A nagy ágyúöntő, a nagy mesemondó, és a nagymedence

Kisbacon töviről-hegyire – a Csillagösvénnyel

 

Mackó bácsi feredőjében, a gübbenőben...

Mackó bácsi feredőjében, a gübbenőben…

– A Bodvaj Egyesület két tagja lesz a kalauzunk – mondta a mikrofonba idegenvezetőnk, Bálinth Zoli Kisbacon közelében járva – Vezetőjük, Benedek Márta, aki Benedek Elek leszármazottja, és egy társa. Kora délután volt már, a busz többi utasával együtt nagyon vártuk már, hogy közelről láthassunk valamit ebből a barátságos vidékből. Kőrispatakból indultunk késő délután, s nem tudtuk, meddig utazunk.

 

Merre van Erdővidék?

A jól hangzó Erdővidék helye nem közismert. Ez is egy „szék”, mégpedig Bardóc-Miklósvárszék, amely eggyel nyugatabbra található a dél-erdélyi Háromszéktől. Ezek nem megyék, hanem a középkor során kialakult, a vármegyékhez hasonlatos közigazgatási egységek, amelyek 1872-ig voltak érvényben.

Bár egyes helyeken a „csupasz” legelők a jellemzőek, többnyire azonban erdők borítják a hepehupás tájat, de a völgyekben megbúvó falvak templomainak fehér tornya, és házaik piros cserepeinek harmóniája is az Erdővidék arculatának szerves része.

 

Kisbacon elsősorban híres szülöttjéről, Benedek Elekről nevezetes, de bennünket először az errefelé gyakran előforduló borvízforrások csoportjához irányítottak, amelyet 2013-ban építettek ki a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka-program keretében – amolyan erdővidéki módra: fából, természetes módon, komolyabb betonozás és aszfalt nélkül. Márta és kolléganője felszállva a buszra bemutatta a 2003-ban, helyi „bibliaórás ifikből” alakult ifjúsági egyesületet, az 500(!) lelket számláló Kisbacont, s ezalatt – a falun át – meg is érkeztünk a Kisbacon határában fekvő meseparkba.

 

Pallókon igyekeztünk a nagymedencéhez

Pallókon igyekeztünk a nagymedencéhez

Borvíz után gübbenő

Ennek állomásait a Bodvaj Egyesület tábláit követve vettük sorra. Ha lóval jöttünk volna, még a kötőféknek is lett volna helye: a lőkötő oszlopánál… Elsőként a falu borvizének pavilonjához sétáltunk – egy kis fedett fahídon át -, amelyet az erre jellegzetes kalcium-magnézium-nátrium-hidrogénkarbonátos forrásvizek egyike fölé építettek. A víz a forrást lefedő „fahordó” oldalából csorgott acélcsövön. Ásványi anyag-tartalma bizonyítékaképpen a túlfolyó árok alját narancs színű kéreg vonta be.

Az első „feredőhöz” (fürdő) vezető rövid ösvényt egy tündérmesét elbeszélő táblasor kísérte. Mackó bácsi feredőjének – vagy ahogy a helyiek nevezik, a gübbenő – teteje kékes-szürkés vízzel teli kis medencére vetett árnyékot, amelynek gondosan megmunkált kideszkázott szélére már többen leültek és belelógatták a lábukat a fel-felbuggyanó buborékok közé. Nosza, én sem voltam rest, de hamar kiderült, hogy a lábfürdőzők arckifejezése nem volt egészen őszinte: a víz olyan hideg volt, hogy fél perc után mindenki kiemelte a lábát… Nem is értem, mitől lehet ilyen hideg itt, egy középhegységben?

 

Közkedvelt, mert ez a strand!

Tudni kell azonban, hogy a víz – fürdőkúraszerűen alkalmazva – jó a visszérbántalmakra. A víz hűvössége ellenére nem akaródzott továbbmennünk – a környezet friss zöldje és a boglárka sárga mezői „delejezték” a társaságot. A terület mocsaras mivoltáról gyorsan meg is győződött valaki: azonnal térdig merült a fekete fertőbe. (Alig 20 méterrel arrébb külön iszapfürdő „áll a vendégek rendelkezésére.”) A közeli Nagymedencét pallókon közelítettük meg a mocsár felett, amely szintén gondosan ki van deszkázva, és a feredőből kapja vizét. A kisbaconi gyerekek már kivárják, hogy egy kicsit melegedjen, és aztán jön az ugrálás – mint ottlétünkkor is! Suli után, fél kettőkor már itt hancúroztak.

A cseréptetős, falak nélküli csinos pavilon alkalmas az átöltözésre, akad egy asztal is, és véd a nap és az eső ellen. A feredő igen népszerű, leginkább azon egyszerű okból, hogy a jóval nagyobb Baróton még most sem készült el a strand – ez a környék egyetlen szabad fürdője. Építői között meg kell említeni a magyarországi Ars Topia Alapítvány építészeit és hallgatóit, akik önkéntes munkával álltak a helyi erők mellé.

 

A kohó tetején

A kohó tetején

Szabadságharcos-ipari műemlék

Ekkor a „bodvajiak” névadójukhoz vezényelték buszunkat, mivel Bodvaj eredetileg annak az egykori kis ipartelepülésnek a neve, amelynek – bár korábban is kohászkodtak itt – írásos emlékei 1831-ig nyúlnak vissza, amikor Zakariás Antal örmény iparos megindította a helyi vasércre települt vaskohóját. Bodvaj kifejezetetten nevezetes hely, mivel 1848-49-es szabadságharc idején itt öntötte első ágyúit Gábor Áron a háromszéki önvédelmi harchoz. Amit itt elsőként említenek, az a felújított kohó, amely formáiban a bükki, Garadna-parti „Őskohóra” emlékeztet, csak kisebb. Fénykorában, 1875-ben 21 lakóházban százan éltek itt, s Zakariás Antal már 1853-ban kőkápolnát emelt a munkásoknak. 1905-ig volt élet a telepen, aztán az 1950-es években üzemeltették egy rövid ideig, s utána végleg bezárt: a az erdő lassan visszaveszi a házak helyét és a temetőt…

Bodvaj a neve ma az egész Fenyves-völgynek, ahol számos bővizű borvíz forrás ered (Rezes-, Veres János-, Rossz-, Fingós-, stb. borvizek), és medve, hiúz, illetve farkas is előfordulhat – az információs tábla szerint. A helyiek körében kedvelt táborozóhely, és a faluhoz közelebb szívesen építenek kis nyaralókat.

Majd 10 kilométer buszút után kiszálltunk a kohónál, pedig a Fenyves völgye alig lett egy kicsit szélesebb. A tűz 1954-ben húnyt ki a kohóban, s lett szinte egészen rom a nyers kőépítmény, de a erdővidéki ipar- és szabadságharcos emlékek óvói először 1971-ben, majd 2006-ban is helyreállították. Mi a tetejére is felléphettünk, mert – gondolom a mászókat leszerelve – eleve rámpát szereltek a tetejére – a hegyoldalból. Ma míves, négynyelvű tábla nevezi meg a helyi ipartörténeti emléket és Gábor Áron tettét. „… ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának” – így szólt ő, mielőtt Bodvajra ment volna. Így hát ez a környék legfőbb szabadságharcos emlékhelye, amit az olvasztómű szájába helyezet sok nemzetiszínű koszorú bizonyított.

 

A mai emlékházat Benedek Elek élete derekán magának és családjának építtette

A mai emlékházat Benedek Elek élete derekán magának és családjának építtette

Ahol küzdött a cimborákért…

De nem véletlenül híres az erdélyi vendégszeretet és vendéglátás, mert a kohó szomszédságában apró tűz füstje szállt fel, s a mögötte álló, esővédős asztalokat, padokat „beépített” egyesületi tagok rakták meg harapnivalóval, a hecsedlit a padlizsánkrémet, és a szalonnát sem kihagyva! Aki az utóbbit sütve akarta, az nyársra tűzhette. Az erdei falatozás jó hangulatban, s a legjobb időben történt…

 

Kisbacon elsősorban híres szülöttjéről, Benedek Elekről, Elek apóról nevezetes, aki íróként, újságíróként és országgyűlési képviselőként is mindig szem előtt tartotta a magyar irodalom, és a magyar ifjúsági irodalom ügyét. Trianont követően szülőföldjére költözött vissza és utolsó nyolc évében – többek között – a Cimbora című gyermekújság felmaradásáért küzdött a román nacionalizmus folytogatásában.

Andrea tartott velünk, s vezetett bennünket a kisbaconi iskola elé, ahol 2009 óta egy bronz Elek apó ül egy kicsi parkban – háttal a Barót-pataknak. Ugyan le lehet ülni mellé fényképezkedni, de szerintem nem stílusos viselkedés… Használhattuk az iskola mellékhelyiségeit, s közben a kisbaconi gyerekek hevesen rúgták a bőrlabdát az apró udvaron. Még van gyerek és iskola…

Benedek Elek emlékháza, amelyet ő építtetett 1896-ban, a múlt századvégi udvarházak mintájára épült. Homlokzatán a Mari felirat a feleségének szól. Emlékházzá 1969. május 25-én avatták, de ehhez előtte számtalanszor kértek hiába engedélyt Ceausescu kommunista pártvezérnél. De akkor megmozdult egész Erdély – ötezren jelentek meg, s ezek között a magyar értelmiség színe-java. 1945 óta nem volt ilyen alkalom…

 

Elek apó emlékháza valóságos zarándokhely

Elek apó emlékháza valóságos zarándokhely

Ismerős mesekönyvek

A ház belseje otthonos, barátságos, mint amit egy nagy családnak építettek, a dolgozószoba pedig, amelynek asztalánál Elek apó az utolsó szavakat vetette papírra: ünnepélyes… Nekem  praktikus volt, ahogy Réka néni, Benedek-leszármazott leültetett mindenkit, és elmesélte az erdélyi nagy mesemondó életét. Másképp nem is jegyeztük volna meg jobban, de az nem lett számomra világos, hogy minek tekinthetjük őt? Mesegyűjtőnek?

A polcokon a második generációs mesekönyvek közül – milyen érdekes – több ismerős volt. A falakon régi fotók, festmények, rajzok, üdvözlő feliratos szőttesek díszlettek, szerte könyvespolcok álltak, nemzetiszínű szalagok villantak, és fent… egy fantasztikus szecessziós lámpa függött.

 

A malom „gépházában”

A malom „gépházában”

A malom gépháza és a királyi britek

Már 3-4 látnivalót is kipipálhattunk aznapra képzeletbeli jegyzetfüzetünkben, de egy működő vízimalom ma már kihagyhatatlan! A Barót-patak hídjánál jobbra fordultunk, s már „fordítottam” is, mi a mellettünk futó mély árok: ez a malomárok, mivel közvetlenül a folyóvízre nem építettek vízimalmot, mert az első áradás összetörte volna a lapátjait. Egy alacsony faépület oldalánál álltunk meg, de Bálinth Zoltán idegenvezetőnk útmutatása mellett láthattuk, hogy a vízikerék fapallók alatt várja a bádoglapátjaira érkező vizet. Most nem forgott – ráadásul a molnárt is elő kellett keresni. Zoli nem volt rest, s csak néhány percet álldogáltunk a gyönyörű virágos kerttel ékített udvaron – percek múlva a nyitott ajtóban tolongtunk. Molnárunk igen halk szavú ember volt, de készségesen mutogatta a szerkezeteket, s fűzte hozzá feladatukat. Zoli volt az ő szócsöve.

A terményőrléshez aztán megindította a kereket is – egy kis csapólemezzel a kerékre vezette az árok vizét, s amit még én sem tapasztalhattam: a „bátrakat” levezette a „gépházba” a forgó kerekek és szíjjak közé, amelyeket miket mind-mind a vízikerék hozott mozgásba.

Mire kimásztam a „veremből” a vendégkönyves asztalkánál két nagy, bekeretezett fotót nézegettek utastársaim. A fotókon nem mások, mint a brit Királyi család tagjai szerepeltek a malmot kezelő család tagjaival. Erdővidéken köztudott, hogy Károly hercegnek már több háza van a közeli Zalánpatakon, és rendszeresen „jár” Erdélybe kikapcsolódni. Magyar őse is van, mivel II. Erzsébet ükanyja, Rhédey Klaudia Maros megyében született.

A fotókon nem mások, mint a brit Királyi család tagjai szerepeltek...

A fotókon nem mások, mint a brit királyi család tagjai szerepeltek…

Éppen kifújtuk volna magunkat, amikor jelezték, hogy egy fiatalasszony mos a patakban. Ilyenkor az ember már nem tud szelektálni – fut, hogy ismét újat lásson. Nagyon „felpörögtünk”, így a tájház meglátogatása után, már egy lendülettel kimentünk a temetőbe is, ahol Benedek Elek és vele egy napon elhunyt feleségének sírját – no meg Elek apó szüleiét is – megkerestük. A temetődombról már láttuk Nagybacon templomtornyát a szomszéd völgyben – szállásunkhoz már gyalog is átmehettünk volna…

Harsáczki György

Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.