Bástya sétány negyvenhét
Tartoztam Krakkónak. Tartoztam egy rajongó cikkel azért a város nyújtotta nagyszerű
A kisváros plázájánál tartottunk egészségügyi szünetet, amely közvetlenül a középkori városfal több száz méteres szakaszán ütött rést…
élményért, amely miatt én még Prága fölé is emelem. Bár itt már az érzelmek döntenek: egy igazán keresztény, baráti nép kevésbé „divatos”, egykori fővárosa, szemben a kevély cseh fővárossal.
Városfal-előzetes Zólyomban
Hallottam ugyan Krakkóról, de nem sokat. Épp ezért volt izgalmas. A kedvezményes hostel-szállást viszont nem lehetett nem kihasználni. Egy buszút tetemes költségei helyett jobban megérte hasonló szállást foglalni ismerőseinknek, és együtt, autóval nekivágni az útnak – át a Felvidéken. Csípős hideg volt, de havat alig láttunk. A rejtélyes Korponán túl már erősen fátyolosodott az idő, Zólyomnál pedig már nagyobb hókupacok jelezték a korábban lehullott nagyobb havat. A kisváros plázájánál tartottunk egészségügyi szünetet, amely közvetlenül a középkori városfal több száz méteres szakaszán ütött rést. Mindenesetre örültem a felfedezésnek, mivel 2006-ban körbejártam Zólyomot, és ezzel a szakasszal nem találkoztam… Már fel is tehetem a kérdést, hogy ugyan mi váltja majd fel a plázát? Hiszen a falak 500 évének ellenében a multikultúrális „fogyasztói forradalom” még csak 25 éves…
Város a Wawel mögött…
Donovalyban egy kis időre beléptünk a télbe (és jó 20-30 centiméteres hóba), hogy aztán – a latyakban – Rózsahegyre ereszkedve a Kubinyok között Árva vára vigyázó szirtje alatt érjünk a lengyel határra. Már szürkült, így hát az erdős dombvidékből nem sokat láttunk. Krakkó éjszakai villódzó fényei megtévesztik az autóval érkezőt: a város igazi arca színes és történelmi! Erről szállásunk elfoglalása után meg is győződhettünk, mert kisétáltunk a Visztula partjára. A Kazimierz városrész nyugati szélén található Pálos kolostor templomának barokk homlokzata ünnepélyesen ki volt világítva, ellenben a parti sétány szinte sötétbe burkolózott, alig néhány lámpa vetett rá gyér fényt. A Visztula partja egyébként a továbbiakban sem „úszott fényárban” – az 5. század után alapított város nem a partra települt. Bár Krakkó ősi „szíve” a körülbelül 30 méter magas Wawel-domb a folyó fölé magasodik, a középkori város úgy épült ki, mintha minél távolabb szeretett volna kerülni a Visztulától.
A királyi palota a Wawelben – előtérben a Tyúkláb bástyával
Krakkó szerencsés módon szinte sértetlenül vészelte át a két világégést – és a törökök sem szállták meg 150 évre, mint bennünket -, ezért rengeteg középkori és reneszánsz emléke maradt fenn, a később épült építészeti alkotásairól nem is beszélve. (Azonban ennek köszönhetően öröklődött át napjainkra a középkori utcahálózat, amely igen szűk és kaotikus.) A Wawel fényszórókkal megvilágított vártornyai és falai hangsúlyosabbá tették az alacsony magaslatot, amelyen a 12. században emelték az első, román stílusú erődítményeket. A Wawel királyi palotája a 17. század elejéig volt a lengyel uralkodók székhelye, mert III. Zsigmond Varsót jelölte ki új fővárosnak. A palota ezután még 1734-ig koronázási hely volt.
Vacsorázás után a Krakowska utcán indultunk „haza”, Kazimierzbe, melynek gyalogjárdája több háztömb hosszúságban ódon árkádok alatt futott. A súlyos ívek alól ütött-kopott, robosztus barokk és klasszicista épületeket láthattam, amelyekre innen-onnan fehér és sárga fényű lámpák vetődtek, s a boltok, ablakai is különböző színű lámpákkal, cégérekkel tarkították az összhatást.
A „nyolcvan tornyú” Krakkó
Kicsit szeles, hideg időben indultunk neki másnap a belvárosnak: a Főpiactér felé vezető Grodzka utca elején is számtalan látnivalót fedeztem fel. Először is itt található a gótikus stílusú domonkos templom, amelynek falai az egyik legrégebbi alapokon állnak. Kerítőfala elé 1990-ben állították a Katyini emlékkeresztet, amely az 1940-ben meggyilkolt lengyel tiszteknek állít emléket. Ide néz a királyi palota, és annak Tyúkláb bástyája is, amely a nagyrészt reneszánsz és gótikus stílusú épületegyüttes jellegzetes eleme a 14. századból. A legenda szerint Hedvig királyné itt hímezett, és innen gyönyörködött Krakkóban… Ezután az ember nem is hinné, hogy a legalsó, cifra, lőréses bástyák legfeljebb százévesek…
A Grodzkán sétálva máris két jellegzetes templomtorony vonta magára a figyelmünket: a Szent András templom rusztikus hatású, nyers kő tornyának ikerablakaiból olykor-olykor egy kisebb galambraj rebbentek ki, de mire megközelítettük, mögötte már ki is bontakozott a Szent Péter és Szent Pál templom, amelynek dús, barokk díszítményei éles kontrasztban álltak az előbbi templom mogorvának is mondható megjelenésével. Egyébként a kettejük között lévő téren is valaha templom állt 1811-ig. Krakkónak is van vagy 80 tornya – Prága 100 tornyával szemben…
A Szent Péter és Szent Pál templom belső tere az altemplom lejáratából
„Csak” bekukkantottunk a barokk templomba, és máris elröppent 40 perc..! Az a rengeteg mellékoltár, reneszánsz és régebbi emlékművek, sírkövek, az altemplom… De ezután aznap már csak a közismert Szűz Mária templomot látogattuk meg belülről, amelynek felemás tornyai Krakkó kikezdhetetlen jelképei. A Grodzka szinte minden háza patinás: általában barokk, esetleg romantikus stílusúak, de nagy örömömre a fakó színek, és a hepehupás vakolat mellett eredeti árkádok, kváderköves támfalak, szabadon átöröklődött régi ablaknyílások tesznek minden épületet fotótémává. Ennek ellenére gyorsan eljutottunk a Főpiactérre.
A császár „műemlékes” volt?
Európa egyik legnagyobb – 200×200 méteres – középkori teréről már olvashattak – ennek közepén áll a terebélyes, gótikus-reneszánsz stílusú Posztócsarnok, amely a város gazdag kereskedői múltjának ma is eleven emléke. Sok arca van, az emeletén pedig a Lengyel Nemzeti Múzeum egyik kiállítása kapott helyet.
Meg kell jegyeznem, hogy amikor a Szűz Mária templom belépőjegyének megvételekor németül(!) tudattuk, hogy magyar újságírók vagyunk (ahogy itt olvashatják: valóban), az idős pénztárosnő örömmel adta az ingyenjegyet, és ajándékképpen a már kiválasztott néhány képeslapot! A furcsa harangtornyok magasabbikából óránként egy kürtös ad toronyzenét!
A nap már jócskán délutánba hajlott, amikor a tér túloldalán folytattuk sétánkat a Florianskán. Akár az utcától kapta nevét az utca végében emelkedő Flórián-kapu, akár fordítva, egy biztos: a kereskedőváros középkori, 13. században emelt városfalának egyetlen megmaradt városkapuja jött szembe! Szerencsére nem az egyetlen maradványa a tatár betörések ellen emelt védműnek, amelyet a 15-16. században is megerősítettek a török fenyegetettség miatt.
A csodálatos Barbakán 1499-ből…
Krakkóba eredetileg nyolc felvonóhidas kapun lehetet bejutni, s a 4 kilométer hosszú falrendszert egykor 47(!) torony tagolta! S még ez sem oly különleges, de amikor 1807-ben elkezdték a várost akadályozó falak ledöntését, I. Ferenc rendelettel tiltotta meg a Flórián-kapu és a szomszédos védművek lebontását, s az 1830-as városrendezési terv a falak és a kintebb húzódó vizesárok terültét pedig városi parknak jelölte ki. Ez azért is meghökkentő előrelátás, mert az Óvárost körülvevő, azt óvó „zöld gyűrű”, a Planty 52 hektár területű! Ez lehetővé teszi azt a ritka történelmi sétát is, hogy az ember körbegyalogolja az Óvárost.
Barbakán – tökéletes védelem
Az 1307-ben épített Flórián-kapu ma jelképes átjáró, mivel a fő kapuján még egy lovas kocsinak is ügyesen kellett lavírozni. A túloldalon egy kövezett tér közepén egy furcsa vöröstéglás, tornyos védmű állt, olyan tökéletes állapotban, ahogy azt 1499-ben felépítették! Ez volt a Barbakán, amit szintén I. Ferenc őriztetett meg. Ezt látni kell!
A 24 méter átmérőjű Barbakán – amely a védműfejlesztés szép példája – eredetileg egy kis szigeten állt, két vizesárok között, s kintről a Barbakán udvarára felvonóhíd, az udvarról a városkapuhoz pedig erődített híd vezetett. Ezek már nincsenek meg, viszont az építmény ma is az eredeti vizesárok szintjéből emelkedik ki. Falai három méter vastagok, 130 lőrés mérsékelte a támadó kedvet, s az 1768-as orosz ostromoknak is ellenállt. Visszanézve az Óváros felé, láthattuk, hogy a kapu jobb és bal oldalán is magas tornyok emelkednek – a paszományverők, az asztalosok és az ácsok bástyái – s az azokat összekötő, magas falszakasszal.
Ezek a jellegzetes bástya-emléktáblák végigkísérik a Planty-t
Kergetjük a bástyákat, fotózzuk a táblákat
A nyugati oldal felé indultunk el, ahol egy gótikus formákat mutató, komor téglaépület kapcsolódott a falhoz. Ez a Város Fegyvertár, amely a 16. században épült, de azért nem volt egyértelmű nekem sem a stílusa, mert 1860 körül neogótikus stílusban átépítették… Ma a Czartoryski herceg Múzeum egyik része található benne. S ennek tövében felfedeztem az elbontott 44 torony első emléktábláját. Úgy néz ki, hogy a krakkóiak még a tornyok megjelenését, nevét, és alapfalait sem hagyták feledésbe merülni! Buda várához hasonlóan itt is céhek védték az egyes falszakaszokat, s a bástyák, tornyok neveit a foglalkozásokról nevezték el. Az bizony a fegyverkovácsok és szappanfőzők bástyája volt! – ezt tudtuk meg a domborműves tábláról. Ekkor kaptam vérszemet…
Nem sokkal ezután dél felé fordultunk, s a Szent Kázmér kolostor mellett sétáltunk el, mellyel párhuzamosan, az utca túloldalán egy apró kálváriát láthattunk – egy kis udvarban kialakítva. A következő térig nem találtunk táblát a Planty fái alatt, ám az itt álló reprezentatív eklektikus épület a Művészetek Palotája nevet viseli, amely a századfordulón épült, amelyet számos dombormű és mellszobor díszít. Előtte a Baszta Pasnikow tábláját találtuk meg (nem tudtam lefordítani), a következő bástya-emlékhely pedig a Baszta Garncarzy-nak, a Fazekasok bástyájának szólt. A soron következő, a vörös tímárok tornya egy kávéház kiülője előtt porosodott, de legalább tiszta volt a torony rajza… Az egykori Óváros következő kapujának, a Szewska-kapu helyét dísztéglával magasították ki, s valamikor itt még villamos is közlekedett. A kaput szintén barbakán védelmezte.
A vacsorának is beillő ebéd után már sötétben folytatódott a „kutatás”: A Nozownikow tornyot követően még a fegyverkovácsok, a bádogosok, a kelmefestők, majd a bőrművesek és a borbélyok bástyájának tábláit találtuk meg, s a Wislna utcánál a Wislna-kaput, ezen az oldalon a másodikat. (Korán sem biztos, hogy minden bástyának van ilyen táblája.) Tovább a Wawel felé – állítólag – kevesebb bástya volt (mi ezen, a nyugati oldalon az Iglarzy, a Puskaporos, és a Szíjgyártó bástyák tábláit „gyűjtöttük be”), mert erre a Visztula mocsaraira bízhatták Krakkót védelmét.
Emléktábla a ferences kolostorral a háttérben
Ami a (fél)körből kimaradt
Bár írásomban a középkori városfalakra összpontosítok, meg kell említenem, hogy a Planty „félkörét” járva még így is sok jelentős és érdekes épület mellett vezetett az utunk: A Művészetek Palotája után a Jagelló Egyetem neogótikus épülete előtt sétáltunk el, ahol csak másnap vettük észre Kopernikusz lengyel csillagász szép szobrát. A Franciszkanska utcánál a támpillérei miatt feltűnő ferences rendi templom és kolostor áll, ami a 13. század közepén épült román és gótikus stílusban. Rá merőlegesen az akkor – 2013-ban – II. János Pál pápa arcképével díszített Püspöki palota emelkedik. A Wawel felé a második keresztutcácska a Senacka. Itt a Régészeti Múzeumot tekinthetjük meg, amelynek befogadó robosztus épülete reneszánsz várkastélyra emlékeztet… Valamikor kolostorépület volt, amelyből egy tűzvész után máshová költözött a rend. Szép, zárt park veszi körül, alépítményeiben régi erődítményfalakat őriz. A szomszédos Érseki Múzeum vörös téglás neogótikus épületei egészen a Wawel-dombig érnek.
Harsáczki György
