A híres Ediacara faunához tartozó Plexus ricei a modern galandféreghez vagy a laposféreghez hasonlíthatott bolygónk korai élővilágában.
A Kaliforniai Egyetem kutatói egy fura kinézetű új élőlényt fedeztek fel az ún. Ediacara faunában, amely Földünk élővilágának nagyon korai szakaszát képviseli. A Plexus ricei névre keresztelt maradvány egy görbe csőre hasonlít, amely egykor a prekambriumi tengerek aljzatán tekergőzött. Az egyes egyedek 5-80 cm hosszúak és 5-20 mm szélesek voltak, vagyis jelentős méreteket érhettek el. Az Ediacara fauna többi tagjával együtt körülbelül 575 millió évvel ezelőtt jelent meg, és mintegy 540 millió évvel ezelőtt tűnt el a kambriumi evolúciós robbanás idején.
Fotó: A Plexus ricei névre keresztelt faj maradványa. A nyilak és a betűk a fosszíliára mutatnak (Forrás: Droser Lab, UC Riverside)
A Plexus nem hasonlít egyetlen eddig ismert prekambriumi fosszíliához sem. Bilaterális (kétoldali) szimmetriája volt egy olyan földtörténeti időszakban, amikor a „bilateriák” (vagyis az összes állat a szivacsok és a korallok kivételével) éppen csak megjelentek a Földön. A leletek szerint egy nagyon hosszú és lapos állatról van szó, amely a mai galandféreghez és laposféreghez hasonlít. Az Ediacara fauna tagjai gyakran rendkívül zavarba ejtőek. Nem hasonlítanak egyetlen ma élő állatcsoporthoz sem, és emiatt a rokonsági kapcsolataik is igen bizonytalanok. Abban az időben a szárazföldek még néptelenek voltak, valamennyi élőlényt az akkori tengerekből ismerjük. Ráadásul abban az időben még teljesen hiányzott a tengerekből a bioturbáció, vagyis nem éltek olyan szervezetek, amelyek táplálékkeresés közben átmozgatták és összekeverték volna a laza üledékeket. A bioturbáció hiánya lehetővé tette, hogy a fotoszintetizáló algák vastag szőnyeget alakítsanak ki a tengerek aljzatán. (Az ehhez hasonló környezetek a mai tengerekben már nagyon ritkák, mivel alig vannak ilyen bolygatatlan területek.) Ez a környezet pedig lehetővé tette, hogy számos algaszőnyeghez, vagy algafilmekhez kapcsolódó életforma kifejlődjön, amelyek látszólag teljesen hiányoztak az Ediacara-utáni világból.
A bioturbáció hiánya egy nagyon egyedülálló ősmaradvány-megtartási lehetőséget is létrehozott. Amikor egy élőlény elpusztul és betemetődik, akkor kialakul egy „öntőforma” a testét körülölelő üledékben. Amint az egykori állat testének szerves anyaga lebomlik, az így keletkezű üreget is kitölti az üledék, az egykori test pontos mását létrehozva. Amit tehát több százmillió év múlva a terepen megtalálunk, az nem az eredeti szervezet testének maradványa, hanem a „kőbélnek” nevezett kitöltés az egykori test helyén.
Az Ediacara fauna számos tagja csőszerű megjelenésű volt. A Journal of Paleontology folyóirat oldalain megjelent tanulmányban a kutatók arra is keresték a választ, hogy a Plexus ricei tényleg egy csőszerű élőlény volt-e, vagy csak egy hosszúkás nyomfosszília, amit akkor hagyott maga után az állat, amikor keresztülmászott az egykori homokos üledéken. Ennek a kérdésnek az eldöntése fontos a kétoldali szimmetriával rendelkező szervezetek legkorábbi megjelenése szempontjából, mivel ilyen csőszerű nyomfosszíliákat csak a bilaterális szervezetek tudnak maguk mögött hagyni. A paleontológusok vizsgálatai szerint azonban a Plexus nem csak egy nyomfosszília, hanem valóban egy csőszerű lény volt: a rejtélyes Ediacara fauna újabb titokzatos tagja.
Forrás: origo.hu
2014 május
