Régóta tudom és hiszem, hogy az ember a sorsát maga választja.
DE! Nyilvánvaló, hogy van egy eleve elrendeltetettség, ami talán nem a Sors könyvében van megírva a Kozmikus Értelem által (bár így szebben hangzik), hanem egyszerűbben fogalmazva genetikai örökségről van szó. Így érthetőbb azoknak is, akik nem tudnak az ezoterika magaslatain szárnyalni.
Azt tudom, s hiszem, hogy meghatározott céllal születünk erre a földre, s küldetésünket be kell teljesítenünk. S hogy ez hol dől el, kérdés, de nem a legfontosabb. A materialisták génekről és társadalmi ráhatásról beszélnek, s ennek keverékéből alakul ki a jellemünk. S onnét, ahogy növünk, előbb az ösztönlényünk, majd ennek elhalványulása mellett megerősödő tudatos lényünk cselekedetei határozzák meg jövőnket.
Azaz: amit most csinálsz, ebben a pillanatban, egy bizonyos szinten alakítja a jövődet. Az, hogy most itt írom neked ezeket a sorokat, s nem megyek fogat mosni és aludni – szintén változtat valamit a sorsomon, hisz gondolkodásra kényszerít, jelen esetben megállok egy pillanatra életem útján, amit az állandó jelen pillanatok hosszú láncolata alkot, s elgondolkodom. Megállok, s belülről nézem magam, s a világot.
S amint annyiszor elmondtam, leírtam, ha utat találsz ahhoz a gyermekhez, aki ott, legbelül lakozik benned, s akit körülvesznek a veled történések egyre vastagodó rétegei, s lassan eltűnik a szemed elől, mert mindig csak a rárakódó rétegeket látod, és elveszíted a kapcsolatot vele, elsodor az élet. Visznek az események előre, már nem gondolkodsz, csak élsz a világba, teszed a dolgodat, s nem érted, miért fáj néha úgy az élet, miért válik néha minden olyan üressé, értelmetlenné – nos, ilyenkor az a mélyen megbúvó, elveszett gyermek sír fel ott legbelül, mert egyedül van és fél.
Vissza kell találni hozzá, hozzád, önmagadhoz, s ha ezt az utat visszafelé, önmagadban meg tudod tenni, rátalálsz arra a pontra, ahol valamit elrontottál, valami eltört. Arra a pontra, történésre, amikor megijedtél valamitől, rossz döntést hoztál. S ez a rossz döntés ettől kezdve befolyásolja további döntéseidet, mert sémává válik, s mert más döntést nem próbáltál ki, s nem mered kockáztatni. S ez így megy mindaddig, míg rá nem jössz, hogy ez így nem mehet tovább, valamit nagyon elrontottál, s fogalmad nincs, mi lesz, merre tovább, mert ott a gödör alja. Lejjebb már nem mehetsz, mert nincs lejjebb, vagy ott ragadsz mindörökre, vagy veszel egy nagy lélegzetet, s ugrasz – bele a semmibe, illetve az ismeretlenbe, amitől szintén félsz, no meg tudod, hogy esetleg fájdalmas lesz a változás, de már érzed, nincs választásod.
S ha ezt beláttad, megértetted, s valóban eleged van mindenből, a sors törvényszerűen küld neked egy társat, aki segít megtenni az első lépéseket, amíg lassan, de biztosan magadra nem találsz.
De ehhez idő kell, sok idő, és sok türelem magaddal szemben.
S hit.
A szükség hite, mert tudod, már nincs mit vesztened, mert mindent elveszítettél, ami annak a rád rakódott vastag rétegnek fontos volt.
S akkor, mert ez az igazi megtisztulás folyamata – szépen, lassan átértékeled a dolgokat, rájössz arra, hogy amit fontosnak tartottál te és a világ, egyáltalán nem fontos, csak te vagy fontos, s az a síró, ijedt kisgyerek, akit otthagytál rossz szokásaid megkérgesedett rétegei alatt.
A társ, akit kaptál, arra való, hogy ne hagyjon letévelyedni erről az útról. Aki ott áll melletted, néha halkan, néha hangosan, de ott van, s jelenlétével erőt ad.
Néha nincs fizikailag jelen – ez a társ lehet egy egyszer hallott igaz mondat, egy történés, mely rendszeresen visszatér a lelkedbe, s vezet előre.
S minél jobban dobod le a rád rakódott, sokszor kényszeres rossz szokásokat, elvárásokat, annál közelebb kerülsz legbelsőbb Énedhez, Önmagadhoz, a Gyermekhez, aki te voltál, s aki örökre te kell, hogy maradjál, mert ő az, aki a helyes úton tart. Önmagad.
Légy önmagad! Szeresd ezt a gyermeket magadban, mert ez vagy igazán te, ez a te lelked, lényed legfontosabb, változtathatatlan része. Ha visszatalálsz hozzá, megtalálod önmagad, életed célját, értelmét, amiért erre a földre születtél: hogy boldog légy, igazán boldog, amihez csak a szenvedés-rétegeken való átjutás árán jutsz el.
Mert minden ember boldogságra született, s ez volt a cél, s a feladat, amit kitűztél magadnak erre az életre. S a szenvedés-rétegek megtanítanak arra, hogy soha ne veszítsd el önmagad, nem mások, te vagy a legfontosabb, s ezek a tapasztalatok emelnek egy magasabb síkra, mely nyugalmat s belső békét hoz. S ha ezt a belső békét, az önmagaddal együtt élés képességét megtanultad, békét kötsz magaddal, megbocsájtasz magadnak, elismered elkövetett hibáidat, s elfogadod, hogy az is te vagy, hisz embernek születtél, hibáznod, küzdened, szenvedned kell. Szenvedned, hogy megismerd valódi, belső lényedet, hogy megtaláld a nyugalmat és a belső csendet, a békét. S ha ide visszaérkezel, már nem sodornak el a külső viharok, sziklaszilárd vagy, bár néha meginogsz, de állsz. És megérted, hogy az élet egyről szól: a szeretetről.
Egy, mindent átfogó, igaz, mértéket nem ismerő, feltétel nélküli szeretetről, melyet nem tud megtörni a sekélyes világ.
S ez az erő végigkísér utadon, és soha többé semmi nem tántoríthat el.
Megérted az embereket, akkor is, ha nem fogadod el őket, mert te többet tudsz náluk. De ők érzik ezt, s ha megvan bennük is a változás, megtisztulás utáni vágy, csatlakoznak hozzád. Bár végig, egész életünkben egyedül harcolunk, s leggyakrabban magunk ellen -, te soha többé nem leszel egyedül, mert számodra nem létezik ez a fogalom: magány, hisz te tudod, hogy te vagy a kezdet és a vég, s a te teljességed megvéd az ürességtől.
S így élhetsz igazi, teljes életet, mert bölcsességed, szereteted, alázatod az Élet igazi értékeinek birtokában az örökösség biztonságát adja neked.
Boldog karácsonyi Ünnepeket, Új Évet kívánok neked sok szeretettel:
Pusztay Ágnes
