Ön óvja a környezetet? Fizessen!

veszhull

Nem is olyan egyszerű... (Kép forrása: internet)

Hogyan adjunk le lejárt festéket…   - Lesz egy kis dolgom még, bocs, meg kell keresnünk egy lerakatot – ezzel fogadott barátom, amikor beültem az autóba. Kirándulni indultunk. - Van egy jó adag lejárt festékem, és szabályosan akarom leadni. Hogy valóban unokáink is élvezni tudják még a Földet – tette hozzá. Ez szép – gondoltam én – de néhány doboz festékért kilométereket autózni… Végül is nekem se autóm, se festékem – nem tudom mit is csinálnék. - Két napja hajtom a megfelelő lerakatot – mondta. – Képzeld el, sehol sem veszik át! - Ez tényleg elképesztő – mondtam és gondoltam. - Tegnap reggel, meló előtt két helyre is elvittem a festékeket, de míg az első csak 10-kor nyitott, a második helyre irányítottak, ami szintén 10-kor nyitott. Onnan meg a Tétényire irányítottak. A legtöbb helyen átvesznek mindent, de festéket, azt nem! - El tudom képzelni az átvevőhelyen: „Hozhat kiégett nukleáris fűtőelemet, ebolás fecskendőket, de lejárt festéket? Hogy képzeli?!” – pörgettem a témát. - A telefonba is beolvasták egyszer, hogy mit lehet, de festék, az nem volt benne. „Nem lehet. Ne hozza!” Nna most elmegyünk a Tétényi útra. Eljutva a megfelelő helyre, még sem volt sehol a keresett lakossági hulladékudvar. – A központban megadott telefonszámuk nem is él, már hívtam őket – mondja barátom. Lassan gurultunk tovább, majd egy jó idő múlva észrevettük, hogy már nem is Tétényi úton vagyunk. Barátom telefont ragadott: - Halló, hol van lakossági hulladékudvar a 11. kerületben? A Tétényi út száz-valahányon nincs hulladékudvar, és a telefonszám, amit Önök adtak meg, nem él. Hosszú csend. Motozás, háttérzaj… Végül jött az infó. - Bánk bán utca? - Nna ezt hagyjuk – mondta már nekem. Átaraszoltunk a csepergős Nagytétényen, s barátom egyszer csak satuféket nyomott. - Ott van! Nem Tétényi út, hanem Nagytétényi út! Megálltunk a kapu előtt. A kapun öles tábla hirdette a lepakolható anyagokat: a hatalmas felületeken morzsányi betűk - másfél méterről nem tudtuk elolvasni. Aztán begurultunk az udvarra, ahol barátom kipakolta a festékeket. – Kétszáz forint kilója! – szólt be nekem az ablakon elképedve. 2400 forintot fizetett, 12 kilogramm festékért. A nehéz, beszáradt ecsetet már nem volt kedve hozzátenni.   Nézzük csak: Ha Ön lelkiismeretesen, óvva a természetet és a környezetét a megfelelő helyre szeretné juttatni lejárt festékeit, akkor nem kizárt, hogy 10-20 kilométer utazás/autózás vár Önre. Feltéve, ha egyáltalán megtudja, hol is van az a hely. És nyitva lesz. S ha megérkezik, Ön fizet azért, mert környezet védelmét szívén viselve hulladékudvarba juttatta a veszélyes szemetet. Ezen felül már csak az hiányzik a környezetet ily módon óvó polgárnak, hogy megkapja az „Hát még ilyen hülyét!”-címet…   Bocsánatot kívánok tisztelt Illetékesek! Ha statisztikáikban szebb – valós - eredményt szeretnének kimutatni a magyar állampolgárok környezettudatossága terén, akkor a jelenleginél egy kicsit jobban kell motiválniuk a polgárokat, vagy csak meg kellene könnyíteniük a jószándékú „nép” dolgát!

Harsi