Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (1. rész)

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

A Nagy ár mementoi és a mártír püspök   Abszurdnak hangozhat, mégis megtörtént velünk, hogy Győrbe megérkezve nemhogy lefoglalt szállásunk címe, de a neve sem jutott eszünkbe. Egy nappal korábban jöttünk volna, ám egy gyomorrontás miatt el kellett napolnunk győri utunkat: annak rendje-módja szerint lemondtuk, majd délután ismét megrendeltük a szállást interneten. De kizökkentünk a szabályos kerékvágásból – nem foglalkoztunk szállásunkkal, örültünk, hogy elindulhattunk. Már az állomásról kijövet figyeltük, hol tudakolózhatnánk. – Ott egy utazási iroda! – s a zebrán átkelve beléptünk. A helység túlsó végében egy valutaváltó „cassa” üzemelt, s az ajtónál, a pult mögött egy fiatalember ült fehér pólóban. -          Jó napot kívánok, sajnos olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert… Kakaskert, vagy ilyesmi. Tudna segíteni, van-e esetleg egy prospektus, egy panzió-jegyzék… -          Hát… - kezdte meglepetten a fiatalember – nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb, mivel én nem vagyok idevalósi, és tulajdonképpen biztonsági őrként dolgozom itt… - mondta zavartan. Hát igen! Szerintem minden utazó átélte már azt, hogy egy városban, vagy faluban bárkinél érdeklődik, az vagy nem odavalósi, vagy külföldi, vagy néma. Mert olyan is volt már… Továbbmentünk, s csakhamar észrevettünk egy táblát, amely a Tourinform irodához vezetett bennünket. Több száz méteren át követtük kitartóan, majd beléptünk a sétálóutcáról nyíló üvegfalú épületbe. -          Miben segíthetek? – hajolt ki egy csinos, fiatal kis hölgy egy errébb lévő pult mögül. - Nna, egy kedves szó… már jól indul a dolog, szerencsére – gondoltuk. -          Kezét csókolom, biztosan tud segíteni. Olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert a nevének a vége… Kakaskert esetleg, vagy Tyúkkert... Ha tudnának néhány panzió nevet mondani… -          Hát sajnos nem tudok segíteni, mert én eladó vagyok a souvenir-üzletben… - csipogta az egyenruhás hölgy őszinte sajnálattal. – De az első emeleten biztosan tudnak segíteni, mert ott van a Tourinform iroda… Fejemet közepes amplitúdóval ingatva, halványlila gőzzel a szemem előtt lépcsőztem fölfelé. Reméltem, hogy bírom idegekkel, amíg tud valaki segíteni. Felértünk az emeletre, ahol jó pár lépésre megláttam a pultot. A félreértések elkerülése végett így kezdtem: -          Jó napot kívánok! Ismerősek Győrben? -          Hááát, attól függ… - válaszolta bizonytalanul egy fiatal hölgy és idősebb kolléganője. -          Tudják, azért kérdezem, mert már a harmadik helyre kell tovább-bandukolnunk… - ekkor odaértünk eléjük. – Abban a hülye helyzetben vagyunk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást itt a belvárosban, de mire ideértünk, elfelejtettük a panzió nevét. De, ha hallanánk, azonnal beugrana! Szóval egy panzió nevét szeretnénk megtudni – adtam elő a helyzetet harmadjára is. Az idősebb hölgy erre két kezével két oldalról megfogta a fejét, fájdalmas arcot vágott és azt mondta: - Ajjajjajjajj! Közel volt az összeomlás, nem tudtuk, mit mondjunk erre. Mire, ha nem ilyen kérésekre vannak felkészülve itt, az Tourinform irodában? Mondjuk „Hol lehet 800 grammos belga babkonzervet kapni?”, esetleg „Milyen feltételekkel lehet ipari méretű betonkeverőt lízingelni?”. De elhamarkodottan ítéltem. Mert a hölgy néhány másodperc gondolkodás után kimondta a bűvös szót: Katalinkert? -          Ez az! – kiáltottuk.
A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

Evezőkkel a sétálók között Egy térképen meg is mutatták nekünk a Katalinkert helyét a Bécsi kapu térnél: „ott nincs utca, de van egy kis udvar…” Ezek után már magabiztosan mentünk, kezünkben volt minden információ. A sétáló – Baross Gábor – utcán alig tettük meg az első lépéseket, beleütköztünk a Csónakos szobrába. Tapasztalat, hogy a város közepén egy evezős, rendszerint árvízre utal… Győrt 1954-ben öntötte el – részben - a Duna, és a Rába, mivel ilyenkor már összemosódnak az egymásba siető folyók. Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása, igen népszerű a sétálók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de rövidesen láthattuk, hogy az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. A sétálóutcáról Sárkányölő Szent György szobránál tértünk le az Aradi vértanúk utcája felé. Rieger Tibor alkotásán egy kicsit magába zuhant a sárkány…   Nimród is vadat ment… Csak a sétálóutcán volt nagyobb gyalogosforgalom, a kedves – és többnyire felújított – barokk, rokokó és romantikus stílusú kis lakóházak közé a hétköznapok, nyugodt őszintesége költözött – de jó is a holtszezon! - Maguk győriek? – kérdezte egy furcsa viselkedésű fiatal nő a Karmelita templomnál – Adjanak 400 forintot és imádkozom magukért a templomban! – mondta gyorsan és a kétszáz forinttal elsietett. A városban töltött két nap alatt alig fél tucat elhanyagolt külsejű embert láttunk. A Bécsi kapu tér (Győr egyik legjellegzetesebb tere) fürdött a februári napsütésben. Kisfaludy Károly szobra olyan méltóságteljesen áll a rokokó-copf Ott-ház előtt, mintha Baross Gábor, a Vasminiszter lenne. (Én egy napig ebben a hitben ringattam magam…) Legalább három sarokerkély néz ide, amely annyira jellegzetes a Rába-parti városra. Megpillantottuk a Püspökvár lapos tetejű tornyát is, amelynek meglátogatása (megmászása) elsőként szerepelt terveimben. A téren szembesülhettünk azzal a csodálatos felismeréssel, hogy a panzió a Káptalandomb tövében, a néhai belső vár szélén található. A domb a Mosoni-Duna és a Rába hordalékkúpja. Somogyi József szobra mellett siettünk el, amelyen egy férfi őzikét tart. Előző tapasztalatom szerint ez is köthető árvízhez, mivel kisállatot így szoktak menteni. Bizony, a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését, ám ma „Nimród” a neve. A panzió udvarára a Püspökvár magas tégla-várfala nézett, nyáron kellemesen hűvös és zöld lehet.   Vitézek a Sforza-bástyánál Nem tétlenkedtünk – néhány táskánkat lepakolva ismét az őzikés férfi körül keringtünk. Éppen a szoborra néz a Lapidárium rusztikus kapuja, amely mögött egy 16 méter hosszú „alagút” vezet a Sforza félbástya Sforza-udvarába, amely a néhai városkapuk maradványait és „egyéb várostörténeti emlékeket” rejt. A rózsaszínes Múzeumház előtt kombinált jegyet kínáltak fel nekünk a Káptalandomb látnivalóihoz, de nem tudtuk volna kihasználni. Elvarázsolva sétáltunk fel a feljáró bazaltkockáin – csak halvány emlékeink voltak Győr váráról, amely inkább a várban található egyházi központ. Sajnos a Rábára néző falak tetejére nem lehet kisétálni… Az első kisebb térre Eörsi Péter hajdúkapitány és Pálffy Miklós hadvezér a hatvanas évek stílusában kifaragott domborműve nézett le egy ódon kapu szomszédságában. Pálffy, a „győri hős” a híres, Győr várát visszafoglaló sereg egyik vezére volt, Eörsy pedig, aki Esztergom várkapitánya is volt, szintén ott „serénykedett a visszafoglalásnál. Ő Pest falai alatt halt meg 1602-ben, amikor sikerült kiverni a törököket a városból.  
A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

Gótikus és klasszicista jegyek – római alapokon Az út innen a Káptalandomb tetejét elfoglaló székesegyházhoz vezetett, mely rendhagyóan széles, klasszicista stílusú homlokzatával az egész teret uralja. Emléktábláinak tanulmányozása után a domb legrégebbi épületének, a római alapokra emelt Püspökvárnak a kertjébe léptünk. A homlokzatán reneszánsz, gótikus és klasszicista stíluselemeket is viselő torony előtt Boldoggá avatott Apor Vilmos püspök nemrég állított szobra köszönti a látogatót. Győr történelméhez már szorosan kapcsolódik a mártír halált halt püspök, akit részeg szovjet katonák lőttek le a Püspökvárban, miközben ő az odamenekült nőket oltalmazta előlük. A kilátó-látogatás a püspök életútjának kiállítását, és egy kis várostörténeti tárlatot is magába foglalt. A belépőjegy vásárlása napjainkban a 15. században hozzáépített, egykori, emeletes(!) kápolna gótikus keresztboltozata alatt történik - innen léptünk a vártorony átjárójába, az ún. menekülő folyosóra. Itt jól látható a két kapu – két irányban – középen a néhai védőrostély rése, kétoldalt pedig gótikus ülőfülkék sora vezet a belső kert rácsozatához, amelyen keresztül a püspök emléktábláját láthattuk. Az északi épületrészben, a kazamata hat helysége ad helyet a 2004-ben berendezett Apor-kiállításnak, ahol bepillantást kaptunk az 1945-ös állapotokba, hogy milyen körülmények között bújt meg itt közel 400 nő és gyermek.   A gyilkosság Amikor azon az estén az egyik lányt üldöző katonákat – mindössze erélyes fellépésével -, kergette kifelé, egyikük visszalőtt géppisztolyával, s a három golyó közül egy Apor püspök gyomrába fúródott. 7-8 kilométert cipelték hordágyon a városon át, hogy petróleumlámpa fényénél megműthessék, de hiába. Másnap, április 2-án elhunyt. A történteket néhány szemtanú visszaemlékezései hozzák testközelbe, filmvetítés segítségével, de a téglaboltozatos helységekben nagyobb részt az erdélyi nemesi származású Apor püspök életét követhettük. Utólag hívták fel a figyelmünket a püspöki palást felett látható három golyó ütötte nyomra.

(folytatjuk)

Győr - támad a víz, támad a reneszánsz (2. rész)

Ereklyék és ingatag tornyok bazilikája

  Püspökvár – felsőfok Nekiláttunk a csigalépcsők megmászásának, s közben kiderült, hogy ebből a „lépcsőházból” átjárók ajtói nyíltak az épület szintjeire. Az első toronyszobában várni kényszerültünk, mivel előttünk egy nagyobb csoport araszolt a fel a vas csigalépcsőn a következő szintre. Ezalatt a torony építési periódusait követhettük figyelemmel egy kisfilmen - a falakon az épület történetét és néhai elöljárók festményeit nézegettük. Aztán kiderült, hogy föntebb van még egy ilyen szoba, de ott is volt mit nézegetni: Győr nemeseinek festményei alatt egy jókora – jól betájolt - panorámafotó volt kitéve az 1960-as évekből, egy pedig a 19. század végéről. Amikor lesétált egy pár a kilátóból, megkérdeztük, hogy hányan vannak még fenn – először magyarul, majd németül és angolul. A férfi nem értette, és megkerülve a kérdést lelkes „very nice”-szal válaszolt, aztán azt mondta „ten”. Miközben lejjebb lépcsőztek, mintha franciául beszéltek volna… Ekkor felmentünk, és két embert találtunk fönt… (Ismét egy pont a külföldiek kapujába a nyelvtudásukat illetően.)   Hol a szilaj Rába siet beléje… Fent kellemes napsütésben élvezhettük a körpanorámát. A legszembetűnőbb látnivalók a közeli hatalmas székesegyház tornya, a Rába és Mosoni-Duna, valamint azok hídjai voltak. A folyótorkolat földnyelvének végéről egy Pegazus szobor és lovasa néz a két folyó vize közötti színbéli határvonalra, mivel a Rába hordaléktól sárgásabb vize egy jó darabon még nem keveredik a Mosoni-Duna tisztább vizével. A földnyelvet ma a lezárt strand uralja - a közepén emelkedő, feltűnő, 16 méteres obeliszket kevesen ismerik. A Cziráky-emlékművet a századforduló táján végzett Rába-szabályozás irányítójának, Cziráky Bélának a tiszteletére állították 1913-ben. A mellette található úszómedence is tőle kapta a Cziráky nevet. Azt nem tudtuk magunkba fojtani, hogy a hatalmas győri színház tetejét ne hasonlítsuk a veszprémi „Kádár-csúszdához”…   Kegykép, tumba és ereklye A székesegyház homlokzatán a lezárt bejárat mellett II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-i látogatásának emléktábláját fotózhattuk le, de a látogatásnak több emléke is van a templomban. A bejárathoz legközelebb egy ír vonatkozású ereklye lepett meg bennünket. 1655-ben Walter Lynch, üldözött ír püspök Győrbe hozta magával a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázoló képet, amely - halála után - 1697 március 17-én, Szent Patrik napján vért könnyezett. (1900 körül analizálták is: valódi könny és vér keverékét tapasztalták.) E mellékoltár előtt is imádkozott a pápa – jelezte egy emléktábla. A templom két megismertebb látnivalója az 1404-ben felépített gótikus Héderváry-kápolnában látható Szent László hermája, illetve Apor Vilmos sírhelye. A herma, Szent László portréját formázó ereklyetartó a szent király koponya darabját őrzi, s a 15. századi magyar ötvösművészet remeke. „Eredetije” a nagyváradi templomtűzben semmisült meg, de az ereklye megmaradt. Különlegessége még az, hogy a szoborportré az egyetlen hiteles Árpád-házi királyábrázolásunk. Apor Vilmos síremléke – bár szűk helyen van – igen szép. A vörös márvány tumba (szarkofág) ötvözi a reneszánsz emberábrázolást a szecessziós formákkal, s a tumba mögötti mozaik angyalai kecsesek, finomak. 1948-ban, néhány évvel halála után készült, ám a temetést a belügyminisztérium betiltotta(!). 1983-ban került ide, végleges sírjába. Természetesen itt is járt II. János Pál pápa, aki 1997-ben boldoggá avatta a vértanú püspököt.   „A művészettörténet képeskönyve” A székesegyház 11. századi elődjét a tatárok pusztították el – az apszisa maradt fenn ebből a korból. (Elég tekintélyes ám!) A gótikus stílusban újjáépített templomot a 16. században érte újabb csapás-sorozat: ledőlt az egyik, majd egy villámcsapás miatt a másik tornya is, a törökök - ezzel párhuzamosan - ágyúállást építettek a templomhajóba, lőszerraktárat a kápolnába, istállót a főhajóba, de „baj” volt ezekkel a tornyokkal mindig: a 17. században újjáépített székesegyház leomlani kívánkozó tornyát is a már említett robosztus klasszicista homlokzattal tudták jobb belátásra bírni. A gótikus székesegyház csúcsíves ablakiból ma is látni néhány csúcsot a mai ablakok felett. S nem hiába kapott II. János Pál annyi táblát: ő emelte bazilika rangjára. Kicsit „megrázva” léptünk ki a kapun a jóval enyhébb kinti levegőre. Micsoda nagy, történelmi események tanúi ezek a falak! Körbesétáltuk a bazilikát, s az Apor Vilmos téren egy apró templom alapfalaira találtunk: az Árpád-kori Szent Lázár plébániatemploméra. A gyöngykavicsos beton nem tűnt elegáns megoldásnak… Fölötte a rokokó Szent Mihály szobor áll, amint letaszítja Lucifert. Ma is aktuális…   Csillogó Frigyláda – feldúlt vásártér A Zichy Ferenc látogatóközpont udvarán gyorsan átsiettünk, nehogy ismét valaki elénk ugorjon egy kombinált jegy-ajánlattal… Az enyhe, macskaköves úton számos – jellegzetesen – győri zárterkély előtt sétáltunk le a Gutenberg térre, amelyen azonnal beazonosítottam a már olvasva ismert Frigyláda-szobrot, amely azon furcsa esemény emlékére állíttatott, amely során egy kolostorban bujkáló, majd kiszökésekor leleplezett katona üldözése folytán a körmenetre és a papra rontottak a rend őrei. Miután a pap kezéből a monstranciát (körmenetek elején tartott liturgikus tárgy, mely sugárzó Napra emlékeztet) is kiverték, a katonák túlkapása miatt, III. Károly király engesztelésül ezt a káprázatos, barokk szoborkompozíciót emeltette 1731-ben. Innen már láttuk a turulos Duna-hidat, amely vonzott minket magához. A Jedlik Ányos utcán gyorsan az előtte nyíló Duna kapu térre értünk, amely teljes egészében fel volt „túrva”, és el volt kerítve. Nem volt „épületes” látvány, miután „A Bástya utca északi oldalának lebontása után 1938-ban alakult ki a tér mai formája, melyet Győr egykori északi kijáratáról neveztek el Dunakapu térnek”. Már ekkor megfordult a fejemben, hogy egy ilyen nagy múltú belváros szélén nem bukkantak-e a régi városfalakra? Erről a saját szememmel nem tudtam meggyőződni. Az egykor kopár, aszfaltos tér átalakítása körül már legalább három éve folynak viták Győrben. De erre még visszatérek. A Kossuth-hidat 1929-ben építették, s bár 1945-ben a németek felrobbantották, 1950-től ismét szolgálja a Révfaluba tartó forgalmat. A túlpart csónakháza, a Regatta - szemlátomást – a 20-as, 30-as években épülhetett, az élénkülő vízisport-élet bizonyítékaként. Miután itt már a 17. században is állt híd, nem meglepő a fák árnyékában meghúzódó barokk Nepomuki-szobor. Tavaly ennek is letörték a glóriáját – ezért most egy kis aranyozást is kapott.   Árvízjel túl az iskolán Csak másodlagos látnivalónak tartogattam a győr-révfalui árvízi emlékművet, ám átérve a folyón, vérszemet kaptam. – Ugye, belefér az időnkbe… - kezdtem óvatosan, de könnyedén továbbsétáltunk. Néhány épület után egy furcsa, hullámzó kerítés jött szembe. Bizony, nincsen város szecesszió nélkül! A győr-révfalui általános iskola Lechner Jenő tervei alapján épült fel 1911-re, és matyós virágcsokrai után Tulipános iskolának hívják. Magyaros stílusa a kecskeméti Cifra palotára emlékeztettek. Olvastam, hogy akkoriban a gyerekek a tanításon kívül konyhakertészkedéssel, fafaragással, háncsfonással, a lányok pedig kézimunkával foglalkoztak, a hiányzás pedig pénzbüntetést vonhatott maga után! Kevesebb „jog”, de több józanság volt... Kapufélfáján már ott volt az „elrendeltetett”, szabványos dohányzást tiltó tábla. Ki meri nem komolyan venni?! Nemsokára elértük a körforgalmat, ám már messziről láttam, hogy az emlékmű domborművét ponyvával „téliesítették” – becsomagolták. Igen bosszús voltam, mert egész télen még hideg sem volt. Így vendéglőt kezdtünk keresni, de amint az úttest közelébe léptünk a járdán, hogy körülnézzünk, az autók azonnal megálltak, így kénytelenek voltunk átmenni több zebrán. Nyugati a mentalitás, vagy hétvégi gesztus? Emiatt nem is arra indultunk el, amerre akartunk, de egy vargabetűvel mégis csak az emlékműhöz jutottunk. Azt nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, de az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható.

 (folytatjuk)

Szigorúan ellenőrzött vonatok…

A Gyermekvasút kávéillatú hátországa
Popej - először

Popey - először

  A március 15. nálam már összefonódott a Gyermekvasút élményével, amely a háromszor teljesített „Gyermekvasút nyomában” nevű teljesítménytúrának köszönhető. Az idén ugyan nem ide készültem (kell a változatosság), ám másodunokahúgom ide készült barátaival, és magukkal hívott. Most a társaságon lesz a hangsúly – gondoltam –, nem bánom, ha ismert terepen sétálok… Valóban a társaságra „esett” a hangsúly, mert a túrára nem (hihi)! Mivel nem is kívántak 21 kilométert teljesíteni, nem neveztünk, és a Normafáig meg sem álltunk - busszal. Itt azért meg kell említenem azokat a belső információkat, amelyekkel a körlevelezésben találkoztam: „Oscar majd búcsút vesz a vasúttól, érintünk minden ismerőst, meglátogatjuk a Hűvösvölgy GYV Múzeumot…”   Fifikás ifik… Nos, a magyarázat elég gyorsan kikristályosodott amikor, a normafai rétesezés után a legrövidebb úton a Csillebérci állomásra siettünk, ahol nem a színes mázas úttörő zászlófelvonásáról is ismert állomásépület várójába tértünk be, hanem az „állomásfőnökségre”. Az épületen eredetileg három sgraffitó díszítette, de kettőt kerámia-domborműve cseréltek 1954-ben. (Pedig 1948 és 1954 eléggé ugyanaz a politikában…)
A Kapcsolat.

A Kapcsolat.

Az állomás csapatot régi, kedves ismerősként üdvözölte a gyerekvasutasokra felügyelő „felnőtt dolgozó”, és a bő tízfős társaságot beljebb invitálta. Csapatunk egykori gyermekvasutas tagjai, a volt ifivezetők az irányítópulton bemutatták annak a néhány lánynak a jelzők és a váltók kezelését, akiknek ez kimaradt az életéből. Én csak értetlenül álltam mellettük – a gombok, lámpák nekem semmit sem mondtak... Az állomáson két fiú és egy lány (láthatóan általános iskolások) teljesített szolgálatot – „teljes díszben”, kokárdával, kitüntetésekkel, egymást kerülgetve telefonáltak és kapták fel időnként az ősi tervezésű telefonkagylót, valamint bőszen naplóztak. Még bevonulásunkkor jól összezavartuk őket, de ekkor egyikük kifutott és fogadta az egyik Mk45-ös dízelmozdony vontatta szerelvényt, amelynek vezetője, Popey szintén a kedves ismerős-körbe tartozott. A társaság kifutott, és gyorsan megszállták a beálló dízelmozdonyt: elsőként Bogi mászott fel a fülkébe és készültek el róla az első fotók – „beavatás”-szertartás jelleggel. Aztán mindenki, aki csak akart, s végül az éppen kéz alatt lévő „naplózó-forgalmi szolgálattevő” kezébe nyomtuk a fényképezőgépet - még egy feladatot adva neki – hogy bennünket megörökítsen. Kemény dió volt, mivel folyamatosan jöttek keresztbe a turisták. Aztán Popey lassan kigördítette a vicinálist.   Integess, amíg bírod karral!
„Összébb, összébb!”

„Összébb, összébb!”

Az állomásfőnök kávéval is megkínált bennünket, de közben bedobta a csalit is, miszerint: - Ki akar felmászni a padlásra? És ez bejött, mert két érett személyiség kivételével mindenki megmászta a létrát, habár fent – a „főnök” szerint - semmi sem volt. Eljött a vasutas sapkás portrék ideje is – természetesen tárcsával, természetesen inkább lányokkal. Újabb szerelvény köszönt be Csillebércre. A jegykezelő srác zakója láthatóan nem az ő mérete volt – ujjai mintha kályhacsőben tűntek volna el… A lányka többször felpattant, hogy jegyvásárlókat szolgáljon ki, néhány perccel később pedig újabb vonat érkezett az állomásra a Széchenyi-hegyről. Egy kis ideges futkorászás után még éppen elhangzott a „…vágányoknál vigyázzanak”, és begördült az ikervonat. Ezt követően – bő egy órás „kikapcsolódás” után - lassan elhagytuk az állomást, és a sínek mellett bukdácsoltunk a budakeszi erdő bükkjei felé. (Szembe elhúzott az ABamot 2 motorvonat.) Úgy látom az egykor szép, terebélyes fák sorra mennek tönkre, a sínek mellett letört, hatalmas ágak feküdtek. Ekkor – hát nem igaz!:) – újra feltűnt Popey szerelvénye, és megint integethettünk. Vajon, ki fogja előbb megunni?   Így lopjunk magunknak kutyát..! Gyorsan a Virágvölgy állomásra értünk, ahol ismét egy ismerőst köszönhettek a fiúk, s a kedélyes negyed órában újabb vonat beérkezését rögzíthettem. Pár évvel ezelőtt itt óriási gőzmozdonyt kaptam lencsevégre izmos füstfelhővel, de most alkatrészre várva pihent valahol… Felfelé indultunk a Libegő műútja felé, hogy aztán kényelmesen az Erzsébet kilátóhoz sétáljunk. Közben találkoztunk egy kutyáját elveszítő kutyatulajdonossal, aki leírta nekünk az elveszett kutyust és megadta a telefonszámát – hátha. A sétányon egyszer csak megpillantottunk egy a leírásnak megfelelő kutyát, aminek volt nyakörve is, ám nem volt sehol a gazdája. Nosza, körbe is vettük az állatot, és hívtuk volna az illetőt, ha nem az az egy lány búcsúzott volna el tőlünk, aki felírta a számot. No de elértük őt is, aki elkezdte diktálni a számot, amikor felhangzott a közelből az „Engedjék el a kutyámat!” dühödt kiáltás. Hát elengedtük… elsomfordáltunk… Tündéri kitérő A kilátónál már kellemetlen idő fogadott minket, az 1910-ben átadott, neoromán stílusban épített kilátón fürtökben lógtak látogatói… Levágtunk a János-hegy meredekén a műútra, majd az átjáróbarlangot, és a Libegőt is érintve leértünk a látványos Tündér-sziklához. Az idő ekkor már meglehetősen borongós és szeles volt, nem volt jó érzés kiállni a szikla tetejére. Innen egy könnyű sétával értünk ki a Szépjuhásznéhoz, ahol (nahát!) éppen feltűnt Popey , és rohanhattunk integetni – nevetve. A szabadtéri ebédelésnek már lőttek, ezért egy kis sajt-büfézés után elindultunk a legrövidebb úton a Hűvösvölgybe.  
Tiszteletadás..!

Tiszteletadás..!

A mosoly vonata – és a mosoly múzeuma Az állomás előtt Oscar egy búcsúfotót akart készíttetni magáról, amelynek eredetije sok évvel ezelőtt készült el. Míg rekonstruálták az egykori mozdulatot, kisétált egy váltókezelő kisvasutas sárga zászlóval, és várta a vonat „kipöfögését”. Aztán egy jó hosszú öt perc múlva kigyúltak a fényszórók és kikígyózott a soron következő Mk45-ös, amelyet a váltós tisztelgéssel engedett el maga előtt. A többiek ekkor már „bevették” az állomásfőnökséget ahol ismét, a már ismert meleg fogadtatásban részesültünk. A kávé ugyan már elfogyott, így egy kis beszélgetés után megcéloztuk a szomszédban „üzemelő” Gyermekvasút Múzeumot. Itt is volt egy „beépített ember”, a Süti. Míg a teljesítménytúra beérkezői a bélyegzésért álltak sorba, Süti körbevezette barátait az apró múzeumban, amely nemrég „frissült”. Birtokba is vették az egyik friss „Szemed a pályán legyen!” madzagos táblás ügyességi játékot, de nem sokkal később már a fényképező paravánnál alakult ki „harci ricsaj”: sikerének kulcsa a jól kiválasztott régi fotó, és a megfelelő nagyságú kivágat. Végül – az ifik csípős kommentárjaival – megnéztünk majdnem három kisfilmet az Úttörővasút-gyermekvasútról. Az 1998-ason szinte minden szereplő kisvasutasnak fújták a nevét…  
„Ilyenek voltunk...”

„Ilyenek voltunk...” - a múzeum vitrinéből

Kis Piroska - kicsiben A kiállítást 1992 előtt csak illusztris vendégek láthatták, mivel az egykori üzemfőnökségi épületben volt látogatható. Sok képi emlék mellett számos tárgyi emlék idézi a kisvasút 66 éves múltját. Régi és ma is használatos kocsik makettjei, valamint az első motorvonat, a Kis Piri óriásmodellje is látható a pályákon átpöfögő vonatokról, szolgálati helyekről, létesítményekről készült számtalan fényképfelvétel mellett. A nagyobb tárgyi emlékek közé az MAEF3 típusú „ősi” pénztárgép, százéves, a rusztikus kéregjegy készítő gép, az állomásközti távbeszélő készülék és az egyenruhák tartoznak.   Letszgó! Legyél Te is gyermekvasutas! – ezt akár én is mondhattam volna, de egy plakáton ezen kívül el is olvashattam, hogyan léphet egy gyerek ebbe az elvarázsolt miliőbe. Először is csak olyan 4., 5. és 6. osztályos lányok és fiúk jelentkezhetnek, akiknek legalább 4-es tanulmányi eredménye van! Ezen kívül már csak ajánlás kell az iskolától, engedély a szülőktől és az egészségügyi alkalmasság igazolása. A januárban és októberben kezdődő, négyhónapos tanfolyamok oktatásait pénteki és hétvégi napokra igazítják, hogy a gyerekek iskolai elfoglaltságait ne zavarják. Az órák egyaránt folynak tanteremben és a kisvasút pályája vonalán. A tanfolyam végén sikeres vizsgát tevő gyerekek, 15 csoportba kerülnek. Először tanuló szolgálatot látnak el, majd a szolgálati napok alatt megismerkednek a beosztásokkal – a felnőtt dolgozók felügyelete alatt. Ha a gyerekvasutasok 14. életévük betöltése után innen is elballagnak, de két évet még ráhúzhatnak, ha kiváló a teljesítményük. Aki még ezen túl is ragaszkodik az apró vasút világához, az ifivezető tanfolyamra készülhet. Hogy van-e elég jelentkező? A gyerekek számára 1948 óta – amióta átadták az első szakaszt – változatlanul vonzó a kisvasút. Napjainkban kétszer annyian jelentkeznek gyermekvasutas-oktatásra, mint korábban, s az 1980-as évek óta nem volt ilyen népszerű váltót állítani, tárcsával inteni, mint mostanában… A Gyermekvasútra keresztelt Úttörővasút ma szinte reneszánszát éli – a legjobb éve 1961-ben volt.

Harsáczki György

A tanfolyamok felől érdeklődni lehet: Budapest, Hűvösvölgy Telefon: 06 1 397- 5393 www.gyermekvasut.hu e-mail: oktatas@gyermekvasut.hu