Harsi bejegyzései

Példabeszéd a nyilvános WC-ről

Írta: | | Szerintem..., Téma az utcán...
Vélemény?

Budapest, Párizsi Nagy Áruház (volt Divatcsarnok): a földszinten Alexandra könyvesbolt, emeletén Lotz terem – méregdrága kávézó, mérsékelten udvarias pincérekkel, felette antikvárium-galéria, ahol 3 milliós képek mellett bútor- és Zsolnay kiállítás is látható.

Budapest, Párizsi Nagy Áruház

Budapest, Párizsi Nagy Áruház

A földszinten kezdtem kollégámmal egy vasárnapi napon: kb. 7500 Ft-ért vettünk két könyvet, amiket a pénztárnál hagytunk, mivel le akartuk fényképezni a Lotz termet és megnézni a kiállítást. A drága kávézóban (ahol több, mint 3300 Ft-ot fizettünk – ja, Lotz megér ennyit egy fotósnak) megkérdeztem a nem túl kedves pincéreket, hogy hol található a mellékhelység. Meglepetésemre azt mondták, hogy az alagsorban, de van lift (!). Mivel nem szorított annyira a szükség, gondoltam, megnézzük a kiállítást, ami valóban csodálatos volt. Itt már kényelmetlenül éreztem magam, ezért feltettem ugyanazt a kérdést önkéntes tárlatvezetőnknek, aki hasonló választ adott: alagsor. (Mint később kiderült, volt ott WC, de nem akaródzott neki rendelkezésemre bocsájtani – talán műtárgyat kellett volna ehhez vennem?)

Így kénytelen-kelletlen lelifteztünk az alagsori mosdóba, ahol egy eléggé morcos hölgy fogadott minket: 200Ft/fő a használat, s továbbá örüljünk, hogy még  ott van, mert 18 óra után az automatából (s ekkor egy beazonosíthatatlan fali masinára bökött) kell kódolt jegyet venni, amit az ajtóra szerelt leolvasó előtt elhúzva bejuthatunk a – szó szerint – hőn vágyott mellékhelységbe. Megütközve kérdeztem, miért ilyen drága és komplikált? Úgy vélem, hogy egy ilyen luxus-helyen (Alexandra, Lotz, aukciós kiállítási terem), az Andrássy úton, természetes lenne a mellékhelység ingyenes használata. Erre kaptam egy nagyon személyes jellegű kioktatást, hogy hagyjam már őt békén, mert mindenki ezzel nyúzza, s egyébként is „a külföldiek is ide jártak a dolgukat végezni ingyen, meg ráadásul beköltöztek a hajléktalanok (!?) „. Nem egészen értettem: egy ilyen épületben, ahol milliárdos értékeket halmoztak fel, nincs bekamerázva az alagsor? Érvelésemnek nem volt nagy sikere, de elértem, hogy ingyen végezhettem el a dolgomat (lehet, hogy előkapott újságíró igazolványom, s az ígéret, hogy „én ennek utánajárok” hatott), s kaptunk fejenként egy kódolt „WC-belépőt”, amire a hölgy azt mondta, ne dobjam el, mert következő alkalommal LEVÁSÁROLHATOM. Nem hittem a fülemnek.

Nem volt értelme azon merengeni, hogy ez mennyire etikus – kezdve onnét, hogy az a külföldi, aki megissza a kávézóban a 800 Ft-os kávét, joggal elvárhatja, hogy ingyen végezhesse el a dolgát, akár az a magyar állampolgár, aki valamit vásárolt az épületben (az Alexandra sem az olcsóságáról híres), no meg a hely patinája és mítosza is „megérne egy misét” – inkább azt gondoltam, csak találok valakit, aki megmagyarázná ezt az „ügyes” üzleti fogást: az ide betérő használja a mellékhelységet, megtartja a WC-s cédulát, s ha visszajön, levonják a következő vásárlásból…

Miután végeztem, megcéloztam az Alexandra pénztárát, ahol a könyveimet hagytam. A kedves fiatal pénztáros lány kérdésemre elmondta, hogyha magammal vittem volna a blokkot, ingyen lett volna a „szolgáltatás” (kinek jut ez eszébe?), egyébként fogalma sincs, kinek az agyából pattant ki ez az egetverő marketinges ötlet, de inkább ne kérdezzem, hogy milyen megjegyzéseket kap az emberektől. Meg, hogy nincs is nyilvános WC a közelben…

Tehát : 400Ft-ért könnyítettünk magunkon ketten, de ha visszajövünk, s iszunk minimum egy kávét (800Ft), vagy veszünk egy könyvet, már „konvertálhatom” is a kódolt WC jegyemet, ha eltettem, s leadom a következő vásárlásnál…

 

Gyöngyösön volt dolgom. A Főtéren sétálgatva rám jött a „szükség”. Kétségbeesetten néztem körül: hová, merre? Üzletek, templom, sehol egy étterem, cukrászda…

Kollégám előre sietett feltérképezni a terepet, mikor megállítottam: „Nézd, ott az van kiírva, nyilvános WC!” Hitetlenkedve mentem közelebb a borostyánok közé bújtatott lépcsőhöz. Takarosan, ahogy kell, ki volt írva: Női mosdó, kicsit távolabb Férfi mosdó. Megkönnyebbültem szaladtam le, s nem hittem el, amit láttam: egy fiatal hölgy üldögélt az előtérben egy könyv társaságában. – Mennyit kell fizetnem? – kérdeztem. – Semmit, ingyen van. Itt a kézmosó, szappan, törülköző, papír van a fülkében.

Ha nem annyira sietős, hitetlenül tátottam volna még a számat egy darabig.  Dolgom végeztével kezemet törölgetve a patyolat tiszta helységben nem állhattam meg, hogy megkérdezzem: hogyan lehet az, hogy Magyarországon akad egy hely, ahol ingyen használhatok egy nyilvános WC –t közterületen? A fiatal lány mosolyogva válaszolt: Gyöngyös város vezetése döntött így, mivel ők úgy gondolják, hogy ez így „normális”, s ő, mint közalkalmazott azért van itt, hogy az esetleges „hiányosságokat” pótolja, illetve felel a tisztaságért.  Pénzt nem fogadott el, kedvesen elköszönt, s belemerült a könyvébe. Még mindig hitetlenkedve mentem fel a lépcsőn…

 

A két eset magáért beszél: mitől engedi meg magának egy komoly múlttal rendelkező, drága fővárosi turista-látványosság, hogy levásárolható „befektetésnek” tekintse az odalátogató külföldi-, belföldi vendégek/vásárlók legalapvetőbb szükségleteit – és miért tudta Gyöngyös városának értelmes, a városba látogató vendégre odafigyelő önkormányzata ugyanezt a helyzetet ilyen elegánsan és egyszerűen elintézni?

 

Pusztay Ágnes

Michael A. Cremo – Az emberi faj rejtélyes eredete…

Írta: | | Alibi
Vélemény?

Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes.

Michael A. Cremo

Michael A. Cremo

Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából.
Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra.
– Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük.

Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.
A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szembenálló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak.
Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog – ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne.
Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól – a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem.
Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá.

33-35 millió éves(!) kőedény

33-35 millió éves(!) kőedény

Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón.
Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények.
A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik:
„Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek.”

5-600 millió éves vasból készült váza

5-600 millió éves vasból készült váza

Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek.
Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket.

Most csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.
Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain.
Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves! A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog.
Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki.
Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről?
Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha „Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem.”
Más szavakkal, hogyha a „leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni!”
Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart.
Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte.
A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatók, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet – a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi „X akták” eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik.
A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt.
Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról.
Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? – kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat?
A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem 4 millió éves!
A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat.
Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában.
A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény. Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak.
A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. 300.000 éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni.
Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben(!!!!) határozták meg a lelőhely korát.
A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában,melyet végül fel kellett adnia.
Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára.
Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk. A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben.
Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában.
A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg.
Most pedig egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, 300 millió éves!!!
Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel.
Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón.
Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki.
Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.

(Forrás: NH.2013.11.23)

A „görény effektus”: Vigyázz, ne kiabálj, ha nagyon büdös van! – Lehet, hogy a saját szagod érzed!

Írta: | | Alibi
Vélemény?

Érdekes és elgondolkodtató véleményt találtam Dr. Zentai Istvántól a TTT honlapján, melynek gondolatai nemcsak a túra világára érvényesek…

 

Büdös van. Néhányan pedig köpködnek.

Az Öreg-Bakony teljesítménytúra rendezői nem átallottak úgy dönteni, hogy akik nem teljesítik az 50 km és a 30 km távjait szintidőn belül, azok nem kapnak a célban semmiféle díjazást. Az áldozatok egy része csendes rezignáltsággal vette tudomásul a megváltoztathatatlant, vagy éppen röhögött egy jót, aztán elment betápolni a kis ingyen krumplilevesét (az nem számított díjazásnak, csak „úgy” járt). supermanVolt azonban valaki, aki nem tudott megbirkózni a ténnyel, hogy nem vihet haza egy néhány grammos színes papírfecnit és egy 26 mm átmérőjű színes fotográfiát pléhtokban. Ehelyett összetépte az igazolófüzetét és eldúltfúlt a helyszínről. Kognitív disszonanciája ezzel – úgy látszik – nem csökkent kellőképpen, hiszen a következő héten, mikor ismét szóba került az ügy, már fenyegetőre vette a stílust. Hogy ő bizony tanár, és hogy ő már 40 éve (vagy 400? lehet, nem emlékszem pontosan) túrázik, és mi még meg sem születtünk, amikor ő már, egyébként pedig ő minden diákot le fog beszélni a teljesítménytúrázásról. A 3×50 túra főrendezője úgy döntött, hogy aki nem keresi fel a megadott pályaszakaszon elhelyezett mozgó ellenőrzőpontot, annak nem ad ki a túra végén semmiféle díjazást. Tíz ember bukott meg ezen. Közöttük öten, akiknek ez a harmadik teljesítésük lett volna. A célban meglepetés várta őket. Szomorú, frusztráló élmény. Volt, aki próbálta kissé menteni a menthetetlent, volt, aki csak röhögött egy jót, volt, aki szomorúan, mérgesen félrevonult. Most is volt azonban egy valaki, aki nem tudott úrrá lenni az őt ért sérelem okozta frusztrációján. (Súlyos élmény lehetett, hiszen az illető még bélyegző hamisítással is próbálkozott.) Egyszerűen szólva, szó szerint hisztériás jelenetet rendezett. Végül, mikor világossá vált, hogy jelenetére (hogy ő már 1000 éve, mi még a világon sem voltunk, hogy őneki idén ez már a 38. stb.) senki sem vevő, megígérte, hogy többé nem fog elmenni egyetlen teljesítménytúrára sem. Nemcsak erre, a többire sem.

Úgy legyen!

Ez csupán két eset volt, a két legsúlyosabb (vagy van, amiről még nem tudunk?), két héten belül. A két eset dimenziója sem azonos. Hiszen hogy is lehetne összemérni az Öreg-Bakony 50 km-es résztávját a 3×50 egészével? Aki megpróbálkozott még ezzel a túrával, az tudja, mit jelent valójában ennek a 48 órának a végigjátszása, milyen érzés végül megérkezni. És aki esetleg tagja olyan társulatnak, amelybe egy-egy túra összes megrendezésének teljesítésével lehet bekerülni, az tudja, mit érezhettek azok az ötök, akik most „kiestek” a háromszoros teljesítők csapatából. Pedig megcsinálták. Ugyanúgy, mint a többiek, sőt, lehet, hogy mégúgyabbúl. Egy kicsi, szinte jelentéktelen hibát vétettek.

maszoEzen múlna?

A két eset azonban távolról sem egyedi. Az erdőben egyre több a köpködő. A frusztrált, két lábon járó rosszindulat. Akinek valami nem sikerült, és az ebből fakadó problémáit csakis a rendezők ellen folytatott hisztérikus hadjáratokkal tudja kompenzálni.

Hideg volt a tea. Rossz volt a jelzés. Nem volt jelzés. Csoki helyett pogácsa volt. Túl kevés volt a szintidő. Rossz volt az idő. Jó volt az idő. Nem volt meleg víz. Volt, de elfogyott. Horkoltak. Csúnya a kitűző. Nem volt emléklap. Nagy volt a sár. A fű. Csúszott. A mentőnek csak négy kereke volt. Nem kiabált az ellenőrzőpont a sötétben, hogy a turista odatalálhasson. Nem akarták a rendezők a turistát 80 km-re elszállítani. stb, stb, stb…

Ami a lényeg: a turista pórul járt, kudarcot vallott. Aki pedig ezért a kizárólagos felelős, az mindig és csakis a rendező. Meg az anyukája. Sohasem a turista, ő tökéletes. Negyven éve csinálja, mi még meg sem születtünk, amikor ő már…

Az emberi pszichikum alapvető jellemzője, hogy megpróbálja az önértékelés egyensúlyát pozitív szinten tartani. Senki sem szereti bárgyúnak, butának, gyengének, kiábrándítónak találni önmagát. Büdösnek meg pláne nem. Ha az életünk során bennünket ért hatások az énképet gyengítik, akkor azt helyre kell állítani. Kudarc esetén az csak úgy lehetséges, ha a kudarc okát kizárólag a külső körülményekben keressük, azokra vezetjük vissza. (Sikereinkért természetesen csakis mi magunk vagyunk a felelősek, azok oka mindig saját nagyszerűségünk.) Sőt, ha előre sejthető a kudarc, jó előre elő is készíthetjük a magyarázatot. Például, ha sejtem, hogy a nehéz (képességeimet meghaladó) túra éjszaka ér véget, akkor nem viszek magammal lámpát. Lámpa nélkül természetesen nem lehet éjszaka túrázni. A nem teljesítés egyedüli oka máris a lámpa hiánya és nem a saját gyengeségünk vagy felkészületlenségünk. Ha előre közlik, hogy a túra dög nehéz, kevés szintidőn belüli teljesítő várható és komolyan figyelni kell a térképet és az egyébként sűrűn elhelyezett jelzéseket, de énképünk mégis veszélybe kerül, amikor veszedelmesen múlik az idő és szinte alig haladtunk, mit tegyünk? Természetesen nem szabad véletlenül se elővenni a térképet és a tájolót, és ha nem találunk jelzést, nem szabad visszamenni az utolsóhoz, hanem lehetőleg minimum 5 km-t kell bolyongani a vadidegen terepen. Mindjárt megvan a tőlünk független oka a kudarcnak.4.2P5/97

A turista tökéletes. S mivel tökéletes, kudarcának oka csakis a rendező lehet. Ez a teljesítménytúrázók egy részének alaptétele.

Látnunk kell azonban, hogy mások is vannak az erdőben, nemcsak mi. Szembetűnő, hogy a teljesítménytúrán ugyanaz a feladat minden induló számára. Ennélfogva, énképünk kialakításában jelentős szerepet játszik az is, hogy világosan felmérjük, hol a helyünk a társaságban. Pszichikailag tehát abszolút fontosságú az, hogy teljesíteni tudjunk, méghozzá, ha lehet, nem az utolsók között. Ha egy túrát csak kevesen teljesítenek, jelentős mértékben megjavulhat önértékelésünk (és a túra ázsiója), ha nekünk sikerül. Ha azonban minden erőnket összeszedve utolsó tartalékainkat is bedobva küzdünk, komoly disszonanciánk támadhat, ha valaki lazán elszalad mellettünk. Netán elszáguld a drótszamarán! Világos, hogy az ilyen „rohanógépek” csakis elmebetegek lehetnek. Vagy egyszerűen bunkók. Más lehetőség nincs. De nem eszik olyan forrón a kását! Hiszen nincs annál szebb dolog, mint amikor a rohanógép vall kudarcot, mi pedig teljesítünk. Nosza, szúrjunk ki vele! Például, tudván, hogy a szerpentinen a hajtűkanyarban van a leselkedő mozgó ellenőrzőpont, szóljunk vissza neki, hogy ezt a kanyart nyugodtan levághatja, itt nincs senki. (Két „rohanógépnek” szereztek így szép élményt a 3×50 túrán.) Vagy tudva, hogy a rohanógépek sokkal nagyobb léptékben tájékozódnak, mint a gyalogosok, irányítsuk őket az elágazásban rossz útra. Úgyis csak kilométerek múlva kapnak észbe!

Sajnos, azonban, a kisördög nem alszik. Kudarcainknak tanúi vannak. Nem elég tehát, hogy magunkat meggyőzzük a kudarc (külső) okáról, énképünk csakis akkor állhat helyre, ha ezt a tényt mások számára is kellőképpen megvilágítjuk. Lehetőleg mindenki számára. A rendezőt tehát kitartóan, módszeresen kell szidnunk, hogy hosszú távon mindenkinek elmenjen a kedve a túrái látogatásától. Sose felejtsük, hogy ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyukája. Pár hét módszeres ismételgetéssel a kudarcunkat kísérő derültséget általános sajnálkozássá és a rendező elleni mélységes utálattá alakíthatjuk. Sőt akciónk akkor a leghatékonyabb, ha olyanoknak mesélünk, akik ott sem voltak. Mivel az első negatív benyomás úgyszólván kitörölhetetlen, ellenkampányunk igen komolyan befolyásolhatja egy-egy rendező megítélését, s természetesen túrája látogatottságát is.

A túrák szaporodnak. A rendezők új és új kihívásokkal bombázzák a túrázókat, néhányan pedig kíméletlenül betartják a kiírásban szereplő szabályokat. Nyilván a túrázókat érő kellemetlenségek, kudarcok is szaporodnak. Ennek következtében pedig növekszik a köpködők, a rosszindulatú gyűlölködők száma az erdőben. Ma már néhány ilyen embertől hangos az erdő. Madárdal, szélsusogás helyett azt hallgatjuk, ki kit utál.

Bravó, teljesítménytúrázók (k)rémje, csak így tovább!

Néhány őrült rendező mégis újra és újra feltápászkodik a sárból. Heteket tölt a terepen, hogy járhatóvá tegye az utakat, hogy jelzéseket fessen. Kitűzőt, oklevelet, igazolófüzetet tervez. Tárgyal, szervez, kínlódik néha értelmetlen és érthetetlen akadályokkal. És kő keményen a zsebébe nyúl, hogy megteremtse valahogy a túrák ma már elképesztő anyagi hátterét. Pedig tudja jól, hogy mindezt soha senki nem fogja méltányolni. Csakis kritikára számíthat.

Büszkeséggel tölt el, hogy azon kevesek (papíron ötök) közé tartozom, akik elmondhatják, hogy az új 3×50 túrát háromszor teljesítettek. Tudom, mit jelentett az a kanyar a Panoráma-úton, és sejtem, mit jelent azok számára, akik levágták. De azt hiszem, a dolgok valahol úgyis belül dőlnek el. És ahogy végiggondolom, egyfolytában úgy érzem, tízen vagyunk.

(kivételesen) Dr. Zentai István, BaBaT

íródott: 1996

Ősnép a Kárpát-medencében

Írta: | | Alibi
1 Comment

Az elmúlt két évtizedben történt nemzetközi tudományos kutatások eredménye alapján a következő információk kerültek napvilágra:

Ornella Semino

Ornella Semino

1. Ornella Semino nevével fémjelzett nemzetközi genetikus csoport kutatási eredménye kimondja, hogy az európai ősgén 35-40.000 éves, és ezeket az ősgéneket a legnagyobb arányban a Kárpát-medencei magyarság-székelység hordozza magában. Forrás: www.sciencemag.org 2000 nov. 10. 1155-1159 o.

2. A Sorbonne Egyetem ősnyelvet kutató csoportja megvizsgálta az összes ismert élő és holt nyelvet abból a szempontból, hogy azok milyen mértékben tartalmazzák az ősnyelv etimonjait, azaz ősgyökeit. A kutatási eredmény megállapította, hogy a földön egykor létező ősnyelvből a magyar nyelv őrizte meg messze a legtöbbet, az ősgyökök 68%-át.

3. Radioizotópos vizsgálatokkal bebizonyították, hogy a tatárlakai leletek legalább 7000 évesek, ami az újkőkori írásbeliségünket bizonyítja itt a Kárpát-medencében. Keletkezésük 1000-1500 évvel megelőzi a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblákat, és a sumerológusok széles körben elterjedt írásbeliség darabjainak tartják őket. Forrás: Radics Géza: Eredetünk és őshazánk.

Összegezve: Nemzetközi tudósokból álló kutató csoportok egymástól függetlenül megállapították, hogy Európa szívében a Kárpát-medencében él egy 35.000-40.000 éves őslakosság, melynek mind a genetikája, mind a nyelve és mind az írásossága a legősibb helyben maradt és máig megőrzött kultúrát jelenti. Őrzőik pedig a Kárpát-medencei magyarok és nemzetrészeik.

Hogyan kerül Károly herceg Erdélybe?

Írta: | | Aktuális?, Kukker
Vélemény?

Károly herceg Erdélyben érzi magát a legjobban. Az angol uralkodóház trónörököse annyira különleges helynek tartja Románia ezen részét, hogy már négy ingatlant is vásárolt a környéken.

Károly herceg rajong az erdélyi vidékért, ugyanis a múlt héten immár a negyedik ingatlanját vásárolta meg Románia egyik legszebb pontján. A trónörökös ezúttal a székelyföldi Zalánpatakon vett magának egy kis házat, de már van három falusi ingatlanja a településen.

Károly herceg állítólag már négy ingatlannal is rendelkezik Erdélyben (Fotó: borsonline.hu)

Károly herceg állítólag már négy ingatlannal is rendelkezik Erdélyben (Fotó: borsonline.hu)

A szakemberek már el is kezdték a két szoba, konyhás házikó felújítását, természetesen a helyi hagyományoknak megfelelően. A herceg még múlt csütörtökön érkezett magánlátogatásra Erdélybe, elsősorban pihenés céljából. Első éjszakáját Kálnoky Tibor gróf miklósvári kastélyában töltötte, pénteken pedig a Maros megyei Erkeden találkozott a helyi önkormányzat első emberével.

A trónörökös – a protokoll mellett – erdélyi látogatása során sok időt tölt a szabadban, hosszú erdei és falusi sétákat tesz, és olyan településeket is megpróbál felfedezni, ahol eddig még nem járt. Károly legutóbb tavaly májusban tett látogatást Erdélyben, akkor szintén birtokokat és parasztházakat vásárolt. – Európa ezen pontján nagyon sajátos az ember és a környezet viszonya. Lenyűgöz ez a semmihez sem hasonlítható atmoszféra, amit itt tapasztalok – nyilatkozta korábban a Daily Mailnek.

A herceg hétfőn Bukarestben Traian Basescu államfővel találkozott, és a hírek szerint még felkeresi a korábban vásárolt birtokait is. A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik, ugyanis II. Erzsébet királynő ­ük­anyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben.

(Forrás: borsonline.hu)

Újszerű vendégforgalom Zalánpatakon

 

 Egyre gyakrabban jönnek a hírek, hogy Károly herceg Miklósvárra látogatott. Zalánpatakot soha nem kerüli el, mert ott nagyon jól érzi magát. De vajon mik lehetnek a brit trónörökös látogatásainak hozadékai a hegyek között lapuló csendes település életében?

Az ösvény elején
Olyanok is elindulnak Zalánpatak irányába, akik csak a lapunkból olvastak róla. Ki Erdővidék, ki pedig Málnásürdő irányából közelíti meg, és majdnem naponta érkezik oda látogató. A faluban nincs utazási iroda, de a helybeliek a legnagyobb előzékenységgel tájékoztatnak a Nyíres-patak völgyében festői környezetben fekvő településről. Ennek keleti szélén könnyen rátalálni a Károly herceg számára ötletesen átalakított rusztikus épületre. Nincs elzárva a látogatók elől, az alkalmazott személyzet szívesen elkalauzol bárkit.
A legtöbb látogató a vidéket, az érintetlen tájat akarja látni, azt, amiért olyan messziről érdemes ide utaznia az angol trónörökösnek. Jártak már Zalánpatakon olyan messziről érkezett turisták is, akik az ottani üveghutát akarták volna látni. Bi­zo­nyára a régi irodalomból olvastak arról, hogy a sepsikőröspataki Kálnoky gróf építette hajdanában. Késői leszármazottja, gróf Kálnoky Tibor ugyancsak otthon érzi magát Zalánpatakon, az ő gondjaira bízták a vendégházak átalakítását-korszerűsítését, ám a huta már rég a múlté, évszázadánál is több, hogy megölte a konkurencia. Az itt készített üvegtermékek darabjait azonban látni lehet még Karácsony Zoltán gyűjteményében, egy leendő helybeli üvegipari állandó kiállítás értékes darabjaiként (köztük üvegklarinét és hegedű is akad!).
Málnás község polgármestere, Kasléder József – akinek egyébként Zalánpatak a szülőfaluja – elmondta: a Málnásfürdő–zalánpataki úton nemrég népes angol turistacsoporttal találkozott, amely Zalánpatak felé tartott. A herceg bennvalójában ugyanis szálláslehetőség is van (nemcsak külföldi, hanem belföldi turisták számára is). Károly herceg zalánpataki látogatásai felől érdeklődve elmondta, legutóbb szóba került a település élete, az ottaniak életkörülményei.
– A hercegnek szándékában áll szociális jellegű juttatással támogatni nemcsak a falut, hanem magát a községet is, ugyanis Málnáson nincs fogorvosi szolgálat, így mi egy ilyen rendelő felszerelését tartottuk a legfontosabbnak. Málnásfürdő lenne a legalkalmasabb helyszín – mondtam, hisz könnyebben megközelíthető Málnásról is és Zalánpatakról is. Ekkor vetődött fel a mozgó fogorvosi rendelő létjogosultságának gondolata, ami még előnyösebb megoldásnak mutatkozott. Mi, természetesen, nagy örömmel fogadtuk az ötletet, és meggyőződésem, hogy Károly herceg szándékát kivitelezi. A beszélgetés alkalmával  Zalánpatak tájképi arculatának megőrzéséről is szó esett. Pontosabban az merült fel, hogy érdemes volna megóvni-megtartani a falusi arculatot, hiszen éppen ez lenne a település tájképi értékeinek egyik fontos része. Számunkra ez nagy kihívás lesz, mert az igények-elképzelések itt is változnak, az emberek szeretik az újat, a szépet, s lehet, hogy lesz olyan fészekrakó, aki házát vagy felújított épületét nem hagyományos hófehérre vagy székelykékre szeretné meszelni, hanem az egyre elharapózó, de a székely falvak küllemétől idegen, nem oda illő színnel. Ebben az esetben párbeszédre van szükség. Ed­dig még nem alakult ki olyan viszony Ká­roly herceg, a vendégfogadó gróf Kál­noky család és a faluközösség között, de talán az önkormányzattal sem, hogy az ilyen jellegű kérdéseket érdemben meg lehetett volna tárgyalni, de ami késik, nem múlik. Arról is szó esett, hogy néhány rátermett fogékony zalánpataki fiatalt tapasztalatcserére vinnének, hogy láthassák, megtapasztalhassák, miképpen lehet teljesen természetes és hagyományos építkezési anyagokból szépet, jót, talán még olcsóbbat, egészségesebbet és környezetbe illőt teremteni. Ilyen céllal szeretnének, szeretnénk találkozót, egyfajta konferenciát szervezni a helybeli fiatalokkal. Így tudatosítanák, miért fontos megőrizni-alakítani olyan módon a faluképet, hogy idővel megérdemelje Zalánpatak is a turisztikai falunak kijáró címet. Ezt a módszert pedig rendszeresíteni szeretnénk. Nem lehetetlen gondolatok ezek, hiszen ebben az országban létezik több olyan turisztikai falu, amely kivívta magának az elismerést. Károly herceg arra biztatott, hogy kezdjünk bele hagyományos termékek készítésébe, az erdő-mező áldásainak hasznosításába, létesítsünk vendégházat a faluban is. Tudja és látja a herceg, gyenge a falu gazdasági ereje, de meg kell győzni a fiatalokat, hogy ésszel, leleményességgel és sok munkával ez a hely el tudja tartani lakóit, és ebben rejlik a megmaradás és megélhetés forrása. Most is van vagy négy olyan fiatal Za­lánpatakon, aki idénymunkára Né­met­országba jár, s bizonyára ráéreznek az ilyen dolgok fontosságára. Bízom abban, hogy közösen célratörő kezdeményezések fognak születni. Nemcsak nekem kell hinnem a tervekben-elképzelésekben, hanem elsősorban az ott élőknek. Milyen volna például a zalánpataki állattartó családok számára, ha meg tudnánk valósítani azt, hogy a tejet ott helyben lehessen feldolgozni és  kifizetődő módon értékesíteni?!
A polgármester nem bocsátkozott részletekbe a turisztikai falu számtalan ismérvéről, de ezek közé tartozik a település megközelítésének lehetősége, a megfelelő infrastruktúra, Zalánpatak esetében pedig az ásványvíz- és gyógyvízforrások rendezése-hasznosítása és sokféle felhasználási lehetősége. A jó levegő, a csend és a leendő bio-termékek a település egyre nagyobb vonzóerőivé válhatnak. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a helynek, a tágabb környéknek – beleértve a környező történelmi településeket, Málnásfürdőt és a köz­ségközpontot is –, vannak általános érdeklődésre számot tartó idegenforgalmi értékei-érdekességei.

Hagyományos termékekkel kínálják a vendégeket
– Tudtommal egy szerencsés alkalom és fordulat révén pénzesnek mutatkozó szak­mát tanultál Veszprémben, s a külföldi gyakorlatról nem egy jól menő magyarországi cégnél néztél állás után, hanem hazajöttél Zalánpatakra. Miért? – tettük fel a kérdést ifjabb Kasléder Józsefnek, aki az érettségi után veszprémi élelmiszer- és vendéglátó­ipari technikumot végzett. Kapcsolatba ke­rült Károly herceg ismeretségi körével, s abban a szerencsés helyzetben leledzik, hogy a világhálón tartja is a kapcsolatot a hercegi családdal, folyamatosan leveleznek.
– Választanom kellett: vagy ott maradok, vagy hazajövök, és megpróbálok megélni itt­hon, lemondok az eurós fizetésről, amit itthon nem tudok megkeresni, megkeresem itt azt, amiből szerényebben, de biztosan életet tudok kezdeni. Biztos, hogy közhelynek tűnik, de a honvágy hozott vissza.
A fiatalember meglepetést szerzett ne­künk, és egyben bizonyított is, amikor elé­bünk tett egy üveg bodzaszörpöt. Illata, íze ismeretes volt számunkra. Mint mondta, szer­felett keresik az ilyent mifelénk azok a turisták, akik menekülnek a színes üzleti üdítők világától. A természetes fonatba göngyölt üveget zalánpataki címkével látták el. „Rajta lesz kicsiben hamarosan a zalánpataki címer is, amit magam terveztem – mondta. Úgy érzem, a család meg tud birkózni az erdei gyümölcsök feldolgozásával. Az első lépéseket megtettük. Ha elvirágzott a bodza, jön majd a kék, bogyós, ernyős termése, abból fogunk bodzalekvárt készíteni. Min­den­nek nekifogunk, folyamatosan, egy­elő­re nagy­apám házában, ahogyan beérnek a gyü­mölcsök. Mindenben a hagyományos jelleg megőrzésére törekszünk, úgy készítjük, aho­gyan nagyanyáink tették. S mert teheneink is vannak, egy hargitai ismerősömtől megtanultam, miként kell készíteni a félkemény érlelt sajtot. Azzal kínáltuk meg a herceget is. Most már megy, csak az a baj, hogy ahhoz meg­felelő szellős-tágas kamara is kell. Sza­badra engedtem a fantáziámat, és elgondoltam, hogy azokat a sajtokat ízesíteni is lehet, pél­dául medvegombával (ízletes vargá­nyá­val), sáfránnyal és egyéb természetes íze­sí­tővel. Sok munka van vele, de attól nem félek. Az ilyen sajtnak három-négy hónap a be­érési ide­je, s csak azután lehet fogyasztani. Majd bemutatjuk ősszel a málnásfürdői va­dász­na­pokon, mert elterveztük, hogy ott állít­juk fel a Málnási ifjak sátrát” – zárta tervei-elgondolásai ismertetését ifjabb Kasléder Jó­zsef, s arra gondoltunk, bárcsak ragadós lenne ez a fajta gondolkodásmód nemcsak Zalán­pata­kon, hanem a környéken is. Senki nem fog­ja ipari mennyiségben leszedni a környékbeli erdőkből a friss rókagombát, sem a hó­har­ma­tok idején megérett kökényt, hogy különleges kökénypálinkát főzzön belőle. Addig ké­ső, amíg valaki belekezd a teremtő munkába.

Kisgyörgy Zoltán

(Forrás: 3szek.rom)

„Mondják meg nekem: mi került ezen a kiállításon 2900 forintba?!”

Írta: | | Szerintem..., Téma az utcán...
Vélemény?

Kiállításkritika – a maják tündököltek, a rendezők buktak…

 

(2012, Budapest) Lassan meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy az a nagy semmi, amit szerte reklámoznak, az a „Maják – tündöklés és bukás” kiállítás a VAM Design Centerben. Az csak az én pofára esésemet teszi fájdalmasabbá, hogy barátnőmmel már két hete fentük rá a fogunkat, mikor jutunk el ide, de ezt nem kívánom „leverni” a kiállítás szervezőin.

Maja naptár részlete (a kép nem a kiállítás anyagából való, csak illusztráció)

Maja naptár részlete (a kép nem a kiállítás anyagából való, csak illusztráció)

A hétvégi belépődíj – indokolatlanul drágább 400 forinttal a hétköznapi jegyárnál – meglehetősen borsosnak mondható, de ennek megfelelően azt vártuk, hogy egy különleges élményben lesz részünk. Az interneten ajánlották a tárlatvezetést, mely nélkül jóval kevesebb információhoz juthatunk. Most először voltam a már számos tárlattal – a médiának és másoknak – bemutatkozó VAM Design Centerben. Az épület hatalmas belső tere meglepő volt, és a belcsíny finoman idézte fel a Király utca egykori romkocsmáit. A vakolatlan falak és a fém-üveg lefedésű csarnok furcsa hangulata a reklámnak megfelelő „nagy durranást” vetítette előre.  Az emeleten egy vékony, hanyag eleganciával öltözött fiatalember fogadott bennünket, aki kettőnket bevezetve a sötét kiállítótérbe, előadta a tárlatvezetést. Értsd: szeretettel üdvözöl bennünket a kiállításon, ahol különleges élményekben lesz részünk, lám a háttérben egy rövidfilm-etűd idézi a dzsungelt, amit a finoman vaníliás illat egészít ki… A félhomályban kényelmesebb olvasni az ismertetőket, illetve sokat tudhatunk meg a Yucatán-félsziget ősi népéről… Barátnőm kérdésére, hogy, a piros kukoricáról, mint maja kultúrnövényről is szó lesz-e, a „természetesen” volt a válasz, sőt, mondta, terítéken lesz a kakaó, ami meg is lehet majd kóstolni. Tipikus maja tárgyak hű másolataival fogunk találkozni, amiket szabadon meg  lehet fogni. Ha befejeztük a megtekintést, mondta, erre jöjjünk vissza, és kérdéseket tesz majd fel nekünk, figyelmesen néztük-e meg a kiállítást. (No, ez tetszett, mert mindig érdekes, ha interaktivitás van.) Ekkor magunkra hagyott bennünket.

Az első teremben néhány spotlámpával megvilágított színezett maja kerámia-másolattal, egy térképpel, és több fotóval kiegészített olvasnivalóval hangolódtunk rá a több, mint háromezer éves kultúrára. Nem mondom, hogy összességében keveset tudtunk meg a majákról: zanzásított ismertetőt olvashattunk eredettörténetükről, „bibliájuk”, a Popol Vuh-ról, meghökkentő, véres rituáléikról, városépítészetükről, furcsa technológiai ellentmondásaikról, számrendszerükről és hieroglif-írásukról. Még az igazi kakaó receptjét is magunkévá tehettük! De hogy a majákról olvassak, dzsungel-illat lengjen körül, és két, hangulatkeltő videót lássak, elég a számítógépem, és egy füstölő… De – bocsánat – kihagytam a kerámia-másolatokat…

A másfél perces filmecske automatikusan ismétlődött – lüktetett a dzsungel -, megkerültünk egy vászonparavánt, majd újabb néhány kerámiamásolat megemelése és olvasás után továbbléptünk a második terembe. A másodikba, és egyben az utolsóba.

Itt kakaóillat és másfél perc dobolós, tüzes maja szertartás „ejtett ámulatba”. (Itt fel kellett volna fedeznem egy ásatási terület-bemutatót, de nekem a sötétben összemosódott a vakolatlan belső tér téglafelületeivel.) Néhány fotó és a maja időszámítás következett. Elolvastuk. Talán másfelé láthatunk valami érdekeset – gondoltuk és kimentünk.

Kint a fiatalember egy asztalhoz invitált bennünket, ahol négy látogató igyekezett a maja számolásra vonatkozó ismereteit alkalmazni. (Ez lett volna a teszt, melynek végén jutalom vár?) Kissé levertek voltak, üres kakaós műanyagpoharakat szorongattak. Bekapcsolódtunk, és közösen levezettük születési évszámainkat – egy mappa hátán – majául. – Nincs kedved levezetni a következő tárlatvezetést? – kérdezte megnyílva „tárlatvezetőnk” a szemben ülő, álmos tizenévest. – Végre kialudhatnám magam… Ízlett a kakaó? A bátortalan igen után a távozóknak búcsút intett, a következő látogatókat pedig bevezette a kiállításra, minket faképnél hagyva. Csodálkozó pillantásunkra visszafordult az ajtóból: Viszontlátásra! – mondta mosolyogva. Ez volt a meglepetés! Még a porhintés-kakaó is elmaradt…

Nem tértem magamhoz. Ezt a kiállítást öt csélcsap egyetemista is megrendezhette (talán így is van), néhány lepedőből. Hazaérve azonnal utána néztem a neten, vajon milyen kritika olvasható erről a „kiállításról”. Elolvastam és bár találtam egy kis elmarasztalást a látvánnyal kapcsolatban, de azt hittem, hogy egy másik maja-kiállításról írnak, annyira nem ismertem rá a látottakra… Erről a mondás jutott eszembe: a király meztelen…

Az ember emellett egy szerény, de meglepő közleményre is ráakad a neten: „A kiállítás egy külső cég (nem a VAM Design Center) szervezésében kerül megrendezésre, így a felelősséget ők vállalják” … Hát, vállalhatják: ők, vagy a hírbe hozott Center jó pénzért eladták a nagy semmit…

 

Harsáczki György – 2012

A Délszláv háború nyomai Bosznia Hercegovinában

Írta: | | Európa, Nagyvilág kép, Tükörreflex
Vélemény?

Szarajevó

Bosznia Hercegovinai utunk során buszunkkal Mohácsnál léptük át a horvát határt, majd néhány órával később a Száván – mint határfolyón – gurultunk be az országba. Gyönyörű, igazi „vénasszonyok nyara” szeptemberi időt fogtunk ki, nagy élmény volt átutazni a Bosna-folyó völgyén a bosnyák hegyvidéken, egészen Szarajevóig. Nem sokkal a határátlépést követően megpillantottuk a jellegzetes hófehér, oszlopszerű síremlékekből álló muzulmán temetőket, amilyeneket mi, magyarok itt láthattunk először, és amilyeneket túl sokat láttunk a következő napokban…

22 éve kezdődött el és 17 éve ért véget a Délszláv háború. Nekünk, a nagy világégés után születetteknek, akik nem tapasztaltuk meg borzalmait, tragikusan „érdekesek” e háború nyomai, jelei. Miután 1992. március 3-án Bosznia Hercegovina kikiáltotta függetlenségét, a szerb irányítású Jugoszláv Néphadsereg és a boszniai szerb milicisták áprilisban már meg is indultak Bosznia és Szarajevó ellen. Ez utóbbit április 5-re körül is zárták. Szarajevó 1992-1995 közötti ostroma  – bármilyen hihetetlen – tovább tartott, mint a második világháborúban Leningrádé (ma Szentpétervár): közel 44 hónapig. A világhálón kutakodva sok akkori beszámoló, fotó és emlékezés hozza bizarr közelségbe az ország-országrész és fővárosa tragédiáját.

Mindenképpen meg akarom említeni, hogy Bosznia-Hercegovina mind természeti látnivalókban, mind történelmi, épített – az ókortól a Monarchia idejéig – emlékekben gazdag, lakói barátságosak, törekvőek, és a rombolások nyomait nagyrészt már sikeresen eltüntették.

Konjic városa stratégiailag fontos helyen fekszik – az összekötő útvonalon a dél-boszniai, hercegovinai területek felé, de jugoszláv laktanya és lőszergyár is fontossá tette. Éppen ezért – bár szerbek kisebbségben éltek itt – komoly harcok alakultak ki. A szerb erők 1992 májusában kezdték a környék ágyúzását, miközben rengeteg bosnyák menekült a Neretva parti városba. Az 1995-ös Daytoni békéig – három éven át – hullottak a gránátok, dörögtek a fegyverek.

Konjicból Mostar felé indultunk dél felé a Neretva völgyében. Először a Jablanica-víztároló mellett, hajtottunk el, majd a folyó völgye összeszűkült, s az országút Békás-szorost idéző fehér mészkőfalak közé vezetett. A meredek szirtek alatt kanyargó Neretvát három vízlépcső duzzasztja szinte összefüggő tórendszerré. A kb. 25 kilométer hosszú völgyszoros nem sokkal Mostar felett szélesedett ki, s akkor láthattuk, hogy a hegyekről egészen eltűnt az erdő, s a táj szinte bibliaivá változott. A városhoz közeledve egyre több romba dőlt házat, középületet láttunk.

Bosznia ma két fő részre oszlik: Szerb Köztársaság (északi és keleti rész) és a bosnyák-horvát föderáció (középső és déli rész). Becslések szerint a korábban csaknem négy és félmilliós lakosságból a háború után – 1995-re – alig több mint három és félmillióan maradtak, és sokan máig eltűntnek számítanak. Az etnikai arányok napjainkban: mintegy 45 százalék bosnyák, 33 százalék szerb, 18 százalék horvát.

Harsáczki György

Ellopták a legidősebb huszár földi maradványait! 3. cikk

Írta: | | Aktuális?, Kukker
Vélemény?

Emléktáblát avattak Skultéty László, a legtovább szolgált magyar huszár tiszteletére a szlovákiai Révkomáromban az Egy Jobb Komáromért polgári társulás aktivistái kedden.

Az emléktáblát állító észak-komáromiak is elfogadhatatlannak tartják a lopva történt kihantolást

Az emléktáblát állító észak-komáromiak is elfogadhatatlannak tartják a lopva történt kihantolást

 

Az emléktáblát, amelyen magyarul és szlovákul is olvasható Skultéty László rövid méltatása, az 1848-as szabadságharc révkomáromi emlékhelyénél helyezték el. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésén a polgári társulás aktivistáin és a kezdeményezés támogatóin kívül Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első tanácsosa, valamint Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese is részt vett. Az ünnepségen mondott beszédében Knirs Imre, az Egy Jobb Komáromért polgári társulás elnöke hangsúlyozta, hogy az emléktábla a révkomáromi magyar polgárok természetes válasza az elmúlt hetek történéseire. Rámutatott: elfogadhatatlannak tartja, hogy a legöregebb magyar huszár földi maradványait úgy hantolták ki az újaradi temetőben a szlovák és a román hatóságok megegyezése alapján, hogy a magyar felet ezen tervükről nem is értesítették. A polgári társulás elnöke a kezdeményezés kapcsán az MTI-nek elmondta: úgy gondolták,  Skultéty László mindenképpen érdemes arra, hogy a felvidéki városban is viselje a nevét egy emléktábla, mivel a Coburg huszárezred zászlótartójaként egységével többször is megfordul Komáromnál. Hozzátette: a tábla kihelyezése nem irányul senki ellen, nem akar megosztani, hanem a Kárpát-medencén belüli összetartozást kívánja erősíteni. Skultéty László emléktáblájának felavatása közel egy hónappal azután történt, hogy földi maradványait Szlovákiába szállították. A huszár újratemetése, katonai tiszteletadás mellett, csütörtökön lesz szülőfalujában, Hegyesmajtényban (Mojtín), amelynek polgármestere, saját állítása szerint az eljárás kezdeményezője volt.

2013. június 25., kedd

 (Forrás: ahojkomarno.sk)

Ellopták a legidősebb huszár földi maradványait! 2. cikk

Írta: | | Aktuális?, Kukker
Vélemény?

Újratemették Skultéty László földi maradványait

Az 1831-ben elhunyt magyar huszárt szülőfalujában helyezték ismét nyugovóra

Ünnepélyesen újratemették Skultéty László 1831-ben elhunyt magyar huszár földi maradványait szülőfalujában, a szlovákiai Hegyesmajtényban csütörtökön. A szertartáson Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes és Balogh Csaba pozsonyi nagykövet is részt vett.

Katonai díszõrség áll a sír mellett Skultéty László huszár zászlótartó földi maradványainak újratemetésén a szlovákiai Hegyesmajtényban 2013. június 27-én. (Fotó: Krizsán Csaba - MTI)

Katonai díszõrség áll a sír mellett Skultéty László huszár zászlótartó földi maradványainak újratemetésén a szlovákiai Hegyesmajtényban 2013. június 27-én.
(Fotó: Krizsán Csaba – MTI)

 

Katonai tiszteletadással ünnepélyesen újratemették Skultéty László földi maradványait csütörtökön az 1831-ben elhunyt huszár szülőfalujában, a szlovákiai Hegyesmajtényban (Mojtín). A Háry János alakját ihlető magyar huszár földi maradványait májusban a romániai Újaradon hantolták ki. Az újratemetésen Magyarországot Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes és Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviselte. A szertartás előtt Frantisek Rábek, a szlovák fegyveres erők püspöke és Tomás Gális megyéspüspök misét mutatott be a hegyesmajtényi templomban. Nincs két történelem, nincs külön szlovák és külön magyar történelem, csak magyarok, szlovákok és a velük együtt Közép-Európában élő népek közös történelme létezik, amely összeköti őket, mert közösen élték és élik meg azt – hangoztatta Orosz Zoltán az újratemetésen mondott beszédében, hozzátéve: a magyar huszár élete is ezt bizonyítja, hiszen nemcsak anyanyelvén, magyarul beszélt, hanem németül, latinul és szülőfaluja többségének nyelvén, szlovákul is. A vezérkarifőnök-helyettes elmondta: nagyra értékeli a meghívást, amit olyan szép gesztusnak tart, amely csökkenti annak a sajnálatos lépésnek a súlyát, hogy a magyar felet nem vonták be az előkészületekbe. Mint mondta, reméli, Skultéty László hazatérése egy új korszak kezdetét jelenti a Szlovákiában lévő magyar hadisírok gondozásátban.

 

Peter Vojtek, a szlovák hadsereg vezérkari főnöke az újratemetésen mondott beszédében felidézte Skultéty László életének főbb megállóit, rámutatva: aligha létezik a történelemben még egy olyan jó példája az elkötelezettségnek, amilyenről a huszár tanúbizonyságot tett. Hozzátette: Skultéty László földi maradványai, halála után Hegyesmajténytól távol nyugodtak, ám most „a sorsnak, a véletlennek vagy az isteni gondviselésnek köszönhetően” Hegyesmajtény település közbenjárása mellett, teljesülhetett a katona „ki nem mondott utolsó kívánsága”, és visszatérhetett szülőfalujába. Skultéty László földi maradványait a huszár támogatásával épült hegyesmajtényi templom kertjében épített új síremlék sírkamrájában helyezték végső nyugalomra. A síremléken Skultéty László rövid életrajzát megjelenítő emléktáblákat is elhelyeztek, négy nyelven, szlovákul, magyarul, németül és angolul. A magyar nyelvű emléktábla szövegében több helyesírási hiba és elírás van. A szertartáson a Magyarországról meghívott vendégek mellett Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője és a mozgalom néhány felvidéki tagja is részt vett, a magyar zászlót és a Jobbik lobogóját tartva. A pártzászlót a szervezők a rendezvény pártonkívüliségére hivatkozva levetették. A magyar hadseregben rekord ideig – 81 éven át – szolgált Skultéty László földi maradványainak újratemetésére közel egy hónappal azután került sor, hogy a huszár földi maradványait a szlovák és a román hatóságok megegyezése alapján kihantolták a katona újaradi sírjából, és elszállították Szlovákiába.

2013. június 27., csütörtök

 (Forrás: magyarhirlap.hu)

Ellopták a legidősebb huszár földi maradványait! 1. cikk

Írta: | | Aktuális?, Kukker
Vélemény?

Gyalázat! Az érintettek egymásra mutogatnak


A nyilvánosság teljes kizárásával exhumálták Aradon a szlovák és a román állam képviselői Skultéty Lászlónak, az 1831-ben eltemetett magyar huszárnak a földi maradványait. 182 éven át nyugodott a Maros parti városban a világ legidősebb huszára. A Szlovák Hadtörténeti Intézet szerint a plébánia indítványozta a hamvak elszállítását, mert senki sem fizette a sír után az illetékeket. Nem értenek egyet a kihantolással az erdélyi magyar politikai szervezetek. Az újaradi római katolikus temető gondnoka úgy tudja, hogy Skultéty sírját már évekkel korábban is felbontották.

A sírt a kihantolást követően rendezetlenül hagyták... (Fotó: magyarhirlap.hu)

A sírt a kihantolást követően rendezetlenül hagyták… (Fotó: magyarhirlap.hu)

 

Az újaradi római katolikus plébános indítványozta Skultéty László huszár zászlótartó hamvainak elszállítását szülőfalujába, a szlovákiai Hegyesmajtényba (Mojtín), arra hivatkozva, hogy senki nem fizette ki a sír után járó illetékeket – közölte a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) pénteken. Az intézet vezetője,Miloslav Caplovic tudatta: az újaradi plébános kereste meg Hegyesmajtény plébánosát, aki viszont a huszár szülőfalujának polgármesterét kérte meg, hogy tegyen valamit. A kihantolást és a szállítást a szlovák védelmi minisztérium és a szlovák hadtörténeti intézet intézte az illetékes román hatóságokkal, ugyanis ha nem szállították volna át a maradványokat, akkor a huszár zászlótartó sírjára a hivatalos „megszüntetés” várna.
 

Szlovákia romániai nagykövetségének az exhumációt és a földi maradványok elszállítását célzó kérését a román hatóságok jóváhagyták – erősítette meg a VHÚ közlését Danka Capáková, a szlovák védelmi tárca sajtóosztályának munkatársa.
Miloslav Caplovic szerint Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását  az is indokolttá tette, hogy „Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó”. Skultéty László nemzetiségét a „területi elv alapján” lehet megállapítani – emelte ki, majd hozzátette: számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja, hogy Skultéty László (aki korábban a Hadik-ezredben szolgált), a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg 8. huszárezredének tagja lett. „Ennek alapján nem lehet kétségbe vonni, hogy a Habsburg-hadsereg katonája volt, és így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja” – vélekedett Miloslav Caplovic.
Skultéty László földi maradványait – az újaradi temetőből való kihantolásukat, majd elszállításukat követően – átmenetileg Pozsonyban, a Szent Márton székesegyházban helyezték el, azok június 27-ig maradnak az egykori koronázó templomban.

 

Az újaradi római katolikus temető gondnoka úgy tudja, hogy Skultéty sírját már évekkel korábban is felbontották. A május 21-ei kihantolás során a huszárnak csak néhány csontja került elő. A temetőgondnok az Aradi Hírek portálnak elmondta, a Temesvári Római Katolikus Püspökségről hívták fel, hogy közöljék: ki kell hantolni a néhai huszár hamvait. „A sírt mi bontottuk ki, de már csak néhány csontot találtunk: megvolt még a koponya fele, egy lábszárcsont és néhány gomb. Szerintem azt hitték, megtalálják a kardját is, de úgy tudom, évekkel ezelőtt már feltúrták a sírt, hogy keressék a kardot, akkor vihették el a csontok többi részét is, hisz például a combcsontok, medencecsont is hiányzott most” – magyarázta a gondnok.
Az Aradi Hírek fényképsorozatot is közölt arról, hogy a kihantolás után csak részben temették vissza a sírt. A kiásott föld kupacban állt a huszár gránitobeliszkje mellett.
„Rosszul esik, hogy megkerültek bennünket, a várost, az aradi magyarságot és az RMDSZ-t” – nyilatkozta az Aradi Híreknek Bognár Levente, Arad alpolgármestere. Hozzátette, az újaradi temető egyházi tulajdonban van, a hamvak elviteléhez a temesvári római-katolikus püspökségnek kellett a beleegyezését adnia.

 

A kihantoláson Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett  – nyilatkozta  Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze, aki úgy emlékszik: az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el. Hozzátette, a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Azt is megjegyezte, a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben.
Dirschl Mates személyesen vett részt a kihantoláson, amelyen Szlovákia bukaresti nagykövete, Arad megye alprefektusa, a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei  szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője is részt vett. Utóbbi lepecsételte a hamvakat tartalmazó koporsót.
A plébános elmondta: a magyar közösség helyi képviselői tudtak a kihantolásról, és nem ellenezték azt. Hozzátette, személyesen beszélt Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármesterrel az ügyről, Ujj János helytörténész pedig előzetesen fényképeket készített a sírról.
Dirschl Mates elmondta: több mint egy évtizede szolgál az újaradi plébánián, de nem tud arról, hogy Skultéty László sírjánál valaha is megemlékezést tartottak volna. A plébános valószínűsítette, hogy a sírt 1898-ban bontották fel, amikor az újaradi közösség a síremléket készíttette. Az obeliszket ugyanis a sír közepére építették, és az alappal két méteres mélyégig mentek le.

 

Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy a polgármesteri hivatalt, a magyar közösséget és az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. „Skultéty László aradi örökség, ha eddig itt pihent, továbbra is itt maradhatott volna” – jelentette ki Bognár Levente, aki elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Arra számított azonban, hogy a polgármesteri hivatalt hivatalosan is megkeresik. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
„Tiltakozni fogunk valamilyen formában a hamvak elszállítása ellen” – jelentette ki az alpolgármester, aki azt is megjegyezte, hogy az aradi magyarság identitástudatát elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak a kultusza határozza meg. Az öreg huszár sírját csak a történelem iránt érdeklődő aradiak tartották számon – mondta.
„Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát” – mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. „A közös történelmünket egyik népnek sem kellene kisajátítania. Sem a szlovákoknak, sem a románoknak, de még a magyaroknak sem. Meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket” – tette hozzá az EMNP Arad megyei elnöke.

Az újaradi Skultéty-sír kihantolására reagálva csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő” magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus szerint ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor – hívták fel a figyelmet.

2013. június 14., péntek

(Forrás: magyarhirlap.hu)

 

Ilyen alapon az osztrák államnak jogában állhatna Liszt Ferenc – akire, bár egész életében magyarnak vallotta magát, a történelem fordulása miatt német és szlovák származást is ráerőltettek – Németországban található bayreuth-i nyughelyéről kiemelni a mester maradványait, és az ausztriai-burgenlandi Doborjánba szállítani? Mivelhogy ott született… Vagy a magyar államnak ugyanúgy? Netán arra hivatkozni, hogy nem elégedettek a zeneszerző-óriás, zongora virtuóz mauzóleumánál rendezett megemlékezések minőségével és számával..? Majd mi méltóbban ápoljuk a mester emlékét! – kiáltanák… Szó sincs róla!

 

A híres szülöttjüket „hiányoló” hegyesmajtényieknek pedig el kellett volna utazniuk Újaradra, ahol méltó megemlékezéseket rendezhettek volna az Arad városa által száz éve emelt márvány obeliszknél. De úgy látszik, ők úgy gondolták: Mohamed nem megy a hegyhez – a hegy menjen Mohamedhez. Abszurd!