A Daniel bárók, a Sütő család és a Makovecz-templom

Vargyas – töviről hegyire - a Csillagösvény Utazási Irodával  
A vargyasi Dániel-kastély a déli oldalról, a kert felől

A vargyasi Dániel-kastély a déli oldalról, a kert felől

A Vargyas-szoros meglátogatása után Vargyas település várt még ránk, s ennek első állomását már sejtettük is: a faluközpontban álló cifra, festett székelykapu az idegenvezetőnk szájából már sokadjára elhangzó vargyasi bútorfestők hagyományát vetítette előre. Úgy is volt.   Akik már dinasztia A kapu alatt az udvarra lépve betoppantunk a Sütő család közepébe, amelynek már a 16. nemzedéke él a településen, és örökíti a bútorkészítés, -festés hagyományát. A legkisebb Sütő az édesanyja karján pihent, a ötéves Miklós még bizalmatlanul fogadta a népes csapatot. A huszár-arcú Sütő István fogadott és üdvözölt bennünket otthonosan - mezítláb, Hazajárós pólóban –, hiszen a 450 éve Vargyason dolgozó család 1773-ban épült hajlékába vezetett be minket. Ő most a rangidős mesterember. Bántam, hogy nem lehetett a bemutató szobában fotózni, da való igaz: akkor egymást zavarva fényképezett-fogdosott volna mindenki mindent. Habár bent apák, dédapák kezének bútordarabjai álltak, nem éreztük fa-konzerváló anyag szagát. Persze, hogy nem, mivel ebben is – mint minden másban – az ősi, hagyományos anyagokat használják! A fát maró gép helyett fűrésszel, bicskával, vésővel munkálják meg, víz alapú, a természetben fellelhető föld- és egyéb festékekkel festik, és viasszal, vagy gyantával kenik, dörzsölik át, a festést és a fát védendő… Mai világunk vívmányait mint szórólap és weboldal alkalmazzák Sütőék. A család első két első képviselője ács- és asztalosmesterként került Fiatfalváról Vargyasra a közeli késő-reneszánsz Dániel-kastély újjáépítéséhez és berendezéséhez. Az 1602-es feljegyzésekben Sütő János - későbbi leszármazott – még Daniel Mihály jobbágyaként szerepel, ám 1627-ben már a Sütőket is felszabadult jobbágyokként említik.  
A Sütő-porta kapujának részlete

A Sütő-porta kapujának részlete

450 éve a kezükben van... István elsőként a kontyosszékek üzenetét mesélte el nekünk. Tudniillik, ha a két egymás mellé helyezett szék fölső, kontyra emlékeztető támlái szimmetrikusan összenéztek, akkor béke volt a férj és feleség között. Ha azonban éppen cívódtak egymással, azokat valaki – akár a gyerek – felcserélte egymással, és a belépőnek elég volt egy pillantást vetni a kontyokra - vissza is fordulhatott: elkerülhette a perpatvart. (Érdekes lehet, hogy nem egymással szemben ült férj és feleség, hanem egy irányba néztek – fej fej mellett: egy célért.) A legrégebbi eszköz pedig egy festékőrlő kő, amely az őrlő kövekhez hasonlóan, egy márványdarabba mélyített tálkaszerű mélyedés, amelyben két kis őrlőkővel porrá törték az ásványi eredetű festékanyagokat. Két ős nevét is őrzi az eszköz: 1680-ból (második) Sütő Józsefét és 1754-ből Sütő Istvánét. A Sütő-mesterek minden hagyományos bútordarabot el tudnak készíteni, amely valaha a háztartásokban volt, de emellett modernebb darabokat is vállalnak, amelyek nélkülözhetetlenek. A festés miatt egyébként minden darab egyedi, mivel minta használata és előrajzolás nélkül viszik fel a fára a „templomkék”, a „jobbágykék”, a meggypiros és a sötétzöld színeket, és szövődnek a tulipánokból, szegfűkből, mezsgyevirágból burjánzó kompozícióik.
Bálinth Zoli vezetőnk és Sütő István

Bálinth Zoli vezetőnk és Sütő István

Az udvar szélén álló dinasztia-kopjafa 1968 óta áll a felmenők neveivel. Két kis legényke fel is mászott a talapzatra, s egyikük - akarta-nem akarta – elképesztően dicső pózba vágta magát. Másikuk a labdát rúgta, nagyon konok ábrázattal. A családban mindig megvolt az „utánpótlás”, mivel a Sütő-családokra itt jellemzően 5-6 gyermek is „eshet”. - Véletlen-e, hogy Hazajáró-pólót visel? – kérdeztem végül. – A Hazajáró stábja többször is megfordult itt, és én is többször szerepelhettem benne – válaszolta a ház ura.   Két lovat egy fenékkel... Istvántól megtudtuk, hogy a Dániel-kastély már bezárt aznapra, de Vargyas sokadik érdekességét, a Makovecz-templomot talán még kinyittathatjuk. Felszállás után, alig egy perc múlva már le is parkoltunk az idejövet csak pillanatokra látott református templom előtt. Míg fenn folyt a tanakodás, hogy leszálljanak-e, amíg idegenvezetőnk, Zoltán telefonon felkutatja a templom kulcsárát, levetettem magam, és pár perc alatt elkészítettem a templom „fotó-portfólióját”. A formáiban mesebeli várkastélyt idéző, zsindellyel fedett harangtorony, és a fából megalkotott templomhajó hatása olyan, mintha egy régi templom falain támaszkodnának. Ez nincs is messze a valóságtól, de az én történetem máshol folytatódott… A Dániel-kastély izgalmasabbnak ígérkezett, mivel nem is láttam még. A parkját körbevevő kőfal mellett végigfutottam a kapuig. Sajnos az ott olvasható telefonos elérhetőség nem látszott megoldásnak, de a park fáitól sem sikerült egyetlen értékelhető felvételt sem csinálnom. Megszólítottam néhány járókelőt is, de nem tudtak segíteni.
A reneszánsz eredetű Dániel-kastély

A reneszánsz eredetű Dániel-kastély

- ...Akkor tényleg nincs más hátra – át kell mászni… - adta meg a végső lökést egy idős székely bácsi, akivel egyre járt az agyam. A kultúráért kőkerítést mászni nem bűn – gondoltam, és átküzdöttem magam rajta. Az egykori arborétum fái, cserjéi ma is komoly dendrológiai értéket képviselnek: a platánlevelű juhar, az ezüst juhar, a kanadai vasfa ritka fafajták, ám én egy reneszánsz építészeti „ritkaságra” voltam kiéhezve. Az épület legjellegzetesebb része a két barokk rizalit között látható reneszánsz loggia. Hasonló loggia az udvar felől is gyönyörködtet, bár az csak neoreneszánsz – 1937-ből.   Emitt renszánsz, amott neo A Dániel-kastély legkorábbi részei – amit a falvastagságokból derítettek ki – 1580 előtt épült fel, bár előtte is egy udvarház állt a helyén. (Ekkortájt hívták Sütőéket az ácsmunkákra.) Címeres kőtábla igazolja az udvarház 1646-os bővítését, majd az udvarház az 1661. évi tatárdulás, és a valamivel későbbi labancdúlás során erősen megrongálódott. A 18. század elején Daniel István és felesége Pekry Polixénia élt itt, és ők irányították a munkálatokat – a nevüket, és a két család címerét megörökítő, valamint az 1745-ös évszámmal ellátott homokkőfaragvány a déli klasszicizáló homlokzaton található. A helye valószínűleg a főhomlokzaton lehetett. Ezután kapott manzárdtetőt az épület, amely ma is látható. Daniel Gábor klasszicista épületrészeket kapcsoltatott a kastélyhoz, de utódja tovább színesítve azt egy-egy hengeres kúptetős bástyát építtetett a két átellenes sarkára. Hogy a paletta teljes legyen: a 20. században egy kis oldaltornyos kerengő-félét is ragasztottak a nyugati oldalhoz a romantika jegyében.
A főhomlokzat reneszánsz loggiája

A főhomlokzat reneszánsz loggiája

Az államosítás 1949-ben érte utól az egyedülálló nemesi lakot: falai közé a helyi „téeszt” költöztették. Állítólag juhokat tartottak a parkettás szobákban, amelyek vizelete konzerválta a parkettát, így az fennmaradt! Ki igazolja ezt vissza? Az eredeti berendezésből egyetlen kis faliszekrény maradt fenn… 1981-től Vargyas magyar polgármestere, Deák Vilma felismerte szükségességét, és restauráltatta a kastélyt, amelybe ezután már négylábúak helyett a vargyasi néptanács, aztán pedig a rendőrörs költözhetett. 1990 után visszaigényelték a Daniel-örökösök, így 2005-ben Esztergom városa vásárolhatta meg. Sajnos a város nem foglalkozott a kastéllyal – az istálló ifjúsági szállóvá alakítása is elmaradt. 2014-ben aztán Esztergomnak új polgármestere lett, aki az idén a helyszínen ígéretett tett a javítások felgyorsítására. Boldog izgatottságomban eszembe sem jutott, hogy az épület másik oldalát is megnézzem, pedig tetszett volna…   Templom, templom hátán A csoport épp betódult a templomba. A nyugati oldal neogótikus ablakán valósággal beözönlött a fény is …és a nagy kontrasztok miatt alig lehetett a jellegzetes Makovecz Imre nevéhez köthető faszerkezeteket megörökíteni. A református gyülekezet (egykori létszáma: 302, mai létszáma: 124 fő) első temploma igen nehezen épült fel. 1831-ben Wesselényi Miklós bárótól kaptak hozzá telket, de az építéshez igen sok kört kellett futni. A könyöradományokért is útrakelő tagok 1846 körül emeltették első templomukat – fából és vályogból. Berendezése is csak 1869 után készült el.
Késő délután a Makovecz-templomban...

Késő délután a Makovecz-templomban...

147 évvel később a gyülekezet a használhatatlanná vált templom lebontása, és egy másik építése mellett döntött. Az új templom tervezését Makovecz Imre vállalta el – ingyen. (Míg el nem készült, az istentiszteleteket a Dániel-kastélyban tartották.) Az alapok kiásása során 1997-ben két templom kövei is előkerültek a 13. és a 15-16. századból, s a faragot ablak- és ajtókeret töredékek egy részét beleépítették az új falakba. A területen emellett egy rovásírásos keresztelő medencét is kiástak, amelynek Makovecz Imre különös jelentőséget tanúsított. A kő ma az új templom közepén áll, de határozott rovásainak többféle fordítását is olvastam már: „Mihályj irtán követ„ - azaz Mihály írta a követ, illetve a „Mihály, Istennek szentje”. Akár a Szent Mihály-kultusz megjelenésének legkeletibb bizonyítéka is lehet, de az bizonyos, hogy az egyik legkorábbi bizonyítéka a székely-írástudásnak.   Mindenki hozott áldozatot A keresztelő medencét nem mutatják meg mindenkinek: a vargyasi bácsi egyszer csak félretolta a terítőt az üvegasztalról, s annak lapja alatt ott láthattuk a követ. Jólesett elidőzni a szép templomtérben, s egy kis politizálás is belefért. A templom létrejöttében nagy szerepe volt a hollandiai Karmel International segélyszervezetnek, az akkori magyar kormánynak, egyéb egyházi szervezeteknek, segélyszervezeteknek, és magának a gyülekezetnek is. A holland szervezet képviselője megállapította, hogy míg Erdélyben templomok épülnek, addig Hollandiában még templomrombolásra is sor kerül…  
A rovásírásos keresztelőmedence-kő

A rovásírásos keresztelőmedence-kő

Nem hagyjuk! A vargyasiakról egy rövid történetet osztott meg Éva, a másik idegenvezető. Nemrég egy bukaresti román vállakozó akarta megvásárolni a falu közepén elterülő nagy telket. Ha megszerezte volna, nem sok jó dolog sült volna ki belőle, de kereken elállni sem lehetett az eladásától. A vezetőség azt találta ki, hogy a falunak égető szüksége van egy nagy parkra, és így azt ki is építette. A park tényleg nagyon szép – embert ugyan nem látni benne, de a terület Vargyasé maradt.  

Harsáczki György

Gondolatok a 2014-es Kitörés emléktúra rajtjában

Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben…
A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

  Ha már nem tudok részt venni az idei, 2014. február 8-9-én megrendezett Kitörés teljesítmény- és emléktúrán, legalább a rajtba ellátogatok! – gondoltam szombaton, és úgy is tettem. Már-már gyanút fogtam, hogy elnéztem a napot – mert kevés hátizsákot viselő bakancsost láttam a Várfok utcai lépcsőn és környékén – de a várbuszon már megnyugodtam e felől. Egészen természetes, hogy a médiában ilyenkor „tiltakoznak” a rendezvény miatt, és a „szélsőségesek” megjelenése indokolja a rendőri részvételt. A Kapisztrán téren (a túra a Magdolna torony falán olvasható a Kitörés emléktáblája) lelkesítő, nevező és indulásra váró tömeget vártam, ellenben legfeljebb 50-60 turista álldogált a nevezési helyeken. De aggodalmam felesleges volt: az előnevezés lehetőségével legalább annyian éltek az idén, mint amennyien tavaly összesen indultak – mondta Moys Zoltán, az egyik főszervező.
Nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

Kései nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

  „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”- ez volt Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek, a Budapestet védő erők parancsnokának utolsó rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak 1945. 02. 11. 17:50-kor.   - A szervezők egy baráti közösség tagjai – mutatta be a Kitörést Moys Zoltán. - A fő civil szervezet a Börzsöny Akciócsoport, mint turista szakosztály, s vannak katonai hagyományőrző csapatok, akik korabeli ruhákban, fegyverekkel, felszereléssel „illusztrálják” a Kitörésben részt vett erőket. Ők az egész éjjelt kint töltik, így a túra napján ők viszik a munka oroszlánrészét. A további segítők mellett a felvidéki-ipolysági Nemzetvédelmi Erő tagjai is segédkeznek. „A túrát már nyolc éve rendezzük, mindig ugyanúgy hirdettük meg, ugyanarról szól, mint az első rendezéskor, viszont nagy örömünkre egyre többen jönnek el. Sajnáljuk, hogy vannak, akik politikát akarnak belekeverni kegyeleti emléktúránkba. Szerintem az emléktúra támadásával bizonyos neutrális politikai erők igyekezték saját népszerűségüket növelni, mivel közelednek a választások. Nagy botránynak végkép nem mondanám. Sokan azért jöttek el most, mert ezen keresztül értesültek a túráról. Egyébként a hatóságok is egyértelműen jól álltak az emléktúrához, a rendőrség jelenléte egészen megszokott.
Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A rendezésben is egyre többen vesznek részt, így a nevezés is gyorsabban folyik, gyakorlottabban teszi mindenki a dolgát. Azt vettük észre, hogy egyre többen érzik úgy, hogy fontos megemlékezniük katonahőseinkről. Egy biztos: úgy látjuk, hogy a magyar társadalom nem úgy áll a Kitörés hőseihez, mint ahogy azt a folyton felháborodó, agresszív kis csoport szeretné. Csak igen hangosak tudnak lenni… De a magyar emberek többsége, aki megismeri a történteket, képes átérezni a tragédiát és kegyelettel emlékezni arra a közel 50 ezer katonára, akik ott és akkor – katonai esküjüket betartva – életüket áldozták hazánkért. Kötelességünk megemlékezni róluk. - És még egy gondolat: mi a Kitörés emlékét civil szervezetként és magánszemélyekként ápoljuk, de ez tulajdonképpen hiánypótlás. Ez állami feladat lenne! A Don-kanyar tragédiája már megjelent a köztudatban, de a Kitörés még nem, pedig semmi különbség nincs. Ráadásul ez pedig fővárosunk védelmében zajlott. Azt természetesnek mondhatjuk, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett megemlékezni a Doni hősökről, de 1990 után egyesek a budapesti hősöket még vadabbul támadják, mint a rendszerváltás előtt.  
Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Megkérdeztem néhány résztvevőt, miért indultak a túrán, és van-e véleményük a Börzsöny Akciócsoport szervezte emléktúra elleni kampányról, támadásokról. Így gondolkodtak:   Egy fiatalokból álló csoport válasza, akik Gyömrőről, Tápióbicskéről, Tóalmásról és Nagykátáról érkeztek: - Én a szellemiség miatt… Ő a túra miatt. Is-is. – mondták. – Minden évben részt veszünk, ez nálunk hagyomány… A médiatámadásokról: - Aki TV-t néz, az megérdemli! Én úgy vagyok vele, hogy amit a TV-ben tiltanak, szerintem az a jó – mondta egy szuszra egyikük. – Szerintem meg rossza az, aki rosszra gondol – kapcsolódott be egy másik fiatalember – semmiképpen nem szabad semmilyen politikai nézet felé eltolni egy túrát. Egy megemlékezés nem csak amiatt lehet, hogy egyet értünk bizonyos szélsőséges körökkel, ideológiákkal legyen az bal, vagy jobb oldali. Ez pusztán egy túra, áldozatok ezen és a másik oldalon is voltak. Megemlékezni a kommunizmus, a nácizmus, vagy akár a holokauszt áldozatairól szerintem nem a jobb- vagy baloldal kérdése, hanem emberi dolog. Ezt egy túrának kellene tekintenie mindenkinek, és akkor nem lenne gond. A mocskolódás egy nagyon csúnya dolog. S zárszóként: mindig valakik mellett kell lenni, nem pedig valami ellen. Hiszen Jézus is azt mondja, hogy ne gyűlöljétek ellenségeiteket, hanem áldjátok őket, mert majd az Istentől úgyis mindenki megkapja, ami neki jár.   Budapestieket kérdeztem - 10 évvel idősebb korosztályból: - Én először vagyok… - kezdte egyikük, majd egy 35 év körüli fiatalember vette át a szót: - Én másodszor vágok bele a 25 kilométerbe. Azt mondanám, hogy mind a kettő dolognak köszönhető, hogy itt vagyok. Ez egy szép megemlékezés a Kitörés hőseiről és egy érdekes, jó hangulatú teljesítménytúra. A táv és a szintemelkedés csak egy is nehezítés. - Azt gondolom, hogy aljas képmutatás az, hogy ezt ilyen „suttyomban” kell csinálni, 20 ezer magyar katona esett el – nem igaz, hogy nem lehet róluk méltóképpen megemlékezni! – kapcsolódott be túratársa – Azt mondom, hogy kicsit még dacból is itt vagyok. Nagyon egyoldalú az a megközelítés, amit ilyenkor hallani szoktunk a médiából: micsoda gonosz emberek voltak azok, akikre itt emlékezünk, és képesek vagyunk megemlékezni róluk. Nekem nem halt meg itt senkim, de a nagyapám, dédapám itt lehetett volna.
A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

- Én túraszervező vagyok – vette vissza a szót az előbbi túrázó – de most itt jobban motivál ez a történelmi háttér, a megemlékezés. A sok teljesítménytúra közül ez mindenképpen kiemelt nekem: Az az izgalom, hogy miért itt és miért pont most van.   Egy diákcsapatot kérdeztem. Többnyire Budapestről érkeztek de Őrbottyánból és Fótról is – egy iskolából. - Én a túrázás miatt vagyok itt, de a barátnőm annak szellemisége miatt, és ő hívott el minket. Mindannyian először vagyunk itt, a 25-ös távot választottuk. - Nem hallottunk ilyeneket – mondták, amikor a rendezvény elleni támadásokról kérdeztem őket.   Hat-hét katonás kiállású fiatalembert kérdeztem: - Én a szellemisége miatt. - Inkább a túra miatt. - A szellemisége miatt. …a szellemisége miatt. – Is-is - mondták sorban, hogy miért vannak itt. - Felvidékről jöttünk – válaszolták tömören következő kérdésemre. – Pontosabban? – kérdeztem. – A Hazajáróból nem ismerős a Sanyi? – kérdezték vigyorogva – ő az egyik szereplő! Hááát, sajnos nem látom gyakran a sorozatot. A nevetgélés után ismét faggatózni kezdtem. – Egy faluból valók vagyunk – mondták - Ipolyság mellől, Tesmágból. Szlovákul Tesmák, igazából mi most besegítünk a szervezésbe – rajtoltatás, ilyesmi. Nagyon is egyetértünk a túra szellemiségével. A túra elleni támadásokról: - Megmondom a véleményem - fejtette ki egyikük - Miért kell minden egyes szerencsétlen katonát, aki ott szolgált lenácizni? Mondok egy példát: Behívták 18 évesen, a hazát védte. Ha német egyenruha is volt rajta, miért náci ő? Németországban nem volt mindenki náci! Meg nem volt mindenki antiszemita. De a győzteseknek mindenki náci lett. - Mi valóban azért jöttünk ide – folytatta -, hogy megemlékezzünk. Itt hősök voltak, az életüket védték, hiszen voltak 17-18 éves fiatalok is, akik azt sem tudták, hogy kerültek ebbe az őrületbe.
A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben  (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

  Megkérdeztem két futóöltözékű sportembert is: - Politikát ne vigyünk bele – mondták -, de a véleményünket persze elmondhatjuk. Abszolút a túráért, csak és kizárólag a túra miatt vagyunk itt. - Ismerem az útvonalat részletekben – vette át a szót egyikük -, de éjszaka még soha nem teljesítetem. Érdekel. Ez egy sportesemény, hosszabb távon nem akartam menni, mert edzetlen vagyok.   Egy egyedül álldogáló budapesti fiatalembert kérdeztem: - Az éjszakai túra miatt vagyok itt. Talán egy éjszakai túra van még az évben – válaszolta. - De a túra szellemisége is valamilyen szinten megfogott. Szimpatizálok a megemlékezéssel - az egy fontos esemény volt. Tavaly voltam először, és tetszett. - Igen hallottam is – lendült bele, amikor a rendezvény támadásáról kérdeztem véleményét -, de hála Istennek annyit dolgozom, hogy nem nézek TV-t, de nyugodtan ajánlanám az ilyen hangadóknak, hogy jöjjenek el, és a 25. kilométernél megkérdezném tőlük, hogy számít-e az, hogy ki milyen nézeteket vall, és egyáltalán, hogy érezték magukat, mert az én túratársaimtól sem hangzott el soha rossz vélemény, vagy benyomás. És mindent ki lehet forgatni így, vagy úgy magyarázni.   Egy 30-as fiatalembert kérdeztem: - Mindkettő vonzott. Számomra összevág a kettő. Ez egy kihívás, hogy erről az eseményről egy sportteljesítéssel emlékezünk meg. A 25-ösön indulunk, és először vagyunk itt, Hajdúböszörményről jöttem a barátaimmal. - Szomorú dolognak tartom – nyilatkozta a túra rossz hírének keltéséről – nem hiszem, hogy ennek a megemlékezésnek a szélsőjobbos apropóját kellene feltüntetni a médiában.   Egy nevezési papírokat kitöltő fiatalos csapatot faggattam: - Barátaink meghívása – ezért jöttünk. Tudjuk, hogy ez egy emléktúra, és van velünk egy történelem tanár, aki majd elmondja lépésről-lépésre, hogy mi történt itt, hogy volt. Ezért is jöttem el, hogy ezt egy okos embertől halljam. Én Áporkáról jöttem, de vannak közöttünk budapestiek is. A túra szellemisége, amit említettél, bevallom, még nem hatott át, de szeretném, ha az este során megérintene a megemlékezés szele. Egyébként megmondom őszintén: talán ciki, de még soha nem hallottam a Kitörésről egész életem során. - Nekem nem olyan „hiányosak” a történelmi ismereteim – vette át a szót a csapat másik tagja – de ehhez a túrához ez a történelmi rész is hozzátartozik. Kettő az egyben – akkor hajrá. Minket elsősorban a katonai része érdekel, nem az aktuális politikai vonzata. Mondjuk, az sem feltétlenül negatív, de maradjunk a megemlékezésnél, és a hősöknél. - Szeretnénk erről minél többet megtudni az este folyamán – búcsúztak el.  
Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Két dunántúli fiatalembert kérdeztem meg: - Is-is, mindkettő miatt jöttünk. Igen, gyakran járunk teljesítménytúrákra, de inkább a Bakonyba. Várpalotáról és Siófok mellől jöttünk. Folyamatosan ezt csinálják – válaszolták szinte kórusban a rendezvény elleni támadásokra vonatkozó kérdésre – holott ez tényleg semmi másról nem szól, mint megemlékezésről. Most annak az emlékére járunk be egy nagy utat, hogy magyar és német katonák együtt át akartak törni a szovjet fronton. Ez az összefogásról szól, semmi másról. - Emlékezet és tiszteletadás – vette át a szót egyikük – így foglalnám össze két szóban. Én másodjára jöttem el, a barátom már negyedjére. Ha jól bírjuk a 25-öset, átcsapunk a 60-asra.   Egy középkorú sportember válaszai: - Az éjszakai túra miatt jöttem, de szimpatikus a túra megemlékezés jellege is. Hangulatos évkezdő rendezvényként választottam ki, a politikai véleményemet most megtartanám magamnak…   Három váci turistának is feltettem kérdéseimet: - Hát, tulajdonképpen túrázni akartunk egy jót, láttuk, hogy ezen a hétvégén ezt tartják, hát eljöttünk – kezdtük a beszélgetést. – Nem túl gyakran túrázunk, de izgalmasnak találjuk éjjel járni az erdőt, így hát végül neveztünk is – vitte a szót egyikük. – De utána olvastunk, hogy milyen a túra „szellemisége”, hogy miért is szervezték, és amit megtudtunk róla, aszerint – mindenféle szélsőségektől elhatárolódva - teljesen egyet lehet vele érteni. Az, hogy bejárjuk a kitörő katonák egyik útvonalát, kifejezetten tetszik. A nagyapám is harcolt a világháborúban és sokat mesélt, s most én felidézem őt, és azokat a helyzeteket. A túra elleni támadásokról: - A médiával szerintem nem kell foglalkozni, nagyon sok mindent félremagyaráz. Nagyon nem jó az a beidegződés, hogy akik 1945-ben itt küzdöttek, azok mind nácik, nemzetiszocialisták és Hitler „jópajtásai” lettek volna. Egyszerűen katonák voltak egy rettenetes helyzetben, és megtették, amit lehetett, és ezért fejet lehet hajtani. És hogy hány volt közülük háborús bűnös, ki nem, innentől kezdve nem lényeges: mi a KÜZDŐKKEL azonosulunk.   ...az autó szélvédőjén egy ismeretlen katona sírjának képe látható néhány nappal a túra előtt meggyalázva – a kopjafa felgyújtva, szeméttel beterítve -, és utána új kereszttel, rendbe téve…  

Harsáczki György