Malmok, karsztforrás, strand, vagy amit akartunk!

2018. 06. 17.

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő...

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő…

Tatabánya–Turul-szobor–Tatabánya–Tata–tatai vár–Fényes-fürdő–Dunaalmás–Almásfüzitő–Révkomárom–igazi Komárom

Találkozás 7.15-kor a Rákóczi hídnál és 70 perccel később indul csak a vonat Kelenföldről? – Azért ne aggódjunk annyira – 7.15-kor indultam Kőbányáról -, és még az összerázódáshoz is maradt idő az állomáson. Velem együtt négytagúra „hízott” a csapat. Biciklitúránk – részemről – azonnal egy sportszerűtlen nehezítéssel indult Tatabányán, mivel otthon elfelejtettem tükörreflexes fényképezőgépembe kártyát tenni. Ezután nagyszerű kolonccá alakult át a becses szerkezet, azonnal be is tuszkoltam a kerékpáros táska tetejébe. Rá kellett fanyalodnom a telefonnal történő fotózásra. (Arról annyit, hogy azzal legfeljebb a videózást érdemes gyakorolni…) Attilával, a szervezővel ekkor találkoztam először – nem tudtam, mihez tartsam magam de szerencsére többnyire felesleges aggódni a túl hosszú távok miatt. Elég volt az, hogy vezetőnk aggódott, nem lesz-e túl „erős” feltekerni a Turulhoz. Az utat is könnyen megtaláltuk, és kitekertünk Tatabánya panel-mellékhajóján a zöldbe. Az új csapat csak úgy „küldte” nekem az energiát, kopott a táv felfelé is. Épp most építettek egy látogatóközpont-szerű félig pagoda tetőzetű épületet. A hatalmas „vasmadárra” drónt „uszított” egy pár – mindig élmény letekinteni a védőszárnyai alól. Attila látni vélte Pannonhalmát is, nekem Tata is elég lett volna. Biciklejinkhez visszatérve nassoltunk és beszélgettünk.

 

Tatabánya szikláin

Hú, kígyó! – meredt a földre közelünkben furcsa arckifejezéssel egy házaspár.

A fűbe nézve és hosszú siklót (kígyó csak nem lehet!) láttunk lassan tekeregni a bokrok felé. Nekiindulásának helye csak az a pad és asztal lehetett, ami körül diskuráltunk. Mi ijesztettük el. Bőre „fiatalosan” frissnek tűnt. Itt már szinte a hegytetőn voltunk, könnyen feltekertünk a Ranzinger Vince-kilátóig, amelyet 2008-ban avattak fel, s ami eredetileg a XII-es akna bányafelvonója volt – 30 méteres! Vince bácsi tuti, hogy feltalált, meghonosított, vagy fejlesztett valamit a bányászat területén – gondoltam –, és úgy is volt! Nagy élmény ez a kilátó – egészen rendhagyó -, fent megvan a felvonókerék is.

De a Szelim-barlang sem maradhatott ki. Nagy tere és a négy helyen érkező fény folyamatosan újabb fotókat inspirált. Mint egy modern üvegfalas villánál, itt is egész falszélességben néz „erkéllyel” a város felé, és korlát sincs… A dachsteini triász mészkőben kialakult barlang igen öreg – mivel két tetőablaka is van, már barlangtorzónak is mondhatjuk. Továbbindulásunkat egy „mérgezett egérként” rohangáló havasi cincér hátráltatta. Olyan szép volt, nem lehetett kihagyni…

Tatabányán nem könnyű eligazodni kerékpárral – több egymással párhuzamos út is halad a városban. A városon áthaladó kerékpárúton aztán gyorsan az Által-érhez soroltunk. Nagyon kellemes a kerékpárút, a hétvégi forgalom is szépen eloszlott rajta. Attilával az Által-ér Kétlyukú hídjánál pihenőt „hazudtunk” és lefotóztuk az 1787 szeptember 25-én átadott hidat, amely az első kőhíd volt a sokszor javított fa híd után. Építéséhez Deáki prefektus úr egykoron 16 000 égetett téglát, némi faragott követ és meszet jutott az építéshez. A munkák befejeztével következő évben számos fát ültettek a híd környezetében. Nem jár erre gyerekcipőben az eutrofizáció – a vízfelület felét lebegő gólyahírre emlékeztető sárga virágú növény fedte be. Mint látvány – üde volt. Most már tudom, hogy a kerékpárutat a Nagykacsás- a Kiskacsás- és a Derítő-tó is kísérgeti.

 

Tatai főnixek…

A tatai parkerdőben még az erős napsütésre sem lehetett panaszunk. Gyorsan meg is álltunk egy kis sörre és velős pirítósra a büfésor első asztalainál. Nna, ha ezt egy túracsapat könnyen megteszi, akkor belevaló a társaság! – jelentettem ki. Az Öreg-tó partján már sokan napoztak, fürödtek, fürdettek – kutyát… Nagyot néztem, amikor az öreg Kalló malom bukóján vizet láttam zubogni. Ilyet még sosem tapasztaltam. De az is meghökkentő volt, hogy a nemrég még rendezetten Tóváros Fogadóként üzemelő Kalló malom ki volt belezve, téglákig le volt csupaszítva! Mellette a Gyári malom áll, 10 éve még vastag édesvízi mészkő lerakódásokat fotóztam a régi kerekek helyén. Mögötte a Czégény malomhoz is mintha hozzáláttak volna. Nagy malom-mentés folyik itt szerintem! A széles, kikövezett mederben aztán folyt a víz a Pötörke-malomhoz. Az újraéledt vízfolyás a Malom-patak, amely az Angolparkban eredő Kis-források és a Kék-forrás vizét szállítja. Fentebb, ugyancsak a Malom-patak már új kereket forgat a Miklós malmon! A Kék-forrás a 1961 szeptember 2-án történt XV/b akna nagy vízbetörése során apadt el Tata összes belterületi forrásával. Számoljunk csak! Körülbelül 50 év esett ki…

Szerencsére a többiek megvártak. Az Öreg-tó nagy töltése alatt elgurulva megállítottam a csapatot a híres műemlékmalomnál, az 1587-ben már említett Cifra malomnál. Szétkorhadt kerekei egyre gyászosabban festenek… Még mindig vevőre vár, üresen… Itt van a tó egyik legnagyobb kifolyója.

Elcsíptük a Fényes-fürdő és Dunaalmás felé tartó gesztenyefasoros utat, amely a kissé megduzzadt Által-eret kíséri. Még intettem magamban a Berta malomnak, és számomra ismeretlen utakra értem. Fényes-fürdőn túl még nem pedáloztam. Tata egy helikopter-gyűjteménnyel búcsúzott az ér túloldalán. A patak a vártnál nagyobb sebessége feltűnő, néha csobog is. Állítólag még Tata területén szoktak úszóalkalmatosságokkal versenyeket rendezni rajta…

 

Dunaalmás cappuccinóval

Kellemesen kanyarogva elértünk a dunaalmási zsilipig, majd egy szelíd kis utcán át kiértünk az országútra. Mindig is szerettem a jegenyefákat, s amióta olvastam is, hogy feltűnésükkel malmokat is jeleztek régen… Itt is akadt. Attila kötötte a cappuccinóját a karóhoz, de mindenki szívesen csatlakozott a presszó napernyős kiülőjére. Felettünk, a temetőben Vajda Júlia, Lilla, Csokonai Vitéz Mihály szerelme nyugodott, a vékonydongájú költő szobra a közelben állt.

Attila mindannyiunkat felcsigázott a Duna-parti malommal, amely ma Öregmalom Életmódházként működik. Az 1606-os Zsitvatoroki béke során itt, Dunaalmáson telepedtek le a török csapatok. Az épület egy másik malommal együtt épült meg a zsámbéki pasa engedélyével – így 400 éves lehet. A felduzzasztott patakot kis kékes vizű tóvá duzzasztották, platán fák borulnak fölé. Egy kis zsilipen csordul tova a patak a közvetlenül a malom alatt fodrozódó Dunába. Attila éppen nosztalgiázni kezdett, milyen strandélet folyt itt, amikor fürdésre felkészült emberekkel találkoztunk egy autó mellett. – Csak nem fürdeni mennek? …a strandra? – szólította meg őket izgatottan.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta. (Fotó: London Annamária)

Kiderült, hogy az elpusztult strandból még mindig megvan az azt tápláló forrás, amelynek vize egy kb. 3 méter átmérőjű betongyűrűben áramlik fel. Sokfelé törnek itt fel 20-24 fokos kénhidrogénes források! A kristálytiszta vízben jól lehetett hűsölni, a víz egy kis kiömlőn folyt a Duna felé. Ismét egy érdekes karsztforrás! – szűrtem le az egészből a lényeget.

Nincs mit domborítani a következő kilométereken: unalmas, ám részben árnyékos úton hajtottunk át Almásfüzitőre, ahol az elhagyatott timföldgyár főépületének homlokzatát külön lefotóztattam. „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga” – szólt a hősi sztahanovista szlogen. Hol van már a tavalyi hó… Meddig gondolták ezt komolyan a régiek? Most romhalmaz, rozsdatemető és vörösiszap…

A munkás lakótelep után átértünk lassan Új-Komáromba, majd áthajtottunk a hídon (micsoda komoly, kicsinyes vám-ellenőrzések volt itt is az átkosban!) és áthajtottunk Komárom Fő terére. Mivel nem számítottunk ilyen „hazajárásra”, nyelhettük volna a nyálunkat a fagyizók között, de szerencsére forintot is elfogadtak! Fagylaltozás lett a túra záróakkordja…

Mindig szembejön egy újdonság – Szép időben soha ne maradj otthon! Köszönjük Attila!

Harsáczki György

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Göndör János mondta:

    Jó írás. Ilyenek miatt nem szükséges külhonban túrázni. Bár már jártam (nagy ívben, átutazóban) errefelé, de csak most „ismertem” meg közelről.A szokásos jó, szép képek. ESPELHO G.J.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük