „most minden másképpen lesz” – és „tessék ezt komolyan venni”. Ha Rousseau és Csontváry azonos vonalat húzott volna, a vonalnak két egymástól tökéletesen elütő értelme lenne és a kettőt nem lehetne összetéveszteni. Csontváry önmagában minden valószínűség szerint karamazovi becsvágyat táplált, mint igazi szektariánus és felbőszült világmegváltó, nem Istent, hanem a sátánt akarta likvidálni. Csontváry tehát a valóságról, ha nem is oly rosszul, mint Karamazov Iván, de szintén elragadóan rosszul volt informálva. Ebből a szempontból képei mind hallatlan erejű világkiáltványok, amelyek csak részben azzal ráznak meg, hogy programjuk színtiszta őrültség, másrészben azonban azzal, hogy ez az őrültség még mindig sokkal közelebb van a valósághoz, mint a jéghideg intellektuális bestialitás világa.

Selmecbánya látképe

Selmecbánya látképe

Ezen a ponton aztán Csontváry és Rousseau tökéletesen elválnak. Rousseau képeinek egyáltalán nincsen világkiáltvány-jellegük. Ezek mind a mélytudat intim és konfesszionális kivetítései és ez az erejük. Csontváry szenvedélyes proklamációkat festett, amelyeknek tételei mind visszautalnak Ferenczyre és Gulácsyra, mind kapcsolatban vannak, nem programban, hanem magatartásban, a fanatikus igazságkereséssel, a kínzó szellemigénnyel, a művész-egzisztencia felszabadításával, a primordiális humánum jogainak követeléseivel.

[Kemény Katalin]

Gulácsy Lajos

(Eredetileg Gulácsy Lajos Kálmán; Budapest, 1882, október 12. – Budapest, 1932. február 21.)

 

Az ifjú Gulácsy Lajos

Az ifjú Gulácsy Lajos

Gulácsyt általában mindenki bolondnak tartotta és tartja. Ezt a tényt nem is szabad kétségbevonni. Azt azonban meg kell érteni, hogy itt nem valami klinikai esetről van szó, hanem olyan a korra, illetve intenzíven szellem-igényű emberre jellemző magatartásról, amely, ha végül is tényleg az elmezavarhoz vezetett, abban nem az elmezavar a fontos, hanem valami egészen más. Mindenesetre nagyon különös, hogy a múlt században ez az eset nem volt ritkaság. Az első ilyen sajátságos művészőrült Hölderlin volt. Sorra lehetne felsorolni Schumannt, Baudelairet, Gogolt, Van Gogh-ot, Nietzschét, akik mindnyájan egy szellemben határtalanul elszegényedett korszakban intenzív szelleméhségben megzavarodtak. És hogy valaki ezt a megőrülést elkerülte, annak oka éppen nem a nagyság volt, hanem az óvatos kicsinység, amely a fokozott igényt nem kívánta megközelíteni. Ez volt Goethe esete. Kis túlzással azt lehetne mondani, a század közepétől kezdve minden művész vagy gondolkozó, vagy költő gyanús volt, ha az őrülettől legalább egészen kicsikét nem volt inficiálva. Tudjuk, hogy ez Flaubertre, Tolsztojra, Jacobsenre, Rimbaudra, Jarryra éppen úgy vonatkozik, mint Dosztojevszkijre, Strindbergre és az összes jelentékeny festőkre és költőkre és zenészekre.

Az ópiumszívó álma

Az ópiumszívó álma

Gulácsy Lajos, mint életrajzírója mondja, egy napon kijelentette, hogy: „Most minden másképpen lesz”. Ugyanakkor pedig hangsúlyozta: „Tessék ezt komolyan venni”. Ha majd valaki korunk szellem-őrültjeinek természetrajzát meg fogja írni, az e két mondatnak külön fejezetet kell szenteljen. Az őrület mindig abban a pillanatban kezdődik, amikor az illető minden kétséget kizáró módon és holtbiztosan tudja, hogy „most minden másképpen lesz.” Hogy eddig mi volt, az jelentőségét elvesztette. A múlttal tökéletesen szakított. Nem kíván tudomást szerezni róla. Nem számít. Most minden másképpen lesz. Micsoda megkönnyebbülés! Micsoda remények! Az illető nem vaktában és meggondolatlanul beszél. Nem! „Tessék ezt komolyan venni.” Akár hiszik, akár nem, így van. Ez így, ahogy van, biztos. Alig néhány évvel Gulácsy e szavai után Csontváry Tivadar levelet írt a magyar-osztrák külügyminiszternek, amelyben bejelenti, hogy nincs baj, őneki sikerült a személyes összeköttetést felvennie az Jóistennel s ezzel a helyzetet megmentette. Most minden másképpen lesz – tessék ezt komolyan venni.

Varázslat

Varázslat

Mint minden művész, aki a Nagyinkvizítor jéghideg bestiális korszakában nem lett a commerce áldozata s így nem lett svihák, Gulácsy is lelki szegény lett, illetve „igazságkereső”. Persze, ha lett volna benne annyi világosság, hogy a történet folyamatosságába be tudta volna magát állítani, felismerte volna, hogy Ferenczy az első szót már kimondta. De a lelki szegénységben az a rettenetes, hogy az igenis tényleges és valódi ügyefogyottság és korlátoltság, amely a legegyszerűbb dolgok között sem tud tájékozódni. Gulácsy saját elődjét sem ismerte fel.

[Kemény Katalin] – [Hamvas Béla – Kemény Katalin: Forradalom a művészetben]

Magyar (fel)találékonyság, avagy mit adtunk mi a világnak

Találékonyság

A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség.

 

Ford T-modell, számítógép, TV, Excel, holdautó, Rubik-kocka

Ford T-modell, számítógép, TV, Excel, holdautó, Rubik-kocka

Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó 1929), utána öngyújtóval (Irinyi János, 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd beszedett egy C-vitamint (Szentgyörgyi 1931). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar, 1878). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János, 1944), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött (Kemény János, 1964), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly, 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel, 2010) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly, 1948), és bekapcsolta a tv-t is (Mihály Dénes, 1919). Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van (Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park (Asbóth Sándor, ő készítette a város rendezési tervét is). Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a holdautón (Pávlics Ferenc, kb. 1960), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő, 1976).
Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József, 1938), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József 1928) vagy lágy anyagú kontaktlencséjét (Gyorffy István, 1959). használja-e? Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt (Galamb József 1908 aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (Ansits Ferenc, 1983), és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebesség váltója volt (Bíró László, 1932). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (Barényi Béla, 1925). Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta (Csonka János, 1893). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (Jedlik Ányos, 1861), majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (Asbóth Oszkár 1928). Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer díjas (Pulitzer József, 1917) újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (Losonczi Áron, 2001) – magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit 13 év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta, régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját (Bródy Imre, 1930), megivott egy pohár szódát (Jedlik Ányos, 1940), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint (Richter Gedeon, 1912). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez, és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő (Kodály Zoltán, 1929) Psalmus Hungaricust…

Lackfi János

(Forrás: http://www.litera.hu/hirek/lackfi-janos-lovas-nemzet-talalekonysag)

Robin Williams haláláról…

Susan Schneider Williams, Robin Williams özvegye érzelmektől fűtött írást közölt arról, hogyan töltötte utolsó napjait a sokak által szeretett komédiással.

 

250px-robin_williams_2011a_2Amikor 2014. augusztus 11-én Robin Williams megölte magát, a világ nem értette, mi késztethette a népszerű színészt az öngyilkosságra. Néhány hónappal később egy orvosi vizsgálati jegyzőkönyv megállapította, hogy a 63 éves Williams Lewy-testes demenciában (LBD) szenvedett, egy olyan, gyors kognitív hanyatlást eredményező rendellenességben, amelyet az agyidegsejteken lerakódott fehérje okoz. Tünetei az Alzheimer és a Parkinson betegség tüneteire hasonlítanak – az LBD-t tulajdonképpen gyakran Parkinson kórként diagnosztizálják, mint az ő esetében is. A rajongók valószínűleg életükben először hallottak az LBD-ről, erről a ritka betegségről, amely mintegy másfél millió amerikait érint.

Most két évvel a tragédia után Susan Schneider Williams, a művész özvegye „Terrorista a férjem agyában” címmel egy, az Oscar-díjas színész utolsó hónapját megvilágító írást közölt a Neurology orvosi szaklapban. Az özvegy elmondja, hogy csak jóval férje halála után értette meg a betegség valódi okát, fölfedvén, hogy mind a négy orvos, aki áttekintette az eredményeket, egybehangzóan azt állította, hogy azok a legsúlyosabb patológiára utalnak.

Robin Williams elvesztette dopamin idegsejtjei kb. 40 százalékát, és szinte nem is voltak Lewy-testektől mentes idegsejtjei az egész agyában és agytörzsében.

Amikor Theodore Rooseveltet játszotta, Cronauer a Jó reggelt Vietnám!-ban és az egy Úr az űrből-ben

Amikor Theodore Rooseveltet játszotta, Cronauer a Jó reggelt Vietnám!-ban és az egy Úr az űrből-ben

Már 2013 őszén elkezdődtek nála azok a tünetek, amelyeknek, akkor úgy tűnt, semmi közük egymáshoz: székrekedés, vizelési nehézségek, gyomorégés, álmatlanság, a szaglóérzék romlása és az óriási feszültség. A szorongás nem volt újdonság a színész számára, hiszen régóta szenvedett időről időre depressziótól, azonban az a mód, ahogyan akkor kezelte azt, annyira nem volt rá jellemző, hogy az már nyugtalanította a feleségét.

„Csak miután Robin itt hagyott minket, ébredtem rá, hogy a váratlan, elhúzódó félelem és szorongásrohamok az LBD-re utaló korai figyelmeztető jelek lehettek.” – mondta el az asszony. Amikor pánikrohamot kapott és kezdte elfelejteni a Night at the Museum sorozat utolsó filmjének szövegét, az orvosa antipszichotikumot írt fel, de az nem segített. „Csak a halála után derült ki, hogy az antipszichotikum még rontja is az LBD-ben szenvedő beteg helyzetét.” „A férjem nem látott fényt rettegése alagútjának végén. Elcsavarodott idegsejtjei hálójának csapdájába esett, bármit is tettem, nem tudtam kihúzni őt.” A Múzeum sorozat forgatása után úgy tért haza 2014 májusában, mint egy „Boeing747-es, ami futómű nélkül próbál leszállni.”

A Julliard School-ban végzett színész többé nem tudta titkolni betegségét. „Sosem fogom megtudni szenvedésének valódi természetét, vagy, hogy mennyire keményen küzdött ellene.” – írta az asszony. „Én úgy láttam, a világ legbátrabb embere élete legnehezebb szerepét játssza el. Fokozatosan veszítette el értelmét és ennek tudatában volt.”

Később kapta meg a Parkinson-kór diagnózist, amiről ma már tudjuk, hogy tévedés volt. Az orvosi rendelőben az asszony úgy gondolta, „legalább volt magyarázat, a lelkem mélyén reménykedni kezdtem. Robin azonban nem volt rá vevő.”

Az orvosi vizsgálatok során Robin Williams mindvégig higgadtan viselkedett, együttműködött trénerével a terápiákban. Kedvenc testedzése volt a kerékpár, de a Lewy-testes demencia miatt már nem tudott ráülni, mivel egyre jobban remegett a keze és problémái voltak a látásával és a térérzékeléssel is.

A hírességek sétányán...

A hírességek sétányán…

Július vége felé az orvosa abban a reményben változtatott a gyógyszerelésén, hogy kordában tudja tartani a Parkinson kórt. Augusztus 10-én az asszony úgy hitte javul az állapota. Az orvos tanácsára akkor már külön szobában aludtak, hogy mindketten képesek legyenek pihenni. Amikor közeledett a lefekvés ideje, jó éjt kívántak egymásnak és visszavonultak szobáikba. Akkor látta őt élve utoljára, aznap éjjel felakasztotta magát.

 

Egy év Robin Williams nélkül

„Az utolsó együtt töltött hónapokban mindketten erősen arra koncentráltunk, hogy beazonosítsuk és legyőzzük a terroristát az agyában. Azóta is tovább kutatok, de most már a tudomány birodalmában.”

A halottkém 2014 novemberi jelentésének áttekintésekor az asszony elmondta, hogy egyáltalán nem lepte meg a ténymegállapítás, jóllehet akkor még fogalma sem volt arról, mit is jelent az.

„Pusztán az a tény, hogy a férjem agyának csaknem valamennyi területét megtámadta valami, tökéletesen hihető volt. A Lewy-testek elburjánzása az agyában annyi kárt okozott az idegsejtekben és a neurotranszmitterekben, hogy gyakorlatilag egy vegyi háború zajlott le a fejében.”

Jóllehet az asszony utólag bölcsen úgy látja, az orvosok már közel jártak a betegség valódi okának megállapításához, abban mégis kételkedik, hogy a helyes diagnózis változtatott volna

a dolgokon, hiszen a gyógymód nem áll rendelkezésre ma sem.

„Még ha egy bizonyos szintig vigaszt nyújtott volna is a betegség néven nevezése, a terrorista akkor is készült meggyilkolni őt.”

A Robin Williams halála óta elmúlt két évben Susan Schneider Williams az American Academy of Neurology orvosaival karöltve csatlakozott az American Brain Foundation igazgatóságához.

„Remélem, hogy tapasztalataink megosztásával Robin szenvedései értelmet nyernek. Hiszem, hogy Robin nem harcolt és halt meg hiába, hogy ha gyötrelmeiből a bölcsesség a gyógyulást hozza el nekünk.”

Susan Schneider Williams (1) Neurology-ban megjelent írására Melissa J. Nirenberg professzor írt egy válaszlevelet (2), melyben leírta, hogy Robin Williamsnél a hirtelen gyógyszerváltásra dopamin agonista megvonás szindróma lépett fel, amely nyugtatókkal nem csillapítható szorongást, pánikrohamot, depressziót és öngyilkossági késztetést válthat ki.

(forrás: http://www.tenyek-tevhitek.hu/)

 

 

Állandó útitársad vagyok…

Elmélkedések…

Auguste Rodin: A gondolkodó (1879-1889)

Auguste Rodin: A gondolkodó (1879-1889)

 

Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok? A szokásaid.

Lélekerősítő gondolatok az Újévre

Régóta tudom és hiszem, hogy az ember  a sorsát maga választja.

 

DE! Nyilvánvaló, hogy van egy eleve elrendeltetettség, ami talán nem a Sors könyvében van megírva a Kozmikus Értelem által (bár így szebben hangzik), hanem egyszerűbben fogalmazva genetikai örökségről van szó. Így érthetőbb azoknak is, akik nem tudnak az ezoterika magaslatain szárnyalni.

Azt tudom, s hiszem, hogy meghatározott céllal születünk erre a földre, s küldetésünket be kell teljesítenünk. S hogy ez hol dől el, kérdés, de nem a legfontosabb. A materialisták génekről és társadalmi ráhatásról beszélnek, s ennek keverékéből alakul ki a jellemünk. S onnét, ahogy növünk, előbb az ösztönlényünk, majd ennek elhalványulása mellett megerősödő tudatos lényünk cselekedetei határozzák meg jövőnket.

Azaz: amit most csinálsz, ebben a pillanatban, egy bizonyos szinten alakítja a jövődet. Az, hogy most itt írom neked ezeket a sorokat, s nem megyek fogat mosni és aludni – szintén változtat valamit a sorsomon, hisz gondolkodásra kényszerít, jelen esetben megállok egy pillanatra életem útján, amit az állandó jelen pillanatok hosszú láncolata alkot, s elgondolkodom. Megállok, s belülről nézem magam, s a világot.

S amint annyiszor elmondtam, leírtam, ha utat találsz ahhoz a gyermekhez, aki ott, legbelül lakozik benned, s akit körülvesznek a veled történések egyre vastagodó rétegei, s lassan eltűnik a szemed elől, mert mindig csak a rárakódó rétegeket látod, és elveszíted a kapcsolatot vele, elsodor az élet. Visznek az események előre, már nem gondolkodsz, csak élsz a világba, teszed a dolgodat, s nem érted, miért fáj néha úgy az élet, miért válik néha minden olyan üressé, értelmetlenné – nos, ilyenkor az a mélyen megbúvó, elveszett gyermek sír fel ott legbelül, mert egyedül van és fél.

Vissza kell találni hozzá, hozzád, önmagadhoz, s ha ezt az utat visszafelé, önmagadban meg tudod tenni, rátalálsz arra a pontra, ahol valamit elrontottál, valami eltört. Arra a pontra, történésre, amikor megijedtél valamitől, rossz döntést hoztál. S ez a rossz döntés ettől kezdve befolyásolja további döntéseidet, mert sémává válik, s mert más döntést nem próbáltál ki, s nem mered kockáztatni. S ez így megy mindaddig, míg rá nem jössz, hogy ez így nem mehet tovább, valamit nagyon elrontottál, s fogalmad nincs, mi lesz, merre tovább, mert ott a gödör alja. Lejjebb már nem mehetsz, mert nincs lejjebb, vagy ott ragadsz mindörökre, vagy veszel egy nagy lélegzetet, s ugrasz – bele a semmibe, illetve az ismeretlenbe, amitől szintén félsz, no meg tudod, hogy esetleg fájdalmas lesz a változás, de már érzed, nincs választásod.

S ha ezt beláttad, megértetted, s valóban eleged van mindenből, a sors törvényszerűen küld neked egy társat, aki segít megtenni az első lépéseket, amíg lassan, de biztosan magadra nem találsz.

De ehhez idő kell, sok idő, és sok türelem magaddal szemben.

S hit.

A szükség hite, mert tudod, már nincs mit vesztened, mert mindent elveszítettél, ami annak a rád rakódott vastag rétegnek fontos volt.

S akkor, mert ez az igazi megtisztulás folyamata – szépen, lassan átértékeled a dolgokat, rájössz arra, hogy amit fontosnak tartottál te és a világ, egyáltalán nem fontos, csak te vagy fontos, s az a síró, ijedt kisgyerek, akit otthagytál  rossz szokásaid megkérgesedett rétegei alatt.

A társ, akit kaptál, arra való, hogy ne hagyjon letévelyedni erről az útról. Aki ott áll melletted, néha halkan, néha hangosan, de ott van, s jelenlétével erőt ad.

Néha nincs fizikailag jelen – ez a társ lehet egy egyszer hallott igaz mondat, egy történés, mely rendszeresen visszatér a lelkedbe, s vezet előre.

S minél jobban dobod le a rád rakódott, sokszor kényszeres rossz szokásokat, elvárásokat, annál közelebb kerülsz legbelsőbb Énedhez, Önmagadhoz, a Gyermekhez, aki te voltál, s aki örökre te kell, hogy maradjál, mert ő az, aki a helyes úton tart. Önmagad.

Légy önmagad! Szeresd ezt a gyermeket magadban, mert ez vagy igazán te, ez a te lelked, lényed legfontosabb, változtathatatlan része. Ha visszatalálsz hozzá, megtalálod önmagad, életed célját, értelmét, amiért erre a földre születtél: hogy boldog légy, igazán boldog, amihez csak a szenvedés-rétegeken való átjutás árán jutsz el.

Mert minden ember boldogságra született, s ez volt a cél, s a feladat, amit kitűztél magadnak erre az életre. S a szenvedés-rétegek megtanítanak arra, hogy soha ne veszítsd el önmagad, nem mások, te vagy a legfontosabb, s ezek a tapasztalatok emelnek egy magasabb síkra, mely nyugalmat s belső békét hoz. S ha ezt a belső békét, az önmagaddal együtt élés képességét megtanultad, békét kötsz magaddal, megbocsájtasz magadnak, elismered elkövetett hibáidat, s elfogadod, hogy az is te vagy, hisz embernek születtél, hibáznod, küzdened, szenvedned kell. Szenvedned, hogy megismerd valódi, belső lényedet, hogy megtaláld a nyugalmat és a belső csendet, a békét. S ha ide visszaérkezel, már nem sodornak el a külső viharok, sziklaszilárd vagy, bár néha meginogsz, de állsz. És megérted, hogy az élet egyről szól: a szeretetről.

Egy, mindent átfogó, igaz, mértéket nem ismerő, feltétel nélküli szeretetről, melyet nem tud megtörni a sekélyes világ.

S ez az erő végigkísér utadon, és soha többé semmi nem tántoríthat el.

Megérted az embereket, akkor is, ha nem fogadod el őket, mert te többet tudsz náluk. De ők érzik ezt, s ha megvan bennük is a változás, megtisztulás utáni vágy, csatlakoznak hozzád. Bár végig, egész életünkben egyedül harcolunk, s leggyakrabban magunk ellen -, te soha többé nem leszel egyedül, mert számodra nem létezik ez a fogalom: magány, hisz te tudod, hogy te vagy a kezdet és a vég, s a te teljességed megvéd az ürességtől.

S így élhetsz igazi, teljes életet, mert bölcsességed, szereteted, alázatod az Élet igazi értékeinek birtokában az örökösség biztonságát adja neked.

 

Boldog karácsonyi Ünnepeket, Új Évet kívánok neked sok szeretettel:

 

Pusztay Ágnes

Az újévi szokások eredete

Lencse. A bőség jelképe

Lencse. A bőség jelképe

Lencse, gombóc, malacsült…

 

Elődeink inkább az évszakváltásra koncentráltak erősebben, azokat búcsúztatták-ünnepelték, így a szilveszteri és újévi népszokások egyáltalán nem tekintenek olyan nagy múltra vissza, mint amilyenre először gondolnánk. A honfoglaló magyaroknál az évkezdés számítása feltehetőleg őszre vagy tavaszra esett, éppen az évszakváltásból kifolyólag. A nomadizáló pásztornépeknél ugyanis ez a két időpont volt meghatározó szerepű, melyek jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek,„európai” ünnepekké váltak. Ugyanis Európában honosodott meg a télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés, együtt a napév szerinti időszámítással, ami a római birodalomból terjedt el. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, nálunk is csak néhány száz éve annak, hogy ezen a napon kezdődik az újév. Az év utolsó napja a reformátusoknál a hálaadás és a számvetés napja volt. Protestáns vidékeken gyakran megrendezték az óév jelképes temetését is. A családok a templom körül gyülekeztek, néhol a pap beszédet mondott, a hívek hazakísérték, megköszönték egész évi szolgálatát. Feltételezhetjük azt is, hogy az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, minek köveztében az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. A népszerű szokások közé tartozott, hogy az óévet hatalmas lárma, zaj, kolompolás kíséretében búcsúztatták el. Ez valószínűleg arra az ősi rituáléra vezethető vissza, hogy a gonosz hatalmak távozzanak az óévvel együtt. Általánosan elfogadott hiedelem, hogy Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is. Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

 

Kit engedhetünk be a házba?

Január elsején nem mindegy, hogy kit engedünk először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők épp ellenkezőleg. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhoz kötöttség nyűgjét vonják magukra.

 

Malacsült...

Malacsült…

Miért eszünk lencsét újévkor?

Az év első napján lencsét volt szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Ehhez társult még az is, hogy az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre. Gyakran került ilyenkor az asztalra az újévi malac is, mi kitúrta a ház lakóinak szerencséjét, de jaj volt annak, aki ezen a napon baromfit evett, mert a csirke hátrafelé kapar, vagyis az elkaparni volt hivatott a szerencsét. Aki halra áhítozott, annak a farkánál kellett elkezdenie a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látták ilyenkor a kopoltyúst az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett. A lencse és a malachús mellett érdemes sokféle rétessel „nyújtani” a gazdagságot. Ugyanakkor azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az új évben, ha nem faljuk fel az összes, Szilveszterre készített ételt.

 

Gombócból is jósoltak

Gombócból is jósoltak

Szokás volt újév táján jósolni is, mivel az újesztendő megérkezése a jövő iránti érdeklődést is felkeltette.

A szokások közül egyik legismertebb az ólomöntés volt, amikor a frissen öntött ólom formájából jósoltak a lányok jövendőbelijére Szokás volt továbbá a hagymakalendárium elkészítése is, mely abból állt, hogy 12 gerezd fokhagymába sót tettek, és éjszakára állni hagyták. Amelyik gerezd reggelre nedves lett, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó volt várható. Eladósorban lévő lányok közkedvelt foglalatossága volt ilyenkor a gombócfőzés. 13 gombócból tizenkettőbe egy-egy férfinevet tartalmazó kis papír cetlit tettek a lehetséges jövendőbelik nevével, és amelyik gombóc először feljött a víz tetejére, az rejtette a leendő férj nevét. Ha a gombóc üres volt, abban az évben a lány nem számíthatott komoly kérőre.

 

Az újévi időjárásból lehet jósolni?

A népi időjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet hoz. Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.

A kolbász és a pálinka története

Két hungarikumunk évszázados hagyománya

 

A kolbász története

Állatbélbe töltött, ízesített húsokról már több ezer évvel ez előttről, a sumérok jegyzeteiből is maradtak feljegyzések, és napjainkig több nemzet konyhájában alapvető élelmiszerként tartják számon a háztáji állatok, leggyakrabban a sertés ilyen típusú feldolgozását.

A magyar „kolbász” szó az ótörök nyelvből eredeztethető, eredeti formája „qalbuz”, amely „harapást, falatot” jelent. Nyelvemlékeinkben már az 1300-as évek második felétől fellelhető különféle latin közegekben, de mai alakja sem sokkal új keletűbb, 1407-ben már szójegyzékben olvasható, az 1865-ös magyar nyelv szótára, pedig már egyértelműen magyar alakban, a magyar szókincs részeként közli. Nyelvemlékeinken túl irodalmi alkotások is szép számmal őrzik a kolbász hagyományát, így a Mátyás-mesék és a különféle receptes könyvek. Gazdagon kötődnek néphagyományaink is a kolbászkészítéshez, közülük a legismertebb az András naptól, január 6-tól a hó végéig tartó disznóölés (disznótor) ünnepe és a hozzá kötődő megannyi szokás.

Bár Európa-szerte a konyhaművészet elterjedt eleme a kolbász, az egyedi fűszerezés, a paprikás ízvilág, a hagyományos füstöléses tartósítás valódi hungarikummá emelhette az általunk fogyasztott disznótorost, amelyre valóban igaz a közmondás: „Ahány ház, annyi szokás.”

 

A kolbászkészítés

A válogatott, megtisztított kolbászhúst darálva, fűszerezve langyos vízben átmosott disznóbélbe vagy műbélbe töltik, amelyet aztán tartósítás céljából felfüstölnek. A készítés során igyekezni kell feszesre tölteni a kolbászt, hiszen száradás során kilogrammonként kb. 3-5% súlyveszteséggel kell számolnunk. Ez tehát azt jelenti, hogy pl. 10 kg nyers, betöltött kolbászból ½ kg veszteség is előfordulhat, amely az egyes húsok nedvességtartalmától függően egyedi módon eltérhet. A légmentesen, keményen megtöltött kolbász szinte végtelen hosszúságú lehet, amelyet azonban zsineg helyett csavarással szokás kisebb szakaszokra osztani, majd csigavonalban feltekerni.

Faluhelyen nagy hagyománya van a bükkfával, különféle gyümölcsfákkal vagy fűrészporukkal való füstölésnek, de több helyütt előfordul a szőlőtőkével való füstölés is. Az eljárás hatására egyedi ízvilág, jellegzetes, enyhén barnás szín alakul ki, valamint fokozódik a késztermék eltarthatósága. A kolbászt jellemzően 3-5 napig szokás füstben tartósítani.

 

Kolbászos receptek

A kolbász a magyar konyhában rendkívül elterjed alapanyag. Felhasználhatjuk korhelyleves, töltött káposzta, lencseleves, különféle káposztás ételek alapanyagául, ízfokozójául, ugyanakkor karajhúsba töltve vagy hagyományosan kisütve ugyancsak ízletes.

Modernizálódó világunkban a kolbász egyre gyakrabban fordul elő pizzán, leveles tésztákba töltve vagy a rablóhúsok összetevői között, de legyen szóhagyományos vagy újító jellegű konyháról, a kolbász felhasználási lehetőségei szinte végtelenek.

 

A pálinka

Hasonlóan – vagy talán a kolbásznál még szorosabban, jellegzetesebben – a magyar kultúrához tartozik a pálinka készítése és fogyasztása. A pálinka első említése a magyar (nyelv) történet során a 14. századból származik, Károly Róbert feleségének „aqua vitae”-je (az élet vize), amely feltehetőleg a magyar tájakon oly ízletesen termő gyümölcsök valamiféle párlata lehetett. A szigorúan gyümölcsből készült párlat „pálinka” (babinka) néven való említése először 1572-ben fordult elő írásban. Sokáig gyógyszerként alkalmazták, és főzése földesúri előjognak számított, mígnem az 1700-as évekre már pálinkafőző házak épültek, mesterek tanulták ki a főzés fortélyait, és számtalan leírás, tankönyv jelent meg a pálinkafőzés tudományáról. Az idő előrehaladtával a mesterség apáról fiúra szállt, így az előjog a vidéki emberé lett, akik a mai napig előszeretettel, nagy hozzáértéssel és szeretettel főzik a házi pálinkát.

A pálinka alapanyaga a cefre, amely a különböző összezúzott, erjesztett gyümölcsökből készült alaplé. A hagyomány szerint ezt főzték aztán 60-110 literes üstökben, kunyhókban erős szesszé, amelyet aztán az első 2-3 dl, a sárkány és az első 1-2 liter ellopása után ízlés szerinti hőfokra állítanak be.

 

A pálinkafogyasztás kultúrája

A több száz éves múltra visszatekintő pálinkafogyasztás hagyománya sajátos eszköztárat, szokásrendszert alakított ki maga körül. Már a legkorábbi időkből találtak a speciálisan az égetett gyümölcspárlatok tárolására, fogyasztására alkalmas üvegeket, poharakat, amelyek akkor még rendszerint Itáliából származtak. A királyi orvoslás alapvető „gyógyszerévé” vált az ital, amely hozzásegítette, hogy felhasználásának, fogyasztásának módszerei egyre gyarapodjanak.

A magyar köznyelvben, több összefüggésben él a pálinka kifejezés, így találkozhatunk „burgonyapálinkával” (vodka), „gabonapálinkával” (vodka és whisky) és „ürmöspálinkával” (abszint) is, azonban a hungarikumként elismert pálinka kizárólag gyümölcsből készült, tömény szeszesitalt jelöl.

Zseniális autisták

Vak Tom

Vak Tom zseniális zongorista előadásának egykori plakátja

Vak Tom, a zseniális zongorista előadásának egykori plakátja

1850-ben járunk egy rabszolgavásáron a georgiai Columbiában. James N. Bethune tábornok ültevényére rabszolgákat vásárol, s kiválaszt egy néger asszonyt is, akivel „grátisz” adják vak, egy év körüli gyermekét. A tábornok elegáns nevet ad a kisfiúnak, legyen eztán ő Thomas Greene Bethune. Amúgy haszna semmi nincs a gyermeknek, mert hamarosan kiderül, hogy nemcsak vak, de teljesen ütődött is, egyedüli elfoglaltsága, hogy ájultan figyeli a természet hangjait és a tábornok lányának kicsit izzadós igyekezetét a zongoránál. A légkör patriarchális, a kis Tomnak szabad bejárása, vagy inkább bemászása van a házba, mert négy éves korában még járni is alig tud, beszélni meg szinte egyáltalán nem beszél. Leginkább csak fekszik egykedvűen. Egy nap a tábornok lánya különösen kitesz magáért, nehéz darabokkal kápráztatja el az egybegyűlteket. Az előadás végeztével a társaság kitódul ebédelni, ám ekkor hirtelen megüti a fülüket az imént játszott virtuóz zongoradarab. Mindenki valami természetfölötti jelenségre gyanakszik, a társaság hitetlenkedve rohan vissza a szalonba. Lábuk földbe gyökerezik: a négy éves vak Tomi ül a zongoránál és kis kezecskéi könnyedén futkároznak a billentyűkön.
Hamarosan kiderül, hogy Tom bármilyen zeneművet egyetlen hallásra tökéletesen le tud játszani, pontosan úgy, ahogy hallotta. Ekkor különös tréning veszi kezdetét. A tábornok neves zenészeket hozat, akik nagy zeneszerzők műveit játsszák el, így Tomnak hamarosan egész komoly repertoár rögzül magnóként működő agyában. Beethoven, Mendelssohn, Bach, Chopin, Verdi, Rossini, Donitzetti, Meyerbeer és mások. Első koncertjét 8 évesen adja, s akkora sikere van, hogy onnantól a tábornokkal járja az országot, s mindennap máshol ad koncertet. Hamarosan hétezer (!) művet tud, s mechanikus emlékezetéről írták, hogy egy 15 perces beszélgetést hangról-hangra, a megfelelő tónussal és hanghordozással, köhécseléssel, beszédhibákkal együtt tökéletesen visszaad, miközben egy szót sem ért belőle. Bármilyen nyelven énekelt dalt visszaénekel, jóllehet anyanyelvén alig tud nyögni pár szót.
11 évesen magának James Buchanan elnöknek ad koncertet a Fehér Házban. Hitetlen zenészek úgy teszik másnap próbára, hogy komponálnak számára két igen hosszú, komplikált darabot, melyet első hallásra ismét csak visszajátszik. Tomot semmivel nem lehet zavarba hozni. Mikor két zongorát összevissza püfölnek, miközben egy harmadik zongorán játszott darabra kell figyelnie, képes a hangzavarból kihallani és tökéletesen visszajátszani a dallamot. Másik híres bravúrja az, amikor bal kezével a ‘Yankee Doodle’-t, jobb kezével egy másik darabot játszik, s közben egy harmadik dalt énekel. Arra is képes, hogy háttal ülve a zongorának, keresztezett kézzel játsszon.
Tom azonban nem egyszerűen gépiesen játszik, mint egy wurlitzer, hanem hihetetlen átéléssel, ami külön rejtélynek tűnik, hisz amúgy súlyos értelmi fogyatékos.
Mark Twain egy nap vonaton utazva a dohányzó kocsiban egy nagydarab, ormótlan négerbe ütközött, aki ide-oda lengedezett ültében, s közben, mint egy hangutánzó művész, tökéletesen reprodukálta a vonat kerekeinek csattogását, a mozdony füttyét, az alagúton vagy a hidakon áthaladás hangjait, s mindezt órákon keresztül. Twain döbbenten érdeklődött, miért nem kötözik le ezt az őrültet, mire felvilágosították, hogy ez a „Vak Tom”, az ünnepelt zongorista, privát életében ártalmatlan idióta. Twain érdeklődését felkeltette a találkozás, Tom több koncertjén is részt vett, melyek teljesen elbűvölték. Mint írta, Tom úgy uralkodik a hallgatóság érzelmein, mint egy zsarnok. Mikor a közönség tapsviharban tör ki, Tom is boldogan velük tapsol. A korabeli sajtó egyszerre nevezi géniusznak, csodának, s vitázik azon, hogyszorulhatott bele ekkora zsenialitás egy félkegyelmű vak, s pláne néger fiúba.
Tom 1908-ban, 49 évesen halt meg, számos kompozíciót hagyva hátra a számára csak hangokat jelentő világnak.
Ma már tudjuk, hogy Tom autizmusban szenvedett; ez egy különös agyfejlődési zavar, amely általában károsítja a beszéd- és gondolkodási készségeket, és gátolja a szociális kapcsolatok kialakulását. Tomhoz hasonló autista zenei tehetségek azóta is fel-felbukkannak, mindegyikőjük jellemzője a hihetetlen emlékezőtehetség és a stílusérzék. Képesek egyszeri hallás után operákat és szimfóniákat visszaadni, vagy a zeneszerző stílusában tökéletes improvizációkat produkálni. Hihetetlen akusztikus memóriájuk nem korlátozódik a zenére, csodálatos hangutánzók, legyen az a hang természeti jelenség, vagy emberi beszéd, miközben beszédkészségük, mint Tomnak is, rendkívül szegényes.

 

Stephen Wiltshire

Stephen Wiltshire

Stephen Wiltshire

Stephen 1974-ben született Londonban egy szegény bevándorolt indiai házaspár második gyermekeként. Nagy volt az öröm, végre fiú született, ám a szülők egyre növekvő aggodalommal tapasztalták, hogy gyermekük nem akar felülni, majd járni, s ha karra akarják venni, megfeszíti magát és ellenáll. Amikor eljött a gügyögés majd a beszéd ideje, Stephen csak sivítozott, pláne ha megközelítették. Leginkább egy megfélemlített kismajomra emlékeztetett, aki mindenki elől menekül. Nem teremtett szemkontaktust, nem figyelt az emberi beszédre, semmi jelét nem adta annak, hogy tudomása van más emberi lényekről. Hároméves korában végül kimondták a megfellebbezhetetlen diagnózist: Stephen súlyos autizmusban szenved. Egy speciális kisegítő iskolába került sorstársai közé. Továbbra sem vett tudomást senkiről, céltalanul lődörgött, keringett, hintáztatta magát a széken, vagy éppen dührohamot kapott és ordított. Egyetlen dolog kötötte le, a fények-árnyékok játéka, a formák, a perspektíva és később képek nézegetése. Néha órákig firkált, ilyenkor nevelői fellélegeztek. A firkálmányok meg kit érdekeltek? A rendrakás a délutáni takarítók dolga volt. Ám egy nap, mint a mesében, új tanár érkezett az iskolába, Chris Marris, aki hogy-hogy nem még nem fásult bele az idegtépő munkába, s volt szeme rácsodálkozni a nyolcéves Stephen műveire. Ezek a rajzok londoni műemlékek tökéletes ábrázolásai voltak; épületek, melyeket Stephen az iskolai kirándulások során a buszból látott elsuhanni. Hamarosan kiderült, hogy Stephennek elég egy közömbös, futó pillantást vetni egy bonyolult díszítésű épületegyüttesre, s később bármikor képes hajszálpontosan lerajzolni, amit látott. Ha az egy pályaudvar volt, akkor a rajzon az óra azt az időt mutatta, amikor Stephen éppen odapillantott. Marris ettől kezdve kigyűjtötte a szemétkosárból meg a pad alól Stephen eldobált műveit, hisz a fiút csak a rajzolás és nem a végeredmény érdekelte. Két rajzát beküldte a Nemzeti Gyermekművészeti Kiállításra, ahol az egyik rajz díjat is nyert. Marris szakértőket kért fel a rajzok értékelésére, s egybehangzó vélemény volt, hogy Stephen kiugró tehetség.

Stephen alkotás közben

Stephen alkotás közben

Stephen híre eljutott a BBC-hez is, filmet forgattak róla, és hirtelen országos ismertségre tett szert. Ekkor 13 éves volt, eddigre nagy kínszenvedések árán némileg megtanult beszélni is, s most kiadók kezdték ostromolni rajzaiért. Első kötete 1987-ben jelent meg Rajzok címmel. Sir Hugh Casson, a Királyi Akadémia korábbi elnöke a könyvhöz írt előszavában Stephent Anglia legtehetségesebb gyermekművészének nevezte. Azóta már még három-négy könyve is megjelent Stephennek, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy első kötetének kiadói ügynöke, Margaret Hewson és férje átvették Marris szerepét, és „rajzolótúrákra” vitték Stephent. Nagy világvárosokat látogattak meg, s Stephen szorgalmasan lerajzolt mindent, amit látott.
Persze Stephen soha nem fogja megérteni, miért szeretik őt, mert ő sem tud szeretni. Nem érti, mit esznek a rajzain, képtelen felfogni az emberi világot, egyedül életképtelen, öt éves gyermek szintjén áll, és csak egy dolog érdekli: imád épületeket rajzolni, de azt zseniálisan csinálja.

 

Richard Wawro

Richard, akinek egy „fényképezőgép” van a fejében

Richard, akinek egy „fényképezőgép” van a fejében

1952-ben született Skóciában, s hároméves korára nála is világossá vált, hogy súlyos autizmusban szenved. Nem beszélt, nem kötődött senkihez, csak forgott magában, vagy órákon át egyetlen hangot ütögetett a zongorán, őrületbe kergetve ezzel szüleit. Bekerült egy foglalkoztató intézménybe, ahol komoly fejtörést okozott nevelőinek, hogy ugyan mivel lehetne lekötni ezt a folyton magas fejhangon nyüszítő, ide-oda rohangáló nyugtalan gyereket. Beszélni nem beszélt, figyelni nem tudott semmire. Ugyanakkor, mint a legtöbb autista, ragaszkodott hozzá, hogy mindig minden ugyanúgy és ugyanakkor történjen, minden ugyanott legyen. Az ő életében is megjelent egy nevelő, Molly Leishman, aki makacsul segíteni akart, és észrevette, hogy Richardot lekötik a villódzó fények. Zsinórokon lengedező papírfigurákat gyártott neki, melyeket Richard órákig csendben tanulmányozott. Leishman elérkezettnek látta az időt, hogy rávegye valami aktivitásra is: sikerült elérnie, hogy Richard firkáljon, s Richard innentől rögeszmésen rajzolni kezdett. Egy nap Molly Leishman rádöbbent arra, hogy ez már több mint munkaterápia, ez már művészet. Richard szintén emlékezetből rajzolt; bárhol látott egy képet, örökre megőrizte emlékezetében. 12 éves volt, amikor egy londoni művészeti akadémia vezetője meglátta műveit. A professzor úgy meredt a képekre, mint akibe villám csapott, s csak annyit rebegett, hogy „hihetetlen”.
Richard hamarosan szintén híres és elismert lett, első kiállítása Edinburghban volt, majd ezt követte még több, mint száz, s eladott képeinek száma meghaladja az ezret.

 

Jedediah Buxton

A számolóművész

A számolóművész

Az 1700-as években élt Angliában, s hihetetlen számolási képességekről tett tanúbizonyságot. Bár Buxton még írni sem tudott gyenge értelmi képességei miatt, egy nap feltámadt benne a számok iránti szenvedély, s onnantól csak a számolás érdekelte. Hihetetlen műveleteket tudott elvégezni fejben, sokszor úgy, hogy hetekig számolt, miközben élte rendes életét, dolgozott, evett, társalkodott, aludt, majd egyszer csak előállt az eredménnyel. 1754-ben a Londoni Királyi társaság is megvizsgálta, s tanúsítványt adtak ki képességéről. Megragadva a londoni kiruccanás adta lehetőséget, megnézte a III. Richárdot, s mikor megkérdezték, hogy tetszett a darab, rá jellemző módon megmondta, hány szó hangzott el a darabban.
Egy autista ikerpár naptárképességei akkor derültek ki, amikor megpillantottak egy naptárt. Onnantól kezdve tetszőleges dátumról egy szempillantás alatt megmondták, a hét melyik napjára esik.
Nem furcsa, hogy éppen sérült fejlődést mutató emberek képesek ilyen rendkívüli dolgokra? Könnyen az az érzésünk támadhat, hogy mintha a „normalitás” valamiféle fék volna velünk született fantasztikus képességeink használatában, s évekig kell küzdenünk olyan tudásért, amit az autista tehetségek a kisujjukból ráznak ki.

 

Kim Peek, a valódi Esőember

Az „igazi” esőember

Az „igazi” esőember

„Külön köszönet Kim Peeknek, aki segített az Esőembert valósággá formálni”, kezdte beszédét Dustin Hoffman, amikor átvette az Oscar díjat az Esőemberben nyújtott alakításáért. „Ki ez a Kim Peek?” kérdezgették a tájékozatlanok. „Kim Peek egy rendkívüli ember, hihetetlen nagy tudással, mély érzésekkel, aki mellesleg autista”, felelhette volna Hoffman, ha mindezt nem mondta volna el alakításával.
Kim bizonyos értelemben véletlenül keveredett az ügybe. 1984-ben apja elnökölt a Fejlődésben Visszamaradott Polgárok Szövetségének egyik gyűlésén, melyre meghívták Barry Morrow-t is, akinek forgatókönyvéből egy sikeres tévéfilm készült egy szellemileg visszamaradott fiúról. Morrow-t lenyűgözte, ahogy Kim fejből javítgatja a szövetség tagjainak listáján az irányítószámokat. Beszédbe elegyedett vele, aztán órákat töltöttek együtt. Kiderült, hogy Kim minden amerikai helységnek ismeri az irányítószámát, telefonos körzetszámát, tudja milyen tévéállomások foghatók a városban, pontosan milyen útvonalon lehet egy adott városba eljutni, oda-vissza tudja az Amerikai Polgárháború, az I. és II. Világháború, a Koreai háború, és a Vietnami háború minden eseményét és szereplőjét. Morrow-t annyira lenyűgözte Kim tudása, hogy hazarohant, és megszületett az Esőember szkriptje. A forgatókönyv később számos módosuláson ment keresztül, mindenkinek volt egy ötlete hozzá, ahogy ez már a filmszakmában szokott lenni. Az azonban nyilvánvaló, hogy a valóságos Kim agyonnyomta volna a filmet és csak hitetlenkedést váltott volna ki. A valóság nem mindig hihető. Morrow később próbaként feltett Kimnek 300 sporttal kapcsolatos nehéz kérdést, olyanokat, hogy „Ki dobta a bajnoki győztes gólt az 1921-es Nemzeti Rugby bajnokságon”, s Kim mindössze öt kérdésre nem tudott válaszolni.
Na de az egész úgy kezdődött, hogy Kim 1951-ben megszületett. A feje óriási volt, s mindenféle különleges agyfejlődési rendellenességet találtak nála, így pl. a két agyféltekét összekötő idegpályák teljesen hiányoznak. A várakozásokkal ellentétben azonban hihetetlen fejlődést mutatott, már 16 hónapos korában egyszeri felolvasásra megjegyzett bármilyen könyvet, igaz, négy éves koráig viszont járni sem tudott.

A telefonkönyvek a kedvenc olvasmányai

A telefonkönyvek a kedvenc olvasmányai közé tartoztak

Mesélik, hogy hároméves korában megkérdezte szüleit, mit jelent az, hogy „bizalmas”. „Kisfiam, nézd meg a szótárban”, felelte apja fáradtan, mire Kim -szülei megdöbbenésére- kikereste és elolvasta az értelmező kéziszótárban a szó jelentését. Ezidőtájt Kim kedvenc olvasmányai közé tartoztak a telefonkönyvek, melyekben azt imádta, hogy egy pillanat alatt összeadta az egy oldalon lévő telefonszám-oszlopokat. Szerette az autó-rendszámtáblákat is, és naptártehetségnek is bizonyult. Fejlődése során szivacsként szívott magába minden információt, mára kb. 8000 könyvet tud fejből, majd minden klasszikus zenedarabot azonnal felismer, megmondja mikor született és halt meg a zeneszerző és mikor írta a darabot. Aprólékosan ismeri az egész világ történelmét, kívülről tudja a „Ki kicsodá”-t, a professzionális sport minden ágának szereplőjét, a filmtörténetet, a filmcímeket és a filmek szereplőit, a világ összes pénznemét, mindent tud Shakespeare-ről és műveiről, az űrprogramról, tudja hogy melyik amerikai városban melyik telefontársaság a szolgáltató, melyik könyvet ki írta, stb. Kim egy egyszemélyes különleges tudakozó, ismerősei csak úgy hívják: kimpjuter. Kedvenc műsora a „Legyen Ön is milliomos” amerikai változata, de mindig csak a második felétől nézi, mert az eleje unalmas számára.
Ha Kim rendkívüliségét vizsgáljuk, legfeltűnőbb szédületes memóriája és információ feldolgozó kapacitása. Könyvet úgy olvas, hogy egyszerre két oldalt néz: bal szemével a bal, jobb szemével a jobboldalt olvassa. Nyolc oldallal 50 másodperc alatt végez, és az olvasottak 98%-t fel is tudja idézni. Az ő rendkívülisége és egyben problémája, hogy nem tud felejteni. Amit elolvas, amit megnéz, az kitörölhetetlenül ott zsong attól kezdve a fejében…

(Forrás: Szendi Gábor)

Miért nevezik..?

Miért nevezik a Budaörs határában levő hegyet Huszonnégyökrösnek?

A sziklás hegy a német-magyar katonai temető felől

A sziklás hegy a német-magyar katonai temető felől

A szájhagyományban fennmaradt mendemonda szerint 1686-ban huszonnégy ökörrel vontatták fel a hegytetőre a császári csapatok ágyúit, hogy onnan lőjék a még török kézen levő budai várat. Egy másik elképzelés szerint a Csiki-pusztában levő csárdában két kocsmáros 24 ökörben fogadott, hogy egyikük meghatározott rövid idő alatt megmássza a hegyet. A vállalkozó az adott idő alatt el is érte a csúcsot, de ott holtan rogyott össze. A becsületes fogadó fél az örökösnek adta át az ökröket. Ez a monda olvasható abban a községi jegyzői jelentésben, amelyet készítője 1864-ben küldött el válaszul Pesty Frigyes helytörténésznek a helynevek eredete felől érdeklődő körlevélre. A névadás kétségtelenül népi eredetű, az előbbiektől eltérően azonban másban véljük a magyarázatot. A hegy délkeleti oldalában, a Csiki-csárdától észak-nyugatra a természeti erők, a szél és az eső, vagyis az erózió különös sziklaalakzatokat hozott létre. Ezeknek a szeszélyes formájú kőtömböknek a létrejötte a véletlen műve, de egyikben-másikban, némi fantáziával, csakugyan ökörfejet fedezhetünk fel… A névadás tehát úgy születhetett, hogy a természeti erők által létrehozott sziklaformákat a népi képzelet ökörfejeknek látta.

 

Miről kapta a nevét a budai Disznófő-forrás?

Vaddisznó fej formájú kifolyó a kútházban

Vaddisznó fej formájú kifolyó a forrásházban

A Disznófő-forrás a Budai-hegység egyik legnevezetesebb és legismertebb forrása. A Szabadság-hegy északkeleti részén, a Normafa lejtőt beréselő Harangvölgy bal oldalában, 378 méter magasságban fakad. A forrás háza a múlt század húszas éveinek végén épült. A kilencvenes években vas vadkanfej csurgót kapott. 1955-ben ezt lebontották, majd a közelmúltban, eredeti formájában helyreállították. Az 1847. évi budai dűlőkeresztelő alkalmával a Mátyás-csorgó nevet kapta, ez a név azonban nem ment át közhasználatba.

S nézzük, mint vélekedik a monda a forrás nevéről!

A monda a Disznófő-forrás felfedezését egy turkáló sertésnek tulajdonítja. E hagyomány révén nevezték a budai németek ezt a sziklás környéket Sauwinkelnek, vagyis Emsezugnak. Az 1840-es évek finnyás ízlése azonban irtózott a „pórias” névtől, s a szót így fordították magyarra: Zugliget.

 

Honnan ered az Alpesek elnevezése?

Alpesi legelők, csipkés hegygerincek

Havasi legelők, csipkés hegygerincek

Azt alighanem mindenki tudja, hogy a svájci tejcsokoládé a legjobb a világon. De keresett világmárka a svájci tejkonzerv, tejpor is. Mindehhez az „alapanyagot” pedig az ugyancsak híres tarka svájci tehenek szolgáltatják, amelyek a dús füvű legelőkön híznak kövérré. De arról talán kevesebben hallottak, hogy ezek a legelők adtak nevet az egész hegységnek, kontinensünk legnagyobb és legmagasabb hegyvonulatának.

Az alp szó a már rég kihalt ligur nép nyelvében havasi legelőt jelentett. A ligurok emlékét idézi még Olaszországban Liguria tartománya, a rajta végighúzódó Liguri Alpok és a lábainál kékellő Liguri-tenger.

Nyelvünkben ennek a szónak magyarosan képzett többes száma: az Alpok jelöli a sok száz csúcsból álló hatalmas hegységet, de ugyanígy többes számban nevezi meg minden más európai nép is. Az Alpesek forma – akárcsak az Andesek – tulajdonképpen dupla többes szám, a helyes alak: Alpok.

A latin azt mondta: Alpes, a francia: les Alpes, az olasz: gli Alpi, a német: die Alpen. Valószínű azonban, hogy a szó hallatára csak a nyelvészek gondolnak az erdőhatár fölött és a hóhatár alatt zöldellő legelőre, mindenki másnak az égbe nyúló, minden növényzetet nélkülöző havas-jeges sziklacsúcsok jutnak az eszébe.

 

(Forrás: Kíváncsiak Klubja)

A nátrium-glutamát káros hatásai

A nátrium-glutamát (E-621)images2

A nátrium-glutamát széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag. Érdekessége, hogy teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.
A nátrium-glutamát gyökerei egészen Japánig nyúlnak vissza. A japánok évezredek óta  a tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak, egészen addig, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát.
Ezután Dr. Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is eljutott ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó kristályos por, ami az íztelen ételek „feljavítására” volt hivatott. Az élelmiszeripar kihasználta a nagy lehetőséget és a jelentős költségcsökkentés reményében minden komolyabb vizsgálat nélkül használni kezdte. Az 1970-es években, amikor a gyors-étkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már szinte mindenben megtalálható. A feldolgozott ételek többségében, valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben jelenlévő anyag. Levesporok, leveskockák, mártások, konzervek, fűszerkeverékek, fűszersók, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, burgonya-szirmok, snack-ek, stb. elengedhetetlen alkotóeleme. Ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására. Nem véletlen, hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a „gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt függőséget erősítik.

Mi a gond vele?imagesx
A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja: migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok.
Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések.
Az egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki, van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik. A legnagyobb veszélynek a gyerekek vannak kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is – például Parkinson-, vagy Alzheimer-kór. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.
A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.

Mégis minek köszönhető töretlen lendülete?images1
Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget, mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára. A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag.
Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből – erre nincs sok esély -, figyeljünk az összetevőkre! Ma már sokan tisztában vannak a glutamát káros hatásával, ezért a glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben.
Ha ezekkel találkozol, ne vedd meg!!!!n-g4
E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kalcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérje.
Ha ezeket látod az élelmiszer címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarnak megetetni.

                                                                                  (Forrás: internet)