Altemplomot alakíttatna ki a mai kriptából a Március 15-e téri templom plébánosa, így egy látogatható térrendszer születne.

A hajdani Contra-Aquincum 1700 éves erődjéből egy falfűtés-elem látható annak a föld alatti járatrendszernek az egyik kimélyedésében, amelyet Lux Kálmánék alakítottak ki a templom 1930-as évekbeli kutatásakor és a barokk kripta helyén létrehozott közösségi tér kialakítása során. Mivel Luxék nem áshattak felülről, a szentély irányából, a templom oldalához északról csatlakozó boltsor elbontása után a barokk kriptából leginkább vakondjáratokhoz hasonló szűk és alacsony folyosókat indítottak, s ha alapozásba, falba ütköztek, elfordultak. Így jött létre a járat, amely legnagyobb tere a főoltár alatti, betonfödémmel megerősített helyiség – ennek falát kelet felől a templom román kori elődje apszisának a félköríves fala határolja. Luxék ebben alakították ki a kriptát, míg a korábbi kriptából közösségi tér, a templom jobbára gótikus köveinek kőtára lett. A folyosó ásása során bukkantak rá a római-kori fűtés maradványára, amely minden bizonnyal folytatódik a fel nem tárt területen is.

„A plébános úr feltett szándéka, hogy az oltár alatti alacsony, jelenlegi formájában nemigen vonzó kriptából altemplomot alakíttatna ki. Ha ez megvalósulna, a járatrendszer korszerűsítése során nyilván előkerülnének még római-kori, s középkori leletek. A jelenlegi közösségi térben lévő kőanyagot is célszerű volna bemutatni a nagyközönségnek, a megóvásáról is ildomos volna gondoskodni” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Mezős Tamás építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, a templom külső felújításának tervezője. „Jelenleg a belügyminisztérium segítségének hála folyik a már felújított nyugati homlokzat kőelemeinek restaurálása, valamint a templomtest felújítása is, az altemplom kialakítására ennek keretében is sor kerülhetne” – tette hozzá.

A Március 15-e téren álló belvárosi plébániatemplom egyike az ország építészetileg legösszetettebb épületeinek. A helyén már a 11. században templom állt – valószínűleg ebben ravatalozhatták fel és temethették el ideiglenesen a később szentté avatott, szemben, a mai Gellért-hegyen mártírhalált halt Gellértpüspököt – ám ennek a maradványait még nem sikerült megtalálni, talán el is pusztultak a későbbi átépítések során. A mai kriptában látható félköríves apszis a 12. századi, immár vélhetően testesebb román stílusú templom része volt.

A gótikus építészet is megújította a templomot, legalább kétszer, elsőként Lajos, vagy Zsigmond korában, majd Mátyás idején is. Ekkor alakították ki a kápolnafüzért és a körüljárható szentélyt. Míg a román korban a nyugati homlokzathoz csatlakozott torony (egy, illetve kettő), a gótikus torony a templom északi falánál állt – ezt, miután súlyosan megsérült, a barokk korban bontották vissza, ám félbevágott pillére a mai napig látható a kriptához levezető térben.

A török korban dzsámiként használták az épületet, amiről a mai szentélyben látható mihráb-fülke is tanúskodik. Barokk, majd klasszicista átalakítások határozzák meg az épület jelenlegi formáját, a 19. század végén Steindl Imre igyekezett a templomtestet „visszaközépkoriasítani”.

2013. június 12.

www.muemlekem.hu

 

Nagyboldogasszony trónusa alatt

Folytatódik a pesti belvárosi templom feltárása

 

„A pesti belvárosi plébániatemplom legjelentősebb műemlékeink egyike; csaknem két évezred épített emlékei találhatók falaiban. Sajnos soha nem részesült történeti, művészettörténeti értékeit megillető figyelemben, s így építésének, átalakításainak történetében sok bizonytalanság, kérdőjel maradt. Ezek tisztázása még fontos feladataink közé tartozik” – írta Déry Attila a Tájak- Korok-Múzeumok kiskönyvtára sorozatnak a Nagyboldogasszony-templomról szóló füzete bevezetőjében. Idézett „kritikája” mára érvényét vesztette, hiszen a római kori alapokra (Contra-Aquincum ezerhétszáz éves erődje fölé) emelt épület időközben többször is az érdeklődés középpontjába került; az elmúlt évek feltáró, renováló, állagmegóvó munkálatai számos titkára fényt derítettek. Az eddigi legnagyobb eredmény az volt, amikor 2010 tavaszán kibontották a templom elfalazott egykori „főoltárképét”: a Mennyek Királynéját, a trónon ülő Madonnát és a gyermek Jézust ábrázoló XIV. századi freskót.

Az előszóban hiányolt „tisztázás” folyamata pedig idén június óta folytatódik: év végéig teljes gőzzel, nagy és látványos felfordulással zajlanak kutatások a templom barokk boltozatos hajójának feltört kőpadlója alatt. Közel három méter mély, széles kutatóárkokban, immár az egykori római járószinten dolgozik a középkorász Kovács Eszter vezette régészcsoport. Többek között évszázadok egymásra rétegződő temetkezései kerültek napvilágra; nem egy esetben bizarr módon roncsolt, félbevágott sírhelyekkel, szétszóródott csontokkal, maradványokkal. Az elkerülhetetlen és szükséges bolygatás, leletfaggatás után, rendezett körülmények között nyernek majd végső nyugalmat a régi templom alá és köré hantoltak.

Kovács Esztert előbb a plébániatemplom egyetlen csendesebb zugában, a sekrestyében kérdeztem a nagyszabású projektről, majd a főhajóban, a „krátereket” összekötő pallókról mutatta meg, hogy mi mindenre terjed ki a feltárás.

A munkálatok az épület legkorábbi, római rétegét is érintik, sőt szondázásként még itt-ott az altalajba is belebontottak. Főképp azonban annak a legkorábbi ismert – XII. századi, román stílusú – templomnak az alapfalait és szerkezeti elemeit kutatják, amelynek nyolc-kilenc méter magasan megmaradt toronyrészletét a jelenlegi déli torony foglalja magában. Lux Kálmán kutatásainak köszönhetően az 1930-as évek óta azt is tudjuk, hol volt e templom főszentélyének félköríves apszisa. Az oldalhajók végét azonban keresni kellett. A román templomot a XV. század végén kibővítették; a felmenő gótikus oldalfalak a XVIII. századi, barokk átépítés után is nagyrészt láthatók maradtak.

„Az a cél – mondja a feltárásvezető régész –, hogy a mostani járófelülethez viszonyítva közel három méterrel lejjebb elhelyezkedő barokk kripták szintjén, az utólagosan beépített falak, helyiségek, folyosók elbontásával kialakítsunk egy – történelmi bemutatóhelyként is szolgáló – nagy liturgikus és közösségi teret. A leendő altemplomot az egykori háromhajós román kori, illetve a gótikus templom masszív pilléralapjai fogják tagolni. Oldalt, az északi és déli zárófalak mentén pedig megmutatjuk a különböző építési rétegeket. Egyéb szerkezeti elem nem is kerülne ide, az említett pilléralapok elbírják majd a visszaállított födémet. A látogatónak, aki lemegy, olyan érzése lesz majd, mintha egy román kori templomban járna.”

 

Érdeklődésemre, hogy az eddigi feltárások milyen eredményeket hoztak, illetve milyen meglepetéseket tartogattak, Kovács Eszter nemcsak az őt közvetlenül érintő középkori vonatkozásokat említi: „Korábban sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a XII. századi templom északi zárófala valóban ott futott-e, ahol végül nemrég megtaláltuk. Minden eddig kiszerkesztett alaprajzon fikció volt az oldalhajók szentélyzáródásának ábrázolása. Mostanra előkerült mindkét – félköríves – záródás, nagyjából a mai diadalív vonalában. A pillérkiosztás, a boltozati rendszer ismeretével bebizonyosodott, hogy az átépítésekkel – de még a barokk boltozattal is – igazodtak a román kori templomhoz. E XII. század végi épületet tehát egyre jobban ismerjük, az viszont nagyon nagy kérdés, hogy valóban itt állt-e Pest legősibb temploma. Az bizonyos, hogy ide a korábbi időszakokban is temetkeztek. A sírmező arra utal, hogy már a XI. században templom állhatott itt, de annak az alapjait még nem ismerjük. A római tábor, a Contra-Aquincum belső épületeiből viszont számtalan részlet kerül elő: padlószintek; falak, többször megújított vakolással, egyszínű festéssel… A római korral foglalkozó kollégák nagyon örülnek, hogy egyre tisztul az erről az időszakról alkotott képük.”

Nagyboldogasszony templomát stabilan tartják a pannóniai limes egykori fontos állomásának IV. századi erődfalai. Bizonyára Contra-Aquincum kiszabadított „csücske”, a „hordozó alap” is sok új információval gazdagítja még a főváros kivételesen izgalmas kultúr- és helytörténetét.

2014. augusztus 3.

 

www.ujember.hu

Írta: Pallós Tamás