A pozsonyi csata (Amerikai vizsgaanyag)
907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy „… decretum… Ugros eliminandos esse…” azaz „elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”. Ezt a „nemes célt” hatalmas sereggel akarták megvalósítani.
A pozsonyi csata hadműveletei
Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen, 100 ezer fő körüli létszámban gyűltek össze. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idején sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni. 907. június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a „gyengébb”, kb. 40 ezres szárny; a Dunán, hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport + hadtáp, míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő, az elit. Árpád, a törzsszövetség fejedelme egész Európára kiterjedő felderítő hálózata végett jó előre tudott a készülő pusztító háborúról.
A törzsszövetség egyesült főerejét – 40 ezer lovast – négy részre osztotta. Az egyenként 10 ezer fős lovas egység neve „tümen”, azaz magyarul tömény – régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos (43), Üllő (41), Jutas (35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította. Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozásával elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: a gyújtólövedékekkel 100%-os, élőerőben kb. 95%-os veszteséget szenvedett el a hajóhad.
Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat, amelyek következtében maradéktalanul elpusztult 40 ezer ember. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35 ezer lovassal az ellenséges sereg orra előtt, éjszaka, teljes csöndben!!! (A fantáziátokra bízom, hogy ez mit jelenthetett mind egyéni, mind közösségi teljesítményben kétnapnyi öldöklő csata után.) Az átkelés annyira jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a fejére záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két napos öldöklő ütközet után szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony volt: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék. A magyarok a színlelt visszavonulással a német üldözőket tőrbe csalták, mivel a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét (még a trónszékét is!) hátra hagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai).
A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns – innen a meséink „Óperenciás tengere”) valamint, hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. (Csak Szent István idejében először, de akkor ugyanígy jártak a Vértes hegységben.) Árpád fejedelem két (három) fiát vesztette el, és maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt – a hazáért. Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély-hegy rejtett völgyébe – nyugodjék örök békében!
A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderő-nemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.
(forrás: internet)
