Ilyen volt a hegyen mandulavirágzáskor…

Egy bakancsos volt talpon a vidéken…

 

DSC_0655Idejében kaptam meghívást az V. Akali Bor Napjára, amely egy egész hétvégét jelentett: péntek este egy kis szakmai találkozót, szombaton és vasárnap pedig présházak látogatását, borok kóstolását és – nekem nem utolsó sorban – a szép táj és présházak, pincék megörökítését…

A táj és – kiemelten – a bor népszerűsítésére megszervezett rendezvényt Balatonakali Önkormányzata és az Akali Borút Egyesület hirdette meg – ötödik alkalommal. A mandula pénteken mint élelmiszer alapanyag, a következő két napon pedig mint szirmok, bibe, porzó volt jelen…

 

 

Az egyetlen lehetséges jármű, amely emberi időben vasárnap reggel a Fenye- és Les-hegyek alá vitt, a hévízi busz volt. Az akali FÉK Étterembe mindenképen be kellett mennem kávézni, de már bort is kóstolhattam volna! Ugyanis ők is társultak a körül-belül 10 pincéhez- pincészethez, akik fogadják a borturistákat. A barátságosan berendezett étteremben már találkoztam is Meszlényi présház tulajdonosaival, akik meg is súgták, hogy déltájban feléjük ebédre van kilátás… Szétnéztem Akali régi központjában, s erre a kis sétára – a hófehér templomok, és népi lakóházak miatt – ajánlok mindenkinek. …még reggelizni is. A Barátcsuha borház udvarát számos régi tárgy – kerékpár, szőlőprés, kocsikerekek, rozsdás eke – tette érdekesebbé, vonzóbbá. Nagy Imre pincészetéből rendkívül ízletes rozét ihattam, ami megindította a jóízű beszélgetést.

 

 

 

Sajnos az idő kissé borongós volt, az előző évek tapasztalatai szerint sem volt várható túl sok vendég – így vágtam neki a térképvázlattal a Fenye-hegynek, amely meglehetősen kihalt volt. A mandula virágzott becsülettel, ám az első pince nem akart előkerülni (térképvázlat kicsit elnagyolt volt…), de látnivaló mindig akadt… Végül megszólítottam egy férfit, aki a Mlinkó pincéhez irányított. Ők egyébként Dörgicsén működnek teljes mellszélességgel és sokfelé szállítanak az országban palackos-, éttermeknek pedig nagyobb kiszerelésben. Itt nagyon élveztem a „boros” beszélgetést, s közben 6 féle bort hasonlíthattam össze. A olaszrizling „jutott tovább”! Meghoztam a társaságot: utánam jöttek is Mlinkóék barátai.

Pribékék zárva voltak ma, de itt egy kutyus csapódott mellém, és mint afféle kalauz. Ennek ellenére nem találtuk meg a Fülei pincét sem, bár kétszer is elmehettünk mellette, de sem táblát, sem mozgást nem láttunk arrafelé. Már messziről láttam a csodálatos Meszlényi présházat – az ígéret földjét -, amelynek tőszomszédságából tűz füstje szállt. Nna, majd a Fülei után! – gondoltam, de eredménytelenül köszöntöttem a présház tulajdonosait: Meszlényi Lászlót és kedves feleségét. Hagytam magam lebeszélni az ebéd előtti újabb pincelátogatásról és beinvitáltak a műemlék épületbe. Láthattam a szabadkéményes tűzhely helyét, s felnézve az eget, az egyik öreg deszkába faragott malom játék rovásait, amivel az ácsok múlathatták az időt építkezés közben, valamint az eredeti rozettával díszített szobát, fali tékával, és az 1822-ben ide faragott sarokpaddal. Természetesen ide is megérkezett a „társaság” – húsos süti került az asztalra, bor a poharakba, és a nap is kisütött. A bor Barátcsuha nedű volt, mert Meszlényiéknek nincs szőlőjük, ők a hangulatot hozzák. Amikor a TV is befutott, az ebéd is elkészült – székely káposzta került a faasztalra, tejföllel, kenyérrel. Szinte mindenki ismert mindenkit, hiszen kellett egy kis tuning helyiekből a kamera elé. Hiába: vasárnap volt! Nagy élmény volt abban a pezsgésben részt venni!

A házigazda útmutatását követve több műemlék-, vagy különösen szép présházat kerestem meg – Balatonudvari irányában. Többek között Ilyés Gyuláét, amely ugyan nem „kipolírozva”, de jó állapotban néz a Balatonra. Ebben a környezetben még a tiszta „sufni-pince” is szép volt! A földúton kanyarogva olvastam egy póznán, hogy egy présház-galéria is megbúvik arrafelé… Az 1785-ös évszámot viselő Müller pincészetre – pontosabban annak csodaszép présházára – az ebédről ismerős akaliak feltűnése miatt akadtam. Kicsit kényelmetlen szituáció állt elő, mivel egyedül voltam idegen, bortúra-résztvevő, míg a többiek barátként érkeztek Müllerékhez. Miután az akaliak meg sem szólítottak, a bentiek pedig el voltak foglalva, inkább továbbálltam, mint hogy várjak valamire.

Míg Németh Miklós pincéjéhez elgyalogoltam, csodás zsúpfedeles présházakat láthattam – érdemes nagy sétákat tenni! Az 1821-es pince eredeti homlokzata dísze szőlőfürtöket ábrázol! Sajnos itt sem volt tábla bornap-kitéve, így hát a kitáblázott Skrabski pincéhez gyalogoltam. A takaros, felújított, tetőtérbeépítéses ház apró udvarán nem volt senki, pedig körbe is jártam. Viszont az asztalon hagyott bontott palackos borok és kitett poharak vendéglátókra engedtek következtetni, így leültem és (mit tehettem volna?) kiszolgáltam magam. Nemsokára megjelent Sümegi Gábor, a Skrabski borásza. Kevés volt a vendég, hát ledőlt… – mondta.

Ebben az esetben saját idegenvezetőm volt a személyében, ahol megmutatta a pincét, a palackokat, az acéltartályokat, s jött a kóstolás, a „széltolás”, a jóízű beszélgetés… Ahogy kell, itt is megérkeztek a haverok, s egy kis snapsz után ők is arra a véleményre jutottak, hogy a hanyagul maradék hektoliterekből összeöntött bor volt a legfinomabb… No persze, forgalomba nem hozható.

Elbúcsúztam és Udvari felé vettem az irányt. Ösztönző és iránymutató is volt a délutáni fényekben fürdő két templomtornya. Most már nem akartam kihagyni a híres, szív alakú sírköveket a temetőben, még ha a busz elmegy is… A 200 éves sírkövek nagyon „felvidítottak”, és külön érdekes volt, hogy a rusztikus felületű kövek mellett felfedeztem egy velük nagyjából egykorú, ám lesimított alakút: a református rektortanítóét. (Az egy következő furcsaság, hogy a budai Farkasréti temetőben is láttam egy hasonlót. Csak nem egy balatonudvari-baráté?) A busz elment, de a stoppolás bejött, így lett kerek a nap! Nagyon köszönöm az élményt minden kedves szerevezőnek, borásznak és néhai kőfaragónak!

Harsáczki György

 

Címke , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.