Két remek óriáskör Csepel megismerésére (3-4. rész)

Az Országzászlónál, a Szent Imre tér sarkán

Az Országzászlónál, a Szent Imre tér sarkán

A végzetes jegesár és a 30-as évek lenyomata

 

Azt azért nem gondoltuk volna – a Csepel Művek szomszédságában, a század eleji Csepel lepukkant földszintes házainak helyén -, hogy az egykori Csepel falu szélén pihenünk. Igen Csepel falu! De melyik? Az új, vagy a régi? Íme, Csepel újkori történelme:

 

Árvíz miatt átköltöztetve

A sokaknak ismerős 1838-as pesti nagy árvíz – mint írtuk – a kiszélesedő lágymányosi szakasz sekély medrében kialakult jégtorlasz miatt következett be. A Csepel-szigeten, a lágymányosi Panel utca magasságában 1838-ban még állt Csepel falu. Nem az első ilyen árvíz volt a település életében, de az volt az utolsó – a végzetes. A jeges Duna március 10-én kezdte ostromát a csepeli gátak ellen, s a falu lakói négy napig küzdöttek. Közben egy második gátat is emeltek, s ezalatt a sziget magasabban fekvő területére, az uradalmi juhakolhoz menekítették állataikat és ingóságaik egy részét. Március 14-én azonban a Duna áttörte a gátakat és percek alatt elöntötte a falut. A pusztulás 95%-os volt: 114 házból 106 elpusztult, s a megmaradt nyolc ház is épp, hogy össze nem omlott. A csepeli menekültek máris szűkölködtek élelmiszerben – a megyei hatóság nem sokára 600 kenyeret küldött nekik.

Csepel teljes pusztulása arra döntésre sarkallta vezetőit, hogy máshol, árvízmentes helyen építsék fel újra a falut. Az ugyan, hogy sokaknak volt szőlője a szemközti Promontorban (Budafok), és szőlőmunkát is számos zsellér vállalt ott, nehezítette a döntést, azonban Buda kiemelt szerepét felváltotta a dinamikusan fejlődő Pest, így nem volt égető szükség a budai oldal elérhetőségére.

A következő év októberére már állt a legtöbb ház a sziget középső vonalában megtervezett új Csepelen. Eleinte két utcát jelöltek ki, amelynek két oldalára kerültek a telkek, középtájon pedig egy nagy tér kapcsolta össze az utcákat. Oda tervezték a templomot és a középületeket – jellemzően ezek jóval később épültek fel. Egy ideig még visszajártak művelni a régi Csepel földjeit, aztán lassan elhagyták azokat. A nyugati oldalon 1848-ra döntöttek egy szélfogó erdő telepítéséről, mert a falu ki lett téve a szeleknek.

 

A lengyel nemzet köszönetnyilvánítása

A lengyel nemzet köszönetnyilvánítása

Rendszerek jönnek mennek…

Magyarországon Csepel az egyetlen dokumentált település, amelyet árvíz miatt tervszerűen átköltöztettek. Ha a házak nem is, de az új Csepel alaprajza megőrződött a mai Ady Endre, Láng Kálmán, Karácsony Sándor, Kiss János altábornagy utcák határolta területen. A templom tere később Szent Imre tér, a szocializmusban Tanácsház tér volt, majd ismét Szent Imre lett.

A neogótikus stílusú Kisboldogasszony templommal farkasszemet néző egykori tanácsháza mára ismét polgármesteri hivatallá szelídült. Az 1942-ben épített középületnek egykor kiugró sátorteteje volt – talán a bombázásokban sérült meg -, és falain több érdekes emléktáblát találtam. A bal oldalon azon csepeli dolgozóknak állítottak emléket, akik szembeszálltak a Csepelt kiüríteni akaró fasisztákkal 1944-ben. A szövegezése igen „vörös” hangvételű, de nem a „munkás” szót használták és elmaradtak a szocialista és a szovjet szavak is… A homlokzat jobb oldalának táblája érdekesen bolondítja az összhatást: A hálás lengyel nemzet tisztelettel adózik a magyarnak, mert a fenyegető bolsevik agresszió visszaszorítására baráti segítségül 22 millió lövedéket, 100 millió karabélytöltényt és jelentős tüzérségi lőszert küldött a Weiss Manfred Művekből. Ilyet is ritkán fogalmaznak meg! Az ilyet rendszerint tagadni szokták, ahogy fordul a politika kereke. Az 1838-as árvíz és az átköltöztetés emléktáblája az hivatal oldalán, a Petz Ferenc utca felől látható. 1938-ban avatták.

2012 nyarán újraállították az Országzászlót is: pontosan oda, ahol 1938-1944 között állt, mert 1944-ben bombáknak esett áldozatul. Most egy impozáns szökőkút 8-10 méterre felszökő vízsugarai adnak hátteret. A parkot Nagymagyarország vármegyéinek címeres kövei határolják. A tér túloldalán álló „Magyar feltámadás” című I. világháborús emlékművet, amely 1929-ben lett felavatva, 2004-ben újították fel. E két emlékmű mi mást bizonyítana, mint hogy a csepeliek inkább szakítanának a Vörös Csepel örökségével.

 

A Soroksári-Duna kettős hídje: a HÉV és közúti forgalom bonyolítására. Háttérben a Nagyvásártelep csarnoka

A Soroksári-Duna kettős hídje: a HÉV és közúti forgalom bonyolítására. Háttérben a Nagyvásártelep csarnoka

Csepel erősödő köldökzsinórja

A „relaxáció” már a szürkületbe nyúlt, de felfrissülve a hazabiciklizés mellett döntöttem. Követtük a bicikliutat, ami a régi Csepel határához érve átvezetett a Teller Ede úton. De ott megálltunk egy negyedórára: egy különösen hosszú vasúti szerelvény vánszorgott a Szabadkikötő felé – keresztezve minden utat. A HÉV vonalát követő töltésen kellemes levezetés várt ránk a következő közel négy kilométeren keresztül. Logikus, hogy ott a közepén a legmagasabb a sziget: balra a kikötői telepek – amiket nem látni -, jobbra mérsékelt övi „dzsungel” látható.

A HÉV ezen észak-déli nyomvonalát csak 1951-ben építették ki, amelyen át 14 perc alatt be lehetett érni a központba. Ekkor épült a gyorsvasút „régi vágású” íves acélhídja, amely egy kicsit „feldobja” a közútit. Korábban a Soroksári úton keresztül járt gyorsvasút Csepelre – 45 perc alatt. A Soroksári-Duna felett közvetlenül a Kvassay-zsilip alatt építettek hidat 1926-27-ben. A kétnyílású gerendahíd 97,5 méter hosszú volt. Sajnos 1944-ben felrobbantották a németek, de 1946-47-ben más hidak roncsainak felhasználásával hasonló formában újjáépítették. 1999-ben hozzáláttak a 70 év alatt elavult híd újjáépítéséhez, mivel jelentősen nagyobb forgalmat kellett elszenvednie, s most ezen az új hídon járhatunk. Jó kilátás esik róla a szinte álló Soroksári-Duna-ágra, amelynek jobb partjánál levitézlett hajók, bárkák rozsdás tarkasága vesztegel.

A kerékpárúton aztán kereszteztük a Kvassay utat, érintettük a volt Nagyvásártelep hajóállomás helyét, és a Rákóczi hídon át hazapedáloztunk.

 

Kanusok a Kvassay-(vízbeeresztő)zsilip, hajózsilip és erőmű előtt

Kanusok a Kvassay-(vízbeeresztő)zsilip, hajózsilip és erőmű előtt

Kenu a Kvassay híd és a zsilip között

A következő nagy csepeli körrel nem vártuk meg az enyhébb napokat, de betettük a fürdőruhákat… Mintha csak a néhai Dunapart vonalát követtük volna, begurultunk az Egyetemváros ívére, majd a Budai alsó rakpart járdáján – a Zöld Pardont megkerülve – a Rákóczi hídra kerekeztünk. A Művészetek Palotája mögött akkor, mint mindig, mindig megnézem a Hungária malom több mint száz éves ikertornyait. Nemrég hasznosították – bohém módra. Remélem fennmarad az ódon épület.

A csepeli szigetcsúcsot megcélozva begurultunk a jelenleg „Duna city” néven futó területre. A nagyobbik felét rozzant kerítéssel vették körül – furcsa, nagy épületek álltak a gyom-felverte aszfaltos tér szélén. Minket a hőség is a Helyi kikötő utcába kergetett, s begurultunk a kettős híd alá. Az árnyék, a lombok, és a közeli zöldes víztükör látványától máris felpezsdültünk. Nem is beszélve annak a rögtönzött árnyékolóval kiegészített kenunak a látványától, amelyben egy kis család „csorgott” lassan a Kvassay-(vízbeeresztő)zsilip, hajózsilip és erőmű előtt. Megvártuk az első HÉV-et…

 

A Soroksári-Duna-ág képe a hídról a volt nagybani piac csarnokával

A Soroksári-Duna-ág képe a hídról a volt nagybani piac csarnokával

Zeiss-Dywidag és klinkertégla

Nemsokára ismét ott álltunk a flaszter szélén, s a kerékpárút két robosztus kőoszlop közé vezényelt bennünket. Az egyiken még ott volt az eredeti sátortető. „Ferencvárosi kikötő” – ez állt a másikon.

Már tudom, hogy az az elhagyatott terület, egykor a főváros élelmiszer-ellátásának egyik legfontosabb helye volt: a Nagyvásártelep – a régi nagybani. A vízi (kettő kikötő), vasúti (20 vágány), illetve közúti közlekedési kapcsolattal rendelkező terület hatalmas épületeit Münnich Aladár tervezte 1930-32-ben. Ma már csak kettő idézi fel a sodró lendületű vásárteret. Az első világháború utáni városrendezési tervei sem hazudtolják meg az 1930-as évek modernista szemléletmódjához képest is lendületes vonalvezetését.

A 11 ezer négyzetméteres csarnokban – amely Zeiss-Dywidag vasbeton donga-lefedést kapott – 6-8 méter magasan álltak a ládák, konténerek, amelyek közé alkalmanként a teherautók is beállhattak, hogy megpakolják őket. A 234 méter hosszú 42 méter széles és 17 méteres belmagasságú csarnok folyó felőli oldalán rakodóperon nyújtózott el, amely most olyan üresen ásít, hogy szinte érezni a vákuumot… A csarnok egy híddal kapcsolódik a klinkertéglás irodaházhoz, amelyben régen – el sem hinni már! – vendéglő, posta, bank, rendőrség, vasúti és vámkirendeltség üzemelt, valamint a csarnokfelügyelőség, nagykereskedők és bizományosok irodái, kazánház, transzformátor és egyéb kisebb helységek kaptak helyet. Ehhez már dukált egy páternoszter is! Már csak egy államosítás és egy privatizálás kellett ahhoz, hogy ilyen siralmas állapotba kerüljenek.

 

Van itt hely! Münnich Aladár tervezte 80 évvel ezelőtt...

Van itt hely! Münnich Aladár tervezte 80 évvel ezelőtt…

Olimpikonok tapossák majd?

2004 óta védendő műemlékek. No, ugyan volt már ilyen máshol, mégis eltűnt… Reméljük, hogy a már említett városfejlesztésbe csak beleférnek Münnich épületei, és a sivárság idilli lakó- és rekreációs övezetté válik egy Dunaparti sétánnyal. Ám éppen most merült fel a 2024-es Olimpia budapesti rendezésének lehetősége. A főváros vezetése éppen a Csepel-Szigetcsúcs elhagyatott területét, a Ferencvárosi kikötőt és a volt Nagyvásártelepet nézte ki a rendezvények központi helyszínéül. Ha Budapestre esne a választás, 2024-ben milliók taposnák a mostani szemetes ugar helyét…

Harsáczki György

Ki tud róla?! Kilátó helyett: kilátás!

Az eredeti tervek szerint átépítették a zebegényi Trianon-emlékművet

 

Az emlékmű levetette kilátó álcáját...

Az emlékmű levetette kilátó álcáját…

Szobról jövet, ráérősen sétáltam lefelé Zebegénybe a Malom-hegyről. Az Orgona utca egyik, a központ felé eső üres házhelyén furcsa betonvázat vettem észre, amely egy modern kilátó – esetleg egy lábasház – oszlopokon álló  alapjára emlékeztetett. A kilátót azért valószínűsítettem, mert arról a pontról esett a legjobb rálátás Zebegény „történelmi” centrumára. Kilépdelve rá készítettem néhány jó képet, s láthattam azt is, hogy a rézkori földvárnak helyet adó meredek magaslat szinte körbejárható – mindössze egy keskeny gerinccel kapcsolódik a Remetekereszt-bérchez. Már régóta fentem a fogam az emlékműre és a róla eső kilátásra.

 

Az utolsó szakaszt egy rendhagyó kresz-tábla indította. Úgy tűnt, hogy a gyalogosforgalmat tereli egy gyalogösvényre – azon jöttem le. Már majdnem leértem, amikor felfedeztem, hogy az egyik villa feljárójáról jól egybe komponálható a dombon álló Trianon-emlékmű a Kós Károly templom toronysisakjával. Kicsit furcsa volt… Biztosan azért, mert innen még nem láttam soha… – gondoltam. Ja, igen! – kivágták a Dunára eső kilátást akadályozó fákat, bokrokat!

 

Ejtőztem egy fél órát a Galéria cukrászda teraszán, de nem tetszett minden… Ketten – vagy hárman? – voltak a pultnál, ellenben nem volt kiszolgálás, s magam hoztam ki a sört, a poharat, valamint a mignont. Szerintem ilyen helyen már illik kivinni a rendelést – s ha valaki már több dolgot is rendel…

A Kálváriadomb tövében sem tűnt fel, hogy a meredek gyalogút, amelyen legutóbb még csúszkálva jöttem le, most alaposan ki van kövezve bazaltkockákkal. Volt némi forgalom – főleg gyerekes családok -, de gyorsan felértem. Készítettem néhány képet a „barokkos” kálvária kápolnáról (1853), amely már az 1938-ban állított Országzászló és a Trianon-emlékmű részének tekinthető. Tövében állnak első terméskő-oszlopok, s az azokat összekötő acél pergolák, amelyek egymás feletti halmokat formáznak, kereszttel a csúcsukon. Ez a jelképes, félig zárt sírkertet az Aradi Vértanúk Emlékhelyévé szentelték 2001-ben. A kápolna túloldalára a rendszerváltás után került az 1956-os emlékhely.

A Kálváriahegy/Kálváriadomb az Orgona utcából

A Kálváriahegy/Kálváriadomb az Orgona utcából

Az emlékmű-együttes déli részét a központi téren álló oszlop választja el az északi főépítménytől, amelyen egy töviskoszorús Krisztus-fej látható.

Lassan közelítettem az összetett, magában több emlékművet egyesítő építmény kilátó része felé. Két emléktábla fogadott. Az egyik szövege így szól: „Országzászló és nemzeti hőseink tragédiáinak emlékhelye. Tervezte: Maróti Géza iparművész, készült hazafias közadakozásból 1935-38”, a másik pedig arról tájékoztat, hogy a Trianon Társaság 2000-ben Trianon emlékhelyévé szentelte e helyet. Henri Pozzi, francia diplomata – aki elsők között ismerte fel, és meg is írta a békediktátum embertelenségét – emléktábláját is 2000-ben avatták fel.

 

Maróti Géza iparművész 1932-ben tért vissza Amerikából, s mivel az első, Huber Miklós-megálmodta Trianon-emlékmű és Országzászló nem nyerte el a helyiek tetszését, a magát büszkén „ős-zebegényinek” mondó Marótit bízták meg a tervekkel.

A terv szerint alakították ki a meredek hegy lapos tetejét, amivel – sajnos – eltüntették a földvár régészeti rétegeit. A központi rész nyolcszögű részének közepén – az Országzászlót közrefogva – négy oszlop szökött a magasba, hogy azon kettős keresztek álljanak. A kereszteket este kivilágították volna, ám az építkezés ezen részét „egy műszaki ellenőr leállította”.

Talán nem csak ezért, de az emlékmű a második világháború kirobbanása miatt befejezetlen maradt – nem szentelték fel. A szovjet invázió éveiben, esetleg évtizedeiben semmi jóra nem számíthatott egy ilyen revizionista, nemzeti emlékmű. Hogy a zebegényiek 1935-38 között befektetett sok munkája se vesszen kárba, a zebegényi tanács a központi oszlopokra vasbeton hidakat tetetett, és kilátónak „álcázta” az emlékművet. Az építmény ezzel megúszta a ledöntést, ám eredeti rendeltetése tabu lett – egészen 1989-ig. Én is így találkoztam vele először az 1980-as években. …és másodjára, és harmadjára is…

 

Az emlékmű az Orgona utca elejéről: lentről látható, fentről kilátó...

Az emlékmű az Orgona utca elejéről: lentről látható, fentről kilátó…

Maróti pályáját Oppenheimer Ignác épületszobrász-műhelyében kezdte, s ebben a szakmában alkotott maradandót szerte a világban. Budapest szecessziós épületeinek (Zeneakadémia, Gresham-palota) szobor- és szobrászati díszei állítanak emléket Marótinak. Meghívottként dolgozott Mexikóban, Detroitban, s az USA Építészkamarájába is beválasztották.

Maróti villáját – a Maróti-villát – már az I. világháború előtt felépítette, ahol számos műtárggyal vette magát körül. 1932 után az Iparművészeti Iskola tanára volt, majd 1941-ben hunyt el – munkanélküliként. Dédunokája Bródy János zenész, dalszöveg-író, az „István a király” rockopera egyik szerzője.

 

Ahogy március 15-én egyre közelebb lépdeltem az emlékműhöz, valami szokatlant éreztem. Nem láttam, csak éreztem – el voltam foglalva azzal, hogy látogatókat kapjak lencsevégre az emlékhelyen. Már az oszlopok tövében jártam, amikor azt hallottam: Hol a kilátó? Felnéztem. – Tényleg, hol a kilátó?! – Nem voltak ott a korlátos betonhidak és a kétoldalt levezető vaslépcsők. Visszaállították az eredeti emlékművet!

– Nem, ez nem jó… – dünnyögte egy idősebb férfi, miközben értetlenül a magasba nyúló keresztekre meredt -, miért nem volt jó a kilátó? Nem lehet többé felmenni…

Az emlékmű levetette több mint 60 éves álcáját, és ismét négyszeres felkiáltójel a Duna-völgy felé: Trianon máig él. Viszont ennek „örömére” a fák megritkításával az eddigivel szinte megegyező kilátás élvezhető a Dunára.

Bakancsom orra előtt egy réztáblát vettem észre egy kőre erősítve: „Budapest Szabadság téri Ereklyés Országzászló maradványait tartalmazó kazetta helye”. Aki kifejezetten ide látogat el, annak van miből felkészülnie: Trianon, Szabadság téri Ereklyés Országzászló, országzászlók avatása, emlékművek ledöntése 1945 után…

Tessék mondani, most már kész van, vagy további eredeti részekkel gazdagodik az emlékmű? Vagy az is meglepetés lesz? Nem baj, csak legyen…

 

Harsáczki György