Az Országzászlónál, a Szent Imre tér sarkán
A végzetes jegesár és a 30-as évek lenyomata
Azt azért nem gondoltuk volna – a Csepel Művek szomszédságában, a század eleji Csepel lepukkant földszintes házainak helyén -, hogy az egykori Csepel falu szélén pihenünk. Igen Csepel falu! De melyik? Az új, vagy a régi? Íme, Csepel újkori történelme:
Árvíz miatt átköltöztetve
A sokaknak ismerős 1838-as pesti nagy árvíz – mint írtuk – a kiszélesedő lágymányosi szakasz sekély medrében kialakult jégtorlasz miatt következett be. A Csepel-szigeten, a lágymányosi Panel utca magasságában 1838-ban még állt Csepel falu. Nem az első ilyen árvíz volt a település életében, de az volt az utolsó – a végzetes. A jeges Duna március 10-én kezdte ostromát a csepeli gátak ellen, s a falu lakói négy napig küzdöttek. Közben egy második gátat is emeltek, s ezalatt a sziget magasabban fekvő területére, az uradalmi juhakolhoz menekítették állataikat és ingóságaik egy részét. Március 14-én azonban a Duna áttörte a gátakat és percek alatt elöntötte a falut. A pusztulás 95%-os volt: 114 házból 106 elpusztult, s a megmaradt nyolc ház is épp, hogy össze nem omlott. A csepeli menekültek máris szűkölködtek élelmiszerben – a megyei hatóság nem sokára 600 kenyeret küldött nekik.
Csepel teljes pusztulása arra döntésre sarkallta vezetőit, hogy máshol, árvízmentes helyen építsék fel újra a falut. Az ugyan, hogy sokaknak volt szőlője a szemközti Promontorban (Budafok), és szőlőmunkát is számos zsellér vállalt ott, nehezítette a döntést, azonban Buda kiemelt szerepét felváltotta a dinamikusan fejlődő Pest, így nem volt égető szükség a budai oldal elérhetőségére.
A következő év októberére már állt a legtöbb ház a sziget középső vonalában megtervezett új Csepelen. Eleinte két utcát jelöltek ki, amelynek két oldalára kerültek a telkek, középtájon pedig egy nagy tér kapcsolta össze az utcákat. Oda tervezték a templomot és a középületeket – jellemzően ezek jóval később épültek fel. Egy ideig még visszajártak művelni a régi Csepel földjeit, aztán lassan elhagyták azokat. A nyugati oldalon 1848-ra döntöttek egy szélfogó erdő telepítéséről, mert a falu ki lett téve a szeleknek.
A lengyel nemzet köszönetnyilvánítása
Rendszerek jönnek mennek…
Magyarországon Csepel az egyetlen dokumentált település, amelyet árvíz miatt tervszerűen átköltöztettek. Ha a házak nem is, de az új Csepel alaprajza megőrződött a mai Ady Endre, Láng Kálmán, Karácsony Sándor, Kiss János altábornagy utcák határolta területen. A templom tere később Szent Imre tér, a szocializmusban Tanácsház tér volt, majd ismét Szent Imre lett.
A neogótikus stílusú Kisboldogasszony templommal farkasszemet néző egykori tanácsháza mára ismét polgármesteri hivatallá szelídült. Az 1942-ben épített középületnek egykor kiugró sátorteteje volt – talán a bombázásokban sérült meg -, és falain több érdekes emléktáblát találtam. A bal oldalon azon csepeli dolgozóknak állítottak emléket, akik szembeszálltak a Csepelt kiüríteni akaró fasisztákkal 1944-ben. A szövegezése igen „vörös” hangvételű, de nem a „munkás” szót használták és elmaradtak a szocialista és a szovjet szavak is… A homlokzat jobb oldalának táblája érdekesen bolondítja az összhatást: A hálás lengyel nemzet tisztelettel adózik a magyarnak, mert a fenyegető bolsevik agresszió visszaszorítására baráti segítségül 22 millió lövedéket, 100 millió karabélytöltényt és jelentős tüzérségi lőszert küldött a Weiss Manfred Művekből. Ilyet is ritkán fogalmaznak meg! Az ilyet rendszerint tagadni szokták, ahogy fordul a politika kereke. Az 1838-as árvíz és az átköltöztetés emléktáblája az hivatal oldalán, a Petz Ferenc utca felől látható. 1938-ban avatták.
2012 nyarán újraállították az Országzászlót is: pontosan oda, ahol 1938-1944 között állt, mert 1944-ben bombáknak esett áldozatul. Most egy impozáns szökőkút 8-10 méterre felszökő vízsugarai adnak hátteret. A parkot Nagymagyarország vármegyéinek címeres kövei határolják. A tér túloldalán álló „Magyar feltámadás” című I. világháborús emlékművet, amely 1929-ben lett felavatva, 2004-ben újították fel. E két emlékmű mi mást bizonyítana, mint hogy a csepeliek inkább szakítanának a Vörös Csepel örökségével.
A Soroksári-Duna kettős hídje: a HÉV és közúti forgalom bonyolítására. Háttérben a Nagyvásártelep csarnoka
Csepel erősödő köldökzsinórja
A „relaxáció” már a szürkületbe nyúlt, de felfrissülve a hazabiciklizés mellett döntöttem. Követtük a bicikliutat, ami a régi Csepel határához érve átvezetett a Teller Ede úton. De ott megálltunk egy negyedórára: egy különösen hosszú vasúti szerelvény vánszorgott a Szabadkikötő felé – keresztezve minden utat. A HÉV vonalát követő töltésen kellemes levezetés várt ránk a következő közel négy kilométeren keresztül. Logikus, hogy ott a közepén a legmagasabb a sziget: balra a kikötői telepek – amiket nem látni -, jobbra mérsékelt övi „dzsungel” látható.
A HÉV ezen észak-déli nyomvonalát csak 1951-ben építették ki, amelyen át 14 perc alatt be lehetett érni a központba. Ekkor épült a gyorsvasút „régi vágású” íves acélhídja, amely egy kicsit „feldobja” a közútit. Korábban a Soroksári úton keresztül járt gyorsvasút Csepelre – 45 perc alatt. A Soroksári-Duna felett közvetlenül a Kvassay-zsilip alatt építettek hidat 1926-27-ben. A kétnyílású gerendahíd 97,5 méter hosszú volt. Sajnos 1944-ben felrobbantották a németek, de 1946-47-ben más hidak roncsainak felhasználásával hasonló formában újjáépítették. 1999-ben hozzáláttak a 70 év alatt elavult híd újjáépítéséhez, mivel jelentősen nagyobb forgalmat kellett elszenvednie, s most ezen az új hídon járhatunk. Jó kilátás esik róla a szinte álló Soroksári-Duna-ágra, amelynek jobb partjánál levitézlett hajók, bárkák rozsdás tarkasága vesztegel.
A kerékpárúton aztán kereszteztük a Kvassay utat, érintettük a volt Nagyvásártelep hajóállomás helyét, és a Rákóczi hídon át hazapedáloztunk.
Kanusok a Kvassay-(vízbeeresztő)zsilip, hajózsilip és erőmű előtt
Kenu a Kvassay híd és a zsilip között
A következő nagy csepeli körrel nem vártuk meg az enyhébb napokat, de betettük a fürdőruhákat… Mintha csak a néhai Dunapart vonalát követtük volna, begurultunk az Egyetemváros ívére, majd a Budai alsó rakpart járdáján – a Zöld Pardont megkerülve – a Rákóczi hídra kerekeztünk. A Művészetek Palotája mögött akkor, mint mindig, mindig megnézem a Hungária malom több mint száz éves ikertornyait. Nemrég hasznosították – bohém módra. Remélem fennmarad az ódon épület.
A csepeli szigetcsúcsot megcélozva begurultunk a jelenleg „Duna city” néven futó területre. A nagyobbik felét rozzant kerítéssel vették körül – furcsa, nagy épületek álltak a gyom-felverte aszfaltos tér szélén. Minket a hőség is a Helyi kikötő utcába kergetett, s begurultunk a kettős híd alá. Az árnyék, a lombok, és a közeli zöldes víztükör látványától máris felpezsdültünk. Nem is beszélve annak a rögtönzött árnyékolóval kiegészített kenunak a látványától, amelyben egy kis család „csorgott” lassan a Kvassay-(vízbeeresztő)zsilip, hajózsilip és erőmű előtt. Megvártuk az első HÉV-et…
A Soroksári-Duna-ág képe a hídról a volt nagybani piac csarnokával
Zeiss-Dywidag és klinkertégla
Nemsokára ismét ott álltunk a flaszter szélén, s a kerékpárút két robosztus kőoszlop közé vezényelt bennünket. Az egyiken még ott volt az eredeti sátortető. „Ferencvárosi kikötő” – ez állt a másikon.
Már tudom, hogy az az elhagyatott terület, egykor a főváros élelmiszer-ellátásának egyik legfontosabb helye volt: a Nagyvásártelep – a régi nagybani. A vízi (kettő kikötő), vasúti (20 vágány), illetve közúti közlekedési kapcsolattal rendelkező terület hatalmas épületeit Münnich Aladár tervezte 1930-32-ben. Ma már csak kettő idézi fel a sodró lendületű vásárteret. Az első világháború utáni városrendezési tervei sem hazudtolják meg az 1930-as évek modernista szemléletmódjához képest is lendületes vonalvezetését.
A 11 ezer négyzetméteres csarnokban – amely Zeiss-Dywidag vasbeton donga-lefedést kapott – 6-8 méter magasan álltak a ládák, konténerek, amelyek közé alkalmanként a teherautók is beállhattak, hogy megpakolják őket. A 234 méter hosszú 42 méter széles és 17 méteres belmagasságú csarnok folyó felőli oldalán rakodóperon nyújtózott el, amely most olyan üresen ásít, hogy szinte érezni a vákuumot… A csarnok egy híddal kapcsolódik a klinkertéglás irodaházhoz, amelyben régen – el sem hinni már! – vendéglő, posta, bank, rendőrség, vasúti és vámkirendeltség üzemelt, valamint a csarnokfelügyelőség, nagykereskedők és bizományosok irodái, kazánház, transzformátor és egyéb kisebb helységek kaptak helyet. Ehhez már dukált egy páternoszter is! Már csak egy államosítás és egy privatizálás kellett ahhoz, hogy ilyen siralmas állapotba kerüljenek.
Van itt hely! Münnich Aladár tervezte 80 évvel ezelőtt…
Olimpikonok tapossák majd?
2004 óta védendő műemlékek. No, ugyan volt már ilyen máshol, mégis eltűnt… Reméljük, hogy a már említett városfejlesztésbe csak beleférnek Münnich épületei, és a sivárság idilli lakó- és rekreációs övezetté válik egy Dunaparti sétánnyal. Ám éppen most merült fel a 2024-es Olimpia budapesti rendezésének lehetősége. A főváros vezetése éppen a Csepel-Szigetcsúcs elhagyatott területét, a Ferencvárosi kikötőt és a volt Nagyvásártelepet nézte ki a rendezvények központi helyszínéül. Ha Budapestre esne a választás, 2024-ben milliók taposnák a mostani szemetes ugar helyét…
Harsáczki György
