Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (3. rész)

Nem is nyugodtam, míg végül ott nem álltunk a Zólyom utcai ház előtt. Valószínűleg nem állt még 1954-ben, de viseli a táblát...

Nem is nyugodtam, míg végül ott nem álltunk a Zólyom utcai ház előtt. Valószínűleg nem állt még 1954-ben, de viseli a táblát…

Téglabástyák az ár felett

 

Az győr-révfalui árvízi emlékműhöz érve nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, de végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható. Az emlékmű oszlopának magasságában állt volna a víz? Ezzel, a „fejembe ütött szöggel” léptem be a pizzériába, s rendeléskor e felől tudakolóztam a felszolgálótól – aki természetesen nem volt odavalósi -, ő pedig megkérdezte a szakácsot. Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! – érkezett a hír. De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Több se kellett: ebéd után nekiugrottunk a környező utcáknak, de mivel egyes helyiek sem ismerték, vissza kellett mennünk pontosabb útbaigazítást kérni. És kaptunk! Nem is nyugodtam, míg végül ott nem álltunk a Zólyom utcai ház előtt – valószínűleg nem állt még 1954-ben, de viseli a táblát. Jóformán csak az 1910-es építésű víztorony „úszta meg” szárazon…

60 éve történt az 1954-es szigetközi árvíz

Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már vagy 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden folyóparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről.

A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével, a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és az átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések július 15-én átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették az ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.

 

Győr-Révfalu víz alatt - 1954 (Forrás: Internet)

Győr-Révfalu víz alatt – 1954 (Forrás: Internet)

Elvitte a víz…

A Szigetköz területének több mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület sérült meg – Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en.

Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Ezrek jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségükért Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok, de segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak!

Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani…

 

Kis Böskét Ányos számolta fel

Nagyon elégedetten tartottunk vissza a belvárosba, de kerültünk a Széchenyi István Egyetem felé, a Jedlik Ányos híd irányába. A Duna-parton, a Kálóczy téren emelkedő barokk templom falát is jól megvizsgáltuk, de nem találtunk rajta árvízi jelet. A templom előtt, a téren ellenben első világháborús emlékmű áll „az elesett 11-es vadászok emlékezetére…” Az 1813-ban létrehozott hősiesen küzdő vadászzászlóaljat – minden zászlóaljjal együtt – a Károlyi kormány oszlatta fel 1918-ban. Az 1933-ban emelt emlékművet 2012-ben avatták újra, azóta díszkivilágítása is van.

Az egyetem felőli oldalon még két „műtárgy” kívánkozott lencsevégre: Varga Imre „Sárkányrepülő” szobra az egri Ikarosz szobrot idézte fel nekem, de lehet, hogy tudat alatt inkább a zalahalápi posztamens-bazaltoszlopok ragadták meg a figyelmemet. A másik viszont egy furcsa hídtorzó volt, amin ez állt: „Vásárhelyi Pál gyalogoshíd emlékjel 1969-2010”. A Kis Erzsébet (illetve Kis Böske) hídra keresztelt gyalogos híd nem véletlenül kapta becenevét: budapesti „anyukájának” megmaradt építőanyagából szerelték össze 1969-ben. Az ország első aszimmetrikus kábeles szerkezetű hídja előtt csak fahidak álltak ezen a helyen – az utolsót éppen az 1954-es árvíz vitte el… Lehet számolni, hogy mennyit vártak a helyiek arra, hogy végre a közúti forgalmat is lebonyolító híd épüljön itt: a Jedlik Ányos hidat 2010 novemberében avatták fel. (Illik tudni, hogy Jedlik Ányos természettudós, feltaláló, bencés szerzetes Győrben tevékenykedett és hunyt el.)

Az Ifjúság hídnál éppen szemben álltunk a Püspökvár hordalékkúpjával, és a Kastély- és Sforza-bástyák megmaradt várfalaival

Az Ifjúság hídnál éppen szemben álltunk a Püspökvár hordalékkúpjával, és a Kastély- és Sforza-bástyák megmaradt várfalaival

Átsétáltunk a Mosoni-Duna felett az aláereszkedő szürkületben, majd a strand és a fürdő kerítését kísérő sétányon kiértünk a Rába partjára. Pontosabban a Radó-szigeten innen folyó ágára. A kutyás és kerékpáros sétálók között közkedvelt sétány az Ifjúság hídjánál érintette a strand elhagyatott bejáratát. Itt éppen szemben álltunk a Püspökvár hordalékkúpjával, és a Kastély- és Sforza-bástyák megmaradt várfalaival, amelyeket a Rába Kettős hídig kísérhettünk figyelemmel. Elhatároztam, hogy ide visszajövök reggel…

 

A füleket néha a Rába nyaldossa

Győr várának leggyakrabban (még a szerencsi csokoládé-papíron is) bemutatott szakasza a Bécsi kapu tér felől közelíthető meg – ide siettem én is közeli szálláshelyünkről, miután gyönyörű napsütésre ébredtem. A Rába töltésének magasságában átívelő Rába Kettős híd jobb oldalán kis térre lehet lelépcsőzni. Ez a Sforza-félbástya „füle töve”, ahol ugyan nem a tégla-várfalaknak megfelelő korú, de robosztus ágyúk néznek a Radó-szigetre. Az ágyúkat szépen, egyenlő távolságra helyezték el, amelyek közül az egyik éppen Szent István szobrának posztamensére irányul… A Püspökvár tornya felé tekintve ki lehetett venni a Kastély bástya fülét is. Csak ekkor tűntek fel a falak tövében megakadt uszadék fák: Nemrég vonult le egy kisebb ár… A várfalon, több mint két méter magasságban emléktábla mutatja „a valaha észlelt legnagyobb árvízszintet”: 2002. augusztus 17. – Győr 808 méter. A világhálón láthatunk olyan képeket, ahol a vár falai közvetlenül a vízből emelkednek ki…

Egy emléktábla szerint az itt látható falszakasz kazamatái a 16. században épültek gyülekezési helyül, illetve raktározási céllal, korábban pedig itt állt az „Iván ház”, amely börtön volt, és a rabok kápolnája is. Hogy valóban várról beszélhetünk-e Győr esetében, megkísérelem bemutatni a város erődítéseinek történetét.

 

A várfalon, több mint két méter magasságban emléktábla mutatja „a valaha észlelt legnagyobb árvízszintet”

A várfalon, több mint két méter magasságban emléktábla mutatja „a valaha észlelt legnagyobb árvízszintet”

A keltáktól Faraboscoig

Győr – kelta, illetve római nevén Arabona – első erődítéseit a két folyó összefutásánál kialakult – jórészt mesterséges – dombon emelték, ám az a népvándorlás korában elpusztult. Az országunk nyugati végének közelében fekvő város helyzete miatt (a Duna völgye, mint közlekedési útvonal) számos ostromnak volt kitéve. A Püspökvár legrégebbi – alsó – része az ún. menekülő folyosó, és a hozzá kapcsolódó keresztboltozatos helyiség 14. századi eredetű – az alant elterülő település ősének védelme valószínűleg fa és föld építményekre volt bízva. Mohács után, 1529-ben a 150 fős őrség az erősséget felgyújtva elmenekült Szulejmán hadai elől, majd később, miután a törökök az ország középső részén már megvetették lábukat, Győr védműveit 1537-től erősíteni kezdték. I. Ferdinánd király 1558-ban nyolc évre szóló békét kötött a törökkel. Ez idő alatt Győrt – mely végvár és egyben a dunántúli főkapitányság székhelye is volt – elsőrendű erődítménnyé kívánta kiépítetni. A folyamatos megerősítések zömében 1561-1575 között zajlottak a Káptalandomb (a Püspökvár előtt) a régi falak megtartásával, de megszüntették „fellegvár” helyzetét. A várost átlagosan tíz méter magas téglafallal vették körül, amelyeket az akkor legkorszerűbb új-olasz bástyák, más szóval fülesbástyák tagoltak. A terveket az olasz Pietro Farabosco vetette papírra, de nem véletlen, hogy az építkezéseket is olaszok – Benigno és Gabelli – vezették: a várépítésben a taljánok vitték a prímet.

 

A Rába kettős hídjától a Duna felé tekintve észrevettem a legutóbbi árvíz uszadékfáit...

A Rába kettős hídjától a Duna felé tekintve észrevettem a legutóbbi árvíz uszadékfáit…

Egy tűzvész kapóra jött

A szabálytalan négyzet alaprajzú – reneszánsz módra – erődített város öt sarkára (Kastély-, Szentdombi-, Új-, Közép- és Magyar-bástya), és a két hosszabbik oldalára (Duna-, Császár-bástya) került egy-egy bástya. A Sforza-félbástya csak ráadás volt. A falak tövében mélyített széles várárokba a Rába vizét vezették, északon a Mosoni-Duna védte. Három kapu is épült: a Bécsi (vagy Rába, Vízi) kapu nyugat felé nyílt, a Fehérvári (vagy Sokorói) dél felé, a Duna (vagy Rév) kapu pedig észak felé. A Bécsi és a Fehérvári kapuk felvonóhíddal is rendelkeztek. A városban „modern” derékszögű utcahálózatot alakítottak ki, amelyhez „kapóra jött” az 1566-os tűzvész…

(folytatjuk)

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (4. rész)

Hadicsel, melyért hálálkodott a Nyugat

 

A Haditanács 1577-ben befejezettnek tekintette a „nagy művet”, amellyel Győr a birodalom egyik legkorszerűbb erődje lett. Ez azonban nem akadályozta meg a törököket abban, hogy 1594-ben elfoglalják… Igaz, az ostrom 60 napig tartott, de Győr erődjével szemben – méltán – olyan nagy volt a Császári udvar elvárása, hogy a várparancsnokot és a sáncmestert – mint árulókat – lefejeztette. De Győrt nem lehetett annyiban hagyni – négy évvel később jött el a revans ideje.

 

Ajtóstúl a városba

1598. március 29-re virradó éjjel Pálffy Miklós komáromi várkapitány és Adolf Schwarzenberg bécsi várőrség-parancsnok seregei a legnagyobb titokban gyülekeztek Győr közelében. A török várőrség méltán bízott az erős falakban – a keresztények nem is vállalták az ostromot. Ám Schwarzenbergék tudták, hogy a törökök napok óta élelmiszer-szállítmányt várnak Budáról. Nemsokára egy szekér érkezett a csupán néhány fáklyával megvilágított Fehérvári kapu elé, amelynek hajtói törökül jól beszélő hajdúk voltak. A hajdúk inkább időt akartak nyerni az őrséggel folytatott beszélgetéssel, mint félrevezetni őket: társaik eközben a kapura szerelték a csel „főszereplőjét”, a petárdát. A hajdúk lelepleződése után a robbanás is megtörtént. A francia Vaubcourt alezredes robbanószerekezete olyan erősen megrongálta a kaput, hogy a sereg könnyen bejutott a városba.

Vaubcourt alezredes petárdája olyan erősen megrongálta a kaput, hogy a sereg - Pálffy és Schwarzenberg vezetésével - könnyen bejutott a városba (Forrás: Internet)

Vaubcourt alezredes petárdája olyan erősen megrongálta a kaput, hogy a sereg – Pálffy és Schwarzenberg vezetésével – könnyen bejutott a városba (Forrás: Internet)

A törököket váratlanul érte a betörés – a nagy részük aludt -, ám eszmélésük után olyan erős ellentámadást indítottak, hogy Pálffy Miklós lovas hajdúi mentették meg a bent küzdőket: a lóról leszállva gyalogosan siettek a segítségükre. Az éjjeli ostrom közben Ali pasa parancsára a lőportornyot is felrobbantották – akkor estek el háromszázan a keresztények közül. A pasa – állítólag – két kardot forgatva állta útját Schwarzenbergnek.

 

Nicsak, ki kukorékol?

A kulcsfontosságú Győr négy éves török megszállásához egy legenda is kapcsolódik. Amikor Miksa főherceg 1597-ben sikertelen kísérletet tett Győr visszafoglalására, és elvonult, Ali pasa várparancsnok egy réz(vagy vas?)kakast kovácsoltatott és tetetett a Rév (Duna)-kapura. Azután – állítólag – végigvonult a város utcáin és kikiáltói hangos zenebona mellett ezt kiabálták szerte: „Tudjátok meg, ebhitű gyaurok, Ali bég a legvitézebb török parancsnok Madzsarisztánban. Nem fél ő semmitől, hónapok óta nyitott kapukkal várja a keresztény ebek támadását. Ők azonban Ali puszta nevétől is reszketnek. Akkor kapják vissza Győr várát, amikor ez a rézkakas kukorékolni fog!” – Nos ezek után a kakas – állítólag – rikoltott az 1598-as visszafoglalás éjszakáján. (De már „létezik” egy suszterinas is, aki jókor fújta meg a trombitáját…) További változatok szerint a rézkakas alatt egy török félhold, a kapu dór oszlopfői felett kiképzett „triglif” díszítőelemek voltak, amelyeket „kőcsengőknek” neveztek. A félholdnak kiteljesednie, a kőcsengőknek pedig megszólalniuk kellett ahhoz, hogy a muszlimok elveszítsék Győrt. A visszafoglalás éjjelén telihold volt, a robbanásba pedig a „csengők” is belerezdültek…

 

Ali pasa várparancsnok egy réz(vagy vas?)kakast kovácsoltatott és tetetett a Rév (Duna)-kapura. A motívum fennmaradt a Dunakapu tér díszkútján is... (Forrás: Internet)

Ali pasa várparancsnok egy réz(vagy vas?)kakast kovácsoltatott és tetetett a Rév (Duna)-kapura. A motívum fennmaradt a Dunakapu tér díszkútján is… (Forrás: Internet)

A „győri futás” valójában

Pálffy grófi címet kapott rátermettségéért. A győri diadal híre gyorsan bejárta Európát: Rudolf császár hálaadó kereszteket állíttatott birodalom-szerte, amiket Győri keresztként (németül: Raaber Kreuz) tartunk számon, bár főleg képoszlopokon olvashatóak a német nyelvű szövegek. Sajnos ilyenekkel csak határainkon kívül láthatunk – az egyik legközelebbi Leithaprodersdorfban (Lajtapordány) látható.

A falak sérüléseit kijavították, az erődítmény tovább korszerűsítették, és törökök többé nem jutottak be Győrbe. 1683-ban Musztafa is hiába ostromolta Bécs felé menet, de Rákóczi kurucai sem próbálkoztak vele: labancok ültek benne sokáig. 1809-ig Napóleon seregének kellett eljönni idáig, hogy elfoglalja. Győr előtt az osztrák-magyar és a napóleoni hadtest, 40-40 ezer fővel a kismegyeri csatában küzdött meg egymással. A kor legjobban felszerelt, gyakorlott serege természetesen megverte és visszavonulásra kényszerítette a bécsi udvar felhívására sebtében felállított nemesi hadat, amely Komárom felé vonult el. A történészek ma már látják, hogy a mieink egész szépen helytálltak lehetőségeikhez képest.

 

Kényelmes kezdés, pokoli befejezés

A francia sereg június 15-vel megindította az ostromot Győr ellen, amelynek falait addigra ismét elhanyagolták, és kevés újonc védte. Az ostrom eleinte nem volt túl intenzív, mivel a győri csata alatt megfogyatkozott a franciák lőszere. A győriek eltökéltek voltak, nem is vették túl komolyan a laza ágyúzást – egyszer még egy kisebb kitörésre is futotta a bátorságukból, de a franciák retorzióval fenyegették meg a kalapjukról felismert városőrségi tagokat, ha nem hagyják abba a lövöldözést. Sajnos a franciák elijesztették a felmentő sereget, Pozsony alól pedig elhozták ágyúikat, amelyekből már gyújtóbombákkal lőtték a várost. Az osztrák-magyar védőcsapat sem volt rest – vissza-visszalőtt. Június 21-től viszont elszabadult a pokol, intenzív ágyútűz rombolta Győrt és a lakók idegeit. Égett az egész Káptalandomb, és a város jelentős része. Nyomban tárgyalások kezdődtek a feladásról, majd június 24-én a vár védői kivonulhattak a városból, fegyvereiket kívül tették le. A megbeszélések értelmében a polgári lakosságnak nem esett bántódása.

 

Jött, látott, leromboltatott…

7000 francia katona és tiszt vonult be Győrbe. Louis Marie Jacques Almaric de Narbonne-Lana gróf, tábornok főhadiszállását a győri Apatúr-házban rendezte be, Napóleon pedig – aki csak augusztus 31-én érkezett a városba – a mai Király utcai Bezedéry-házban töltött egyetlen éjszakát. (A franciák két héttel előtte – augusztus 15-én – ünnepelték Napóleon 40. születésnapját a győriek füle hallatára, akik sohasem hitték volna, hogy a császár személyesen is eljön.) A copf stílusú épület azóta az ő nevét viseli – a Városi Művészeti Múzeumnak ad helyet. Az emléktáblán ez a felirat áll: „Ide szállt I. Napoleon 1809. aug. 31.”

Győr mai utcáinak és a néhai erődítmények fekvése (Forrás: Internet)

Győr mai utcáinak és a néhai erődítmények fekvése (Forrás: Internet)

A bécsi béke értelmében a várost elhagyta a napóleoni hadsereg, de a béke megállapodás a győri erőd lerombolásáról is rendelkezett, ami nem is volt olyan kis feladat. A robbantásokat november 13-án kezdték el a keleti- és délkeleti bástyákkal, majd a Püspökvár melletti bástyát, több helyen a falakat, végül a Fehérvári és a Bécsi kapuk melletti bástyákat röpítették a levegőbe. Egy-egy robbantáskor lakóházak ablakai is betörtek… Ezután megszűnt a vár hadi jelentősége, és 1820-ban megkezdték a maradék falak lebontását, az árkok betömését.

 

Nagy áldozat egy kis külcsínyért…

S itt kezdődik el a kincsvadászat! Mi maradt fenn mégis ezekből a híres falakból? Kezdjük csak a leghíresebb kapuval, amely nevezetesen a Fehérvári kapu. A kapu – a ráépített tűztoronnyal – egészen 1893-ig állt, s ma már sokan elhamarkodott döntésnek ítélik lebontását. Az indíték a közlekedés előrelendítése volt – mivel a város már túlnőtt régi falain -, ám Győr elveszítette világhírre szert tett történelmi városkapuját, amire fel is vésték a hozzá köthető neves eseményeket!

„Ezen rohant ki 1594. aug. 28. Sinan ellen Pálffy. Ezt törte be petardával 1598. márcz. 29. Pálffy és Schwarzenberg. Ezen vonultak be 1809. jun. 24. a francziák.” Ma sok szép utca van, de petárdával szétrobbantott kapu egy sincs…

A robosztus kapura még 1792-ben építettek egy 30 öl (kb. 57 méter!) magas, vaskos tornyot Tollner építész tervei alapján. Az alsó helység legutoljára árvaház volt, a fenti tűzoltó-őrszoba. Azt írják mindenütt, hogy ez a robosztus torony „tovább él” az 1898-ban felépített új Városháza tornyában, de a híres kapu már sehol sincs… (A győrieknek ismerős a helyzet: van már szép földalatti parkoló, de nincs többé Duna-bástya. De erről később.) A híres petárdás kapu sokáig a székesegyház kórusa alatt volt, 1874-ben (Fehér Ipoly könyve után) az egyik sekrestyében pihent.

 

Napóleon ottjártának emléke a Bezedéry-házon

Napóleon ottjártának emléke a Bezedéry-házon

„Kincsek” tárháza

Talán a győriek halogatták legtovább kapuik megsemmisítését. Az eredetileg reneszánsz stílusú Bécsi kapu csak 1858-ban lett a bontócsákányok áldozata. 1566 után Miksa császár címerét viselte kőből kifaragva, Fehér Ipoly győri „leírásában” pedig azt olvashatjuk, hogy a bécsi kapu felett óriási kétfejű sas volt, amelyet Kubinyi Ágoston valódi remekműnek nyilvánított 1862-ben.

A szintén reneszánsz Duna kaput 1835-ban elbontották ugyan, de ugyanakkor emeltek egy új-Duna kaput, ami 1863-ig állt. (Hogy miért, nem tudom.) A régi kaput jelölő emléktábla a „győri vaskakast” is megemlítette. A pontos méretekkel rendelkező „szárnyast” (6’11’’ póznán 23’’, magas, 18’’ széles) először egy császári épületre tették át 1718-ban, később a karmelita templomra, majd a zárda szegletére került. A karmelita atyák aztán 1872-ben a győri múzeumnak adományozták, a már említett triglifes kővel együtt.

A 18. század végéig „divat” volt egy-egy óriás csontjának tartott mamut, vagy ősorrszarvú csontot lánca verve fellógatni a város, vagy templomkapukban, lovagtermekben. Egy ilyen bajelhárító óriáscsont függött Győr egyik városkapujának boltozatában sokáig. De hogy melyikében, azt nem sikerült megtudnom, ám az előbbiekben említett kövek, kakas és a címerek mind megtalálhatóak a Sforza-bástyában, az ott berendezett Várkazamata-Kőtár újkori kőtár részének legbecsesebb darabjai. Az egykor kovácsoltvas lemezekkel beborított nagyméretű gerendavázas kapuszárny is itt van.

 (folytatjuk)

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (5. rész)

Győr reneszánsz stílusú Bécsi kapujának rekonstrukciója - 1568-ban (Forrás: Internet)

Győr reneszánsz stílusú Bécsi kapujának rekonstrukciója – 1568-ban (Forrás: Internet)

Egy kiemelt erőd utolsó maradékai…

 

Ami azt illeti, nem feledkezhetünk meg a belső várról – a néhai fellegvárról –, amelynek város felé néző falmaradékai fel-feltűnnek a Király utca házainak udvarain. „Olyan, mint a szivacs – mondta vendéglátónk -, ami vizet beszív a tél során, azt átadja ennek a háznak. Soha ki nem szárad.” – Ennyit arról, hogy jó-e az, ha egy épület várfalhoz támaszkodik…

 

A lándzsával ösztökélt mutatók

A 14. századi eredetű téglafalat 40 méterenként hat szögletes és öt kerek torony tagolta. A néhai négyzetes alaprajzú, nagyméretű várostorony is itt állt, amelyet minden egyes fennmaradt metszet, városkép, alaprajz másképpen ábrázol… A tornyon 1568 óta toronyóra is volt, de az unatkozó katonák folyton piszkálták a  lándzsáikkal, így az rosszul járt, és így sok kellemetlenséget okozott… A 17. század végén pusztulhatott el, a helye a mai káptalandombi lépcsőfeljáró felett volt – ennek alapkövei közé erősítették azt a romantikus kandelábert, amely az alant nyíló keleti üzlet imazászlócskáival sajátos hangulatot teremt a szűk lépcsőlejáróban. A Káptalandomb „fellegvárába” két kapu vezetett: a Déli kapu a Bécsi kapu tér felé nyílt, a Dunai kapu pedig a Frigyláda szoborhoz.

 

Hol volt a Rába 300 évig?

A 16. századi Farabosco-erődépítés feleslegessé tette a belső vár régi falai alatt mélyített vizes árkot, így hát az új erőd építésének elején, 1537 után be lett temetve, sőt 1567-ben már új utcasor épült a néhai várárok területére. Ezt egy régi emléktábla igazolná az egykori Fehér Bárány szálló falán – „Hajdan a pápai pálosok megszálló háza. Itt folyt a Rába 1271-ig”, – ám itt egy logikai bukfenc van. A Rába az említett időben csak mint vizesárok locsoghatott a Király utca helyén, ám – mint az előbb olvashatták – a 16. században még vígan kavargott Rába-víz a várárokban. Ki téved, és mikor derül ki a turpisság?

Mielőtt azt hinnénk, hogy a századfordulóra a Kastély- és Sforza bástyákon kívül minden várfal és bástya Napóleon látogatása után megsemmisült, kiderül, hogy nem számoltunk a lustasággal és a „csúsztatással”. A schönbrunni béke rendelkezett ugyan az erőd lerombolásáról, de annak elvégzését az osztrákok vállalták. S ők már csak azért sem robbantották fel az összes falat, mert rengeteg időbe, és még több puskaporba került volna… Így használhatatlannak titulálták, és ezzel végeztek is.

 

Az Új bástyát 1996-ban állították helyre – kazamatái már legalább tíz éve vártak hasznosításra

Az Új bástyát 1996-ban állították helyre – kazamatái már legalább tíz éve vártak hasznosításra

Kajmánok a kazamatában

Ennek köszönhetően ért bennünket egyik sétánk közben egy igen kellemes meglepetés. Amint a Lukács Sándor utcán andalogtunk (és magunkban megjegyeztük, hogy itt már nem fordulnak elő régebbi épületek), az egyik magas panelház árnyékában egy négy méter magas, rusztikus téglafalat vettünk észre. Míg kolléganőm külön felhívta rá a figyelmemet, én legyintettem: hol vagyunk már a Püspökvártól, az csak egy omladozó kerítés lehet… De aztán odamentem, és lassan elkerekedett a szemem, mert az Új bástya maradványai húzódtak előttem. A tetejét valószínűleg egykor „megskalpolták” (kis pihenőteraszt hordoz), ám a rakott téglafalat követve eljutottunk a fülesbástya déli füle tövéhez, amelyen látszott, hogy az eredeti talajszint 4-5 méterrel alacsonyabban volt a mainál!

Az Új bástyát 1996-ban állították helyre – kazamatái már legalább tíz éve vártak hasznosításra. A szögleterődbe -Füles bástya néven – a Xantus János Állatkert rendezkedhetett be akváriumokkal, terráriumokkal, s a téglaboltozatok alatt Dél-Amerika állatvilága látható.

 

Piacnak álcázott szögleterőd

Mivel az erődítések nagyobbik fele – az ágyútűz miatt – a föld alá épült, a bástyáknál egyszerűbb volt csak a föld feletti építményt lebontani, és a törmelékkel feltölteni a föld szintje alatti kazamatákat, amelyekben akár szekerek is közlekedhettek. Így bontás után is megmaradt a kazamata-rendszer jelentős része.

Győr várában a Duna bástya épült meg utoljára, ott is a legvédettebb helyen, a Mosoni-Dunára néző oldalon. Ennek is az árvízvédelem miatt kegyelmeztek meg, de gabonatároló építése és vasúti sínek fektetése miatt 1892-ben csonkolták a külső részét. 1939-ben itt alakították ki Győr piacterét, a Dunakapu teret: a maradék bástyának a felső részét visszabontva, a törmelékkel feltöltötték a kazamata részt, és lerombolták a 18. századi pattantyús házakat. (Meg kell jegyezni, hogy a magyar műemlékeket 1881 óta törvény védte, ezért szomorú dolog az, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága hagyta a falak megcsonkítását és a kazamaták visszabontását.)

A tér sivársága az 1990-es évekre igen zavaróvá vált, mivel az emberek a piacos napok kivételével be sem tették a lábukat az aszfaltos placcra, amelyet csak parkolásra lehetett használni. Egyetlen éke egy díszkút volt, amelyet a szélzászlóként megformált egykori vaskakas „koronázott”.

 

A Dunakapu tér munkálatai a magasból (Forrás: Internet)

A Dunakapu tér munkálatai a magasból (Forrás: Internet)

A bástyák utolsó mohikánja

A Duna bástya eltemetett tégláira először 1978-ban csodálkoztak rá, amelyet akkor megerősítettek, és kissé megmagasítottak, ezután ismét megfeledkezett róla a városvezetés. 2011 nyarán a Xantus János Múzeum régészei kezdtek a téren feltárásba – az önkormányzat megbízásából. Sajnos az ásatás a Dunakapu térre tervezett mélygarázs ötletéből indul ki, nem pedig a tér lehetőségeinek kereséséből… A városvezetés ugyanis elhatározta, hogy egy mélygarázzsal enyhít a belváros parkolási gondjain, s éppen ott. Az ásatás során az derült ki, hogy a tér legnagyobb részét elfoglalják a Duna bástya falai, s az jól feltárható.

Az önkormányzat ennek ellenére ragaszkodott a mélygarázshoz, s az építmény (alagutak, folyosók) bemutatását üveglapon át is tökéletesen elfogadhatónak találja – a mélygarázs teréből! A falak legnagyobb részére pedig rábetonozna. (Az üveglapos megoldásról a pesti Március 15. tér jut eszembe, ahol nemrég elegánsan föld alá dugták Contra Aquincum római erőd valószínűleg nem „szalonképes” maradványait, s azóta két keskeny ablakon keresztül lehet „megtekinteni” – ha lehajolunk. Mintha nem is lenne.)

 

Mindenáron beruházás?

A várost védők felhördültek. Hogyan lehet egy mélygarázst összevetni egy 16. századi erődmaradvánnyal? Győr történetében már voltak ilyen esetek: a Fehérvári kapu 1896-os elkapkodott lebontása, a 2009-es Széchenyi téri leletek elpusztítása. Önök szerint gyakori az, hogy reneszánsz várbástya kerül elő egy belvárosban – jó állapotban?

Az Arrabona Városvédő Egyesület az építmény megtartása mellett számos megoldást javasolt a tér fejlesztésére, és lehetőségként felmerült a máig álló Kastély bástyához vezető kazamata feltárása is. Azt is fel kell ismerni, hogy a „kereszténység kiemelt bástyája” nem csak a mi, hanem egész Európa öröksége. A győri erőd ikertestvére a toszkánai Luccában jó példa arra, hogyan szolgálják a régi falak a ma emberét.

De az önkormányzat hajthatatlan, súlyos gond az a parkolás. Pedig a nemzetközi ICOMOS is visszadobta a terveket. „A jövő Győrben épül!” – de gyorsan, betonból, és nagyobb részt hitelből… 2014 februárjában betonozni kezdtek a nagy, sáros munkagödörben…

 

Megkopott tisztelet, félreállított szobor

Győr visszafoglalásának 400. évfordulójára 1998-ban szobrot állított a város Pálffynak és Schwarzenbergnek, a két hős generálisnak a Dunakapu tér szélére. Az idén már át is helyezték a Kossuth híd hídfőjéhez, mivel a helyén inkább a Szent Családot látná szívesen a városvezetés. A két törökverő eddig sem volt igazán méltó helyen, ám most végképp perifériára került: várfalon kívülre, ahol mint akik eltévedtek, a Dunapartra néznek – száz méterekre a Fehérvári kaputól. Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor ezeknek a generálisoknak a tiszteletére minden évben ünnepi misét celebráltak, és a város lakossága az ő képeikkel végigvonult minden bástyán? Ezeket a megemlékezéseket Bach Sándor tiltotta be 1852-ben.

 

A világhálón egy kapu- és kilátótorony látványtervére akadtam, amely a Fehérvári nevet viselte. Véleményem szerint sírnivaló ez a fajta modern építészet... (Forrás: Internet)

A világhálón egy kapu- és kilátótorony látványtervére akadtam, amely a Fehérvári nevet viselte. Véleményem szerint sírnivaló ez a fajta modern építészet… (Forrás: Internet)

Formák, jelképek

Zárásképpen megosztom megdöbbenésemet, amelyet a jövő lehetséges építészeti irányvonala váltott ki belőlem. Miközben Győr múltjáról és építészetéről faggattam a világhálót, egy kapu- és kilátótorony látványtervére akadtam, amely a Fehérvári nevet viselte. Egy építészhallgató 2010-es Média Építészeti Díjas diplomamunkájáról van szó, amellyel a város régi jelképét kívánta „új életre kelteni”. Az építész 60 méteres cementhasábja – mely alsó harmadától majdnem a tetejéig egy négyzetes ablaknyílással át van törve -, állítólag értékelhető. „…a kapu több mint egy térbeli forma, szimbolikus funkciókat is magára vehet: erőt sugárzó formája az egykori vár és védelmének szilárdságát jelzi, mérete, reprezentatív kialakítása a város (viszonylagos) nagyságát, gazdagságát hirdeti.” – kommentálta. Látniuk kell! (http://epiteszforum.hu/fehervari-kapu-es-kilatotorony-gyor)

Van mit megismernünk, s ha megismertük, akkor szerethetjük, és védeni fogjuk. Nyitott szemmel járva szembe rohan a történelem!

Harsáczki György

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (1. rész)

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

Apor Vilmos püspök szobra a Püspökvár tornya előtt

A Nagy ár mementoi és a mártír püspök

 

Abszurdnak hangozhat, mégis megtörtént velünk, hogy Győrbe megérkezve nemhogy lefoglalt szállásunk címe, de a neve sem jutott eszünkbe. Egy nappal korábban jöttünk volna, ám egy gyomorrontás miatt el kellett napolnunk győri utunkat: annak rendje-módja szerint lemondtuk, majd délután ismét megrendeltük a szállást interneten. De kizökkentünk a szabályos kerékvágásból – nem foglalkoztunk szállásunkkal, örültünk, hogy elindulhattunk.

Már az állomásról kijövet figyeltük, hol tudakolózhatnánk. – Ott egy utazási iroda! – s a zebrán átkelve beléptünk. A helység túlsó végében egy valutaváltó „cassa” üzemelt, s az ajtónál, a pult mögött egy fiatalember ült fehér pólóban.

–          Jó napot kívánok, sajnos olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert… Kakaskert, vagy ilyesmi. Tudna segíteni, van-e esetleg egy prospektus, egy panzió-jegyzék…

–          Hát… – kezdte meglepetten a fiatalember – nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb, mivel én nem vagyok idevalósi, és tulajdonképpen biztonsági őrként dolgozom itt… – mondta zavartan.

Hát igen! Szerintem minden utazó átélte már azt, hogy egy városban, vagy faluban bárkinél érdeklődik, az vagy nem odavalósi, vagy külföldi, vagy néma. Mert olyan is volt már…

Továbbmentünk, s csakhamar észrevettünk egy táblát, amely a Tourinform irodához vezetett bennünket. Több száz méteren át követtük kitartóan, majd beléptünk a sétálóutcáról nyíló üvegfalú épületbe.

–          Miben segíthetek? – hajolt ki egy csinos, fiatal kis hölgy egy errébb lévő pult mögül. – Nna, egy kedves szó… már jól indul a dolog, szerencsére – gondoltuk.

–          Kezét csókolom, biztosan tud segíteni. Olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást a belvárosban, de sem a nevét, sem a címét nem tudjuk a panziónak. Valami kert a nevének a vége… Kakaskert esetleg, vagy Tyúkkert… Ha tudnának néhány panzió nevet mondani…

–          Hát sajnos nem tudok segíteni, mert én eladó vagyok a souvenir-üzletben… – csipogta az egyenruhás hölgy őszinte sajnálattal. – De az első emeleten biztosan tudnak segíteni, mert ott van a Tourinform iroda…

Fejemet közepes amplitúdóval ingatva, halványlila gőzzel a szemem előtt lépcsőztem fölfelé. Reméltem, hogy bírom idegekkel, amíg tud valaki segíteni. Felértünk az emeletre, ahol jó pár lépésre megláttam a pultot. A félreértések elkerülése végett így kezdtem:

–          Jó napot kívánok! Ismerősek Győrben?

–          Hááát, attól függ… – válaszolta bizonytalanul egy fiatal hölgy és idősebb kolléganője.

–          Tudják, azért kérdezem, mert már a harmadik helyre kell tovább-bandukolnunk… – ekkor odaértünk eléjük. – Abban a hülye helyzetben vagyunk, hogy tegnap megrendeltünk egy szállást itt a belvárosban, de mire ideértünk, elfelejtettük a panzió nevét. De, ha hallanánk, azonnal beugrana! Szóval egy panzió nevét szeretnénk megtudni – adtam elő a helyzetet harmadjára is.

Az idősebb hölgy erre két kezével két oldalról megfogta a fejét, fájdalmas arcot vágott és azt mondta: – Ajjajjajjajj!

Közel volt az összeomlás, nem tudtuk, mit mondjunk erre. Mire, ha nem ilyen kérésekre vannak felkészülve itt, az Tourinform irodában? Mondjuk „Hol lehet 800 grammos belga babkonzervet kapni?”, esetleg „Milyen feltételekkel lehet ipari méretű betonkeverőt lízingelni?”. De elhamarkodottan ítéltem. Mert a hölgy néhány másodperc gondolkodás után kimondta a bűvös szót: Katalinkert?

–          Ez az! – kiáltottuk.

A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

A Sárkányölő Szent György szoborkompozíció sárkánya a Baross Gábor utcában

Evezőkkel a sétálók között

Egy térképen meg is mutatták nekünk a Katalinkert helyét a Bécsi kapu térnél: „ott nincs utca, de van egy kis udvar…” Ezek után már magabiztosan mentünk, kezünkben volt minden információ. A sétáló – Baross Gábor – utcán alig tettük meg az első lépéseket, beleütköztünk a Csónakos szobrába. Tapasztalat, hogy a város közepén egy evezős, rendszerint árvízre utal… Győrt 1954-ben öntötte el – részben – a Duna, és a Rába, mivel ilyenkor már összemosódnak az egymásba siető folyók. Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása, igen népszerű a sétálók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de rövidesen láthattuk, hogy az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. A sétálóutcáról Sárkányölő Szent György szobránál tértünk le az Aradi vértanúk utcája felé. Rieger Tibor alkotásán egy kicsit magába zuhant a sárkány…

 

Nimród is vadat ment…

Csak a sétálóutcán volt nagyobb gyalogosforgalom, a kedves – és többnyire felújított – barokk, rokokó és romantikus stílusú kis lakóházak közé a hétköznapok, nyugodt őszintesége költözött – de jó is a holtszezon!

– Maguk győriek? – kérdezte egy furcsa viselkedésű fiatal nő a Karmelita templomnál – Adjanak 400 forintot és imádkozom magukért a templomban! – mondta gyorsan és a kétszáz forinttal elsietett. A városban töltött két nap alatt alig fél tucat elhanyagolt külsejű embert láttunk. A Bécsi kapu tér (Győr egyik legjellegzetesebb tere) fürdött a februári napsütésben. Kisfaludy Károly szobra olyan méltóságteljesen áll a rokokó-copf Ott-ház előtt, mintha Baross Gábor, a Vasminiszter lenne. (Én egy napig ebben a hitben ringattam magam…) Legalább három sarokerkély néz ide, amely annyira jellegzetes a Rába-parti városra. Megpillantottuk a Püspökvár lapos tetejű tornyát is, amelynek meglátogatása (megmászása) elsőként szerepelt terveimben.

A téren szembesülhettünk azzal a csodálatos felismeréssel, hogy a panzió a Káptalandomb tövében, a néhai belső vár szélén található. A domb a Mosoni-Duna és a Rába hordalékkúpja. Somogyi József szobra mellett siettünk el, amelyen egy férfi őzikét tart. Előző tapasztalatom szerint ez is köthető árvízhez, mivel kisállatot így szoktak menteni. Bizony, a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését, ám ma „Nimród” a neve. A panzió udvarára a Püspökvár magas tégla-várfala nézett, nyáron kellemesen hűvös és zöld lehet.

 

Vitézek a Sforza-bástyánál

Nem tétlenkedtünk – néhány táskánkat lepakolva ismét az őzikés férfi körül keringtünk. Éppen a szoborra néz a Lapidárium rusztikus kapuja, amely mögött egy 16 méter hosszú „alagút” vezet a Sforza félbástya Sforza-udvarába, amely a néhai városkapuk maradványait és „egyéb várostörténeti emlékeket” rejt. A rózsaszínes Múzeumház előtt kombinált jegyet kínáltak fel nekünk a Káptalandomb látnivalóihoz, de nem tudtuk volna kihasználni. Elvarázsolva sétáltunk fel a feljáró bazaltkockáin – csak halvány emlékeink voltak Győr váráról, amely inkább a várban található egyházi központ. Sajnos a Rábára néző falak tetejére nem lehet kisétálni… Az első kisebb térre Eörsi Péter hajdúkapitány és Pálffy Miklós hadvezér a hatvanas évek stílusában kifaragott domborműve nézett le egy ódon kapu szomszédságában. Pálffy, a „győri hős” a híres, Győr várát visszafoglaló sereg egyik vezére volt, Eörsy pedig, aki Esztergom várkapitánya is volt, szintén ott „serénykedett a visszafoglalásnál. Ő Pest falai alatt halt meg 1602-ben, amikor sikerült kiverni a törököket a városból.

 

A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

A Püspökvár menekülő folyosójának mindkét oldalán gótikus ülőfülkék sorakoznak

Gótikus és klasszicista jegyek – római alapokon

Az út innen a Káptalandomb tetejét elfoglaló székesegyházhoz vezetett, mely rendhagyóan széles, klasszicista stílusú homlokzatával az egész teret uralja. Emléktábláinak tanulmányozása után a domb legrégebbi épületének, a római alapokra emelt Püspökvárnak a kertjébe léptünk. A homlokzatán reneszánsz, gótikus és klasszicista stíluselemeket is viselő torony előtt Boldoggá avatott Apor Vilmos püspök nemrég állított szobra köszönti a látogatót.

Győr történelméhez már szorosan kapcsolódik a mártír halált halt püspök, akit részeg szovjet katonák lőttek le a Püspökvárban, miközben ő az odamenekült nőket oltalmazta előlük. A kilátó-látogatás a püspök életútjának kiállítását, és egy kis várostörténeti tárlatot is magába foglalt. A belépőjegy vásárlása napjainkban a 15. században hozzáépített, egykori, emeletes(!) kápolna gótikus keresztboltozata alatt történik – innen léptünk a vártorony átjárójába, az ún. menekülő folyosóra. Itt jól látható a két kapu – két irányban – középen a néhai védőrostély rése, kétoldalt pedig gótikus ülőfülkék sora vezet a belső kert rácsozatához, amelyen keresztül a püspök emléktábláját láthattuk. Az északi épületrészben, a kazamata hat helysége ad helyet a 2004-ben berendezett Apor-kiállításnak, ahol bepillantást kaptunk az 1945-ös állapotokba, hogy milyen körülmények között bújt meg itt közel 400 nő és gyermek.

 

A gyilkosság

Amikor azon az estén az egyik lányt üldöző katonákat – mindössze erélyes fellépésével -, kergette kifelé, egyikük visszalőtt géppisztolyával, s a három golyó közül egy Apor püspök gyomrába fúródott. 7-8 kilométert cipelték hordágyon a városon át, hogy petróleumlámpa fényénél megműthessék, de hiába. Másnap, április 2-án elhunyt. A történteket néhány szemtanú visszaemlékezései hozzák testközelbe, filmvetítés segítségével, de a téglaboltozatos helységekben nagyobb részt az erdélyi nemesi származású Apor püspök életét követhettük. Utólag hívták fel a figyelmünket a püspöki palást felett látható három golyó ütötte nyomra.

(folytatjuk)

Győr – támad a víz, támad a reneszánsz (2. rész)

Ereklyék és ingatag tornyok bazilikája

 

Püspökvár – felsőfok

Nekiláttunk a csigalépcsők megmászásának, s közben kiderült, hogy ebből a „lépcsőházból” átjárók ajtói nyíltak az épület szintjeire. Az első toronyszobában várni kényszerültünk, mivel előttünk egy nagyobb csoport araszolt a fel a vas csigalépcsőn a következő szintre. Ezalatt a torony építési periódusait követhettük figyelemmel egy kisfilmen – a falakon az épület történetét és néhai elöljárók festményeit nézegettük. Aztán kiderült, hogy föntebb van még egy ilyen szoba, de ott is volt mit nézegetni: Győr nemeseinek festményei alatt egy jókora – jól betájolt – panorámafotó volt kitéve az 1960-as évekből, egy pedig a 19. század végéről.

Amikor lesétált egy pár a kilátóból, megkérdeztük, hogy hányan vannak még fenn – először magyarul, majd németül és angolul. A férfi nem értette, és megkerülve a kérdést lelkes „very nice”-szal válaszolt, aztán azt mondta „ten”. Miközben lejjebb lépcsőztek, mintha franciául beszéltek volna… Ekkor felmentünk, és két embert találtunk fönt… (Ismét egy pont a külföldiek kapujába a nyelvtudásukat illetően.)

 

Hol a szilaj Rába siet beléje…

Fent kellemes napsütésben élvezhettük a körpanorámát. A legszembetűnőbb látnivalók a közeli hatalmas székesegyház tornya, a Rába és Mosoni-Duna, valamint azok hídjai voltak. A folyótorkolat földnyelvének végéről egy Pegazus szobor és lovasa néz a két folyó vize közötti színbéli határvonalra, mivel a Rába hordaléktól sárgásabb vize egy jó darabon még nem keveredik a Mosoni-Duna tisztább vizével. A földnyelvet ma a lezárt strand uralja – a közepén emelkedő, feltűnő, 16 méteres obeliszket kevesen ismerik. A Cziráky-emlékművet a századforduló táján végzett Rába-szabályozás irányítójának, Cziráky Bélának a tiszteletére állították 1913-ben. A mellette található úszómedence is tőle kapta a Cziráky nevet. Azt nem tudtuk magunkba fojtani, hogy a hatalmas győri színház tetejét ne hasonlítsuk a veszprémi „Kádár-csúszdához”…

 

Kegykép, tumba és ereklye

A székesegyház homlokzatán a lezárt bejárat mellett II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-i látogatásának emléktábláját fotózhattuk le, de a látogatásnak több emléke is van a templomban. A bejárathoz legközelebb egy ír vonatkozású ereklye lepett meg bennünket. 1655-ben Walter Lynch, üldözött ír püspök Győrbe hozta magával a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázoló képet, amely – halála után – 1697 március 17-én, Szent Patrik napján vért könnyezett. (1900 körül analizálták is: valódi könny és vér keverékét tapasztalták.) E mellékoltár előtt is imádkozott a pápa – jelezte egy emléktábla.

A templom két megismertebb látnivalója az 1404-ben felépített gótikus Héderváry-kápolnában látható Szent László hermája, illetve Apor Vilmos sírhelye. A herma, Szent László portréját formázó ereklyetartó a szent király koponya darabját őrzi, s a 15. századi magyar ötvösművészet remeke. „Eredetije” a nagyváradi templomtűzben semmisült meg, de az ereklye megmaradt. Különlegessége még az, hogy a szoborportré az egyetlen hiteles Árpád-házi királyábrázolásunk. Apor Vilmos síremléke – bár szűk helyen van – igen szép. A vörös márvány tumba (szarkofág) ötvözi a reneszánsz emberábrázolást a szecessziós formákkal, s a tumba mögötti mozaik angyalai kecsesek, finomak. 1948-ban, néhány évvel halála után készült, ám a temetést a belügyminisztérium betiltotta(!). 1983-ban került ide, végleges sírjába. Természetesen itt is járt II. János Pál pápa, aki 1997-ben boldoggá avatta a vértanú püspököt.

 

„A művészettörténet képeskönyve”

A székesegyház 11. századi elődjét a tatárok pusztították el – az apszisa maradt fenn ebből a korból. (Elég tekintélyes ám!) A gótikus stílusban újjáépített templomot a 16. században érte újabb csapás-sorozat: ledőlt az egyik, majd egy villámcsapás miatt a másik tornya is, a törökök – ezzel párhuzamosan – ágyúállást építettek a templomhajóba, lőszerraktárat a kápolnába, istállót a főhajóba, de „baj” volt ezekkel a tornyokkal mindig: a 17. században újjáépített székesegyház leomlani kívánkozó tornyát is a már említett robosztus klasszicista homlokzattal tudták jobb belátásra bírni. A gótikus székesegyház csúcsíves ablakiból ma is látni néhány csúcsot a mai ablakok felett. S nem hiába kapott II. János Pál annyi táblát: ő emelte bazilika rangjára.

Kicsit „megrázva” léptünk ki a kapun a jóval enyhébb kinti levegőre. Micsoda nagy, történelmi események tanúi ezek a falak! Körbesétáltuk a bazilikát, s az Apor Vilmos téren egy apró templom alapfalaira találtunk: az Árpád-kori Szent Lázár plébániatemploméra. A gyöngykavicsos beton nem tűnt elegáns megoldásnak… Fölötte a rokokó Szent Mihály szobor áll, amint letaszítja Lucifert. Ma is aktuális…

 

Csillogó Frigyláda – feldúlt vásártér

A Zichy Ferenc látogatóközpont udvarán gyorsan átsiettünk, nehogy ismét valaki elénk ugorjon egy kombinált jegy-ajánlattal… Az enyhe, macskaköves úton számos – jellegzetesen – győri zárterkély előtt sétáltunk le a Gutenberg térre, amelyen azonnal beazonosítottam a már olvasva ismert Frigyláda-szobrot, amely azon furcsa esemény emlékére állíttatott, amely során egy kolostorban bujkáló, majd kiszökésekor leleplezett katona üldözése folytán a körmenetre és a papra rontottak a rend őrei. Miután a pap kezéből a monstranciát (körmenetek elején tartott liturgikus tárgy, mely sugárzó Napra emlékeztet) is kiverték, a katonák túlkapása miatt, III. Károly király engesztelésül ezt a káprázatos, barokk szoborkompozíciót emeltette 1731-ben.

Innen már láttuk a turulos Duna-hidat, amely vonzott minket magához. A Jedlik Ányos utcán gyorsan az előtte nyíló Duna kapu térre értünk, amely teljes egészében fel volt „túrva”, és el volt kerítve. Nem volt „épületes” látvány, miután „A Bástya utca északi oldalának lebontása után 1938-ban alakult ki a tér mai formája, melyet Győr egykori északi kijáratáról neveztek el Dunakapu térnek”. Már ekkor megfordult a fejemben, hogy egy ilyen nagy múltú belváros szélén nem bukkantak-e a régi városfalakra? Erről a saját szememmel nem tudtam meggyőződni. Az egykor kopár, aszfaltos tér átalakítása körül már legalább három éve folynak viták Győrben. De erre még visszatérek.

A Kossuth-hidat 1929-ben építették, s bár 1945-ben a németek felrobbantották, 1950-től ismét szolgálja a Révfaluba tartó forgalmat. A túlpart csónakháza, a Regatta – szemlátomást – a 20-as, 30-as években épülhetett, az élénkülő vízisport-élet bizonyítékaként. Miután itt már a 17. században is állt híd, nem meglepő a fák árnyékában meghúzódó barokk Nepomuki-szobor. Tavaly ennek is letörték a glóriáját – ezért most egy kis aranyozást is kapott.

 

Árvízjel túl az iskolán

Csak másodlagos látnivalónak tartogattam a győr-révfalui árvízi emlékművet, ám átérve a folyón, vérszemet kaptam. – Ugye, belefér az időnkbe… – kezdtem óvatosan, de könnyedén továbbsétáltunk. Néhány épület után egy furcsa, hullámzó kerítés jött szembe. Bizony, nincsen város szecesszió nélkül! A győr-révfalui általános iskola Lechner Jenő tervei alapján épült fel 1911-re, és matyós virágcsokrai után Tulipános iskolának hívják. Magyaros stílusa a kecskeméti Cifra palotára emlékeztettek. Olvastam, hogy akkoriban a gyerekek a tanításon kívül konyhakertészkedéssel, fafaragással, háncsfonással, a lányok pedig kézimunkával foglalkoztak, a hiányzás pedig pénzbüntetést vonhatott maga után! Kevesebb „jog”, de több józanság volt… Kapufélfáján már ott volt az „elrendeltetett”, szabványos dohányzást tiltó tábla. Ki meri nem komolyan venni?!

Nemsokára elértük a körforgalmat, ám már messziről láttam, hogy az emlékmű domborművét ponyvával „téliesítették” – becsomagolták. Igen bosszús voltam, mert egész télen még hideg sem volt. Így vendéglőt kezdtünk keresni, de amint az úttest közelébe léptünk a járdán, hogy körülnézzünk, az autók azonnal megálltak, így kénytelenek voltunk átmenni több zebrán. Nyugati a mentalitás, vagy hétvégi gesztus? Emiatt nem is arra indultunk el, amerre akartunk, de egy vargabetűvel mégis csak az emlékműhöz jutottunk. Azt nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, de az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható.

 (folytatjuk)

60 éve történt a pusztító szigetközi árvíz

Győr-Révfalu 1954. július 20. után...

Győr-Révfalu 1954. július 20. után… (Forrás: internet)

Győr és a szigetközi falvak újkori történelmében közös szomorú esemény az 1954-es árvíz.

 

Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden vízparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről.

A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették a ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek... (Forrás: internet)

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek…  (Forrás: internet)

A Szigetköz területének több, mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület megsérült meg – Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en.

Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Százak jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségük miatt Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok. Segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak!

Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani… A mai, magasabb, biztonságosabb töltésrendszer 1969-1975 között épült meg.

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

 

Révfaluban július 20-án, a Tábor utcánál szakadt át a töltés, és a Duna a mentett ártér felől tört be a városrészbe – a szilárdan álló, Mosoni-Duna felőli töltések megkerülésével. Pillanatok alatt elöntött mindent. A Damjanich utcában 3,6-4 méteres vízmagasságot mértek – csak a még álló házak tetői értek ki a vízből…

Győr-révfaluban 1959-ben állítottak emlékművet a nagy árvíz emlékére -Grantner Jenő „Abonyi” alkotását. A víz magasságát jelölő alkotás domborművének menekülő alakjai körül az árvíz pusztítása és az újjáépítés jelenetei is megjelennek. Amikor győri városnézésem alatt eljutottam a városrész körforgalma mellett felállított emlékműhöz, nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, mert a víz magasságát nem jelölheti: ahoz túl magas… De az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható… Nem sokkal később kiderült: Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Nem volt könnyű a nyomára akadni, mert a helyiek sem igen ismerik, de végül a Zólyomi utca 8-as számú ház oldalán megpillanthattuk a vízszint jelzését.

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Győrben két szobor is utal az árvízre: Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása igen népszerű a sétálóutcán andalgók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de Csónakos szobor néven emlegetik. Az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. Somogyi József szobra egy őzikét tartó férfit ábrázol, bár a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését. Ma „Nimród” a neve.

A szigetközi falvak újkori történelmében is közös szomorú esemény az 1954-es ár. Az Öreg-Duna töltéseinek tövében kopjafákkal jelölték meg a tragikus gátszakadásokat (Ásványráró, Kisbodak, Dunakiliti).

Harsáczki György

Úttörő vagyok!

Hat nappal a levonulás után a Duna bal partján

 

Több, mint hat nappal az árvíz tetőzése után Vácon teszek látogatást a déli városrészben. A lehető legnyugodtabb szombat délelőtti hangulat uralkodik Vác külvárosában – a kánikula még csak készülődik. A lakótelepet kerülöm kerékpárommal, az utca bal oldalán egymás után sorakoznak a kisebb ipari telephelyek, a sor végén szabadtéri sportközponttal – már sokan rúgják a bőrt.

A Gombás-patak barokk stílusú hídja

A Gombás-patak barokk stílusú hídja

A Gombás-patak hídja – Vác

Az utca a Gombás-patak hídjához vezet, amelyet most látok majd először – nem mozgó járműből. A híd előtt egy „Árvízvédelmi terület” táblát hordozó mobil fémkordon téríti el a gépjárműforgalmat, az aszfalton tiszta víz áll tócsákban: slagozzák a patak környékét. A barokk szobrokkal díszített régi híd előtt beton terelőkordonok akadályozzák a ráhajtást, a jobb parton egy nagy fehér halmot látok, csillog rajta a napfény.

Letámasztom a kerékpárt és a partra megyek. Láthatom a szürkésbarna iszappal borított rézsűn, hogy a visszaduzzasztott víz egészen az út szintjéig emelkedett. A fűzfák alsó ágai elvágólagosan szürkésbarnák. A parton még fel nem szedett homokzsáksávot látok, amely mellé a közben összegyűjtött homokzsákokat tornyozták fel több mint három méter magasra. Mennyi hulladék! Vajon hová kerül ez a sok nejlon-rafiás homok? Ez a drága építőanyag?

A Gombás-patak nem folyik semerre – valószínűleg még nem engedi a Duna. A patak jobb oldalán még több ezer homokzsák világít fehéren. A 2-es út és a Kálvária-domb között itt még pangó vizet látok. A Duna felé gurulok, Vác szabadtéri Stadionjának bejárata felé. A túloldalról egy szivattyú tömlőjéből víz ömlik a barna vízbe. A bemocskolt szomorúfüzek árnyékában már megjelent az első horgász…

 

Burgundia – Vác

A Stadionhoz vezető gyalogos hídon kelnék át, de a túloldalon legalább másfél méter magasságú homokzsák-gát állja utamat. Ekkor négy fiatal jön, akik a homokzsákok tetején egyensúlyozva érnek a hídhoz… Valószínűleg edzésre mennek.

Edzésre menet Burgundiában...

Edzésre menet Burgundiában…

A Diadal tér nevű utcán lefelé nézve meghökkenek: ameddig csak ellátok, majdnem derékmagasságú homokzsáksánc kíséri az utcát – egy szintben a patak töltésével. Néhol a házak tövében is ilyen zsákok pihennek. Burgundia a városrész neve…

Átemelem, leengedem a biciklimet a homokos aszfaltra, és néhány fotó elkészítése után az utca végére hajtok. Az utca kétszárnyú dróthálós vaskapuval végződik, ami nyitva van, én pedig rátérek a világos színű, száraz iszappal borított kerékpárútra. Mellettem a patak fut, túloldalán kisebb erdővel.

 

Kerékpárút – Vác

Száz méterrel később a bicikliút balra bekanyarodik az erdőbe, ám a Gombás-patak hídja még víz alatt van. Megállok: az egyre frissebb iszap eltántorítani igyekszik a vízhez igyekvő kíváncsiskodókat. Egy kis gondolkodás után lassan behajtok a vízbe, és a hídra gurulok. Az átlátszó vízben egy kisebb vízisikló szerpentinezik át előttem, ezután azonnal apró halak raja ugrik szét. Szerencsére nem hajtok ágra, kőre – „kinn vagyok a vízből”, árnyas parkba jutok. A bicikli utat hatalmas platánok kísérik, alattuk padok, vagy azok maradványai. Két fotós mozog óvatosan az iszapos, felázott területen, megkérdezem őket, hogy a további szakaszok járhatók-e biciklivel – netán valaki már jött itt visszafelé kerékpárral? Nem tudják. – Szerintünk ez itt a legalacsonyabb partszakasz. – bátorít egyikük.

A víz valamivel a híd járószintje felett áll

A víz valamivel a híd járószintje felett áll

Harminc méterrel odébb egy 5-6 méter hosszú, méteres átmérőjű platántörzset hagyott az út közepén a víz. Lassan kikerülöm az egy-másfél centi vastagságú iszapréteggel fedett járdán, de a következő öles fát egyszerűen „kiáztatta” a víz, és átdőlt az aszfalton. Majdnem a sárba ragadok, mivel le kell hajtanom a szilárd burkolatról. Balra megpillantom a Ligeti-tavat – nem sok vizet zavar. Megint lejtő következik – közben nézem az árnyas zugban sötétlő vizet, és a feltűnő hídkorlátot. A küllők fürdenek a hűs vízben, majd a lábfejem is beleér, végül ki is kell tekernem a 25 centiméteres vízből – száz métert „mosakodom” itt – legalább megtisztult a kerék.

Néhol vékonyabb lesz az iszapréteg, de nem akar eltűnni – a növényzet is körülbelül fejmagasságig fakó barna színű. Lassan haladok – így talán tovább maradok tiszta… Nagyon drukkolok magamnak, nem szeretnék visszafordulni! Egész vadkacsa csapatot verek föl, gyorsan le is ereszkednek az ártér legközelebbi fatörzsei közé. Az úton furcsa nyomok kavalkádja: csigák, giliszták, gyíkok, madarak hagyhatták. Balról, egy telephely rézsűjéről lapos szivattyútömlők lógnak ernyedten, az út mellett egy buzgár bugyborékol. A Duna néhol épp, hogy nem mossa az út szélét. A híg iszap néhol büdös, de a szúnyogok csak néhány helyen támadnak.

Errefelé már két méteres magasságban állt a víz - nem is olyan régen...

Errefelé már két méteres magasságban állt a víz – nem is olyan régen…

Egyszer csak ismét két hídkorlát között gurul el biciklim. Csigalassúsággal – szinte helyben – megfordulok. A lombok közt bejutó napfény kavargó vizet világít meg, ahogy a víz a kis híd alatt éppen a Duna felől áramlik egy ártéri medencébe. A következő szakaszon egy furcsa szerzeten akad meg a szemem: egy megdermedt gyík az, amely a híg iszapban monokróm szoborrá változott. Nem akarok megállni, nem akarok a posványban elakadni. Néha visszanézek – csodálom úttörő-keréknyomomat.

Mintha még mélyebbre kerülnék – a fák törzse már két méteren felül is fakóbarna, a híg iszap pedig több mint négy centiméter. És itt a vég: egy kimosott gyökérzetű fiatal fa szerencsétlen módon dőlt át az úton – undorral lépek a csicsogós sárba. A fa iszapos ágai lebeszélnek a bicikli átemeléséről. „Végpont” felvételeket készítek, és lassan visszaindulok. Találgatom, hogy milyen hosszan hatoltam a „badland-re”. Akkor aszfalton kell, hogy leszáguldjak Budapest felé…

Undorral lépek a mély iszapba

Undorral lépek a mély iszapba

A gyíkot nem találom meg, a felplaccsanó iszap már jobban zavar. A vizes szakaszokon jobban megtekerem a biciklit, hogy minél több iszapot mosson le a víz róla… Burgundiába érve elhaladok egy tűzoltó autó mellett, majd benzinkútjánál megmosom a szandálomat és a lábamat.

 

Vác-Sződliget útlezárás

Ahogy a 2-es főúton kifelé jövök Vácról – miután az iszappal fedett kerékpárúton visszavonulót kellett fújnom Sződliget felé -, és elhagyom ipari telephelyeit, egy leágazásban terelőszalag zárja le jelképesen a 2-es utat. Az „Árvíz” felirat felett zsákutca táblát látok – az út innen lejt. Gurulni kezdek. Egy láthatósági mellényt viselő férfit látok előttem vagy száz méterrel, az út felett pedig terelőszalag rezeg. Egy másik biciklis közeledik onnan – tartok tőle, hogy esetleg visszaküldte, s engem is visszafordít majd. Mikor a közelébe érek, lelassítok, ő pedig odakiált nekem: – Állj meg egy kicsit! Szemből egy tűzoltó autó érkezik, a férfi eloldozza a terelőszalagot, int az áthaladó autóban ülőknek. Előregurulok. A katasztrófavédelem feliratot viselő férfi szomorúan rám néz: – Ők mentették ki édesapámat. Beleborult traktorral a vízbe. Kettő órakor halt meg… az édesapám. Kettőkor.

Az árvízjelző kapcsolószekrény

Az árvízjelző kapcsolószekrény

– Ez borzasztó! – hűlök el. Íme, az árvíz névtelen hősei: róluk nem beszél a média…

A megrendült, egészen barnára sült arcú, fiatal férfi leállítja a közeledő kerékpáros hölgyet is. Elmondja neki is a halálhírt. Az nem tud mit mondani. – Persze, menjen csak tovább. – mondja az újabb kérdésre. Elindulunk. El kellett mondania valakinek… Ez is jelzi, hogy az árnak még koránt sincs vége. Kissé arrébb megállok, diktafonra mondom a történéseket, majd észreveszem, hogy az út szélén álló elektromos szekrényre valaki filccel felrajzolta a 2006-os vízállást. Amikor jobban megnézem, ott látom az ideit is: 2013. 06. 09. Több mint húsz centivel van magasabban most – én talán hasig állnék itt a vízben. Viszont a víz már 2-3 méterrel alacsonyabban áll az ártéren. A növényzeten már alig látszik az iszap magassága.

 

Tüzifát hozott, de mindent vitt...

Tüzifát hozott, de mindent vitt…

Sződliget

Gyorsan beérek Sződligetre. Meg sem kísérlem, hogy kijussak a Duna-partra. A településtábla után sokfelé fehér homokzsákokat, elterelő szalagokat, táblákat látok. A centrumban rám – és másra sem – ügyet sem vető rendőrautó áll az út közepén. Az utat finomszemcsés iszap-por fedi. Bármilyen jármű után hatalmas porfelhő kerekedik. A különféle árkokban, csatornákban még áll a víz. Előttem egy Mazda kisteherautó kanyarodik le az útról, platóján frissen gyűjtött uszadékfa. Lehetőség a szerencsétlenségben. A hátulján reklámfelirat: „hajóvezetői tanfolyamok”. Őket nem érte váratlanul… A barokk vízimalom épülete teljesen paraván mögé került: a körülötte kialakított autóbontó telepre hatalmas fák borulnak, a kerítésre nád takarófalat rögzítettek.

A poros úton járőrautó ingázik, a növényzetet legalább méter magasan fedi a barnás por. Legközelebb az árvízveszélyes szakasz után, Felsőgöd első házainál állok meg. Látszik az elterelő-szalag, amint a villanypózna tövébe dobták az innenső végét, a dunai oldalon egy nagy halom felszedett homokzsák emelkedik.

 

Göd-Dunakeszi

Gödön is többször láthatom a kerékpáros-tiltó táblát, de mivel a bicikliút – sok helyen – használhatatlan, nem foglalkozom vele. Nagy lendülettel hajtok át a nagy fáktól árnyas gödi szakaszon, majd kiszáradt szájjal a Göd-vége táblánál állok meg. Itt épp lehagy egy bicajos öltözékű srác. Utánaeredek. Egyrészt, hogy tájékozódjak, másrészt, hogy megtudjam: honnan veszi a bátorságot, hogy a főúton biciklizzen – mint én. Dunakeszin érem utol. Készségesen elmondja, hogyan jutok a Megyeri-hídra: csak tovább, így illegálisan, át két körforgalmon, aztán a több kilométer múlva majd szembeköszön egy kerékpárút – a túloldalon. Meg is fogadom a tanácsát, közben nézem a sok fagylaltot nyalogató embert…

Dunakeszi látképe az ártértől

Dunakeszi látképe az ártértől

Dunakeszi után jókora elárasztott területet bámulok meg – visszanézve felette emelkednek a város házai. Nem vagyok túl magabiztos, az aszfalt mellett tekerek. Végezetül – miért ne? – feltűnik egy – kétségkívül a forgalmat ellenőrző – rendőrautó a túloldalon. Nem állhatok meg, lazán tekerek a porban, a kavicsosban. Nem jön utánam. Sikerült! Ellenben szépen megjelenik a kerékpárút, és a hídon vagyok. Láthatom, hogy a 2-es úttól egy kis szárazföldi csík kivételével a túlpartig a víz az úr.

 

Megyeri híd-Római-part

A híd túlsó végén hatalmas a forgalom, a biciklis turistáké. Megebédelek – 18 órakor. A magas vízállás miatt a többi kerekezőt követem, akik a közeli víkendövezet házai közé hajtanak. Hosszan sorakoznak a homokzsákok – amott három férfi pakol fel belőlük egy terepjáróra. A Kis-Sing-patakot a tetőzéskor földdel gátolták el a visszaduzzadás miatt. Ismerős fakó barna rézsűjén itt is megjelent az első pecás. Bár jártam már erre, nem ismerem meg a helyet…

Ahogy a Kis-Sing sietne beléje...

Ahogy a Kis-Sing sietne beléje…

Egyszer csak a békásmegyeri kies gáton találom magam. Épp legurulnék a Római-partra, amikor jobbra lent egy kiülős sörözőt pillantok meg. Óvatosan közelítek, mert egy nagy pocsolya miatt rendőr kocsi mellett kell elhaladnom.

– Meghúzták a kocsimat! – mondja a fiatalember, aki a fagylaltot és a sört is méri bent. – Álló kocsi, az utcán táncolni lehetne, és mégis meghúzza az elejét. Egy nő! – nyomja meg a végét, de türtőzteti magát. Majdnem elájulok a szomjúságtól, előttem a tinik meg azt válogatják, milyen üdítőt locsoljanak magukba a fagyi után. – Lám, milyen türelmes az ifjúság, a sportteljesítményt viszont el kell ismerni! – nyújtja nekem a sört soron kívül. Hű, de jól esik!

Mire továbbállok, még mindig firkálják a papírokat az autóknál. A Római-part viszont „hermetikusan” el van zárva a közönségtől. Útlezárások, egyenruhások, kutyasétáltatók, fagyiegyensúlyozók… Lassan, cikk-cakkban morzsolom fel ezt a szakaszt. Az utóbbi idők kormányzati intézkedéseivel ellentétben egy várva-várt utcanévtábla-cserét láthatok itt: Ságvári Endre vs. Sinkovits Imre.

Életkép az Északi vasúti összekötő hídnál

Életkép az Északi vasúti összekötő hídnál

Jókora halmokban állnak a felszedett homokzsákok az Aranyhegyi-patakhoz közeledve. Innen már nem kanyarodom vissza a parton a Római felé nézelődni, de az Északi vasúti összekötő híd mellett az eddigi legnagyobb kiszolgált homokzsák-halom áll.

 

Budapest rakpartok

A Szigetre sem lehet még behajtani, de legalább teljes hosszában szabadok az alsó rakpartok, ahol gyorsan, szinte akadályok nélkül – az aszfaltot vízsugárral takarító utcaseprő kocsikat kijátszva – lehet száguldani. A korlátokra akadt fatörzsek közül kiválasztom a legfestőibbet – erre az évre.

Párbeszéd - a tetőzés után

Párbeszéd – a tetőzés után

A lemenő nap fényében egy nagyobb sétahajó küzd a szembe-árral a Lánchíd alatt. Úgy látszik, már-már beleakad a „teteje” a hídszerkezetbe a legmagasabb része alatt. Két fiatal ugrál a magas fedélzeten. Mikor a Lánchíd alá érnek, felugorva belekapaszkodnak egy pillanatra az acélba …

 Harsáczki György