Észveszejtő szikla-útvesztők

Két erős túra a Nagy-Kapelákban, a Bijele és Samarske csúcsok védett területein

Első túránk tetején a "hab" - egy kis csúcsmászás drótkötéllel...

Első túránk tetején a “hab” – egy kis csúcsmászás drótkötéllel…

 

A fene gondolta volna, hogy vannak a Biharnál is vadabb karsztos terepek! Jólesett meglepetés, a felismerés. A sok titkot tartogató Dinári-hegységrendszer Nagy-Kapelák karszthegységének ördögszántotta turistaösvényei általában nem alkalmasak elmélázásra, mert könnyen orra bukhatunk. A karszt fedetlen, de dús – bükk és fenyő – erdőkkel fedett, amelyek egy őserdőhöz méltóan teszik hozzá a magukét a (néha) járhatatlansághoz…

H. Gy.

Csala vitéz és a hódok

A Vargyas-szoros és barlangjai – a Csillagösvény Utazási Irodával

 

Vargyason kocsi várt bennünket...

Vargyason kocsi várt bennünket…

Szétszóratott „túrázós” csapatunkat Nagybaconból, Bodosról és Bibarcfalváról gyűjtötte össze buszunk. Idegenvezetőnk, Bálinth Zoltán Bibarcfalván máris „kihasználta” a kedvező alkalmat, és kinyittatta a református templomot. A templom régi magja már állt a 14. században, és legérdekesebb része a jókora falfelületen látható a Szent László legenda jelenetsora, melyhez hasonló is csak néhány maradt fenn.

 

Szocreálon túl, Vargyason innen

Legtöbbünk az út legizgalmasabb napját várta a mai túrával, mivel a program „szekerezés a Vargyas-szorosba” volt. De Erdővidék is olyan gazdag látnivalókban, mint Erdély többi szeglete, így az odautazás során is sok érdekeset láthattunk a szelíd, dombos vidéken: Bibarcfalván megtölthettük palackjainkat a borvízkútból (határában sokáig palackozták, ma zárva a telep), Baróton – Erdővidék központjában – számos épület és templom néz a főtér lignitbányászati szocreál emlékművére. A kisvárosban 2007-re leáldozott a bányászatnak, s „robbanásszerűen” lecsökkent a lakosságszám…

Vargyas előtt még áthajtottunk Olasztelken, amelynek kiemelt műemléke a reneszánsz Dániel kastély – a 17. század elejéről. Az olaszok még Károly Róbert idejéből hagytak itt nyomot, s erre jó bizonyítékok a Márkó, a Kolumbán, és a kihalt Fábián családnevek! Vargyason szintén látható egy reneszánsz eredetű kastély, amelyet egyik ellenségünk felégetett, a másik lerombolt, de ma mégis áll.

Nyolc keréken három lóerő

Aznap Vargyasra érve azonban azzal voltunk elfoglalva, hogy Zolinak segítsünk az egyik háznál berámolni az úti-ellátmányt. Az unitárius templom előtt már vártak ránk a szekerek. Egy busznyi nyüzsgő gyereket látva arra gondoltam, hogy nyaranta lovaskocsik sora porzik ki innen a szoroshoz. …de a gyerekek gyorsan eltűntek – nyilván csak átutazóban voltak -, mi pedig osztoztunk a két egyszerű kordén.

A szoros bejáratában

A szoros bejáratában

„Rossz lóra tettem” – gondoltam, amikor láttam, hogy nekem az egylovas szekérre jutott hely, míg a másikat két ló húzta. Gyorsan kiderült azonban, hogy egy lóerő jobb két lóerőnél, csak nehogy hanyatt essen a kocsiról az ember induláskor. Ez utóbbi majdnem sikerült, ezért felvidéki utastársammal folyamatosan kapaszkodtunk a kétórás út alatt, amitől egy kicsit elfáradtunk…

Homoródalmásról csak 6 kilométer lenne a táv, de csak gyalogosan. A szekerező megközelítés egyébként nem a romantikából, hanem a rossz útból és a lehetőségekből adódott. Sajnos ennek valószínűleg vége, mivel 2015 tavaszára elkészült az elsimított dózerút, aminek csak nagyobb autósforgalom lehet a vonzata…

Eleinte lankás erdőhátak között gurultunk, és a nap is erősen tűzött ránk. Ki kellett várni, hogy lassan körülvegyen bennünket az erdő, és nemsokára a Vargyas-patak is elénk került. Egészen sárgás – zavaros – volt a vize. „Talán egy éjszakai zivatar…” – gondoltuk. Azt a néhány kis szünetet áfonya likőrrel sikerült „átvészelnünk”, az egy-egy szembe jövő munkagépet pedig a szánk elé tett kézzel – a por miatt. Láttunk néhány pompás üdülőházat és egy kis tábort is egy-egy öblözetben, de a szedett-vedett móc tanyát megjegyezte mindenki. Lovak, tehenek álldogáltak a foghíjas kerítés két oldalán, kutya iramodott felénk, barna gyerek vezetett egy csikót. „Ezek a gyerekek itt nem járnak iskolába…” – mondta a kocsisunk visszafelé „- Dolgozniuk kell, mint a felnőtteknek” – fűzte hozzá.

 

Réka királyné erdejében

Errefelé már fehér mészkősziklák meredeztek a meredekebb hegyoldalakból, de nyilvánvaló volt, hogy nem égbeszökő – 900 méteres – ormok között vár ránk a szoros. Egy szép legelőn ért véget a 9 kilométeres út, s a bővizű – még mindig sárga – Vargyas-patak összeszűkülő völgyben tűnt el. Rövid uzsonna után be is léptünk a Vargyas-szoros Természetvédelmi Területre, amely Székelyföld legnagyobb karsztvidékén fekszik a Rika-hegységben. (A hegység – a vargyasiak nagy büszkeségére – Atilla hun király feleségének nevét viseli.) A szurdokvölgyben a jelenleg is aktív és fejlődő barlang szint (és a patak) felett – 5, 20, 70 és 120 méterrel – négy régi, már inaktív járatszint figyelhető meg.

A bejáratot követően nemsokára a víz szinjéről nyúltak magasba a sziklafalak. A sárga vízre nem lett magyarázat...

A bejáratot követően nemsokára a víz szinjéről nyúltak magasba a sziklafalak. A sárga vízre nem lett magyarázat…

A szurdokban 124 kisebb-nagyobb barlangot tartanak számon, de két barlangot mindenképpen ki kell emelnünk: az Orbán Balázs (vagy Homoródalmási)-barlangot, amely tekintélyes méreteivel és 1527 méteres hosszúságával az első tudományosan kutatott barlang Erdélyben, és a leginkább szem előtt lévőt, a Lócsűr-barlangot. (Előre tájékozódtam a látnivalókról, és engem a „barlangtorzók” jobban érdekeltek – a kétlyukú Tatárlik és a Kőcsűr sziklaíve)

 

Menedékek lónak, embernek…

A patakban mintha több víz lett volna, mint az út elején, az első fahíd után pedig a meder kőgörgetegei és a lombokon át-áttörő napfény tették üdítővé a Vargyas szurdokát. Az eddig csak messziről látott sziklák itt a patak szintjéből indultak felfelé. Egy ingatag lengőhíd után a patak túloldalán határozott színlőket figyelhettünk meg, amelyek a Vargyas egykor nagyobb vízhozamát bizonyítják, és mintha most is egy erősebb fázisban lenne… A lankásabb oldalakon kőfolyások nyúltak le az erdőben az ösvényig, a patak sárga vize kőkoloncokon táncolt.

Néhány száz méter séta után a Lócsűr elé értünk, amely előtt egy hatalmas sziklatömb feküdt. Erről a tömbről indult a következő gyaloghíd. A csűr látogatása meglehetősen gyors volt, mert a társaság a 30 méterrel bentebbi szűkebb résznél már visszafordult, s bár én beoldalaztam egy terembe, nem akartam lemaradni. A 300 méter összhosszúságú üreg egykori pompáját Orbán Balázs 1867-ben „fastastikus alakú szobor-csoportoknak, szabályszerűen lecsüngő és a szövétnek fényétől ragyogó csillároknak” írta le. Ezeknek sajnos már nyoma sincs…

Az Orbán Balázs-barlangban - a bejárat közelében

Az Orbán Balázs-barlangban – a bejárat közelében

Az Orbán Balázs-barlang viszont szinte szemben nyílott, 20 méterrel fentebb. Vaslépcsők segítették a feljutást, s ilyen alkalmatosságon juthatott fel ide a tatárok elől elbújó lakosság egykor – a legenda szerint.

No, de azt fel is húzták maguk mögött, s úgy várták a portyázókat. A tatárok a kiéheztetés mellett döntöttek, amely már-már sikerre is vezetett, amikor egy öregasszony a maradék lisztből, hamuból és kőtejből hatalmas kenyeret sütött. Azt egy hosszú póznára tűzték, és kidugva a barlang nyílásán a várakozó tatároknak mutogatták. Ők is éhesek voltak, és látva a „bőséget” bosszúsan eltakarodtak a Kőmezőről, ahol táboroztak. Csala vitéz azonban meg akart győződni arról, valóban elmentek-e, így felmászott a közelben meredő sziklacsúcsra. Az utolsó elvonulókat látva örömében megszédült és lezuhant a mélybe. A sziklát azóta Csala tornyának hívják.

 

A hódok azért próbálkoztak...

A hódok azért próbálkoztak…

Hódok ráadásnak

A barlangban állítólag sok a denevér, és azok „hagyatéka”, de csapatunk rövid bejárása alatt ezt nem tapasztalta. A jó 20×20 méteres Előcsarnokból nagy belmagasságú járatok indulnak balkéz felé. A nagy barlang első említése 1637-ből való, amiben az udvarhelyi „derékszék” a homoródalmásiaknak ítélte a barlangot, kifejezetten menedék használatra – a vargyasiakkal szemben. Ez előtt a felső paleolitikumtól lakott volt. A Székelyföld leírójának nevét 1931-ben kapta.

A Vargyas föntebb a völgyben váltakozva csobogott és hömpölygött, a szűk ösvényt néha buja aljnövényzet kísérte. Egy helyütt gondosan megépített vaskeretes fa járdát erősítettek a víz fölé a mészkőfalra. Visszafordulásunk előtt nem sokkal szolgált a völgy vaskos meglepetéssel: hód rágta fatörzsek, és törzscsonkok jelentek meg a parton! Meg kell hagyni: nagy fába „rágták” a fejszéjüket, mert azt a kevés fát sem mindig sikerül a víz felé dönteni.

Sajnos az előrehaladott idő tett pontot túránk végére, nem pedig egy látnivaló. Miután olvastam, hogy valahol a patak vizének egy része eltűnik a „föld alatt”, majd később előbukkan, nagyon hiányoltam az említett két hely látványát, nem kevésbé a barlangtorzókat. Persze beláttam, hogy mindezeket nem lehet sorra venni egy igen vegyes korú és felkészültségű társasággal. Kényelmesen visszasétáltunk a Lócsűrhöz (ha tudtam volna, hogy itt a Tatárlik is!), majd az egyetlen kicsit mászósabb szakasz után lassan elbúcsúztunk a sárga Vargyastól.

 

Kis híd a Lócsűr-barlang előtt

Kis híd a Lócsűr-barlang előtt

Templom, amely sosem volt…

Kipihent lovunkkal visszamenet is jól lehagytuk a rivális kocsit, aminek az lett a böjtje, hogy Vargyas közelében nem hallottuk meg idegenvezetőnk kiabálását, aki mögöttünk a második kocsit egy mészégetőtelephez irányította – így erről az ősi mesterségről lemaradtunk… Az unitárius templomhoz érve viszont elsőként léptünk be a kis boltba csíki sörért. (Ez most a romános nevű Ciuc sör, amelyet egy ideje a Heineken gyárt Romániában. A megacég nemrég perbe fogta és betiltatni próbálta a magyar nevű Igazi Csíki Sör kézműves terméket, de pert vesztett. A román bíróságon még nyert, ám az európain vesztett.)

A székely furfang és makacsság tetten érhető volt például 1940-ben is, amikor Észak-Erdély visszacsatolása után a vargyasi atyafiak egy éjszaka alatt elbontották a román hatalom által, csupán néhány áttérített magyarra hivatkozva felhúzott ortodox templomot. Az ortodox hitre átcsábított magyarokat akkor kiközösítették, az eltűnt templomról viszont senki sem tudott semmit a faluban. Így járt Bibarcfalva ortodox temploma is, és sok más székely falué… Eltűntek.

Harsáczki György

A Bihar-hegység „óriás” gyöngyszemei

2008 május első napjaiban töltöttem egy hosszú hétvégét a Bihar-hegységben a Myotis Barlangkutató Egyesület barlangászaival – akkor még az egyesület tagjaként.

Utunk során az első nap a Virtop-hágó érintésével jutottunk az Ördöngős-szorosba és a János-kapu barlangba, majd a látnivalók meglátogatása után felautóztunk az 1000-1100 méteres fennsíkra és felkerestük az Aranyosfői-, ismertebb nevén Szkarisórai-jégbarlangot. Majdnem egy napot töltöttünk egy vendégház udvarán, így a móc tanyavilágba is betekinthettem.

Másnap déltájban ledöcögtünk a fennsíkról, a Girda-folyóhoz, majd a Virtop-hágó, és Rézbánya érintésével Belényesre hajtottunk, ahol egy autószerelő enyhített kínjainkon… Estére felhajtottunk a következő fennsíkra, a Pádisra, s a Glavoj-réten ütöttünk tábort.

Egynapos túrát tettünk – külön utakon, mivel már az elején elvesztettük egymást. Így – mivel hóolvadás volt – magas vízállásnál láthattam a Kis-Labirintust, a Csodavárat Vár-patakostúl és a Galbina-kőközt.

 

 

Eltűnt egy tó Bosznia Hercegovinában

A bosznia hercegovinai Sanicában pár hét leforgása alatt eltűnt egy mintegy húsz méter átmérőjű és tíz méter mély tó vize.

A tó üres medre láthatóan be fogja kebelezni a családi házat... (Fotó: washingtonpost.com)

A tó üres medre láthatóan be fogja kebelezni a családi házat… (Fotó: washingtonpost.com)

Sanicában mindent elvitt a rejtélyes lyuk: halakat, vizet, örömöt, fákat, horgászatot… Most olyan az idilli tengerszem helye, mint egy kráter a Holdon sárral és törmelékkel az alján. A helyén november második felében egy közel ötven méter széles és harminc méter mély vízzel telt kráter tátongott, de a tó medre napról napra szélesebb és mélyebb lett – a dailystar.co.uk beszámolója szerint. Hivatalosan nem ismeretes, hogy mitől, ám azok számára, akik tudják, hogy az ország területének nagy részét karsztos kőzetek – főleg mészkő – alkotják, nyilvánvaló, hogy egy felszínre felszakadó barlangról lehet szó. Esetleg a korábban agyaggal eltömődött dolina – amelyben kialakult a tó – vízzáró rétegét kimosta egy karszt-vízfolyás. A szakemberek egy „föld alatti folyóra” gyanakodnak, hogy az mossa ki a talajt a meder alatt, de a babonás falubeliek az ördögöt sejtik a lyuk növekedése mögött. A falusiaknak mindenesetre – ahogy az lenni szokott – akad egy-két misztikus magyarázatuk a történtekre. Egyikük azt állította, hogy a tóban fickándozó halak megbolygattak egy második világháborús bombát, amely felrobbant a mélyben és a keletkezett lyukon elfolyt a tó vize. Másikuk, Rezak Motanic a tó korábbi tulajdonosával hozta kapcsolatba a hirtelen átalakulást: ahogy az illető nemrég elhunyt, „a víz követte őt a túlvilágra”. A két utóbbi hipotézis hivatalosan nem kapott megerősítést…

Így nézett ki a tó az eltűnése előtt. Ha tud valamit tartózkodási helyéről, vagy felismeri valahol, jelentkezzen a kijáratnál! (Fotó: Amel Emric / MTI)

Így nézett ki a tó az eltűnése előtt. Ha tud valamit tartózkodási helyéről, vagy felismeri valahol, jelentkezzen a kijáratnál! (Fotó: Amel Emric / MTI)

A helyi katasztrófavédelem még csak most mozgósította a szakértőket, hogy felmérjék, mit kellene tenni a házak megvédésének érdekében. Valószínűleg fel kell tölteni a váratlanul mély, 30 méteres krátert, ami nem csekély munkát és komoly gépek igénybevételét jelenti majd. (A természet erejét, illetve a víznyelők elképesztő étvágyát és kiismerhetetlenségét ismerve, a feltöltésre fordított energia – a fizika törvényeivel ellentétben – el fog veszni… – Harsi)

Bosznia Hercegovina területének nagyobbik része hegyvidék, lakosságának nagyobbik fele pedig iszlám vallású.

Bosznia Hercegovina területének nagyobbik része hegyvidék, lakosságának nagyobbik fele pedig iszlám vallású.

(Az erdekesvilag.hu alapján Harsáczki György)