A munka, amelyre a történelmi hűséghez szükség volt…

Beszélgetés Soós Estherrel a Királyi Lovardán végzett szobrász-munkájáról – a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépített épületek átadása előtt

Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején
Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején

Közel öt dolgos év elteltével végre átadás-közeli állapotba került Királyi Lovarda, a Főőrség épülete és a Stöckl-lépcső, amelyek egykor, Ferenc József magyar király döntése után, a századfordulón épültek, de a második világégés során megsérültek, az új kommunista-szocialista rendszer pedig eltüntette azokat. Nem szabad elfeledkezni a hasonló korú és hasonlóan felszámolt, nyugatra néző „várteraszokat” összekötő feljárókról, rámpákról, s a Stöckl-lépcsőről sem, amelyeknek azért kellett eltűnniük, hogy a Budavári Palota szinte megközelíthetetlen legyen. Ugyanis Budapest ostroma után nem sokkal már felmerült az a lehetőség, hogy Rákosi Mátyás és „csapata” rendezkedik be a lerombolt-átalakított királyi palotába, de a népet már nem szívesen látták volna maguk körül…

Akár életfelfogásban, stílusban, de legfőképpen ideológiában merőben új világ vette kezdetét 1945-től. Az új kommunista-szocialista rendszer nélkül is percek alatt elavulttá vált volna a „lovak mozgatta világ”, a lovaskultusz az összes hozzá tartozó kiszolgáló épülettel – a Lovardával, az istállókkal – és a magyaros ruhákban pompázó testőrséget kiszolgáló, reprezentatív Főőrségi épület. Tényleg feleslegessé váltak? Csak ideológiailag: a legyőzött Horthy-világot, az arisztokrácia és a nagytőkések uralta országnak egy új rendszert akasztottak a nyakába, s ennek komoly eszköze volt a „bukott rendszer” megtaposása, annak minden díszletével együtt. A Budavári Palota ebben kiemelt célpont volt: „a múltat végképp eltörölni…”-himnusz-sor szerint, ki is pucolták minden ékét a roskatag falak közül.

A Stöckl-lépcső már késznek mondható…

Ez egy ostoba, szűklátókörű megközelítés volt: az épületek gyakran kapnak új funkciót, néha éppen azért, hogy fennmaradhassanak és a múlt egy hiteles szeletével öregbítsék a művészettörténeti látnivalók palettáját. Ez nem adatott meg a Királyi Lovardának, amely 40%-os pusztulást szenvedett, de 1954-ben lebontották és a Főőrség épületének, amely csekély sérüléssel megúszta az ostromot, de 1971-ben(!) mégis felszámolták. A Stöckl-lépcső(ház) előbbivel egyidejű lebontására már tényleg nincsenek szavak…

Az elmúlt 10-15 évben számos a háborúban, vagy közvetlenül utána lerombolt, lebontott – nemzeti szempontból ikonikus – épületet építettek újjá Európa-szerte. Ennek egy szép példája a drezdai barokk Frauenkirche (2005), de korábban így építették fel újra Varsó módszeresen lerombolt Óvárosát, vagy egyes németországi városok egész negyedeit.

A három történelmi épület újjáépítése része a Nemzeti Hauszmann Programnak, amely 2024-ig a kormányzati negyed várba költöztetését és a Budavári vár méltó történelmi helyszínné alakítását tűzte ki célul. Sokáig kellett várnunk a vár fejlesztésére… Az Oroszlános udvar kapujától a Fehérvári kapuig (Dísz tér) egy 500 méter hosszú városképi szakadás éktelenkedett a város történelmi épületegyüttesében, amely elsősorban a sérült paloták és egyéb épületek ideológiai alapon történő likvidálásával alakult ki.

A Főőrség épülete

Habár elkészült a három építmény, de a környezetük rendezése, a rámpák és az akadálymentes utak kiépítése még nem fejeződött be. A Főőrség épületének tövébe egy új műtárgy is került: a 3,2 méter magas és hét méter széles bronzöntvény-kapu 27, a Budai várhoz kapcsolódó jelenetet ábrázoló domborműből áll. Farkas Ferenc szobrászművész alkotása abba a földalatti régészeti térnek a kapuja, amelyet eltemettek a vár 1686-os felszabadítása után, hogy a későbbi palotaépületek ráépülhessenek. A Hunyadi és az Oroszlános udvar alatti terület egy részén állt egykor a Zsigmond-palota, amely teljes egészében felrobbant az ostrom során, mivel hatalmas mennyiségű lőport tároltak benne… Ebben a térben középkori épületmaradványokat láthatunk majd.

Az 1960-as, ’80-as évek olcsó megoldásai után az építők végre magasra tették a mércét: a 120 évvel ezelőtti, drapéria-ráncig egyező díszítésű, ékeiben, belső tereiben pedig korhű anyagokból emelt királyi épületek feltámasztása volt a cél. Szerencsére találkozhattam azzal a tehetséges szobrászművésszel, akit korábbi munkái alapján bíztak meg a Magyar Királyi Lovarda homlokzatát díszítő ornamentikák, épületdíszek megformálásával, és aki emellett történésznek is tanul.

Soós Esther

Szervusz Eszter, az említett, korábbi, jól sikerült munkáid hol láthatók?

– Elég sok munkám látható Budapest több pontján, melyekre büszke vagyok. Voltak, amelyek nem jelentettek akkora kihívást, és voltak amelyek határozottan nagy volumennel rendelkeztek. Ezek közül említenék néhányat a számomra a legkedvesebbekből. Ilyen Buddhista Központ homlokzatán lévő szobrok restaurálása, amin Horváth Virág Boglárkával közösen dolgoztunk. Vagy a Nyugati pályaudvar egyik melléképülete, amelynek korhű visszaállításán vettem részt. Nem helyszíni, hanem műhelymunka volt, amely során a sérült ornamenseket és egyéb építészeti elemeket javítottam. Ez után kapcsolódtam be a Szépművészeti Múzeum restaurációs munkálataiba, mely összességében egy hatalmas állami projekt volt. Az itáliai részleg termeinek ornamenseit restaurálhattam egy csapattal együtt – állványzatról. Ez a munka Europa Nostra-díjat is kapott. Eredetileg a Román csarnokon dolgoztam volna én is, de mivel a munkához képest kevés volt a szakember, az itáliai részleg termeit vállaltuk el. Már ezzel párhuzamosan kezdtem el a Magyar Királyi Lovarda épületszobrászati díszeit, domborműveit mintázni.

Előrajzolással kezdődik – régi dokumentumok alapján

Ekkor a hazai legnagyobb épületszobrász vállalat keretein belül (Laki) munkálkodtál?

– Egyszerre több munkahelyem is volt – egy szakmabeli ismerősöm szólt, hogy örülne, ha a Lovardán is dolgoznék. Nagy kihívás volt, örültem a lehetőségnek – magamnak is még magasabbra tettem a mércét.

Melyek voltak a Lovarda díszítményeinek elkészüléséhez vezető lépcsőfokok? Hogy látnak hozzá egy ilyen komoly munkához?

– Legelőször is részletekbe menően ismerni kellett az eredeti épület díszítőelemeit. Ehhez egykori dokumentumokat, fotókat kellett keresni, majd azok alapján pontosan megrajzolni, megszerkeszteni azokat. Mi – mert nem egyedül dolgoztam – ezeket a tervrajzokat kaptuk meg az eredeti méretekkel kiegészítve. A rajzokat aztán fel kellett nagyítanunk a valós nagyságra. Én ezeket a terveket rajzoltam át végül az alapokra, amelyekre megformáztam az ornamenseket. A formázás folyamata már sok praktikával egészült ki.

Tömeget kell adni neki – erdélyi agyagból…

Mivel mintáztál? Agyaggal?

– Igen. A korhűség miatt használtunk végül agyagot, mégpedig a legjobbat, erdélyi agyagot. Eleinte felmerült, hogy szintetikus plasztilint használunk, amely nem szárad ki, de végül elvetettük.

Kik „zsűrizték”, ellenőrizték a megmintázott díszeket? Ugye, azután mehetett csak „gyártásra” a mű.

– Építészek, történészek, művészettörténészek – a szakágak krémje, szinte csak a legjobbak. Minden aspektusból megvizsgálták azokat, persze azt is, hogy igazán hű-e az eredeti dokumentumokhoz. Szigorúak voltak, minden apró hiba után újabb fordulóra került sor.

A gipszöntő csapat készítette el – formalevétel után – a gipszdíszítményt…

Ezen fordulók között az agyag nem száradt ki vészesen?

– Muszáj volt fóliával lefedni emiatt, mert a minta repedezni kezdett. Ezek a zsűrizések gyakran nagy melegben zajlottak.

A mintázás hol zajlott? A cég műhelyében?

– Mintáztam ott is, de előfordult, hogy haza is vittem a munkát.

Akkor otthon is volt egy nagy agyaglerakatod és nagy munkaasztalod?

– Kialakítottam az otthonomban egy műhelyt. Egy szobám csak stúdióként funkcionált, de már bőven a lovardás projekt előtt

Kikkel dolgoztál együtt?

– Nyéki Henriettával mintáztunk, illetve időnként volt néhány beugró szobrász. A végleges formákat pedig Indi Alexandra retusálta, aki a Parlament restaurálásán is részt vett 2018-ban. Persze a gipszöntőkről se feledkezzünk meg, elengedhetetlen munkát végeztek azokkal egyetemben, akik a díszeket helyezték fel a helyükre.

A „Trófea” megmintázásának vége felé…

Mely lovardás munkáidra vagy a legbüszkébb?

– Leginkább a Trófea nevű díszítményre – amely supra porta (bejárat fölötti) funkciót tölt be – a bonyolult formái és a nagy tömege, valamint a perspektíva miatt. Magassága-szélessége több méter. Egyébként mindegyikben volt kihívás. Az egyik szecessziós sarokdíszt is kiemelném, amelyen indák és szalagok ostorcsapás-szerűen tekeregnek.

Akkor ezeket a sérülésveszély miatt nem nagyon lehetett szállítani. Helyben kellett kiönteni?

– Igen, mivel a szállítás közben, a rázkódás miatt sok kár érhette volna repedések formájában.

Régi tapasztalataim szerint a tiszta öntő-gipsz díszítmények sérülékenyek kültérben. Úgy tapasztaltuk, hogy a régi mesterek tettek hozzá homokot, ezt-azt, hogy sokáig bírják. Itt milyen gipsszel dolgoztak?

– Úgy láttam én is, hogy nem tiszta gipsz volt.

Mennyi ideig dolgoztál az ornamenseken?

– Másfél – nagyjából két évet.

Hogy érzed, mi volt az erősséged, miért hívtak téged?

– Nyilván vannak dolgok, amik jobban mennek, ilyen például a mintázás vagy az egy az egyben másolás. Úgy gondolom rendelkezek olyan tulajdonságokkal, tapasztalattal és képességekkel, amelyek miatt kimagaslottam a mezőnyből, bár összességében nem figyelek erre. Csak azt csinálom, amit szeretek.

Most ezeket az ornamenseket tartod legjobb munkáidnak?

– A projekt volumenéből kiindulva, szobrászatilag igen.

Hogy látod, elég szakember van ilyen jellegű, történelmi reprodukciós épületszobrászati munkákra?

– Nehéz kérdés… Tény, hogy többféle ilyen irányú képzést szüntettek meg, illetve módosítottak. A Képzőművészeti Egyetemen inkább a modern kortárs művészet követésére ösztönzik a hallgatókat. A díszítőszobrászattal nem foglalkoznak külön, pedig sok klasszikus irányú projekt van mostanában szerte az országban (Győr-Moson-Sopron megye), elég csak a Budai Vár környékére gondolni. Ennek viszonylatában tényleg nincs elég szakember, mivel a minőség nagyon fontos.

Budapest-központú-e ez a szakma? A már említett nagy cég is budapesti…

– Nem egészen. A Pécsi Tudományegyetemen tanítanak még hasonlót, például ott van szobrász szak. De évekkel ezelőtt múzeumok is indítottak restaurátor képzéseket.

A sikeres munka végeztével, hogyan viszonyulsz a Lovardához?

– Úgy látom utólag is, hogy megérte részt venni az újjáépítési munkálatokban, amit a legnagyobb tisztelettel végeztünk. Igyekeztünk a lehető legnagyobb profizmussal állni a rekonstrukciójához, időt és energiát nem kímélve. Nyilván befolyással van az eredeti épület története azokra, akik részt vettek ebben a projektben, már csak Hauszmann Alajos és Ybl Miklós munkássága miatt is. Ők a 19. század nagy építészei voltak, így számos örökséget hagytak maguk után, amelyeket becsülni kellene.

Köszönöm a beszélgetést! Remélem, aki ezek után megpillantja a Budai vár új-régi épületeit, elgondolkodik azon, hogy a régi mesterek egy-egy díszen is milyen sokat dolgoztak, s ennek folytán milyen komoly munka párosult azok újraformázásával.

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük