Vargyas – töviről hegyire – a Csillagösvény Utazási Irodával
A vargyasi Dániel-kastély a déli oldalról, a kert felől
A Vargyas-szoros meglátogatása után Vargyas település várt még ránk, s ennek első állomását már sejtettük is: a faluközpontban álló cifra, festett székelykapu az idegenvezetőnk szájából már sokadjára elhangzó vargyasi bútorfestők hagyományát vetítette előre. Úgy is volt.
Akik már dinasztia
A kapu alatt az udvarra lépve betoppantunk a Sütő család közepébe, amelynek már a 16. nemzedéke él a településen, és örökíti a bútorkészítés, -festés hagyományát. A legkisebb Sütő az édesanyja karján pihent, a ötéves Miklós még bizalmatlanul fogadta a népes csapatot. A huszár-arcú Sütő István fogadott és üdvözölt bennünket otthonosan – mezítláb, Hazajárós pólóban –, hiszen a 450 éve Vargyason dolgozó család 1773-ban épült hajlékába vezetett be minket. Ő most a rangidős mesterember.
Bántam, hogy nem lehetett a bemutató szobában fotózni, da való igaz: akkor egymást zavarva fényképezett-fogdosott volna mindenki mindent. Habár bent apák, dédapák kezének bútordarabjai álltak, nem éreztük fa-konzerváló anyag szagát. Persze, hogy nem, mivel ebben is – mint minden másban – az ősi, hagyományos anyagokat használják! A fát maró gép helyett fűrésszel, bicskával, vésővel munkálják meg, víz alapú, a természetben fellelhető föld- és egyéb festékekkel festik, és viasszal, vagy gyantával kenik, dörzsölik át, a festést és a fát védendő… Mai világunk vívmányait mint szórólap és weboldal alkalmazzák Sütőék.
A család első két első képviselője ács- és asztalosmesterként került Fiatfalváról Vargyasra a közeli késő-reneszánsz Dániel-kastély újjáépítéséhez és berendezéséhez. Az 1602-es feljegyzésekben Sütő János – későbbi leszármazott – még Daniel Mihály jobbágyaként szerepel, ám 1627-ben már a Sütőket is felszabadult jobbágyokként említik.
A Sütő-porta kapujának részlete
450 éve a kezükben van…
István elsőként a kontyosszékek üzenetét mesélte el nekünk. Tudniillik, ha a két egymás mellé helyezett szék fölső, kontyra emlékeztető támlái szimmetrikusan összenéztek, akkor béke volt a férj és feleség között. Ha azonban éppen cívódtak egymással, azokat valaki – akár a gyerek – felcserélte egymással, és a belépőnek elég volt egy pillantást vetni a kontyokra – vissza is fordulhatott: elkerülhette a perpatvart. (Érdekes lehet, hogy nem egymással szemben ült férj és feleség, hanem egy irányba néztek – fej fej mellett: egy célért.)
A legrégebbi eszköz pedig egy festékőrlő kő, amely az őrlő kövekhez hasonlóan, egy márványdarabba mélyített tálkaszerű mélyedés, amelyben két kis őrlőkővel porrá törték az ásványi eredetű festékanyagokat. Két ős nevét is őrzi az eszköz: 1680-ból (második) Sütő Józsefét és 1754-ből Sütő Istvánét.
A Sütő-mesterek minden hagyományos bútordarabot el tudnak készíteni, amely valaha a háztartásokban volt, de emellett modernebb darabokat is vállalnak, amelyek nélkülözhetetlenek. A festés miatt egyébként minden darab egyedi, mivel minta használata és előrajzolás nélkül viszik fel a fára a „templomkék”, a „jobbágykék”, a meggypiros és a sötétzöld színeket, és szövődnek a tulipánokból, szegfűkből, mezsgyevirágból burjánzó kompozícióik.
Bálinth Zoli vezetőnk és Sütő István
Az udvar szélén álló dinasztia-kopjafa 1968 óta áll a felmenők neveivel. Két kis legényke fel is mászott a talapzatra, s egyikük – akarta-nem akarta – elképesztően dicső pózba vágta magát. Másikuk a labdát rúgta, nagyon konok ábrázattal. A családban mindig megvolt az „utánpótlás”, mivel a Sütő-családokra itt jellemzően 5-6 gyermek is „eshet”.
– Véletlen-e, hogy Hazajáró-pólót visel? – kérdeztem végül. – A Hazajáró stábja többször is megfordult itt, és én is többször szerepelhettem benne – válaszolta a ház ura.
Két lovat egy fenékkel…
Istvántól megtudtuk, hogy a Dániel-kastély már bezárt aznapra, de Vargyas sokadik érdekességét, a Makovecz-templomot talán még kinyittathatjuk. Felszállás után, alig egy perc múlva már le is parkoltunk az idejövet csak pillanatokra látott református templom előtt. Míg fenn folyt a tanakodás, hogy leszálljanak-e, amíg idegenvezetőnk, Zoltán telefonon felkutatja a templom kulcsárát, levetettem magam, és pár perc alatt elkészítettem a templom „fotó-portfólióját”. A formáiban mesebeli várkastélyt idéző, zsindellyel fedett harangtorony, és a fából megalkotott templomhajó hatása olyan, mintha egy régi templom falain támaszkodnának. Ez nincs is messze a valóságtól, de az én történetem máshol folytatódott…
A Dániel-kastély izgalmasabbnak ígérkezett, mivel nem is láttam még. A parkját körbevevő kőfal mellett végigfutottam a kapuig. Sajnos az ott olvasható telefonos elérhetőség nem látszott megoldásnak, de a park fáitól sem sikerült egyetlen értékelhető felvételt sem csinálnom. Megszólítottam néhány járókelőt is, de nem tudtak segíteni.
A reneszánsz eredetű Dániel-kastély
– …Akkor tényleg nincs más hátra – át kell mászni… – adta meg a végső lökést egy idős székely bácsi, akivel egyre járt az agyam.
A kultúráért kőkerítést mászni nem bűn – gondoltam, és átküzdöttem magam rajta. Az egykori arborétum fái, cserjéi ma is komoly dendrológiai értéket képviselnek: a platánlevelű juhar, az ezüst juhar, a kanadai vasfa ritka fafajták, ám én egy reneszánsz építészeti „ritkaságra” voltam kiéhezve.
Az épület legjellegzetesebb része a két barokk rizalit között látható reneszánsz loggia. Hasonló loggia az udvar felől is gyönyörködtet, bár az csak neoreneszánsz – 1937-ből.
Emitt renszánsz, amott neo
A Dániel-kastély legkorábbi részei – amit a falvastagságokból derítettek ki – 1580 előtt épült fel, bár előtte is egy udvarház állt a helyén. (Ekkortájt hívták Sütőéket az ácsmunkákra.) Címeres kőtábla igazolja az udvarház 1646-os bővítését, majd az udvarház az 1661. évi tatárdulás, és a valamivel későbbi labancdúlás során erősen megrongálódott. A 18. század elején Daniel István és felesége Pekry Polixénia élt itt, és ők irányították a munkálatokat – a nevüket, és a két család címerét megörökítő, valamint az 1745-ös évszámmal ellátott homokkőfaragvány a déli klasszicizáló homlokzaton található. A helye valószínűleg a főhomlokzaton lehetett. Ezután kapott manzárdtetőt az épület, amely ma is látható. Daniel Gábor klasszicista épületrészeket kapcsoltatott a kastélyhoz, de utódja tovább színesítve azt egy-egy hengeres kúptetős bástyát építtetett a két átellenes sarkára. Hogy a paletta teljes legyen: a 20. században egy kis oldaltornyos kerengő-félét is ragasztottak a nyugati oldalhoz a romantika jegyében.
A főhomlokzat reneszánsz loggiája
Az államosítás 1949-ben érte utól az egyedülálló nemesi lakot: falai közé a helyi „téeszt” költöztették. Állítólag juhokat tartottak a parkettás szobákban, amelyek vizelete konzerválta a parkettát, így az fennmaradt! Ki igazolja ezt vissza? Az eredeti berendezésből egyetlen kis faliszekrény maradt fenn…
1981-től Vargyas magyar polgármestere, Deák Vilma felismerte szükségességét, és restauráltatta a kastélyt, amelybe ezután már négylábúak helyett a vargyasi néptanács, aztán pedig a rendőrörs költözhetett. 1990 után visszaigényelték a Daniel-örökösök, így 2005-ben Esztergom városa vásárolhatta meg. Sajnos a város nem foglalkozott a kastéllyal – az istálló ifjúsági szállóvá alakítása is elmaradt. 2014-ben aztán Esztergomnak új polgármestere lett, aki az idén a helyszínen ígéretett tett a javítások felgyorsítására.
Boldog izgatottságomban eszembe sem jutott, hogy az épület másik oldalát is megnézzem, pedig tetszett volna…
Templom, templom hátán
A csoport épp betódult a templomba. A nyugati oldal neogótikus ablakán valósággal beözönlött a fény is …és a nagy kontrasztok miatt alig lehetett a jellegzetes Makovecz Imre nevéhez köthető faszerkezeteket megörökíteni. A református gyülekezet (egykori létszáma: 302, mai létszáma: 124 fő) első temploma igen nehezen épült fel. 1831-ben Wesselényi Miklós bárótól kaptak hozzá telket, de az építéshez igen sok kört kellett futni. A könyöradományokért is útrakelő tagok 1846 körül emeltették első templomukat – fából és vályogból. Berendezése is csak 1869 után készült el.
Késő délután a Makovecz-templomban…
147 évvel később a gyülekezet a használhatatlanná vált templom lebontása, és egy másik építése mellett döntött. Az új templom tervezését Makovecz Imre vállalta el – ingyen. (Míg el nem készült, az istentiszteleteket a Dániel-kastélyban tartották.) Az alapok kiásása során 1997-ben két templom kövei is előkerültek a 13. és a 15-16. századból, s a faragot ablak- és ajtókeret töredékek egy részét beleépítették az új falakba. A területen emellett egy rovásírásos keresztelő medencét is kiástak, amelynek Makovecz Imre különös jelentőséget tanúsított. A kő ma az új templom közepén áll, de határozott rovásainak többféle fordítását is olvastam már: „Mihályj irtán követ„ – azaz Mihály írta a követ, illetve a „Mihály, Istennek szentje”. Akár a Szent Mihály-kultusz megjelenésének legkeletibb bizonyítéka is lehet, de az bizonyos, hogy az egyik legkorábbi bizonyítéka a székely-írástudásnak.
Mindenki hozott áldozatot
A keresztelő medencét nem mutatják meg mindenkinek: a vargyasi bácsi egyszer csak félretolta a terítőt az üvegasztalról, s annak lapja alatt ott láthattuk a követ. Jólesett elidőzni a szép templomtérben, s egy kis politizálás is belefért. A templom létrejöttében nagy szerepe volt a hollandiai Karmel International segélyszervezetnek, az akkori magyar kormánynak, egyéb egyházi szervezeteknek, segélyszervezeteknek, és magának a gyülekezetnek is. A holland szervezet képviselője megállapította, hogy míg Erdélyben templomok épülnek, addig Hollandiában még templomrombolásra is sor kerül…
A rovásírásos keresztelőmedence-kő
Nem hagyjuk!
A vargyasiakról egy rövid történetet osztott meg Éva, a másik idegenvezető. Nemrég egy bukaresti román vállakozó akarta megvásárolni a falu közepén elterülő nagy telket. Ha megszerezte volna, nem sok jó dolog sült volna ki belőle, de kereken elállni sem lehetett az eladásától. A vezetőség azt találta ki, hogy a falunak égető szüksége van egy nagy parkra, és így azt ki is építette. A park tényleg nagyon szép – embert ugyan nem látni benne, de a terület Vargyasé maradt.
Harsáczki György
