Házak a Világvégén… (3. rész)

Hetvehely sváb-magyar története

 

A szálláshelyünk alatti remek étteremben...

A szálláshelyünk alatti remek étteremben…

Amikor második napunk vége felé – szürkületben – szállásunkra, Hetvehelyre autóztunk, mindannyian drukkoltunk, hogy nyitva legyen a Szolgáltatóház alatt üzemelő étterem, mivel mindenki szívesebben kényeztette volna a gyomrát „igazi” étellel, mintsem konzervvel. Óriási örömünkre nyitva volt (kétszer már zárva találtuk), de azért beléptünk az ajtón, hogy megerősítést kérjünk, hogy míg átöltözünk, nem fognak bezárni…

Mai rege, sváb-magyar történet

Rövidesen meg is jelentünk, és nem menüvel kellett megelégednünk, hanem teljes étlapot kaptunk! Mindez azért volt meglepő, mert – úgy találtuk – a vendéglő nem a beeső turistákra számít. A szuterén helyzetéhez képest nagy helységből bepillanthattunk a konyhába, s láthattuk komoly, modern felszereltségét. Helyet foglaltunk egy vaddisznó és más apróvadak falra erősített szőrméi alatt, majd nem sok idő múlva megérkeztek a sáros megpróbáltatásokkal kiérdemelt húsételek. A helység pincére közben is és utána is szívesen beszélgetett velünk – Hetvehely hétköznapjairól. Helyet foglalt közöttünk, s a következő italra a „cég” vendégei voltunk…

Hetvehely sincs sokkal jobb helyzetben, mint hazánk falvai. Az önkormányzat mellett csupán a közeli kőbánya és az erdő ad munkát néhány embernek, de Pécs sincs túl messze. A szolgáltatóház éttermében lakodalmakat, ünnepségeket tudnak lebonyolítani, s itt főznek a rászoruló idős embereknek is ebédet. Az épületben kapott helyet az orvosi rendelő és az idősek klubja is, az emeleten pedig 16 főnek tudnak szállást biztosítani. (A 2008-ban befejezett beruházást a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozták. Közel a mecseki uránérc…)

Német gyökereik ápolásának bizonyítéka az is, hogy testvértelepülésüktől, a svájci Rafztól kisbuszt kaptak. Felszolgálónkkal beszélgettünk Kánról, az elnéptelenedésről is, s a beszélgetés végén arról győződtünk meg, hogy Hetvehely vezetése és lakói nem hagyják magukat: küzdenek, pályáznak, szerveznek egy jobb jövő érdekében.

 

Hetven házhely, vagy hétfői legelő?

Hetvehely is a török megszállás utáni német betelepítéseknek köszönhető sváb falvak egyike. Első írásos emléke egy 1543-as okiraton szerepel „Hetfehel” néven, 1559-ben pedig „Hetfoehel” néven jegyezték. 1698-ban a nagy kavarodásban összeírtak erre egy „Felily” nevű helyet, s csak 1799-ben ütötte fel a fejét ismét a Hetvehely név. A név eredetéről megoszlanak a vélemények: régi szóbeszéd szerint egykor a környék falvainak lakói a falu helyére hajtották ki a barmaikat, mindig a hét első napján – így lett „Hétfőhely”. Egy nyelvész szerint hetven házhely volt régen a faluban, a harmadik pedig a hétfői hetivásár-hipotézis.

Gótikus stílusú temploma mindenesetre megelőzte az első megmaradt feljegyzés dátumát, mert 13. századi. A török portyázók 1540-es években jelentek meg, lerombolták az egyidős rendházat, a templomot pedig istállónak használták. A végén azért azt is felgyújtották… Habár a középkori jobbágytelepülés gyakorlatilag megszűnt, rendháza üszkös falai közé vissza-visszatértek a környék szétszéledt lakói. Az 1730-as évektől ide érkező németek mind a jó élettér, mind a romos, de létező templom miatt is letelepedhettek itt. Kevesen tudják, hogy a mára egészen általános településforma, a szalagtelkes, vagy utcás falu német jellegzetesség: keskeny telek néz az utca felé, és hosszan nyúlik hátrafelé, miközben a kertet, szántót a keresztbe épített istálló rekeszti le. A gang is német szó…

 

Ősi templom mint gazdasági épület

A romos, középkori templomot 1760-ra barokk stílusban újították fel, de „csak” 1883-ig használták, mert addigra felépült a napjainkban is használt templom. Sajnos az Árpád-kori templom a plébánia telkén állva, annak gazdasági épülete lett: szénapajta, húsfüstölő… Így ősi freskóit zsíros koromréteg alatt találták meg 1911-ben.

Másnap, két esős nap után sort kerítettünk szállásadó településünk kiemelt műemlékeinek megismerésére. Nemrég alakították át a közeli portát Falumúzeumnak, ahol színes gyűjtemény idéz múltat és közelmúltat. Majd a plébánia udvarába léptünk és időrendben nézhettük meg a templomokat. Csoda, hogy láthatjuk a kis templomot, mert a török idők után sokáig meg sem említették a püspöki „vizitációkban”, úgy benőtte a növényzet. Freskóinak hírmondóit csak a 20. század elején fedezték fel – és egy bumfordi 14. századi keresztelőmedencét.

A számtalan túralehetőség közül leírtam néhányat korábbi lapszámokban, de ha valaki csak egy kis sétát tervezne Hetvehelyen, akkor a falu felett az északi oldalon felkereshető egy rendhagyó fakilátó, amely Makovecz Imre tervei alapján épült.

Harsáczki György

Ma is látható Róma a belvárosi templom alatt

A Belvárosi templom 1865 körül. A bal templotorony mögött a régi pesti városháza tornya látható (Forrás: budapestcity.org)

A Belvárosi templom 1865 körül. A bal templotorony mögött a régi pesti városháza tornya látható (Forrás: budapestcity.org)

Altemplomot alakíttatna ki a mai kriptából a Március 15-e téri templom plébánosa, így egy látogatható térrendszer születne.

A hajdani Contra-Aquincum 1700 éves erődjéből egy falfűtés-elem látható annak a föld alatti járatrendszernek az egyik kimélyedésében, amelyet Lux Kálmánék alakítottak ki a templom 1930-as évekbeli kutatásakor és a barokk kripta helyén létrehozott közösségi tér kialakítása során. Mivel Luxék nem áshattak felülről, a szentély irányából, a templom oldalához északról csatlakozó boltsor elbontása után a barokk kriptából leginkább vakondjáratokhoz hasonló szűk és alacsony folyosókat indítottak, s ha alapozásba, falba ütköztek, elfordultak. Így jött létre a járat, amely legnagyobb tere a főoltár alatti, betonfödémmel megerősített helyiség – ennek falát kelet felől a templom román kori elődje apszisának a félköríves fala határolja. Luxék ebben alakították ki a kriptát, míg a korábbi kriptából közösségi tér, a templom jobbára gótikus köveinek kőtára lett. A folyosó ásása során bukkantak rá a római-kori fűtés maradványára, amely minden bizonnyal folytatódik a fel nem tárt területen is.

A plébános úr feltett szándéka, hogy az oltár alatti alacsony, jelenlegi formájában nemigen vonzó kriptából altemplomot alakíttatna ki. Ha ez megvalósulna, a járatrendszer korszerűsítése során nyilván előkerülnének még római-kori, s középkori leletek. A jelenlegi közösségi térben lévő kőanyagot is célszerű volna bemutatni a nagyközönségnek, a megóvásáról is ildomos volna gondoskodni” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Mezős Tamás építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, a templom külső felújításának tervezője. „Jelenleg a belügyminisztérium segítségének hála folyik a már felújított nyugati homlokzat kőelemeinek restaurálása, valamint a templomtest felújítása is, az altemplom kialakítására ennek keretében is sor kerülhetne” – tette hozzá.

A régészeti feltárás a felszedett padlólapok alatt... (Forrás: epuletkutatas.blogspot.hu)

A régészeti feltárás a felszedett padlólapok alatt… (Forrás: epuletkutatas.blogspot.hu)

A Március 15-e téren álló belvárosi plébániatemplom egyike az ország építészetileg legösszetettebb épületeinek. A helyén már a 11. században templom állt – valószínűleg ebben ravatalozhatták fel és temethették el ideiglenesen a később szentté avatott, szemben, a mai Gellért-hegyen mártírhalált halt Gellértpüspököt – ám ennek a maradványait még nem sikerült megtalálni, talán el is pusztultak a későbbi átépítések során. A mai kriptában látható félköríves apszis a 12. századi, immár vélhetően testesebb román stílusú templom része volt.

A gótikus építészet is megújította a templomot, legalább kétszer, elsőként Lajos, vagy Zsigmond korában, majd Mátyás idején is. Ekkor alakították ki a kápolnafüzért és a körüljárható szentélyt. Míg a román korban a nyugati homlokzathoz csatlakozott torony (egy, illetve kettő), a gótikus torony a templom északi falánál állt – ezt, miután súlyosan megsérült, a barokk korban bontották vissza, ám félbevágott pillére a mai napig látható a kriptához levezető térben.

A török korban dzsámiként használták az épületet, amiről a mai szentélyben látható mihráb-fülke is tanúskodik. Barokk, majd klasszicista átalakítások határozzák meg az épület jelenlegi formáját, a 19. század végén Steindl Imre igyekezett a templomtestet „visszaközépkoriasítani”.

2013. június 12.

www.muemlekem.hu

 

Nagyboldogasszony trónusa alatt

Rálátás a feltárásra a templom főhajójában (Forrás: nol.hu)

Rálátás a feltárásra a templom főhajójában (Forrás: nol.hu)

Folytatódik a pesti belvárosi templom feltárása

 

„A pesti belvárosi plébániatemplom legjelentősebb műemlékeink egyike; csaknem két évezred épített emlékei találhatók falaiban. Sajnos soha nem részesült történeti, művészettörténeti értékeit megillető figyelemben, s így építésének, átalakításainak történetében sok bizonytalanság, kérdőjel maradt. Ezek tisztázása még fontos feladataink közé tartozik” – írta Déry Attila a Tájak- Korok-Múzeumok kiskönyvtára sorozatnak a Nagyboldogasszony-templomról szóló füzete bevezetőjében. Idézett „kritikája” mára érvényét vesztette, hiszen a római kori alapokra (Contra-Aquincum ezerhétszáz éves erődje fölé) emelt épület időközben többször is az érdeklődés középpontjába került; az elmúlt évek feltáró, renováló, állagmegóvó munkálatai számos titkára fényt derítettek. Az eddigi legnagyobb eredmény az volt, amikor 2010 tavaszán kibontották a templom elfalazott egykori „főoltárképét”: a Mennyek Királynéját, a trónon ülő Madonnát és a gyermek Jézust ábrázoló XIV. századi freskót.

Korok egymásra rétegződött emlékei (Forrás: nol.hu)

Korok egymásra rétegződött emlékei (Forrás: nol.hu)

Az előszóban hiányolt „tisztázás” folyamata pedig idén június óta folytatódik: év végéig teljes gőzzel, nagy és látványos felfordulással zajlanak kutatások a templom barokk boltozatos hajójának feltört kőpadlója alatt. Közel három méter mély, széles kutatóárkokban, immár az egykori római járószinten dolgozik a középkorász Kovács Eszter vezette régészcsoport. Többek között évszázadok egymásra rétegződő temetkezései kerültek napvilágra; nem egy esetben bizarr módon roncsolt, félbevágott sírhelyekkel, szétszóródott csontokkal, maradványokkal. Az elkerülhetetlen és szükséges bolygatás, leletfaggatás után, rendezett körülmények között nyernek majd végső nyugalmat a régi templom alá és köré hantoltak.

Kovács Esztert előbb a plébániatemplom egyetlen csendesebb zugában, a sekrestyében kérdeztem a nagyszabású projektről, majd a főhajóban, a „krátereket” összekötő pallókról mutatta meg, hogy mi mindenre terjed ki a feltárás.

A plébániatemplom nemrég rendezett északi oldala (Fotó: Harsáczki György)

A plébániatemplom nemrég rendezett északi oldala (Fotó: Harsáczki György)

A munkálatok az épület legkorábbi, római rétegét is érintik, sőt szondázásként még itt-ott az altalajba is belebontottak. Főképp azonban annak a legkorábbi ismert – XII. századi, román stílusú – templomnak az alapfalait és szerkezeti elemeit kutatják, amelynek nyolc-kilenc méter magasan megmaradt toronyrészletét a jelenlegi déli torony foglalja magában. Lux Kálmán kutatásainak köszönhetően az 1930-as évek óta azt is tudjuk, hol volt e templom főszentélyének félköríves apszisa. Az oldalhajók végét azonban keresni kellett. A román templomot a XV. század végén kibővítették; a felmenő gótikus oldalfalak a XVIII. századi, barokk átépítés után is nagyrészt láthatók maradtak.


„Az a cél – mondja a feltárásvezető régész –, hogy a mostani járófelülethez viszonyítva közel három méterrel lejjebb elhelyezkedő barokk kripták szintjén, az utólagosan beépített falak, helyiségek, folyosók elbontásával kialakítsunk egy – történelmi bemutatóhelyként is szolgáló – nagy liturgikus és közösségi teret. A leendő altemplomot az egykori háromhajós román kori, illetve a gótikus templom masszív pilléralapjai fogják tagolni. Oldalt, az északi és déli zárófalak mentén pedig megmutatjuk a különböző építési rétegeket. Egyéb szerkezeti elem nem is kerülne ide, az említett pilléralapok elbírják majd a visszaállított födémet. A látogatónak, aki lemegy, olyan érzése lesz majd, mintha egy román kori templomban járna.”

Contra Aquincum római erőd romjait sebtiben a föld alá dugták a Március 15. téren. De! Meg lehet nézni - sötétített üvegen át. Ha nagyon ügyes, még Ön is észreveheti! (Fotó: Harsáczki György)

Contra Aquincum római erőd romjait sebtiben a föld alá dugták a Március 15. téren. De! Meg lehet nézni – sötétített üvegen át. Ha nagyon ügyes, még Ön is észreveheti! (Fotó: Harsáczki György)

 

Érdeklődésemre, hogy az eddigi feltárások milyen eredményeket hoztak, illetve milyen meglepetéseket tartogattak, Kovács Eszter nemcsak az őt közvetlenül érintő középkori vonatkozásokat említi: „Korábban sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a XII. századi templom északi zárófala valóban ott futott-e, ahol végül nemrég megtaláltuk. Minden eddig kiszerkesztett alaprajzon fikció volt az oldalhajók szentélyzáródásának ábrázolása. Mostanra előkerült mindkét – félköríves – záródás, nagyjából a mai diadalív vonalában. A pillérkiosztás, a boltozati rendszer ismeretével bebizonyosodott, hogy az átépítésekkel – de még a barokk boltozattal is – igazodtak a román kori templomhoz. E XII. század végi épületet tehát egyre jobban ismerjük, az viszont nagyon nagy kérdés, hogy valóban itt állt-e Pest legősibb temploma. Az bizonyos, hogy ide a korábbi időszakokban is temetkeztek. A sírmező arra utal, hogy már a XI. században templom állhatott itt, de annak az alapjait még nem ismerjük. A római tábor, a Contra-Aquincum belső épületeiből viszont számtalan részlet kerül elő: padlószintek; falak, többször megújított vakolással, egyszínű festéssel… A római korral foglalkozó kollégák nagyon örülnek, hogy egyre tisztul az erről az időszakról alkotott képük.”

Fel is tettem a kérdést: Ha érdeklődés mutatkozik a templom római-középkori alapfalai iránt, akkor a tér túlsó végén álló római falmaradványokat miért dugták a föld alá? Szerintem nem logikus. Egyszerre sohasem lehessen túl sokat látni a Contra Aquincumból... (Fotó: Harsáczki György)

Fel is tettem a kérdést: Ha érdeklődés mutatkozik a templom római-középkori alapfalai iránt, akkor a tér túlsó végén álló római falmaradványokat miért dugták a föld alá? Szerintem nem logikus. Egyszerre sose lehessen túl sokat látni a Contra Aquincumból..? (Fotó: Harsáczki György)

Nagyboldogasszony templomát stabilan tartják a pannóniai limes egykori fontos állomásának IV. századi erődfalai. Bizonyára Contra-Aquincum kiszabadított „csücske”, a „hordozó alap” is sok új információval gazdagítja még a főváros kivételesen izgalmas kultúr- és helytörténetét.

2014. augusztus 3.

 

www.ujember.hu

Írta: Pallós Tamás

Az Óvár – Selmec lépése a török fenyegetésre

A várrá lett székesegyház

A belső vár - egykor román stílusú bazilika volt...

A belső vár – egykor román stílusú bazilika volt…

Garami vízitúránk utolsó napján, kultúrprogramot voltunk kénytelenek beiktatni a kitartónak ígérkező eső miatt. Szerencsére Selmecbányára esett a választás – nem hiszem, hogy lett volna izgalmasabb hely…  Megérkezésünkkor már el is állt az eső, és miután megebédeltünk egy büfében, lassan elindultunk felfelé a főutcán, mely mentén egyre több felújított régi házat, műemléképületet és bányászati emléket láthattunk. Megérkeztünk a gótikus stílusú Szent Katalin templomhoz, ami a régi magyar bányaváros ferde főterének alsó végében emelkedik.

A templom fölött, hátraszegett fejjel látható magasságban állnak az Óvár falai, amelyeket már rég szerettem volna jobban megnézni. A csapat érdeklődésére számítva igyekeztem „terelni” túratársaimat, s csakhamar ott álltunk a várkapuban…

Harsáczki György (2008.)