Huszonhét hónapja úton az Aranyember

Földön álló griff, saját farkába harapva - Berel kurgán, i. e. 4-3. század, Kazahsztán

Földön álló griff, saját farkába harapva – Berel kurgán, i. e. 4-3. század (Kazahsztán)

Kazah-magyar kapcsolatok, Lovagkereszt és a megdőlt dogmák

 

2012 szeptemberében annak a rendkívüli eseménynek a kapcsán beszélgettem Papp Attilával, hogy négy elszánt ember – három magyar önfeláldozó férfi és egy világszerte híres restaurátor-tudós – jóvoltából hazánkban elsőként volt látható a szkíta népek 2200-2800 éves leletanyagainak anyaghű tárgyrekonstrukcióiból összeállított kiállítás. Annak ellenére, hogy úttörő-jelenségről volt szó, és 1,2 millió amerikai dollárra becsülték az aranytárgyak értékét, nem kapott nagy nyilvánosságot – a három magyar férfi (Dr. Bencze István, Papp Attila és Széles Attila) magánerőből és csekély támogatással hozta el nekünk azt a tényfeltáró és felvilágosító tárgy-anyagot, amely annak a bizonyítéka, hogy a sztyeppei lovas-nomád civilizációk örökségét viselő népek, melyek egyik legnyugatabbi képviselői mi vagyunk, magas kultúrát képviseltek, és meghatározó szerepet játszottak nem csak az eurázsiai sztyeppén, hanem az azon kívüli világ fejlődésében is.

A szkíta népek nem „akárkik” voltak. Újításaikat, vívmányaikat ma is használja a „modern világ” és korabeli történetíróktól tudjuk, hogy például Dareiosz szkíták ellen vezetett hadjárata is teljes kudarccal végződött…

A már említett professzor, Krym Altynbekov kimagasló szakértelmének és tudósokból, specialistákból álló csapata ügyességének köszönhetően váltak tanulmányozható – s alkalmanként bemutatható – leletekké a föld alatt több ezer éve pihenő szerves és szervetlen anyagú tárgyak, amelyek a szkíta népek kimagaslóan magas szépérzékéről és fémmegmunkálási tudásáról tanúskodnak.

Az 1969-ben, Issyk falu (Kazahsztán) mellett feltárt „Aranyember” teljes életnagyságú rekonstrukciója

Az 1969-ben, Issyk falu (Kazahsztán) mellett feltárt „Aranyember” teljes életnagyságú rekonstrukciója

H. Gy. – A 2012-es megnyitón is azt állították a többiek, hogy maga dolgozott a legtöbbet a kiállítás létrejöttén. És most is magát találom itt a két éves ciklus utolsó bemutatóhelyén, a Magyarok Házában.

P. A. – Dehogy! Mindenki teszi a dolgát azóta is, ki-ki a szakterületén.

H. Gy. – Hol tart a kiállítás és hol tartanak Önök? Emlékszem, hogy eleinte nem tudtak reklámra költeni, nem kaptak nagy nyilvánosságot. Most van-e reklámjuk?

P. A. – Egyre több olyan partnerrel dolgozunk, ahol működik a helyi kommunikációs csatorna: helyi TV, rádió. A helyi partnerek ismerik ezeket, és ki is használják. De azért a köztévébe is bekerültünk: egy riport készült Altynbekov professzorral. De ekkora információdömping mellett kevesen hallottak róla…

Egyébként már az első, VAM Design-helyszínen is szépen megemelkedett a látogatottság a végére: 13 ezren látták 4 hónap alatt. Ez igen szép eredmény más, nagy költségvetésű produkciókkal szemben. Eztán Debrecenbe került a tárlat, ahol egy profi csapat dolgozott vele. Télen, hóban 42 nap alatt látták nyolcezren. Majd tavasszal a keszthelyi Festetics-kastélyba kerülhettünk be, aztán Balatonszemesre egy szezonra, üdülőövezetbe. Kiállításunk 2014 tavaszán került be első alkalommal megyei hatáskörű múzeumba, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba, majd egy része, a bereli lovastemetkezés a tatai vármúzeumba – kamara-kiállításként. Ekkor kezdtünk kísérletezni azzal, hogyan lehet a tárgyanyagot szétbontani és kisebb helyen bemutatni. Most már rutint szereztünk ebben, és állítom, hogy bárhol Európában, bármilyen helyen igényesen tudjuk bemutatni az anyagot. Ezután, 2015. január 22-én Békéscsabán nyitják (már megnyitották – a szerz.) meg a szkíta-kiállítást – mint  a megyei múzeum Magyar Kultúra Napja-produkcióját. Békéscsabán már – helyi leletekkel (Csárdaszállás és Békéscsaba – Gazsó tanya) – kiegészítve, a megyei múzeum éves programjának részeként kerül bemutatásra.

H. Gy. – Jól emlékszem, hogy az volt a cél, hogy határainkon kívül folytatódik az Emberek aranyban kiállítás bemutatása – Budapest után?

P. A. – Valóban, úgy terveztük, és több külföldi helyszín lehetősége is felmerült. …és a kazah fél is úgy akarta, hogy Európában is körbevigyük. Törökországi, angol és skandináv területről is van érdeklődés. Ezen kívül határon túli magyar területekről és újabb hazai helyszínektől is érdeklődtek. Szépen terjed a híre, több nyugat-európai rendezvényszervező is látta, s jó visszajelzéseket kaptunk a bemutatás igényességére. Kell a magyarázat, kell a hangulat, kell a látvány, kell a „mese” – mindezekre szüksége van egy sikeres kiállításnak.

Aranylószerszámokkal díszített fejedelmi ló - Berel kurgán, i. e. 4-3. század (Kazahsztán)

Aranylószerszámokkal díszített fejedelmi ló – Berel kurgán, i. e. 4-3. század (Kazahsztán)

Még a közeljövőben számos kiállítást tervezünk tető alá hozni – ebben a minőségben, de még több dinamikával, technikával -, amelyek más közeli időszakokat mutatnak be, megmutatva egy korszak sokszínűségét, és rávilágítva az összefüggésekre. Például a szkíták utáni szarmaták kultúráját, vagy a Kárpát-medencei avarokét. Ötleteink, előkészületek vannak – reméljük, hogy a méltó kiállításhoz érkezik egy kis tőke is… Meg kell fognunk a fiatalokat, hogy az élményeken keresztül ismét felfedezzék a múzeumokat. A passzivitást kérdésfelvetéssel igyekszünk megtörni, hogy gondolatokat ébresszünk.

Például, gyakran hallom úgy ezt a rokonságot, hogy: „mi a szkítáktól származunk”. Melyiktől? – kérdezem én. A dolog úgy igaz, hogy minden olyan népnek, amelynek sztyeppei gyökerű, lovas nomád kultúrája van, kulturális öröksége ebbe a szkíta névvel fémjelzett ókori civilizációba vezethető vissza. A szkíta egy gyűjtőfogalom – népek százait foglalja magába. Mint például a hun is hasonló volt. S ebbe be is lehetett ám kerülni, mint ahogy Atilla, politikai értelemben „hunná tette a népeket”, például a gepidákat. Egymás mellett éltek, afféle népszövetségben – eltérő kultúrával. A fiataloknak azzal a számukra is értelmezhető példával szoktam élni, hogy a válogatott szurkolóiként ott áll az összes drukker, ám ha nem válogatott játszik, akkor szoktak egymásnak esni, hol így, hol úgy. Együtt, mégis különállóan.

H. Gy. – Kazahsztánba gyakrabban járnak-e?

P. A. – Gyakrabban nem, de nagyon élénk kapcsolatok alakultak ki az ottani szakmabeliekkel. Ahogy Krym professzor kérte is tőlünk: hazai régészekkel, szakemberekkel hoztuk őt össze, akikkel egy működő, határokon átívelő szakmai párbeszéd alakult ki. Ennek köszönhetően járhatott be több kazah intézményt és régészeti helyszínt dr. Türk Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, ahol egyetemközi egyezmények létrehozásán munkálkodott és a professzornál is járt már több magyar szakember.

Szfinx – Berel kurgán, i. e. 4-3. század (Kazahsztán)

Szfinx – Berel kurgán, i. e. 4-3. század (Kazahsztán)

Reméljük, hogy néhány kellően felkészült régészhallgató és restaurátor kelhet útra nemsokára, hogy az Ostrov Krym laboratóriumban elsajátíthassa az említett technológiákat. Altynbekov professzor egészen nyitott tudásuk átadására, magyar szakemberek „kiképzésére”. A közös kiállításunk révén nálunk is ismertté vált professzort 2014-ben a magyar állam a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki kivételes munkásságáért és a magyar-kazah kapcsolatok ápolásáért.

H. Gy. – Ez nagy lendületet adhat a további eredetkutatásnak.

P. A. – A dolog már beindult. Jó pár éves közös munkánk során sok kapu megnyílt és óriási eredményként elkezdett szót érteni egymással az érdeklődői kör és a szakma. A kettő között már régóta nagy űr tátongott, amit könnyű lett volna áthidalni, még sem tették hosszú évtizedekig. Ez a folyamat most nagyon meglódult. Sokan, sokféleképpen munkálkodnak már rajta, és reméljük idővel még többen fognak.

H. Gy. – Talán dogmák dőlnek meg?

P. A. – Mondhatjuk. Például Julianus barát missziója eddig csak írásos forrásként volt kezelve, de a Magyar Őstörténeti Témacsoport oroszországi expedícióinak keretén belül olyan leleteket találtak, melyek a Julianus barát által leírt „keleti magyarok” régészeti hagyatékát képezhetik. Még pedig az Uráltól keletre. Ez oda vezet, hogy nem egészen arra vonultunk a Kárpát-medence felé, ahogy előtte ismeretes volt. És egy sor hasonló újdonság kerül elő… A „dogmák” ott jönnek létre, ahol a szemlélet válik dogmatikussá, és nem az állandó önrevíziót végző „kutatói szellemiség” működik. László Gyula például még életében pontosította megállapításait – magát cáfolta meg, az újabb leletek alapján, ízig-vérig korrekt kutatói szemlélettel. Példaértékű.

Régóta fennálló probléma az, hogy az „civilek” azt vetik a régészek szemére, hogy eldugják a leleteket, azokat általában nem látja senki, a régészek pedig minden rendelkezésükre álló eszközzel publikálnak, s még sem jutnak el a közönségig. Elbeszélnek egymás mellett sokszor önhibájukon kívül. Az lehet a megoldás, hogy az érdeklődők csoportja mellérendelt viszonyban találkozzon a „szakma” csoportjával – a „tudósok” ne az elefántcsont-toronyból „hallózzanak le” és vissza. És akkor megtalálják a közös hangot. S ez történt meg 2014-ben: jó volt ilyen találkozásokon részt venni, és érezni, hogy mi is segítettünk ebben. Ez lassan a missziónkká vált: a párbeszéd megindítása. Ha ez már jól zajlik, talán a média is felfigyel rá, és ez a nagy csend megtörik. A feltárások eredménye is lehet hír, értékkel megtörve a „celebdömpinget”.

Áldozati üst - Krym Altynbekov rekonstrukciója az ősi nomád művészet és mitológia fennmaradt leleteinek segítségével

Áldozati üst – Krym Altynbekov rekonstrukciója az ősi nomád művészet és mitológia fennmaradt leleteinek segítségével

Jelenleg kettő, a szkíta időszakra specializálódó régész segíti aktívan a kiállítással megindult munkát. Rengeteg adatot, háttérinformációt kaptunk tőlük, általuk. Segítségükkel rengeteget dolgoztunk azon, hogy ismertető katalógusunk olvasmányos és közérthető legyen.

Nyitás történt a szakma területén is. A VAM Design-os fotójegyek bevételéből jött a kezdeményezés. Az összeggel egy ásatás pályázatához kívántunk hozzájárulni, amely sikeres volt, amiből egy 200 síros avarkori feltárás, és egy nagy terv-ásatás kerekedett. Hasonlóan tudtunk segíteni az orosházi múzeumnak is, a Szentesi út – homokbánya lelőhelyen lévő káliz telep leletmentésénél. Létrejött a Civil Régészeti Alap Egyesület, és Balatonszemes Pálos kolostorának feltárását már el is kezdte a PPKE BTK Régészeti Tanszéke az önkormányzattal karöltve civil forrásokkal megsegítve, a mi szervezésünkkel.

H. Gy. – Altynbekov professzor hogyan értékeli a kiállítás bejárt útját?

P. A. – Elégedett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy két év után, több mint két évvel meghosszabbította az ezzel kapcsolatos, ránk ruházott jogokat.

H. Gy. – Önfenntartó-e a kiállítás? S bírják-e még anyagilag?

P. A. – Most jutottunk el arra a szintre, hogy lassan „megáll a saját lábán”. Erőn felüli, hatalmas vállalás volt ez – elindítani, bevezetni ezt a történetet. De tudtuk előre, és küldetésként éltük meg. Ez már szerelem, szent őrület.

Harsáczki György

Torony és torony

Az ember legyen érdeklődő! Ha netán könyvesboltban jár, óriási mennyiségű érdekes dolgot fog találni-olvasni. Így jártam én is. Betévedtem egy könyvesboltba és kaptam is jó pár túra-ötletet: Recsk egykori munkatáborában a bánya szabadon látogatható a Mátrában, Velem környékén a magyar Szent Korona menekítésének helyeit lehet felkeresni a Kőszegi-hegységben, a Felvidéken pedig számos vár várja a turistákat.

A tornyot a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza építtette

A tornyot a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza építtette

Emlékmű Koppánynak, a vértanúnak

De az én érdeklődésemet egy folyóirat címoldala keltette fel, ami egy ismeretlen ősi tornyot ábrázolt. Felütöttem a Zsarátnokot és már két szóból tudtam, hogy arról a víkendövezeti „kilátóról” van szó, ami az Aranyhegyen található. Turistaút nem vezet hozzá, s mivel a hely túl közel van a városhoz, mindig túlfutottam rajta. Az viszont, hogy „Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza” építtette 1934-ben, sokkal izgalmasabb volt. Nosza, másnap délután már az Aranyhegyi lejtőn kaptattunk felfelé. Kutyusunk megjelenése hatalmas izgalmat keltett a kerítések túloldalán dühöngő ebek között… Elhagyva jó néhány építkezést és elhagyatott telket – a Taliga utcában – megpillantottuk a torony tetejét. Egy elbozótosodott meredek zsákutcán – és egy néhai kerítésen – keresztül felértünk az elvadult, összeszemetelt telekre, amelyen egy évtizedek óta félbehagyott házalap csúfoskodik. Felette az emlékmű. Formái nagyon jól eltaláltak, még csonkán is mutatós.

 

Atilla és a sumér oltár

A turistatérképen Pogány torony a neve, noha nem kilátónak épült: „a turáni faji identitás” emlékműve, azaz Koppány fejedelem (aki az első vértanú volt ősi istenük védelmében) emlékoszlopa áll a 178 méteres domb tetején.

Így fest az emlékmű az elhanyagolt telken

Így fest az emlékmű az elhanyagolt telken

A Turáni Társaságból tízezres létszámmal kivált hívők már 1930-ban monumentális emlékművet szerettek volna Attila királynak állítani, a Hármashatár-hegyre pedig egy sumér stílusú, örökké égő áldozati oltárt terveztek. Természetesen nem kaptak építési engedélyt. Szász Farkas saját telkét – ezt – ajánlotta fel a Turáni Egyistenhívőknek az emlékoszlop építésére – s csupán véletlen, hogy az a hegy tetején volt. A 13 méter magas, hatszögletű, Turulos tornyot Täubel Géza tervei alapján építették meg hárshegyi homokkőből 1934-ben. Az építő, Wührl Géza neve a bejárat bal felső sarkánál olvasható.

Az állam viszont nem tolerálta az új egyház törekvéseit: 1935. július 7-én a csendőrök kardlappal oszlatták a megjelenteket. 1939-ben a  kertben öt nyírfát ültettek a magyar ősök, Balázs, Botond, Lehel, Emese és Csaba tiszteletére. A híveket később is üldözték, 1942-ben munkaszolgálatra vitték őket. Az AVH az ötvenes években őrtoronynak használta, majd magánszemélyeknek értékesítették. Jelenleg csavargótanya a telek.

Az egykori emlékmű alsó helysége

Az egykori emlékmű alsó helysége

 

Ötezer vagy hatezer?

Hazánkban az 1910-es években elindult egy keletre való nyitás, ami az első világháborúban tovább erősödött, sőt a Turáni Társaság az „5000 éves közös múltra” hivatkozva Japánnal kereste a kapcsolatot. Mielőtt megmosolyognánk a „Társaságot”, tessék csak figyelni! Idén, 2012 szeptemberében megnyílt nálunk egy kiállítás őseinkről, a szkítákról – 6000 éves leletekkel, rekonstrukciókkal.

A torony lépcsőit mintha szándékosan leszedték volna az épületről, hogy ne mászkáljanak fel – csak lent járhatók. A Habsburgoktól kezdve mindegyik vezetés ugyanígy szedegette ki a lépcsőfokokat az eredetünket kutató objektív szakemberek lába alól. Az építmény tövében viszont fel vannak halmozva az építőkövek. Felépíthető. Megtesszük, amit meg lehet, mielőtt késő lesz?

 

A szecessziós stílusú síremlék már messziről látható

A szecessziós stílusú síremlék már messziről látható

A pezsgőgyáros-mecénás síremléke

Budafok környékén autózva, villamosozva feltűnik egy különös torony a Tétényi-fennsík peremén. Arányai különösek – a fotós máris témát sejt benne. A térképen a Törley-mauzóleumot találtam azon a helyen, és ez összhangban volt a domb aljában álló Törley Pezsgőgyárral és a pezsgő gyáros kastélyával. A Savoyai térről a Plébánia utcán indultunk el felfelé, a Törley kastélypark kerítésfala mellett. Az útba ejtett Czuba-Durozier kastély építtetője – Törley-hez hasonlóan – nyugatról jött és itt létesített gyárat: konyakgyárat. A hangulatos kertes házak gyümölcsfái felett már feltűnt a furcsa kupola. A Törley-park kapuja felett egy érdekes, a középkort idéző soktornyos építmény tetőzete tűnt fel. Mint megtudtam, ez a Pálmaház, mely – milyen meglepő! – a kastélyhoz hasonló méltatlan állapotban raktárként üzemel…

 

Az egykori romantikus Pálmaház ma raktár...

Az egykori romantikus Pálmaház ma raktár…

Egy remek ember elfeledése

A Sarló utcában, a dombtetőn elénk tárult a Törley-család síremléke. Míg a szűk kis utcában elegáns autók lavíroztak be a pompás házak elektromos kapuin, ellenben a Budafokot felvirágoztató Törley József mauzóleuma rogyadozott a rozsdás kerítés mögött. Monumentalitása első pillantásra elfedi kopottságát – az ember örül, hogy a szecesszió egy újabb, különleges emlékét látja, de kijózanító a valóság: az elhagyatottság, a fosztogatás, a meggyalázás jellemzi ezt a csodálatos építményt.

Pedig Törley József nagyszerű ember lehetett. Kitanulta – többek között – a pezsgőgyártást, majd külföldön – azaz nálunk – szőlőt, présházat vásárolt, majd üzemet épített. Jó üzleti érzékének köszönhetően nagy márkát csinált a Törleyből. (Övé volt az első teherautó hazánkban.) Alapítványokon keresztül támogatta az árva gyerekeket, a művészeket – minden  nyomtatványát a legtehetségesebb grafikusokkal terveztette meg. Édesapja harcolt az 1848-49-es szabadságharcban –  akinek erős magyarságtudatát megörökölte.

A mauzóleumot már számtalanszor feltörték

A mauzóleumot már számtalanszor feltörték

 

Valaha ragyogott…

Sacelláry Irén méltó síremléket terveztetett férjének Ray Rezső építészbarátjukkal, de itt nyugodott kislányuk, Mariska, majd később ő és Törley Bálint is. A szecessziós-neobizánci stílusú kétszintes épület 1909-ben készült el: az utca szintjéről a sírokhoz, a hátsó bejáraton az emlékkápolnába lehet bejutni.

Olaszországi mesterek építették, a szobrok, kőfaragványok Damkó József, a ma már nem létező üvegablakok Róth Miksa keze munkája. A mozaikdíszítésnek már nyoma is alig van, pedig valamikor hajnalban és alkonyatkor – egykori szemtanúk szerint – ragyogott az építmény. A háború után lőszerraktárnak használták, az államosítás után kertjét elvették, a kápolna festését összefirkálták. Az elhunytak carrarai márvány szarkofágjai is megsérültek.

 

A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt...

A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt…

Akiknek semmi sem szent…

1957-ben azzal az utólagos magyarázattal dúltak fel egyes sírokat és koporsókat, hogy elrejtett fegyvereket kerestek bennük. Bizonyára ékszert kerestek, az emberi csontok viszont napokig hevertek az épület körül, míg egy jeltelen sírba nem kerültek egy köztemetőben. Azt sem tudni, hol nyugszanak!

A kripta vasrácsát az elmúlt években már négyszer feszítették fel. Sajnos az épület új tulajdonosai sem voltak soha a gazdái… A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt – a teljes renoválás ellenben 200 milliót tenne ki.

Mit is mondhatnék az 1945 utáni politika érzéketlen hozzáállásáról ezt a két, még a békeidőkben alkotott emlékművet látva? Örök hála…

Harsáczki György