Kitörés emlék- és teljesítménytúra – 2015. február 14-15

Fotóportya a Széchenyi-emléktől a Normafáig   A túrán elfoglaltságom révén nem vettem részt, ellenben egy fotóséta erejéig a túra résztvevői közé „lopakodtam” és a Széchenyi-emlék ellenőrző ponttól a Normafa síházig követtem a kijelölt útirányt. Az séta során készült fotók 18-19.30 között készültek. A Börzsöny Akciócsoport által rendszeresen megrendezett túrát az idén nem előzte meg politikai ellenkampány, s valószínűleg még többen vettek részt rajta, mint tavaly és azelőtt.

Harsáczki György - www.induljelegyuton.hu

Paplanernyők, sírhantok

Teljesítménytúra - csak hogy legyen?  
Az Újlaki-hegyen (Fotó: Harsáczki György)

Az Újlaki-hegyen (Fotó: Harsáczki György)

Szép hétvégénk volt! Én vasárnapra a HASE „Katonasírok nyomában” című túráját választottam, amely ugyan a már igen-igen jól ismert Budai-hegységbe hívta a teljesítménytúrázókat, mégis csak honvédeink emlékeire „épített” a túra! Egyszóval: a tartalomra mentem. Jól éreztem magam – a Budai-hegység változatos felszíne nem fukarkodott üdítő panorámákban, a szeptember teltebbé tette az augusztus érlelte erdők színét, még kékebbé az eget. Az Újlaki-hegy tövében kibontakozó siklóernyősök színes foltjait a túra szinte egész ideje alatt láthattuk, s később fent a levegőben is. De a Duna tükrét is megcsodálhattuk több helyütt a székesfőváros hídjainak kékes sziluettjével. Az elmúlt hetek borongós időjárása felértékelte ezt a hétvégét – mindenki kint téblábolt, aki a nyárutót értékelni tudja. Így hát csak a túra végén „kapcsoltam”, hogy egy almán kívül – amivel a rajtban kínáltak meg – nem volt szolgáltatás. Valami azért bele kellett volna férjen! Rendeztem olyan túrát – messzi vidéken, felfestett turistajelzések nélkül – ahol a résztvevők háromszor vehettek magukhoz kalória-pótlást… Igaz, nem volt színes az oklevél.
Ismeretlen magyar honvéd sírja a Homok-hegy közelében (Fotó: Harsáczki György)

Ismeretlen magyar honvéd sírja a Homok-hegy közelében (Fotó: Harsáczki György)

De ötletben is szűkölködni látszott a túra. Akár a rendezők, akár mások tettek friss virágot az útközben érintett négy – vagy talán figyelmetlen voltam? – sírhantra, a Kitörés túra után többet várt az ember. (Azért láttam két olyan sírt, amelyet korábban még nem ismertem – így volt négy.) Természetesen nem vártam beöltözött hagyományőrzőket, de nem láttam kapcsolatot a túra neve és rendezés között. Lehetett volna ellenőrző pont lövészároknál, kis bunkernél, ha már ezt a nevet adták a túrának… Miután katonasírokra nagyobb „hangsúly” nem esett – s szinte minden budai teljesítménytúra érint négy katonasírt -, a rendezvény akár az „Indián nyár” nevet is viselhetné. A rajtnál nem voltak tollak, az itiner gyakran pongyola megfogalmazású volt, s a jelzett szakaszokon szűken mérték a kirakott jelzőtáblákat. Egyedül az ellenőrző pontok nagy száma volt az, ami igazán dícséretre méltó. Tisztelt Rendezők: oda kell figyelni a részletekre!

Harsáczki György

Le lehetett fagyni, az biztos…

No nem a hidegtől - mert februárhoz képest igen enyhe volt az idő - hanem az utóbbi napok esőzéseitől felázott talajtól, ami az idei LeFaGySz teljesítőinek lába alatt fröccsent, csicsogott, cuppant, nyeklett és csúszott... Vannak akik még nem tudják, de a túra nevében nem véletlenül vannak kiemelve egyes betűk: a LeFaGYSz nem hivatalosan a „legfaszább gyerekek szívatása” túranév rövidítése, amely kiemelt nehézségek elé kívánja állítani a túrázók krémjét. 57 km a hosszú táv, a rövid pedig 46 - ha lenne baba-táv, az is legalább 38 kilométer lenne... 2365 és 2660 méter szint várt a kemény legényekre (és lányokra), akik szolgáltatás nélkül, itinerüket szúróbélyegzőkkel lyukasztgatva zúzták le a távot. Szerencsére aznap mindössze néhány csepp eső "tette tiszteletét" a Dunazug-hegység felett, a terepfutók, ösvénytaposók és sárhabosítók nadrágszáraikon, cipőiken több mázsa virágfölddel együtt utaztak haza... A célban a gulyásleves nagyon jól sikerült, - szerintem - mindenkinek ízlett! Jandó Attila és csapata a kiírásban is jelölte, hogy maximum 200 fő indulhat a túrán, de előnevezés lehetséges. Sajnos sokaknak (kb. 60 fő!) nagyobb volt az étvágya, mint a karja, amivel a telefont megfogja, és előnevezésük ellenére még sem jelentek meg a rajtban, hogy időben lemondják részvételüket... Ezzel tulajdonképpen visszaéltek a rendezők engedékenységével, és jól kitoltak velük. E sorok írója elindult, de 11 kilométer után kiszállt, mert nem volt felkészült. A felvételek a túra útvonalán készültek, de társai várása közben szétnézett Pilisszentléleken is.

Harsáczki György

Gondolatok a 2014-es Kitörés emléktúra rajtjában

Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben…
A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

  Ha már nem tudok részt venni az idei, 2014. február 8-9-én megrendezett Kitörés teljesítmény- és emléktúrán, legalább a rajtba ellátogatok! – gondoltam szombaton, és úgy is tettem. Már-már gyanút fogtam, hogy elnéztem a napot – mert kevés hátizsákot viselő bakancsost láttam a Várfok utcai lépcsőn és környékén – de a várbuszon már megnyugodtam e felől. Egészen természetes, hogy a médiában ilyenkor „tiltakoznak” a rendezvény miatt, és a „szélsőségesek” megjelenése indokolja a rendőri részvételt. A Kapisztrán téren (a túra a Magdolna torony falán olvasható a Kitörés emléktáblája) lelkesítő, nevező és indulásra váró tömeget vártam, ellenben legfeljebb 50-60 turista álldogált a nevezési helyeken. De aggodalmam felesleges volt: az előnevezés lehetőségével legalább annyian éltek az idén, mint amennyien tavaly összesen indultak – mondta Moys Zoltán, az egyik főszervező.
Nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

Kései nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

  „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”- ez volt Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek, a Budapestet védő erők parancsnokának utolsó rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak 1945. 02. 11. 17:50-kor.   - A szervezők egy baráti közösség tagjai – mutatta be a Kitörést Moys Zoltán. - A fő civil szervezet a Börzsöny Akciócsoport, mint turista szakosztály, s vannak katonai hagyományőrző csapatok, akik korabeli ruhákban, fegyverekkel, felszereléssel „illusztrálják” a Kitörésben részt vett erőket. Ők az egész éjjelt kint töltik, így a túra napján ők viszik a munka oroszlánrészét. A további segítők mellett a felvidéki-ipolysági Nemzetvédelmi Erő tagjai is segédkeznek. „A túrát már nyolc éve rendezzük, mindig ugyanúgy hirdettük meg, ugyanarról szól, mint az első rendezéskor, viszont nagy örömünkre egyre többen jönnek el. Sajnáljuk, hogy vannak, akik politikát akarnak belekeverni kegyeleti emléktúránkba. Szerintem az emléktúra támadásával bizonyos neutrális politikai erők igyekezték saját népszerűségüket növelni, mivel közelednek a választások. Nagy botránynak végkép nem mondanám. Sokan azért jöttek el most, mert ezen keresztül értesültek a túráról. Egyébként a hatóságok is egyértelműen jól álltak az emléktúrához, a rendőrség jelenléte egészen megszokott.
Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A rendezésben is egyre többen vesznek részt, így a nevezés is gyorsabban folyik, gyakorlottabban teszi mindenki a dolgát. Azt vettük észre, hogy egyre többen érzik úgy, hogy fontos megemlékezniük katonahőseinkről. Egy biztos: úgy látjuk, hogy a magyar társadalom nem úgy áll a Kitörés hőseihez, mint ahogy azt a folyton felháborodó, agresszív kis csoport szeretné. Csak igen hangosak tudnak lenni… De a magyar emberek többsége, aki megismeri a történteket, képes átérezni a tragédiát és kegyelettel emlékezni arra a közel 50 ezer katonára, akik ott és akkor – katonai esküjüket betartva – életüket áldozták hazánkért. Kötelességünk megemlékezni róluk. - És még egy gondolat: mi a Kitörés emlékét civil szervezetként és magánszemélyekként ápoljuk, de ez tulajdonképpen hiánypótlás. Ez állami feladat lenne! A Don-kanyar tragédiája már megjelent a köztudatban, de a Kitörés még nem, pedig semmi különbség nincs. Ráadásul ez pedig fővárosunk védelmében zajlott. Azt természetesnek mondhatjuk, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett megemlékezni a Doni hősökről, de 1990 után egyesek a budapesti hősöket még vadabbul támadják, mint a rendszerváltás előtt.  
Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Megkérdeztem néhány résztvevőt, miért indultak a túrán, és van-e véleményük a Börzsöny Akciócsoport szervezte emléktúra elleni kampányról, támadásokról. Így gondolkodtak:   Egy fiatalokból álló csoport válasza, akik Gyömrőről, Tápióbicskéről, Tóalmásról és Nagykátáról érkeztek: - Én a szellemiség miatt… Ő a túra miatt. Is-is. – mondták. – Minden évben részt veszünk, ez nálunk hagyomány… A médiatámadásokról: - Aki TV-t néz, az megérdemli! Én úgy vagyok vele, hogy amit a TV-ben tiltanak, szerintem az a jó – mondta egy szuszra egyikük. – Szerintem meg rossza az, aki rosszra gondol – kapcsolódott be egy másik fiatalember – semmiképpen nem szabad semmilyen politikai nézet felé eltolni egy túrát. Egy megemlékezés nem csak amiatt lehet, hogy egyet értünk bizonyos szélsőséges körökkel, ideológiákkal legyen az bal, vagy jobb oldali. Ez pusztán egy túra, áldozatok ezen és a másik oldalon is voltak. Megemlékezni a kommunizmus, a nácizmus, vagy akár a holokauszt áldozatairól szerintem nem a jobb- vagy baloldal kérdése, hanem emberi dolog. Ezt egy túrának kellene tekintenie mindenkinek, és akkor nem lenne gond. A mocskolódás egy nagyon csúnya dolog. S zárszóként: mindig valakik mellett kell lenni, nem pedig valami ellen. Hiszen Jézus is azt mondja, hogy ne gyűlöljétek ellenségeiteket, hanem áldjátok őket, mert majd az Istentől úgyis mindenki megkapja, ami neki jár.   Budapestieket kérdeztem - 10 évvel idősebb korosztályból: - Én először vagyok… - kezdte egyikük, majd egy 35 év körüli fiatalember vette át a szót: - Én másodszor vágok bele a 25 kilométerbe. Azt mondanám, hogy mind a kettő dolognak köszönhető, hogy itt vagyok. Ez egy szép megemlékezés a Kitörés hőseiről és egy érdekes, jó hangulatú teljesítménytúra. A táv és a szintemelkedés csak egy is nehezítés. - Azt gondolom, hogy aljas képmutatás az, hogy ezt ilyen „suttyomban” kell csinálni, 20 ezer magyar katona esett el – nem igaz, hogy nem lehet róluk méltóképpen megemlékezni! – kapcsolódott be túratársa – Azt mondom, hogy kicsit még dacból is itt vagyok. Nagyon egyoldalú az a megközelítés, amit ilyenkor hallani szoktunk a médiából: micsoda gonosz emberek voltak azok, akikre itt emlékezünk, és képesek vagyunk megemlékezni róluk. Nekem nem halt meg itt senkim, de a nagyapám, dédapám itt lehetett volna.
A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

- Én túraszervező vagyok – vette vissza a szót az előbbi túrázó – de most itt jobban motivál ez a történelmi háttér, a megemlékezés. A sok teljesítménytúra közül ez mindenképpen kiemelt nekem: Az az izgalom, hogy miért itt és miért pont most van.   Egy diákcsapatot kérdeztem. Többnyire Budapestről érkeztek de Őrbottyánból és Fótról is – egy iskolából. - Én a túrázás miatt vagyok itt, de a barátnőm annak szellemisége miatt, és ő hívott el minket. Mindannyian először vagyunk itt, a 25-ös távot választottuk. - Nem hallottunk ilyeneket – mondták, amikor a rendezvény elleni támadásokról kérdeztem őket.   Hat-hét katonás kiállású fiatalembert kérdeztem: - Én a szellemisége miatt. - Inkább a túra miatt. - A szellemisége miatt. …a szellemisége miatt. – Is-is - mondták sorban, hogy miért vannak itt. - Felvidékről jöttünk – válaszolták tömören következő kérdésemre. – Pontosabban? – kérdeztem. – A Hazajáróból nem ismerős a Sanyi? – kérdezték vigyorogva – ő az egyik szereplő! Hááát, sajnos nem látom gyakran a sorozatot. A nevetgélés után ismét faggatózni kezdtem. – Egy faluból valók vagyunk – mondták - Ipolyság mellől, Tesmágból. Szlovákul Tesmák, igazából mi most besegítünk a szervezésbe – rajtoltatás, ilyesmi. Nagyon is egyetértünk a túra szellemiségével. A túra elleni támadásokról: - Megmondom a véleményem - fejtette ki egyikük - Miért kell minden egyes szerencsétlen katonát, aki ott szolgált lenácizni? Mondok egy példát: Behívták 18 évesen, a hazát védte. Ha német egyenruha is volt rajta, miért náci ő? Németországban nem volt mindenki náci! Meg nem volt mindenki antiszemita. De a győzteseknek mindenki náci lett. - Mi valóban azért jöttünk ide – folytatta -, hogy megemlékezzünk. Itt hősök voltak, az életüket védték, hiszen voltak 17-18 éves fiatalok is, akik azt sem tudták, hogy kerültek ebbe az őrületbe.
A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben  (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

  Megkérdeztem két futóöltözékű sportembert is: - Politikát ne vigyünk bele – mondták -, de a véleményünket persze elmondhatjuk. Abszolút a túráért, csak és kizárólag a túra miatt vagyunk itt. - Ismerem az útvonalat részletekben – vette át a szót egyikük -, de éjszaka még soha nem teljesítetem. Érdekel. Ez egy sportesemény, hosszabb távon nem akartam menni, mert edzetlen vagyok.   Egy egyedül álldogáló budapesti fiatalembert kérdeztem: - Az éjszakai túra miatt vagyok itt. Talán egy éjszakai túra van még az évben – válaszolta. - De a túra szellemisége is valamilyen szinten megfogott. Szimpatizálok a megemlékezéssel - az egy fontos esemény volt. Tavaly voltam először, és tetszett. - Igen hallottam is – lendült bele, amikor a rendezvény támadásáról kérdeztem véleményét -, de hála Istennek annyit dolgozom, hogy nem nézek TV-t, de nyugodtan ajánlanám az ilyen hangadóknak, hogy jöjjenek el, és a 25. kilométernél megkérdezném tőlük, hogy számít-e az, hogy ki milyen nézeteket vall, és egyáltalán, hogy érezték magukat, mert az én túratársaimtól sem hangzott el soha rossz vélemény, vagy benyomás. És mindent ki lehet forgatni így, vagy úgy magyarázni.   Egy 30-as fiatalembert kérdeztem: - Mindkettő vonzott. Számomra összevág a kettő. Ez egy kihívás, hogy erről az eseményről egy sportteljesítéssel emlékezünk meg. A 25-ösön indulunk, és először vagyunk itt, Hajdúböszörményről jöttem a barátaimmal. - Szomorú dolognak tartom – nyilatkozta a túra rossz hírének keltéséről – nem hiszem, hogy ennek a megemlékezésnek a szélsőjobbos apropóját kellene feltüntetni a médiában.   Egy nevezési papírokat kitöltő fiatalos csapatot faggattam: - Barátaink meghívása – ezért jöttünk. Tudjuk, hogy ez egy emléktúra, és van velünk egy történelem tanár, aki majd elmondja lépésről-lépésre, hogy mi történt itt, hogy volt. Ezért is jöttem el, hogy ezt egy okos embertől halljam. Én Áporkáról jöttem, de vannak közöttünk budapestiek is. A túra szellemisége, amit említettél, bevallom, még nem hatott át, de szeretném, ha az este során megérintene a megemlékezés szele. Egyébként megmondom őszintén: talán ciki, de még soha nem hallottam a Kitörésről egész életem során. - Nekem nem olyan „hiányosak” a történelmi ismereteim – vette át a szót a csapat másik tagja – de ehhez a túrához ez a történelmi rész is hozzátartozik. Kettő az egyben – akkor hajrá. Minket elsősorban a katonai része érdekel, nem az aktuális politikai vonzata. Mondjuk, az sem feltétlenül negatív, de maradjunk a megemlékezésnél, és a hősöknél. - Szeretnénk erről minél többet megtudni az este folyamán – búcsúztak el.  
Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Két dunántúli fiatalembert kérdeztem meg: - Is-is, mindkettő miatt jöttünk. Igen, gyakran járunk teljesítménytúrákra, de inkább a Bakonyba. Várpalotáról és Siófok mellől jöttünk. Folyamatosan ezt csinálják – válaszolták szinte kórusban a rendezvény elleni támadásokra vonatkozó kérdésre – holott ez tényleg semmi másról nem szól, mint megemlékezésről. Most annak az emlékére járunk be egy nagy utat, hogy magyar és német katonák együtt át akartak törni a szovjet fronton. Ez az összefogásról szól, semmi másról. - Emlékezet és tiszteletadás – vette át a szót egyikük – így foglalnám össze két szóban. Én másodjára jöttem el, a barátom már negyedjére. Ha jól bírjuk a 25-öset, átcsapunk a 60-asra.   Egy középkorú sportember válaszai: - Az éjszakai túra miatt jöttem, de szimpatikus a túra megemlékezés jellege is. Hangulatos évkezdő rendezvényként választottam ki, a politikai véleményemet most megtartanám magamnak…   Három váci turistának is feltettem kérdéseimet: - Hát, tulajdonképpen túrázni akartunk egy jót, láttuk, hogy ezen a hétvégén ezt tartják, hát eljöttünk – kezdtük a beszélgetést. – Nem túl gyakran túrázunk, de izgalmasnak találjuk éjjel járni az erdőt, így hát végül neveztünk is – vitte a szót egyikük. – De utána olvastunk, hogy milyen a túra „szellemisége”, hogy miért is szervezték, és amit megtudtunk róla, aszerint – mindenféle szélsőségektől elhatárolódva - teljesen egyet lehet vele érteni. Az, hogy bejárjuk a kitörő katonák egyik útvonalát, kifejezetten tetszik. A nagyapám is harcolt a világháborúban és sokat mesélt, s most én felidézem őt, és azokat a helyzeteket. A túra elleni támadásokról: - A médiával szerintem nem kell foglalkozni, nagyon sok mindent félremagyaráz. Nagyon nem jó az a beidegződés, hogy akik 1945-ben itt küzdöttek, azok mind nácik, nemzetiszocialisták és Hitler „jópajtásai” lettek volna. Egyszerűen katonák voltak egy rettenetes helyzetben, és megtették, amit lehetett, és ezért fejet lehet hajtani. És hogy hány volt közülük háborús bűnös, ki nem, innentől kezdve nem lényeges: mi a KÜZDŐKKEL azonosulunk.   ...az autó szélvédőjén egy ismeretlen katona sírjának képe látható néhány nappal a túra előtt meggyalázva – a kopjafa felgyújtva, szeméttel beterítve -, és utána új kereszttel, rendbe téve…  

Harsáczki György

A „görény effektus”: Vigyázz, ne kiabálj, ha nagyon büdös van! – Lehet, hogy a saját szagod érzed!

Érdekes és elgondolkodtató véleményt találtam Dr. Zentai Istvántól a TTT honlapján, melynek gondolatai nemcsak a túra világára érvényesek…   Büdös van. Néhányan pedig köpködnek. Az Öreg-Bakony teljesítménytúra rendezői nem átallottak úgy dönteni, hogy akik nem teljesítik az 50 km és a 30 km távjait szintidőn belül, azok nem kapnak a célban semmiféle díjazást. Az áldozatok egy része csendes rezignáltsággal vette tudomásul a megváltoztathatatlant, vagy éppen röhögött egy jót, aztán elment betápolni a kis ingyen krumplilevesét (az nem számított díjazásnak, csak „úgy” járt). supermanVolt azonban valaki, aki nem tudott megbirkózni a ténnyel, hogy nem vihet haza egy néhány grammos színes papírfecnit és egy 26 mm átmérőjű színes fotográfiát pléhtokban. Ehelyett összetépte az igazolófüzetét és eldúltfúlt a helyszínről. Kognitív disszonanciája ezzel - úgy látszik - nem csökkent kellőképpen, hiszen a következő héten, mikor ismét szóba került az ügy, már fenyegetőre vette a stílust. Hogy ő bizony tanár, és hogy ő már 40 éve (vagy 400? lehet, nem emlékszem pontosan) túrázik, és mi még meg sem születtünk, amikor ő már, egyébként pedig ő minden diákot le fog beszélni a teljesítménytúrázásról. A 3x50 túra főrendezője úgy döntött, hogy aki nem keresi fel a megadott pályaszakaszon elhelyezett mozgó ellenőrzőpontot, annak nem ad ki a túra végén semmiféle díjazást. Tíz ember bukott meg ezen. Közöttük öten, akiknek ez a harmadik teljesítésük lett volna. A célban meglepetés várta őket. Szomorú, frusztráló élmény. Volt, aki próbálta kissé menteni a menthetetlent, volt, aki csak röhögött egy jót, volt, aki szomorúan, mérgesen félrevonult. Most is volt azonban egy valaki, aki nem tudott úrrá lenni az őt ért sérelem okozta frusztrációján. (Súlyos élmény lehetett, hiszen az illető még bélyegző hamisítással is próbálkozott.) Egyszerűen szólva, szó szerint hisztériás jelenetet rendezett. Végül, mikor világossá vált, hogy jelenetére (hogy ő már 1000 éve, mi még a világon sem voltunk, hogy őneki idén ez már a 38. stb.) senki sem vevő, megígérte, hogy többé nem fog elmenni egyetlen teljesítménytúrára sem. Nemcsak erre, a többire sem. Úgy legyen! Ez csupán két eset volt, a két legsúlyosabb (vagy van, amiről még nem tudunk?), két héten belül. A két eset dimenziója sem azonos. Hiszen hogy is lehetne összemérni az Öreg-Bakony 50 km-es résztávját a 3x50 egészével? Aki megpróbálkozott még ezzel a túrával, az tudja, mit jelent valójában ennek a 48 órának a végigjátszása, milyen érzés végül megérkezni. És aki esetleg tagja olyan társulatnak, amelybe egy-egy túra összes megrendezésének teljesítésével lehet bekerülni, az tudja, mit érezhettek azok az ötök, akik most „kiestek” a háromszoros teljesítők csapatából. Pedig megcsinálták. Ugyanúgy, mint a többiek, sőt, lehet, hogy mégúgyabbúl. Egy kicsi, szinte jelentéktelen hibát vétettek. maszoEzen múlna? A két eset azonban távolról sem egyedi. Az erdőben egyre több a köpködő. A frusztrált, két lábon járó rosszindulat. Akinek valami nem sikerült, és az ebből fakadó problémáit csakis a rendezők ellen folytatott hisztérikus hadjáratokkal tudja kompenzálni. Hideg volt a tea. Rossz volt a jelzés. Nem volt jelzés. Csoki helyett pogácsa volt. Túl kevés volt a szintidő. Rossz volt az idő. Jó volt az idő. Nem volt meleg víz. Volt, de elfogyott. Horkoltak. Csúnya a kitűző. Nem volt emléklap. Nagy volt a sár. A fű. Csúszott. A mentőnek csak négy kereke volt. Nem kiabált az ellenőrzőpont a sötétben, hogy a turista odatalálhasson. Nem akarták a rendezők a turistát 80 km-re elszállítani. stb, stb, stb... Ami a lényeg: a turista pórul járt, kudarcot vallott. Aki pedig ezért a kizárólagos felelős, az mindig és csakis a rendező. Meg az anyukája. Sohasem a turista, ő tökéletes. Negyven éve csinálja, mi még meg sem születtünk, amikor ő már... Az emberi pszichikum alapvető jellemzője, hogy megpróbálja az önértékelés egyensúlyát pozitív szinten tartani. Senki sem szereti bárgyúnak, butának, gyengének, kiábrándítónak találni önmagát. Büdösnek meg pláne nem. Ha az életünk során bennünket ért hatások az énképet gyengítik, akkor azt helyre kell állítani. Kudarc esetén az csak úgy lehetséges, ha a kudarc okát kizárólag a külső körülményekben keressük, azokra vezetjük vissza. (Sikereinkért természetesen csakis mi magunk vagyunk a felelősek, azok oka mindig saját nagyszerűségünk.) Sőt, ha előre sejthető a kudarc, jó előre elő is készíthetjük a magyarázatot. Például, ha sejtem, hogy a nehéz (képességeimet meghaladó) túra éjszaka ér véget, akkor nem viszek magammal lámpát. Lámpa nélkül természetesen nem lehet éjszaka túrázni. A nem teljesítés egyedüli oka máris a lámpa hiánya és nem a saját gyengeségünk vagy felkészületlenségünk. Ha előre közlik, hogy a túra dög nehéz, kevés szintidőn belüli teljesítő várható és komolyan figyelni kell a térképet és az egyébként sűrűn elhelyezett jelzéseket, de énképünk mégis veszélybe kerül, amikor veszedelmesen múlik az idő és szinte alig haladtunk, mit tegyünk? Természetesen nem szabad véletlenül se elővenni a térképet és a tájolót, és ha nem találunk jelzést, nem szabad visszamenni az utolsóhoz, hanem lehetőleg minimum 5 km-t kell bolyongani a vadidegen terepen. Mindjárt megvan a tőlünk független oka a kudarcnak.4.2P5/97 A turista tökéletes. S mivel tökéletes, kudarcának oka csakis a rendező lehet. Ez a teljesítménytúrázók egy részének alaptétele. Látnunk kell azonban, hogy mások is vannak az erdőben, nemcsak mi. Szembetűnő, hogy a teljesítménytúrán ugyanaz a feladat minden induló számára. Ennélfogva, énképünk kialakításában jelentős szerepet játszik az is, hogy világosan felmérjük, hol a helyünk a társaságban. Pszichikailag tehát abszolút fontosságú az, hogy teljesíteni tudjunk, méghozzá, ha lehet, nem az utolsók között. Ha egy túrát csak kevesen teljesítenek, jelentős mértékben megjavulhat önértékelésünk (és a túra ázsiója), ha nekünk sikerül. Ha azonban minden erőnket összeszedve utolsó tartalékainkat is bedobva küzdünk, komoly disszonanciánk támadhat, ha valaki lazán elszalad mellettünk. Netán elszáguld a drótszamarán! Világos, hogy az ilyen „rohanógépek” csakis elmebetegek lehetnek. Vagy egyszerűen bunkók. Más lehetőség nincs. De nem eszik olyan forrón a kását! Hiszen nincs annál szebb dolog, mint amikor a rohanógép vall kudarcot, mi pedig teljesítünk. Nosza, szúrjunk ki vele! Például, tudván, hogy a szerpentinen a hajtűkanyarban van a leselkedő mozgó ellenőrzőpont, szóljunk vissza neki, hogy ezt a kanyart nyugodtan levághatja, itt nincs senki. (Két „rohanógépnek” szereztek így szép élményt a 3x50 túrán.) Vagy tudva, hogy a rohanógépek sokkal nagyobb léptékben tájékozódnak, mint a gyalogosok, irányítsuk őket az elágazásban rossz útra. Úgyis csak kilométerek múlva kapnak észbe! Sajnos, azonban, a kisördög nem alszik. Kudarcainknak tanúi vannak. Nem elég tehát, hogy magunkat meggyőzzük a kudarc (külső) okáról, énképünk csakis akkor állhat helyre, ha ezt a tényt mások számára is kellőképpen megvilágítjuk. Lehetőleg mindenki számára. A rendezőt tehát kitartóan, módszeresen kell szidnunk, hogy hosszú távon mindenkinek elmenjen a kedve a túrái látogatásától. Sose felejtsük, hogy ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyukája. Pár hét módszeres ismételgetéssel a kudarcunkat kísérő derültséget általános sajnálkozássá és a rendező elleni mélységes utálattá alakíthatjuk. Sőt akciónk akkor a leghatékonyabb, ha olyanoknak mesélünk, akik ott sem voltak. Mivel az első negatív benyomás úgyszólván kitörölhetetlen, ellenkampányunk igen komolyan befolyásolhatja egy-egy rendező megítélését, s természetesen túrája látogatottságát is. A túrák szaporodnak. A rendezők új és új kihívásokkal bombázzák a túrázókat, néhányan pedig kíméletlenül betartják a kiírásban szereplő szabályokat. Nyilván a túrázókat érő kellemetlenségek, kudarcok is szaporodnak. Ennek következtében pedig növekszik a köpködők, a rosszindulatú gyűlölködők száma az erdőben. Ma már néhány ilyen embertől hangos az erdő. Madárdal, szélsusogás helyett azt hallgatjuk, ki kit utál. Bravó, teljesítménytúrázók (k)rémje, csak így tovább! Néhány őrült rendező mégis újra és újra feltápászkodik a sárból. Heteket tölt a terepen, hogy járhatóvá tegye az utakat, hogy jelzéseket fessen. Kitűzőt, oklevelet, igazolófüzetet tervez. Tárgyal, szervez, kínlódik néha értelmetlen és érthetetlen akadályokkal. És kő keményen a zsebébe nyúl, hogy megteremtse valahogy a túrák ma már elképesztő anyagi hátterét. Pedig tudja jól, hogy mindezt soha senki nem fogja méltányolni. Csakis kritikára számíthat. Büszkeséggel tölt el, hogy azon kevesek (papíron ötök) közé tartozom, akik elmondhatják, hogy az új 3x50 túrát háromszor teljesítettek. Tudom, mit jelentett az a kanyar a Panoráma-úton, és sejtem, mit jelent azok számára, akik levágták. De azt hiszem, a dolgok valahol úgyis belül dőlnek el. És ahogy végiggondolom, egyfolytában úgy érzem, tízen vagyunk.

(kivételesen) Dr. Zentai István, BaBaT

íródott: 1996