Hol vannak a „Chaplin-tornyok”?

A híres villa-tánc képkockái az Aranyláz című Chaplin-filmből (Fotó: Harsáczki György)

A híres villa-tánc képkockái az Aranyláz című Chaplin-filmből (Fotó: Harsáczki György)

2011. október 8-án, a Genfi-tó partján fekvő svájci kisvárosban, Vevey-ben két lakóépületet avattak fel. A két toronyház dekorációja miatt keltett feltűnést: az illusztris vendégek jelenlétében átadott összesen 1720 nm-es falfelület a filmtörténet egyik legismertebb és egyik legsokoldalúbb tehetségének, Sir Charles Spencer Chaplin-nek állít emléket, aki élete utolsó 25 évét töltötte Vevey-ben. A 40 méter magas falakra egy vevey-i művész, Frank Bouroullec tervezett kompozíciókat Chaplin legismertebb és legsikeresebb filmjei, köztük a „Modern idők” és „Az aranyláz” jeleneteiből. A munkát két hónap alatt fejezték be.   Chaplin 1889-ben született Londonban kabaréénekesek gyermekeként, s nemsokára apa nélkül maradt a család. Az árvaházakat is megjárt gyerek már 5 évesen a színpadra került, s tízévesen kis vígjátéki szerepekben tűnt föl. 1912-ben egy mutatványos társulat tagjaként érkezett az Egyesült Államokba, ahol néhány év múlva – a Chaplin az autóversenyen című filmben - magára öltötte a későbbi szimbólummá vált figura jelmezét. 1914-től maga rendezte filmjeit - miközben önállósága és fizetésének növelése érdekében gyakran váltott stúdiót -, és 1918-ben létrehozta saját cégét, a Charles Chaplin Film Corporation-t. Egytekercses alkotásaiban gyakran megjelenítette gyerekkorának nyomorát, amelyet nem felejtve liberális és baloldali nézeteket vallott. (Például az elgépesített világ veszélye az emberekre a „Modern időkben”, a nácizmus és Adolf Hitler kritikája „A diktátor” című filmben.)  
Sir Charles Spencer Chaplin smink nélkül, és ahogy a filmvászonról ismerjük (Fotó: Harsi)

Sir Charles Spencer Chaplin smink nélkül, és ahogy a filmvászonról ismerjük (Fotó: Harsi)

Nagy sikerei ellenére kommunista-szimpátiával vádolták meg és 1952-ben már nem tudott Londonból visszatérni az USA-ba. Negyedik feleségével, Oona O'Neill-lel és nyolc gyermekükkel a svájci Lausanne-ban, majd a szomszédos Vevey-ben (Corsier-ben) telepedtek le egy jókora birtokon, fantasztikus kilátással a Savoya-i hegyekre és a Genfi (Leman)-tóra. Tíz gyermekéből négy itt született, az utolsó – Christofer -, Chaplin 73 éves korában. Szinte haláláig dolgozott: 1972-ben Los Angelesben átvette az életművéért járó Oscar-díjat, 1975-ben pedig az angol királynő ütötte lovaggá. 1977. karácsonyán hunyt el agyvérzésben 88 évesen, s feleségével a kis helyi temetőben nyugszanak. Vevey-ben parkot neveztek el róla, és jellegzetes figurája szoborként nézi az alpesi csúcsokat a tópartról. Házának csodálatos teraszáról épp a „Chaplin-tornyokra” látni…

Harsáczki György - 2011

Hol a belga bab?!

Szórakozott turistáknak nem jár segítség..!   Abszurdnak hangozhat, mégis megtörtént velünk, hogy Győrbe megérkezve nemhogy lefoglalt szállásunk címe, de a neve sem jutott eszünkbe. Egy nappal korábban jöttünk volna, ám egy gyomorrontás miatt el kellett napolnunk győri utunkat: annak rendje-módja szerint lemondtuk, majd délután ismét megrendeltük a szállást interneten. De kizökkentünk a szabályos kerékvágásból – nem foglalkoztunk szállásunkkal, örültünk, hogy elindulhattunk. Már az állomásról kijövet figyeltük, hol tudakolózhatnánk. – Ott egy utazási iroda! – s a zebrán átkelve beléptünk. A helység túlsó végében egy valutaváltó „cassa” üzemelt, s az ajtónál, a pult mögött egy fiatalember ült fehér pólóban. - Jó napot kívánok, sajnos olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert… Kakaskert, vagy ilyesmi. Tudna segíteni, van-e esetleg egy prospektus, egy panzió-jegyzék… - Hát… - kezdte meglepetten a fiatalember – nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb, mivel én nem vagyok idevalósi, és tulajdonképpen biztonsági őrként dolgozom itt… - mondta zavartan. Hát igen! Szerintem minden utazó átélte már azt, hogy egy városban, vagy faluban bárkinél érdeklődik, az vagy nem odavalósi, vagy külföldi, vagy néma. Mert olyan is volt már… Továbbmentünk, s csakhamar észrevettünk egy táblát, amely a Tourinform irodához vezetett bennünket. Több száz méteren át követtük kitartóan, majd beléptünk a sétálóutcáról nyíló üvegfalú épületbe. - Miben segíthetek? – hajolt ki egy csinos, fiatal kis hölgy egy errébb lévő pult mögül. - Nna, egy kedves szó… már jól indul a dolog, szerencsére – gondoltuk. - Kezét csókolom, biztosan tudnak segíteni. Olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert a nevének a vége… Kakaskert esetleg, vagy Tyúkkert... Ha tudnának néhány panzió nevet mondani… - Hát sajnos nem tudok segíteni, mert én eladó vagyok a souvenir-üzletben… - csipogta az egyenruhás hölgy őszinte sajnálattal. – De az első emeleten biztosan tudnak segíteni, mert ott van a Tourinform iroda… Fejemet közepes amplitúdóval ingatva, halványlila gőzzel a szemem előtt lépcsőztem fölfelé. Reméltem, hogy bírom idegekkel, amíg tud valaki segíteni. Felértünk az emeletre, ahol jó pár lépésre megláttam a pultot. A félreértések elkerülése végett így kezdtem: - Jó napot kívánok! Ismerősek Győrben? - Hááát, attól függ… - válaszolta bizonytalanul egy fiatal hölgy és idősebb kolléganője. - Tudják, azért kérdezem, mert már a harmadik helyre kell tovább-bandukolnunk… - ekkor odaértünk eléjük. – Abban a hülye helyzetben vagyunk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást itt a belvárosban, de mire ideértünk, elfelejtettük a panzió nevét. De, ha hallanánk, azonnal beugrana! Szóval egy panzió nevét szeretnénk megtudni – adtam elő a helyzetet harmadjára is. Az idősebb hölgy erre két kezével két oldalról megfogta a fejét, fájdalmas arcot vágott és azt mondta: - Ajjajjajjajj! Közel volt az összeomlás, nem tudtuk, mit mondjunk erre. Mire, ha nem ilyen kérésekre vannak felkészülve itt, a Tourinform irodában? Mondjuk „Hol lehet 800 grammos belga babkonzervet kapni?”, esetleg „Milyen feltételekkel lehet ipari méretű betonkeverőt lízingelni?”. De elhamarkodottan ítéltem. Mert a hölgy néhány másodperc gondolkodás után kimondta a bűvös szót: - Katalinkert? - Ez az! – kiáltottuk - Csá!

Harsáczki György (2014)

60 éve történt a pusztító szigetközi árvíz

Győr-Révfalu 1954. július 20. után...

Győr-Révfalu 1954. július 20. után... (Forrás: internet)

Győr és a szigetközi falvak újkori történelmében közös szomorú esemény az 1954-es árvíz.   Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden vízparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről. A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették a ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.
Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek... (Forrás: internet)

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek...  (Forrás: internet)

A Szigetköz területének több, mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület megsérült meg - Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en. Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Százak jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségük miatt Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok. Segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak! Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani… A mai, magasabb, biztonságosabb töltésrendszer 1969-1975 között épült meg.
Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

  Révfaluban július 20-án, a Tábor utcánál szakadt át a töltés, és a Duna a mentett ártér felől tört be a városrészbe – a szilárdan álló, Mosoni-Duna felőli töltések megkerülésével. Pillanatok alatt elöntött mindent. A Damjanich utcában 3,6-4 méteres vízmagasságot mértek – csak a még álló házak tetői értek ki a vízből… Győr-révfaluban 1959-ben állítottak emlékművet a nagy árvíz emlékére -Grantner Jenő „Abonyi” alkotását. A víz magasságát jelölő alkotás domborművének menekülő alakjai körül az árvíz pusztítása és az újjáépítés jelenetei is megjelennek. Amikor győri városnézésem alatt eljutottam a városrész körforgalma mellett felállított emlékműhöz, nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, mert a víz magasságát nem jelölheti: ahoz túl magas… De az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható… Nem sokkal később kiderült: Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Nem volt könnyű a nyomára akadni, mert a helyiek sem igen ismerik, de végül a Zólyomi utca 8-as számú ház oldalán megpillanthattuk a vízszint jelzését.
Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Győrben két szobor is utal az árvízre: Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása igen népszerű a sétálóutcán andalgók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de Csónakos szobor néven emlegetik. Az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. Somogyi József szobra egy őzikét tartó férfit ábrázol, bár a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését. Ma „Nimród” a neve. A szigetközi falvak újkori történelmében is közös szomorú esemény az 1954-es ár. Az Öreg-Duna töltéseinek tövében kopjafákkal jelölték meg a tragikus gátszakadásokat (Ásványráró, Kisbodak, Dunakiliti).

Harsáczki György

Már megint vijjog…

Miért kell szombaton hajnal négykor szirénázni? Miért kell vasárnap hajnal háromkor szirénázni? És vasárnap hatkor..? Mekkora a forgalom vasárnap háromkor? …és hatkor? Nem tud matematikailag előre kiszámított úton szlalomban menni? …kikerülve a kilométerenkénti egy szemetesautót és fél taxit? Szórakozunk, szórakozunk? Ha te nem aludhatsz, más se aludhasson? Más országok nagyvárosaiban - ne adj Isten kisvárosaiban - napok telnek el, míg ez a szívet-lelket melengető hang ismét betölti a teret. Nálunk ez nemzeti sport? Ha nyomhatom, hadd nyomjam? Ha csörgeti, hadd csörgesse? Mire jó ez? Fontos tőle?   Mert megteheti! Hatalmat – a csend megtörésének hatalmát – adta kezébe az Úr! Élnie kell vele. És már értem a többit is - tiszta sor: Most nála van a labda, ő a király. Övé a rendelkezés joga: úgy rendelkezik, ahogy neki jó. Amíg OTT van, addig annyit kell kihozni a helyzetből, amennyit csak lehet. Mindenki kényúr lesz, kiskirály, ha egy kis szemétdombra kerül? Kell még néhány generáció… Mert nincs elég kicsi szemétdomb, amelyen egy kiskakas ne érezné magát túl fontosnak.  

Harsi

Ez is macskakő..?

Séta a Budavári Palota előtt...   Gyakran sétálok a Budavári Palota előtt, a keleti oldalon. A szinte kizárólag gyalogosok által igénybe vett, nem túl régen - vízszintes felületre! - lerakott macskakő igen rossz állapotban van... De nézzük, mit illik tudni a macskakőről! A macskakő utak, terek kövezésére használt, szögletesre faragott, általában vulkáni kő – elsősorban bazalt. Azért bazalt, mert az utána következő szóba jöhető kő, az andezit már tapasztalhatóan kevésbé ellenálló. Neve a német Katzenkopfstein (macskafejkő) szóból származik – tükörfordítással - majd lerövidült. Német nyelvterületen éppen a macska tűnt el a szóból, s ma Kopfstein-nek (fejkőnek) hívják a kockakövet.
Még Savoyai lova is megbotlana...

Még Savoyai lova is megbotlana...

Több helyen olvasható, hogy a híresen ritka hatszög-keresztmetszetű somoskői bazaltoszlopokból (amelyeket nem a vár alól, hanem a közeli Macskalyuk bányából termeltek ki) is készült macskakő, és azzal burkolták Bécs utcáinak egy részét. Az oszlopokat csak fel kellett hasogatni. Én még képen sem találkoztam soha hatszögű bazaltkockákkal fedett járófelülettel, így a hatszögű forma sántít, de hagyományos macskakőből innen mindenhova juthatott Monarchia-szerte. A Somoskői vár viszont – naná! – jól láthatóan ilyen oszlopokból, kockákból épült.     A második világháborúig elterjedt szabadtéri burkolási módszer volt a macskakövek szoros, adott mintázatú lerakása. Előnye, hogy nagy szilárdságú, és a köveket többször is le lehetett rakni, mivel nincsenek egymáshoz rögzítve, hátránya, hogy esőben a felülete csúszós. Az 1960-as évektől kiszorította az aszfalt - előtte az útépítők alig tudták szétverni az egykoron becsülettel megcsinált munkát.
Kétszintes lerakás...

Kétszintes lerakás... - egy fönt, egy lent.

A macskakő lerakásának legjellegzetesebb módja a „kétsoros átkötés”, de szokásban volt négy- és hatsoros átkötésben is lerakni. Mind ezek, mind a hullámvonalban történő kirakás a kiskockakő szabálytalan mérete és alakja miatt ésszerű: a különböző méretű kövek így csaknem maradéktalanul felhasználhatóak. Míg a kiskő és kiskockakő szabálytalansága miatt (méretük 10–12 cm-es él a látható felületen) erre a módszerre szükség volt, addig a „bányanedves” állapotban pontosabban hasított és megmunkált nagykockakő burkolatot (18 x 18 cm) egyenes vonalban, általában az úttengellyel 45 fokos szöget bezárva fektették az ágyazatba.

(Írta: a Wikipedia segítségével Harsi)

A kutya, a macska és az egér (keleti mese)

Á, ez annyira kiszámítható! Legyen inkább:

A kutya, a macska, az egér és a kazánkovács

  Egyszer - de nem olyan régen - élt a Salgótarjáni utcánál egy behemót kazánkovács. Annak volt egy macskája. Nem volt nagy macskatartó a kazánkovács, de a felesége otthagyta a macskát, amikor lelépett undok férjétől egy spanyol lovasiskola-oktatóval. A kazánkovács meg hol adott enni, hol meg nem a macskának, mert már a munkahelyén, a Csepel művek-beli géplakatos műhelyben is gyakran átsörözgette a napot. Ő volt a légoltalmi felelős, de ha rajta múlott volna, akkor - ne adj Isten - egy bombázásnál az egész üzemág ott maradt volna az csarnok romjai alatt, vagy megbüdösödött volna a légoltalmi pincében. Szóval a macska nem volt jóltartva, így az bosszúból alkalmanként ammóniadússá tocsogtatta a konyha mocskos rongyszőnyegét. - Na, ha te így, akkor hozok egy kutyát, aki majd helyre tesz! - mondta a kazánkovács dühösen, és összeszedett egy kutyát a Csajkovszkij parkban. De a kutya sem kapott enni rendesen, sőt, a macska megtanította őt, hogyan legyen reakciós, és a kazánkovács-lakást bámulatos gyorsasággal ellepte a szar. Csak úgy bűzlött minden. A kazánkovács tűrte egy ideig, majd három hónap múlva kiásta magát, és kihajította a kutyát is meg a macskát is. Nna, ennyit a kazánkovácsokról... Jó éjszakát gyerekek!  

Írta: Egérke

(Harsáczki György)

Nyugdíjasok titkos élete

Nyugdíjas asszonyok cserélgetik egymás között a kajájukat0000044221_jldeo   -          Van egy adag savanyú uborkám, mit adsz érte? -          Van egy fél nagy almás sütim. Amit a menyem hozott… -          Azt már két hete hozta! Jó az még? -          Hát… egyszer már beszőrösödött, de lekapartam. Szerintem most jól néz ki. -          Hát legyen. -          Egyébként az uborka szerintem kevesebbet ér. Ha a süti friss lenne, akkor jönnél nekem egy ötvenessel… De nagylelkű vagyok. -          Nekem van egy szűk adag tegnapelőtti krumplis tésztám. És neked? -          Nekem tegnapi a lecsóm. Igaz, kétszer odaégettem már, de valamikor biozöldségből készítette a lányom. Most már inkább bioszén… -          Nincs kedved cserélni? Én szeretem a pirított zöldséget, és a kenyeresemben is találtam egy zsömlét. A krumplis tésztával nem tudnám kihasználni ezt a jó kis leletet… -          Áll az alku! Ma reggel vettem észre, hogy a két napja a kutyám tányérjába tett bableves tetején megkelt a beleaprított kenyér. Egész jól néz ki – mindenesetre jobban, mint amikor beleöntöttem. Ha abból kiveszem a legjobb darabokat és jól megborsozom, megpaprikázom, kiadósabbá teszem vele a krumplis tésztát. De az, ugye nem szőrös? -          Dehogy, azért nálam sem minden áll itt hetek óta! Ne képzeld már… Legfeljebb 8-10 napja, az pedig nem idő! -          Nna, akkor add ide a krumplis tésztát, mert megyek a boltba, kiöntöm a szívemet a pénztárosnak. -          Jól nézd meg, hogy sokan álljanak mögötted, zsebeld be a rosszallásukat. Röhögd ki őket! Nekik nincs annyi idejük! -          Persze, ezt a poént sose rontom el! Nna, add a tésztát! -          Nem baj, ha nem adom oda ezt az ételes dobozt, mert még kellhet? Átöntöm egy nagy tejfölös dobozba. -          Öntsed. De nem kellene azt kimosni előbb? Olyan sárga izék vannak rajta… -          Ne csináld már! Két hónapja hozzá sem ért senki. Akkor ürült ki. -          Jó, jó, ne kapd már fel a vizet…OLYMPUS DIGITAL CAMERA -          Hehehehe… -          Ja! Hehehehe! -          Vizet..! Hehehehe, mikor látott ez a mosogató vizet! Hehehehe! -          Hehehehe!

Gondolatok a 2014-es Kitörés emléktúra rajtjában

Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben…
A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

  Ha már nem tudok részt venni az idei, 2014. február 8-9-én megrendezett Kitörés teljesítmény- és emléktúrán, legalább a rajtba ellátogatok! – gondoltam szombaton, és úgy is tettem. Már-már gyanút fogtam, hogy elnéztem a napot – mert kevés hátizsákot viselő bakancsost láttam a Várfok utcai lépcsőn és környékén – de a várbuszon már megnyugodtam e felől. Egészen természetes, hogy a médiában ilyenkor „tiltakoznak” a rendezvény miatt, és a „szélsőségesek” megjelenése indokolja a rendőri részvételt. A Kapisztrán téren (a túra a Magdolna torony falán olvasható a Kitörés emléktáblája) lelkesítő, nevező és indulásra váró tömeget vártam, ellenben legfeljebb 50-60 turista álldogált a nevezési helyeken. De aggodalmam felesleges volt: az előnevezés lehetőségével legalább annyian éltek az idén, mint amennyien tavaly összesen indultak – mondta Moys Zoltán, az egyik főszervező.
Nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

Kései nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

  „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”- ez volt Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek, a Budapestet védő erők parancsnokának utolsó rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak 1945. 02. 11. 17:50-kor.   - A szervezők egy baráti közösség tagjai – mutatta be a Kitörést Moys Zoltán. - A fő civil szervezet a Börzsöny Akciócsoport, mint turista szakosztály, s vannak katonai hagyományőrző csapatok, akik korabeli ruhákban, fegyverekkel, felszereléssel „illusztrálják” a Kitörésben részt vett erőket. Ők az egész éjjelt kint töltik, így a túra napján ők viszik a munka oroszlánrészét. A további segítők mellett a felvidéki-ipolysági Nemzetvédelmi Erő tagjai is segédkeznek. „A túrát már nyolc éve rendezzük, mindig ugyanúgy hirdettük meg, ugyanarról szól, mint az első rendezéskor, viszont nagy örömünkre egyre többen jönnek el. Sajnáljuk, hogy vannak, akik politikát akarnak belekeverni kegyeleti emléktúránkba. Szerintem az emléktúra támadásával bizonyos neutrális politikai erők igyekezték saját népszerűségüket növelni, mivel közelednek a választások. Nagy botránynak végkép nem mondanám. Sokan azért jöttek el most, mert ezen keresztül értesültek a túráról. Egyébként a hatóságok is egyértelműen jól álltak az emléktúrához, a rendőrség jelenléte egészen megszokott.
Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A rendezésben is egyre többen vesznek részt, így a nevezés is gyorsabban folyik, gyakorlottabban teszi mindenki a dolgát. Azt vettük észre, hogy egyre többen érzik úgy, hogy fontos megemlékezniük katonahőseinkről. Egy biztos: úgy látjuk, hogy a magyar társadalom nem úgy áll a Kitörés hőseihez, mint ahogy azt a folyton felháborodó, agresszív kis csoport szeretné. Csak igen hangosak tudnak lenni… De a magyar emberek többsége, aki megismeri a történteket, képes átérezni a tragédiát és kegyelettel emlékezni arra a közel 50 ezer katonára, akik ott és akkor – katonai esküjüket betartva – életüket áldozták hazánkért. Kötelességünk megemlékezni róluk. - És még egy gondolat: mi a Kitörés emlékét civil szervezetként és magánszemélyekként ápoljuk, de ez tulajdonképpen hiánypótlás. Ez állami feladat lenne! A Don-kanyar tragédiája már megjelent a köztudatban, de a Kitörés még nem, pedig semmi különbség nincs. Ráadásul ez pedig fővárosunk védelmében zajlott. Azt természetesnek mondhatjuk, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett megemlékezni a Doni hősökről, de 1990 után egyesek a budapesti hősöket még vadabbul támadják, mint a rendszerváltás előtt.  
Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Megkérdeztem néhány résztvevőt, miért indultak a túrán, és van-e véleményük a Börzsöny Akciócsoport szervezte emléktúra elleni kampányról, támadásokról. Így gondolkodtak:   Egy fiatalokból álló csoport válasza, akik Gyömrőről, Tápióbicskéről, Tóalmásról és Nagykátáról érkeztek: - Én a szellemiség miatt… Ő a túra miatt. Is-is. – mondták. – Minden évben részt veszünk, ez nálunk hagyomány… A médiatámadásokról: - Aki TV-t néz, az megérdemli! Én úgy vagyok vele, hogy amit a TV-ben tiltanak, szerintem az a jó – mondta egy szuszra egyikük. – Szerintem meg rossza az, aki rosszra gondol – kapcsolódott be egy másik fiatalember – semmiképpen nem szabad semmilyen politikai nézet felé eltolni egy túrát. Egy megemlékezés nem csak amiatt lehet, hogy egyet értünk bizonyos szélsőséges körökkel, ideológiákkal legyen az bal, vagy jobb oldali. Ez pusztán egy túra, áldozatok ezen és a másik oldalon is voltak. Megemlékezni a kommunizmus, a nácizmus, vagy akár a holokauszt áldozatairól szerintem nem a jobb- vagy baloldal kérdése, hanem emberi dolog. Ezt egy túrának kellene tekintenie mindenkinek, és akkor nem lenne gond. A mocskolódás egy nagyon csúnya dolog. S zárszóként: mindig valakik mellett kell lenni, nem pedig valami ellen. Hiszen Jézus is azt mondja, hogy ne gyűlöljétek ellenségeiteket, hanem áldjátok őket, mert majd az Istentől úgyis mindenki megkapja, ami neki jár.   Budapestieket kérdeztem - 10 évvel idősebb korosztályból: - Én először vagyok… - kezdte egyikük, majd egy 35 év körüli fiatalember vette át a szót: - Én másodszor vágok bele a 25 kilométerbe. Azt mondanám, hogy mind a kettő dolognak köszönhető, hogy itt vagyok. Ez egy szép megemlékezés a Kitörés hőseiről és egy érdekes, jó hangulatú teljesítménytúra. A táv és a szintemelkedés csak egy is nehezítés. - Azt gondolom, hogy aljas képmutatás az, hogy ezt ilyen „suttyomban” kell csinálni, 20 ezer magyar katona esett el – nem igaz, hogy nem lehet róluk méltóképpen megemlékezni! – kapcsolódott be túratársa – Azt mondom, hogy kicsit még dacból is itt vagyok. Nagyon egyoldalú az a megközelítés, amit ilyenkor hallani szoktunk a médiából: micsoda gonosz emberek voltak azok, akikre itt emlékezünk, és képesek vagyunk megemlékezni róluk. Nekem nem halt meg itt senkim, de a nagyapám, dédapám itt lehetett volna.
A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

- Én túraszervező vagyok – vette vissza a szót az előbbi túrázó – de most itt jobban motivál ez a történelmi háttér, a megemlékezés. A sok teljesítménytúra közül ez mindenképpen kiemelt nekem: Az az izgalom, hogy miért itt és miért pont most van.   Egy diákcsapatot kérdeztem. Többnyire Budapestről érkeztek de Őrbottyánból és Fótról is – egy iskolából. - Én a túrázás miatt vagyok itt, de a barátnőm annak szellemisége miatt, és ő hívott el minket. Mindannyian először vagyunk itt, a 25-ös távot választottuk. - Nem hallottunk ilyeneket – mondták, amikor a rendezvény elleni támadásokról kérdeztem őket.   Hat-hét katonás kiállású fiatalembert kérdeztem: - Én a szellemisége miatt. - Inkább a túra miatt. - A szellemisége miatt. …a szellemisége miatt. – Is-is - mondták sorban, hogy miért vannak itt. - Felvidékről jöttünk – válaszolták tömören következő kérdésemre. – Pontosabban? – kérdeztem. – A Hazajáróból nem ismerős a Sanyi? – kérdezték vigyorogva – ő az egyik szereplő! Hááát, sajnos nem látom gyakran a sorozatot. A nevetgélés után ismét faggatózni kezdtem. – Egy faluból valók vagyunk – mondták - Ipolyság mellől, Tesmágból. Szlovákul Tesmák, igazából mi most besegítünk a szervezésbe – rajtoltatás, ilyesmi. Nagyon is egyetértünk a túra szellemiségével. A túra elleni támadásokról: - Megmondom a véleményem - fejtette ki egyikük - Miért kell minden egyes szerencsétlen katonát, aki ott szolgált lenácizni? Mondok egy példát: Behívták 18 évesen, a hazát védte. Ha német egyenruha is volt rajta, miért náci ő? Németországban nem volt mindenki náci! Meg nem volt mindenki antiszemita. De a győzteseknek mindenki náci lett. - Mi valóban azért jöttünk ide – folytatta -, hogy megemlékezzünk. Itt hősök voltak, az életüket védték, hiszen voltak 17-18 éves fiatalok is, akik azt sem tudták, hogy kerültek ebbe az őrületbe.
A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben  (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

  Megkérdeztem két futóöltözékű sportembert is: - Politikát ne vigyünk bele – mondták -, de a véleményünket persze elmondhatjuk. Abszolút a túráért, csak és kizárólag a túra miatt vagyunk itt. - Ismerem az útvonalat részletekben – vette át a szót egyikük -, de éjszaka még soha nem teljesítetem. Érdekel. Ez egy sportesemény, hosszabb távon nem akartam menni, mert edzetlen vagyok.   Egy egyedül álldogáló budapesti fiatalembert kérdeztem: - Az éjszakai túra miatt vagyok itt. Talán egy éjszakai túra van még az évben – válaszolta. - De a túra szellemisége is valamilyen szinten megfogott. Szimpatizálok a megemlékezéssel - az egy fontos esemény volt. Tavaly voltam először, és tetszett. - Igen hallottam is – lendült bele, amikor a rendezvény támadásáról kérdeztem véleményét -, de hála Istennek annyit dolgozom, hogy nem nézek TV-t, de nyugodtan ajánlanám az ilyen hangadóknak, hogy jöjjenek el, és a 25. kilométernél megkérdezném tőlük, hogy számít-e az, hogy ki milyen nézeteket vall, és egyáltalán, hogy érezték magukat, mert az én túratársaimtól sem hangzott el soha rossz vélemény, vagy benyomás. És mindent ki lehet forgatni így, vagy úgy magyarázni.   Egy 30-as fiatalembert kérdeztem: - Mindkettő vonzott. Számomra összevág a kettő. Ez egy kihívás, hogy erről az eseményről egy sportteljesítéssel emlékezünk meg. A 25-ösön indulunk, és először vagyunk itt, Hajdúböszörményről jöttem a barátaimmal. - Szomorú dolognak tartom – nyilatkozta a túra rossz hírének keltéséről – nem hiszem, hogy ennek a megemlékezésnek a szélsőjobbos apropóját kellene feltüntetni a médiában.   Egy nevezési papírokat kitöltő fiatalos csapatot faggattam: - Barátaink meghívása – ezért jöttünk. Tudjuk, hogy ez egy emléktúra, és van velünk egy történelem tanár, aki majd elmondja lépésről-lépésre, hogy mi történt itt, hogy volt. Ezért is jöttem el, hogy ezt egy okos embertől halljam. Én Áporkáról jöttem, de vannak közöttünk budapestiek is. A túra szellemisége, amit említettél, bevallom, még nem hatott át, de szeretném, ha az este során megérintene a megemlékezés szele. Egyébként megmondom őszintén: talán ciki, de még soha nem hallottam a Kitörésről egész életem során. - Nekem nem olyan „hiányosak” a történelmi ismereteim – vette át a szót a csapat másik tagja – de ehhez a túrához ez a történelmi rész is hozzátartozik. Kettő az egyben – akkor hajrá. Minket elsősorban a katonai része érdekel, nem az aktuális politikai vonzata. Mondjuk, az sem feltétlenül negatív, de maradjunk a megemlékezésnél, és a hősöknél. - Szeretnénk erről minél többet megtudni az este folyamán – búcsúztak el.  
Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Két dunántúli fiatalembert kérdeztem meg: - Is-is, mindkettő miatt jöttünk. Igen, gyakran járunk teljesítménytúrákra, de inkább a Bakonyba. Várpalotáról és Siófok mellől jöttünk. Folyamatosan ezt csinálják – válaszolták szinte kórusban a rendezvény elleni támadásokra vonatkozó kérdésre – holott ez tényleg semmi másról nem szól, mint megemlékezésről. Most annak az emlékére járunk be egy nagy utat, hogy magyar és német katonák együtt át akartak törni a szovjet fronton. Ez az összefogásról szól, semmi másról. - Emlékezet és tiszteletadás – vette át a szót egyikük – így foglalnám össze két szóban. Én másodjára jöttem el, a barátom már negyedjére. Ha jól bírjuk a 25-öset, átcsapunk a 60-asra.   Egy középkorú sportember válaszai: - Az éjszakai túra miatt jöttem, de szimpatikus a túra megemlékezés jellege is. Hangulatos évkezdő rendezvényként választottam ki, a politikai véleményemet most megtartanám magamnak…   Három váci turistának is feltettem kérdéseimet: - Hát, tulajdonképpen túrázni akartunk egy jót, láttuk, hogy ezen a hétvégén ezt tartják, hát eljöttünk – kezdtük a beszélgetést. – Nem túl gyakran túrázunk, de izgalmasnak találjuk éjjel járni az erdőt, így hát végül neveztünk is – vitte a szót egyikük. – De utána olvastunk, hogy milyen a túra „szellemisége”, hogy miért is szervezték, és amit megtudtunk róla, aszerint – mindenféle szélsőségektől elhatárolódva - teljesen egyet lehet vele érteni. Az, hogy bejárjuk a kitörő katonák egyik útvonalát, kifejezetten tetszik. A nagyapám is harcolt a világháborúban és sokat mesélt, s most én felidézem őt, és azokat a helyzeteket. A túra elleni támadásokról: - A médiával szerintem nem kell foglalkozni, nagyon sok mindent félremagyaráz. Nagyon nem jó az a beidegződés, hogy akik 1945-ben itt küzdöttek, azok mind nácik, nemzetiszocialisták és Hitler „jópajtásai” lettek volna. Egyszerűen katonák voltak egy rettenetes helyzetben, és megtették, amit lehetett, és ezért fejet lehet hajtani. És hogy hány volt közülük háborús bűnös, ki nem, innentől kezdve nem lényeges: mi a KÜZDŐKKEL azonosulunk.   ...az autó szélvédőjén egy ismeretlen katona sírjának képe látható néhány nappal a túra előtt meggyalázva – a kopjafa felgyújtva, szeméttel beterítve -, és utána új kereszttel, rendbe téve…  

Harsáczki György

A tél első hava – 2014. január 29.

Leesett az első hó
Áááá, esik a hó!!!!

Áááá, esik a hó!!!!

  Leesett az első hó. Elestek az első nyugdíjasok. A kórházakban felnyitották az első – egész nyáron át beszállított – gipsz-szállítmányokat, a műtőssegédek pedig kipihenten láttak neki a kiálló csontvégeknek… Már tíz perce hull a hó – a T-Com egész rendszere összeomlott, a TV-ben minden csatornán Hruscsov beszél - kezében a heves követelődzéstől eltörött talpú cipője… A telefonáláskor a hívott fél helyett síron túli hangok hallatszanak, nagy ritkán Schubert melódia foszlányok – a hívott fél nem kapcsolható… Megkezdték az utak szórását. Elsőként a stratégiailag fontos útvonalakat: a kórházak, az áramellátás központjai stb. felé eső utakat szórják, majd először a nőket, a gyerekeket és az öregeket… A MÁV összes dolgozója hajtánnyal menekül a hópelyhek elől. A turkálóban így szól az eladónő: - Jaj, de jó - esik a hó végre! Kiállok az utcára… Míg a bejárónőm: - Esik a hó?! Azonnal rohanok a pincébe – ezt nem lehet elviselni! Egy idős ismerősöm: - Anyukám de szerette a havat! Mindig lement az utcára sétálni, ha havazott… - Az igazság azonban a TV Híradó öt évvel ezelőtti decemberi archív-adásában hallható: Hegesztd be az ajtót lányom, s indítsd be a sóágyút,.. mert, mert… ESIK A HÓ!!!! – veri az ajtót acélbotjával egy idős hölgy, miközben lányát véli nem messze tőle, ám négy mentős és egy operatőr nézi őt a háta mögül megrendülten. Az első hópehely megjelenésétől megkezdődött Budapest összeomlása… Esik a hó – mindenki meneküljön! Elvégre a tél nem a „december, január, február” szavak felolvasásától kell hogy fagyos legyen…

Harsi