Petőfi, a nagy „csavargó”

Bizony viccelődtünk már azon, hogy ha – mondjuk – Mátyás király valóban járt volna mindenhol, ahol Mátyás-forrás, Mátyás király fája, vagy bármilyen hely, objektum van, amit az ő egykori, személyes megjelenéséhez kapcsolnak, hát egész uralkodása alatt csak úton lett volna. Ki tudja? Több hely akár egy monda segítségével is kaphatta Nagy Királyunk nevét. De nézzük a Petőfi Sándorról, lánglelkű költőnkről megemlékező töméntelen emléktáblát, emléket. Meg kell kapaszkodnunk: Petőfi, ez a törékeny, vékonydongájú költő rövidke, 26 éves életútja alatt, az 1800-as évek közlekedési lehetőségei és mostoha útviszonyai mellett bizony igen alaposan bejárta jókora országunkat! Kiskőröst, Segesvárt, Pestet sokan fel tudnák sorolni. De nézzük a többi helyszínt!

A kiskunsági rónaságon

Alexander Petrovics – mert akkoriban még latinul vezették az anyakönyveket és vezetékneve is még az édasapjától való volt – 1822 Szilveszter éjszakáján született, és oly gyengécske volt, hogy „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Nevét ő maga változtatta magyarosabbá – Petőfire. Mivel már egy éves korában Kiskunfélegyházára költöztek, Petőfi inkább azt tekintette szülővárosának, ahogy Szülőföldemen című költeményében is megírta.

Emléktábla Kiskunfélegyházán, ahol "gyermekéveit élte"

Emléktábla Kiskunfélegyházán, ahol “gyermekéveit élte”

Amikor Kiskunfélegyházán jártam, természetesen nem döbbentett meg, hogy a templom mögötti utcában Petőfi-emléktáblát találtam. De az már érdekes volt, hogy „Itt élte gyermekéveit…”. Ennyire nem ismerjük, hogy tisztában lennénk ezen részletekkel. Édesapja ügyes vállalkozó volt, így gondot tudott fordítani Sándor taníttatására. Kilenc iskolában tanult – nem csak járt… Eleinte „az alföldi szép nagy rónaságon”, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson szívta magába a tudást, meglehetősen jó eredményekkel. Szeretettel emlékezett vissza a sárszentlőrinci algimnáziumra, ahol 1831–33 között gyarapította tudását, aztán két évig Pesten tanult – főleg német diákok között. Itt gyengébb eredményei voltak, de ő írt, rajzolt legszebben és magyar nyelvből is remekelt. 1835–38 között Aszódon tanult, ahol beleszeretett egy Emilia kisasszonyba (ez versekre ösztökélte), és a színészetbe…

 

A líceumból, statisztának, katonának…

Petőfi engem 2001-ben lepett meg elsőként, amikor Selmecbányán az Óvár falainak tövében, hátizsákom alatt izzadva észrevettem emléktábláját egy kopott épület falán: „Petőfi Sándor a Lyceum növendéke és a Magyar Társaság tagja volt 1838–39 évben.” Balszerencséjére nem sok időt tölthetett itt, mint első éves rétor (szónoklatot tanult). Egyik tanára megbuktatta félévkor, s erre hivatkozva édesapja nem támogatta tovább tanulmányait. A valódi ok azonban az 1838-as pesti Nagy árvíz volt, minek folytán a család minden pénzét elveszítette.

Egy békebeli emléktábla az egykori selmecbányai Lyceum falán

Egy békebeli emléktábla az egykori selmecbányai Lyceum falán

Ettől kezdve Petőfi magára volt utalva, de vágyai után mehetett. Pesten kötött ki a Nemzeti Színházban, de apja érte jött és hazavitte. Innen édesanyja küldte rokonaihoz, hogy segítségükkel Sopronban tanulhasson tovább, de Petőfi következő szerelembe bonyolódása zátonyra futtatta a tervet. Ekkor – 1839 szeptemberében –, bizony a császár katonájául szegődött Sopronban (micsoda viselkedés!!!), de „kódolva” volt alkalmatlansága. Első bevetésén, Horvátország felé ideglázat, majd tífuszt kapott – gyorsan le is szerelték, de legalább eljutott Grazba és Zágrábba…

 

Csüggedten a színészet nyomában

Egy kicsit vándorszínészkedett, majd ismét sikerült tovább képeznie magát Pápán 1841-42-ben. Nehezen élt, de jól tanult (csak azt, amihez kedvet érzett), és verseivel elkezdődtek sikerei. Színészet-szerelme Székesfehérvárra, Kecskemétre vitte, majd mikor itt villámgyorsan tönkrement a színtársulat, Pesten, Pozsonyban és Debrecenben kajtatott színészi állás után. Érdekes tudni, hogy eközben nem csak hogy francia nyelvtudását csiszolta tökéletessé, de nehéz megélhetését ismertebbé válása után barátok, szimpatizánsok segítették fordítói és egyéb munkákkal, amiket elképesztő teljesítménnyel végzett el!

Petőfi neve még Petrovicsként a pápai Ókollégium nyilvántartásában (Pápai Református Gyűjtemény)

Petőfi neve még Petrovicsként a pápai Ókollégium nyilvántartásában (Pápai Református Gyűjtemény)

Utolsó reményeként 1844 telén, a megáradt Tiszát megkerülve Vörösmartyhoz „Magyarország egyik legnagyobb emberéhez” indult verseivel, hogy kiadót találjon. Borús hangulatát miskolci verse idézi:

„Akármerre megyek

Mindegy nekem

Mindenütt szomorú

Az életem”

 

Andornakon (ma Andornaktályán), Eger mellett a borra gondolva már jobb kedve lett:

„Hol jó bort érzek, betérek;

Ne térnék hát Egerbe?

Ha ezt a város elkerülném,

Az Isten is megverne”

Be is tért, meg is jött a kedve, az egri kispapok vendéglátásának a Foglár utcában látható a táblája. És Pesten is kedvező fogadtatásra talált, csakhamar segéd-szerkesztői állása lett és sorsa jobbra fordult. Több népi témájú költeménye született ekkor, közülük kétség kívül a legkedvesebb, legemlékezetesebb a János vitéz, melyet hat nap, hat éjszaka alatt írt. Ezidőtájt a mai pesti Astoriánál álló házban élt, amiről emléktábla emlékezik meg, jó öt méter magasságban.

Emléktábla a pesti Astoria Szállón, a második emelet magasságában. Az itt állt házban írta a János vitézt...

Emléktábla a pesti Astoria Szállón, a második emelet magasságában. Az itt állt házban írta a János vitézt…

 

Másfélmillió felvidéki strófa

1845 április 1-jén három hónapos magát és írótársait népszerűsítő „túrára” indult a Felvidékre. Most bizony gyorsszekéren! Útja azért érdekes, mivel egyes helyeken kifejezetten turistaként fordult meg, bár ünnepelt költőként érkezett a vidékre. „Úti jegyzetek” írásai rendkívül érdekesek.

A salgó-medvesi szép táj pont Petőfit ne ihlette volna költeményre? 1845 nyarán ő még egyben járta Salgó és Somoskő várát Várgede várával, Ajnácskővel, a Medvessel. „Salgó s Gedővár közt emelkedék Hajnácskő, szinte sziklaormi vár.” Salgó című véres-romantikus lovagtörténete a mai forgatókönyvírókat is elsápasztaná… Vecseklőn aludt meg a költő, majd a Medvesen keresztül érkezett a Somoskői várhoz, mely őt is elkápráztatta: „Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy hegyen fekszik …  de bámultam építését, melly gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hasonnevű falu házai, amellynek lakói csaknem idyllikus életet élnek még.” A vár alatt emelt Petőfi kunyhó kedves emlékhelye a költő itt jártának.

"Ez a rom ihlette őt Salgó művének megírására" - tábla Salgó vár bazaltoszlopain (1992)

“Ez a rom ihlette őt Salgó művének megírására” – tábla Salgó vár bazaltoszlopain (1992)

A hívogató Salgó várhoz vezetőt fogadtak, amire valóban szükség volt: „A hegy teteje óriási gránitszikla s efölött állott a vár, mellynek most már kevés maradványa van. A legmagasb fal mintegy két öles. Talán nem volt Magyarországban vár, melly olly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon tul barangolt.”

 

Barátok, Rudi, Baradla…

Feltételezett útvonalukat ma Petőfi útnak nevezik, félúton a Petőfi-forrás található, a költő várlátogatásának pedig a bazaltoszlopokra erősített emléktábla állít emléket (1845. június 11.) – én eleinte nem tudtam elképzelni, hogy híres költőnk hogyan került ide…

Petőfi Várgedére többször és szívesen ment. A ma pusztuló kis településnek híres fürdője, kúriái, társasági élete volt. „Pompás napokat töltöttem Várgedén. Említésre méltó Kubinyi Rudi könyvtára, mely magába foglalja az angol, francia, német, olasz s spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat.” Kubinyi Rudolf középnemes Okos Rudiként volt emlegetve a vármegyében, és a szomszédban élő poéta-földesúr, Adorján Boldizsárral együtt igyekeztek Petőfi kedvére tenni. Petőfi a Rozsnyón töltött három napjának egyikén, 1845. május 28-án felkereste a Baradla-barlangot. (A barlangbejárat feletti emléktábla szerint másnap innen utazott Rimaszombatra.) Petőfiék vezetőt kértek a bejárathoz fáklyákkal, s bementek. A költőt lenyűgözte a barlang, meg is lódította az elméjét: „Oh, ti szűkkeblü emberek, kik mindenben örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt!”

Emléktábla a Baradla-barlang bejáratában. Petőfit elkápráztatta a természet "szabálytalanságának remeke"

Emléktábla a Baradla-barlang bejáratában. Petőfit elkápráztatta a természet “szabálytalanságának remeke”

De hiúsága sem hagyta nyugton: „Ezt a fiatal embert (a helyi rektort) meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet. – Tán el sem lehet olvasni? – kérdezém csak azért, hogy oda nézzen és bámuljon. – Oh igen, felelt ő, el lehet: Petőfi…” A rektor nem lepődött meg – a költő bosszúságára.

 

Nem ecsetelem Petőfi napjait, a pesti március 15-i forradalmi eseményeket és a Szabadságharc hadjáratai alatt megtett kilométereket, mert ezekről sokat hallhattunk, olvashattunk. A Nemzeti Múzeum lépcsőit, a Pilvax kávéházat és a Landerer-nyomda nevét illik tudni, de nekünk, turistáknak nem árt, ha lánglelkű költőnk „turistáskodásait” is ismerjük egy kicsit.

Harsáczki György

Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.