A magyar nyelv gazdagsága

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Gyimóthy Gábor

Gyimóthy Gábor

  Egyik olaszóra során, Ím a kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok, sok rag van, S hogy némelyik mit takar, És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak itt: Ember, állat hogy halad? Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár, Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogy ha rohan, Nem üget, de csörtet – és Bár alakra majdnem olyan Miért más a törtetés? Mondtam volna még azt is hát, Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezőn átvág, De tán vágtat valahol. Aki tipeg, miért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, – Minthogy nem csak sánta biceg, S hebegés nem rebegés! Mit tesz a ló, ha poroszkál, Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, Avagy akár bóklászik. Lábát szedi, aki kitér, A riadt őz elszökell. Nem ront be az, aki betér. . . Más nyelven, hogy mondjam el? Jó lett volna szemléltetni, Botladozó, mint halad, Avagy milyen őgyelegni? Egy szó – egy kép – egy zamat! Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? S aki kullog, hol marad? Bandukoló miért nem baktat? És ha motyog, mit kotyog, Aki koslat, avagy kaptat, Avagy császkál és totyog? Nem csak árnyék, aki suhan, S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, S nem csak a kocsi kocog. Aki cselleng, nem csatangol, Ki „beslisszol” elinal, Nem „battyog” az, ki bitangol, Ha mégis: a mese csal! Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul? Másik, erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, Hogy mondjam ezt németül? Egy csavargó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, S többé már nem zavarog. Ám egy másik itt tekereg, – Elárulja kósza nesz – Itt kóvályog, itt ténfereg. . . Franciául, hogy van ez? S hogy a tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjam ezt angolul? Aki surran, miért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet. . .! Firenze 1984. X. 12. Akinek van kedve, megszámolhatja, hány szinonímája van a „menni” igének!   Gyimóthy Gábor 1956 óta Svájcban él, költő, műfordító, természettudós és ipari formatervező. Több nyelven beszél – németül, angolul, olaszul, franciául, de jó ismerője a latin, a spanyol és az orosz nyelveknek is. A közkedvelt Max und Moritz gyermekkönyv magyar fordítója. Ápolja, gondozza a magyar nyelvet úgy verseiben, szójáték-gyűjteményeiben, mint „nyelvőrző hadjáratai” során, amikor iskolákat látogatva tanítja a helyes magyar beszédet. Íme Gyimóthy Gábor ars poeticája: „Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Lehet, hogy régimódi elképzeléseim vannak afelől, milyen is legyen egy vers, de én valahogy mindig úgy gondolkoztam, hogy rímelnie kell, üteme legyen, sőt még az sem árt, ha mondanivalója is van”. A magyar nyelv különlegességét  Nyelvlecke című költeményében fejezi ki  legtalálóbban, amiben a megy szó jelentését annak 75 rokon értelmű megfelelőjével mutatja be. Nyelvünk egyedülálló és örök: az angolok már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül írt műveit, amelyek nyelvezetét “óangolnak” nevezik. Viszont mi magyarok a mai napig megértjük a 13. században latinból fordított legkorábbi nyelvemlékünket, az Ómagyar Mária Siralom verset.

(forrás: internet)

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük