Szigorúan ellenőrzött vonatok…

A Gyermekvasút kávéillatú hátországa

Popej - először

Popey – először

 

A március 15. nálam már összefonódott a Gyermekvasút élményével, amely a háromszor teljesített „Gyermekvasút nyomában” nevű teljesítménytúrának köszönhető. Az idén ugyan nem ide készültem (kell a változatosság), ám másodunokahúgom ide készült barátaival, és magukkal hívott. Most a társaságon lesz a hangsúly – gondoltam –, nem bánom, ha ismert terepen sétálok… Valóban a társaságra „esett” a hangsúly, mert a túrára nem (hihi)! Mivel nem is kívántak 21 kilométert teljesíteni, nem neveztünk, és a Normafáig meg sem álltunk – busszal. Itt azért meg kell említenem azokat a belső információkat, amelyekkel a körlevelezésben találkoztam: „Oscar majd búcsút vesz a vasúttól, érintünk minden ismerőst, meglátogatjuk a Hűvösvölgy GYV Múzeumot…”

 

Fifikás ifik…

Nos, a magyarázat elég gyorsan kikristályosodott amikor, a normafai rétesezés után a legrövidebb úton a Csillebérci állomásra siettünk, ahol nem a színes mázas úttörő zászlófelvonásáról is ismert állomásépület várójába tértünk be, hanem az „állomásfőnökségre”. Az épületen eredetileg három sgraffitó díszítette, de kettőt kerámia-domborműve cseréltek 1954-ben. (Pedig 1948 és 1954 eléggé ugyanaz a politikában…)

A Kapcsolat.

A Kapcsolat.

Az állomás csapatot régi, kedves ismerősként üdvözölte a gyerekvasutasokra felügyelő „felnőtt dolgozó”, és a bő tízfős társaságot beljebb invitálta. Csapatunk egykori gyermekvasutas tagjai, a volt ifivezetők az irányítópulton bemutatták annak a néhány lánynak a jelzők és a váltók kezelését, akiknek ez kimaradt az életéből. Én csak értetlenül álltam mellettük – a gombok, lámpák nekem semmit sem mondtak… Az állomáson két fiú és egy lány (láthatóan általános iskolások) teljesített szolgálatot – „teljes díszben”, kokárdával, kitüntetésekkel, egymást kerülgetve telefonáltak és kapták fel időnként az ősi tervezésű telefonkagylót, valamint bőszen naplóztak. Még bevonulásunkkor jól összezavartuk őket, de ekkor egyikük kifutott és fogadta az egyik Mk45-ös dízelmozdony vontatta szerelvényt, amelynek vezetője, Popey szintén a kedves ismerős-körbe tartozott. A társaság kifutott, és gyorsan megszállták a beálló dízelmozdonyt: elsőként Bogi mászott fel a fülkébe és készültek el róla az első fotók – „beavatás”-szertartás jelleggel. Aztán mindenki, aki csak akart, s végül az éppen kéz alatt lévő „naplózó-forgalmi szolgálattevő” kezébe nyomtuk a fényképezőgépet – még egy feladatot adva neki – hogy bennünket megörökítsen. Kemény dió volt, mivel folyamatosan jöttek keresztbe a turisták. Aztán Popey lassan kigördítette a vicinálist.

 

Integess, amíg bírod karral!

„Összébb, összébb!”

„Összébb, összébb!”

Az állomásfőnök kávéval is megkínált bennünket, de közben bedobta a csalit is, miszerint: – Ki akar felmászni a padlásra? És ez bejött, mert két érett személyiség kivételével mindenki megmászta a létrát, habár fent – a „főnök” szerint – semmi sem volt. Eljött a vasutas sapkás portrék ideje is – természetesen tárcsával, természetesen inkább lányokkal. Újabb szerelvény köszönt be Csillebércre. A jegykezelő srác zakója láthatóan nem az ő mérete volt – ujjai mintha kályhacsőben tűntek volna el…

A lányka többször felpattant, hogy jegyvásárlókat szolgáljon ki, néhány perccel később pedig újabb vonat érkezett az állomásra a Széchenyi-hegyről. Egy kis ideges futkorászás után még éppen elhangzott a „…vágányoknál vigyázzanak”, és begördült az ikervonat.

Ezt követően – bő egy órás „kikapcsolódás” után – lassan elhagytuk az állomást, és a sínek mellett bukdácsoltunk a budakeszi erdő bükkjei felé. (Szembe elhúzott az ABamot 2 motorvonat.) Úgy látom az egykor szép, terebélyes fák sorra mennek tönkre, a sínek mellett letört, hatalmas ágak feküdtek. Ekkor – hát nem igaz!:) – újra feltűnt Popey szerelvénye, és megint integethettünk. Vajon, ki fogja előbb megunni?

 

Így lopjunk magunknak kutyát..!

Gyorsan a Virágvölgy állomásra értünk, ahol ismét egy ismerőst köszönhettek a fiúk, s a kedélyes negyed órában újabb vonat beérkezését rögzíthettem. Pár évvel ezelőtt itt óriási gőzmozdonyt kaptam lencsevégre izmos füstfelhővel, de most alkatrészre várva pihent valahol… Felfelé indultunk a Libegő műútja felé, hogy aztán kényelmesen az Erzsébet kilátóhoz sétáljunk. Közben találkoztunk egy kutyáját elveszítő kutyatulajdonossal, aki leírta nekünk az elveszett kutyust és megadta a telefonszámát – hátha. A sétányon egyszer csak megpillantottunk egy a leírásnak megfelelő kutyát, aminek volt nyakörve is, ám nem volt sehol a gazdája. Nosza, körbe is vettük az állatot, és hívtuk volna az illetőt, ha nem az az egy lány búcsúzott volna el tőlünk, aki felírta a számot. No de elértük őt is, aki elkezdte diktálni a számot, amikor felhangzott a közelből az „Engedjék el a kutyámat!” dühödt kiáltás. Hát elengedtük… elsomfordáltunk…

Tündéri kitérő

A kilátónál már kellemetlen idő fogadott minket, az 1910-ben átadott, neoromán stílusban épített kilátón fürtökben lógtak látogatói… Levágtunk a János-hegy meredekén a műútra, majd az átjáróbarlangot, és a Libegőt is érintve leértünk a látványos Tündér-sziklához. Az idő ekkor már meglehetősen borongós és szeles volt, nem volt jó érzés kiállni a szikla tetejére. Innen egy könnyű sétával értünk ki a Szépjuhásznéhoz, ahol (nahát!) éppen feltűnt Popey , és rohanhattunk integetni – nevetve. A szabadtéri ebédelésnek már lőttek, ezért egy kis sajt-büfézés után elindultunk a legrövidebb úton a Hűvösvölgybe.

 

Tiszteletadás..!

Tiszteletadás..!

A mosoly vonata – és a mosoly múzeuma

Az állomás előtt Oscar egy búcsúfotót akart készíttetni magáról, amelynek eredetije sok évvel ezelőtt készült el. Míg rekonstruálták az egykori mozdulatot, kisétált egy váltókezelő kisvasutas sárga zászlóval, és várta a vonat „kipöfögését”. Aztán egy jó hosszú öt perc múlva kigyúltak a fényszórók és kikígyózott a soron következő Mk45-ös, amelyet a váltós tisztelgéssel engedett el maga előtt.

A többiek ekkor már „bevették” az állomásfőnökséget ahol ismét, a már ismert meleg fogadtatásban részesültünk. A kávé ugyan már elfogyott, így egy kis beszélgetés után megcéloztuk a szomszédban „üzemelő” Gyermekvasút Múzeumot. Itt is volt egy „beépített ember”, a Süti. Míg a teljesítménytúra beérkezői a bélyegzésért álltak sorba, Süti körbevezette barátait az apró múzeumban, amely nemrég „frissült”. Birtokba is vették az egyik friss „Szemed a pályán legyen!” madzagos táblás ügyességi játékot, de nem sokkal később már a fényképező paravánnál alakult ki „harci ricsaj”: sikerének kulcsa a jól kiválasztott régi fotó, és a megfelelő nagyságú kivágat. Végül – az ifik csípős kommentárjaival – megnéztünk majdnem három kisfilmet az Úttörővasút-gyermekvasútról. Az 1998-ason szinte minden szereplő kisvasutasnak fújták a nevét…

 

„Ilyenek voltunk...”

„Ilyenek voltunk…” – a múzeum vitrinéből

Kis Piroska – kicsiben

A kiállítást 1992 előtt csak illusztris vendégek láthatták, mivel az egykori üzemfőnökségi épületben volt látogatható. Sok képi emlék mellett számos tárgyi emlék idézi a kisvasút 66 éves múltját. Régi és ma is használatos kocsik makettjei, valamint az első motorvonat, a Kis Piri óriásmodellje is látható a pályákon átpöfögő vonatokról, szolgálati helyekről, létesítményekről készült számtalan fényképfelvétel mellett. A nagyobb tárgyi emlékek közé az MAEF3 típusú „ősi” pénztárgép, százéves, a rusztikus kéregjegy készítő gép, az állomásközti távbeszélő készülék és az egyenruhák tartoznak.

 

Letszgó!

Legyél Te is gyermekvasutas! – ezt akár én is mondhattam volna, de egy plakáton ezen kívül el is olvashattam, hogyan léphet egy gyerek ebbe az elvarázsolt miliőbe. Először is csak olyan 4., 5. és 6. osztályos lányok és fiúk jelentkezhetnek, akiknek legalább 4-es tanulmányi eredménye van! Ezen kívül már csak ajánlás kell az iskolától, engedély a szülőktől és az egészségügyi alkalmasság igazolása.

A januárban és októberben kezdődő, négyhónapos tanfolyamok oktatásait pénteki és hétvégi napokra igazítják, hogy a gyerekek iskolai elfoglaltságait ne zavarják. Az órák egyaránt folynak tanteremben és a kisvasút pályája vonalán. A tanfolyam végén sikeres vizsgát tevő gyerekek, 15 csoportba kerülnek. Először tanuló szolgálatot látnak el, majd a szolgálati napok alatt megismerkednek a beosztásokkal – a felnőtt dolgozók felügyelete alatt. Ha a gyerekvasutasok 14. életévük betöltése után innen is elballagnak, de két évet még ráhúzhatnak, ha kiváló a teljesítményük. Aki még ezen túl is ragaszkodik az apró vasút világához, az ifivezető tanfolyamra készülhet.

Hogy van-e elég jelentkező? A gyerekek számára 1948 óta – amióta átadták az első szakaszt – változatlanul vonzó a kisvasút. Napjainkban kétszer annyian jelentkeznek gyermekvasutas-oktatásra, mint korábban, s az 1980-as évek óta nem volt ilyen népszerű váltót állítani, tárcsával inteni, mint mostanában…

A Gyermekvasútra keresztelt Úttörővasút ma szinte reneszánszát éli – a legjobb éve 1961-ben volt.

Harsáczki György

A tanfolyamok felől érdeklődni lehet:

Budapest, Hűvösvölgy

Telefon: 06 1 397- 5393

www.gyermekvasut.hu

e-mail: oktatas@gyermekvasut.hu

Címke , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.