A Hullámtól a Csillagvárig

Ameddig a Festeticsek keze elért…

A Hullám Szálló

A Hullám Szálló

 

Az idei május első fele – a maga hűvös stílusával – éppen megfelelt a forró áprilisra adott válasznak: épp, hogy kirándulóidő volt. Már három napja fentük a fogunkat a balatonszentgyörgyi Csillagvárra, amelyről már kisiskolásként tudomást szereztem, ám lakóhelyeimtől mindig „elérhetetlen” távolságban volt – a Balaton legtávolabbi, délnyugati szegletében. Keszthely múzeumai között bóklászva többször is láttuk a reklámját, ám kétlem, hogy sok „klasszikus balatonozó” vetődne oda.

 

Legalább Hullámot lássunk…

Az utcákat hol beragyogta a Nap, hol felhők árnyékolták be. Egy napos periódusban lesiettünk szobánkból, és előbányásztuk bérelt kerékpárjainkat. Már kinéztük térképen a bringa utat a parton, így elgurultunk a Helikon park mellett, a síneken áttoltuk a kerékpárokat, és máris ott álltunk a megfelelő aszfaltcsíkon. De vészesen közel kerültünk a vízhez, így ki „kellett” gurulnunk a Keszthely két Balatonra néző régi szállodájához, a Hullám Szállóhoz és a Balaton Hotelhez, amelyek ma az egyetlen eredeti formájában megmaradt balatoni szálloda együttest alkotják. Mindkettő van vagy 110 éves… A most még szabadon látogatható, tornyos bejáratú Szigetfürdőt az egykori, 1892-es állapotoknak megfelelően újították fel nemrég. A két kis szigetre épített fa épületegyüttest gyaloghíd köti össze a Városi stranddal.

A móló végén pecások bámulták a nyugtalan vizet, a parton ődöngők minden rezdülését pedig hattyúk figyelték. Egy pár kürtős kalácsot kínált annak a néhány orosz, német és magyar sétálónak, akik meleg és fürdésre alkalmas víz híján elszántan múlatták az időt. A vendégeket még fogni kellett a sétahajóknak – lassan indult az előszezon!

A Szigetfürdő a mólóról

A Szigetfürdő a mólóról

 

Fenékig tejfel

Nem úgy a miénk! Megnéztük a kihalt bódésort, aztán hajrá Csillagvár! Szép, árnyas-fás utakon suhantunk, aztán elhagytuk a Csárdát, és az aszfaltút strandot és kempinget fűzött föl. Az út végre felvette a bringaút-formát, a fák megnőttek és utolért minket a „hangulat”. Ha megálltunk volna, akkor a szúnyogok is! Kereszteztük a vonatsíneket, majd kilométereken át egy gyönyörű fasor alatt gurultunk. (Ez lehetett a térképen jelzett védett gesztenyefasor.) Nemsokára szemközt, a mezőn túl megpillanthattuk a szintén védett feketefenyő fasort – allét – ami a keszthelyi kastélyparktól Fenékpusztáig vezet. Foghíjas bár, de létezik.

Fenékpusztát nem hagyhattuk ki, ahol a Festeticsek egyik majorságának maradékai mellett egy római kori erőd maradványait is látni lehet. A leágazásban átkeltünk a 76-os úton – szemben egy látszólag szintén az átkelésre várakozott egy cigánylány -, aztán odagurultunk a Valcum Castrumot bemutató táblához.

 

Kiskastély, kiscsirkék

A fenékpusztai kiskastély

A fenékpusztai kiskastély

A „stílusos” grafiti alatt a táblán (szar az élet) láthattuk, hogy a hatalmas erődből itt csupán három jelentékeny épület felfalazott alapfalai emelkednek ki a fűből. A magas és vastag falakat a 4. században építették, és a 15 hektáros területe egykor egészen be volt építve! 433-tól a hunok uralták Pannóniát, de az erőd területét még az 5-7. században is használták. Feltűnőbbek a virágzó gesztenyefák takarásában megbúvó 19. századi megkopott majorsági épületek, amelyek lassan közelebb kerülnek a szabadon látogatható rom kategóriához, mint a felújítandó műemlékihez. Cserép még van rajtuk…

A kiskastély mögött szegény emberek élnek a műemlék cselédlakásokban. Besétáltunk az udvarra, aminek közepén kis gyerekek felügyeltek két tucat kiscsirkére. – Mikor keltek ki? – kérdeztük – Nem tudjuk, mert nem vettük, hanem kaptuk őket! – felelték teli szájjal. Erre-arra kis fajkutyák csaholtak, egy kis ketrecben dobermann raboskodott.

Arrébb gurultunk, és bementünk a roggyant, pergő vakolatú ló- vagy ököristállók egyikébe. Szerencsére csak az udvaron áll szemét, bent „tiszta”: megvannak a jászlak, és az állatok bekötéséhez a karikák. A hosszú épület közepén sín vezet végig a „ganézáshoz”. Már 2008-ban is teljes felújításokról és lovas turizmusról regéltek erre, de semmi…

A Nap végre összeszedte magát, és megszépítette a római emlékeket – az azokat ellepni igyekvő gyönyörű mezei virágokkal együtt. A kiskastélytól balra van még egy timpanonos klasszicista épület, ami inkább kastély: jobb állapotban van, mint a „Fenék” feliratú. A műút közelében feltárt ókori déli kapu már látványosabb fotótéma volt, bár az eredeti mészkő helyett bazalttal magasították ki.

 

A 400 éves vámház előtt

A 400 éves vámház előtt

Ahol híd volt a Balaton felett

Nem kellett sokat tekernünk, mivel a következő tábla „elevenünkbe” talált: 400 éves vámház és kocsma 50 méterre. Valcum kulcsfontosságú közlekedési helyzete miatt jött létre, mivel hajdanában a Balatonnak még korántsem itt volt a nyugati „vége” – a Kis-Balatonnal még egybetartozott. Révet itt már 1684-ben feljegyeztek, s így a túloldalon Bottyánban is kellett lennie hasonlónak. Az 1834-37 közötti szárazság lehetővé tette, hogy megépítsék az első, 87 méteres fahidat, amelyen vámot szedtek. Mégpedig itt, ahol fontos kikötő is volt. A klasszicista jegyeket viselő ház előtt a napernyők mellett egy fatábla állított emléket a Phoenixnek, a balatoni hajózás legnagyobb gályájának. A 32 méter hosszú, 300 mázsa teherbírású vitorlás főleg sót és bort szállított. Festetics György hajóépítő-műhelye itt volt a vámháznál, s hajóácsa az olasz Antonio Bori volt, aki egész arzenált tervezett a grófnak.

A „fasírtos szencsó”, kóla menüt kihagytuk, de egy kis árpalé mellett egy jó órát is elbeszélgettünk az üzemeltető fiatalemberrel a napjainkban megélt szellemi igénytelenségről és az igazi értékekről. Ugyanígy betyárok is bevetődtek ide – erről szólt a falon olvasható Nádi Jancsi nóta, akit itt ért el a vég.

A dombhátról jól lehetett látni a Keszthelyi-öblöt és a keszthelyi halmokat – ezért is lehetett innen lesüvíteni a vasút mellé. Egy jó kilométer múlva a fekete vizű Zala, a hazai Rio Negro hídjáról bámultunk le a rajta ringó ladikokra

Balatonszentgyörgy keresztjei

Csete György Gulya Csárdája

Csete György Gulya Csárdája

A következő kilométereket ismét árnyas fák jellemezték a műúton és a vasúton túl gúlába rakott nádkötegekkel, s gyakran láttunk vizenyős réteket a magas vízállás miatt. A balatonberényi elágazóban már a „Csillagvár” táblát követhettük. Csete György, híres építészünk Szentgyörgy szélére tervezte a Gulya Csárdát, amely – barátságos, alföldi formáival – feltűnő, és hívogató jelenség. Bár dél elmúlt, úgy döntöttünk, hogy majd a Csillagvár csárdájában harapunk valamit.

Beértünk Balatonszentgyörgyre, ahol a szabad forgalom már mérsékelte az élvezetes tekerést, de egy kilométer után – egy szinte világító-zöld terebélyes tölgyfa alatt álló feszületnél – jobbra letértünk a régi falurész irányába. A térképre nézve azt hihetné az ember, hogy itt egy kálvária stációi sorakoznak a falu végéig. De nem: a régi utcában szentek szobrai és kőfeszületek sorakoznak egyenlő távolságra egymástól. És milyen szépek! A már említett, a Kiss kereszt 1901-ből való, a Szentháromság-szobor, amely egy kiskertben álló barokk alkotás, Szűz Máriát fején koronával, kezében jogarral ábrázolja. Az Ódonház kereszt éppen egy ódon házhoz támaszkodik, az 1894-es Rózsafüzér kereszt mellett pedig egy szent is áll barokkos ruhában: ő Szent Vendel, akit ökörrel szoktak ábrázolni, mert ő a pásztorok védőszentje. Ez itt 1900 körül készülhetett, a kis „bors ökröcskével” együtt.

 

Az 1907-es Emlék kereszt

Az 1907-es Emlék kereszt

Száz év – talán…

Idő híján ki kellett hagynunk a kedves talpas ház Tájházat, mely gerendavázzal, paticsfalakkal épült. A faluvégén egy háromalakos Emlék kereszttel (1907) búcsúzott tőlünk Szentgyörgy. A talapzaton – Szent György mellett – ott van a huszadik századi történelmünk! 1907-ben emelték, az Amerikába vándoroltak emlékére, majd 1977-re romba dőlt. 1983-ban „Az Egyház, a Tanács, és a Hazafias Népfront” hozatta helyre. Azóta szerintem már megint restaurálták, mert elég jó állapotnak örvend – így pedig legalább 106 éves, és megérte az újabb kivándorlást, és az újkapitalizmust…

 

Vadászház „czifraságokkal”

Kigurultunk a faluból a téglagyári elágazásig, aztán a tégla lerakat mellett – a táblák után – felpedáloztunk. Végre ott voltunk a furcsa erődítmény kapujában. Fakerítés, fatáblák, vén akácfa – menyasszonycsokorként. Néhány furcsa szobor szegélyezte az utat, s az elsőt – „Népszavazás a kettős állampolgárságért” – igyekeztünk értelmezni. Csak részben sikerült, aztán a hófehérre mázolt Csillagvár alá értünk. Tovább tolva biciklit, megláttuk a csárdát és a játszóteret is – minden természetes anyagokból épült. Abban a délutáni, kellemes napsütésben, mikor az egész „park” friss és üde lett, kezet fogtunk a vár üzemeltetőjével, Rigó Zsolttal, aki itt él családjával, és egész évben fogadja a látogatókat.

A Csillagvár

A Csillagvár

Éppen német látogatók ődöngtek az udvaron, így kollégájára „rontottunk” rá a csárdában, aki nagy hirtelen lángossal és dödöllével tudott szolgálni, no meg jó itókával… Kiderült, hogy a „vár” vezetés nélkül látogatható, ezért, míg az étel készült, az életmentő fröccs után bejártuk az épületet.

 

Torony volt – nincs

„A Csillagvár vadászháznak épült 1820-23-ban várépületet utánzó preromantikus modorban” olvashattam a műemlék-táblán, de Rigó Zsolt tudta szerint sem ismeretes sehol a Kárpát-medencében hasonló. „Az épület képétül minden czifraság el-maradjon.” A különc gróf akár magára is gondolhatott építtetésekor, hogy haragosai elől eltűnhessen. – hallottam a feltevést. Az égetett téglából emelt épület sohasem állt ki ostromot, bár akár arra is alkalmas lehetett volna: volt saját belső kútja, nagy pincéje, valamikor tornya is, és kicsi vasalt ablakai magasan nyíltak. Az emelet feltárása után kiderült, hogy középen torony is emelkedhetett a tető fölé, de később – talán a beázások miatt – visszabontották.

 

DSC_0299

Csigalépcső az épület közepén, és a kút a bejárat mellett

Viaszba öntött végvári élet

Az épület bejáratánál mélyül a kút a húzószerkezettel, amelynek ásásáról részletekbe menően rendelkezett a gróf. Számomra a gondos építés ékes bizonyítéka a kiloccsanó víznek készített kifolyó a padlón. Bauhaus! Bár jóval később épült, várjellegéből adódóan neve összefonódott a végvári jelzővel. A végvári „imázs” még 1959-ben is tartotta magát, most pedig jól jön… A falakon az épületről olvashatunk érdekességeket, a falak tövében pedig megfér egymással a 15. századi vasalt láda, a megszégyenítő vasálarc fülekkel vagy szarvakkal, a vasszűz, a szakajtó, és a fegyvermásolatok. A boltíves szobákban jól kialakított életképeket láthatunk a végvári életről viaszbábukkal, és rengeteg régi tárggyal: így a várkapitány vitázik a falusi pappal, a kovács fogat húz, a katonák falatoznak, s amíg a rab senyved, a kínpad pihen… Belépni nem lehet, de így is elég a látnivaló.

Már a földszinten elkezdődik a „Huszár Babamúzeum”, amely nem más, mint a magyar katonák öltözetének bemutatása a Honfoglalástól az első világháborúig. A középső helyiségből nyílik az a remekbe szabott csigalépcső, amelyen a többi huszáröltözet tárlóihoz lehet felmenni. Fentről egy rácsozott kerek ablakon nézhettünk le az „aulába”, ahol ide-oda szálldostak a fecskék. A pince megint csak egy érdekes hangulatú hely nagy boltozataival, ahol a baba- és mackógyűjtemény látható: ha valaki családostul jön, mindenki megtalálja a neki tetsző érdekességet.

Szemtől szembe

Lenézve az emeletről...

Lenézve az emeletről…

A Csillagvár kezelőjével, Rigó Zsolttal a csárda mellett beszélgettünk finom ebédünk után.

– A feljegyzések szerint Szentgyörgynek is volt ám végvára, csak az elvonuló törökök lerombolták. Közelebb feküdt a Balatonhoz, körülbelül 700 méterre innen. – kezdte az épület történetét Zsolt. – Mivel Balatonszentgyörgy a Balaton déli oldalán fekszik, így nekünk kövünk nincs, csak fánk és agyagunk, amiből a tégla készül. Éppen a nádtetős csárda mellett ülünk a faasztaloknál a szőlőlugas alatt. Az épület eredetileg istálló volt, s ez az istálló korábban elkészült, mint maga a vár. Most éppen nem látjuk, de mögöttünk van egy mély gödör, a régi téglagyár bányája. A Festetics gróf pedig abból a régi téglagyárból rendelte meg a téglát az erdészlakhoz. Ma már pontosan tudjuk, hogy 1819-ben tervezték és 1823-ra lett kész. Úgy tűnik, hogy eredetileg egy kétemeletes tornyot is kapott, de a tetősík rossz dőlésszöge miatt beázhatott, s 1840 körül visszabontották.

– Milyen funkciója volt a Csillagvárnak ezelőtt?

A régi paraszti élet tárgyai sorakoznak a csárda falán

A régi paraszti élet tárgyai sorakoznak a csárda falán

– Mint tősgyökeres szentgyörgyi, gyerekként itt játszottam. Ugye 1959-ben rekonstruálták, és a fapados időszakban utoljára a Sió Tours működtette múzeumként. Az 1980-as években a Csillagvár egy közkedvelt úti cél volt, pedig nem volt „túlfejlesztve”. Aztán jött a „rendszerváltás”, és a nagy kavarodásban hirtelen senkinek sem kellett. Az állam nem akart vele foglalkozni, és az üzemeltetés jogát átadta az önkormányzatoknak. Azok akkor sem voltak ellátva pénzzel – levágták a füvet az épület körül, májusban nyitott a pénztár, októberben zárt, fejlesztésre nem tudtak költeni. Télen – amikor itt senki sem volt -, jöttek megint a „jóemberek”, s amit lehetett, fosztogattak. 1990-ben és utána volt még nagy betörés. Az ajtón, ablakon ugyan nem tudtak bemenni, de kibontották a tetőt… Akkor igen sok eredeti puska és pisztoly volt itt: a kétharmadát el is vitték akkor.

Az épületben főleg fegyvermásolatok, egy kevés bútordarab és cserépedények voltak kiállítva. Amit ma a várban láthatunk, annak a 80%-a Turi Török Tibor gyűjtése. No meg amit még az udvaron látni. Én akkor kerültem ide, amikor nyolc évvel ezelőtt a Tibor kibérelte ezt a területet. A vár már olyan katasztrofális állapotban volt, hogy a téglákat ki lehetett emelni a falból, a tető be volt roskadva.

A hívogató kis Csárda

A hívogató kis Csárda

Újra kellett építenie mindent. Ő egyébként keszthelyi, és egyenesen megszállottja a régiségeknek, történelmi dolgoknak. Most viszont az Államkincstártól kell bérelni – az önkormányzaton keresztül. A felújítás aztán megtörtént – műemlékvédelmi támogatással -, és Tibor elkezdte a gyűjteni a régiségeket. – fejezte be a történetet Zsolt.

– Siker sztori is lehetne! – lelkesültem föl a „felvirágzáson”. – A család is itt munkálkodik?

– Bizony sok munka van a vár körül: állatokat etetni, füvet vágni, kísérni a vendégeket, és a fából készült tárgyakon is van mindig mit javítani. Az egész család kiveszi a részét. A szomszédos téglagyár kamionjai is csak felszántani tudják az utat, rendbe rakni nem. Itt fenn még az áramért is többet kell fizetni…

Persze arra törekszünk, hogy a vár 1,6 hektáros udvarát is kihasználjuk, és több vendéget csábítsunk ide. Van kovácsműhelyünk, állatsimogatónk, fa játszóterünk, és íjászkodni is lehet. – mutatta be Zsolt a „hátteret”. – Természetesen kutyával is be lehet jönni…

Sajnos kevesen öko-turistáskodnak, mint mi, és kevesen „találnak ide”, de talán nem véletlenül: Keszthelyen az Adria partjára csábítanak a plakátok úton-útfélen a Csillagvár helyett… Pedig érdemes eljönni ide, hisz a különleges erődítményben és udvarán egy egész délutánt el lehet tölteni családostul. Meg is lehet ebédelni, és nem is kell mélyen a zsebbe nyúlni. A Balatont kerülő biciklistáknak pedig egyenesen kihagyhatatlan!

Elérhetőségek: www.csillagvar-balaton.hu, +36 (20) 334 7748

Harsáczki György

Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.