Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (1. rész)

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

A Nagy ár mementoi és a mártír püspök   Abszurdnak hangozhat, mégis megtörtént velünk, hogy Győrbe megérkezve nemhogy lefoglalt szállásunk címe, de a neve sem jutott eszünkbe. Egy nappal korábban jöttünk volna, ám egy gyomorrontás miatt el kellett napolnunk győri utunkat: annak rendje-módja szerint lemondtuk, majd délután ismét megrendeltük a szállást interneten. De kizökkentünk a szabályos kerékvágásból – nem foglalkoztunk szállásunkkal, örültünk, hogy elindulhattunk. Már az állomásról kijövet figyeltük, hol tudakolózhatnánk. – Ott egy utazási iroda! – s a zebrán átkelve beléptünk. A helység túlsó végében egy valutaváltó „cassa” üzemelt, s az ajtónál, a pult mögött egy fiatalember ült fehér pólóban. -          Jó napot kívánok, sajnos olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert… Kakaskert, vagy ilyesmi. Tudna segíteni, van-e esetleg egy prospektus, egy panzió-jegyzék… -          Hát… - kezdte meglepetten a fiatalember – nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb, mivel én nem vagyok idevalósi, és tulajdonképpen biztonsági őrként dolgozom itt… - mondta zavartan. Hát igen! Szerintem minden utazó átélte már azt, hogy egy városban, vagy faluban bárkinél érdeklődik, az vagy nem odavalósi, vagy külföldi, vagy néma. Mert olyan is volt már… Továbbmentünk, s csakhamar észrevettünk egy táblát, amely a Tourinform irodához vezetett bennünket. Több száz méteren át követtük kitartóan, majd beléptünk a sétálóutcáról nyíló üvegfalú épületbe. -          Miben segíthetek? – hajolt ki egy csinos, fiatal kis hölgy egy errébb lévő pult mögül. - Nna, egy kedves szó… már jól indul a dolog, szerencsére – gondoltuk. -          Kezét csókolom, biztosan tud segíteni. Olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert a nevének a vége… Kakaskert esetleg, vagy Tyúkkert... Ha tudnának néhány panzió nevet mondani… -          Hát sajnos nem tudok segíteni, mert én eladó vagyok a souvenir-üzletben… - csipogta az egyenruhás hölgy őszinte sajnálattal. – De az első emeleten biztosan tudnak segíteni, mert ott van a Tourinform iroda… Fejemet közepes amplitúdóval ingatva, halványlila gőzzel a szemem előtt lépcsőztem fölfelé. Reméltem, hogy bírom idegekkel, amíg tud valaki segíteni. Felértünk az emeletre, ahol jó pár lépésre megláttam a pultot. A félreértések elkerülése végett így kezdtem: -          Jó napot kívánok! Ismerősek Győrben? -          Hááát, attól függ… - válaszolta bizonytalanul egy fiatal hölgy és idősebb kolléganője. -          Tudják, azért kérdezem, mert már a harmadik helyre kell tovább-bandukolnunk… - ekkor odaértünk eléjük. – Abban a hülye helyzetben vagyunk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást itt a belvárosban, de mire ideértünk, elfelejtettük a panzió nevét. De, ha hallanánk, azonnal beugrana! Szóval egy panzió nevét szeretnénk megtudni – adtam elő a helyzetet harmadjára is. Az idősebb hölgy erre két kezével két oldalról megfogta a fejét, fájdalmas arcot vágott és azt mondta: - Ajjajjajjajj! Közel volt az összeomlás, nem tudtuk, mit mondjunk erre. Mire, ha nem ilyen kérésekre vannak felkészülve itt, az Tourinform irodában? Mondjuk „Hol lehet 800 grammos belga babkonzervet kapni?”, esetleg „Milyen feltételekkel lehet ipari méretű betonkeverőt lízingelni?”. De elhamarkodottan ítéltem. Mert a hölgy néhány másodperc gondolkodás után kimondta a bűvös szót: Katalinkert? -          Ez az! – kiáltottuk.
A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

Evezőkkel a sétálók között Egy térképen meg is mutatták nekünk a Katalinkert helyét a Bécsi kapu térnél: „ott nincs utca, de van egy kis udvar…” Ezek után már magabiztosan mentünk, kezünkben volt minden információ. A sétáló – Baross Gábor – utcán alig tettük meg az első lépéseket, beleütköztünk a Csónakos szobrába. Tapasztalat, hogy a város közepén egy evezős, rendszerint árvízre utal… Győrt 1954-ben öntötte el – részben - a Duna, és a Rába, mivel ilyenkor már összemosódnak az egymásba siető folyók. Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása, igen népszerű a sétálók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de rövidesen láthattuk, hogy az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. A sétálóutcáról Sárkányölő Szent György szobránál tértünk le az Aradi vértanúk utcája felé. Rieger Tibor alkotásán egy kicsit magába zuhant a sárkány…   Nimród is vadat ment… Csak a sétálóutcán volt nagyobb gyalogosforgalom, a kedves – és többnyire felújított – barokk, rokokó és romantikus stílusú kis lakóházak közé a hétköznapok, nyugodt őszintesége költözött – de jó is a holtszezon! - Maguk győriek? – kérdezte egy furcsa viselkedésű fiatal nő a Karmelita templomnál – Adjanak 400 forintot és imádkozom magukért a templomban! – mondta gyorsan és a kétszáz forinttal elsietett. A városban töltött két nap alatt alig fél tucat elhanyagolt külsejű embert láttunk. A Bécsi kapu tér (Győr egyik legjellegzetesebb tere) fürdött a februári napsütésben. Kisfaludy Károly szobra olyan méltóságteljesen áll a rokokó-copf Ott-ház előtt, mintha Baross Gábor, a Vasminiszter lenne. (Én egy napig ebben a hitben ringattam magam…) Legalább három sarokerkély néz ide, amely annyira jellegzetes a Rába-parti városra. Megpillantottuk a Püspökvár lapos tetejű tornyát is, amelynek meglátogatása (megmászása) elsőként szerepelt terveimben. A téren szembesülhettünk azzal a csodálatos felismeréssel, hogy a panzió a Káptalandomb tövében, a néhai belső vár szélén található. A domb a Mosoni-Duna és a Rába hordalékkúpja. Somogyi József szobra mellett siettünk el, amelyen egy férfi őzikét tart. Előző tapasztalatom szerint ez is köthető árvízhez, mivel kisállatot így szoktak menteni. Bizony, a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését, ám ma „Nimród” a neve. A panzió udvarára a Püspökvár magas tégla-várfala nézett, nyáron kellemesen hűvös és zöld lehet.   Vitézek a Sforza-bástyánál Nem tétlenkedtünk – néhány táskánkat lepakolva ismét az őzikés férfi körül keringtünk. Éppen a szoborra néz a Lapidárium rusztikus kapuja, amely mögött egy 16 méter hosszú „alagút” vezet a Sforza félbástya Sforza-udvarába, amely a néhai városkapuk maradványait és „egyéb várostörténeti emlékeket” rejt. A rózsaszínes Múzeumház előtt kombinált jegyet kínáltak fel nekünk a Káptalandomb látnivalóihoz, de nem tudtuk volna kihasználni. Elvarázsolva sétáltunk fel a feljáró bazaltkockáin – csak halvány emlékeink voltak Győr váráról, amely inkább a várban található egyházi központ. Sajnos a Rábára néző falak tetejére nem lehet kisétálni… Az első kisebb térre Eörsi Péter hajdúkapitány és Pálffy Miklós hadvezér a hatvanas évek stílusában kifaragott domborműve nézett le egy ódon kapu szomszédságában. Pálffy, a „győri hős” a híres, Győr várát visszafoglaló sereg egyik vezére volt, Eörsy pedig, aki Esztergom várkapitánya is volt, szintén ott „serénykedett a visszafoglalásnál. Ő Pest falai alatt halt meg 1602-ben, amikor sikerült kiverni a törököket a városból.  
A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

Gótikus és klasszicista jegyek – római alapokon Az út innen a Káptalandomb tetejét elfoglaló székesegyházhoz vezetett, mely rendhagyóan széles, klasszicista stílusú homlokzatával az egész teret uralja. Emléktábláinak tanulmányozása után a domb legrégebbi épületének, a római alapokra emelt Püspökvárnak a kertjébe léptünk. A homlokzatán reneszánsz, gótikus és klasszicista stíluselemeket is viselő torony előtt Boldoggá avatott Apor Vilmos püspök nemrég állított szobra köszönti a látogatót. Győr történelméhez már szorosan kapcsolódik a mártír halált halt püspök, akit részeg szovjet katonák lőttek le a Püspökvárban, miközben ő az odamenekült nőket oltalmazta előlük. A kilátó-látogatás a püspök életútjának kiállítását, és egy kis várostörténeti tárlatot is magába foglalt. A belépőjegy vásárlása napjainkban a 15. században hozzáépített, egykori, emeletes(!) kápolna gótikus keresztboltozata alatt történik - innen léptünk a vártorony átjárójába, az ún. menekülő folyosóra. Itt jól látható a két kapu – két irányban – középen a néhai védőrostély rése, kétoldalt pedig gótikus ülőfülkék sora vezet a belső kert rácsozatához, amelyen keresztül a püspök emléktábláját láthattuk. Az északi épületrészben, a kazamata hat helysége ad helyet a 2004-ben berendezett Apor-kiállításnak, ahol bepillantást kaptunk az 1945-ös állapotokba, hogy milyen körülmények között bújt meg itt közel 400 nő és gyermek.   A gyilkosság Amikor azon az estén az egyik lányt üldöző katonákat – mindössze erélyes fellépésével -, kergette kifelé, egyikük visszalőtt géppisztolyával, s a három golyó közül egy Apor püspök gyomrába fúródott. 7-8 kilométert cipelték hordágyon a városon át, hogy petróleumlámpa fényénél megműthessék, de hiába. Másnap, április 2-án elhunyt. A történteket néhány szemtanú visszaemlékezései hozzák testközelbe, filmvetítés segítségével, de a téglaboltozatos helységekben nagyobb részt az erdélyi nemesi származású Apor püspök életét követhettük. Utólag hívták fel a figyelmünket a püspöki palást felett látható három golyó ütötte nyomra.

(folytatjuk)

Győr - támad a víz, támad a reneszánsz (2. rész)

Ereklyék és ingatag tornyok bazilikája

  Püspökvár – felsőfok Nekiláttunk a csigalépcsők megmászásának, s közben kiderült, hogy ebből a „lépcsőházból” átjárók ajtói nyíltak az épület szintjeire. Az első toronyszobában várni kényszerültünk, mivel előttünk egy nagyobb csoport araszolt a fel a vas csigalépcsőn a következő szintre. Ezalatt a torony építési periódusait követhettük figyelemmel egy kisfilmen - a falakon az épület történetét és néhai elöljárók festményeit nézegettük. Aztán kiderült, hogy föntebb van még egy ilyen szoba, de ott is volt mit nézegetni: Győr nemeseinek festményei alatt egy jókora – jól betájolt - panorámafotó volt kitéve az 1960-as évekből, egy pedig a 19. század végéről. Amikor lesétált egy pár a kilátóból, megkérdeztük, hogy hányan vannak még fenn – először magyarul, majd németül és angolul. A férfi nem értette, és megkerülve a kérdést lelkes „very nice”-szal válaszolt, aztán azt mondta „ten”. Miközben lejjebb lépcsőztek, mintha franciául beszéltek volna… Ekkor felmentünk, és két embert találtunk fönt… (Ismét egy pont a külföldiek kapujába a nyelvtudásukat illetően.)   Hol a szilaj Rába siet beléje… Fent kellemes napsütésben élvezhettük a körpanorámát. A legszembetűnőbb látnivalók a közeli hatalmas székesegyház tornya, a Rába és Mosoni-Duna, valamint azok hídjai voltak. A folyótorkolat földnyelvének végéről egy Pegazus szobor és lovasa néz a két folyó vize közötti színbéli határvonalra, mivel a Rába hordaléktól sárgásabb vize egy jó darabon még nem keveredik a Mosoni-Duna tisztább vizével. A földnyelvet ma a lezárt strand uralja - a közepén emelkedő, feltűnő, 16 méteres obeliszket kevesen ismerik. A Cziráky-emlékművet a századforduló táján végzett Rába-szabályozás irányítójának, Cziráky Bélának a tiszteletére állították 1913-ben. A mellette található úszómedence is tőle kapta a Cziráky nevet. Azt nem tudtuk magunkba fojtani, hogy a hatalmas győri színház tetejét ne hasonlítsuk a veszprémi „Kádár-csúszdához”…   Kegykép, tumba és ereklye A székesegyház homlokzatán a lezárt bejárat mellett II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-i látogatásának emléktábláját fotózhattuk le, de a látogatásnak több emléke is van a templomban. A bejárathoz legközelebb egy ír vonatkozású ereklye lepett meg bennünket. 1655-ben Walter Lynch, üldözött ír püspök Győrbe hozta magával a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázoló képet, amely - halála után - 1697 március 17-én, Szent Patrik napján vért könnyezett. (1900 körül analizálták is: valódi könny és vér keverékét tapasztalták.) E mellékoltár előtt is imádkozott a pápa – jelezte egy emléktábla. A templom két megismertebb látnivalója az 1404-ben felépített gótikus Héderváry-kápolnában látható Szent László hermája, illetve Apor Vilmos sírhelye. A herma, Szent László portréját formázó ereklyetartó a szent király koponya darabját őrzi, s a 15. századi magyar ötvösművészet remeke. „Eredetije” a nagyváradi templomtűzben semmisült meg, de az ereklye megmaradt. Különlegessége még az, hogy a szoborportré az egyetlen hiteles Árpád-házi királyábrázolásunk. Apor Vilmos síremléke – bár szűk helyen van – igen szép. A vörös márvány tumba (szarkofág) ötvözi a reneszánsz emberábrázolást a szecessziós formákkal, s a tumba mögötti mozaik angyalai kecsesek, finomak. 1948-ban, néhány évvel halála után készült, ám a temetést a belügyminisztérium betiltotta(!). 1983-ban került ide, végleges sírjába. Természetesen itt is járt II. János Pál pápa, aki 1997-ben boldoggá avatta a vértanú püspököt.   „A művészettörténet képeskönyve” A székesegyház 11. századi elődjét a tatárok pusztították el – az apszisa maradt fenn ebből a korból. (Elég tekintélyes ám!) A gótikus stílusban újjáépített templomot a 16. században érte újabb csapás-sorozat: ledőlt az egyik, majd egy villámcsapás miatt a másik tornya is, a törökök - ezzel párhuzamosan - ágyúállást építettek a templomhajóba, lőszerraktárat a kápolnába, istállót a főhajóba, de „baj” volt ezekkel a tornyokkal mindig: a 17. században újjáépített székesegyház leomlani kívánkozó tornyát is a már említett robosztus klasszicista homlokzattal tudták jobb belátásra bírni. A gótikus székesegyház csúcsíves ablakiból ma is látni néhány csúcsot a mai ablakok felett. S nem hiába kapott II. János Pál annyi táblát: ő emelte bazilika rangjára. Kicsit „megrázva” léptünk ki a kapun a jóval enyhébb kinti levegőre. Micsoda nagy, történelmi események tanúi ezek a falak! Körbesétáltuk a bazilikát, s az Apor Vilmos téren egy apró templom alapfalaira találtunk: az Árpád-kori Szent Lázár plébániatemploméra. A gyöngykavicsos beton nem tűnt elegáns megoldásnak… Fölötte a rokokó Szent Mihály szobor áll, amint letaszítja Lucifert. Ma is aktuális…   Csillogó Frigyláda – feldúlt vásártér A Zichy Ferenc látogatóközpont udvarán gyorsan átsiettünk, nehogy ismét valaki elénk ugorjon egy kombinált jegy-ajánlattal… Az enyhe, macskaköves úton számos – jellegzetesen – győri zárterkély előtt sétáltunk le a Gutenberg térre, amelyen azonnal beazonosítottam a már olvasva ismert Frigyláda-szobrot, amely azon furcsa esemény emlékére állíttatott, amely során egy kolostorban bujkáló, majd kiszökésekor leleplezett katona üldözése folytán a körmenetre és a papra rontottak a rend őrei. Miután a pap kezéből a monstranciát (körmenetek elején tartott liturgikus tárgy, mely sugárzó Napra emlékeztet) is kiverték, a katonák túlkapása miatt, III. Károly király engesztelésül ezt a káprázatos, barokk szoborkompozíciót emeltette 1731-ben. Innen már láttuk a turulos Duna-hidat, amely vonzott minket magához. A Jedlik Ányos utcán gyorsan az előtte nyíló Duna kapu térre értünk, amely teljes egészében fel volt „túrva”, és el volt kerítve. Nem volt „épületes” látvány, miután „A Bástya utca északi oldalának lebontása után 1938-ban alakult ki a tér mai formája, melyet Győr egykori északi kijáratáról neveztek el Dunakapu térnek”. Már ekkor megfordult a fejemben, hogy egy ilyen nagy múltú belváros szélén nem bukkantak-e a régi városfalakra? Erről a saját szememmel nem tudtam meggyőződni. Az egykor kopár, aszfaltos tér átalakítása körül már legalább három éve folynak viták Győrben. De erre még visszatérek. A Kossuth-hidat 1929-ben építették, s bár 1945-ben a németek felrobbantották, 1950-től ismét szolgálja a Révfaluba tartó forgalmat. A túlpart csónakháza, a Regatta - szemlátomást – a 20-as, 30-as években épülhetett, az élénkülő vízisport-élet bizonyítékaként. Miután itt már a 17. században is állt híd, nem meglepő a fák árnyékában meghúzódó barokk Nepomuki-szobor. Tavaly ennek is letörték a glóriáját – ezért most egy kis aranyozást is kapott.   Árvízjel túl az iskolán Csak másodlagos látnivalónak tartogattam a győr-révfalui árvízi emlékművet, ám átérve a folyón, vérszemet kaptam. – Ugye, belefér az időnkbe… - kezdtem óvatosan, de könnyedén továbbsétáltunk. Néhány épület után egy furcsa, hullámzó kerítés jött szembe. Bizony, nincsen város szecesszió nélkül! A győr-révfalui általános iskola Lechner Jenő tervei alapján épült fel 1911-re, és matyós virágcsokrai után Tulipános iskolának hívják. Magyaros stílusa a kecskeméti Cifra palotára emlékeztettek. Olvastam, hogy akkoriban a gyerekek a tanításon kívül konyhakertészkedéssel, fafaragással, háncsfonással, a lányok pedig kézimunkával foglalkoztak, a hiányzás pedig pénzbüntetést vonhatott maga után! Kevesebb „jog”, de több józanság volt... Kapufélfáján már ott volt az „elrendeltetett”, szabványos dohányzást tiltó tábla. Ki meri nem komolyan venni?! Nemsokára elértük a körforgalmat, ám már messziről láttam, hogy az emlékmű domborművét ponyvával „téliesítették” – becsomagolták. Igen bosszús voltam, mert egész télen még hideg sem volt. Így vendéglőt kezdtünk keresni, de amint az úttest közelébe léptünk a járdán, hogy körülnézzünk, az autók azonnal megálltak, így kénytelenek voltunk átmenni több zebrán. Nyugati a mentalitás, vagy hétvégi gesztus? Emiatt nem is arra indultunk el, amerre akartunk, de egy vargabetűvel mégis csak az emlékműhöz jutottunk. Azt nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, de az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható.

 (folytatjuk)

Gondolatok a 2014-es Kitörés emléktúra rajtjában

Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben…
A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

  Ha már nem tudok részt venni az idei, 2014. február 8-9-én megrendezett Kitörés teljesítmény- és emléktúrán, legalább a rajtba ellátogatok! – gondoltam szombaton, és úgy is tettem. Már-már gyanút fogtam, hogy elnéztem a napot – mert kevés hátizsákot viselő bakancsost láttam a Várfok utcai lépcsőn és környékén – de a várbuszon már megnyugodtam e felől. Egészen természetes, hogy a médiában ilyenkor „tiltakoznak” a rendezvény miatt, és a „szélsőségesek” megjelenése indokolja a rendőri részvételt. A Kapisztrán téren (a túra a Magdolna torony falán olvasható a Kitörés emléktáblája) lelkesítő, nevező és indulásra váró tömeget vártam, ellenben legfeljebb 50-60 turista álldogált a nevezési helyeken. De aggodalmam felesleges volt: az előnevezés lehetőségével legalább annyian éltek az idén, mint amennyien tavaly összesen indultak – mondta Moys Zoltán, az egyik főszervező.
Nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

Kései nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

  „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”- ez volt Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek, a Budapestet védő erők parancsnokának utolsó rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak 1945. 02. 11. 17:50-kor.   - A szervezők egy baráti közösség tagjai – mutatta be a Kitörést Moys Zoltán. - A fő civil szervezet a Börzsöny Akciócsoport, mint turista szakosztály, s vannak katonai hagyományőrző csapatok, akik korabeli ruhákban, fegyverekkel, felszereléssel „illusztrálják” a Kitörésben részt vett erőket. Ők az egész éjjelt kint töltik, így a túra napján ők viszik a munka oroszlánrészét. A további segítők mellett a felvidéki-ipolysági Nemzetvédelmi Erő tagjai is segédkeznek. „A túrát már nyolc éve rendezzük, mindig ugyanúgy hirdettük meg, ugyanarról szól, mint az első rendezéskor, viszont nagy örömünkre egyre többen jönnek el. Sajnáljuk, hogy vannak, akik politikát akarnak belekeverni kegyeleti emléktúránkba. Szerintem az emléktúra támadásával bizonyos neutrális politikai erők igyekezték saját népszerűségüket növelni, mivel közelednek a választások. Nagy botránynak végkép nem mondanám. Sokan azért jöttek el most, mert ezen keresztül értesültek a túráról. Egyébként a hatóságok is egyértelműen jól álltak az emléktúrához, a rendőrség jelenléte egészen megszokott.
Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A rendezésben is egyre többen vesznek részt, így a nevezés is gyorsabban folyik, gyakorlottabban teszi mindenki a dolgát. Azt vettük észre, hogy egyre többen érzik úgy, hogy fontos megemlékezniük katonahőseinkről. Egy biztos: úgy látjuk, hogy a magyar társadalom nem úgy áll a Kitörés hőseihez, mint ahogy azt a folyton felháborodó, agresszív kis csoport szeretné. Csak igen hangosak tudnak lenni… De a magyar emberek többsége, aki megismeri a történteket, képes átérezni a tragédiát és kegyelettel emlékezni arra a közel 50 ezer katonára, akik ott és akkor – katonai esküjüket betartva – életüket áldozták hazánkért. Kötelességünk megemlékezni róluk. - És még egy gondolat: mi a Kitörés emlékét civil szervezetként és magánszemélyekként ápoljuk, de ez tulajdonképpen hiánypótlás. Ez állami feladat lenne! A Don-kanyar tragédiája már megjelent a köztudatban, de a Kitörés még nem, pedig semmi különbség nincs. Ráadásul ez pedig fővárosunk védelmében zajlott. Azt természetesnek mondhatjuk, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett megemlékezni a Doni hősökről, de 1990 után egyesek a budapesti hősöket még vadabbul támadják, mint a rendszerváltás előtt.  
Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Megkérdeztem néhány résztvevőt, miért indultak a túrán, és van-e véleményük a Börzsöny Akciócsoport szervezte emléktúra elleni kampányról, támadásokról. Így gondolkodtak:   Egy fiatalokból álló csoport válasza, akik Gyömrőről, Tápióbicskéről, Tóalmásról és Nagykátáról érkeztek: - Én a szellemiség miatt… Ő a túra miatt. Is-is. – mondták. – Minden évben részt veszünk, ez nálunk hagyomány… A médiatámadásokról: - Aki TV-t néz, az megérdemli! Én úgy vagyok vele, hogy amit a TV-ben tiltanak, szerintem az a jó – mondta egy szuszra egyikük. – Szerintem meg rossza az, aki rosszra gondol – kapcsolódott be egy másik fiatalember – semmiképpen nem szabad semmilyen politikai nézet felé eltolni egy túrát. Egy megemlékezés nem csak amiatt lehet, hogy egyet értünk bizonyos szélsőséges körökkel, ideológiákkal legyen az bal, vagy jobb oldali. Ez pusztán egy túra, áldozatok ezen és a másik oldalon is voltak. Megemlékezni a kommunizmus, a nácizmus, vagy akár a holokauszt áldozatairól szerintem nem a jobb- vagy baloldal kérdése, hanem emberi dolog. Ezt egy túrának kellene tekintenie mindenkinek, és akkor nem lenne gond. A mocskolódás egy nagyon csúnya dolog. S zárszóként: mindig valakik mellett kell lenni, nem pedig valami ellen. Hiszen Jézus is azt mondja, hogy ne gyűlöljétek ellenségeiteket, hanem áldjátok őket, mert majd az Istentől úgyis mindenki megkapja, ami neki jár.   Budapestieket kérdeztem - 10 évvel idősebb korosztályból: - Én először vagyok… - kezdte egyikük, majd egy 35 év körüli fiatalember vette át a szót: - Én másodszor vágok bele a 25 kilométerbe. Azt mondanám, hogy mind a kettő dolognak köszönhető, hogy itt vagyok. Ez egy szép megemlékezés a Kitörés hőseiről és egy érdekes, jó hangulatú teljesítménytúra. A táv és a szintemelkedés csak egy is nehezítés. - Azt gondolom, hogy aljas képmutatás az, hogy ezt ilyen „suttyomban” kell csinálni, 20 ezer magyar katona esett el – nem igaz, hogy nem lehet róluk méltóképpen megemlékezni! – kapcsolódott be túratársa – Azt mondom, hogy kicsit még dacból is itt vagyok. Nagyon egyoldalú az a megközelítés, amit ilyenkor hallani szoktunk a médiából: micsoda gonosz emberek voltak azok, akikre itt emlékezünk, és képesek vagyunk megemlékezni róluk. Nekem nem halt meg itt senkim, de a nagyapám, dédapám itt lehetett volna.
A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

- Én túraszervező vagyok – vette vissza a szót az előbbi túrázó – de most itt jobban motivál ez a történelmi háttér, a megemlékezés. A sok teljesítménytúra közül ez mindenképpen kiemelt nekem: Az az izgalom, hogy miért itt és miért pont most van.   Egy diákcsapatot kérdeztem. Többnyire Budapestről érkeztek de Őrbottyánból és Fótról is – egy iskolából. - Én a túrázás miatt vagyok itt, de a barátnőm annak szellemisége miatt, és ő hívott el minket. Mindannyian először vagyunk itt, a 25-ös távot választottuk. - Nem hallottunk ilyeneket – mondták, amikor a rendezvény elleni támadásokról kérdeztem őket.   Hat-hét katonás kiállású fiatalembert kérdeztem: - Én a szellemisége miatt. - Inkább a túra miatt. - A szellemisége miatt. …a szellemisége miatt. – Is-is - mondták sorban, hogy miért vannak itt. - Felvidékről jöttünk – válaszolták tömören következő kérdésemre. – Pontosabban? – kérdeztem. – A Hazajáróból nem ismerős a Sanyi? – kérdezték vigyorogva – ő az egyik szereplő! Hááát, sajnos nem látom gyakran a sorozatot. A nevetgélés után ismét faggatózni kezdtem. – Egy faluból valók vagyunk – mondták - Ipolyság mellől, Tesmágból. Szlovákul Tesmák, igazából mi most besegítünk a szervezésbe – rajtoltatás, ilyesmi. Nagyon is egyetértünk a túra szellemiségével. A túra elleni támadásokról: - Megmondom a véleményem - fejtette ki egyikük - Miért kell minden egyes szerencsétlen katonát, aki ott szolgált lenácizni? Mondok egy példát: Behívták 18 évesen, a hazát védte. Ha német egyenruha is volt rajta, miért náci ő? Németországban nem volt mindenki náci! Meg nem volt mindenki antiszemita. De a győzteseknek mindenki náci lett. - Mi valóban azért jöttünk ide – folytatta -, hogy megemlékezzünk. Itt hősök voltak, az életüket védték, hiszen voltak 17-18 éves fiatalok is, akik azt sem tudták, hogy kerültek ebbe az őrületbe.
A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben  (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

  Megkérdeztem két futóöltözékű sportembert is: - Politikát ne vigyünk bele – mondták -, de a véleményünket persze elmondhatjuk. Abszolút a túráért, csak és kizárólag a túra miatt vagyunk itt. - Ismerem az útvonalat részletekben – vette át a szót egyikük -, de éjszaka még soha nem teljesítetem. Érdekel. Ez egy sportesemény, hosszabb távon nem akartam menni, mert edzetlen vagyok.   Egy egyedül álldogáló budapesti fiatalembert kérdeztem: - Az éjszakai túra miatt vagyok itt. Talán egy éjszakai túra van még az évben – válaszolta. - De a túra szellemisége is valamilyen szinten megfogott. Szimpatizálok a megemlékezéssel - az egy fontos esemény volt. Tavaly voltam először, és tetszett. - Igen hallottam is – lendült bele, amikor a rendezvény támadásáról kérdeztem véleményét -, de hála Istennek annyit dolgozom, hogy nem nézek TV-t, de nyugodtan ajánlanám az ilyen hangadóknak, hogy jöjjenek el, és a 25. kilométernél megkérdezném tőlük, hogy számít-e az, hogy ki milyen nézeteket vall, és egyáltalán, hogy érezték magukat, mert az én túratársaimtól sem hangzott el soha rossz vélemény, vagy benyomás. És mindent ki lehet forgatni így, vagy úgy magyarázni.   Egy 30-as fiatalembert kérdeztem: - Mindkettő vonzott. Számomra összevág a kettő. Ez egy kihívás, hogy erről az eseményről egy sportteljesítéssel emlékezünk meg. A 25-ösön indulunk, és először vagyunk itt, Hajdúböszörményről jöttem a barátaimmal. - Szomorú dolognak tartom – nyilatkozta a túra rossz hírének keltéséről – nem hiszem, hogy ennek a megemlékezésnek a szélsőjobbos apropóját kellene feltüntetni a médiában.   Egy nevezési papírokat kitöltő fiatalos csapatot faggattam: - Barátaink meghívása – ezért jöttünk. Tudjuk, hogy ez egy emléktúra, és van velünk egy történelem tanár, aki majd elmondja lépésről-lépésre, hogy mi történt itt, hogy volt. Ezért is jöttem el, hogy ezt egy okos embertől halljam. Én Áporkáról jöttem, de vannak közöttünk budapestiek is. A túra szellemisége, amit említettél, bevallom, még nem hatott át, de szeretném, ha az este során megérintene a megemlékezés szele. Egyébként megmondom őszintén: talán ciki, de még soha nem hallottam a Kitörésről egész életem során. - Nekem nem olyan „hiányosak” a történelmi ismereteim – vette át a szót a csapat másik tagja – de ehhez a túrához ez a történelmi rész is hozzátartozik. Kettő az egyben – akkor hajrá. Minket elsősorban a katonai része érdekel, nem az aktuális politikai vonzata. Mondjuk, az sem feltétlenül negatív, de maradjunk a megemlékezésnél, és a hősöknél. - Szeretnénk erről minél többet megtudni az este folyamán – búcsúztak el.  
Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Két dunántúli fiatalembert kérdeztem meg: - Is-is, mindkettő miatt jöttünk. Igen, gyakran járunk teljesítménytúrákra, de inkább a Bakonyba. Várpalotáról és Siófok mellől jöttünk. Folyamatosan ezt csinálják – válaszolták szinte kórusban a rendezvény elleni támadásokra vonatkozó kérdésre – holott ez tényleg semmi másról nem szól, mint megemlékezésről. Most annak az emlékére járunk be egy nagy utat, hogy magyar és német katonák együtt át akartak törni a szovjet fronton. Ez az összefogásról szól, semmi másról. - Emlékezet és tiszteletadás – vette át a szót egyikük – így foglalnám össze két szóban. Én másodjára jöttem el, a barátom már negyedjére. Ha jól bírjuk a 25-öset, átcsapunk a 60-asra.   Egy középkorú sportember válaszai: - Az éjszakai túra miatt jöttem, de szimpatikus a túra megemlékezés jellege is. Hangulatos évkezdő rendezvényként választottam ki, a politikai véleményemet most megtartanám magamnak…   Három váci turistának is feltettem kérdéseimet: - Hát, tulajdonképpen túrázni akartunk egy jót, láttuk, hogy ezen a hétvégén ezt tartják, hát eljöttünk – kezdtük a beszélgetést. – Nem túl gyakran túrázunk, de izgalmasnak találjuk éjjel járni az erdőt, így hát végül neveztünk is – vitte a szót egyikük. – De utána olvastunk, hogy milyen a túra „szellemisége”, hogy miért is szervezték, és amit megtudtunk róla, aszerint – mindenféle szélsőségektől elhatárolódva - teljesen egyet lehet vele érteni. Az, hogy bejárjuk a kitörő katonák egyik útvonalát, kifejezetten tetszik. A nagyapám is harcolt a világháborúban és sokat mesélt, s most én felidézem őt, és azokat a helyzeteket. A túra elleni támadásokról: - A médiával szerintem nem kell foglalkozni, nagyon sok mindent félremagyaráz. Nagyon nem jó az a beidegződés, hogy akik 1945-ben itt küzdöttek, azok mind nácik, nemzetiszocialisták és Hitler „jópajtásai” lettek volna. Egyszerűen katonák voltak egy rettenetes helyzetben, és megtették, amit lehetett, és ezért fejet lehet hajtani. És hogy hány volt közülük háborús bűnös, ki nem, innentől kezdve nem lényeges: mi a KÜZDŐKKEL azonosulunk.   ...az autó szélvédőjén egy ismeretlen katona sírjának képe látható néhány nappal a túra előtt meggyalázva – a kopjafa felgyújtva, szeméttel beterítve -, és utána új kereszttel, rendbe téve…  

Harsáczki György