Ez is macskakő..?

Séta a Budavári Palota előtt…

 

Gyakran sétálok a Budavári Palota előtt, a keleti oldalon. A szinte kizárólag gyalogosok által igénybe vett, nem túl régen – vízszintes felületre! – lerakott macskakő igen rossz állapotban van… De nézzük, mit illik tudni a macskakőről!

A macskakő utak, terek kövezésére használt, szögletesre faragott, általában vulkáni kő – elsősorban bazalt. Azért bazalt, mert az utána következő szóba jöhető kő, az andezit már tapasztalhatóan kevésbé ellenálló. Neve a német Katzenkopfstein (macskafejkő) szóból származik – tükörfordítással – majd lerövidült. Német nyelvterületen éppen a macska tűnt el a szóból, s ma Kopfstein-nek (fejkőnek) hívják a kockakövet.

Még Savoyai lova is megbotlana...

Még Savoyai lova is megbotlana…

Több helyen olvasható, hogy a híresen ritka hatszög-keresztmetszetű somoskői bazaltoszlopokból (amelyeket nem a vár alól, hanem a közeli Macskalyuk bányából termeltek ki) is készült macskakő, és azzal burkolták Bécs utcáinak egy részét. Az oszlopokat csak fel kellett hasogatni. Én még képen sem találkoztam soha hatszögű bazaltkockákkal fedett járófelülettel, így a hatszögű forma sántít, de hagyományos macskakőből innen mindenhova juthatott Monarchia-szerte. A Somoskői vár viszont – naná! – jól láthatóan ilyen oszlopokból, kockákból épült.

 

 

A második világháborúig elterjedt szabadtéri burkolási módszer volt a macskakövek szoros, adott mintázatú lerakása. Előnye, hogy nagy szilárdságú, és a köveket többször is le lehetett rakni, mivel nincsenek egymáshoz rögzítve, hátránya, hogy esőben a felülete csúszós. Az 1960-as évektől kiszorította az aszfalt – előtte az útépítők alig tudták szétverni az egykoron becsülettel megcsinált munkát.

Kétszintes lerakás...

Kétszintes lerakás… – egy fönt, egy lent.

A macskakő lerakásának legjellegzetesebb módja a „kétsoros átkötés”, de szokásban volt négy- és hatsoros átkötésben is lerakni. Mind ezek, mind a hullámvonalban történő kirakás a kiskockakő szabálytalan mérete és alakja miatt ésszerű: a különböző méretű kövek így csaknem maradéktalanul felhasználhatóak.

Míg a kiskő és kiskockakő szabálytalansága miatt (méretük 10–12 cm-es él a látható felületen) erre a módszerre szükség volt, addig a „bányanedves” állapotban pontosabban hasított és megmunkált nagykockakő burkolatot (18 x 18 cm) egyenes vonalban, általában az úttengellyel 45 fokos szöget bezárva fektették az ágyazatba.

(Írta: a Wikipedia segítségével Harsi)

Csúszkálás sárban, latyakban – hó helyett

Száz éves a Börzsönyben a sísport teljesítménytúra

A Tűzköves-forrásnál

A Tűzköves-forrásnál

 

Oké. – Ezt találtam mondani válaszul a 40 kilométeres táv „felkínálására”. Ha nagyon elgondolkodtam volna rajta, mit választottam, talán vissza is vonom. Legalább tíz éve nem jártam ilyen nagyot…

Rosszul viseltük – de megértettük -, hogy csak 8 óráig lehetett indulni a 40-es távon: nem „voltunk képesek” 8 óránál korábban barátunkhoz Verőcére érkezni, s csak fél kilenckor „vertük az asztalt” Ákos bácsi büféjénél Királyréten, hogy indulnánk. A rendezők „kapásból” 25-ös nevezési lapot adtak, hiszen már túlléptük a 40-es rajtját, aztán kicseréltük 40-esre, s a rendezők jóváhagyásával, saját időnk terhére elindultunk az utolsók után. Szinte futottunk felfelé, a Taxi-nyiladék mentén – meg is volt az 5 km/órás sebesség. Havat sajnos-szerencsére csak a Nagy-Hideg-hegyre menet találtunk: a félig lefagyott, latyakos havon barátaim ugyanúgy tartották a tempót, míg én itt túlfeszítettem a lábizmaimat… (Egy pont a botosoknak.) Utólag társaim is bevallották, hogy talán nem is kellett volna. A pecsételés után felszaladtam a hegytetőre egy felszabadító fotózásra, ám másik társammal két perc múlva azon kaptuk magunkat, hogy harmadik társunk, „szellemi vezetőnk” rövidesen eltűnik a látóhatáron. Épp beleharaptam egy ostyaszeletbe, amikor kénytelen voltam én is utánuk vetni magam, és futni a havas lejtőn. Nem volt könnyű lélegzetet venni az ostyán keresztül – borzalmas fulladozás volt…

Gyorsan átfutottunk a latyak-övön, s az Oltár-kőnél beértünk egy kis csapatot. Miközben többekkel rég nem látott ismerősként köszöntöttük egymást, Hevér Gabi felhívta mindenki figyelmét arra, hogy akár már holnap bárki megjelenhet fotón a Turista hasábjain… Aztán nyomtunk a „tűs bélyegzővel”, és továbbrobogtunk – miután nem felfelé mentünk, pihentünk… A Három-hányás szakaszon túránk „egyedülálló”, jég-fagyott hó-görgő kő meredélyét élvezhettük, majd a Rakottyás-bércen siettünk le – egyre nagyobb sárban – a Királyháza előtti pontra. Rend kövek: szeretlek benneteket, kis pöfetegek!

Csoportosulás az Oltár-kőnél

Csoportosulás az Oltár-kőnél

A Tűzköves-forrás nemcsak vizével, de jégcsapjaival is hosszú percekre visszatartott. Itt mindig van néhány ölnyi jégretek! Tartva a Nagy-Mána-bérc keserű kapaszkodójától bosszúsan köszöntünk a lesajnálón mosolygó fakitermelőknek, majd megkezdtük a szint felőrlését. Ekkortájt finom csepergés vette kezdetét. A Nagy-Mánán nedves hátamat lágy zefírként érte a fagyos szellő, s némán továbbgyalogoltunk a párás völgy felett. A Sasfészek-bércen meg kellett állnom inni, és bevágni egy csokit, s egyből jobban ment. Végül társaimmal együtt értem föl a „sínbe tett” csóványosi kilátóhoz, melynek drótkerítése előtt – a nap fénypontjaként – három quadot láthattunk, vezetőik az útvonalukat vitatták meg. Pont itt kell játszaniuk a turisták idegeivel!

Miután a tájékozódás-útvonalkövetést – bevallom – rábíztam barátaimra, úgy gondoltam, hogy már csak ereszkedni kell. Rám még vártak meglepetések…

Szép párák ültek a völgyekben, de tiszta kilátás erre már nem adatott meg, az esőfelhő ránk szállt, az eső pedig egyre sűrűbb lett. Az 1945-ben „ügyesen” felgyújtott Nyír-réti (Sváb) kastély helyét most pillantottam meg először, mivel jó időben néztem balra. Ecce homo! Mennyi gyújtogató volt Magyarországon a háború után! És csak kastélyokra utaztak…

A Rend kövek - a pöfetegek

A Rend kövek – a pöfetegek

A vigasztalanná váló időben a Foltán kereszt irányába tértünk le a dagonyában. A várt Musli vadászháznál egy kis időre feledtük a nyirkot: a frissen újjáépített házikóban mért forró teából még repetázni is lehetett, s közben beszélgettünk. Kívül, belül elázva vettük a kanyart a Csóványos felé a keresztnél, és indultunk vissza a latyakos lejtők felé. A szürkeség, és a teljes kimerültség fásult erőgéppé változtatott. Ha láttam volna a térképet, hol vagyunk, hogyan állunk, megálltam volna nyögni. Egyszer csak a Haramia-lyuk mellett tértem magamhoz. – Úristen már megint itt vagyok a tetőn?! Nna, de innen már csak lefelé lehet menni! – nyugtattam magam. A Hangyás-bércnél váratlan látványosság döbbentett meg minket: vékony ködfátyolon keresztül megpillantottuk a Napot! Ennyi szürke tocsogás után, ugye… Mint ha egy kis energia is elért volna hozzánk. Az Égés-tetőnél megkezdtük a „Nagy Lefelét”. Ez nekem már a „minden mindegy, csak leérjek”- érzés volt. Itt, a sárban találkoztunk néhány résztvevővel, akik a Foltán keresztnél fatális módon elvétették az irányt… Egyikük mégis elindult felfelé. Ámen – mondtuk. A Suta-berki-nyiladék maga volt a fájdalmas örökkévalóság, a Bajdázói-tónál már „lekapcsolták a villanyt”, s a halastavaknál már a néptelen űrben képzeltem magunkat… Még néhány száz méter a műúton és… kutyaugatás fogadott a Fatornyos Fogadónál. No, csak a hangja volt nagy, s beléptünk megváltásunk helyére. Okleveleink és kitűzőink után teával a kezünkben lerogytunk néhány percre a nagy terem bőrfoteljeibe. – Hát megcsináltuk! – mondtam én csuromvizesen és fájdalmasan. Igaz, hogy a szint majdnem 400 méterrel több lett, s a kocsiig csoszogva a táv 43 kilométerre nőtt, de még működök… Igen, a kocsiig a legrosszabb 200 méter következett.

Köszönjük a lehetőséget a nagy megmérettetésre!

Harsáczki György

Le lehetett fagyni, az biztos…

No nem a hidegtől – mert februárhoz képest igen enyhe volt az idő – hanem az utóbbi napok esőzéseitől felázott talajtól, ami az idei LeFaGySz teljesítőinek lába alatt fröccsent, csicsogott, cuppant, nyeklett és csúszott…

Vannak akik még nem tudják, de a túra nevében nem véletlenül vannak kiemelve egyes betűk: a LeFaGYSz nem hivatalosan a „legfaszább gyerekek szívatása” túranév rövidítése, amely kiemelt nehézségek elé kívánja állítani a túrázók krémjét. 57 km a hosszú táv, a rövid pedig 46 – ha lenne baba-táv, az is legalább 38 kilométer lenne… 2365 és 2660 méter szint várt a kemény legényekre (és lányokra), akik szolgáltatás nélkül, itinerüket szúróbélyegzőkkel lyukasztgatva zúzták le a távot. Szerencsére aznap mindössze néhány csepp eső „tette tiszteletét” a Dunazug-hegység felett, a terepfutók, ösvénytaposók és sárhabosítók nadrágszáraikon, cipőiken több mázsa virágfölddel együtt utaztak haza…

A célban a gulyásleves nagyon jól sikerült, – szerintem – mindenkinek ízlett!

Jandó Attila és csapata a kiírásban is jelölte, hogy maximum 200 fő indulhat a túrán, de előnevezés lehetséges. Sajnos sokaknak (kb. 60 fő!) nagyobb volt az étvágya, mint a karja, amivel a telefont megfogja, és előnevezésük ellenére még sem jelentek meg a rajtban, hogy időben lemondják részvételüket… Ezzel tulajdonképpen visszaéltek a rendezők engedékenységével, és jól kitoltak velük.

E sorok írója elindult, de 11 kilométer után kiszállt, mert nem volt felkészült. A felvételek a túra útvonalán készültek, de társai várása közben szétnézett Pilisszentléleken is.

Harsáczki György

A tél első hava – 2014. január 29.

Leesett az első hó

Áááá, esik a hó!!!!

Áááá, esik a hó!!!!

 

Leesett az első hó.

Elestek az első nyugdíjasok. A kórházakban felnyitották az első – egész nyáron át beszállított – gipsz-szállítmányokat, a műtőssegédek pedig kipihenten láttak neki a kiálló csontvégeknek…

Már tíz perce hull a hó – a T-Com egész rendszere összeomlott, a TV-ben minden csatornán Hruscsov beszél – kezében a heves követelődzéstől eltörött talpú cipője… A telefonáláskor a hívott fél helyett síron túli hangok hallatszanak, nagy ritkán Schubert melódia foszlányok – a hívott fél nem kapcsolható…

Megkezdték az utak szórását. Elsőként a stratégiailag fontos útvonalakat: a kórházak, az áramellátás központjai stb. felé eső utakat szórják, majd először a nőket, a gyerekeket és az öregeket…

A MÁV összes dolgozója hajtánnyal menekül a hópelyhek elől.

A turkálóban így szól az eladónő: – Jaj, de jó – esik a hó végre! Kiállok az utcára…

Míg a bejárónőm: – Esik a hó?! Azonnal rohanok a pincébe – ezt nem lehet elviselni!

Egy idős ismerősöm: – Anyukám de szerette a havat! Mindig lement az utcára sétálni, ha havazott… – Az igazság azonban a TV Híradó öt évvel ezelőtti decemberi archív-adásában hallható: Hegesztd be az ajtót lányom, s indítsd be a sóágyút,.. mert, mert… ESIK A HÓ!!!! – veri az ajtót acélbotjával egy idős hölgy, miközben lányát véli nem messze tőle, ám négy mentős és egy operatőr nézi őt a háta mögül megrendülten.

Az első hópehely megjelenésétől megkezdődött Budapest összeomlása…

Esik a hó – mindenki meneküljön!

Elvégre a tél nem a „december, január, február” szavak felolvasásától kell hogy fagyos legyen…

Harsi