A vadludak, a porhanyókő és… az a szálloda

Ahogy a Kisdobos újság – meglehetősen gyenge – Jenci képregényeinek elején olvashattuk: „Jenci vagyok, velem mindig történik valami…” Hát velem is, de főleg akkor, ha nem egyedül vagyok, így az még nagyobb durranás, mert megoszthatom. Legutóbb Várpalotán… Kiszálltunk a kocsiból, s már eltelt 10 másodperc a várpalotai flaszteren, és megszólított bennünket a Gondolatszobrász, Majoros Árpád, és egy rövid beszélgetés alatt a várpalotai várról szóló versét is elszavalta. Ez jó indulás volt!

– Nyih-nyih-nyih-nyih – ahogy a vonuló vadludak társalognak csillogó, optimista szemekkel!

V-alakzat – tömeges berepülés

Az élmény most is hasonlóan vert fejbe bennünket. Félreálltuk a Kastély tér egyik parkolójában – a tatai Esterházy-kastély közelében – és kiszálltunk. Már félig „másállapotban” voltunk a csodálatos idő miatt – én, személy szerint egyenesen elbódultam az aranysárgára gyúlt falevelek látványától… Majd távoli libagágogást hallottunk. – Nyih-nyih-nyih-nyih – ahogy a vonuló vadludak társalognak csillogó, optimista szemekkel! Felkaptam a fejem, és a mélykék égen gyorsan megtaláltam a kettős V-alakban felfejlődött liba-társaságot. – Nézd, ott! – mutattam izgatottan utitársamnak. – Az semmi, nézd ott, mennyien jönnek! – válaszolt szinte kiabálva.

Kicsit már hunyorítanom kellett, de láthattam, hogy szinte hullámokban közeledtek a szárnyasok. Szabályaik szerint való vonalszerű alakzataik innen hullámzó, szaggatott vonalaknak tűntek. Mint egy nagyon virtuóz kotta krixkraxa, amin a komponista extázisában már nem figyelte az öt vonalat…

Épp, hogy programot válthattam, kapkodva előrántott gépemen és fényt mértem, már a fejünk felett szálltak – kíméletlenül..! (Nem repültek magasan – a tó, ahová leszállni készültek, már közel volt.) Elkezdtem „szórni” a képeket, mint egy kisorosz a sorozatvetővel… Tak-tak-tak-tak! Olyan izgatott voltam, hogy közben rájuk is közelítettem és mozgattam is a gépet! Akár elronthattam volna a felvételek felét… Tak-tak-tak-tak! S már utánuk is kellett fordulni – kikerülni az arany lombok néhány ágát, néha belekomponálni egy-egy tetőt és kikerülhetetlen lámpatestet…

Az oktatás útján – hegynek felfelé

A kötelékek pedig haladtak… Úgy felizgatott az ludak áradása, hogy kóvályogva elindultam az Angol-park kapuja felé. – Hát nem a Kálváriára akartál menni? – útitársam. Valóban a Kálvária-hegyet tűztem ki célul, hogy ránézzünk a tóra, ha lehet. Arra indultunk.

A Tanoda tér nevű utcán sétáltunk felfelé boldogan… Jó lehet itt lakni – gondoltam –, és milyen kedves kis, takaros házacskák vannak itt. Elértük a volt piarista rendházat, amely az államosítás után kollégium volt. A rendet Esterházy Ferenc hívta 1765-ben Tatára. A még magasabb fekvő gimnázium „ünnepélyes” épületét most láttam először közelről… A tataiak már a 19. század végén szorgalmazták nyolcosztályos főgimnáziumukat, s végül 1912-ben átadták az oktatásnak.

Ahol az iskola tornapályáját kialakították, egykor a Porhanyóbánya udvara volt

A gimnázium épülete mellett sietve megkerültük az Uránia Csillagvizsgálót, amely meglehetősen elhagyatva áll kis telkén. Az 1973-ban megnyitott különleges intézmény 356 ezer forintba került – akkor. Ma a TIT kezelésében van, a világháló hírei szerint folyamatosan látogatják.

A védett terület tábláját megpillantva elvetettük a kálvária felkeresését és a tó felé kezdtünk ereszkedni az ösvényen. Innen tűnt fel a gimnázium melletti kb. nyolc méteres sziklaletörés, ahol én mintha már jártam volna… Egri szomszédunk, Gábor bácsi 1984 körül az első közös tatai nyaralás alkalmával vezetett ide bennünket, szomszéd gyerekeket. Egy ősemberbarlangnak nevezett üreget is mutatott, ahová ő gyerekként rendszeresen bemászott. Lám, megvan!

A Tamás-szikla a csigalépcsővel…

A travertino gazdag trezorja…

Az a térszín, ahol az iskola tornapályáját kialakították, egykor bányaudvar volt. A Porhanyóbányáé. Ez a furcsa név egy érdekes kőzetet takar, mégpedig az édesvízi mészkövet. Travertino, mésztufa, darázskő – itt porhanyókő. Sok száz éven át bányászták kézi eszközökkel. Meleg vizű források vizéből rakódott le tekintélyes vastagságban, magába zárva mindenféle növényi részeket – nádszárat, csigahéjat, mohatelepet, csontokat. Egykor a gimnázium udvarán is nyílt egy kisebb barlang, amelyben csigalépcsőn lehetett aláereszkedni a mésztufa-kőzet belsejébe, de sajnos betömték…

Az itteni porhanyókő kimagasló mennyiségű régészeti és paleobotanikai leletanyaggal lepte meg a régészeket. Hárman is kutatták: Kormos Tivadar, Vérles László és végül T. Dobosi Viola az ezredfordulón.

A mindenhol feltűnő R. Townson világutazót 1793-ban itt azzal fogadták, hogy nemrég 8-9 láb (2,5-3 méteres) hosszúságú mamutagyarakat ástak ki. Később is felröppentek „mamutfogak” hírei.

Amikor 1909-ben kőfejtés közben nagy emlősállatok csontjaira akadtak, a hírre Kormos Tivadar Tatára utazott. A bányában azt figyelte meg, hogy a mésztufa-rétegek között egy vékony, laza, homokos rétek ékelődik, amely tűzkőszilánkokban, égett csontdarabokban és faszéndarabkákban gazdag. Az ezek feletti mésztufa-rétegekben vannak a csontok. 1910 tavaszán két hónapos feltárás „A tatai őskőkori telep” munkáját eredményezte. Megfigyelése szerint a jégkorszak idején a hőforrások egy időre szüneteltek itt, s a kellemes, füves helyen az ősember tanyára lelt – a sok tűzkőszilánk primitív eszközeinek gyártásakor keletkezett. Mivel ezekkel a kis eszközökkel az időszak nagy vadjait el nem ejthette, csapdába csalta őket. A csontanyag fiatal állatoktól származik – csapdába inkább a fiatal, tapasztalatlanabb példányok szoktak esni. A kisebb barlang csak biztonságosabbá tette egykor a mamutvadász-telepet, amely 33 ezer és 100 ezer éves lehet – a neandervölgyiek időszakából. Amikor a források ismét aktivizálódtak, az ősember máshová telepedett, a mésztufa pedig a tanyájára rakódott… Ez a feltárt élőhely az egész világon egyedülálló.

1958-ban Vértes László látott neki a porhanyóbánya feltárásának. A helyszínre érve találkozott Skoflek Istvánnal, a gimnázium fiatal biológiatanárával, akit elsőre leöcskösözött volna… Skoflek levéllenyomatokat akart gyűjteni a bányában, de rálelt a Kormos-féle lelőhelyre. Vértessel együtt aztán vagy 2000 eszközt gyűjtöttek össze. A legkülönösebb lelet azonban egy csontlap, amelyet egy felnőtt mamut fogból kerekítettek-csiszoltak oválisra.

A Tamás-szikla

Egy szikla már külön életet él…

Ezt a történet még az angolpark fáira is felfutó borostyán fátyolozta el előlünk. A tópartra érve élveztük a nagy teret, a csodás napsütést és azonnal a száraz mederbe is beléptünk. Szerencsére csak 15 óra és reggel 9 között tilos… Némi bóklászás után kimásztunk a sétányra – a „vadak” nyugodtan ringtak a tó közepén.

A vár felé sétálva egy falépcsőn felléptünk a gimnázium alatti kis rétre. A vízszintes, kis focipálya túloldalát már erdő zárta, a fák előtt viszont egy robusztus „vándorkő” feküdt. A fél ház nagyságú tömböt első pillantásra – majdnem függőleges oldalai miatt – épületromnak véltem. Majd ezután néhány másodperccel beugrott: a szomszéd srácok ezt is megmutatták 1984 körül, mint tuti másznivalót..! Micsoda különlegességként éltük meg tizenévesen – nemcsak a hozzáerősített vas-csigalépcsőn másztuk meg! Szóval ez egy leszakadt kőzetblokk – itt, a kőzettömegtől öt méterre lezuttyanva. A Tamás-, Ördög-, vagy Halál-szikla olyan, mint egy vándorkő (mégsem az), amelyen az ősi népek varázslói végeztek áldozati szertartásokat. Egy tökéletes boulder-kő, amit elkezdett „behálózni” a borostyán.

A terület, ahová a szállodát tervezik…

Alig tudtam elválni a sziklatömbtől. A parti fák és a tó víztükre tényleg valóságos tükörfelületet alkotott. Szemben a régi vízi vágóhíd csúcsos tetőzetétől, a Gyári-, és a Czégényi-malomon át, a Gerecse fátyolos, erdővel borított lankás vonulataiig vezethettem végig a tekintetem. Néha egy-egy vadlúd-különítmény repült be a tó fölé.

A pénz sötét árnyéka

De az Öreg-tó nem magától értetődő módon vált célpontunkká. Az idén (2020-ban) vágott arcul minden Tatát szerető embert az a hír, hogy luxushotelt kívánnak építeni közvetlenül az Öreg-tó partjára. A 23 ezres város polgármestere éppen a járvány hatására hozott jogrenddel élve egymaga döntött arról, hogy a beruházást „kiemelt fejlesztési helyszínként” kezeli.

A tiltakozó tataiak és nem tataiakat képviselve július 11-én tiltakozó demonstrációt szervezett az Avalon Stop! Tata nevű civil csoport. Azóta az építtető cég is kampányol.

Miért tiltakoznak az emberek a szálloda ellen? Leginkább amiatt, mert a szálloda veszélyt jelent az itt megpihenő tízezernyi vadmadár, vadlúd nyugalmára – mint védett madárélőhelyükre. A tó 1989 óta Ramsari-terület és a Natura 2000-program része – 40 éve védett, közkedvelt hely. A parti erdős terület is védett, s jelenleg autóút sem visz át rajta, s egy nagy építkezéshez temérdek dolgot kellene odajuttatni… Tata a Vadlúd Sokadalmat veszélyezteti – az élőhelyekkel együtt. Ne feledjük: a Balatonnál és a Fertő-tó partján ugyanilyen erőszakos „fejlesztések” folynak! Az ottlakók, a civilek ott sem számítanak…

A másik az évszázados városkép megbontása. A szálloda 120 szobás lenne, és legmagasabb pontja legfeljebb 19 méterrel nyúlna a tó szintje fölé. A tataiak tiltakozására állítólag készek tervet módosítani – megnövelt zöld felülettel, tájba simulással –, de a helyhez ragaszkodnak. Azt is ígérik, hogy a keskeny terület ellenére a tó utána is körüljárható marad.

Hol az a hely? Nagyjából a gimnázium és a piarista rendház tömbje alatt, az Esterházy lovarda telkén és a szomszédoson. Az egyik telken eredetileg 2%-os, a másikon 40%-os a beépíthetőség mértéke. (Vagy csak volt?) A ma is álló Esterházy-istállókból alakítanák ki az éttermet.

Sirályok, kárókatonák…

Egymillió szárnycsapás – egycsapásra

A terv ismerete nélkül is pont ezt a területet jártuk be. Éppen a sétány mellett hatalmas copf kővázát nézegettem (amely egykor a Fellner-templomról zuhant le), amikor zsongás támadt a tó közepén. Egy jelre több száz madár emelkedett fel a vízről, és bonyolult díszköröket tettek a többiek felett, de idővel aztán minden egyes madár kilépett a kötelékből és önálló hurkokat, köröket lejtettek. Mintha hangyabolyt láttunk volna az égen… Különleges látvány ez a sok vadlúd, amelyek novembertől márciusig telelésük ideje alatt naponta felpezsdítik a tómedret.

A várfalak tövében a sirályok keveredtek össze a kárókatonákkal. Valószínűleg a zsákmányért. Aztán mindannyian egyszerre szétrebbentek – inkább csak a vízfelszínen siklottak: fehér és fekete. Majd lassan ismét koncentrálódnak a falaknál azért a vonzó valami miatt… A tollasokat a keleti oldalról is szemügyre vettük. Nem kellett sokáig várni a zsibongásra, amely több száz madár áramló „mutatványát” jelenti – egy csapásra… és egy ideig olyan a kuszaság, mint egy bezsongott szúnyogcsapaté. Mivel messziről néztük…

A tavat félig körbeveszi a város, de a madarak mégis kitartanak pihenőhelyük mellett. De félő, ha nő a zaj, csökkenhet a számuk. Miért ne lehetne „tapintatos” korunkban odafigyelni a természet „igényeire”, amely ráadásul megajándékoz minket..? Néhány éve a parton hosszú szakaszon felszámolták a természetes öntisztulást gátló betonozást. Ez nagy előrelépés! Nem adjuk, nem adhatjuk ezt a csodálatos helyet!

Harsáczki György

A munka, amelyre a történelmi hűséghez szükség volt…

Beszélgetés Soós Estherrel a Királyi Lovardán végzett szobrász-munkájáról – a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépített épületek átadása előtt

Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején
Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején

Közel öt dolgos év elteltével végre átadás-közeli állapotba került Királyi Lovarda, a Főőrség épülete és a Stöckl-lépcső, amelyek egykor, Ferenc József magyar király döntése után, a századfordulón épültek, de a második világégés során megsérültek, az új kommunista-szocialista rendszer pedig eltüntette azokat. Nem szabad elfeledkezni a hasonló korú és hasonlóan felszámolt, nyugatra néző „várteraszokat” összekötő feljárókról, rámpákról, s a Stöckl-lépcsőről sem, amelyeknek azért kellett eltűnniük, hogy a Budavári Palota szinte megközelíthetetlen legyen. Ugyanis Budapest ostroma után nem sokkal már felmerült az a lehetőség, hogy Rákosi Mátyás és „csapata” rendezkedik be a lerombolt-átalakított királyi palotába, de a népet már nem szívesen látták volna maguk körül…

Akár életfelfogásban, stílusban, de legfőképpen ideológiában merőben új világ vette kezdetét 1945-től. Az új kommunista-szocialista rendszer nélkül is percek alatt elavulttá vált volna a „lovak mozgatta világ”, a lovaskultusz az összes hozzá tartozó kiszolgáló épülettel – a Lovardával, az istállókkal – és a magyaros ruhákban pompázó testőrséget kiszolgáló, reprezentatív Főőrségi épület. Tényleg feleslegessé váltak? Csak ideológiailag: a legyőzött Horthy-világot, az arisztokrácia és a nagytőkések uralta országnak egy új rendszert akasztottak a nyakába, s ennek komoly eszköze volt a „bukott rendszer” megtaposása, annak minden díszletével együtt. A Budavári Palota ebben kiemelt célpont volt: „a múltat végképp eltörölni…”-himnusz-sor szerint, ki is pucolták minden ékét a roskatag falak közül.

A Stöckl-lépcső már késznek mondható…

Ez egy ostoba, szűklátókörű megközelítés volt: az épületek gyakran kapnak új funkciót, néha éppen azért, hogy fennmaradhassanak és a múlt egy hiteles szeletével öregbítsék a művészettörténeti látnivalók palettáját. Ez nem adatott meg a Királyi Lovardának, amely 40%-os pusztulást szenvedett, de 1954-ben lebontották és a Főőrség épületének, amely csekély sérüléssel megúszta az ostromot, de 1971-ben(!) mégis felszámolták. A Stöckl-lépcső(ház) előbbivel egyidejű lebontására már tényleg nincsenek szavak…

Az elmúlt 10-15 évben számos a háborúban, vagy közvetlenül utána lerombolt, lebontott – nemzeti szempontból ikonikus – épületet építettek újjá Európa-szerte. Ennek egy szép példája a drezdai barokk Frauenkirche (2005), de korábban így építették fel újra Varsó módszeresen lerombolt Óvárosát, vagy egyes németországi városok egész negyedeit.

A három történelmi épület újjáépítése része a Nemzeti Hauszmann Programnak, amely 2024-ig a kormányzati negyed várba költöztetését és a Budavári vár méltó történelmi helyszínné alakítását tűzte ki célul. Sokáig kellett várnunk a vár fejlesztésére… Az Oroszlános udvar kapujától a Fehérvári kapuig (Dísz tér) egy 500 méter hosszú városképi szakadás éktelenkedett a város történelmi épületegyüttesében, amely elsősorban a sérült paloták és egyéb épületek ideológiai alapon történő likvidálásával alakult ki.

A Főőrség épülete

Habár elkészült a három építmény, de a környezetük rendezése, a rámpák és az akadálymentes utak kiépítése még nem fejeződött be. A Főőrség épületének tövébe egy új műtárgy is került: a 3,2 méter magas és hét méter széles bronzöntvény-kapu 27, a Budai várhoz kapcsolódó jelenetet ábrázoló domborműből áll. Farkas Ferenc szobrászművész alkotása abba a földalatti régészeti térnek a kapuja, amelyet eltemettek a vár 1686-os felszabadítása után, hogy a későbbi palotaépületek ráépülhessenek. A Hunyadi és az Oroszlános udvar alatti terület egy részén állt egykor a Zsigmond-palota, amely teljes egészében felrobbant az ostrom során, mivel hatalmas mennyiségű lőport tároltak benne… Ebben a térben középkori épületmaradványokat láthatunk majd.

Az 1960-as, ’80-as évek olcsó megoldásai után az építők végre magasra tették a mércét: a 120 évvel ezelőtti, drapéria-ráncig egyező díszítésű, ékeiben, belső tereiben pedig korhű anyagokból emelt királyi épületek feltámasztása volt a cél. Szerencsére találkozhattam azzal a tehetséges szobrászművésszel, akit korábbi munkái alapján bíztak meg a Magyar Királyi Lovarda homlokzatát díszítő ornamentikák, épületdíszek megformálásával, és aki emellett történésznek is tanul.

Soós Esther

Szervusz Eszter, az említett, korábbi, jól sikerült munkáid hol láthatók?

– Elég sok munkám látható Budapest több pontján, melyekre büszke vagyok. Voltak, amelyek nem jelentettek akkora kihívást, és voltak amelyek határozottan nagy volumennel rendelkeztek. Ezek közül említenék néhányat a számomra a legkedvesebbekből. Ilyen Buddhista Központ homlokzatán lévő szobrok restaurálása, amin Horváth Virág Boglárkával közösen dolgoztunk. Vagy a Nyugati pályaudvar egyik melléképülete, amelynek korhű visszaállításán vettem részt. Nem helyszíni, hanem műhelymunka volt, amely során a sérült ornamenseket és egyéb építészeti elemeket javítottam. Ez után kapcsolódtam be a Szépművészeti Múzeum restaurációs munkálataiba, mely összességében egy hatalmas állami projekt volt. Az itáliai részleg termeinek ornamenseit restaurálhattam egy csapattal együtt – állványzatról. Ez a munka Europa Nostra-díjat is kapott. Eredetileg a Román csarnokon dolgoztam volna én is, de mivel a munkához képest kevés volt a szakember, az itáliai részleg termeit vállaltuk el. Már ezzel párhuzamosan kezdtem el a Magyar Királyi Lovarda épületszobrászati díszeit, domborműveit mintázni.

Előrajzolással kezdődik – régi dokumentumok alapján

Ekkor a hazai legnagyobb épületszobrász vállalat keretein belül (Laki) munkálkodtál?

– Egyszerre több munkahelyem is volt – egy szakmabeli ismerősöm szólt, hogy örülne, ha a Lovardán is dolgoznék. Nagy kihívás volt, örültem a lehetőségnek – magamnak is még magasabbra tettem a mércét.

Melyek voltak a Lovarda díszítményeinek elkészüléséhez vezető lépcsőfokok? Hogy látnak hozzá egy ilyen komoly munkához?

– Legelőször is részletekbe menően ismerni kellett az eredeti épület díszítőelemeit. Ehhez egykori dokumentumokat, fotókat kellett keresni, majd azok alapján pontosan megrajzolni, megszerkeszteni azokat. Mi – mert nem egyedül dolgoztam – ezeket a tervrajzokat kaptuk meg az eredeti méretekkel kiegészítve. A rajzokat aztán fel kellett nagyítanunk a valós nagyságra. Én ezeket a terveket rajzoltam át végül az alapokra, amelyekre megformáztam az ornamenseket. A formázás folyamata már sok praktikával egészült ki.

Tömeget kell adni neki – erdélyi agyagból…

Mivel mintáztál? Agyaggal?

– Igen. A korhűség miatt használtunk végül agyagot, mégpedig a legjobbat, erdélyi agyagot. Eleinte felmerült, hogy szintetikus plasztilint használunk, amely nem szárad ki, de végül elvetettük.

Kik „zsűrizték”, ellenőrizték a megmintázott díszeket? Ugye, azután mehetett csak „gyártásra” a mű.

– Építészek, történészek, művészettörténészek – a szakágak krémje, szinte csak a legjobbak. Minden aspektusból megvizsgálták azokat, persze azt is, hogy igazán hű-e az eredeti dokumentumokhoz. Szigorúak voltak, minden apró hiba után újabb fordulóra került sor.

A gipszöntő csapat készítette el – formalevétel után – a gipszdíszítményt…

Ezen fordulók között az agyag nem száradt ki vészesen?

– Muszáj volt fóliával lefedni emiatt, mert a minta repedezni kezdett. Ezek a zsűrizések gyakran nagy melegben zajlottak.

A mintázás hol zajlott? A cég műhelyében?

– Mintáztam ott is, de előfordult, hogy haza is vittem a munkát.

Akkor otthon is volt egy nagy agyaglerakatod és nagy munkaasztalod?

– Kialakítottam az otthonomban egy műhelyt. Egy szobám csak stúdióként funkcionált, de már bőven a lovardás projekt előtt

Kikkel dolgoztál együtt?

– Nyéki Henriettával mintáztunk, illetve időnként volt néhány beugró szobrász. A végleges formákat pedig Indi Alexandra retusálta, aki a Parlament restaurálásán is részt vett 2018-ban. Persze a gipszöntőkről se feledkezzünk meg, elengedhetetlen munkát végeztek azokkal egyetemben, akik a díszeket helyezték fel a helyükre.

A „Trófea” megmintázásának vége felé…

Mely lovardás munkáidra vagy a legbüszkébb?

– Leginkább a Trófea nevű díszítményre – amely supra porta (bejárat fölötti) funkciót tölt be – a bonyolult formái és a nagy tömege, valamint a perspektíva miatt. Magassága-szélessége több méter. Egyébként mindegyikben volt kihívás. Az egyik szecessziós sarokdíszt is kiemelném, amelyen indák és szalagok ostorcsapás-szerűen tekeregnek.

Akkor ezeket a sérülésveszély miatt nem nagyon lehetett szállítani. Helyben kellett kiönteni?

– Igen, mivel a szállítás közben, a rázkódás miatt sok kár érhette volna repedések formájában.

Régi tapasztalataim szerint a tiszta öntő-gipsz díszítmények sérülékenyek kültérben. Úgy tapasztaltuk, hogy a régi mesterek tettek hozzá homokot, ezt-azt, hogy sokáig bírják. Itt milyen gipsszel dolgoztak?

– Úgy láttam én is, hogy nem tiszta gipsz volt.

Mennyi ideig dolgoztál az ornamenseken?

– Másfél – nagyjából két évet.

Hogy érzed, mi volt az erősséged, miért hívtak téged?

– Nyilván vannak dolgok, amik jobban mennek, ilyen például a mintázás vagy az egy az egyben másolás. Úgy gondolom rendelkezek olyan tulajdonságokkal, tapasztalattal és képességekkel, amelyek miatt kimagaslottam a mezőnyből, bár összességében nem figyelek erre. Csak azt csinálom, amit szeretek.

Most ezeket az ornamenseket tartod legjobb munkáidnak?

– A projekt volumenéből kiindulva, szobrászatilag igen.

Hogy látod, elég szakember van ilyen jellegű, történelmi reprodukciós épületszobrászati munkákra?

– Nehéz kérdés… Tény, hogy többféle ilyen irányú képzést szüntettek meg, illetve módosítottak. A Képzőművészeti Egyetemen inkább a modern kortárs művészet követésére ösztönzik a hallgatókat. A díszítőszobrászattal nem foglalkoznak külön, pedig sok klasszikus irányú projekt van mostanában szerte az országban (Győr-Moson-Sopron megye), elég csak a Budai Vár környékére gondolni. Ennek viszonylatában tényleg nincs elég szakember, mivel a minőség nagyon fontos.

Budapest-központú-e ez a szakma? A már említett nagy cég is budapesti…

– Nem egészen. A Pécsi Tudományegyetemen tanítanak még hasonlót, például ott van szobrász szak. De évekkel ezelőtt múzeumok is indítottak restaurátor képzéseket.

A sikeres munka végeztével, hogyan viszonyulsz a Lovardához?

– Úgy látom utólag is, hogy megérte részt venni az újjáépítési munkálatokban, amit a legnagyobb tisztelettel végeztünk. Igyekeztünk a lehető legnagyobb profizmussal állni a rekonstrukciójához, időt és energiát nem kímélve. Nyilván befolyással van az eredeti épület története azokra, akik részt vettek ebben a projektben, már csak Hauszmann Alajos és Ybl Miklós munkássága miatt is. Ők a 19. század nagy építészei voltak, így számos örökséget hagytak maguk után, amelyeket becsülni kellene.

Köszönöm a beszélgetést! Remélem, aki ezek után megpillantja a Budai vár új-régi épületeit, elgondolkodik azon, hogy a régi mesterek egy-egy díszen is milyen sokat dolgoztak, s ennek folytán milyen komoly munka párosult azok újraformázásával.

Parádés kiszolgálás

Sokkoló kereskedelem

Én azért vagyok, hogy te ne is legyél!!

Én azért vagyok, hogy te ne is legyél!!

A nyugati Westend-közeli vágányainál fedeztem föl az ott lévő miniABC-t. Valami „leheletfrissítőt” akartam vásárolni. Beléptem és szétnéztem: a kis helységben inkább a pulton túlról reméltem segítséget. A pult mögött, egy lépéssel hátrébb, egy nagydarab nő álldogált – kifejezéstelen arccal. Szemei valahol a fejem fölé révedtek. (A sorközök a beszélgetés dinamikáját szemléltetik.)

 

 

  • Itt dolgoznak? – provokáltam

 

 

 

  • Nem, a szomszédban… – rám se nézett!
  • Kitől lehet kérni?

 

 

 

  • Akitől akar. ….. Aki szimpatikus…

Már láttam a „kiszolgálás” megkezdésekor, hogy egy fiatal hölgy pöszmötölt az egyik pult mögötti polcnál.

  • Akkor a hölgyet választanám – provokáltam a rozmárt. A kis hölgy ekkor nagyokat pislantott. Eddig nem itt volt.
  • Kisasszony tudna nekem tic-taccal szolgálni?

 

  • Mégiscsak a szomszédba kell mennie… nincs tic-tac… – véltem a rozmár hangjában egy kis kárörvendőt.

 

  • És rágójuk van-e? – kaptam észbe.
  • … Milyen kell?
  • Van – a kislány kissé ijedt arccal dobta a rágót a pultra. (Nna, nem olyan magasról.)

Eltettem.

  • Köszönöm szépen! A viszontlátásra! – gondoltam röhögve az állatvédőkre…

Az egykori tervek alapján – ideológiai okokból…

Új épületekkel gazdagodik a Budavári Palota!

 

Nyugati irányból, a Naphegyről jól látszanak a gyarapodó épületek...

Nyugati irányból, a Naphegyről jól látszanak a gyarapodó épületek…

Már a 2016-ban megjelent, a Budavári Palota 1944 utáni pusztulásáról szóló cikkem előtt, 2014-ben szárnyra kaptak azok a hírek, amelyek arról szóltak, hogy a Miniszterelnökséget és a minisztériumokat a Budavári Palota szárnyaiba és a Szent György térre költöztetik. Mivel az Országos Széchenyi Könyvtárban tevékenykedtem, és annak elköltöztetése is felmerült, már érzékeltem a feladat nagy méreteit.

Már azt megelőzően is feltűnt a királyi lakhely – és köztes tereinek – nagymértékű elhanyagoltsága és olcsó, igénytelen, szocialista-modern megoldásai. Ezek mellett az észrevételek mellett már hatalmasra nőtt a kontraszt egy kormányzati negyed szükségesen reprezentatív épületegyüttesének megjelenése és a mostani állapot között. A szocializmusban megmentett-helyreállított, és kulturális funkciót kapott épületek közelről elég lehangoló képet nyújtanak – csupán a modern billenőablakok kicserélése is óriási feladatnak tűnik! De akkor el is kezdődött a tervezés-szervezés, amit először a Várkert Bazár felújítása követett – kétszer adták át, 2014 áprilisában és augusztusában.

A Hauszmann Terv

A Nemzeti Hauszmann Tervet nemcsak a kormányzati negyed odaköltöztetésének feltételeinek biztosítására hozták létre, de azért is, hogy a Palota visszanyerjen valamennyit régi fényéből, valamint – megszüntetve a vár déli részének elzártságát – bekapcsolja a város turisztikai vérkeringésébe. Ezek helyszínei a Palotanegyed (a palotaszárnyak, köztes terek, Szent György tér stb), a Polgárváros (Dísz tér, Szentháromság tér, Erdélyi bástya, Bécsi kapu tér) és a Várhegy lejtői. Tény, hogy a vár 2014-ig egyáltalán nem volt turistabarát, s ezzel együtt nem túl sokan botladoztak a Palota körüli kritikán aluli minőségű macskaköveken, s még kevesebben tértek be a múzeumokba.

Természetes, hogy nem mindenki fogadta örömmel a Palotanegyed várható építkezéseit. A közvéleményezettek nagy hányada szerint a Miniszterelnökség és a minisztériumok helye jobb alant, a Parlament körül, és a Várnegyed lakosai is tarthatnak attól, hogy nagyobb lesz a forgalom és a mindennapi „felhajtás”. Megoszlottak a vélemények az újra felépítendő épületek történelmi értékét illetően. Budapest egykori főépítésze, Schneller Tamás minden szempontból válságos korszaknak ítélte meg a századforduló korát. Szerintem nem sok újraépíthető, reprezentatív épületből lehet válogatni…

 

A Romterület sarkától, a mélygarázs liftjétől is jól látszanak az új-régi épületek

A Romterület sarkától, a mélygarázs liftjétől is jól látszanak az új-régi épületek

Az újjáépítés

Első lépésként az 1736-ra felépült – és 1763-ra felszentelt – barokk stílusú karmelita kolostort – egykori várszínházat – alakították „alkalmasabbá” a Miniszerelnökség számára. A Dunára néző, hatalmas panorámaerkély sokak felháborodását váltotta ki, mivel műemléképületről van-volt szó – ezt nemsokára átadják.

A vár megújulásának első szakaszában újjáépítik a Királyi lovardát, a Főőrség épületét, a Csikós udvart, a Stöckl-lépcsőt és restaurálják a 70 nm-es Szent István termet. Ez utóbbi terem lesz az első enteriőr, melynek munkálatai során kiderül, sikerül-e megfelelő minőségű faburkolatokat, kárpitokat, kerámiákra felvitt királyportrékat készíteni.

2013-14-ben az első teraszon megépítették a vitatott mélygarázst – amely egy régi várfal áttörésével járt –, s aztán nem is emlékeztetett rá semmi – lefedték. Ennek födémje a háború előtt kialakított Palota út rámpájának szintje, amelyen keresztül egykor a Budavári palotába – sőt egyenesen az F épületbe is – fel lehetett menni járművel is.

Itt épül újjá az 1904-ben – a korábbi átalakításával – elkészült neobarokk(os) Királyi lovarda, előtte a Csikós udvar, felette az 1902–03-ban épült Főőrség épülete, s két térszínt összekötő, kecses Stöckl-lépcső(ház).

Felmerülhet a kérdés: miért éppen ezeket az épületeket? Mindkettő épület ideológiai alapon lett eltüntetve – mint annyi más is a volt szovjet-csatlós országokban. Egy ideje számos példája van már annak, hogy egy gondolati „áttöréssel” újraépítsenek 1945-ben, ill. utána pedig ideológiai okokból megsemmisült-megsemmisített építészeti remekeket, kincseket Európában. A drezdai, szinte porig bombázott, pompás barokk Frauenkirche 2005 óta eredeti pompájában áll, s sok „testvére” született újjá Oroszországban, Lengyelországban, Ukrajnában…

 

Ahogy építették – és ahogy bontották…

A Lovarda elődje, kocsiszínek és egyéb istállóépületek az 1850-es években épültek, a kiegyezéstől kezdve pedig egyenesen cél volt a vár erődítményjellegének megszüntetése.

A Lovarda épületének – s nem is nagyon látszott rajta – 60%-a sérült meg Budapest ostroma során. 1950-ben bontották le a Palotát övező középkori támfalrendszer visszaépítése miatt. A Főőrség épületét még 26 évig használták irodának, de 1971-ben mégis a lebontása mellett döntöttek. Ekkor a Stöckl-lépcsőt is lebontották.

Korábban szempont volt a Palotanegyed elszeparálása is, mivel a kommunista vezetés eleinte ott akart berendezkedni, s egyben védelmet nyújtani a „nagyoknak”. Emiatt számolták fel a vár nyugati oldal feljáróútját is, s zártak le más utakat. Az elvtársak majdnem lebontották az Oroszlános kaput is…

Az Oroszlános kaputól a Fehérvári kapuig elhúzódó épületsor elején a Teleki (vagy legutoljára: József főherceg) palota állt. 1944-ben több belövés érte a neobarokkos palotát, amelyet nem javítottak ki. A romeltakarítás ideje alatt ipari tanulók szállása volt, majd kiürítették. 1960-as években egy „izgalmas” esemény következett: „filmfelvétel céljából felgyújtották”, s ez után már csak jót tettek vele azzal, hogy felrobbantották és alapjaival együtt elkotorták. A „kialakított” rommező a többi lebontott épület hűlt helyével együtt egy kb. 500 méter városképi szakadást eredményezett a sok évszázados szakaszon – s máig úgy van…

 

A Stöckl-lépcső. Mennyire más, mint volt!!

A Stöckl-lépcső. Mennyire más, mint volt!!

Saját szemünkkel…

Talán a csúnya időnek köszönhető, de tavaly és az idén is télvíz idején jutott eszembe „utánanézni”, hogyan haladnak az építkezések. 2017-ben a Naphegyről készítettem néhány felvételt, de csak azt láttam, hogy visszabontották a felső terasz támfalát, s akkor még látszott, hogy a (Lovat fékező) csikós szobor is fent, a Hunyadi udvaron állt. Tudniillik, hogy a szobrot ifj. Vastagh György szobrászművész formálta meg az 1899-es világkiállításra – ahol fele ekkora mása nagydíjat nyert – és 1901-ben állították a Lovarda elé. A kis teret a köznyelv keresztelte Csikós udvarnak. A 1944-45-ben súlyosan sérült alkotást eltávolították, s 1982-ben került a Hunyadi udvar közepére, de nemsokára ismét a Lovarda elé kerül vissza!

Az idén egy januári hétvégén sétáltam el a Naphegy oldalába, ahonnan meglepődve és elégedetten láthattam, hogy a mind a három építmény előrehaldott állapotban van. A Királyi lovardára már a tetőszerkezet is felkerült, és a felborított hajótest formájú tetőn a bronz színű szellőzőablakok keretei is fel voltak szerelve. A Főőrségi épület vasbeton váza még jellegtelenül magasodott a Csikós udvar fölé, de a Stöckl-lépcső mintha egészen elkészült volna!

A Dózsa György tértől közelítve, látható lett a tetőszerkezet homlokzati része – mintha fémszerkezete lenne. A Fehérvári kapu felé sétáltam a járdán, s Karakas pasa tornyát elhagyva láthattam a többszintes szuper-mélygarázs bejáratát is, amely 2014-ben lett kész. Ez is a vár autószám-csökkentésére készült. Kiderül, elég lesz-e.

A fehérvári kapunál két érdekes emléktáblát láttam a várfalon: a bástyán díszlő (nem sokan ismerhetik) két táblából áll: az egyik a bástyát építő Kászim pasa méltatása – mely 1667-ben íródott -, a másik annak magyar fordítása. A várba vezető aszfaltjárda melletti pedig azt a helyet jelöli, ahol 1849. május 21-én sikeresen betörtek a honvédek a császáriak kezén lévő várba.

 

Lovak, múzeum, régészeti tér a felszín alatt

A Dísz tértől a Palotáig húzódó romkert, inkább lehangoló sivárság, amelyet még szomorúbbá tesz az, hogy hasznosításul-tartósításul bormúzeumot alakítottak ki a feltárt pincerendszerben, mely már tíz éve megnyílt. Felette a nagy semmi. Szerencsére születnek a tervek a méltó beépítésére – köztük az egyik például a Budavári Palota korábbi építési fázisaiban nyert – s azóta eltűnt, átalakított – homlokzatait mutatná be. Mikor és ki dönti már el – jól? Méltatlan itt ez a kopárság!

A parkolóból érkező lift kockájánál olvashattam a romterület dél-nyugati sarkán az alsó teraszon jól látható új épületek szerepeit. A Lovarda az egykor volt budai Spanyol lovasiskolai hagyományok felélesztésének keretében lovasbemutatók helyszíne lesz – bár az ehhez szükséges háttéristállók helyreállításáról nincs szó. „Most a cél egy lovas programokra is alkalmas multifunkcionális rendezvényterem, ami hasonlít a mai bécsi Hofreitschuléhoz…” – nyilatkozta L. Simon László 2015-ben a Metszet című építészeti lapban. A Főőrség épületének földszintjén étterem, az emeletén pedig a Magyar Királyi Testőrség történetét bemutató múzeum kapna helyet.

Az előbb említett lapban olvashattam, hogy középkori maradványokra építő „térszín alatti régészeti teret” hoznak létre az Oroszlános udvar alatt, amely északi irányban azon túl is elnyúlna, s bejárata a Főőrség épületének tövében lenne, az első teraszon. Ezen a területen állt a Zsigmond-palota, amelynek közelében felrobbant a lőporraktárban tárolt 800 tonna puskapor az 1686-os ostrom alatt. A palota „beledőlt” az északi nagy szárazárokba, s a régészek gazdag leletanyagra számítanak.

Mivel egykor is lakosztályok voltak benne, a kiürített F épület szállodának is alkalmas lehet (az udvar alatti szinten konferenciaközponttal), de a rekonstruált lakosztályok és a dísztermek mindenképpen látogathatók lesznek – tette hozzá a Hauszmann terv egyik építésze. – Jól kell funkciót választani…

Az építkezés a Hunyadi udvartól alig látható, de az F épület (köz)liftjéhez vezető folyosó ablakaiból remekül lehet látni (és fényképezni is) az építkezést. Várjuk az átadást! Én örülök, hogy az 50-70 évvel ezelőtt megcsonkított, megcsúfolt Budavári Palota és környezetének megjelenése méltóbb lesz eredeti szerepéhez.

Harsáczki György

Szélvihar – a hidegfront előtt

2017. 10. 29. vasárnap, 19.40 előtt történt ez a budapesti fakidőlés. A fotó készítésekor még se a károsultak, se a tűzoltók nem voltak a helyszínen. A kőbányai Mádi u. 2 előtti helyzet miatt az utca járhatatlan.

kapos.hu: Egyes helyeken 110-120 km/h erősségű széllökések is előfordulhatnak majd. A front mentén többfelé várható eső, zápor, holnapra pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

DSC_0531A várható nagy szél miatt Somogy megyében a másodfokú figyelmeztetés lépett életbe!

Egy tőlünk északra elhaladó ciklon markáns hidegfrontja alakítja időjárásunkat, így ma változékony, erősen szeles időre számíthatunk. Napközben átmenetileg megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A front csapadékzónája az esti órákra elhagyja térségünket, így megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A hidegfront érkezésével viharossá, sőt orkán erejűvé fokozódik az északnyugati szél. Egyes helyeken 100-110 km/ erősségű károkozó szélrohamok is előfordulhatnak majd. A legmagasabb nappali hőmérsékletek még 15 fok közelében alakulnak, de a nagy szél miatt már alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Szerző: Szalinay Tibor – kapos.hu

A Püskiben – személyesen…

Arcok és történetek 1956-ból – könyvbemutató

 

Csete Örs, a könyv szerkesztője, fotósa

Csete Örs, a könyv szerkesztője, fotósa

2017. október 3-án Csete Örs 1956 személyesen című könyvét – a szerző mellett – Földváryné dr. Kiss Réka történész (a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke), és dr. Sulyok Miklós művészettörténész, a szerző „atyai jóbarátja” mutatta be.

Csete Örs – édesapja által elmeséltek hatására – 1993 óta kutatja, fotózza és interjúvolja az 1956-os eseményekben részt vett embereket, kiváltképpen a fegyveres harcokban résztvevőket, és az ezt követően meghurcoltakat. Eközben olyan finn, román, osztrák, lengyel, olasz kortársaikra is akadt, akik – helyben vagy távolról – segítették a forradalmárokat, szolidárisak voltak velük, pénzt, gyógyszert gyűjtöttek, küldtek a harcolóknak és a közben nélkülözőknek. Katonák, egyetemisták, melósok, asszonyok, gyerekek.

111 rövid, igen változatos megközelítésű, hatású és hangulatú személyes történet és 111 művészi portré került a könyvbe, amelyek kölcsönösen erősítik egymást, a rideg-színű duoton nyomtatásnak köszönhetően pedig mindezek együtt felidézik a tankok, a Vörös Hadsereg árnyékában küzdők és reménykedők vészterhes hangulatát.

Napjainkban valóban a 24. órában vagyunk ahhoz, hogy még találkozhassunk élő 56-osokkal. A budapesti Perjesi Tibor, a könyvben szereplő egyik túl- és átélő részt vett a bemutatón a fiatalabbak örömére és megilletődésére. Perjesi úr szívesen adta kézjegyét könyvbéli portréja mellé.

Csete Örs tanári, könyvtárosi és etnográfusi diplomával rendelkezik, tematikus fotóprojektek megvalósítója.

A megjelent érdeklődőket pogácsával, borral és ásványvízzel látták vendégül a szervezők.

H. Gy.

Hazámhoz híven… – Erdei László tüzér naplója és levelei 1939-1948

Könyvajánló – Hazámhoz híven…

 

„Féltve őrzött családi ereklyeként maradtak meg az eredeti dokumentumok, amelyeket három fejezetbe szerkesztve nyújtok át az Olvasónak.” – írja édesapja emlékének szánt könyv előszavában Dr. Erdei László.

Jobb oldalon a könyv borítója

Jobb oldalon a könyv borítója

A korabeli – sőt, olykor a hadszíntérről készített – fényképfelvételekkel illusztrált kiadvány egy huszonéves közkatona, felderítő tüzér szemszögéből mutatja be a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulást, az 1941-es délvidéki harcokat, majd a hadtest Ukrajnába való vezénylésével a szétlőtt bolsevik hátországot. Az innen történő hazavezénylésig tart az első fejezet, a Napló, a második fejezet viszont a hadifogság éveit eleveníti fel Kiskunhalastól Kijevig, 1944-től 1948-ig válogatott, eredeti leveleken keresztül. Itt is olvashatjuk a kor jellegzetes-szomorú levél-fajtáját, amit fogolyszállító vagonból dobtak ki… Milyen furfangokra, találékonyságra, kitartásra volt szükség a mindennapi élelem beszerzéséhez? Milyen volt egy aratás a kolhozban? Hogy szárították meg a téli jégvágáskor vízbe esett ruhát a szabadban? A levelek, az elbeszélések felfedik…

A harmadik fejezet egy zsebnotesz másolata, amely az események, az évszámok és az érintett helységek nevein kívül dalokat, katonadalokat tartalmaz, mely a honvédek érzésvilágát, elhivatottságát tükrözi.

Bal oldalon a könyv borítója

Jobb oldalon a könyv borítója

Erdei László tüzér részletgazdag, jó megfigyeléseken alapuló, személyes véleményével és kesernyés humorával átszőtt feljegyzéseit, a leírt, kevéssé ismert időszakok és hadszínterek, viszonyok emelik ki a hasonló krónikák közül: „jelentős” hadszíntéri történések előtti – 1940-41-es – állapotokkal csak ritkán és elnagyolva találkozhatunk a történelemkönyvekben.

 

A B5 méretű 108 oldalas, keménytáblás könyvet 2010-ben adták ki Szegeden. Ára: 2000 Ft

Elérhetőség: pusztayagi@gmail.com

A határ: a csillagos ég!!! – Zselic

„A Zselici Csillagpark / Schmall Rafael fotója” (Mekkora kép!!! - Harsáczki)

„A Zselici Csillagpark / Schmall Rafael fotója” (Mekkora kép!!! – Harsáczki)

Harmadik helyen a zselici Csillagoségbolt-park

www.kaposvarmost.hu – 2015. 11. 03., kedd, 21:04

 

Augusztusban egy angol turisztikai portál, a „Wanderlust travel magazine” összeállítást közölt Európa, USA és Kanada 13 legjobbnak tartott csillagoségbolt-parkjáról. Ezen a Zselic az előkelő harmadik helyen szerepel, és a Hortobágyi Csillagoségbolt-park is ott van a tizediken.

Éppen tíz éve annak, hogy elindították a nemzetközi csillagoségbolt-park programot, mivel egyre jobban csökken az a terület, ahol a csillagos égboltot és a Tejutat zavaró fényektől mentesen lehet megcsodálni. Az első védett területet 2007-ben nyitották meg a Natural Bridges National Monument területén az USA Utah államában. Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzetet terjesztették fel nemzetközi csillagoségbolt-park címre, melyet 2009-ben meg is kapott. Hortobágy 2011-ben kapta meg ugyanezt a minősítést.

(Forrás: internet)

(Forrás: internet)

Kolláth Zoltán, a hazai csillagparkok atyja lapunk 2015/23-as számában volt a hét kutatója rovat vendége, most az említett helyezésekről kértük véleményét. „A csillagos égbolt az emberiség kulturális örökségének része, így az éjszakai ég látványát is meg kell óvnunk a jövő nemzedékek számára. Nagyon sok faj él a természetben, rovarok, madarak, denevérek, melyeket zavar a mesterséges fényforrások által túlzottan és indokolatlanul kibocsátott fény. Van olyan tapasztalatunk is, hogy teljes osztálynyi középiskolás diák úgy érte el az érettség küszöbét, hogy még nem találkozott az igazi csillagos égbolttal, a Tejút látványával. Kulturális örökségünk egy része tehát elveszik… Talán éppen a parkok segítenek abban, hogy ez a folyamat a visszájára forduljon.

(Forrás: internet)

(Forrás: internet)

A remény megvan, hiszen itthon óriási az érdeklődés a csillagoségbolt-parkok programjai iránt. A csillagnéző túrák sokszor már hetekkel előre betelnek. A háborítatlan éjszakai környezetnek a saját szemmel megtapasztalható csillagászati élményen kívül nagy a turisztikai vonzereje is. Az elmúlt években több olyan intézmény is létrejött, ami bővíti is a lehetőségeket Magyarországon. A Pannon Csillagda Bakonybélben és a Zselici Csillagpark a helyszíni sétákon kívül távcsöves bemutatókat és planetáriumi műsorokat is kínál. A Hortobágyi Csillagoségbolt-park is bemutató csillagvizsgálóval bővült a Fecskeház Erdei Iskola területén. A Bükki Nemzeti Park pedig jó eséllyel készül a terület hivatalos felterjesztésére.

Persze a turisztikai listák elég szubjektívek, de mindenképpen elismerés a hazai programnak. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem ez az első, ahol a Hortobágy és a Zselic is szerepel. 2014-ben a CNN.com közölt egy 22-es listát (http://edition.cnn.com/2014/03/12/travel/dark-sky-parks-and-reserves/) 2013-ban a brit „Sky at Night” magazin, egy európai tízes listát közölt, benne a Zseliccel. azért is jelentős, mert a BBC műsorához kapcsolódó rangos, amatőr csillagászoknak szóló folyóiratról van szó. E híreknél sokkal fontosabbnak tartom, hogy gyerekek jutnak el a csillagoségbolt-parkokra is rácsodálkozhatnak a háborítatlan éjszakai tájképre, ami fölött a Tejút ível át.”

Kozpontban a zselici csillagda (Fotó: internet)

Központban a zselici csillagda (Fotó: internet)

(Forrás: eletestudomany.hu)

Tényleg megmenekül a Radetzky?

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat...

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat…

Miután – velem együtt – sokakat bánt és felháborít a régi, városképi jelentőségű, netalántán műemlék épületek likvidálása – a helyreállítás és új funkció adása helyett -, az esőterhes fellegek ellenére sok lelkes patrióta gyűlt össze a Radetzky-laktanya előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot, az épület bontása miatt.

Mondhatjuk, hogy a tiltakozók áldozatot hoztak a védendő épületért, mivel az eső kétszer is rázendített, de a „csapat” maradt. Még nőtt is a jelenlévők száma…

A laktanya épülete 1897-ben nyerte el mai arculatát, de az épület hátsó részében található a 1840 körül klasszicista stílusban emelt Élelemtár, Gabona- vagy Királyi Élelmezési tár.
A laktanyaépület az 1956-os forradalom idején az események középpontjába került, a közelmúltban MDF-székház volt, ám egy ideje kihasználatlanul állt. 2011-ben műemléki védettséget kapott. Az HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat nemrég gyorsan megvásárolta az ingatlant – egyéb felelős hivatalok szemhunyása mellett -, és lázas sietséggel hozzálátott lerombolni azt. (A tető – akárki megállapíthatta -: nemrég volt cserepezve!) Legelőször is kivágták az udvar nagy fáit… A cég szerint „megtartották volna a védelmet élvező részeket”, mivel a jellegzetes homlokzat részeket meghagyták volna. Ezek „felhasználásával” épült volna meg a csodálatos üveg és acélkocka, amely tovább gyarapíthatta volna a bérlőkre váró irodaházak sorát… de ezzel is eltűnt volna egy darab Budapest építészeti örökségéből, s lett volna helyette egy ideig-óráig elviselhető, majd „eldobható” irodaház.

Csak a civil szervezet figyelt fel a bontás előkészítésére és megkezdésére. Többek között aláírásgyűjtést kezdeményezett a világhálón, ahol eddig több mint hétezren álltak a laktanya megmentése mellé.

Határozott hangokat hallottunk...

Határozott hangokat hallottunk…

A Radetzky-laktanya mentő tüntetésen mindenki nagy örömére és megkönnyebbülésére sikert jelenthettek be a szervezők: a jogtalanság (műemlék épületre kiadott bontási engedély) bejelentésére a fővárosi kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatósága visszavonta annak építési-bontási engedélyét, és elrendelte az építési-bontási munkák azonnali leállítását.

Sajnos az épület tetőzetét már felében elbontották, így a Patrióták a védőtető építését követelik, várják a bontógépek elszállítását és a bádogfal eltávolítását, mivel ezeknek már nincs értelmük és jogosultságuk. Emellett javasoltak egy emlékhelyet az 1956-os, ide köthető eseményeknek, és legalább egy emléktáblát az MDF ténykedésének. Egyetértünk. És abban is, hogy kapjon léket minden hasonló ámokfutó, pénzszagú „beruházás”.

Pestről nézve...

Pestről nézve…

Harsáczki György

Vándorboy és extrém barátai a Müsziben

3. Járatlan utakon Fesztivál – 2016 március 6. – Müszi

 

A fesztivál hangulata, helyszíne

A fesztivál hangulata, helyszíne

Még február végén invitált egy ismerősöm a Járatlan utakon Fesztiválra. Bátortalanul igent mondtam, majd ezt követően gondoltam bele, hogy az elmúlt 15 évben mennyire eltávolodtam még az európai célú kaland-utazásoktól – is. Egerben Anyu, Apu (és barátaik) svédországi kalandját olyan nagyon mélyen beszippantottam, hogy máig eszembe jut, de azóta kevés élmény ért.

Az internetes kereső első találatában a szervező, Vándorboy – Csonka Gábor – ismertette a fesztivál eredetét és ötletét egy facebook oldalon, melyből így hangzik néhány kirántott részlet: 16 éve tartok diavetítéseket … 150 országban jártam … régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy … tető alá hozom azokat az utazókat, akik szokatlan módon utaznak, nem mindennapi helyekre jutnak el… És egy idézet még tőle: „Célom, hogy inspiráljam az embereket, hogy bátran vágjanak neki a világnak, mert semmi sem lehetetlen.” Ez ha másnak nem is, nekem biztosan szól…

Emellett én írom le, hogy neki köszönhetően ez már a 3. alkalom, hogy az extrém világjárók (bár a világjárás eleve extremitás) elmeséljék kalandjaikat, tapasztalataikat az utazásbarát közönségnek. Vándorboy – belépős – 12 órás rendezvénye már 4 „vetítő”termet töltött meg élményekkel a Corvin Áruház felső szintjén, a Müsziben, ahová a Somogyi Béla utcai oldalon, 10 méterrel a pizzás után kell belépni a zöld ajtón…

Csak „válogatott” árusok voltak jelen a forgatagban

Csak „válogatott” árusok voltak jelen a forgatagban

Igen, ez izgalmas és színes lesz! – gondoltam, de még nem tudtam, hogy mit fog bennem megmozgatni… A „járatlan utakon” kifejezés alatt nekem a nehéz terep van jegyezve a fejemben, ám kiderült, hogy kevesebb a természeti túra, mint az urbánus környezetben megtett kilométer-kilók. …aztán nagyokat nézhettem abban a miliőben, ahol az alap a „couchsurfing” és a repjegyvásárlás. Nekem sem árt pontosan tudni, mi a couchsurfing. (Lásd: internet)

11 óra felé – későn – érkeztem. A zsúfolásig megtelt nagyteremben Patkó és Patkóné (Gergő és Gyöngyi fiatal házaspár) 11 hónapos világkörüli utazásába csöppentem bele a gangeszi halottégetők képkockáinál. Egyik országba be, aztán repülővel át a következőbe – Kambodzsa 4-5 nap, aztán Indonézia, Borneó egy kis Brunei csemegével… 20 perc alatt már meg is telt a fejem. „Itt ő volt a szállásadónk, ott pedig ő. Teljesen ellátott bennünket, nagyon kedves volt, kezdésnek odaadta a BMW slusszkulcsát.” – mesélték Patkóék. (A couchsurfing ilyenekkel is jár.) De volt távoli rokon is vendéglátó.

Sidneyben jópár napot pihentek egy ismerősnél, mert mindent meg lehet unni… Teljesen megértem, gondolom, ez nem az első hosszabb útjuk volt. Nem is tudtam hova tenni azt a megjegyzést (már az Egyesült Államokban jártak) „ide nem mehettünk, mert a nem fért volna bele a költségvetésbe”. Hát így is mekkora a büdzséje egy 11 hónapos világkörüli útnak?! 5 millió forintnyi. Még mielőtt valaki bele merne kötni, akkor az fejenként annak a fele, és ennyi pénzt milyen könnyen el lehet verni marhaságokra. Az biztos, hogy a szállás legtöbbször ingyen volt…

Egy kis fejszellőztetés következett (volt ám rá ok!), majd a 14 órakor a Stúdió terem helyett bementem a Moziterembe. Hát oda végképp nem akartam menni, mivel ott repjegykeresési trükköket, taktikákat osztottak meg egymással. Hol vagyok én ahhoz?

Beszélgetés - programon kívül - Kiss Róbert Richard meghívott vendéggel. Háttérben sárga pólóban Vándorboy - Csonka Gábor

Beszélgetés – programon kívül – Kiss Róbert Richard meghívott vendéggel. Háttérben sárga pólóban Vándorboy – Csonka Gábor

„Négy hónapos road trip Új-Zélandon és Ausztráliában” – erre léptem be a Stúdióba, habár inkább csak a két földrajzi nevet tudtam értelmezni… Egy pengeéles nyelvű hölgy, Nagy-Szabó Orsolya egy jó ideje kint él Új-Zélandon: el-elszegődik meghirdetett helyekre, ahol a házkörüli, vagy mezőgazdasági munkáért koszt-kvártéjt és némi pénzt kap. Abból aztán folytathatja útját. Sokan jönnek mennek így a világban, hasonszőrű „alakokkal” találkoznak, és egyik útból a másikra váltanak, egymás alkalmi útitársul szegődnek. Ő néha azért hazalátogat. Az ő – és alkalmi útitársa – módszere a felszerelt lakóautó volt, pontosabban egy barkácsáruház-kínálatból feltuningolt rozzant szörf-kisbusz. Hol a dél-félteki tél, hol az eső, hol a legyek elől menekültek, és kiderült, hogy még az ausztrál autószerelők is visszaélnek a helyzettel a sivatagban… Az út végén pedig eladták a kisbuszt, hogy hazatérhessenek.

Tóth Gábor előadása közben

Tóth Gábor előadása közben

Tóth Gábor „Hátizsákkal Európában 100 Euróból” előadása kezdetén nagyon lassan váltották egymást a képek, de ő így vezette rá a nézőket arra a felismerésre, hogy tulajdonképpen „mindenkinek az az álma, hogy az időre fittyet hányva utazhasson”, mivel vannak olyan módszerek, amivel alacsony – néha nulla – költségvetéssel lehet messzire eljutni. Közben pedig ugyanolyan vágyak hajtotta fiatalokkal hozta össze a sors benzinkútnál, parkolóban, útszélen vagy couchselfing-szálláson, mint ő. Pedig tele volt kétségekkel, hogy útitervéért nem fogják-e őt normálisnak tartani. Gábor ígéretes multicéges állását hagyta ott, hogy megóvva önmagát a várható rutinmunkától, a munkahelyi unalomtól, megkeresse a helyét a világban. Így nekiindult Lisszabonnak, ahová mindig is vágyott: kiállt az „Osztyapenkóhoz” egy hátizsákkal, sátorral, tornacipőben, telefon nélkül. (Persze 25 évesen könnyebb keresni magunkat és kilépni egy unalmasabb életből, mint 40 évesen.)

És jöttek a különös szállásadók, a stoppolók, az utaztatók, és az út olyan statisztái, akik mind különösebbek voltak az otthoni statisztáknál… És Lisszabonba ugyan nem, de eljutott az út nagyszerűségének megértéséig, és megtalálta a maga legmegfelelőbb utazási módszerét.

Tóth Gábor közönsége

Tóth Gábor közönsége

Még néhány élménybeszámolót követően letaglózva roskadtam egy fotelbe. Ezt kellene csinálni – úgysem lesz már nyugdíjunk…! A mai világjáróknak – a korábbiakkal ellentétben – már óriási, és már nélkülözhetetlen segítséget ad a világháló, amellyel ingyenes szállás lehetőségét, kedvezményes repülőjegyet, temérdek trükköt és praktikát és kommunikációs eszközt kapnak a kezükbe. És a határkerítések nagy része is leomlott már… Talán még megpróbálom. Úgy, óvatosan.

 

„Világutazással kacérkodóknak” íme néhány utazó weboldala: vandorboy.com, backpacking.blog.hu, toth-gabor.com, hortobagyirantottvombat.hu

 

Harsáczki György