Kummakivi, a klasszikus ingókő (Forrás: internet)
Finnországban látható ez az érdekes geológiai képződmény. Dél-Savnonia erdejében található Kummakivi, a „furcsa szikla”, amit nálunk nemes egyszerűséggel ingókőnek neveznének.
A Kummakivi és a mintegy 180 ezer tó az utolsó jégkorszaki gleccsereknek köszönhetik létrejöttét. Az utolsó jégkorszak „derekán” délebbre lehúzódó gleccserek szikladarabokat „szállítottak” a hátukon, illetve a jégbe ágyazva, amelyek a gleccserek végénél felhalmozódtak. A néha ház nagyságú kőtömbök mellett óriási mennyiségű kavics, agyag, homok, és kisebb kőblokk halmozódott át. A fent említett kőtömb éppen egy magaslatra került, így büszkén tekinthetett le a többi vándorkőre, amelyeknek legnagyobb része törmelékmezőket alkotott az alacsonyabb térszíneken. A természet szeszélyének köszönhetően vált vándorkőből ingókővé.
Az alsó-szászországi Stöckse vándorköve, a Giebichenstein (Forrás: internet)
Vándorköveket a magashegységek jégkorszakban kiterjedt gleccserei is „átköltöztettek”, így azok a hegységtől jelentős távolságra találhatók. A gleccser munkáját a vándorkövek mellett akár hátságokat, dombvidéket alkotó törmelék – moréna jelzi (kavics, homok, agyag). Ilyen például a Suomenselka Pieus Finnországban, a Mazuri-tóhátság Lengyelországban, de a Német- és a Lengyel-alföldet is szétterített morénahátságok anyaga alkotja.
A jégkorszaki belföldi jégtakaró a legnagyobb kiterjedése idején 6,5 millió négyzetkilométer volt. Az északi félteke eljegesedéséhez kapcsolódó „tipikus” vándorkövek ma Európában a Balti-államokban, a Német- és a Lengyel-alföldön, Dánia, Belgium, Hollandia területén, illetve a Kelet-európai-síkság északi részein találhatók meg. Az amerikai kontinensen Kanadában és az USA-ban találkozhatunk velük. Ezek anyaga szinte minden esetben magmás és metamorf kőzet – üledékes kőzetek csak elvétve fordulnak elő. A magashegységekhez kapcsolható gleccserek vándorköveinek anyaga már változatosabb: mészkő és vulkanikus kőzetek is megjelennek.
A vándorkövek problémája a 18. században merült fel először, amikor a geológusok nem tudtak magyarázattal szolgálni a sík területeken fellelhető, oda nem illő anyagú sziklatömbök kérdésére. A felvilágosodás korában már nem állta meg a helyét az a misztikus magyarázat, miszerint óriások dobták ide-oda a sziklatömböket. Olyan elképzelés is napvilágot látott, hogy a kövek olyan jellegzetes, meredek falú kerek lyukakból származnak, amelyeket vulkáni kráterekként azonosítottak. (Ezek a „kráterek” valójában olyan lassan elolvadt jégtömbök hűlt helyei, amelyek köré még fagyott állapotukban rendeződött a kavicsos törmelék, a moréna.) Maradt a „vándorló kő” kifejezés – magyarázat nélkül.
Dánia legnagyobb sziklatömbje, a Dammenstenen. Súlya 1000 tonna, térfogata 370 köbméter (Forrás: internet)
Egy svájci polihisztor és egy skót geológus is felvetette a jégkorszak gondolatát, de ilyen fantazmagóriákra környezetük még nem volt felkészülve: Egy bibliai özönvíz lehetőségét elfogadhatóbbnak tartották. A jég szállítómunkájának jelenségét az Alpok gleccsereinél tanulmányozták a 19. század első felében, s az vezette a tudósokat a megoldáshoz. A jégkorszak teóriája csak az 1870-es években született meg.
Harsáczki György
