Malom, ahol „alapfokú molnár-képzést” kaptunk

Visszatérés a Szent Miklós malomhoz

– Egy nyeregtetős épületet kell keresni… aminek a fara a patak felé néz. Nem emlékszem, hogy körülötte házak lennének, vidéki a környezet… – magyaráztam vezetés közben útitársamnak, mit is keresünk itt Mohács felé tartva, Somberek után. Éppen lezúdultunk a Csele völgyébe s a patakot keresztezve tartottam a sávot.

A mészégetőkemence

– Nézd már, egy huta, vagy micsoda..! Ezt meg kell néznem, hol álljak meg..? – és szerencsémre, azon az oldalon egész jó parkolóhely adódott. Valami gyanús volt, kiszálltam. A mészégető – mert az volt – a keresett Szent Miklós malomhoz vezetett minket, mivel mellette állt… – Hát itt vagyunk! (Már ki is kukucskált valaki a házból.) Egy kicsit nagyobb és szebb épület (kész tájház!) fara nézett a völgytalp irányába, mint amit vártam, de a ruhaszárító állvány mögött látható, falhoz támasztott malomkövek már meggyőztek arról, hogy jó helyen járunk.

Nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, beléptünk a kapun. Ekkor még nem is voltam azzal tisztában, hogy a népies ház hívogató tornác-boltívei csak néhány éve épültek – annyira eltalálták a formákat… (Kiderült, hogy ilyen volt az eredeti.) Az udvar végében egy kisebb csoport üldögélt asztaloknál egy fészerszerű épület alatt – nem tudtuk, hogy zavarunk-e.

Mondhatom, 11 éve érett már ez a látogatás. 2009 szeptemberében úgy döntöttünk, hogy az akkor még „működő” Fókuszban-rovatunk keretében a vízimalmokra koncentrálunk és minél több szerzőnk igyekszik bekapcsolódni. Témát keresve a világhálón találkoztam ezzel a Mohács környéki vízimalommal, amelyet a mohácsi Mohácsi Bugarszki Norbert kezdeményezése és munkája mentett meg a teljes pusztulástól. Akkor fel is hívtam Bugarszki urat, és felajánlottam neki, hogy írjon a mentőakcióról és mi megjelentetjük – mindenki jól jár. És ez ilyen módon teljesült is, így tudósíthattunk Baranya megye egy újabb ipari műemlékéről. Az azóta eltelt 11 év alatt egy egész udvar kerekedett ki a malom mellé, és még az is tovább gazdagodik… Azt biztosan tudtam a patakmalom.hu weboldalról, hogy már taposómalmot is építettek a telekre, s az kifejezetten ritkaság…

-Megnéznék a malmot? – jött elénk Zorka, a malmot felújító és kezelő Bugarszki család háziasszonya.

-Amit csak lehet. Mindenre kíváncsiak vagyunk! – vallottam be „töredelmesen”. Majd hozzátettem a 2009-es előzményeket, közös cikkünket Norberttel, illetve, hogy, jeleztük látogatásunkat.

Zorka azonnal elcsípte lányát, Barbarát: – Kezd csak el Barbi, ez egy jó feladat neked! – És a lány belekezdett.

A történet szerint édesapja már huszonévesen műemlékmentővé vált, s abban nem volt „kispályás”! 1997 körül felfigyelt a közeli Majson dűledező szerb ortodox templomra, amely megállíthatatlanul haladt a megsemmisülés felé. Először a betört ablakokat, majd a toronysisakot, a tetőt hozatta helyre, 2003-ban pedig a boltozatos mennyezet továbbrepedését akadályozta meg. A költségeket többnyire az ortodox egyház és a műemléki felügyelőség állták.

A felújított templom jóformán „családi templom” lett, amelynek előkerült kereszteltek anyakönyvébe közvetlenül az 1932-ben írt, töltőtollas bejegyzések után újszülött lánya, Barbara neve került golyóstollal. 2000-ben a római katolikus Norbert is áttért az ortodox hitre, s ezzel létrejött – újra – az egyszemélyes hitközség. Egy ideje a 220 éves falfestmények, ikonok, bútorok felújítását latolgatja…

A taposómalom robosztus tengelye

Később Norbert a Csele-patak völgyében fekvő malomépületre is felfigyelt, amely az 1980-as években még berendezéseivel együtt volt látható. Az „áldásos” rendszerváltás körülményei aztán majdnem pontot tettek a végére. Gyűjtők és fémtolvajok vittek, amit tudtak, lassan összedőltek a környező épületek (istálló, molnárlakás), s 2007-re egy kifosztott, berogyott tetőszerkezetű, statikailag kritikus állapotban lévő épületről dönthetett az apa: Meg lehet-e menteni, vagy sem? A kihívott statikus megnézte majd két nap gondolkodás után óvatosan azt mondta: „Norbi, vedd meg, ez neked való!” És belekezdtek.

A történetben itt volt egy csodálatos fordulat. Miután a család és közeli segítőik a tél előtt ideiglenes tetőt tettek a romokra, jelentkezett valaki a közelből, hogy egy épületnyi „régivágású” cserepet tud felajánlani bontásból a malomra – ingyen! Aztán jöttek a szomszédok, és az erre haladók: „- Láttuk, hogy történik valami a malommal. Örülünk neki és szívesen segítenénk, hogy fennmaradjon..!” – és hasonló emberek toppantak be az udvarra. Ez a csodálatos! De a megvásárlás, felújítás nagy döntését, annak kell meghoznia, akinek a nyakába veszi az egészet! És ez megtörtént. Segíts magadon – az Isten is megsegít!

A 2008-ban építészetileg helyreállított malomba azonban életet kellett lehelni”! A gyergyószentmiklósi malomépítők is úgy kezdtek bele a fa-szakmunkákba, hogy még nem volt rávaló, de lett! A működő kőjárat a Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesület segítségével lett finanszírozva. Barbara „malomsztorija” bővelkedett meghökkentő részletekben. Ő mondhatni beleszületett a malmok világába (ahogy testvére is), s nem ám egy vontatott, bemagolt előadást hallgattunk, hanem egy érdekes történetet. Talán az „előzmények” miatt kaptunk jókora adagot belőle, de le is ültünk hozzá a malomkerekek közé. Felettük egy molinón a romos állapotot láthattuk.

Nemsokára egy házaspár érkezett malomnézőbe – Barbi öt percet hagyott, hogy felvegyék a „pörgést” és átsétálva az udvaron, a lábaspajtához vezetett bennünket. Nem más fogadott itt bennünket, mint az Európában is egyedülálló taposómalom!

A taposómalmot ki lehet próbálni!

A taposómalmok ugyan már az ókorban is épültek, napjainkra már nem is lehet találni ilyen szerkezetet. Vízkiemelésre használtak ilyeneket, darut működtettek vele, Münchenben a Dóm harangjait lehet „taposómalommal” megkongatni.

Az álló kerék jócskán a járószint alá is leért, és fölénk is magasodott! Hat méter átmérőjű – így fért el benne-rajta a „taposó”! A komoly betonalapokra épített csodálatos szerkezetet pedig ismét a gyergyószentmiklósi csapat ácsolta, de Bugarszki úr négy évi kutatómunkája is kellett hozzá. …és teljes kiőrlésű lisztet őrölhetünk vele – malomkővel. Ember számára igen fárasztó, így börtönökben is alkalmazták ezeket – kipróbálhatjuk magunkat, mintha középkori börtönben sanyargatnának malomhajtással! Barbara kiengedte a vaskarral a rögzítést és hárman is kipróbáltuk a zajos fa-gépet. Hatalmas élmény volt alkatrésznek-motornak lenni 1-2 percig, de gyorsan el lehet szédülni a mozgó, emelkedő felületen! Sétálva a kerék négyet fordul percenként, ami 160-szor fordul. Bizony nagyon fáradtságos módja ez a teljes kiőrlésnek, hiszen többször kell megőrölni a szemeket, míg lisztté nem válik… Gondoljunk csak bele, milyen pontosan készültek fa-fogaskerekek, amelyek hibátlanul kapcsolódnak egymásba!

A tető alatt forgó vízikerék

A tavaszi áldatlan időszakban építették a már említett fészert, ahol padok és asztalok állnak, s a végében nagy tűzhely pöffeszkedik – a mohácsi sokacbab elkészítéséhez, illetve szabadtéri csoportos tevékenységekhez. Egy öreg cirmos őrizte.

A malom kerékházába sétáltunk le az udvar eggyel lentebbi szintjére. A kerékházban a vízikerék az épületben van, s így jobban védve van az időjárástól. Sajnos a malomcsatorna 1978-ban le lett fűzve a patakról, így vízellátása nem biztosított. A malomcsatornába szivattyúval tudnak csak vizet pumpálni. A víz elindult és néhány másodperc múlva be is lendült a 250 cm átmérőjű kerék. A következő beforgásra már én is letipegtem a kerék mellé, néhány jó kép készítéséhez.

A malomcsatorna és a kerékház boltíve

A malom 1930–2007-ig Heréb család tulajdonában állt. 1902-ig három kerékkel – három kőpárral – rendelkezett, de a malom-modernizálások ide is begyűrűztek. Az üzemet egytengelyesre alakították, ellenben két vízikereket szereltek a tengelyre. Ezek a szárazházba benyúló főtengelyről „transzmissziós” tengelyeket hajtottak meg, amelyekről aztán szíjhajtással különböző gépeket mozgattathatott a molnár. Heréb úr igyekezett fejleszteni a malmát, így gabona- és őrleményszállítást végző serleges felvonó, valamint koptató, tisztító gépek kaptak helyet az üzemben.

A szomszédos ajtó a szárazházba vezetett, ahol a 6 méteres csertölgy gerendely a bélkereket hozza mozgásba, amelynek 70 gyertyán fa-foga van (ezt jó kihangsúlyozni)! Erre merőleges a szálvas, amelyen egy hétküllős orsó van, s a bélkerék ezt tízszeresére felgyorsítja. A fenti helységben így a szálvas már 120-as sebességet ad a malomkőnek! A morgó bélkereket egy hatalmas szőlőprés „ellenőrzi”, amelyen 1810-es sváb felirat silabizálható ki, de más egyéb szőlőfeldolgozó eszköz is jól érzi ott magát… Az egyik sarokban egy papírmerítő műhely is működik – ha jelentkező gyerekek készek a papírkészítés ősi technikáját megismerni.

“Itt öntünk fel a garatra!” – Norbert részletesen bemutatta a kőjáratot

A második szinten találkozhattunk a malom legpompásabb kiállítóterével, amely a malomtér. Itt forog a malomkő is, amely kiemelő daruval is rendelkezik. A kiemelt kőjárat kifejezetten jót tesz a bemutatásának is.

Norbert tűnt fel az ajtóban. -Elmehetnék ebédelni? – szólt Barbi. – Menj, átveszem!

Az intézmény lelkét a felújítás motorja, Norbert kellett, hogy bemutassa – így volt kerek a történet! Nemcsak a Szent Miklós malomról tud mindent, de szerintem az összes malomról. A kőjáraton helyet foglalva, bennünket is bevonva tudtunk meg tőle olyan érdekességeket, hogy honnan való a „felönt a garatra”, „lecseng” valami, vagy „kő kövön nem marad” kifejezések. Megtudtuk, mit tettek a molnárok, ha elkopott a kő, és miért fontos a súlya, miért változtatták a kövek közötti távolságot, hol „terem” a legjobb malomkő itthon (persze, hogy a Megyer-hegyen) és milyen megkülönböztető jelzésekkel látták el a gazdák a saját zsákjaikat. A pódiumon különböző dara-féléket, lisztet láthattunk, kőféléket, és a malomkő érdesítésének eszközeit, s közben Norbert kiemelte a malomkövet a daruval.

A tágas helység 14 méteres gerendája alatt zsákgyűjteményt, mozsarakat, egy 1916-os Ganz hengerszéket, egy kis asztalos műhelyt és használható(!) kézimalmokat vehettünk szemügyre. Éppen az egyik kézimalmot mustrálgattam, amikor Norbert odalépett és rutinos mozdulatokkal jól megtekerte – fél marék dara pergett a tálba…

A malmot őrző “párduc”

Az már csak hab a tortán, hogy a nagy szitapadlás 50 főig akár előadásokra, vetítésekre is használható… És ott van a mészégető kemence, ahonnan indultunk. Az 1920-as építményt ide telepítették át – hogy megmenekülhessen. Itt minden megmenekül!

Harsáczki György

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Malom, ahol „alapfokú molnár-képzést” kaptunk bejegyzéshez

  1. Göndör János mondta:

    A molnár-mesterség (a régi) is eltünt az idők során. Az alkatrészekről: a fa, a szálszerkezet figyelembevételével, megfelelő faggyúkenéssel, igen tartós, munkabíró, és időálló lehet.
    Tanulságos, jól megírt, fotókkal ellátott cikk. Gratulálok!
    G.J. ESPELHO

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük