Téglabástyák az ár felett

 

Az győr-révfalui árvízi emlékműhöz érve nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, de végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható. Az emlékmű oszlopának magasságában állt volna a víz? Ezzel, a „fejembe ütött szöggel” léptem be a pizzériába, s rendeléskor e felől tudakolóztam a felszolgálótól – aki természetesen nem volt odavalósi -, ő pedig megkérdezte a szakácsot. Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! – érkezett a hír. De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Több se kellett: ebéd után nekiugrottunk a környező utcáknak, de mivel egyes helyiek sem ismerték, vissza kellett mennünk pontosabb útbaigazítást kérni. És kaptunk! Nem is nyugodtam, míg végül ott nem álltunk a Zólyom utcai ház előtt – valószínűleg nem állt még 1954-ben, de viseli a táblát. Jóformán csak az 1910-es építésű víztorony „úszta meg” szárazon…

60 éve történt az 1954-es szigetközi árvíz

Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már vagy 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden folyóparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről.

A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével, a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és az átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések július 15-én átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették az ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.

 

Elvitte a víz…

A Szigetköz területének több mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület sérült meg – Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en.

Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Ezrek jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségükért Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok, de segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak!

Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani…

 

Kis Böskét Ányos számolta fel

Nagyon elégedetten tartottunk vissza a belvárosba, de kerültünk a Széchenyi István Egyetem felé, a Jedlik Ányos híd irányába. A Duna-parton, a Kálóczy téren emelkedő barokk templom falát is jól megvizsgáltuk, de nem találtunk rajta árvízi jelet. A templom előtt, a téren ellenben első világháborús emlékmű áll „az elesett 11-es vadászok emlékezetére…” Az 1813-ban létrehozott hősiesen küzdő vadászzászlóaljat – minden zászlóaljjal együtt – a Károlyi kormány oszlatta fel 1918-ban. Az 1933-ban emelt emlékművet 2012-ben avatták újra, azóta díszkivilágítása is van.

Az egyetem felőli oldalon még két „műtárgy” kívánkozott lencsevégre: Varga Imre „Sárkányrepülő” szobra az egri Ikarosz szobrot idézte fel nekem, de lehet, hogy tudat alatt inkább a zalahalápi posztamens-bazaltoszlopok ragadták meg a figyelmemet. A másik viszont egy furcsa hídtorzó volt, amin ez állt: „Vásárhelyi Pál gyalogoshíd emlékjel 1969-2010”. A Kis Erzsébet (illetve Kis Böske) hídra keresztelt gyalogos híd nem véletlenül kapta becenevét: budapesti „anyukájának” megmaradt építőanyagából szerelték össze 1969-ben. Az ország első aszimmetrikus kábeles szerkezetű hídja előtt csak fahidak álltak ezen a helyen – az utolsót éppen az 1954-es árvíz vitte el… Lehet számolni, hogy mennyit vártak a helyiek arra, hogy végre a közúti forgalmat is lebonyolító híd épüljön itt: a Jedlik Ányos hidat 2010 novemberében avatták fel. (Illik tudni, hogy Jedlik Ányos természettudós, feltaláló, bencés szerzetes Győrben tevékenykedett és hunyt el.)

Átsétáltunk a Mosoni-Duna felett az aláereszkedő szürkületben, majd a strand és a fürdő kerítését kísérő sétányon kiértünk a Rába partjára. Pontosabban a Radó-szigeten innen folyó ágára. A kutyás és kerékpáros sétálók között közkedvelt sétány az Ifjúság hídjánál érintette a strand elhagyatott bejáratát. Itt éppen szemben álltunk a Püspökvár hordalékkúpjával, és a Kastély- és Sforza-bástyák megmaradt várfalaival, amelyeket a Rába Kettős hídig kísérhettünk figyelemmel. Elhatároztam, hogy ide visszajövök reggel…

 

A füleket néha a Rába nyaldossa

Győr várának leggyakrabban (még a szerencsi csokoládé-papíron is) bemutatott szakasza a Bécsi kapu tér felől közelíthető meg – ide siettem én is közeli szálláshelyünkről, miután gyönyörű napsütésre ébredtem. A Rába töltésének magasságában átívelő Rába Kettős híd jobb oldalán kis térre lehet lelépcsőzni. Ez a Sforza-félbástya „füle töve”, ahol ugyan nem a tégla-várfalaknak megfelelő korú, de robosztus ágyúk néznek a Radó-szigetre. Az ágyúkat szépen, egyenlő távolságra helyezték el, amelyek közül az egyik éppen Szent István szobrának posztamensére irányul… A Püspökvár tornya felé tekintve ki lehetett venni a Kastély bástya fülét is. Csak ekkor tűntek fel a falak tövében megakadt uszadék fák: Nemrég vonult le egy kisebb ár… A várfalon, több mint két méter magasságban emléktábla mutatja „a valaha észlelt legnagyobb árvízszintet”: 2002. augusztus 17. – Győr 808 méter. A világhálón láthatunk olyan képeket, ahol a vár falai közvetlenül a vízből emelkednek ki…

Egy emléktábla szerint az itt látható falszakasz kazamatái a 16. században épültek gyülekezési helyül, illetve raktározási céllal, korábban pedig itt állt az „Iván ház”, amely börtön volt, és a rabok kápolnája is. Hogy valóban várról beszélhetünk-e Győr esetében, megkísérelem bemutatni a város erődítéseinek történetét.

 

A keltáktól Faraboscoig

Győr – kelta, illetve római nevén Arabona – első erődítéseit a két folyó összefutásánál kialakult – jórészt mesterséges – dombon emelték, ám az a népvándorlás korában elpusztult. Az országunk nyugati végének közelében fekvő város helyzete miatt (a Duna völgye, mint közlekedési útvonal) számos ostromnak volt kitéve. A Püspökvár legrégebbi – alsó – része az ún. menekülő folyosó, és a hozzá kapcsolódó keresztboltozatos helyiség 14. századi eredetű – az alant elterülő település ősének védelme valószínűleg fa és föld építményekre volt bízva. Mohács után, 1529-ben a 150 fős őrség az erősséget felgyújtva elmenekült Szulejmán hadai elől, majd később, miután a törökök az ország középső részén már megvetették lábukat, Győr védműveit 1537-től erősíteni kezdték. I. Ferdinánd király 1558-ban nyolc évre szóló békét kötött a törökkel. Ez idő alatt Győrt – mely végvár és egyben a dunántúli főkapitányság székhelye is volt – elsőrendű erődítménnyé kívánta kiépítetni. A folyamatos megerősítések zömében 1561-1575 között zajlottak a Káptalandomb (a Püspökvár előtt) a régi falak megtartásával, de megszüntették „fellegvár” helyzetét. A várost átlagosan tíz méter magas téglafallal vették körül, amelyeket az akkor legkorszerűbb új-olasz bástyák, más szóval fülesbástyák tagoltak. A terveket az olasz Pietro Farabosco vetette papírra, de nem véletlen, hogy az építkezéseket is olaszok – Benigno és Gabelli – vezették: a várépítésben a taljánok vitték a prímet.

 

Egy tűzvész kapóra jött

A szabálytalan négyzet alaprajzú – reneszánsz módra – erődített város öt sarkára (Kastély-, Szentdombi-, Új-, Közép- és Magyar-bástya), és a két hosszabbik oldalára (Duna-, Császár-bástya) került egy-egy bástya. A Sforza-félbástya csak ráadás volt. A falak tövében mélyített széles várárokba a Rába vizét vezették, északon a Mosoni-Duna védte. Három kapu is épült: a Bécsi (vagy Rába, Vízi) kapu nyugat felé nyílt, a Fehérvári (vagy Sokorói) dél felé, a Duna (vagy Rév) kapu pedig észak felé. A Bécsi és a Fehérvári kapuk felvonóhíddal is rendelkeztek. A városban „modern” derékszögű utcahálózatot alakítottak ki, amelyhez „kapóra jött” az 1566-os tűzvész…

(folytatjuk)

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (4. rész)

Hadicsel, melyért hálálkodott a Nyugat

 

A Haditanács 1577-ben befejezettnek tekintette a „nagy művet”, amellyel Győr a birodalom egyik legkorszerűbb erődje lett. Ez azonban nem akadályozta meg a törököket abban, hogy 1594-ben elfoglalják… Igaz, az ostrom 60 napig tartott, de Győr erődjével szemben – méltán – olyan nagy volt a Császári udvar elvárása, hogy a várparancsnokot és a sáncmestert – mint árulókat – lefejeztette. De Győrt nem lehetett annyiban hagyni – négy évvel később jött el a revans ideje.

 

Ajtóstúl a városba

1598. március 29-re virradó éjjel Pálffy Miklós komáromi várkapitány és Adolf Schwarzenberg bécsi várőrség-parancsnok seregei a legnagyobb titokban gyülekeztek Győr közelében. A török várőrség méltán bízott az erős falakban – a keresztények nem is vállalták az ostromot. Ám Schwarzenbergék tudták, hogy a törökök napok óta élelmiszer-szállítmányt várnak Budáról. Nemsokára egy szekér érkezett a csupán néhány fáklyával megvilágított Fehérvári kapu elé, amelynek hajtói törökül jól beszélő hajdúk voltak. A hajdúk inkább időt akartak nyerni az őrséggel folytatott beszélgetéssel, mint félrevezetni őket: társaik eközben a kapura szerelték a csel „főszereplőjét”, a petárdát. A hajdúk lelepleződése után a robbanás is megtörtént. A francia Vaubcourt alezredes robbanószerekezete olyan erősen megrongálta a kaput, hogy a sereg könnyen bejutott a városba.

A törököket váratlanul érte a betörés – a nagy részük aludt -, ám eszmélésük után olyan erős ellentámadást indítottak, hogy Pálffy Miklós lovas hajdúi mentették meg a bent küzdőket: a lóról leszállva gyalogosan siettek a segítségükre. Az éjjeli ostrom közben Ali pasa parancsára a lőportornyot is felrobbantották – akkor estek el háromszázan a keresztények közül. A pasa – állítólag – két kardot forgatva állta útját Schwarzenbergnek.

 

Nicsak, ki kukorékol?

A kulcsfontosságú Győr négy éves török megszállásához egy legenda is kapcsolódik. Amikor Miksa főherceg 1597-ben sikertelen kísérletet tett Győr visszafoglalására, és elvonult, Ali pasa várparancsnok egy réz(vagy vas?)kakast kovácsoltatott és tetetett a Rév (Duna)-kapura. Azután – állítólag – végigvonult a város utcáin és kikiáltói hangos zenebona mellett ezt kiabálták szerte: „Tudjátok meg, ebhitű gyaurok, Ali bég a legvitézebb török parancsnok Madzsarisztánban. Nem fél ő semmitől, hónapok óta nyitott kapukkal várja a keresztény ebek támadását. Ők azonban Ali puszta nevétől is reszketnek. Akkor kapják vissza Győr várát, amikor ez a rézkakas kukorékolni fog!” – Nos ezek után a kakas – állítólag – rikoltott az 1598-as visszafoglalás éjszakáján. (De már „létezik” egy suszterinas is, aki jókor fújta meg a trombitáját…) További változatok szerint a rézkakas alatt egy török félhold, a kapu dór oszlopfői felett kiképzett „triglif” díszítőelemek voltak, amelyeket „kőcsengőknek” neveztek. A félholdnak kiteljesednie, a kőcsengőknek pedig megszólalniuk kellett ahhoz, hogy a muszlimok elveszítsék Győrt. A visszafoglalás éjjelén telihold volt, a robbanásba pedig a „csengők” is belerezdültek…

 

A „győri futás” valójában

Pálffy grófi címet kapott rátermettségéért. A győri diadal híre gyorsan bejárta Európát: Rudolf császár hálaadó kereszteket állíttatott birodalom-szerte, amiket Győri keresztként (németül: Raaber Kreuz) tartunk számon, bár főleg képoszlopokon olvashatóak a német nyelvű szövegek. Sajnos ilyenekkel csak határainkon kívül láthatunk – az egyik legközelebbi Leithaprodersdorfban (Lajtapordány) látható.

A falak sérüléseit kijavították, az erődítmény tovább korszerűsítették, és törökök többé nem jutottak be Győrbe. 1683-ban Musztafa is hiába ostromolta Bécs felé menet, de Rákóczi kurucai sem próbálkoztak vele: labancok ültek benne sokáig. 1809-ig Napóleon seregének kellett eljönni idáig, hogy elfoglalja. Győr előtt az osztrák-magyar és a napóleoni hadtest, 40-40 ezer fővel a kismegyeri csatában küzdött meg egymással. A kor legjobban felszerelt, gyakorlott serege természetesen megverte és visszavonulásra kényszerítette a bécsi udvar felhívására sebtében felállított nemesi hadat, amely Komárom felé vonult el. A történészek ma már látják, hogy a mieink egész szépen helytálltak lehetőségeikhez képest.

 

Kényelmes kezdés, pokoli befejezés

A francia sereg június 15-vel megindította az ostromot Győr ellen, amelynek falait addigra ismét elhanyagolták, és kevés újonc védte. Az ostrom eleinte nem volt túl intenzív, mivel a győri csata alatt megfogyatkozott a franciák lőszere. A győriek eltökéltek voltak, nem is vették túl komolyan a laza ágyúzást – egyszer még egy kisebb kitörésre is futotta a bátorságukból, de a franciák retorzióval fenyegették meg a kalapjukról felismert városőrségi tagokat, ha nem hagyják abba a lövöldözést. Sajnos a franciák elijesztették a felmentő sereget, Pozsony alól pedig elhozták ágyúikat, amelyekből már gyújtóbombákkal lőtték a várost. Az osztrák-magyar védőcsapat sem volt rest – vissza-visszalőtt. Június 21-től viszont elszabadult a pokol, intenzív ágyútűz rombolta Győrt és a lakók idegeit. Égett az egész Káptalandomb, és a város jelentős része. Nyomban tárgyalások kezdődtek a feladásról, majd június 24-én a vár védői kivonulhattak a városból, fegyvereiket kívül tették le. A megbeszélések értelmében a polgári lakosságnak nem esett bántódása.

 

Jött, látott, leromboltatott…

7000 francia katona és tiszt vonult be Győrbe. Louis Marie Jacques Almaric de Narbonne-Lana gróf, tábornok főhadiszállását a győri Apatúr-házban rendezte be, Napóleon pedig – aki csak augusztus 31-én érkezett a városba – a mai Király utcai Bezedéry-házban töltött egyetlen éjszakát. (A franciák két héttel előtte – augusztus 15-én – ünnepelték Napóleon 40. születésnapját a győriek füle hallatára, akik sohasem hitték volna, hogy a császár személyesen is eljön.) A copf stílusú épület azóta az ő nevét viseli – a Városi Művészeti Múzeumnak ad helyet. Az emléktáblán ez a felirat áll: „Ide szállt I. Napoleon 1809. aug. 31.”

A bécsi béke értelmében a várost elhagyta a napóleoni hadsereg, de a béke megállapodás a győri erőd lerombolásáról is rendelkezett, ami nem is volt olyan kis feladat. A robbantásokat november 13-án kezdték el a keleti- és délkeleti bástyákkal, majd a Püspökvár melletti bástyát, több helyen a falakat, végül a Fehérvári és a Bécsi kapuk melletti bástyákat röpítették a levegőbe. Egy-egy robbantáskor lakóházak ablakai is betörtek… Ezután megszűnt a vár hadi jelentősége, és 1820-ban megkezdték a maradék falak lebontását, az árkok betömését.

 

Nagy áldozat egy kis külcsínyért…

S itt kezdődik el a kincsvadászat! Mi maradt fenn mégis ezekből a híres falakból? Kezdjük csak a leghíresebb kapuval, amely nevezetesen a Fehérvári kapu. A kapu – a ráépített tűztoronnyal – egészen 1893-ig állt, s ma már sokan elhamarkodott döntésnek ítélik lebontását. Az indíték a közlekedés előrelendítése volt – mivel a város már túlnőtt régi falain -, ám Győr elveszítette világhírre szert tett történelmi városkapuját, amire fel is vésték a hozzá köthető neves eseményeket!

„Ezen rohant ki 1594. aug. 28. Sinan ellen Pálffy. Ezt törte be petardával 1598. márcz. 29. Pálffy és Schwarzenberg. Ezen vonultak be 1809. jun. 24. a francziák.” Ma sok szép utca van, de petárdával szétrobbantott kapu egy sincs…

A robosztus kapura még 1792-ben építettek egy 30 öl (kb. 57 méter!) magas, vaskos tornyot Tollner építész tervei alapján. Az alsó helység legutoljára árvaház volt, a fenti tűzoltó-őrszoba. Azt írják mindenütt, hogy ez a robosztus torony „tovább él” az 1898-ban felépített új Városháza tornyában, de a híres kapu már sehol sincs… (A győrieknek ismerős a helyzet: van már szép földalatti parkoló, de nincs többé Duna-bástya. De erről később.) A híres petárdás kapu sokáig a székesegyház kórusa alatt volt, 1874-ben (Fehér Ipoly könyve után) az egyik sekrestyében pihent.

 

„Kincsek” tárháza

Talán a győriek halogatták legtovább kapuik megsemmisítését. Az eredetileg reneszánsz stílusú Bécsi kapu csak 1858-ban lett a bontócsákányok áldozata. 1566 után Miksa császár címerét viselte kőből kifaragva, Fehér Ipoly győri „leírásában” pedig azt olvashatjuk, hogy a bécsi kapu felett óriási kétfejű sas volt, amelyet Kubinyi Ágoston valódi remekműnek nyilvánított 1862-ben.

A szintén reneszánsz Duna kaput 1835-ban elbontották ugyan, de ugyanakkor emeltek egy új-Duna kaput, ami 1863-ig állt. (Hogy miért, nem tudom.) A régi kaput jelölő emléktábla a „győri vaskakast” is megemlítette. A pontos méretekkel rendelkező „szárnyast” (6’11’’ póznán 23’’, magas, 18’’ széles) először egy császári épületre tették át 1718-ban, később a karmelita templomra, majd a zárda szegletére került. A karmelita atyák aztán 1872-ben a győri múzeumnak adományozták, a már említett triglifes kővel együtt.

A 18. század végéig „divat” volt egy-egy óriás csontjának tartott mamut, vagy ősorrszarvú csontot lánca verve fellógatni a város, vagy templomkapukban, lovagtermekben. Egy ilyen bajelhárító óriáscsont függött Győr egyik városkapujának boltozatában sokáig. De hogy melyikében, azt nem sikerült megtudnom, ám az előbbiekben említett kövek, kakas és a címerek mind megtalálhatóak a Sforza-bástyában, az ott berendezett Várkazamata-Kőtár újkori kőtár részének legbecsesebb darabjai. Az egykor kovácsoltvas lemezekkel beborított nagyméretű gerendavázas kapuszárny is itt van.

 (folytatjuk)

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (5. rész)

Egy kiemelt erőd utolsó maradékai…

 

Ami azt illeti, nem feledkezhetünk meg a belső várról – a néhai fellegvárról –, amelynek város felé néző falmaradékai fel-feltűnnek a Király utca házainak udvarain. „Olyan, mint a szivacs – mondta vendéglátónk -, ami vizet beszív a tél során, azt átadja ennek a háznak. Soha ki nem szárad.” – Ennyit arról, hogy jó-e az, ha egy épület várfalhoz támaszkodik…

 

A lándzsával ösztökélt mutatók

A 14. századi eredetű téglafalat 40 méterenként hat szögletes és öt kerek torony tagolta. A néhai négyzetes alaprajzú, nagyméretű várostorony is itt állt, amelyet minden egyes fennmaradt metszet, városkép, alaprajz másképpen ábrázol… A tornyon 1568 óta toronyóra is volt, de az unatkozó katonák folyton piszkálták a  lándzsáikkal, így az rosszul járt, és így sok kellemetlenséget okozott… A 17. század végén pusztulhatott el, a helye a mai káptalandombi lépcsőfeljáró felett volt – ennek alapkövei közé erősítették azt a romantikus kandelábert, amely az alant nyíló keleti üzlet imazászlócskáival sajátos hangulatot teremt a szűk lépcsőlejáróban. A Káptalandomb „fellegvárába” két kapu vezetett: a Déli kapu a Bécsi kapu tér felé nyílt, a Dunai kapu pedig a Frigyláda szoborhoz.

 

Hol volt a Rába 300 évig?

A 16. századi Farabosco-erődépítés feleslegessé tette a belső vár régi falai alatt mélyített vizes árkot, így hát az új erőd építésének elején, 1537 után be lett temetve, sőt 1567-ben már új utcasor épült a néhai várárok területére. Ezt egy régi emléktábla igazolná az egykori Fehér Bárány szálló falán – „Hajdan a pápai pálosok megszálló háza. Itt folyt a Rába 1271-ig”, – ám itt egy logikai bukfenc van. A Rába az említett időben csak mint vizesárok locsoghatott a Király utca helyén, ám – mint az előbb olvashatták – a 16. században még vígan kavargott Rába-víz a várárokban. Ki téved, és mikor derül ki a turpisság?

Mielőtt azt hinnénk, hogy a századfordulóra a Kastély- és Sforza bástyákon kívül minden várfal és bástya Napóleon látogatása után megsemmisült, kiderül, hogy nem számoltunk a lustasággal és a „csúsztatással”. A schönbrunni béke rendelkezett ugyan az erőd lerombolásáról, de annak elvégzését az osztrákok vállalták. S ők már csak azért sem robbantották fel az összes falat, mert rengeteg időbe, és még több puskaporba került volna… Így használhatatlannak titulálták, és ezzel végeztek is.

 

Kajmánok a kazamatában

Ennek köszönhetően ért bennünket egyik sétánk közben egy igen kellemes meglepetés. Amint a Lukács Sándor utcán andalogtunk (és magunkban megjegyeztük, hogy itt már nem fordulnak elő régebbi épületek), az egyik magas panelház árnyékában egy négy méter magas, rusztikus téglafalat vettünk észre. Míg kolléganőm külön felhívta rá a figyelmemet, én legyintettem: hol vagyunk már a Püspökvártól, az csak egy omladozó kerítés lehet… De aztán odamentem, és lassan elkerekedett a szemem, mert az Új bástya maradványai húzódtak előttem. A tetejét valószínűleg egykor „megskalpolták” (kis pihenőteraszt hordoz), ám a rakott téglafalat követve eljutottunk a fülesbástya déli füle tövéhez, amelyen látszott, hogy az eredeti talajszint 4-5 méterrel alacsonyabban volt a mainál!

Az Új bástyát 1996-ban állították helyre – kazamatái már legalább tíz éve vártak hasznosításra. A szögleterődbe -Füles bástya néven – a Xantus János Állatkert rendezkedhetett be akváriumokkal, terráriumokkal, s a téglaboltozatok alatt Dél-Amerika állatvilága látható.

 

Piacnak álcázott szögleterőd

Mivel az erődítések nagyobbik fele – az ágyútűz miatt – a föld alá épült, a bástyáknál egyszerűbb volt csak a föld feletti építményt lebontani, és a törmelékkel feltölteni a föld szintje alatti kazamatákat, amelyekben akár szekerek is közlekedhettek. Így bontás után is megmaradt a kazamata-rendszer jelentős része.

Győr várában a Duna bástya épült meg utoljára, ott is a legvédettebb helyen, a Mosoni-Dunára néző oldalon. Ennek is az árvízvédelem miatt kegyelmeztek meg, de gabonatároló építése és vasúti sínek fektetése miatt 1892-ben csonkolták a külső részét. 1939-ben itt alakították ki Győr piacterét, a Dunakapu teret: a maradék bástyának a felső részét visszabontva, a törmelékkel feltöltötték a kazamata részt, és lerombolták a 18. századi pattantyús házakat. (Meg kell jegyezni, hogy a magyar műemlékeket 1881 óta törvény védte, ezért szomorú dolog az, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága hagyta a falak megcsonkítását és a kazamaták visszabontását.)

A tér sivársága az 1990-es évekre igen zavaróvá vált, mivel az emberek a piacos napok kivételével be sem tették a lábukat az aszfaltos placcra, amelyet csak parkolásra lehetett használni. Egyetlen éke egy díszkút volt, amelyet a szélzászlóként megformált egykori vaskakas „koronázott”.

 

A bástyák utolsó mohikánja

A Duna bástya eltemetett tégláira először 1978-ban csodálkoztak rá, amelyet akkor megerősítettek, és kissé megmagasítottak, ezután ismét megfeledkezett róla a városvezetés. 2011 nyarán a Xantus János Múzeum régészei kezdtek a téren feltárásba – az önkormányzat megbízásából. Sajnos az ásatás a Dunakapu térre tervezett mélygarázs ötletéből indul ki, nem pedig a tér lehetőségeinek kereséséből… A városvezetés ugyanis elhatározta, hogy egy mélygarázzsal enyhít a belváros parkolási gondjain, s éppen ott. Az ásatás során az derült ki, hogy a tér legnagyobb részét elfoglalják a Duna bástya falai, s az jól feltárható.

Az önkormányzat ennek ellenére ragaszkodott a mélygarázshoz, s az építmény (alagutak, folyosók) bemutatását üveglapon át is tökéletesen elfogadhatónak találja – a mélygarázs teréből! A falak legnagyobb részére pedig rábetonozna. (Az üveglapos megoldásról a pesti Március 15. tér jut eszembe, ahol nemrég elegánsan föld alá dugták Contra Aquincum római erőd valószínűleg nem „szalonképes” maradványait, s azóta két keskeny ablakon keresztül lehet „megtekinteni” – ha lehajolunk. Mintha nem is lenne.)

 

Mindenáron beruházás?

A várost védők felhördültek. Hogyan lehet egy mélygarázst összevetni egy 16. századi erődmaradvánnyal? Győr történetében már voltak ilyen esetek: a Fehérvári kapu 1896-os elkapkodott lebontása, a 2009-es Széchenyi téri leletek elpusztítása. Önök szerint gyakori az, hogy reneszánsz várbástya kerül elő egy belvárosban – jó állapotban?

Az Arrabona Városvédő Egyesület az építmény megtartása mellett számos megoldást javasolt a tér fejlesztésére, és lehetőségként felmerült a máig álló Kastély bástyához vezető kazamata feltárása is. Azt is fel kell ismerni, hogy a „kereszténység kiemelt bástyája” nem csak a mi, hanem egész Európa öröksége. A győri erőd ikertestvére a toszkánai Luccában jó példa arra, hogyan szolgálják a régi falak a ma emberét.

De az önkormányzat hajthatatlan, súlyos gond az a parkolás. Pedig a nemzetközi ICOMOS is visszadobta a terveket. „A jövő Győrben épül!” – de gyorsan, betonból, és nagyobb részt hitelből… 2014 februárjában betonozni kezdtek a nagy, sáros munkagödörben…

 

Megkopott tisztelet, félreállított szobor

Győr visszafoglalásának 400. évfordulójára 1998-ban szobrot állított a város Pálffynak és Schwarzenbergnek, a két hős generálisnak a Dunakapu tér szélére. Az idén már át is helyezték a Kossuth híd hídfőjéhez, mivel a helyén inkább a Szent Családot látná szívesen a városvezetés. A két törökverő eddig sem volt igazán méltó helyen, ám most végképp perifériára került: várfalon kívülre, ahol mint akik eltévedtek, a Dunapartra néznek – száz méterekre a Fehérvári kaputól. Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor ezeknek a generálisoknak a tiszteletére minden évben ünnepi misét celebráltak, és a város lakossága az ő képeikkel végigvonult minden bástyán? Ezeket a megemlékezéseket Bach Sándor tiltotta be 1852-ben.

 

Formák, jelképek

Zárásképpen megosztom megdöbbenésemet, amelyet a jövő lehetséges építészeti irányvonala váltott ki belőlem. Miközben Győr múltjáról és építészetéről faggattam a világhálót, egy kapu- és kilátótorony látványtervére akadtam, amely a Fehérvári nevet viselte. Egy építészhallgató 2010-es Média Építészeti Díjas diplomamunkájáról van szó, amellyel a város régi jelképét kívánta „új életre kelteni”. Az építész 60 méteres cementhasábja – mely alsó harmadától majdnem a tetejéig egy négyzetes ablaknyílással át van törve -, állítólag értékelhető. „…a kapu több mint egy térbeli forma, szimbolikus funkciókat is magára vehet: erőt sugárzó formája az egykori vár és védelmének szilárdságát jelzi, mérete, reprezentatív kialakítása a város (viszonylagos) nagyságát, gazdagságát hirdeti.” – kommentálta. Látniuk kell! (http://epiteszforum.hu/fehervari-kapu-es-kilatotorony-gyor)

Van mit megismernünk, s ha megismertük, akkor szerethetjük, és védeni fogjuk. Nyitott szemmel járva szembe rohan a történelem!

Harsáczki György