Nem is olyan egyszerű… (Kép forrása: internet)
Hogyan adjunk le lejárt festéket…
– Lesz egy kis dolgom még, bocs, meg kell keresnünk egy lerakatot – ezzel fogadott barátom, amikor beültem az autóba. Kirándulni indultunk.
– Van egy jó adag lejárt festékem, és szabályosan akarom leadni. Hogy valóban unokáink is élvezni tudják még a Földet – tette hozzá.
Ez szép – gondoltam én – de néhány doboz festékért kilométereket autózni… Végül is nekem se autóm, se festékem – nem tudom mit is csinálnék.
– Két napja hajtom a megfelelő lerakatot – mondta. – Képzeld el, sehol sem veszik át!
– Ez tényleg elképesztő – mondtam és gondoltam.
– Tegnap reggel, meló előtt két helyre is elvittem a festékeket, de míg az első csak 10-kor nyitott, a második helyre irányítottak, ami szintén 10-kor nyitott. Onnan meg a Tétényire irányítottak. A legtöbb helyen átvesznek mindent, de festéket, azt nem!
– El tudom képzelni az átvevőhelyen: „Hozhat kiégett nukleáris fűtőelemet, ebolás fecskendőket, de lejárt festéket? Hogy képzeli?!” – pörgettem a témát.
– A telefonba is beolvasták egyszer, hogy mit lehet, de festék, az nem volt benne. „Nem lehet. Ne hozza!” Nna most elmegyünk a Tétényi útra.
Eljutva a megfelelő helyre, még sem volt sehol a keresett lakossági hulladékudvar. – A központban megadott telefonszámuk nem is él, már hívtam őket – mondja barátom. Lassan gurultunk tovább, majd egy jó idő múlva észrevettük, hogy már nem is Tétényi úton vagyunk. Barátom telefont ragadott:
– Halló, hol van lakossági hulladékudvar a 11. kerületben? A Tétényi út száz-valahányon nincs hulladékudvar, és a telefonszám, amit Önök adtak meg, nem él.
Hosszú csend. Motozás, háttérzaj… Végül jött az infó.
– Bánk bán utca? – Nna ezt hagyjuk – mondta már nekem.
Átaraszoltunk a csepergős Nagytétényen, s barátom egyszer csak satuféket nyomott.
– Ott van! Nem Tétényi út, hanem Nagytétényi út!
Megálltunk a kapu előtt. A kapun öles tábla hirdette a lepakolható anyagokat: a hatalmas felületeken morzsányi betűk – másfél méterről nem tudtuk elolvasni. Aztán begurultunk az udvarra, ahol barátom kipakolta a festékeket. – Kétszáz forint kilója! – szólt be nekem az ablakon elképedve.
2400 forintot fizetett, 12 kilogramm festékért. A nehéz, beszáradt ecsetet már nem volt kedve hozzátenni.
Nézzük csak: Ha Ön lelkiismeretesen, óvva a természetet és a környezetét a megfelelő helyre szeretné juttatni lejárt festékeit, akkor nem kizárt, hogy 10-20 kilométer utazás/autózás vár Önre. Feltéve, ha egyáltalán megtudja, hol is van az a hely. És nyitva lesz. S ha megérkezik, Ön fizet azért, mert környezet védelmét szívén viselve hulladékudvarba juttatta a veszélyes szemetet. Ezen felül már csak az hiányzik a környezetet ily módon óvó polgárnak, hogy megkapja az „Hát még ilyen hülyét!”-címet…
Bocsánatot kívánok tisztelt Illetékesek! Ha statisztikáikban szebb – valós – eredményt szeretnének kimutatni a magyar állampolgárok környezettudatossága terén, akkor a jelenleginél egy kicsit jobban kell motiválniuk a polgárokat, vagy csak meg kellene könnyíteniük a jószándékú „nép” dolgát!
Harsi
