A munka, amelyre a történelmi hűséghez szükség volt…

Beszélgetés Soós Estherrel a Királyi Lovardán végzett szobrász-munkájáról – a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépített épületek átadása előtt

Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején
Az újjáépített Lovarda 2020 júliusának elején

Közel öt dolgos év elteltével végre átadás-közeli állapotba került Királyi Lovarda, a Főőrség épülete és a Stöckl-lépcső, amelyek egykor, Ferenc József magyar király döntése után, a századfordulón épültek, de a második világégés során megsérültek, az új kommunista-szocialista rendszer pedig eltüntette azokat. Nem szabad elfeledkezni a hasonló korú és hasonlóan felszámolt, nyugatra néző „várteraszokat” összekötő feljárókról, rámpákról, s a Stöckl-lépcsőről sem, amelyeknek azért kellett eltűnniük, hogy a Budavári Palota szinte megközelíthetetlen legyen. Ugyanis Budapest ostroma után nem sokkal már felmerült az a lehetőség, hogy Rákosi Mátyás és „csapata” rendezkedik be a lerombolt-átalakított királyi palotába, de a népet már nem szívesen látták volna maguk körül…

Akár életfelfogásban, stílusban, de legfőképpen ideológiában merőben új világ vette kezdetét 1945-től. Az új kommunista-szocialista rendszer nélkül is percek alatt elavulttá vált volna a „lovak mozgatta világ”, a lovaskultusz az összes hozzá tartozó kiszolgáló épülettel – a Lovardával, az istállókkal – és a magyaros ruhákban pompázó testőrséget kiszolgáló, reprezentatív Főőrségi épület. Tényleg feleslegessé váltak? Csak ideológiailag: a legyőzött Horthy-világot, az arisztokrácia és a nagytőkések uralta országnak egy új rendszert akasztottak a nyakába, s ennek komoly eszköze volt a „bukott rendszer” megtaposása, annak minden díszletével együtt. A Budavári Palota ebben kiemelt célpont volt: „a múltat végképp eltörölni…”-himnusz-sor szerint, ki is pucolták minden ékét a roskatag falak közül.

A Stöckl-lépcső már késznek mondható…

Ez egy ostoba, szűklátókörű megközelítés volt: az épületek gyakran kapnak új funkciót, néha éppen azért, hogy fennmaradhassanak és a múlt egy hiteles szeletével öregbítsék a művészettörténeti látnivalók palettáját. Ez nem adatott meg a Királyi Lovardának, amely 40%-os pusztulást szenvedett, de 1954-ben lebontották és a Főőrség épületének, amely csekély sérüléssel megúszta az ostromot, de 1971-ben(!) mégis felszámolták. A Stöckl-lépcső(ház) előbbivel egyidejű lebontására már tényleg nincsenek szavak…

Az elmúlt 10-15 évben számos a háborúban, vagy közvetlenül utána lerombolt, lebontott – nemzeti szempontból ikonikus – épületet építettek újjá Európa-szerte. Ennek egy szép példája a drezdai barokk Frauenkirche (2005), de korábban így építették fel újra Varsó módszeresen lerombolt Óvárosát, vagy egyes németországi városok egész negyedeit.

A három történelmi épület újjáépítése része a Nemzeti Hauszmann Programnak, amely 2024-ig a kormányzati negyed várba költöztetését és a Budavári vár méltó történelmi helyszínné alakítását tűzte ki célul. Sokáig kellett várnunk a vár fejlesztésére… Az Oroszlános udvar kapujától a Fehérvári kapuig (Dísz tér) egy 500 méter hosszú városképi szakadás éktelenkedett a város történelmi épületegyüttesében, amely elsősorban a sérült paloták és egyéb épületek ideológiai alapon történő likvidálásával alakult ki.

A Főőrség épülete

Habár elkészült a három építmény, de a környezetük rendezése, a rámpák és az akadálymentes utak kiépítése még nem fejeződött be. A Főőrség épületének tövébe egy új műtárgy is került: a 3,2 méter magas és hét méter széles bronzöntvény-kapu 27, a Budai várhoz kapcsolódó jelenetet ábrázoló domborműből áll. Farkas Ferenc szobrászművész alkotása abba a földalatti régészeti térnek a kapuja, amelyet eltemettek a vár 1686-os felszabadítása után, hogy a későbbi palotaépületek ráépülhessenek. A Hunyadi és az Oroszlános udvar alatti terület egy részén állt egykor a Zsigmond-palota, amely teljes egészében felrobbant az ostrom során, mivel hatalmas mennyiségű lőport tároltak benne… Ebben a térben középkori épületmaradványokat láthatunk majd.

Az 1960-as, ’80-as évek olcsó megoldásai után az építők végre magasra tették a mércét: a 120 évvel ezelőtti, drapéria-ráncig egyező díszítésű, ékeiben, belső tereiben pedig korhű anyagokból emelt királyi épületek feltámasztása volt a cél. Szerencsére találkozhattam azzal a tehetséges szobrászművésszel, akit korábbi munkái alapján bíztak meg a Magyar Királyi Lovarda homlokzatát díszítő ornamentikák, épületdíszek megformálásával, és aki emellett történésznek is tanul.

Soós Esther

Szervusz Eszter, az említett, korábbi, jól sikerült munkáid hol láthatók?

– Elég sok munkám látható Budapest több pontján, melyekre büszke vagyok. Voltak, amelyek nem jelentettek akkora kihívást, és voltak amelyek határozottan nagy volumennel rendelkeztek. Ezek közül említenék néhányat a számomra a legkedvesebbekből. Ilyen Buddhista Központ homlokzatán lévő szobrok restaurálása, amin Horváth Virág Boglárkával közösen dolgoztunk. Vagy a Nyugati pályaudvar egyik melléképülete, amelynek korhű visszaállításán vettem részt. Nem helyszíni, hanem műhelymunka volt, amely során a sérült ornamenseket és egyéb építészeti elemeket javítottam. Ez után kapcsolódtam be a Szépművészeti Múzeum restaurációs munkálataiba, mely összességében egy hatalmas állami projekt volt. Az itáliai részleg termeinek ornamenseit restaurálhattam egy csapattal együtt – állványzatról. Ez a munka Europa Nostra-díjat is kapott. Eredetileg a Román csarnokon dolgoztam volna én is, de mivel a munkához képest kevés volt a szakember, az itáliai részleg termeit vállaltuk el. Már ezzel párhuzamosan kezdtem el a Magyar Királyi Lovarda épületszobrászati díszeit, domborműveit mintázni.

Előrajzolással kezdődik – régi dokumentumok alapján

Ekkor a hazai legnagyobb épületszobrász vállalat keretein belül (Laki) munkálkodtál?

– Egyszerre több munkahelyem is volt – egy szakmabeli ismerősöm szólt, hogy örülne, ha a Lovardán is dolgoznék. Nagy kihívás volt, örültem a lehetőségnek – magamnak is még magasabbra tettem a mércét.

Melyek voltak a Lovarda díszítményeinek elkészüléséhez vezető lépcsőfokok? Hogy látnak hozzá egy ilyen komoly munkához?

– Legelőször is részletekbe menően ismerni kellett az eredeti épület díszítőelemeit. Ehhez egykori dokumentumokat, fotókat kellett keresni, majd azok alapján pontosan megrajzolni, megszerkeszteni azokat. Mi – mert nem egyedül dolgoztam – ezeket a tervrajzokat kaptuk meg az eredeti méretekkel kiegészítve. A rajzokat aztán fel kellett nagyítanunk a valós nagyságra. Én ezeket a terveket rajzoltam át végül az alapokra, amelyekre megformáztam az ornamenseket. A formázás folyamata már sok praktikával egészült ki.

Tömeget kell adni neki – erdélyi agyagból…

Mivel mintáztál? Agyaggal?

– Igen. A korhűség miatt használtunk végül agyagot, mégpedig a legjobbat, erdélyi agyagot. Eleinte felmerült, hogy szintetikus plasztilint használunk, amely nem szárad ki, de végül elvetettük.

Kik „zsűrizték”, ellenőrizték a megmintázott díszeket? Ugye, azután mehetett csak „gyártásra” a mű.

– Építészek, történészek, művészettörténészek – a szakágak krémje, szinte csak a legjobbak. Minden aspektusból megvizsgálták azokat, persze azt is, hogy igazán hű-e az eredeti dokumentumokhoz. Szigorúak voltak, minden apró hiba után újabb fordulóra került sor.

A gipszöntő csapat készítette el – formalevétel után – a gipszdíszítményt…

Ezen fordulók között az agyag nem száradt ki vészesen?

– Muszáj volt fóliával lefedni emiatt, mert a minta repedezni kezdett. Ezek a zsűrizések gyakran nagy melegben zajlottak.

A mintázás hol zajlott? A cég műhelyében?

– Mintáztam ott is, de előfordult, hogy haza is vittem a munkát.

Akkor otthon is volt egy nagy agyaglerakatod és nagy munkaasztalod?

– Kialakítottam az otthonomban egy műhelyt. Egy szobám csak stúdióként funkcionált, de már bőven a lovardás projekt előtt

Kikkel dolgoztál együtt?

– Nyéki Henriettával mintáztunk, illetve időnként volt néhány beugró szobrász. A végleges formákat pedig Indi Alexandra retusálta, aki a Parlament restaurálásán is részt vett 2018-ban. Persze a gipszöntőkről se feledkezzünk meg, elengedhetetlen munkát végeztek azokkal egyetemben, akik a díszeket helyezték fel a helyükre.

A „Trófea” megmintázásának vége felé…

Mely lovardás munkáidra vagy a legbüszkébb?

– Leginkább a Trófea nevű díszítményre – amely supra porta (bejárat fölötti) funkciót tölt be – a bonyolult formái és a nagy tömege, valamint a perspektíva miatt. Magassága-szélessége több méter. Egyébként mindegyikben volt kihívás. Az egyik szecessziós sarokdíszt is kiemelném, amelyen indák és szalagok ostorcsapás-szerűen tekeregnek.

Akkor ezeket a sérülésveszély miatt nem nagyon lehetett szállítani. Helyben kellett kiönteni?

– Igen, mivel a szállítás közben, a rázkódás miatt sok kár érhette volna repedések formájában.

Régi tapasztalataim szerint a tiszta öntő-gipsz díszítmények sérülékenyek kültérben. Úgy tapasztaltuk, hogy a régi mesterek tettek hozzá homokot, ezt-azt, hogy sokáig bírják. Itt milyen gipsszel dolgoztak?

– Úgy láttam én is, hogy nem tiszta gipsz volt.

Mennyi ideig dolgoztál az ornamenseken?

– Másfél – nagyjából két évet.

Hogy érzed, mi volt az erősséged, miért hívtak téged?

– Nyilván vannak dolgok, amik jobban mennek, ilyen például a mintázás vagy az egy az egyben másolás. Úgy gondolom rendelkezek olyan tulajdonságokkal, tapasztalattal és képességekkel, amelyek miatt kimagaslottam a mezőnyből, bár összességében nem figyelek erre. Csak azt csinálom, amit szeretek.

Most ezeket az ornamenseket tartod legjobb munkáidnak?

– A projekt volumenéből kiindulva, szobrászatilag igen.

Hogy látod, elég szakember van ilyen jellegű, történelmi reprodukciós épületszobrászati munkákra?

– Nehéz kérdés… Tény, hogy többféle ilyen irányú képzést szüntettek meg, illetve módosítottak. A Képzőművészeti Egyetemen inkább a modern kortárs művészet követésére ösztönzik a hallgatókat. A díszítőszobrászattal nem foglalkoznak külön, pedig sok klasszikus irányú projekt van mostanában szerte az országban (Győr-Moson-Sopron megye), elég csak a Budai Vár környékére gondolni. Ennek viszonylatában tényleg nincs elég szakember, mivel a minőség nagyon fontos.

Budapest-központú-e ez a szakma? A már említett nagy cég is budapesti…

– Nem egészen. A Pécsi Tudományegyetemen tanítanak még hasonlót, például ott van szobrász szak. De évekkel ezelőtt múzeumok is indítottak restaurátor képzéseket.

A sikeres munka végeztével, hogyan viszonyulsz a Lovardához?

– Úgy látom utólag is, hogy megérte részt venni az újjáépítési munkálatokban, amit a legnagyobb tisztelettel végeztünk. Igyekeztünk a lehető legnagyobb profizmussal állni a rekonstrukciójához, időt és energiát nem kímélve. Nyilván befolyással van az eredeti épület története azokra, akik részt vettek ebben a projektben, már csak Hauszmann Alajos és Ybl Miklós munkássága miatt is. Ők a 19. század nagy építészei voltak, így számos örökséget hagytak maguk után, amelyeket becsülni kellene.

Köszönöm a beszélgetést! Remélem, aki ezek után megpillantja a Budai vár új-régi épületeit, elgondolkodik azon, hogy a régi mesterek egy-egy díszen is milyen sokat dolgoztak, s ennek folytán milyen komoly munka párosult azok újraformázásával.

Hazámhoz híven… – Erdei László tüzér naplója és levelei 1939-1948

Könyvajánló – Hazámhoz híven…

 

„Féltve őrzött családi ereklyeként maradtak meg az eredeti dokumentumok, amelyeket három fejezetbe szerkesztve nyújtok át az Olvasónak.” – írja édesapja emlékének szánt könyv előszavában Dr. Erdei László.

Jobb oldalon a könyv borítója

Jobb oldalon a könyv borítója

A korabeli – sőt, olykor a hadszíntérről készített – fényképfelvételekkel illusztrált kiadvány egy huszonéves közkatona, felderítő tüzér szemszögéből mutatja be a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulást, az 1941-es délvidéki harcokat, majd a hadtest Ukrajnába való vezénylésével a szétlőtt bolsevik hátországot. Az innen történő hazavezénylésig tart az első fejezet, a Napló, a második fejezet viszont a hadifogság éveit eleveníti fel Kiskunhalastól Kijevig, 1944-től 1948-ig válogatott, eredeti leveleken keresztül. Itt is olvashatjuk a kor jellegzetes-szomorú levél-fajtáját, amit fogolyszállító vagonból dobtak ki… Milyen furfangokra, találékonyságra, kitartásra volt szükség a mindennapi élelem beszerzéséhez? Milyen volt egy aratás a kolhozban? Hogy szárították meg a téli jégvágáskor vízbe esett ruhát a szabadban? A levelek, az elbeszélések felfedik…

A harmadik fejezet egy zsebnotesz másolata, amely az események, az évszámok és az érintett helységek nevein kívül dalokat, katonadalokat tartalmaz, mely a honvédek érzésvilágát, elhivatottságát tükrözi.

Bal oldalon a könyv borítója

Jobb oldalon a könyv borítója

Erdei László tüzér részletgazdag, jó megfigyeléseken alapuló, személyes véleményével és kesernyés humorával átszőtt feljegyzéseit, a leírt, kevéssé ismert időszakok és hadszínterek, viszonyok emelik ki a hasonló krónikák közül: „jelentős” hadszíntéri történések előtti – 1940-41-es – állapotokkal csak ritkán és elnagyolva találkozhatunk a történelemkönyvekben.

 

A B5 méretű 108 oldalas, keménytáblás könyvet 2010-ben adták ki Szegeden. Ára: 2000 Ft

Elérhetőség: pusztayagi@gmail.com

Sóhaj – vakolat – sóhaj

A Budavári Palota Krisztinavárosi szárnyának születése és haldoklása (1-2. rész)

 

Már csak emlék, mikor még közmunkás voltam az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budavári Palotában… Nem ezzel szoktam dicsekedni elsőként „pályafutásom” állomásai közül, bár – kétségkívül – ez volt a legelőkelőbb hely.

 

Győzelmi ének egy romhalmaz felett…

A Budavári Palota. Nincs még egy ilyen mostoha sorsú, megcsúfolt királyi lakhely Európában, mint az, melynek korábbi falai között Mátyás király forgatta a kódexeket, és kertjében lantzenét hallgatott, és amely ma díszeitől megfosztva a Várhegyről a Dunára néz. Sajnos a híres reneszánsz királyi lakot romhalmazként vettük vissza a törököktől, s az azokra emelt barokk, késő- és neobarokk épületekben nem lakott már király – függő helyzetünk miatt. A Mátyás korabeli épületrészek nagy hányadát az 1714-es építkezések során semmisítették meg. A tervezők úgy alakítottak ki nagyobb területet a fennsíkon, ahogy a lentebbi lerombolódott várfalak koronaszintjéig feltöltötték a maradványok felszín alatti részeit és a köztük lévő szűk udvarokat. Az új palota már a várparancsnokságnak és törzskarának épült. Elsőként a helytartó, majd a Sankt Pölten-i angolkisasszonyok, aztán a nagyszombati egyetem vették birtokukba, később a Főhadparancsnokság került ide, és itt őrizték a Szent Koronát. A 18. század végétől a nádori család lakta – a császár, majd császári-királyi fenség épp csak megfordult itt. (Mária Terézia egyetlen egy alkalommal lakott a palotában.)

 

Az Ybl-Hauszmann-féle kibővítés

A Kiegyezést követően megfogalmazódott az igény a palota egészének kibővítésére, s az építkezések 1890-ben vették kezdetüket. Ezzel Ybl Miklóst bízták meg (előző megbízatása a Várkert Bazár volt), ám halálával, 1891-ben Hauszmann Alajos vette át a stafétabotot. Az építkezés oroszlánrészét a Krisztinaváros (nyugat) felé néző új épülettömb – a mai F épület – felhúzása tette ki, amelyben (még) az országos könyvtár működik. Én ezzel a palotarésszel foglalkozom most. Egy új palota nem fért volna el az elkeskenyedő Várhegyen, így Ybl egy látványos, rendkívül masszív, egy egész bástyányi tömegű alépítményt tervezett alá. Ahogy az épület magasodott, egyre fentebbi teraszra települt, egyre nagyobb tömeget képviselt. Összesen hét „várnyi” emelettel emelkedik Krisztinaváros fölé. (Ezért volt ésszerű – később – felvonót építeni bele.) Az alsó három szint raktáraknak, konyhának, kazánháznak adott helyet, a negyedik a konyhát, fűtést és más feladatokat ellátó személyzet lakásainak, a következő kettő magán (királyi, hercegi) lakosztályoknak, fogadótermeknek, a hetediken pedig a hálószobák, termek rendbentartásáért felelős személyzet szállása és a koronázási jelvények páncélterme volt. Az krisztinavárosi szárny inkább lakhely volt, mint reprezentatív palota, termei kisebbek voltak – ezek közül a Szent István-termet és Hunyadi-termet lehet megemlíteni.

Ezzel párhuzamosan tégla támfalat alakítottak ki a vár nyugati oldalán, amely helyet adott az ekkor épített Palota útnak is. Az új palota fent egy félig nyitott udvart zárt be, amely ma is az Oroszlános udvar nevet viseli a bejáratánál álló oroszlánok után. A kupolás lovarda épületét is átépítették az első teraszon – az előtt állt eredetileg Vastagh György szobrász Csikós szobra 1901-ből –, az Oroszlános udvar elé pedig az őrség számára és istállónak egy-egy historizáló épületet emeltek. Az 1904-re befejeződött bővítés során az észak-déli fekvésű palotasorhoz is új oldalszárnyakat toldottak.

 

Az új rendszer bontókalapácsa

Az első világháború után IV. Károly lakott benne 1918 októberéig, majd Trianon után – 1921-től – Horthy Miklós kormányzó lakhelye volt 1944. október 16.-ig, amikor a németek elhurcolták. A Budavári palota Budapest 1944 Karácsonyától 1945. február 11.-ig tartó ostromában a harcok központjában állt: ott volt a magyar és német csapatok főhadiszállása. A Vörös hadsereg tüzérsége teljesen rommá lőtte-bombázta az épületegyüttest, amely az ostrom befejeztével is napokig égett, s a legnagyobb károk akkor keletkeztek. A pusztulás az 1686-oshoz volt mérhető…

A megváltozott politikai viszonyoknak „megfelelően” évekig halogatták az épület és az épületbelső megmenthető részeinek védelmét, bár a Budavári palota el is vesztette eredeti funkcióját. A Rákosi Mátyás vezette kommunista államhatalom párt- és állami központi negyedet kívánt létrehozni a Palota helyén. „Természetesen” először felmerült az épületegyüttes teljes- vagy részleges bontása is… Sajnos ideológiai okok és pénzhiány vezettek a Budavári palota megmaradt díszeinek, értékeinek megsemmisüléséhez. A palota összes terméből és helyiségéből eltüntették a Lotz Károly falfestéseket, az aranyozott stukkódíszítést, a csillárokat, az faborítást, a mintás parkettát, a szobrokat, elbontották a Savoyai-teraszra levezető díszes – megmenthető – Habsburg-lépcsőt, az őrségi, a lovardai épületeket, a Szent Jobb-kápolnát, és a Szent György tér legtöbb épületét… Az is egy terv volt, hogy nem kerül kupola a palotára, vagy hogy kiszélesített szárazárok választja el a palotát a Szent György tértől – a kommunista vezetők védelmében -, s ahhoz további palotarészeket bontanak le. Eközben felszámolták a legtöbb bejutási útvonalat a várba.

 

Földhözragadt megoldások

Egyetlen „haszna” volt a háborús károknak: a régészek a felszínre hozhatták a betemetett, feltöltött középkori falakat, s egyéb leleteket. (Az Oroszlános udvar kövezetén világos színű riolitból van kirakva a néhai Mátyás-palota falainak helyzete.) Ezeket – a palotával ellenben – kiegészítették, felmagasították. Ekkor született meg a Buzogány-torony is, amely egy középkori formájára visszabontott védműből és egy középkorias bástyafelépítményből áll.

Sztálin halála és az ’56-os forradalom hátráltatta kiépítést, majd 1959-re eldőlt, hogy kulturális feladatot kap a Budavári Palota: múzeumokat költöztetnek a falak közé, és az Országos Széchényi Könyvtár is ide kerül. 1963-ra elkészült a leegyszerűsített vasbeton kupola (3 méterrel nyugatabbra tolva, de azonos magassággal), puritánabb lett a tetőzet, és szinte kivétel nélkül minden nyílászáróra a kor „modern”, egytáblás billenőablaka került, amely már kívülről is meghatározta a palota képét… A belső terek minimalista kialakítása egy 1960-as évekbeli elegáns irodaház megoldásait tükrözte. A Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) jól szemlélteti ezt egy „1945 előtti” faragott, karfás rokokó szék, s a mellette éktelenkedő „modern” irodaszék – mintha csak egy vallatószobából rántották volna elő.

A Budapesti Történeti Múzeum 1967-ben, a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben, a Széchényi-könyvtár pedig utoljára, 1985-ben költözött a falak közé. 30 év elteltével… A kiépítés egyszerűen meghaladta a szocialista állam képességeit.

 

Faggatjuk a palota titkait

Térjünk vissza a jelenbe! 2014 második felében egyre többen vélték tudni a dolgozók közül is, hogy a könyvtárat elköltöztetik. Nézzük csak meg, hogy „a múltat végképp eltörölni”-rigmusra átalakított F (és az összes többi) épület, mennyi munkát fog adni azon szakembereknek, akik 1945 előtti állapothoz hasonlóvá szeretnék alakítani, rekonstruálni az épületet!

Elbe Istvánt – információszolgáltatási igazgatót – régóta foglalkoztatta a palota egykori és mai állapotának összevetése, s időnként látogatókat is körbevezetett meghirdetett belső kirándulásain a közönség elől lezárt épületrészekben. Véletlenül futottam össze vele, amint az érdeklődő takarító személyzetet kalauzolta. Akkor megbeszéltük, hogy egy másik időpontban nekem – mint dolgozónak – megmutatja a palota titkait. Engem mindig is érdekelt volna ez a dolog, de a mai épületbelső olyan sokkolóan messze áll az egykori viszonyoktól, hogy az embernek egyszerűen nem jut eszébe, hogy hol is van…

 

(2. rész)

Az F épület főlépcsőházában futottam össze Elbe Isvánnal – idegenvezetőmmel -, a 6. emeleten. Megtudtam, hogy korábban, egy tematikus látogatás alkalmával ő tette ki néhány, archív felvétel másolatát a régi nézőpontokkal egybeeső helyekre, majd – mivel nem kellett eltüntetni – kint hagyta azokat. Megdöbbentő a hatás.

 

Fadrusz, mint Atlasz

A főlépcsőház aljában Fadrusz János két Atlasz szobra látható, amelyek egykor egymással szemben álltak. Tulajdonképpen mindössze ez e két szobor maradt az eredeti lépcsőházból, egy kandelláber (a BTM-ben látható), no meg az a néhány eredeti lépcsőfok, amelyek sárgás színe a fordulóig követhető. Megváltoztatták a lépcső-struktúrát, kibontottak falakat, féloszlopokat, szállítási nehézségekre hivatkozva helyben darabokra törték Stróbl Alajos Justicia szobrát, a hetedik emeletnél pedig „bezárták a lepcsőházat”, amely addig a felette lévő üvegtetőn át kapott természetes világítást. – Tudod-e, hogy hívják a régit óvó építészek ezt a lépcsőházat? Központi ravatal. Halott… És ha már itt tartunk: hogyan hívják a kupolát? A szopott gombóc!

És Elbe úr szolgált még egy érdekességgel: a „fiatalabbik” Atlasz-figura arcában Fadrusz János saját vonásait ismerhetjük fel. Ugyanígy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport Báthory Istvánnak elnevezett alakjának arcán is ő „tükröződik”.

 

Nők a korláton…

– Kezdjük fent, és haladjunk lefelé! – javasolta vezetőm, és felszaporáztuk az olvasótermek szintjére, a hetedikre, majd fentebb, a nyolcadikra. Balra befordulva egy padlószőnyeggel borított, bálterem nagyságú „hodályban” találtuk magunkat. A falakat, és a négy beton szerkezeti elem-hasábot polírozott, szürke mészkőlapok borították, a széleken vitrinek vesztegeltek.

– A Hunyadi-termet leszámítva a lépcsőház volt a szárny dísze – mesélte István. – Most az üvegtetőn állnánk, rácsos szerkezeten, ha létezne. A lépcsőházat itt is lefedték-megszüntették.

Üvegezett ajtó nyílott egy teraszra. Csak én léptem ki a szemerkélő esőbe, és megpróbáltam végigfotózni a korláton sorakozó hat kőszobrot, amelyek Nagy-Magyarország részeit szimbolizálták: Erdélyt, Horvátországot, Fiumét, Magyarországot, Szlavóniát és Dalmáciát. Furcsa belegondolni abba, hogy a három méter magas, finoman megmunkált nőalakokat kizárólag innen lehetett megfigyelni közelebbről – bár innen pedig alulról és hátulról láthatók.

Ezt a szintet kisebb rendezvényekre használják. Egy feliratból kiindulva nem is olyan régen büfé is működött itt fenn. A hodály két oldalán egy-egy csigalépcső vezetett egy-egy kis galériára. Mintha lomokat tárolnának fenn. Érdekes, hogy a szocializmusban törekedtek arra, hogy az egész Budavári Palotában egyöntetűen alkalmazzák a „tojásos doboz” belső dekorációt.

A terem túlsó végében egy plexi-modellt találtunk, amely a középkori Mátyás palota és a Krisztinavárosi szárny helyzetét mutatta be a Várhegyen – hogyan építették a várfalakra ezt a szárnyat.

– Van egy hely a főbejárat környékén, ahol nagyon összevissza színű márványlapokból borították be a falat. Valószínűleg azért, mert a lopkodás már akkor is annyira ment, hogy nem maradt elég azonos színű márvány… – villantott rá István a szocializmus egyik velejárójára.

 

Korona a fénymásológépen

Az északi oldali lépcsőn jöttünk le a 8. szintről, a hetedikre, az olvasótermek szintjére. Én – őszintén szólva – nagyon barátságosnak találom az olvasótermeket, de ezeknek sincs sok köze az 1945 előtti időszakhoz: a hírlap- és az általános olvasóterem középső része eredetileg az F épület egy-egy belső udvara volt. (Raktárszinteket építettek beléjük.) Az olvasók – a régi viszonyoknak megfelelően – az udvar felett ülnének a levegőben. Az északi oldal irodái felé léptünk ki a olvasókból, ahol rögtön egy arany színű-csillogású táblát pillantottam meg – egy fénymásológép társaságában. A tábla – magyarul és angolul feliratozva – a Szent Korona őrzésének helyét jelölte: „…1900-tól ezen a helyen, az itt kialakított páncélszobában őrizték a koronaőrök … 1944-ben innen menekítették el országhatáron kívülre.”. Egy folyosón?? Persze, hogy nem, hiszen ebben a szárnyban sem maradt meg szinte semmi az eredeti helyiség-felosztásból. (Csak az ablaknyílások maradtak a helyükön.) A folyosó már az új beosztás eredménye – nem megfeleltethető a mostani helyiségekkel.

 

Kormányzói nézőpontból

Az épület északi oldalán kialakított kisebb lépcsőházban jutottunk le a 6. szintre – valóságban az első emeletre. Ez a tér volt – az egész épületben is mindenhol – a legkiemeltebb. Itt alakították ki a Hunyadi-termet is, amelytől Horthy Miklós kormányzó lakosztálya kezdődött. A Hunyadi-terem szintén neoreneszánsz stílusú volt. Közepén Fadrusz János Mátyás lekicsinyített lovas szobra állt, a falakon pedig Benczúr Gyula festményei néztek a látogatóra. A festőművésztől nyolc képet rendeltek Mátyás életéről, de sajnos csak két festmény készült el – Mátyás fogadja a pápa követeit, illetve a Diadalmas Mátyás (bevonulása Budára). Ezek fenn is maradtak.

A szomszédos Zeneműtár olvasótermébe tehető eredeti helyiség Horthy dolgozószobája volt.

Egyébként fiának, Istvánnak a házasságával, az ifjabb Horthy család is itt lelt otthonra.  A hetedik szinten, a délnyugati sarokban, a „multimédia olvasószobában” lóg egy háború előtti fotó a lakosztály egyik helyiségéről. És „máris” láthatjuk a mai képet. Van ám kontraszt… Ez a sarok helyiség bír talán a legszebb kilátással – a Tabánra, a Gellérthegyre, szinte középen áll az 1950-es években megépített Buzogány-torony, a Nyúl-kert és az Újvilág-kert. Az ablak mellett újabb régi felvétel mutatja az egykori kilátást: másik Erzsébet-híd,  a Buzogány-torony helyén egy téglából épült, balusztrád-mellvédes, széles torony… A rezidenciát a korabeli Pesti Hírlap Képes Vasárnapjának egyik riportjából elég jól ismerik a történészek.

 

Apponyi könyvszekrényei

A híres Szent István terem „helyén” ma a Budapesti Történeti Múzeum és az OSZK osztozik – a neoreneszánsz díszítésű teremről egy régi fotó függ a folyosó falán.

De van itt még valami! Nézzük meg az Apponyi-termet! – indult el a Régi nyomtatványok tárának folyosóján István. Az irodahelységen át léptünk a terembe – üdvözölve a kollégákat -, ahol olajfestmény portrék alatt régi könyvtárszekrények néztek a középen álló hatalmas faasztalra. Apponyi Sándor 1924-ben rendelkezett lengyeli kastélyában lévő 15 000 kötetes könyvtáráról (bútorzattal együtt), amelyet a nemzetnek szánt. A Nemzeti Múzeumból érkezett ide 1985-ben – a bútorzat sajnos minden költözéskor veszített eredetiségéből, mivel mindig igazítani kellett az adott helyiségekhez.

Az északi oldal munka-liftjén a 3. szintre ereszkedtünk. (Ezek a liftek mind a „normál” emeleteken, mind a fele olyan magas ráktárszinteken is megállnak, és két irányban nyílnak.) Éppen a gazdasági bejáratnál álltunk, amelynek szocreál fémszárnyának belső oldalán ott láthattuk a lovarda épületének fotóját – valaha ezt látták  a kapuból.

Ezután beléptünk az állandó hőmérsékletű és páratartalmú raktártoronyba. Ide – természetesen – csak engedéllyel lehet belépni – csak dolgozóknak. A Krisztinavárosi szárny két belső udvarából hatalmas, 11 szintes raktárat alakítottak ki, amely az ide folyamatosan érkező zenei, grafikai, nyomtatott újdonságok, régiségek miatt 2002-re már be is telt. Azóta külső raktárhelységeket vesznek igénybe. Ha kormányzati célokra veszik vissza az épületet, akkor hogyan varázsolják ki a vasbeton raktárszinteket? Jó kérdés.

 

Az Angol akna nagyszerűsége

A gazdasági bejáraton át egykor a főépület konyháját ellátó szekerek jutottak be a Krisztinavárosi szárnyba. Két irányból is jöhettek: az új Palota úton, szemből érkezve, és dél felől, az Angol aknán át. Hogy mi az az Angol akna? A szárny könnyebb elérhetőségét megoldó két szint mély út (szinte árok) az Oroszlános udvar és a szárny közé beékelve. (Ez alatt kerékpárral kellene ideérkezni, hogy átérezzük nagyszerűségét!) Az F épület három helyen is átkapaszkodik az akna fölött az Oroszlános udvarhoz (a bejáratnál is), így a könyvtár látogatói nem is érzékelik az aknát, csak ha véletlenül lenéznek.

Ugyan ki tudja, hogy az Oroszlános udvar alatt alagúton is át lehet jutni a Dunai palotasorba? A tervező és az építtetők azonban az átjutást két szinten is lehetővé tették! Ugyanis az Angol akna felett átívelő épületrész még egy-egy átjárót rejt az udvar szintje alatt! Azon siettek át a felszolgálók a zsúrkocsikkal a díszvacsora tálaló asztalaihoz a Dunai szárnyba. Manapság pedig még az udvarra besomfordáló turisták is zsákutcába futnak a BTM kapujánál…

 

Szinte a föld alatt…

Ide érkezett a szén is, amelyet lejutattak a 2. szintre, a kazánházba. Felettünk körülbelül öt méter magasan hajladoztak a helységek boltívei, alattuk szürke színű linóleumon, szürke salgó állvány-szerű polcrendszer állt. Mindössze itt és lentebb találkozhatunk történelmi architektúrával – belül. Elbe úr előresietett a sötét állványsikátoron, a következő terembe, ahol lámpa világított: itt egy kolléga ült a könyvlift indító-egységénél. Akár nyomasztónak is mondhatom a munkát itt lent a „föld alatt” egyedül. Ide érkezik a kérés a 7. emeletről, hogy mely könyveket kéretik a raktárból. A dolgozó összeszedi azokat, és küldi azon az ötletes, sínpályán közlekedő „könyvliften”, amely négy emeleten át utazva megérkezik az olvasótermek szintjére. Mára már ennek az unikumnak is van vakvágánya, amelyet nem használnak. Németországban gyártanak még ilyet, nem lenne egyszerű, ha komoly meghibásodásra kerülne sor…

A további termekben rég-, vagy sosemhallott folyóiratok bekötött évfolyamai sorakoztak a fejem fölött, miközben az Elbe úr által teremtett fénykörbe igyekeztem a közben elsötétített térből… Mintha egyre régebbi kiadványok, újságok vaskos évfolyamai nyomták volna a polcokat. Több mázsa hír, rövid gondolat, hirdetés, régi fotó a megsárgult, kirojtosodott lapokon az egész Monarchiából – Siebebürgisch-Deutsches Tageblatt 1905, Miskolczi Napló 1912, Szegedi Napló 1888 -, és meghökkentő korrajzok: Hunyad megye Tanügy 1908-11, Hosszu Élet (talán folyóirat) 1888-89…

Bár eddig csak a két raktártoronyról beszéltem, ám a 3. és a lentebbi szintek nagy részét is kiadvány-raktározásra használják. A polcok erdeje után egy hosszú, boltíves folyosón találtam magam, amelynek mennyezete keresztül-kasul volt hálózva csövekkel, vezetékekkel, a falakhoz pedig, bútorlapok, kimiskárolt szekrények támaszkodtak. Karbantartói körülmények…

 

Az akna – mindig van lejjebb

– Nem kis feladat ezeken a távoli részeken is állandó páratartalmat, hőmérsékletet biztosítani. Mert, ha elreped itt egy vízvezeték-cső, nem is azonnal veszik észre… – szólt kalauzom a nem éppen ideális raktározási adottságokról. Egy szinttel lentebb még mindig boltívek tartották a mennyezetet, de már alacsonyabbról indultak – a polcrendszert is ehhez igazították. Legfeljebb az első szinten járhattunk, majd egy zörgős acélszerkezetes lépcsőházban leértünk a nulladik szintre. Kecskeméti lapok 1934, Nemzeti Sport 1937 – olvastam a könyvgerincekről. Az előbb még lábmagasságban láttam azokat a kerek kis ablakokat, amelyek a „rendes” ablaknyílások alatt bizonygatják azt, hogy még itt is van használható tér az épületben – most már a könyvállványok tetejénél.

– És le is értünk. Itt láthatod azt az aknát, amely egyike lehet azon lejáratoknak, amelyeken át 1945. február 11-én, a Kitöréskor sokan megpróbáltak kijutni a várból… De nekik sem sikerülhetett – hajolt Elbe úr egy legfeljebb 80×80 cm-es öntöttvas aknafedél fölé egy állvány tövében. – Ha sikerül kiemelni, lepillanthatunk 15 métert, már ha le tudunk világítani.

De nem tudtunk: az akna sarkába 45 fokban bebetonozott vasrudak sora elveszett a sötétben. Az akna levisz az Ördög-árok vízfolyásának szintjére, de – egykor – onnan a menekülők sem a Hűvösvölgy irányába, sem a Duna felé nem jutottak ki. – Akinek van gusztusa, az kipróbálhatja! – húzta vissza vezetőm nehéz fedelet.

Barlangász kifejezéssel élve: itt volt a végpont. Lentebb, csak a külön utakon futó, modern lift visz – az utca szintjére.

 

Mi jöhet még?

A séta során láthattam, hallhattam, hogyan zsigerelték ki az épületet a padlástól a pincéig. A barbarizmus meghökkentő mértékével találkoztam itt a Krisztinavárosi szárny átfogó látogatásakor. A palota 20. századi történetét nagy léptékben átgondolva úgy érzem, hogy a sötét 50-es években a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. Pedig hasonló rendszerváltás máshol is volt… Nem lebegett nálunk az „szocialista éterben” egy szikrányi egészséges nacionalizmus sem – ne tegyük tönkre, ami a miénk.

Ha az 1950-es évektől 30 év kellett a megvalósításig, vajon hány év lesz most, a digi-korszakban? És hányszoros energia befektetéssel fogják a szakemberek visszaállítani a Budavári Palota régi pompáját (ha befejezik, ha hasonlítani fog a régihez, ha, ha…) mintha a háború után felújították volna? Attól tartok, hogy azt már nem érjük meg.

Harsáczki György

A fürdőkultúra matuzsálemei – „újratöltve”

Százéves fürdők – Székesfehérvár, Szerencs, Kunszentmárton

A Páva ház és mellette az Árpád fürdő

A Páva ház és mellette az Árpád fürdő

 

Számomra elég későn jött el az a nap, amikor Székesfehérvár megnyílt előttem, és elvarázsolt kincseivel, titkaival, gazdag örökségével. Először azon a Fehér-Vár-Palota túrán siethettem át belvárosán, amely során az egyik legcudarabb idő kísérte a célig a turistákat. Talán 2003-ban. A második alkalom nem jó hangulatban történt – így nem lehet megszeretni egy várost… Aztán eljött 2011, amikor két nap jutott rá, és kiderült, mennyit ér. Sajnos az akkor készített fotók fele elveszett, így vissza kellett jönni.

 

A szecessziós „házsor”

Legutóbb a belváros egykori északi kapujának helyétől léptünk a Fő utca sétálói közé a késő délután éles oldalfényében, és hossza elidőztünk a már ismerős épületek között. Már az utcai lámpák fényében sodródtunk be a Táncsics utcába, ahol egyik kedvencem, a Pávás ház szecessziós épülete köszöntött. A „kis ékszerdoboz” még így, megkopott állapotban is szívet melengető, keleties hullámaival – amelyek hozzátapadni vágynak a soron következő épülethez, ami nincs is. Az U-alaprajzú lakóház nevét a féloszlopfőkön kidomborodó páva-motívumokról kapta – a festett üvegű padlástéri ablak körül életfa-relief figyelhető meg. Nem túl szembeszökő, de a bal oldali szomszédja is szecessziós, de már a visszafogottabb fajtából.

Az Árpád fürdő központi épülete

Az Árpád fürdő központi épülete

Bár nagyjából ugyanakkor épült, mégis, mintha foghíjat töltöttek volna meg a tőle jobbra látható Árpád fürdő építményével. (Néha a régiek sem figyeltek oda, mi, mi mellé tesznek.) A 2010-ben felújított fürdőt már négy éve is körbesimogattuk a szemünkkel, s most is nagyon hívogató volt kivilágítva. – Biztosan zárva vannak már! – gondoltuk mégis és szállásunkra indultunk.

Másnap reggel ismét erre ténferegtünk, s akkor eldöntöttem, hogy nem elégszem meg a homlokzat látványával – amit mindenki le tud fényképezni -, és engedélyt kérek egy beltéri fotósétára. Tudtam már, hogy a fürdő hátoldala a Várkörútra néz, de azt, hogy, milyen lehet a száz éves intézmény belső elrendezése, nem tudtam elképzelni.

 

Hübner tervez, Blaha gyógyul

A magas mennyezetű belépőcsarnokban máris elém tette „névjegykártyáját az Árpád – két márványtáblán: Kaltenecker Márton kezdeményezésére épült fürdőt a helyi Takarékpénztárak és egy kereskedelmi bank alkotta részvénytársaság építtette – Hübner Jenő tervei szerint. Hübner építész által tervezett közintézmények a szélrózsa irányában találhatók: Balassagyarmaton, Kolozsváron, Győrben, Tordán és Budapesten. Ő tervezte a fővárosi Fő utcai (Gyorskocsi utcai) Börtönt és a díszes győri Városházát.

A belépőjegy vásárló pultnál kiderült, hogy még éppen nyitás előtt álltak, így a fürdőben csak a dolgozók voltak, és az egyik hölgy elkísért a bal oldali szárnyba. Elsőként azzal büszkélkedett, hogy a fürdőt öt éve újították fel, miközben arra törekedtek, hogy az 1905-ös átadás állapotába kerüljön. A fürdő az Árpád-forrás szénsavas vizére épült, s ezt gondolatban összekapcsolhatjuk a fürdő mögötti, szintén szénsavas vizű Zsuzsanna-forrással, és a jó egy kilométerrel északabbra található Csitáry-kúttal, amely savanyú ízű ásványvize 200 méterről tör fel – hasonló geológiai körülmények között. A Zsuzsanna-forrás egészen az 1970-es évekig szivattyúzás nélkül tört a felszínre – napjainkban – csak – vezetékes ivóvizet szolgáltat a kút.

A Törökfürdő

A Törökfürdő

A fürdő ásványvizes fürdőként működött, ám a népszerűségre való tekintettel 1920-tól számos épületrésszel bővítették ki – étteremmel, szállodával, kávéházzal, színházzal(!) – így vonzva több vendéget. 1925-ben kerthelységgel, téli kerttel és nyári mozival bővítették, s – milyen furcsa – csak ezután kezdeményezték hivatalosan gyógyfürdővé nyilvánítását. Blaha Lujza – a Nemzet Csalogánya – több alkalommal vett itt kúrát, ez a fürdő volt a kedvence.

 

Gondok az illetékekkel…

Az 1930-as években a főváros mellett csak Székesfehérváron volt egész évben működő gyógyfürdő. Ezekben az időkben Klein úr volt az üzemeltető, aki nagy igyekezettel próbálta növelni a vendégek számát, ám – a fennmaradt hivatalos levelezés szerint – nem volt elégedett az eredménnyel.

1936-ban ismét az intézmény kibővítését tervezték, ám 1938-ra a homlokzatok már felújításra szorultak – a fürdő 1939 körül már anyagi nehézségekkel küzdött. Az épület, a berendezések és a szolgáltatások színvonal-esése miatt már napirenden volt a „szálloda” címének visszavonása. Az Árpád fürdőt éppen a háború végére sikerült ismét egyenesbe hozni, de a szovjet támadásban jelentős károk érték. A háború után néhány évig csak a „tisztasági fürdő” rész működött, de 1948-ra kinyitott az Árpád szálló is, és 1989-ig üzemelt, mint fürdő és uszoda.

 

Pöttyözött gipszdísz és törökös stílus

Az a baj, hogy e legutóbbi évszám után mindig óriási károk, pusztítások szoktak következni… A százéves szecessziós fürdő egészen 2005-ig üresen állt, s közben gyorsuló méretékben romlott az állapota. (Ebben az időszakban Magyarországon a tulajdonviszonyok hosszas tisztázása, az állagmegóvások és a felújítások felelőseinek még hosszasabb keresése folyt – általában. Közben a gazdátlan, elhanyagolt építmények nagy része óriási károkat szenvedett, ha ugyan el nem pusztult…)

Rápillantva rokonságot érezhetünk a monarchia korabeli üdülőhelyek fából készített villáival...

Rápillantva rokonságot érezhetünk a monarchia korabeli üdülőhelyek fából készített villáival…

2005-ben magánkézbe került – és megmenekült. A folyosón látványos fotópárokban láthattam a felújítás előtti és utáni állapotokat – most nagy élmény volt a tiszta, ékes folyosókon sétálni. A kupolás bejárati terem falaira is felkerültek az aprólékos kidolgozottságú stukkódíszek, díszlécek, s az aranyozott „pöttyözés” sem hiányzik róluk! A fordulóban álló oszlop az egyetlen, amely eredeti formájában maradt fenn. A fürdő léptéke és hangulata kifejezetten családias – ebben szerepük lehet a falak és a burkolóanyagok, drapériák okker és terrakotta színeinek. A központi fürdőcsarnok körül két kisebb-nagyobb bár is élvezetesebbé teszi a fürdőben töltött órákat. Sok dolgozó a „török stílusú” pihenőre büszke szamárhátíves boltozataival, de a fürdő fő éke a „Törökfürdő”, a amely az épület szíve is. Bekukkantva a medence rezzenéstelen víztükrére, legszívesebben belesiklottam volna a 36-38 fokos vízbe, aztán pedig elücsörögtem volna bámulva az ünnepélyes teret…

 

Monarchiás hangulat…

A másik, főleg a műértők számára érdekes megújulás az eredeti – mondhatjuk: száz éves – fából készült kétszintes öltözőkabin sor újjáépítése, a hozzájuk vezető falépcsőkkel. Rápillantva rokonságot érezhetünk a monarchia korabeli üdülőhelyek fából készített villáival… s ezt érezhetjük a legtöbb, szecessziós formavilágú nyílászáró esetében is.

Már elköszöntem volna, amikor kiderült, hogy a modern részbe nem sikerült betalálnom. A százéves falak mellé felhúztak egy új szárnyat is – az élményfürdő is ott működik – minden zubogó és csobogó alkalmatossággal -, ám meg kell említeni azt az érdekességet, hogy a vese alakú medencére az emeletről is le lehet látni – egy nagy mennyezeti lyukon. Izgalmas! A mozaikborítású szauna – a Tepidárium – szinte egy terem, amely a régi épület leghátsó helysége.

 

A szerencsi templom és mellette a fürdő - képeslap az 1960-as évekből

A szerencsi templom és mellette a fürdő – képeslap az 1960-as évekből

Szerencs: fürdő a vár mellett

E sikertörténet után eszembe jutott jópár fürdőépület, amely a századforduló táján – az aranykorban – épült. Szerencs szecessziós stílusú Községi Fürdőjének nemcsak az utolsó évtizedei voltak szomorúak, de megépülte is „zaklatott” volt. Szerencsen az 1890-es évek elején a fürdőkultúra fellendülésével vált közüggyé egy közfürdő és uszoda megépítése. A szomszédban – Bekecsen és Erdőbényén – már volt egy-egy strand, így a polgárok már tudták, milyen jó is az nyáron…

1899-ben egy mérnök ingyen megtervezte az épületet a néhai mosómedence helyére – ahol források fakadtak -, de a költségeket drágállották az elöljárók, s a plébánia kertjéből is meg kellett volna venni egy darabot. Így vajúdott a fürdő ügye 1908-ig. Új (ingyen) terv született, a telek kérdése is megoldódott, s már csak az volt a kérdés, hogy az uszoda és kádfürdő mellett legyen-e gőzfürdő, amikor újabb ellenzői támadtak a tervnek: ők inkább gimnáziumot szerettek volna.

Az 1909-ben elkezdett építkezés alatt még két kivágott évszázados topolyafa borzolta a közvéleményt és a novemberi esőzés tett károkat az épülő fürdőben, de 1910 nyarán átadták – egyelőre uszoda nélkül.

A szerencsi fürdő hivatalosan nem volt gyógyfürdő, ám kénes hévize – állítólag – olyanokat is meggyógyított, akiken még a híres pöstyéni víz sem segített. A Községi fürdő az 1960-as évekig közkedvelt volt – 1963-ban történt az utolsó előtti felújítása -, amikor a vízhálózat kiépítése és a fürdőszobák elterjedése miatt egyre csökkent rá az igény és az 1970-es években bezárták. Én is emlékszem a vadszőlővel befutott tömbjére, amikor a szerencsi vár körül sétáltunk. Ez fürdő? – hitetlenkedtem gyerekfejjel. Felújítása 2006-ban kezdődött meg, s ma már a napjainkra jellemző pezsgő-, élmény-, és wellness szolgáltatásokkal várja vendégeit.

Kunszentmárton 1909-ben átadott ártézi gőz- és kádfürdőjének százéves, eklektikus épülete viszont nem ért révbe. Hét éve, 2008-ban még volt rajta tető…

Harsáczki György

A Géniusz, a Gyors és a Király

Egy pompás alkotás útja Zentától Budáig

Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

 

Ha összeválogatnánk hazánk legszebb lovas szobrait, semmiképpen sem maradna ki a Budavári Palota előtt, a keleti teraszon álló alkotás, amelynek lovasa Savoyai Jenő – avagy Eugène-François de Savoie-Carignano – herceg, aki Párizsban született, s mégis I. Lipót német-római császár szolgálatába állva vált kora legelismertebb hadvezérévé.

 

Kispapból hadvezér

Hogyan kerül ő ide, fővárosunk legreprezentatívabb helyére? Ennek összetett történetét osztom meg az olvasókkal. Savoyai Jenő (hívhatjuk így, a századfordulón egyszerűen „Jenő hercegnek” emlegettük) „csupán” grófnak született, ám harci babérokról álmodozott. Az alacsony termetű, vézna fiatalembert azonban alkalmatlannak ítélték a katonai pályára. Miután a papi pályát javasolták neki, bosszúsan elhagyta Franciaországot, és 1683-ban I. Lipót szolgálatába állt, aki szívesen fogadta, és aki – mellesleg – magyar király is volt.

A törökök ekkor már Bécset fenyegették, így máris sikerült kitűnnie annak felszabadításában, s ennek köszönhetően egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Ezt követően az egyesített keresztény seregek lassan, de egyre biztosabban elkezdték a kissé már meggyengült – de szívósan védekező – török haderőt kiszorítani Magyarország területéről. Savoyai ott volt Esztergom 1685-ös, majd Buda 1686-os visszafoglalásánál, s 10 hónapra rá már a harsányi lejtőkön üldözte az oszmánokat. 1688-ban már altábornagyként foglalta vissza Belgrádot a törököktől.

 

Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Szeptember 11. – örömünnep

De a diadal, melyet kifejezetten csak az ő nevéhez kötnek 1697-ben következett be: szeptember 11-én Zenta alatt meglepte a Tiszán félig átkelt török sereget (Csapataival ő is az indulási oldalon volt.). Savoyai harcosai a félig elkészült hídfővédő sáncok közé szorították a török gyalogságot, a lovasság kitörését és a hídon történő átvonulást pedig ágyútűzzel akadályozták meg.

II. Musztafa serege két óra alatt sorsdöntő vereséget szenvedett, míg a császáriak oldalán csekély volt a veszteség: mindössze 700 fő. A csata hosszabb távú következménye a karlócai béke megkötése volt, s Magyarországról végérvényesen kiszorultak a törökök.

A szerény, leginkább tubákolni szerető hadvezér-géniusz ezután épp megpihent volna, amikor újra támadás érte a birodalmat. Ki tudja miért, de a Rákóczi szabadságharc elleni hadműveletből gyorsan visszahívták, de 1736-ban történt haláláig hol a franciák, hol a bajorok, hol a törökök ellen nyerte a csatákat. Talán ezért sem volt ideje ráckevei kastélyának kényelmét élvezni…

 

Egy elkapkodott megrendelés

Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás...

Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás…

Bár a zentai csata jelentősége nagy volt, mégsem közismert. Ennek az is lehetett az oka, hogy nem mi magyarok nyertük, hanem „szövetséges keresztény seregek”, s talán az is, hogy Zenta épp, hogy létezett akkortájt – a gaz-felverte, kietlen Alföld közepén. Zenta későbbi elöljárói azonban látták az dicsőséges ütközet jelentőségét, és annak kétszáz éves évfordulójára emeltek volna méltó emlékművet a hadvezérnek. Jenő herceg lovas szobrát Róna József neves szobrászművésztől rendelték meg, aki Budapesten élt. Az alkotó 1929-ben megjelent fordulatos önéletrajzi könyvében részletesen foglalkozott ezzel a munkával. „Róna mestert keresem, Zentáról vagyok – mondta egy hajlongó kis emberke.” Hogy miért őt keresték meg? „Egy ember van, aki gyorsan tud dolgozni, s ez a – Róna!” – mondta az emberke. …és persze az utolsó pillanatban jöttek: „Hisz erre alig volna egy évi idő!” – vonta össze a szemöldökét a művész.

S a megbízást csak egy feltétellel vállalta: „Az emlékművet olyanra csinálom, ahogy nekem tetszik, szóval, ahogy én akarom. Sem bizottság, sem zsüri abba bele nem szólhat. Különben nem tudok elkészülni a pontos időre. Ettől eltekintve a müvész mindig felelős a müveért, nem csak a jelen, hanem az utókornak is. Ha nem jó a szobor, – már pedig mennél többen beleavatkoznak, annál kevésbé lesz jó – nem véshetem a talapzatra aranybetűkkel, hogy ez vagy az a kritikus a hibás és én nem csinálhattam olyanra a szobrot, mint ahogy akartam.”

Felelősségteljes és magabiztos – igazi békebeli magyar beszéd!

Aki három dimenzióban álmodott…

A művész nem kis kihívás előtt állt: akkor még ismertek voltak Savoyait dicsőítő dalok! Lovas szobrok képei repdestek a fejében jártában-keltében, de mindet elvetette. „Magyarország megszabadítója volt ő a török járom alól! És nemzetünk igaz barátja.” – írta Róna József a századforduló hangulatában. Kihívás volt azt is megoldani, hogy a nagyobb ló helyett mégis a lovas domináljon, habár Savoyai kis ember volt, és hatalmas spanyol ménen lovagolt.

S egyszer csak eszébe jutott egy megragadott jelenet a bécsi spanyol lovas iskolából: „Elaludtam, de hirtelen újból felébredtem és íme a legényke helyett az én hősöm ült a lovon. A feladat meg volt oldva! A hős a harci tömkelegben hirtelen megállítja lovát, hogy jobban szemlélhesse a harc menetét és sas tekintetével a messzeségbe néz!” – írta. Fél nap alatt meg is volt a modellel. Így írt erről: „Jobbról és balról török foglyok ültek, egy öreg pasa és egy fiatal arab, s a lovassal együtt érdekes csoportot adtak. Két hosszúkás relief díszítette a meglehetősen magas posztamens oldalát, amelyek a zentai csata epizódját örökítették meg: lovascsapat élén vágtat a hős s a menekülő törököket a Tiszába hajszolja. A másik oldalon a történeti sáncostrom. Itt is a hős vezeti rohamra csapatait s legelöl a magyar harcosok nyomulnak föl s kézitusával eldöntik a harc kimenetelét.” – A két relief önmagában is szép alkotás, hát még minden együtt!

 

Csőd és gratuláció

Téli rege...

Téli rege…

Az elkészült munkát viszont a zentai szobor-bizottság nem tudta kifizetni, pedig „sorsjátékot” is hirdettek. Ez igen rossz hír volt Rónának… „Mivel azonban a bizottságtól nem kaptam előleget, minden megtakarított pénzemet belefektettem a munkámba s adósságot is csináltam…”

A pénz nem akart összejönni – a zentaiak a királyhoz fordultak segítségért, s közvetítőnek Széll Kálmánt kérték fel, de Széll elhajtotta őket. Miközben a huzavona tartott, a tetszetős szobrot fel kellett állítani: A barokkos lendületű lovas szobor a Műcsarnok előtt állt egy ideiglenes talapzaton, a reliefek pedig bent voltak kiállítva a tervvel együtt. Közben híre ment a műnek is: a lapok elismerően írtak a szobrászról, a művészek barátsággal veregették Róna vállát.

„Olyan technikai kunsztstükköt csináltál, amelyhez foghatót nem ismerek! – mondotta Fadrusz. – Te… te vakmerő fickó! … Ettől eltekintve, mestermüvet csináltál. Én meg lennék elégedve, ha Mátyás királyom is annyira sikerülne, mint a te szobrod!” – írta könyvében a szobrász.

Végül Széll Kálmánnal beszélték meg, hogy egy száz művész által aláírt kérvényt juttatnak el a királyhoz, hogy segítene megoldani ezt a botrányos dolgot… S akkor felcsillant a remény. Néhány nap múlva Romy miniszteri tanácsos és Hauszmann Alajos is megfordult a művésznél. Egyikük fényképeket kért a szoborról, másikuk a lovas szobor méreteire volt kíváncsi. Igen biztató volt az, hogy Hauszmann a vár új építkezésének vezetője volt, a tanácsos pedig egyenesen a királynak vitte a fotókat… A királynak tetszett a szobor!

„Amikor Széll ujra Bécsbe jött, megemlítette előtte a király, hogy emlékezete szerint a budai vár elé egy lovas szobrot terveztek.

– Igen, Felséged lovas szobrát! – mondotta Széll.

– Erre a koronázási domb van kiszemelve a pesti oldalon, – szólt a király. És ezen nem is akarok változtatni! …
Széll feszült figyelemmel hallgatott.

– A vár előtt nagyon jó helyen volna Savoyai Jenő szobra. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Hisz ő volt az, aki Magyarországot a török járom alól felszabadította s egyébként is barátja volt a magyaroknak. Ezt én tudom a legjobban.
Széll meghajolt a király előtt.

– Erre már gondoltunk is és Hauszmann már rajzot is csinált hozzá (…)

– Hisz ez nagyszerű! És stílusban és méretben is megfelel. Mintha a művész ide tervezte volna. (…) Én megveszem az emlékművet …de magamnak. És a zentaiak nézhetik a dolgukat. A fukarok! …”

Így került Savoyai Jenő lovas szobra az ország legkiemeltebb helyére, bár állítólag mégis Ferenc József lovas szobrának volt kiszemelve a hely, csakhogy az sosem készült el…

 

És a herceg egy ködös téli reggelen...

És a herceg egy ködös téli reggelen…

Ki, ha nem ő?

A Várkert teraszán felállított alkotás azért még sem minden alap nélkül áll a helyén. A hadvezér meg is sérült Buda vára visszavételénél. És ki lenne odavalóbb? József nádor? Nem nagyformátumú. Mária Terézia? Sosem élt benne, és Habsburg volt. Hunyadi Mátyás? Nem aktuális. Horthy Miklós? El lehet rajta gondolkodni…

A szobrot érintetlenül hagyta az első világháború és az 1919-es események. 1944-45-ben megsérült a szovjet ágyútűzben, ám csak 1968-ban bontották le, hogy 1971-ben már restaurálva kerüljön vissza a talapzatra. Még a szocialista vezetés sem távolíttatta el. A szobor mögötti, sérült Habsburg-lépcsőt viszont felújítás helyett elbontották, így a környezet is jelentősen megváltozott.

1966-ban Szalatnai Rezső irodalmár a következő kirohanást intézte a szobor ellen: „Róna József szobra ellen semmi kifogásunk, művészi alkotásként változatlanul meg kell tartanunk, csak épp nem a mai helyén. A művészeti alkotás, mely méltatlanul örökíti meg a hazánkat gyarmatsorba rángató ellenségünket, találunk helyet másutt, a főváros más pontján, talán egy parkban, de nem állhat a fő helyen, országvezénylő gesztussal nem kísérthet feketén a Vár élén!”

Szalatnai Rezsőnek akár igaza is lehetett, de a törökverő hadvezér – akit egyetlen egyszer vezényeltek magyar felkelők ellen – tehetett-e hazánk gyarmati sorba taszításáról? S 1966-ban szintén megszállt terület voltunk…

 

Az emlékmű mészkő talpazata 560 centiméter magas, maga a bronzszobor 470 centiméter. A lovas sérülései lentről nem láthatóak, de a reliefek jobban kiálló részleteit – Savoyai kardját, a dobos dobverőit, szablyákat – már „levadászták” a barbár látogatók, és sok helyen – ahol talán a háborús, golyó-ütötte nyomokat foltozták be – sötétebb foltok éktelenkednek. Ezekre már ráfér a restaurálás!

 

Egy délvidéki emlékmű kálváriája

S mi lett a folytatás Zentán? A csata jelenlegi emlékműve meglehetősen szerény. Olyannyira, hogy egy vesztes csatáénak is nézhetnénk. De az biztos, hogy ez kevésbé szép történet, mint a Róna-féle.

Tudni kell, hogy a csata nem itt, hanem a folyó mentén jóval lentebb zajlott le. 1895-ben Ferenc József egy hadgyakorlat kapcsán készült Zentára látogatni – két évvel a zentai csata 200. évfordulója előtt. A város elöljárói ez alkalomból – hogy a király kedvébe (is) járjanak – sebtében egy emlékművet állítottak Savoyai Jenő (Eugén) és a csata emlékére. Az Eugénre keresztelt, eredetileg Porond, (vagy Porongy) nevű szigetről az a legenda járta, hogy az elesett törökök holttesteiből keletkezett, amit a Tisza beiszapolt. A sziget (később félsziget) közepén, nyolc nyárfa alá állították a hadvezér emlékoszlopát, amelyre egy vasvértes katona került.

A zentai csata szerény emlékműve Zentán

A zentai csata szerény emlékműve Zentán

Ezután sok éven át itt ünnepelte a város a híres ütközetet, de a gyorsan elkészített emlékmű gyorsan tönkrement, ezért 1942-ben a jelenlegi helyszínre „telepítették” – a Tisza-parti sétány félreeső szakasza mellé. A Jugoszláv Királyság idejében még megemlékezhettek a magyarok, de Tito Jugoszláviájában már nem: el is feledték… Mi lett volna itt ezekben az időkben egy grandiózus alkotással?

Jugoszlávia szétesése után újra lehetőség adódott a győztes csata emlékének ápolására. 1991-ben jelenlegi helyére szállították az Eugén-szigetnél 1895-ben felállított oszlopot, amelyet egy csúcsíves szoborfülke óv. Az emlékmű az ezzel szemben álló kis fa-haranglábbal egészül ki, amely Valkay Zoltán műépítész tervei alapján épült 1997-ben. Azóta szeptember 11. Zenta város ünnepnapja.

A csata feltételezett helyszínére sajnos – a II. világháborút követő időszaknak megfelelően – üzemeket, kikötőt építettek, így azt napjainkban sem egyszerű azt feltárni. Ennek ellenére a Vajdasági Vízalatti Kutatók egyesülete pár éve kutatni kezdte a medret, és sarkantyúkat, ágyúgolyókat, kézi lőfegyver-golyókat hoztak fel a víz alól. A leleteket a zentai múzeumnak ajánlják fel – sajnos a korábban előkerült tárgyakat Bécsbe és Budapestre szállították.

Harsáczki György

Felhasznált irodalom: Róna József: Egy magyar művész élete (A szerző kiadása, Budapest, 1929.)

Hol vannak a „Chaplin-tornyok”?

A híres villa-tánc képkockái az Aranyláz című Chaplin-filmből (Fotó: Harsáczki György)

A híres villa-tánc képkockái az Aranyláz című Chaplin-filmből (Fotó: Harsáczki György)

2011. október 8-án, a Genfi-tó partján fekvő svájci kisvárosban, Vevey-ben két lakóépületet avattak fel. A két toronyház dekorációja miatt keltett feltűnést: az illusztris vendégek jelenlétében átadott összesen 1720 nm-es falfelület a filmtörténet egyik legismertebb és egyik legsokoldalúbb tehetségének, Sir Charles Spencer Chaplin-nek állít emléket, aki élete utolsó 25 évét töltötte Vevey-ben. A 40 méter magas falakra egy vevey-i művész, Frank Bouroullec tervezett kompozíciókat Chaplin legismertebb és legsikeresebb filmjei, köztük a „Modern idők” és „Az aranyláz” jeleneteiből. A munkát két hónap alatt fejezték be.

 

Chaplin 1889-ben született Londonban kabaréénekesek gyermekeként, s nemsokára apa nélkül maradt a család. Az árvaházakat is megjárt gyerek már 5 évesen a színpadra került, s tízévesen kis vígjátéki szerepekben tűnt föl. 1912-ben egy mutatványos társulat tagjaként érkezett az Egyesült Államokba, ahol néhány év múlva – a Chaplin az autóversenyen című filmben – magára öltötte a későbbi szimbólummá vált figura jelmezét. 1914-től maga rendezte filmjeit – miközben önállósága és fizetésének növelése érdekében gyakran váltott stúdiót -, és 1918-ben létrehozta saját cégét, a Charles Chaplin Film Corporation-t. Egytekercses alkotásaiban gyakran megjelenítette gyerekkorának nyomorát, amelyet nem felejtve liberális és baloldali nézeteket vallott. (Például az elgépesített világ veszélye az emberekre a „Modern időkben”, a nácizmus és Adolf Hitler kritikája „A diktátor” című filmben.)

 

Sir Charles Spencer Chaplin smink nélkül, és ahogy a filmvászonról ismerjük (Fotó: Harsi)

Sir Charles Spencer Chaplin smink nélkül, és ahogy a filmvászonról ismerjük (Fotó: Harsi)

Nagy sikerei ellenére kommunista-szimpátiával vádolták meg és 1952-ben már nem tudott Londonból visszatérni az USA-ba. Negyedik feleségével, Oona O’Neill-lel és nyolc gyermekükkel a svájci Lausanne-ban, majd a szomszédos Vevey-ben (Corsier-ben) telepedtek le egy jókora birtokon, fantasztikus kilátással a Savoya-i hegyekre és a Genfi (Leman)-tóra. Tíz gyermekéből négy itt született, az utolsó – Christofer -, Chaplin 73 éves korában. Szinte haláláig dolgozott: 1972-ben Los Angelesben átvette az életművéért járó Oscar-díjat, 1975-ben pedig az angol királynő ütötte lovaggá. 1977. karácsonyán hunyt el agyvérzésben 88 évesen, s feleségével a kis helyi temetőben nyugszanak. Vevey-ben parkot neveztek el róla, és jellegzetes figurája szoborként nézi az alpesi csúcsokat a tópartról. Házának csodálatos teraszáról épp a „Chaplin-tornyokra” látni…

Harsáczki György – 2011

60 éve történt a pusztító szigetközi árvíz

Győr-Révfalu 1954. július 20. után...

Győr-Révfalu 1954. július 20. után… (Forrás: internet)

Győr és a szigetközi falvak újkori történelmében közös szomorú esemény az 1954-es árvíz.

 

Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden vízparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről.

A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették a ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek... (Forrás: internet)

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek…  (Forrás: internet)

A Szigetköz területének több, mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület megsérült meg – Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en.

Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Százak jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségük miatt Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok. Segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak!

Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani… A mai, magasabb, biztonságosabb töltésrendszer 1969-1975 között épült meg.

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

 

Révfaluban július 20-án, a Tábor utcánál szakadt át a töltés, és a Duna a mentett ártér felől tört be a városrészbe – a szilárdan álló, Mosoni-Duna felőli töltések megkerülésével. Pillanatok alatt elöntött mindent. A Damjanich utcában 3,6-4 méteres vízmagasságot mértek – csak a még álló házak tetői értek ki a vízből…

Győr-révfaluban 1959-ben állítottak emlékművet a nagy árvíz emlékére -Grantner Jenő „Abonyi” alkotását. A víz magasságát jelölő alkotás domborművének menekülő alakjai körül az árvíz pusztítása és az újjáépítés jelenetei is megjelennek. Amikor győri városnézésem alatt eljutottam a városrész körforgalma mellett felállított emlékműhöz, nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, mert a víz magasságát nem jelölheti: ahoz túl magas… De az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható… Nem sokkal később kiderült: Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Nem volt könnyű a nyomára akadni, mert a helyiek sem igen ismerik, de végül a Zólyomi utca 8-as számú ház oldalán megpillanthattuk a vízszint jelzését.

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Győrben két szobor is utal az árvízre: Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása igen népszerű a sétálóutcán andalgók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de Csónakos szobor néven emlegetik. Az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. Somogyi József szobra egy őzikét tartó férfit ábrázol, bár a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését. Ma „Nimród” a neve.

A szigetközi falvak újkori történelmében is közös szomorú esemény az 1954-es ár. Az Öreg-Duna töltéseinek tövében kopjafákkal jelölték meg a tragikus gátszakadásokat (Ásványráró, Kisbodak, Dunakiliti).

Harsáczki György

A világ legöregebb katonája

I. Ferenc lassan végigsétál a feszes vigyázzban álló, büszke huszárok előtt. A sor végére érve feltűnik neki az ezred agg zászlótartója. Megáll előtte, s elgondolkodva megszólal: „Huszár! Hány éve szolgál?” A vén zászlótartó büszkén kihúzza magát: ”Hetvenöt éve, szolgálatjára Felség!” A császár meglepődik, s megkérdi: „Nem akar pihenni még?”  – „Felség, én már megmaradnék kornétásnak, mivel a zászlót nem lehet elhagyni! – válaszolja szerényen Skultéty László, a világ legöregebb katonája.

Ha mi olyan könnyen halnánk…

Sosem tudhatjuk meg, valóban így történt-e, viszont a 17. században megeshetett, hogy Kemény János (1607-1662) idős magyar katonák és svéd tisztek társaságában borozgatott. Az idő múlásával a svédek ingerkedni kezdtek a magyarokkal: szerintük egy ősz, öreg katona nem a hősiesség példaképe – az igazi hős fiatalon esik el a csatában. Válaszul Kemény János a könyvtárban felolvasott Segerskjöld ezredesnek egy magyar vitézről szóló verset, kinek egy török kelevész döfte át a fejét. Baksa Márkus mégis felépült szörnyű sebéből és még 18 évig harcolt a török ellen.

Baksa Márkus fejét kelevésszel döfték át, mégis túlélte

Baksa Márkus fejét kelevésszel döfték át, mégis túlélte

„…Szemén ment be s hátul jött ki azután:

De a döfést kiheverte,
S a törököt verten verte
Azután is még sokáig, száz csatán.”

Hogy miért is találtatott olyan sok öreg katona a magyarok között? Kemény válasza így hangzott: „Ha mi olyan könnyen halnánk, Kihalt volna rég a fajtánk,…” Az anekdotát Vargha Gyula (1853-1929) vetette papírra „Torstenson lakomája”címmel. Nos, az olvasó se higgye, hogy a hősies, bátor katonák mind korán halnak. Sőt! Rátermettség is kellett az életben maradáshoz, így ők még többször kijátszhatták a halált.

 

Akinek az ezredese állított emléket

Az új-aradi temetőben van egy sír (ma egy obeliszk áll a helyén), melyre egykor huszárcsákót és szablyát is faragtak és azt hirdeti, hogy itt nyugszik „a világ legöregebb katonája, aki nyolcvanegy évig szolgált, és huszonkét háborút küzdött végig”. Egyet az oroszok, kettőt a törökök, hetet a poroszok és tizenkettőt a franciák ellen. Skultéty László (1738-1831) huszáré ez a megtisztelő cím. Esterházy Vince(?) gróf huszárezredes állított így örök emléket elismert kornétásának (zászlótartó).

Skutéty síremléke az újaradi temetőben - régi képeslapokon

Skutéty síremléke az újaradi temetőben – régi képeslapokon

 

Akiket az ágyú füstje megcsapott…

Akadtak tisztes és nem olyan tisztes veteránok is, akik szívesen viselték volna ezt a címet. Egy, Kolombeski (1730-?) nevű lengyel katona 75 évig szolgált a francia seregben, s akinek Lajos Fülöp (1773-1850) saját érdemrendjét tűzte a mellkasára. Ám a magát 120 évesnek valló, kiváló egészségnek örvendő katona legfeljebb 80 éves lehetett, mert, mint kiderült, hamis iratokkal igazolta magát.

A francia Jean Theurel (1699-1807) nevű száznyolc éves dragonyost, aki állítólag 86 évet szolgált egyvégtében, megint csak megelőzte a magyar kornétás. Napóleon (1769-1821) nagy pompával temettette el 1807-ben, viszont katonának állásától veteránná válásáig „csupán” hatvanhét esztendő telt el: a veteránként átpipázott éveket nem lehet katonai szolgálatnak tekinteni.

Chiossich János (1702-1820) nyolcvanhét éves szolgálata is sántít, mivel nyolcéves korában még „csak” pikulásnak vették fel a tábori zenekarba. Bár 1797-ig szolgált, nem tudni, mikor váltott a pikuláról puskára – azaz mikor lett igazi katona.

 

Skultety Laszló zászlós (Somogyi Győző festménye)

Skultety Laszló zászlós (Somogyi Győző festménye)

A bruszinai zászlós

Skultéty László (született Gábris László) valószínűleg nemesi család sarja volt, mivel a felvidéki Trencsény megyei Hegyesmajtényban született hadfi zászlótartó lett, mivel erre a feladatra csak nemesi ifjakat neveztek ki. 12 évesen nyomták fejébe a huszárcsákót, 1775-ig közhuszárként volt a katonai erények és a bátorság mintaképe a korábban még Ghillányinak nevezett Hadik-huszárezredben. 18 évesen esett át a tűzkeresztségen a hétéves háború (1756-1763) kezdetén, majd részt vett a vesztes prágai és az 1757. június 18-i győztes kolini csatában, ahol Skultéty kezét súlyos kardvágás érte. Mária Terézia (1717-1780) ennek a csatának emlékére alapította a Mária Terézia Rendet, melynek első négy nagykeresztese között ott volt Hadik és Nádasdy magyar generális is.

 

Kesztyűk Mária Teréziának

Ott volt Hadik András (1710-1790) híres 1757-es „huszárbravúrjánál”, amikor a porosz sereg háta mögött megrohanták Berlint, és hatalmas hadisarcot követeltek a város vezetésétől. Ők azonban nem vették komolyan az ostromgyűrűt, és megtagadták a sarc kifizetését. Hadik erre szétlövette a kaput és az 5500 fős város-őrséget huszárjaival lerohanta és szétszórta (a hadisarc mellett személyes ajándékként két tucat finom, női kesztyűt hímeztetett Mária Teréziának). Bár az ellenséges golyók és kard általában elkerülték, mégis az ifjú Skultéty bal arcát Berlinnél szuronnyal döfték át.

 

Napóleon mellett és ellen

1759-1760-ben a pfalz-zweibrückeni herceg személyi szolgálatára osztották be, majd a poroszok ellen háborúzott. 1775-ben vicetizedessé nevezték ki, a török háborúkban már tizedesként verekedett, amíg 1789. októberében súlyosan megsebesült. Ekkor kapta hősiességének elismeréseként az ez évben alapított ezüst vitézségi érmet is. Fél év múlva már strázsamesterként büszkén hordozhatta ezrede zászlaját.

Napoleon huszárokkal - festmény

Napoleon huszárokkal – festmény

Harcolt a francia forradalom felkelői és Napóleon ellen is. 1812-ben részt vett az elhíresült borogyinói csatában, látta az égő Moszkvát és a készleteiből kifogyott francia sereggel visszavonulva majdnem megfagyott a hosszú orosz hadjáratban, amelyet mintegy félmillió katonából alig minden harmadik élt túl. 1813-ban a „népek csatájában” még jeleskedett bátorságával, de Napóleon bukása után már nem vett részt több háborúban.

 

A zászlóért mindhalálig

Amikor I. Ferenc 78 éves szolgálatára való tekintettel tisztté akarta előléptetni, és minden munka alól mentesíteni, de Skultéty udvariasan visszautasította, mivel a zászlót „nem lehet otthagyni”. Valószínűleg ez az egyetlen ilyen eset a világtörténelemben… Amikor azonban 1831-ben Új-Aradon állomásozó ezredét máshová helyezték, már nem mehetett társaival – 94 évesen nem tudott lóra ülni… Ekkor parancsnoka úgy döntött, hogy az öreg huszárt 81 év szolgálat után Arad városának gondjaira bízza. Skultéty az obsitot azonban csak néhány hónapon át élvezhette – röviddel 94. születésnapja betöltése után az örök harcmezőkre távozott.

 

Huszáron a magyar eredetű könnyűlovasság katonáját értjük

A legendás huszár, Hadik András karrierjét, mint kormánybiztos fejezte be (ifjabb Vastagh György szobrát 1937-ben avatták fel a régi budai Városháza előtt)

A legendás huszár, Hadik András karrierjét, mint kormánybiztos fejezte be (ifjabb Vastagh György szobrát 1937-ben avatták fel a régi budai Városháza előtt)

A szó keletkezése vitatott, a legvalószínűbb elméletek szerint a „husz” (húsz) szóból származik, mivel Mátyás király elrendelte, hogy húsz-húsz jobbágytelek köteles egy lovas katonát a király szolgálatára kiállítani. Mátyás király egy 1481-ben írt latin levelében a fekete sereg könnyűlovasságát már huszároknak nevezi.

A 15. századtól a huszárok zsoldos katonákként török, német, olasz hadszíntereken jeleskedtek. A háborúk befejeztével feloszlatták hadtesteiket, később szükség szerint újraszervezték azokat. A 16-17. század leghíresebb huszár-alakulatai a Pálffy-, Forgács-, Nádasdy-huszárok voltak. A huszárok történelmének  legkiemelkedőbb alakja Hadik András (1710-1790). 1732-től felfelé ívelő pályafutását mint tábornagy és kormánybiztos fejezte be. Érdemes tudni róla, hogy ő kezdeményezte először a jobbágyrendszer felszámolását, továbbá kegyelmet eszközölt ki a Bukovinába menekült székelyeknek, akik hálából falvakat neveztek el róla (Hadikfalva, Andrásfalva).

 

Simonyi óberster, a „legvitézebb magyar huszár”

Simonyi József óberster a franciák elleni csatákban tűnt ki bravúrjaival

Simonyi József óberster a franciák elleni csatákban tűnt ki bravúrjaival

Simonyi József (1770-1832) 17 évesen állt katonának, és egy évre rá meg is szerezte első sérülését: karddal vágták meg az arcát. A franciák elleni háborúkban gyorsan kitűnt harci bravúrjaival: egyszer tizenhat huszárjával szétugrasztott egy hatvanfős őrjáratot, s szabályos párviadalban „levágta” a parancsnokot. Kiszámíthatatlansága miatt rettegett tőle az ellenség.

1796-ban, a Garda-tónál a tüzérség 30 ágyúját szerezte vissza szakaszával, 1799-ben pedig a rajna-vidéki csatákban mentette meg két ezred ágyúit és lőporos szekereit. Rátermettségét nem csorbítja, hogy „diadalai” többnyire a visszavonulást biztosították. Mária Terézia Renddel jutalmazták, 1804-ben pedig a bárói címhez a Vitézváry előnevet is megkapta.

1799-ben, a franciaországi Laa-nál az egész császári sereg visszavonulását biztosította úgy, hogy ezredével a Thaya-folyó felgyújtott hídja előtt az utolsó pillanatig feltartóztatta az üldöző franciákat, s utolsóként vágtatott át ezrede után a hidat elborító lángokon. A lipcsei „népek csatájában” regénybe illő módon a puskagolyó a szíve fölött hordott tárcában akadt meg.

Sajnos békeidőben nem találta helyét, és ezredét értelmetlen szigorral terrorizálta. A szökésekre statáriummal válaszolt, s túlkapásai miatt két év várfogságra ítélték, s emellett megfosztották rangjától és kitüntetéseitől. Ez utóbbi porig sújtotta az óbestert, aki 1832. augusztus 23-án, fogolyként hunyt el.

 

Nagy Kálmán, az utolsó magyar huszár

Nagy Kálmán, magyar királyi huszárkapitány, nyugalmazott huszárezredes 2010. szeptember 21-én hunyt el

Nagy Kálmán, magyar királyi huszárkapitány, nyugalmazott huszárezredes 2010. szeptember 21-én hunyt el

2010. szeptember 21-én hunyt el vitéz Nagy Kálmán, magyar királyi huszárkapitány, nyugalmazott huszárezredes, aki Európa legidősebb huszártisztje volt. 1909-ben született Nyíregyházán, s már 14 évesen eldöntötte, hogy huszár lesz. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián végezte tanulmányait, és 1931-ben avatták hadnaggyá. A második világháborúban háromszor teljesített frontszolgálatot. 1941-ben az 1. Honvéd Lovasdandár parancsnokaként alakulatával 1600 kilométert nyomult előre – bátor magatartásáért Signum Laudis kitüntetést kapott. 1944-ben századosként vett részt az orosz fronton az utóvédharcokban.

Egy alkalommal huszárszázadát bekerítették. Szorult helyzetükben kézigránátokkal leptek meg egy harckocsioszlopot és vágtatva törtek ki a tankok közül. 1945-ben amerikai hadifogságba esett. 1956 november 4.-én ő kísérte a Parlamentből a teljesen tanácstalan Mindszenty bíborost az amerikai nagykövetségre. Ezért 1957-ben nyugdíjazták, majd 1958 őszén letartóztatták. 8 évet kapott.

Nevét dicséri az újjászervezett Hadtörténeti Intézet és a Múzeum, továbbá ő volt Sárvári Huszár Múzeum alapítója.

 

Az utolsó katona az első világháborúból…

2009-ben halt meg az angol Henry Allingham, aki az utolsó élő első világháborús veterán volt, s ráadásul egy hónapig a világ legidősebb embere címet birtokolta. A királyi tengerészetnél, és a légierőnél is szolgált. Harcolt még Ypern környékén is, ahol a németek először vetettek be harci gázt.

Harsáczki György – 2011

2013 májusában Szlovákia katonai küldöttsége a magyar fél értesítése nélkül az újaradi temetőből (Románia) exhumáltatta Skultéty László maradványait és a pozsonyi Koronázó templomba szállították, hogy később – mint szlovák hőst – szülőfalujában, a szlovákiai Hegyesmajtényban eltemessék. Cikkek a „Kukkerben”…  

Patinás villák, nagyvonalú mecénások

Mátyásföld kincsei

Aki Gödöllő felé utazik a HÉV-en, az több megállón keresztül feltűnő, ódon épületeket láthat az ablakból. A száz éves villák a HÉV Mátyásföldi Repülőtér és Mátyásföld Imre utca megállóhelyek között láthatók. A HÉV-vonaltól északra a polgári- és iparos lakónegyed terült el – az attól délre elterülő villanegyedtől 1950-ig társadalmilag és politikailag is elkülönült.

Elherdált kastélyok – terhes örökségünk…

Pusztuló felvidéki kastélyok a határ közelében

 

Különös atmoszféra lengi körül a kastélyokat nálunk, Magyarországon. Az arisztokrácia, a nemesség lakhelyeihez általában két dolgot társítunk, de mindkettő rossz kicsengésű nekünk, magyar turistáknak, kisembereknek. Egyfelől vannak a pusztuló, lassan tönkremenő, otromba módon megcsonkított, kihasználatlan, egykor pazar világi épületek, amelyeket mai tulajdonosuk pénz hiányában nem tud, vagy nem is akar felújítani. Még szerencsésnek mondhatók azok, amelyeknek valamilyen funkciót találtak (elmegyógyintézet, öregek otthona, gyermekotthon). Másfelől pedig vannak a „megközelíthetetlenek”, amelyek hotelként, rezidenciaként kaptak új fényt, tulajdonosaik magáncégek, gyakran külföldi állampolgárok, „nagykutyák”, s így magánkastélyaik nem látogathatók.

Amikor 1945-ben, és a rákövetkező években elkergették tulajdonosaikat, elmenekültek lakói, s ránk hozták a szocializmust, ezek az államé – mindenkié, illetve senkié – lettek. Bánt, hogy a magánkézbe került épületeket már meg sem látogathatom, ráadásul – sok esetben – már nem is a hazám tulajdona(?!)… Nem tudom, hogy annak örüljek-e, ha egy lepusztult – ám látogatható – kastéllyal találkozom, vagy olyannal, amely régi fényében tündököl, de „érinthetetlen”.

A felsőszemerédi Wilczek-kastély homlokzatának részlete (Fotó: Harsáczki György, 2012, ősz)

A felsőszemerédi Wilczek-kastély homlokzatának részlete (Fotó: Harsáczki György, 2012, ősz)

A volt szocialista országok úri lakjaival hasonlóképpen bántak el a „felszabadító” szovjetek és csatlósaik, de a dúlásból a lakosság „szűk látókörű” tagjai is kivették a részüket. Sajnos, nálunk az emberek egy része gyakran még a vörösök előtt kifosztotta a kastélyokat, de voltak rablások és gyújtogatások is. Ahhoz pedig kifejezetten gonoszság és vak gyűlölet kellett, hogy a megszállók és magyar barátaik rendszeresen elégessék a könyvtárak teljes állományát, tönkretegyék, hamuvá porlasszák a berendezést, és gépállomásnak, terményraktárnak, istállónak, tsz-irodának, lomtárnak használják a szétdúlt kastélyokat. Nemes proletárbosszú az uraságokon, pusztuljon, ami burzsuj..!

A mesékben – netán a régi szép időkben? – mindenki szeretett volna kastélyban élni. Viszont most a legtöbben (pl. az önkormányzatok) szabadulnának tőlük, mivel csak gondot okoznak, ám sajnálják pusztulni hagyni. Magyarország lakóit az 1980-as évek óta a szűkös évek után az „eljövendő jóléttel” etetik. Még most sem jött el, de már alig lehet rosszabb! Kastélyainkra, várainkra mikor juthat pénz, ha a lakosság egyre nagyobb részének lassan kenyérre is alig telik?! Sajnos, az is szembeszökő, hogy „kulturális” és „fejlesztés” fedőszavakkal milyen ostobaságokra szórják el a pénzt (bakonybéli Pannon Csillagda, az oroszok metrója helyett Alstom, kakaóbiztos számítógép)!

És még egy gondolat: mivel minden településen éltek módos személyek, urak, grófok – szinte mindenhol voltak államosított kastélyok, kúriák. A rendszerváltáskor az önkormányzatoknak „átadott” úri lakok felújítására az egyre apadó költségvetésekből alig-alig jutott pénz. Egy erre a célra elkülönített keret létrehozása több esélyt adott volna megmaradt építészeti hagyatékunk megőrzésének. De miket beszélek! Mint korábban Sebők Tibortól, a Malomipari Múzeum vezetőjétől megtudtam, hogy hazánk vízimalom-állományában nagyobb kárt okozott a rendszerváltás, mint a második világháború – így logikus, hogy nem lehet másképp ebben az esetben sem. Egyre több, az utóbbi húsz évben rommá lett épülettel hozott össze a „szerencse”…

Ennek „örömére” látogassanak el velem a Felvidék néhány határ közeli magyar településéhez, ahol a felvázolt általános jelenségek „áldozatait” láthatjuk. Szembe néz velünk a múltunk, amit a nép (még csak nem is magyar) vezetői hagytak megsemmisülni, s a nagy nevű arisztokrata-családoknak – akik ott laktak – ma már a nevét sem ismerjük.

Gesztete – Eddig bírta az örökség…

Egy 2008-as kerékpártúra során kerültünk görbe Palócország útjain Gesztetére (Hostice). Még az első házakig sem értünk, amikor egy szomorú „látványosság” letérített az útról: egy halálra ítélt romantikus stílusú kastély. Az eredetileg a Vécsey család építtette földszintes kis Putnoky-kastély teteje nem is olyan régen roskadhatott be, mert a falak teljes magasságukban álltak, és a léceken még bőven volt cserép. A mestergerenda alatti padlás-szinten vígan nőtt a gaz, alig volt vakolat, nyílászárók nem voltak. A gyors pusztulást, és a várható végkifejletet a kastély szomszédságában – immár új házakban – lakók tették világossá. Az épület mögötti dombon a park maradéka látható.

Gesztete Putnoky-kastélyának maradéka 2008-ban. Ma már se híre, se hamva a tetőnek...

Gesztete Putnoky-kastélyának maradéka 2008-ban. Ma már se híre, se hamva a tetőnek…

Egy, a kastélyt is érintő cikkem megjelenése után e-mailt kaptam egy ismerősömtől. Asztalos Sarolta meglepődve pillantotta meg a Magyar Turista lapban „örökségét”: ugyanis a kastély úrnője, Putnoky Móricz felesége (szül. Károlyi Sarolta) az ő nagymamájának volt a nagynénje. Mivel a Putnoky házaspárnak nem született gyermeke, a kastélyt ismerősöm édesanyjára készültek hagyni. De jött a második világháború, a Vörös hadsereg, s ekkor haltak meg Putnokyék… Eltűnt a végrendelet is. A kastélyt – valószínűleg – kifosztották, lehetett azóta hadikórház, istálló, iskola, szükséglakás, majd pedig az utolsó évtizedekben a „hátrányos helyzetűek” lakhelye.

Így látták már barátaim is húsz évvel ezelőtt. 6-8 éve pedig állítólag svájciak akarták újjáépíteni a kastélyt. Tavaly előtt, 2011-ben pedig már így találták az ősi családi fészket…

Serke – Egy különös nagyasszony lakhelye

Nem messze Bánrévétől található Serke (Sirkovce), ahová mit sem sejtve kerekeztünk be 2009-ben Feled felől. Megálltunk a szép, gótikus alapokon nyugvó templom kerítőfalának kapujánál tájékozódni. Az információs tábla mögött egy romos épület vonta magára a figyelmem. Izgatottan besiettem egy viharvert vaskapun: így találtam rá a Gömöry-Maróthy-kastély romjaira, mely impozáns ebben a szomorú állapotában is! „Ő” is nemrég maradhatott fedél nélkül, mert falai néhány rész kivételével tetőszintig álltak. Kéményei a tető magasságának tanúiként meredtek… A kastély az 1970-es években még eredeti bútorokkal volt berendezve, majd pár év alatt jutott idáig… A múlt egy értékes épületének pusztulását kihangsúlyozzák az ablakok, az ajtók, a tornác ívei, boltozatai és a legtöbb helyen még meglévő vakolat – „szép új világunkban”…

Serke kastélyának részlete 2009-ben. Az önkormányzat több éve pályázik a helyreállítás költségeire. 2013-ban megkapták a szükséges összeg egyötödét...

Serke kastélyának részlete 2009-ben. Az önkormányzat több éve pályázik a helyreállítás költségeire. 2013-ban megkapták a szükséges összeg egyötödét…

A kastély eredetileg a 18. században épülhetett az egykori Kapla-vár köveiből, majd folyamatosan bővítették, újították. A II. világháború után elkobozták a Gömöry-családtól. A kastély egyik elkülönített szobájában élhette utolsó éveit Maróthy Margit, a grófné. Körülötte látványos angol park van, ami védettséget élvez. Az épület viszont nem! Az utolsó előtti órában – tíz éve már – a kastély felújításán és hasznosításán igyekvő településnek ez egyszer jó, máskor nem. A tervdokumentációs pályázat benyújtásakor „nem volt érdekes”, hogy nem védett az épület, de 2010-ben, a konkrét felújítási pályázatnál gond lett, hogy nem az!

A kis táblával jelzett Kapla-várat keresve kikerekeztünk a temetőhöz, ahol egy idős hölgyre akadtunk. Ő mesélt nekünk a kastély utolsó, különös „nagyasszonyáról”, Maróthy Margitról, aki a Magyar Nemzeti Színház ünnepelt színésznője volt. Pályája elején maga Paulay Ede vette pártfogásába, amikor a fiatal tehetség árván maradt. A színjátszás alatt egészsége meggyengült, majd 1893-tól beutazta a fél világot, s közben a teozófia lelkes híve lett. Harmadik férje Gömöry Olivér földbirtokos volt – így került Serkére. 1920-ban harmadszorra is megözvegyült, de birtokait jól kezelte, miközben hindu szent könyveket fordított magyarra. Még azt is híresztelték róla, hogy kígyókkal beszélgetett. Az viszont hiteles esemény, hogy határozott fellépéssel felelősségre vonta a kastélyt dúló szovjet katonák tisztjét, mivel azok – mint máshol is – a könyveket kezdték rongálni. A tiszt szerencsére tudott franciául és a pusztítást leállította és elvonulásukig fegyveres őrség vigyázta a kastélyt.

A Gömöry-Maróthy-kastély 2009-ben. A 70-es években a hajótest alakú tetőzet beroskadt, majd eltűnt...

A Gömöry-Maróthy-kastély 2009-ben. A 70-es években a hajótest alakú tetőzet beroskadt, majd eltűnt…

A grófnőt a háború után kisemmizte a szlovák állam: elvették vagyonát, államosították földjeit. Nem élt a lakosságcsere „lehetőségével” sem: Ő már Serkén fog meghalni. – mondta. Nyelvórákat adott és külföldön élő rokonaitól kapott küldeményekből tartotta fenn magát. A faluban szerették, a Méltónak (Méltóságos) nevezték, a lányok hímezni tanulni jártak hozzá – lopva. 1955-ban 83 évesen hunyt el, sírját egyszerű fa fejfa jelzi.

Felsőszemeréd – kastélyrom fától-fáig

Az Alacsony-Tátrából hajtottunk hazafelé, amikor eszembe jutott, hogy még kifelé menet Gyűgy (Dudince) és Ipolyság (Sahy) között az egyik település ősparkra emlékeztető fái között egy kastélyt láttam felvillanni. A szomszédos településeken is akadnak kastélyok, de szerencsére ezek idejében a figyelem központjába kerültek, és „tűrhető” állapotban emelik a falvak fényét. Nem így a kiszemelt úri lak.

Hatalmas kastélypark fái mögött roskadozik gróf Stainlein Ottó egykori kastélya Felsőszemeréden

Hatalmas kastélypark fái mögött roskadozik gróf Stainlein Ottó egykori kastélya Felsőszemeréden

Észak felől Felsőszemerédhez (Horné Semerovce) közelítve már feltűnt az „őspark”. A sarkán, egy kis, mesterségesnek tűnő dombocskán látható romokat egy angolpark egykori építményének véltem. Ott álltunk meg, ahol a fák között belátni a 150-200 méterrel bentebb álló falakig.

Nem nehezítette kerítés a bejutást, akadálytalanul közelítettem a kastélyhoz, ami egyre szomorúbb képet mutatott. A tető nélkül pusztuló barokk, vagy klasszicista stílusú épület tekintélyes – a lovasberényivel vetekedő – szélességben roskadozott a park mélyén. A homlokzat közepén előreugró íves előcsarnok – amely erkélyt tarthatott valaha – két oldalán 6-6 ablak sorakozott, bár, mintha hiányzott volna onnan egy timpanon… A homlokzat még végig állt, ám az ablakokon már kisebb fák, bokrok nőttek ki – a rom fölé egy vaskos központi kémény emelkedett. A kastély előtti gesztenyefa-csoport a rendezett park maradéka lehet.

Valószínűleg kifosztották, tsz-iroda, vagy szociális intézet költözött falai közé, és harminc évvel ezelőtt beomlott a tető... Egykor Széchenyi István és Erkel Ferenc is megfordult itt.

Valószínűleg kifosztották, tsz-iroda, vagy szociális intézet költözött falai közé, és harminc évvel ezelőtt beomlott a tető… Egykor Széchenyi István és Erkel Ferenc is megfordult itt.

A kastély előtt, bal kézre egy – szintén – mesterséges dombocska oldalában egy kripta vagy pince valaha díszes bejárata omladozott. Bejáratát befalazták. A fák között visszafelé sétálva egy másik épület romja is előkerült. Két fala áll még, a többit halmok jelzik. Társaim türelmével visszaélve elrohantam az autóból látott romokkal „koronázott”, nagyjából négy méter magas dombhoz. Meglepődve láttam, hogy a teljesen lepusztult henger alakú építmény belül üreges (oldalán lyukak tátongtak), és oldalában lépcső maradványait pillantottam meg. A domb tövében viszont – elsősorban kőből faragott – oszlopok, oszlopfők és más kőfaragványok hevertek. Egy gloriett maradványának gondoltam, ami az angolkertek egyik jellegzetes építménye.

Utána olvastam: gróf Stainlein Ottó kastélya – mint Wilczek kastély – 1763-ban épült barokk stílusban, majd klasszicista stílusban átépítették. Eredetileg a Hellenbach családé volt, falai között Széchenyi István és Erkel Ferenc is megfordult. Fénykora a háborúval érhetett véget. Hogyan folytatódott? Valószínűleg kifosztották, tsz-iroda, vagy szociális intézet költözött falai közé, és harminc évvel ezelőtt beomlott a tető…

A park északnyugati csücskében talán gloriett állhatott. Maradványai a dombocska körül hevernek...

A park északnyugati csücskében talán gloriett állhatott. Maradványai a dombocska körül hevernek…

Felsőszemerédnek még két kastélya van – volt. Oberndorf Hugó romantikus-, és Ivánka László klasszicista stílusú kastélya. Jó, ha legalább tudják, amit akkor mi nem tudtunk, hogy a település 15. századi templomának oldalbejárata felett gótikus ajtókeret látható – rovásírással! Püspöki Nagy Péter szakértő fordítása szerint a szöveg így hangzik: „1482. KŰRAKÓ JÁNOS MESTER”.

 

Látogassunk el ezekre a helyekre! Lehet, hogy mi vagyunk talán az utolsók, akik láthatjuk romos kastélyainkat… A ma még büszkén állók- talán unokáink rom-kastélyai lesznek?

Harsáczki György

(2012-2013)