A teljes nyirkai jóslat

Máté Imre

Máté Imre

Egyre ismertebbé válik Magyarországon az a jóslat, amelyet 1946-47 körül Lápkumánja táltos szellemétől kapott hét magyar táltos.
A Nyirkai Jóslat Máté Imrének, a rábaközi táltos hagyományok őrzőjének Yotengrit című könyvéből származik (második kötet). A jóslat az 1946-47-től hazánkban és néhány európai országban már megtörtént jelentős események leírását tartalmazza.

A Jóslat03

 „Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó, ha ennyien vannak a „Nagy hívás”-hoz. Mert nagy SZELLEM-et szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. „Nagy hívás” akkor köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától. A táltos asszonyok egyike „utaztatható” volt. Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ ISTENAPÁNK-nak. A „látó-halló” táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt. A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az az ő nyelvével szólalhasson. Lápkumánja táltos SZELLEMÉT idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:

Még öt-hét!

A medvebocsot lépre csalják és elverik rajta a port.

Még nyolc-kilenc!

A Duna két partján vérben úszik a hulló lomb,és ösvények tapostatnak a hanyatló Nap palástján. Nevet kiáltanak. A nevén szólított Öreg tétovázik, de vállalja sorsát. Ifjak ragadnak fegyvert, nők és férfiak egyaránt. Közel a győzelem.

Ekkor megelevenednek az árnyékok. Az igazi harcosnak kedvét szegik. Az ügyet Nyugattól-keletig elárulják. Szerencsés, ki időben kereket oldhat.

A Negyvenkilencedik vert hadból követi a hanyatló Napot. Bugrisok földjére megy a Képíró Asszonnyal. Oda kapja a kasza-üllőt. Dinnyeföldről üzen neki a Negyvennyolcadik, de ő a vörös sziklák felé fordítja a rudat.

Nagy az érvágás!

A Négy Folyó Városának Igaz Emberét kiejtik az ablakon. A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot, és a Vasmacskák Városának fattyát teszik meg helytartónak. Ő megöleti a Tétovázó Öreget. Az ifjúságon bosszút áll.

Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet. Jutalmazzák az elvtelenséget, mindent pénzben mérnek. A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon. A gyerek nyűg.

Még húsz-huszonegy!

A kétfarkú oroszlán elbődül, de ugrani nem mer. A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre. A víg mosoly torz vigyorra változik. Itthon a földművest már megtörték.

Még nevén a föld, de cseléd sajátjában. Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.

Még negyven és néhány!

A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző. Korábbi ellenfelek összefognak. Rést vágnak a kerítésen. Meglazítják a medvebocs láncát,a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is. Nem hálásak. A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik. Harsona jelzi a szabadság kezdetét.

A szürke marhát napos legelőre engedik. A csorda megszédül a szabadságtól. A barmok egymást öklelik. A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.

A Jóindulatú Beteg kerül élre. Mások intézkednek. A földművestől elveszik örökét,és dobra verik. A senkiháziak vérszemet kapnak. Bitangok tékozolják a fényt.

Gyülekeznek a dögmadarak. A Nagy Tengert átröpüli a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly. Megérkezik a Kánya is – osztozkodni. Megint terelgetik a népet. Hiteket erőltetnek. Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók. BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik, buta lúddá tekerítik. Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!

A Régi Nagy Csata Városában EZEK papjai dűlőre jutnak, és új lovat nyergelnek. Összeesküsznek Isten Képmása ellen a Könyörtelenség Hatalmasaival.

A galambnak álcázott karvaly és a kánya, Égigérő fára segítik a Kiskanászt. Szívében király, álmaiban császár. Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen. Letaszítják – újra mászik!

A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!

Még ötvenöt-hatvan!

Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll. Az ő ingével-gatyájával tömik a rést. Messze jutottak a parttól, már nem tud kiszállni.

A döglött sárkány kutyáit a Koronázatlan Cár veszi pórázra.

A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre. Saját táborából ütnek pártot ellene, mert a Koronázatlan Cár úgy akarja. Paprikajancsiból csinál vezért.

A nemzet tűri – nem látja meg rajta a rángató madzagokat. A csellel hatalomra segített Paprikajancsi pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet. Nyegle és buta. A Kiskanász malmára hajtja a vizet. Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.

Nemes lovag-ősök fehér liliomán tipródik a nemzet. A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos. A különb nem viszi sokra, mert irigylik. Ki-ki rántja lefelé a másikat, az országot együtt. Lenézett népek mögött kullog a magyar!

A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!

Nyomulnak földünkre sivatag elöl, tenger elöl. Tódulnak napkelet felöl. A trónfosztott vörös cár gazdátlanná vált ebei zsibvásáron herdálják el a föld színét, mélyét, a levegőeget, vizeket. Ki koncon van, ki koncra tör. Egymást ugatják bohóc szerepben.

Minden elhamisul. Csak alvilág van, meg Ál-világ, mondja a szavával nem játszó pénzváltó. Lekantározzák az igáslovat, lenyergelik a versenyparipát. Az értelem elvándorol. Még nincs, aki véres kardot hordozna körbe,de érlelődik a vihar…

Még hatvan-hetven!04

A Negyvenkilencediket Fényasszony emlékezteti küldetésére, fogadalma és hatalma szerint cselekedni. Vonakodik, mert a Fekete Dögmadarak rendje reszketősre mérgezte. De leszáll a folyótorkolat sziklájáról és megválik fügefáitól, hogy a Rába partján szélnek eressze az életképesség igéit.

Sok acsarkodó ellensége támad és haszonlesők hada környékezi. Egymást ugatják, marják,mint dögön marakodó ebek. A Képíró Asszony égbe száll.

A magát más csillagzatból leszületett asszonynak tettető ringyó kaszabol és élre tör. Apró halakat kever nagykanállal és elbukik.

A kertek parlaggá romlanak. Rozsdásodik minden szerszám. A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek.

Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi, magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre.

Koronát áhít.

Három hamis látnok áltatja, mintha nagy király lelke laknék benne. Sokat igér, de nem tudja szavát tartani. Igér, igér, de adni nem tud, csak elvenni.

Reszket, kinek vagyona van, mert sor kerülhet rá hamis vádakkal. Dézsmaszedők, vámosok sanyargatják a népet.

Asszonyainkat, mint birtokolt barmot lerángatják családi küszöbükről fertőző hodályokban szülni. Bábák dacolnak. Tömlöcbe vetik őket. A betűvetésben gyarló főember nem irgalmaz nekik.

Az istápolásra szorulókat is sanyargatják. Félnek segélyért esdekelni. A szegényt leköpesztik, a gazdagot zsarolják.

A Kiskanász hegyekből vár segítséget igéretekkel. Csalódnak azok is.

Forgácsolódik a nemzet. Sem az Országló, sem a Pártütő nem érti föladatát. Nem nyilat tör, hanem gátol. Amaz meg dölyfösen országol. Rendet vágat hamis, meg igaz hitek virágos mezején egyaránt.

A Negyvenkilencedik ráver tűzön ajazott dobjára. Ifjak sereglenek a Kiskanászt szavak erejével trónfosztani. Őt bugrisok védelmezik a Kányával szövetségben. Ez vérontáshoz vezethet.

A Csillagszemű Asszony fohászkodtat a MAGYAROK ISTENÉ-hez, annak erejét növelendő. Erő támad, sebes forgószél.

Eddigre már nagy a romlás. Zsíros föld hátán, szántatlan ugaron nélkülöz a nép. A gazdából napszámos lett, de kevés a lapátolni való.

A Fekete Kányák rendje hatalomra tesz szert és zsarolja a Kiskanászt, aki jót akarna, de rosszul.

Zsarolja egy siheder kori barátja is, aki nagy vagyont harácsolt össze és villogó ruhában futkározik. Huszonöt strázsa ügyel rá.

A Kiskanász – vásári hintások sarja-, igazságos szigort akar, de az sanyargatássá fajul. A nép lehurrogja, de nem tágít. Avítt helyébe hevenyészett törvényt erőszakol. Magára haragítja a Hadakat.

A tengereken utat változtatnak a hajók.

A zsinegen táncoltatottak késve lépnek a szárnyas nyilak ősi útjára, de lépnek. Az Árva-gyerek meg az Ékesen Szóló fia útra kelnek, piros mellvértű tulok hátán.

A Negyvenkilencedik lant erejével ront hamis vádakat. Az erős táltosasszony szelleme megkísérti. Üzen a Csillagszeműnek, de az tétovázik, végül cselekszik.

A kertek művelői könnyen vészelik át a nehéz időket, mert más módon se pénz, se posztó. Előrelátó ki kamrát tölt. Az Előrelátó Banya megálmodja és megépíti BOLDOGASSZONY nevében YOTENGRIT Körevetét. Épülnek föld fölött, föld alatt.

Sehonnani bitang árulók ínségbe, romlásba döntik a nemzetet.

Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ. Bevezetik a hét tevét, hogy az innen köpködhessen lángot-a bikát nyergelő asszonyra.

Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is. A Kost Áldozó két fia tovább marakodik. A tevék magyar hajcsárai Manó bőrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és aranyra válthassák a félhold csillogását.

Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő fiát segítik, más magyarok meg a másikat. Kettészakad a nemzet, lángra lobban az Ország. A lángot vér oltja.

Oltalmazó rejtekhelyről gondoskodik, aki hallgat az Egekből sugallt igékre. A Holdfényes Asszony köreveteket épített, alattuk rejtekekkel. Kertekben sarjad az új élet.

A vándor nép keserüli meg ocsúja garázdaságát. Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv. Szítják, tüzelik őket távoli idegenek, akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik. Ezek egy része sivatag elöl fut,más részük tenger elöl menekül.

Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul.

A szomszédok megmozdulnak, de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is. A megszeppent maradék UKKÓ-t híjja, BOLDOGASSZONY-t.

Áldanak Földnek és Égnek víz-szerrel, tűz-szerrel. Szívben, gondolatban, test és lélek mozdulataival, a Nap és a Hold járásának ösvényén.

A haragosok megbocsátanak egymásnak, az irigy örül más szerencséjének, a rátarti nem rázza a rongyot,a közönyös siet segíteni.

Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja a zenélő sivatagok tigrisét, és böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár. Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé, YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.

A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE győzedelmeskedik.

A táltosok közös gondolattal kérdezték: „Így van ez megírva – nem lehetne-e másképp?”

A SZELLEM erre ezt felelé: „Minden jövendölés ókumálás, a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltozatható – ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívelitek az ősök intelmeit.”

A táltosok megköszönték Lápkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Ő távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ivott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakarták és strázsálták hajnalhasadtáig. Akkor lemosták róla a maszlagot. A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak előtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nő-barátok áldását: ’BOLDOGASSZONY oltalmazzon fehérben, zöldben, feketében!’ Ezek után ki-ki hazaméne és tette a dolgát.”

Utóhangok a Nyirkai Jóslathoz01

A mai napig általában világos minden. Ami megtörtént, az könnyebben megfejthető, mint az, ami nem történt meg, csak sejtetve van, képletes szövegbe csomagolva. Azt már értjük, mit jelent, hogy a „nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld”. Értjük, mert régóta zajlik az ország kiárusítása és már tényleg ott tartunk, hogy lábunk alól elkótyavetyélik a földet, tartalmával együtt. A jövőt illetően legtöbben a hét tevét nem értik és a zenélő sivatagot. A tevék az arabok felé sejtetnek, a zenélő sivatag pedig a Takla-Makán. Megkövült fák ágai zenélnek a homok mélyén, ha erős szél mozgatja a buckát. A „zenélő sivatag tigrise” azt sejteti, hogy számíthatunk problémáink megoldásában keleti rokonainkra. A jóslat, noha sok rosszat vetít be, kedvező jövőt ígér, ha sok vér árán is. A Magyarság összefog és „…új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé, YOTENGRIT, az ŐS-TENGER-ISTEN nevében. A jó szomszédság törvénye győzedelmeskedik!” Köznapibban fogalmazva: a YOTENGRIT vallás jegyében megújhodás történik nem csak Magyarországon, hanem „az öt égtáj” felé, a határainkon túl is. Ez a jóslat fedi Nostradamus jóslatát, mely szerint: „A tenger nevét viselő vallás győzedelmeskedik” (N. X./ 96.)

 (Forrás: internet)

Michael A. Cremo – Az emberi faj rejtélyes eredete…

Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes.

Michael A. Cremo

Michael A. Cremo

Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából.
Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra.
– Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük.

Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.
A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szembenálló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak.
Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog – ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne.
Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól – a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem.
Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá.

33-35 millió éves(!) kőedény

33-35 millió éves(!) kőedény

Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón.
Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények.
A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik:
„Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek.”

5-600 millió éves vasból készült váza

5-600 millió éves vasból készült váza

Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek.
Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket.

Most csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.
Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain.
Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves! A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog.
Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki.
Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről?
Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha „Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem.”
Más szavakkal, hogyha a „leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni!”
Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart.
Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte.
A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatók, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet – a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi „X akták” eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik.
A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt.
Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról.
Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? – kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat?
A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem 4 millió éves!
A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat.
Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában.
A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény. Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak.
A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. 300.000 éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni.
Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben(!!!!) határozták meg a lelőhely korát.
A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában,melyet végül fel kellett adnia.
Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára.
Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk. A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben.
Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában.
A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg.
Most pedig egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, 300 millió éves!!!
Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel.
Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón.
Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki.
Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.

(Forrás: NH.2013.11.23)

A „görény effektus”: Vigyázz, ne kiabálj, ha nagyon büdös van! – Lehet, hogy a saját szagod érzed!

Érdekes és elgondolkodtató véleményt találtam Dr. Zentai Istvántól a TTT honlapján, melynek gondolatai nemcsak a túra világára érvényesek…

 

Büdös van. Néhányan pedig köpködnek.

Az Öreg-Bakony teljesítménytúra rendezői nem átallottak úgy dönteni, hogy akik nem teljesítik az 50 km és a 30 km távjait szintidőn belül, azok nem kapnak a célban semmiféle díjazást. Az áldozatok egy része csendes rezignáltsággal vette tudomásul a megváltoztathatatlant, vagy éppen röhögött egy jót, aztán elment betápolni a kis ingyen krumplilevesét (az nem számított díjazásnak, csak „úgy” járt). supermanVolt azonban valaki, aki nem tudott megbirkózni a ténnyel, hogy nem vihet haza egy néhány grammos színes papírfecnit és egy 26 mm átmérőjű színes fotográfiát pléhtokban. Ehelyett összetépte az igazolófüzetét és eldúltfúlt a helyszínről. Kognitív disszonanciája ezzel – úgy látszik – nem csökkent kellőképpen, hiszen a következő héten, mikor ismét szóba került az ügy, már fenyegetőre vette a stílust. Hogy ő bizony tanár, és hogy ő már 40 éve (vagy 400? lehet, nem emlékszem pontosan) túrázik, és mi még meg sem születtünk, amikor ő már, egyébként pedig ő minden diákot le fog beszélni a teljesítménytúrázásról. A 3×50 túra főrendezője úgy döntött, hogy aki nem keresi fel a megadott pályaszakaszon elhelyezett mozgó ellenőrzőpontot, annak nem ad ki a túra végén semmiféle díjazást. Tíz ember bukott meg ezen. Közöttük öten, akiknek ez a harmadik teljesítésük lett volna. A célban meglepetés várta őket. Szomorú, frusztráló élmény. Volt, aki próbálta kissé menteni a menthetetlent, volt, aki csak röhögött egy jót, volt, aki szomorúan, mérgesen félrevonult. Most is volt azonban egy valaki, aki nem tudott úrrá lenni az őt ért sérelem okozta frusztrációján. (Súlyos élmény lehetett, hiszen az illető még bélyegző hamisítással is próbálkozott.) Egyszerűen szólva, szó szerint hisztériás jelenetet rendezett. Végül, mikor világossá vált, hogy jelenetére (hogy ő már 1000 éve, mi még a világon sem voltunk, hogy őneki idén ez már a 38. stb.) senki sem vevő, megígérte, hogy többé nem fog elmenni egyetlen teljesítménytúrára sem. Nemcsak erre, a többire sem.

Úgy legyen!

Ez csupán két eset volt, a két legsúlyosabb (vagy van, amiről még nem tudunk?), két héten belül. A két eset dimenziója sem azonos. Hiszen hogy is lehetne összemérni az Öreg-Bakony 50 km-es résztávját a 3×50 egészével? Aki megpróbálkozott még ezzel a túrával, az tudja, mit jelent valójában ennek a 48 órának a végigjátszása, milyen érzés végül megérkezni. És aki esetleg tagja olyan társulatnak, amelybe egy-egy túra összes megrendezésének teljesítésével lehet bekerülni, az tudja, mit érezhettek azok az ötök, akik most „kiestek” a háromszoros teljesítők csapatából. Pedig megcsinálták. Ugyanúgy, mint a többiek, sőt, lehet, hogy mégúgyabbúl. Egy kicsi, szinte jelentéktelen hibát vétettek.

maszoEzen múlna?

A két eset azonban távolról sem egyedi. Az erdőben egyre több a köpködő. A frusztrált, két lábon járó rosszindulat. Akinek valami nem sikerült, és az ebből fakadó problémáit csakis a rendezők ellen folytatott hisztérikus hadjáratokkal tudja kompenzálni.

Hideg volt a tea. Rossz volt a jelzés. Nem volt jelzés. Csoki helyett pogácsa volt. Túl kevés volt a szintidő. Rossz volt az idő. Jó volt az idő. Nem volt meleg víz. Volt, de elfogyott. Horkoltak. Csúnya a kitűző. Nem volt emléklap. Nagy volt a sár. A fű. Csúszott. A mentőnek csak négy kereke volt. Nem kiabált az ellenőrzőpont a sötétben, hogy a turista odatalálhasson. Nem akarták a rendezők a turistát 80 km-re elszállítani. stb, stb, stb…

Ami a lényeg: a turista pórul járt, kudarcot vallott. Aki pedig ezért a kizárólagos felelős, az mindig és csakis a rendező. Meg az anyukája. Sohasem a turista, ő tökéletes. Negyven éve csinálja, mi még meg sem születtünk, amikor ő már…

Az emberi pszichikum alapvető jellemzője, hogy megpróbálja az önértékelés egyensúlyát pozitív szinten tartani. Senki sem szereti bárgyúnak, butának, gyengének, kiábrándítónak találni önmagát. Büdösnek meg pláne nem. Ha az életünk során bennünket ért hatások az énképet gyengítik, akkor azt helyre kell állítani. Kudarc esetén az csak úgy lehetséges, ha a kudarc okát kizárólag a külső körülményekben keressük, azokra vezetjük vissza. (Sikereinkért természetesen csakis mi magunk vagyunk a felelősek, azok oka mindig saját nagyszerűségünk.) Sőt, ha előre sejthető a kudarc, jó előre elő is készíthetjük a magyarázatot. Például, ha sejtem, hogy a nehéz (képességeimet meghaladó) túra éjszaka ér véget, akkor nem viszek magammal lámpát. Lámpa nélkül természetesen nem lehet éjszaka túrázni. A nem teljesítés egyedüli oka máris a lámpa hiánya és nem a saját gyengeségünk vagy felkészületlenségünk. Ha előre közlik, hogy a túra dög nehéz, kevés szintidőn belüli teljesítő várható és komolyan figyelni kell a térképet és az egyébként sűrűn elhelyezett jelzéseket, de énképünk mégis veszélybe kerül, amikor veszedelmesen múlik az idő és szinte alig haladtunk, mit tegyünk? Természetesen nem szabad véletlenül se elővenni a térképet és a tájolót, és ha nem találunk jelzést, nem szabad visszamenni az utolsóhoz, hanem lehetőleg minimum 5 km-t kell bolyongani a vadidegen terepen. Mindjárt megvan a tőlünk független oka a kudarcnak.4.2P5/97

A turista tökéletes. S mivel tökéletes, kudarcának oka csakis a rendező lehet. Ez a teljesítménytúrázók egy részének alaptétele.

Látnunk kell azonban, hogy mások is vannak az erdőben, nemcsak mi. Szembetűnő, hogy a teljesítménytúrán ugyanaz a feladat minden induló számára. Ennélfogva, énképünk kialakításában jelentős szerepet játszik az is, hogy világosan felmérjük, hol a helyünk a társaságban. Pszichikailag tehát abszolút fontosságú az, hogy teljesíteni tudjunk, méghozzá, ha lehet, nem az utolsók között. Ha egy túrát csak kevesen teljesítenek, jelentős mértékben megjavulhat önértékelésünk (és a túra ázsiója), ha nekünk sikerül. Ha azonban minden erőnket összeszedve utolsó tartalékainkat is bedobva küzdünk, komoly disszonanciánk támadhat, ha valaki lazán elszalad mellettünk. Netán elszáguld a drótszamarán! Világos, hogy az ilyen „rohanógépek” csakis elmebetegek lehetnek. Vagy egyszerűen bunkók. Más lehetőség nincs. De nem eszik olyan forrón a kását! Hiszen nincs annál szebb dolog, mint amikor a rohanógép vall kudarcot, mi pedig teljesítünk. Nosza, szúrjunk ki vele! Például, tudván, hogy a szerpentinen a hajtűkanyarban van a leselkedő mozgó ellenőrzőpont, szóljunk vissza neki, hogy ezt a kanyart nyugodtan levághatja, itt nincs senki. (Két „rohanógépnek” szereztek így szép élményt a 3×50 túrán.) Vagy tudva, hogy a rohanógépek sokkal nagyobb léptékben tájékozódnak, mint a gyalogosok, irányítsuk őket az elágazásban rossz útra. Úgyis csak kilométerek múlva kapnak észbe!

Sajnos, azonban, a kisördög nem alszik. Kudarcainknak tanúi vannak. Nem elég tehát, hogy magunkat meggyőzzük a kudarc (külső) okáról, énképünk csakis akkor állhat helyre, ha ezt a tényt mások számára is kellőképpen megvilágítjuk. Lehetőleg mindenki számára. A rendezőt tehát kitartóan, módszeresen kell szidnunk, hogy hosszú távon mindenkinek elmenjen a kedve a túrái látogatásától. Sose felejtsük, hogy ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyukája. Pár hét módszeres ismételgetéssel a kudarcunkat kísérő derültséget általános sajnálkozássá és a rendező elleni mélységes utálattá alakíthatjuk. Sőt akciónk akkor a leghatékonyabb, ha olyanoknak mesélünk, akik ott sem voltak. Mivel az első negatív benyomás úgyszólván kitörölhetetlen, ellenkampányunk igen komolyan befolyásolhatja egy-egy rendező megítélését, s természetesen túrája látogatottságát is.

A túrák szaporodnak. A rendezők új és új kihívásokkal bombázzák a túrázókat, néhányan pedig kíméletlenül betartják a kiírásban szereplő szabályokat. Nyilván a túrázókat érő kellemetlenségek, kudarcok is szaporodnak. Ennek következtében pedig növekszik a köpködők, a rosszindulatú gyűlölködők száma az erdőben. Ma már néhány ilyen embertől hangos az erdő. Madárdal, szélsusogás helyett azt hallgatjuk, ki kit utál.

Bravó, teljesítménytúrázók (k)rémje, csak így tovább!

Néhány őrült rendező mégis újra és újra feltápászkodik a sárból. Heteket tölt a terepen, hogy járhatóvá tegye az utakat, hogy jelzéseket fessen. Kitűzőt, oklevelet, igazolófüzetet tervez. Tárgyal, szervez, kínlódik néha értelmetlen és érthetetlen akadályokkal. És kő keményen a zsebébe nyúl, hogy megteremtse valahogy a túrák ma már elképesztő anyagi hátterét. Pedig tudja jól, hogy mindezt soha senki nem fogja méltányolni. Csakis kritikára számíthat.

Büszkeséggel tölt el, hogy azon kevesek (papíron ötök) közé tartozom, akik elmondhatják, hogy az új 3×50 túrát háromszor teljesítettek. Tudom, mit jelentett az a kanyar a Panoráma-úton, és sejtem, mit jelent azok számára, akik levágták. De azt hiszem, a dolgok valahol úgyis belül dőlnek el. És ahogy végiggondolom, egyfolytában úgy érzem, tízen vagyunk.

(kivételesen) Dr. Zentai István, BaBaT

íródott: 1996

Ősnép a Kárpát-medencében

Az elmúlt két évtizedben történt nemzetközi tudományos kutatások eredménye alapján a következő információk kerültek napvilágra:

Ornella Semino

Ornella Semino

1. Ornella Semino nevével fémjelzett nemzetközi genetikus csoport kutatási eredménye kimondja, hogy az európai ősgén 35-40.000 éves, és ezeket az ősgéneket a legnagyobb arányban a Kárpát-medencei magyarság-székelység hordozza magában. Forrás: www.sciencemag.org 2000 nov. 10. 1155-1159 o.

2. A Sorbonne Egyetem ősnyelvet kutató csoportja megvizsgálta az összes ismert élő és holt nyelvet abból a szempontból, hogy azok milyen mértékben tartalmazzák az ősnyelv etimonjait, azaz ősgyökeit. A kutatási eredmény megállapította, hogy a földön egykor létező ősnyelvből a magyar nyelv őrizte meg messze a legtöbbet, az ősgyökök 68%-át.

3. Radioizotópos vizsgálatokkal bebizonyították, hogy a tatárlakai leletek legalább 7000 évesek, ami az újkőkori írásbeliségünket bizonyítja itt a Kárpát-medencében. Keletkezésük 1000-1500 évvel megelőzi a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblákat, és a sumerológusok széles körben elterjedt írásbeliség darabjainak tartják őket. Forrás: Radics Géza: Eredetünk és őshazánk.

Összegezve: Nemzetközi tudósokból álló kutató csoportok egymástól függetlenül megállapították, hogy Európa szívében a Kárpát-medencében él egy 35.000-40.000 éves őslakosság, melynek mind a genetikája, mind a nyelve és mind az írásossága a legősibb helyben maradt és máig megőrzött kultúrát jelenti. Őrzőik pedig a Kárpát-medencei magyarok és nemzetrészeik.

Szent István és a „Decretum… Ugros eliminandos esse”

„A magyar állam igazi megalapítói és stabilizálói – minden más híreszteléssel ellentétben – Árpád fejedelem és a pozsonyi csata győztes hősei voltak.”

Hogyan kapcsolódik össze Szent István és az ő korától számított kb. 90 évvel korábbi pozsonyi csata története? Nos, erről szeretnék egy pár gondolatot kifejteni, meg István, és az ő társ-fejedelmeinek a történelmi szerepéről. Mint azt (remélem…) mindannyian tudjuk, 907 július 4-7 Pozsony mellett Árpád vezér egyesített magyar könnyűlovas íjász seregével (30-33 ezer fő) dicső győzelmet aratott a 100 ezer fős egyesített bajor nehézlovas sereg felett.

Ezt a dicső tettet Szent Istvánnal kapcsolatban két ok miatt hoztam fel.

Szent István a Képes Krónika iniciáléjában

Szent István
a Képes Krónika iniciáléjában

Egyrészt a csata körülményei, eredménye: ahhoz, hogy ilyen eredményes honvédelmet folytasson Árpád, bizony egyesíteni kellett az egész nemzetet. (A háborús helyzet miatt a települések megerősített védelme, az élelmiszer, és fegyver utánpótlás, a támogatás biztosítása feltételez a háttérben még legalább egy 50 – 80 ezres otthon maradt tevékenykedőt…)

Másrészt pedig azért, mert véleményem szerint – a fent leírt tények miatt – nem István volt az, aki először egyesítette a magyar nemzetet – mint ahogy a történelem ma ezt neki tulajdonítja – hanem Árpád!
István az ő korában örökölt viszont Árpádtól egy nyomasztó külpolitikai terhet. Azt, ami a Pozsony alá vonuló bajor csapatok zászlajára volt írva: „decretum… Ugros eliminandos esse” („elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak”).
Ezt ugyan IV. Lajos rendeli el, de nem nehéz észrevenni a háttérben a pápai hatalom erős nyomását, hiszen a keleti és a nyugati kereszténység által már szinte teljes egészében birtokolt és uralt Európa közepén van egy erős nép, amely még nem fizet egyházi tizedet! Ennek igazolásaként elég beszédes az, hogy IV. Lajos a támadó német csapatok egyik vezérévé Theotmár salzburgi érseket nevezte ki.
Egy érsek miért is vezet hadat?  Költői a kérdés…
Viszont 90 évvel később István korában az udvarába befurakodó német nemesek ugyanezt a pápai igényt hozták el – mivel akkor erővel nem sikerült, immár csellel és ármánnyal, hitegetéssel és a szövetség ígéretével. Feltételezhetően István  ismerte az előzményeket, felismerte a pápai hatalom uralkodásra törekvő szándékát, ugyanúgy, mint az ezzel együtt járó anyagi – gyarmatosítási – törekvéseket (egyházi tized). Két választása volt:

1. Egyesíti a magyarságot és ellenáll, mint annak idején dicső őse, Árpád tette.

2. Ha ez nem sikerül, akkor színleg behódol, hogy a magyarságot a pusztulástól megmentse.
1. pont: Az egyesítés „kicsit bajosan” ment volna – esélytelen volt. Miért is? Mert amíg Árpád hívó szavára az egész nemzet egyszerre mozdult a honvédelem nemes célja érdekében, addig 90 évvel később az ő kortárs fejedelmei már a saját pecsenyéjüket sütögették – még egymástól is függetlenül…

Koppány: A Balatontól délre (le egészen a mai Zágrábig) és nyugatra eső területeken saját fejedelemséget tartott fent.

Prokuj gyula: Erdélyi fejedelem. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.

Ajtony vezér: Törzsi államot hozott létre az Al-Duna és a Maros köze tájékán Marosvár székhellyel. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.

Vata törzsfő: Szállásbirtoka a Kőrösök vidékén volt, Békés központtal. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.

Tehát van öt külön álló fejedelemségünk – és az Árpád-féle nemzeti egységnek csak a halovány emléke…

De a négy – régi rendet képviselő – fejedelem sem tudott egységet létrehozni egymás között, pedig egy ilyen szövetség Istvánt németestől, pápai szándékostól együtt lesöpörné a térképről és a történelem színpadáról! Gondolkozzunk kicsit józan paraszti ésszel!

István birtoka a Dunakanyar feletti területektől Szolnokig terjedt: egy sík terület – hadászatilag a lehető legelőnytelenebb. Gyakorlatilag a másik négy törzsfő által be volt kerítve, harapófogóba fogva egy sík, védhetetlen területen. Koppány a Balaton partjától elzárja a nyugati utakat, hogy megakadályozza az esetleges német csapatok Istvánhoz erősítésként való eljutását, a másik három törzsfő pedig lerohanja Istvánt és nemes egyszerűséggel belezavarja a Dunába. Ez történhetne, ha valóban a régi rend hívei szállnak szembe az István által hozott új renddel – mint ahogy azt a nagyon elvakult Koppány-rajongók állítják… A másik három törzsfő nem foglalkozott vele, hogy mi történik. Amíg Koppány a kardját köszörülte, ők élték világukat. Koppány viszont István birtokaira fente a fogát, s úgy gondolta, megszerzi erővel. 997-ben nekifogott Veszprémet ostromolni. Viszont István sem szerette, ha feldúlják egyik legszebb városát, és Veszprémbe indult. Ahogy Koppány megtudta, hogy jön a gazda, abbahagyta az ostromot és István elé vonult. Valahol Veszprém és Várpalota között megütköztek. Miért tudta István legyőzni Koppányt? Mert a többi törzsfő nem volt mellette! Már maga ez a tény is cáfolja azt az állítást, hogy a régi rend hívei szembe fordultak volna az István által hozott új, (judeo) keresztény hittel – mivel mind a négy törzsfő bizánci rítus szerint meg volt keresztelkedve. Ha itt vallási, hitbéli ellentétről beszélnénk, akkor is inkább az ősi keleti kereszténység és az István által hozott „új” nyugati kereszténység összecsapásáról lehetett volna szó.

2. pont: Nos, ebből azért logikusan látszik, hogy Istvánnak nem igen volt más választása, mint (látszólag) behódolni a pápai szándéknak és felvenni a kereszténységet – hogy az ne pusztítsa el a széthúzó nemzetet.

Miért mondhatjuk azt, hogy István látszólag behódolt a pápai szándéknak, és mi is az „ősmagyar pogány hit”?  Ez az eredeti, tiszta Jézusi kereszténység, amely már István előtt több mint ezer évvel is létezett: az ószövetségi sallangok, a hatalom érdekeihez igazított kanonizációs „Szent Iratok” hamisítása nélküli kereszténység, amely tisztelte a természetet!
Mik erre a bizonyítékok? Wass Albert tudja, Szent András életútja tanúsítja, a Skót függetlenségi nyilatkozat is ezt bizonyítja.
Wass Albert:

András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében. Annál is inkább, mivel a magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kultúrában. Továbbá úgy a honfoglalás kori arab és európai írók, mint a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat. A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság Jézus eljövetelét elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta. Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglalás kori síroknak a kereszt.
Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, „római hittel” szemben. Hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt. (Wass Albert: Hagyaték)

Szent András életútja:
Az evangéliumokban András apostol a józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettre kész tanítványként jelenik meg, akinek természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. Apostoli gondolkodása és tettrekészsége leginkább a kenyérszaporítás csodája alkalmával tűnik ki. Kulturális nyitottságát pedig akkor értjük meg, mikor a Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, ugyanis meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.
Valószínűleg ezen mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység. Talán nyitottságának és megértő szemléletének köszönhetjük, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát. Ezt feltehetően nem olyan formán tette, hogy a számára idegen kultúrára ráerőszakolta a sajátját a hozott üzenet megértése végett, hanem ő vette magára az adott kultúrát, és annak a népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább Jézus tanait. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik.
Csak ennek tulajdoníthatjuk azt a hihetetlen tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát. A „szkíta erkölcs” és a „szkíta törvény” igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi és hatalmas nép volt. De András nem csak hogy letelepedhetett országukban egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, hogy András ezzel az egész ókort tekintve egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg! Ezt a teljesítményt András apostolon kívül csak Fülöp apostol közelítette meg. Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy „a két szkíta-térítő”. Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta a szkíták – keresztények.
A szkíták és Trákia után András Görögországba ment, ahol megint kapcsolatba került a görögséggel. Aztán az achaiai Pátra (Pátrai) városába ment, ahol a királlyal hitvitát folytatott. Az uralkodó hitvitájuk eredményeképpen börtönbe vetette, majd Kr. u. 60-ban keresztre feszíttette – a legendák által tanúsított ún. „Andráskeresztre” (X-formára ácsolt kereszt).

Skót Függetlenségi N,yilatkozat:
Ez a legérdekesebb, mivel ebben benne van az is, hogy honnan jöttek ide, és valójában hogyan lettek skótok, de mi most itt csak a témát érintő részt idézzük:
„Az ismert ókori krónikákból és könyvekből tudjuk, hogy sok híres nemzet közül a miénk, a skót, mindenhol ismert hírnévvel áldott. Nagy-Szkítiából indultak útnak a Tirrén-tenger és Herkules Oszlopainak útján, hosszabb ideig éltek Hispániában a legvadabb törzsek között, de sehol nem találtak legyőzőre, semmiféle versenyben, bár barbároknak mondják őket. 1200 évvel az után, hogy Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, érkeztek meg hazájukba nyugatra, ahol ma is élnek. Elűzték a britonokat, a pikteket elpusztították, és bár gyakran támadták őket norvégok, dánok és britek, mégis sok győzelem és kimondhatatlan erőfeszítések árán hazát szereztek, és ahogy a régi idők történetírói tanúsítják, attól fogva meg is tartották azt minden rabságtól szabadságban. Királyságukban száztizenhárom király uralkodott saját királyi családjukból, mely folytonosságot egyetlen idegen sem tört meg.
Ezen tehetséges emberek nagy érdemei máskülönben nem lettek volna nyilvánvalóak. Így szereztek dicsőséget, hogy a Királyok királya és Lordok lordja, a mi Urunk Jézus Krisztus, kínszenvedése és feltámadása után elhívta őket a föld legjobb részére letelepedni, szinte elsőként az Ő legszentebb hitében. Nem is erősíthette volna meg őket a hitben bárki más, mint első apostola által – bár rangsorban hívták másodiknak vagy harmadiknak is – a legszelídebb Szent András, az áldott Péter testvére, aki Jézus óhaja szerint tartja meg a skótokat örökös patrónusként.”

(http://www.churchofgod.hu/content.php?act=arbroath)
Érdekes adalék, amely minket is érint: – Honnan is jöttek, Nagy Szkítia mely területéről a skótok? (Skót, szkíta, szaka…) Ugyan még nem bizonyított, de több jel utal arra, hogy a Duna melletti területről, i. sz. 10 és 40 között valamikor, amikor Szent András is arra járhatott.

Érdemes elolvasni Tomory Zsuzsa: Szittya–skót–magyar kapcsolatok című idevágó írását…

Nos, ezen információk tudatában aki Szent István szemére veti, hogy a nemzet egyesítése és megmentése érdekében kemény kézzel bánt a belső ellenkezőkkel, az vesse szemére Temüdzsin-nek, hogy úgy gondolta: – „Törvény kell a mongoloknak, még ha ki is kell irtanom hozzá a felét…” – meg is tette, ezzel megmentve a mongol nemzetet a teljes erkölcsi lezülléstől, a pusztulástól, és egy egységes nemzetté téve őket. Viszont a világ feletti uralmat adta nekik – immár Dzsingisz Kánként.

Atilla ugyanezt tette őseinkkel, a hunokkal: először a pannoniai hunokat egyesítette – erővel.

Istvánnak, aki egy magasabb szakrális küldetéssel rendelkező uralkodó volt, aki nemzete egyesítésére és megmentésére volt hivatott, keménykezű uralkodónak kellett lennie – akár a külső, akár a belső ellenséggel szemben.
A fentiek tükrében egyértelmű, hogy semmiféle régi rend, vagy hit rendszerét vagy követőit nem pusztította el.  A Kárpát-medencében akkor már ezer éve gyakorolt és megélt tiszta Jézusi Kereszténységet emelte bele a vallási rabigába való hajtásunkra törekedő Római katolikus egyház szintén Jézusi hitet hirdető keretei közé – népének megmentése és nemzetté egyesítése érdekében. Lehet, ő is tudta, amit mi tudunk: ennek a katolikus hitnek nem sok köze van Jézus kereszténységéhez, hisz Jézus se templomba, arany cicomák közé szólította követőit, tanítványait, hanem a természetbe, Isten valódi templomába.  A kaotikus – katolikus egyház meg gyűjtse csak tovább az anyagi javakat.

Ha nekünk az elmúlt kétezer évben (meg az azt megelőző szkíta időszakban is, hiszen a természetben való élet volt Jézus közölnivalója) jó volt Isten tiszta igéje, akkor a reánk váró pár ezer évben már elleszünk ugyanezzel…

(Forrás: Csanki Péter nyomán)

Az első magyar himnusz

Miatyánk Istenünk!

Hun övveret a kijevi múzeumból

Hun övveret a kijevi múzeumból

Bennünk van országod.

Előttünk szent neved, törvény akaratod.

Minden napunk gondját, magadon viseled.

Bűneinket, mint másnak, nekünk elengeded.

Te kezed vezet kísértéseken át,

S lefejted rólunk gonosz jármát.

Tiéd a Nagyvilág összes hatalma, üdve,

Mindöröktől kezdve, legyen mindörökre.

 

Kr.u.410-460 keletkezett. A kijevi múzeumban őrzött Hun övvereten, szíjvégen lévő rovásírásos ima gyönyörű. A szíjvégen talált rovásírásos szöveg megfejtésére magyar rovásírás szakértőt-nyelvészt kértek fel. Ma már tudjuk, hogy Árpád nagyapja, Álmos őse, ÜGYEK fejedelem alapította Kijevet, a szabír-magyar-várost, híres szabír kovácsiparával. Ott készültek a csodálatos magyar szablyák. Egy régészeti feltárás során a Magyar hegyen 9000 darab rovásírással teleírt pergamenpapírt találtak tökéletes állapotban!

A kutató régész, Armatov akadémikus az egész anyagot futárral elküldte a Magyar Tudományos Akadémiának úgy gondolván, hogy mi vagyunk az illetékesek megfejtésükben. Őt száműzték Szibériába, a 9000 darab pergamen pedig szőrén-szálán eltűnt. Mai napig semmit nem tudni róla.

A finnugristák hallgatnak. Ma már kideríthetetlen, hogy megsemmisítették, vagy csak eltüntették – nem tudni. Talány, kinek, illetve kiknek állt az érdekében? Óriási, pótolhatatlan veszteség, mert minden bizonnyal hatalmas és teljesen autentikus információs anyag állna rendelkezésünkre a HAZATÉRÉS, vagy HONVISSZAFOGLALÁS előtti, alatti és utáni időkből.

Visszatérve az imához: gyönyörű!!! Nemhiába mondták a görögök, hogy a szkíták- hunok – magyarok tudnak a legszebben imádkozni Istenükhöz!!!!

(forrás: internet)

A magyar nyelv gazdagsága

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Gyimóthy Gábor

Gyimóthy Gábor

 

Egyik olaszóra során,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, –

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér. . .

Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,

– Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!

Firenze 1984. X. 12.

Akinek van kedve, megszámolhatja, hány szinonímája van a „menni” igének!

 

Gyimóthy Gábor 1956 óta Svájcban él, költő, műfordító, természettudós és ipari formatervező. Több nyelven beszél – németül, angolul, olaszul, franciául, de jó ismerője a latin, a spanyol és az orosz nyelveknek is. A közkedvelt Max und Moritz gyermekkönyv magyar fordítója. Ápolja, gondozza a magyar nyelvet úgy verseiben, szójáték-gyűjteményeiben, mint „nyelvőrző hadjáratai” során, amikor iskolákat látogatva tanítja a helyes magyar beszédet. Íme Gyimóthy Gábor ars poeticája: „Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Lehet, hogy régimódi elképzeléseim vannak afelől, milyen is legyen egy vers, de én valahogy mindig úgy gondolkoztam, hogy rímelnie kell, üteme legyen, sőt még az sem árt, ha mondanivalója is van”. A magyar nyelv különlegességét  Nyelvlecke című költeményében fejezi ki  legtalálóbban, amiben a megy szó jelentését annak 75 rokon értelmű megfelelőjével mutatja be. Nyelvünk egyedülálló és örök: az angolok már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül írt műveit, amelyek nyelvezetét “óangolnak” nevezik. Viszont mi magyarok a mai napig megértjük a 13. században latinból fordított legkorábbi nyelvemlékünket, az Ómagyar Mária Siralom verset.

(forrás: internet)

Ismered-e a magyarok legfényesebb győzelmét?

A pozsonyi csata (Amerikai vizsgaanyag)

 

907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy „… decretum… Ugros eliminandos esse…” azaz „elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”. Ezt a „nemes célt” hatalmas sereggel akarták megvalósítani.

A pozsonyi csata hadműveletei

A pozsonyi csata hadműveletei

Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen, 100 ezer fő körüli létszámban gyűltek össze. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idején sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni. 907. június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a „gyengébb”, kb. 40 ezres szárny; a Dunán, hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport + hadtáp, míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő, az elit. Árpád, a törzsszövetség fejedelme egész Európára kiterjedő felderítő hálózata végett jó előre tudott a készülő pusztító háborúról.

A törzsszövetség egyesült főerejét – 40 ezer lovast – négy részre osztotta. Az egyenként 10 ezer fős lovas egység neve „tümen”, azaz magyarul tömény – régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos (43), Üllő (41), Jutas (35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította. Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozásával elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: a gyújtólövedékekkel 100%-os, élőerőben kb. 95%-os veszteséget szenvedett el a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat, amelyek következtében maradéktalanul elpusztult 40 ezer ember. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35 ezer lovassal az ellenséges sereg orra előtt, éjszaka, teljes csöndben!!! (A fantáziátokra bízom, hogy ez mit jelenthetett mind egyéni, mind közösségi teljesítményben kétnapnyi öldöklő csata után.) Az átkelés annyira jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a fejére záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két napos öldöklő ütközet után szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony volt: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék. A magyarok a színlelt visszavonulással a német üldözőket tőrbe csalták, mivel a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét (még a trónszékét is!) hátra hagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai).

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns – innen a meséink „Óperenciás tengere”) valamint, hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. (Csak Szent István idejében először, de akkor ugyanígy jártak a Vértes hegységben.) Árpád fejedelem két (három) fiát vesztette el, és maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt – a hazáért. Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély-hegy rejtett völgyébe – nyugodjék örök békében!

A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderő-nemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

(forrás: internet)