A burzsoázia cseppet sem diszkrét bája

A kávéházak királya, a New York

 

„Téres hely, írók számára” – Karinthy Frigyes határozta így meg a kávéház fogalmát. Persze, mert író volt, de hozzátehetjük, hogy ugyanúgy a színházi emberek, költők, képzőművészek, humoristák, később filmesek és a nagyvárosi polgárok kedvelt helye is volt a kávéház, s ezzel együtt a kulturális és a szellemi élet központja. És ki ne ismerné a Pilvax nevét? A márciusi ifjak kedvelt törzshelyét, ahol „forrt” a társasági élet.

Zacc a czifra kávéházban…

Nálunk (pesti) kávéházakról körülbelül a 18. század elejétől beszélhetünk, bár ezekről nem maradt leírás, viszont Gvadányi József 1787-ben versben is megörökített egyet:

A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb épületét egy amerikai biztosítótársaság felkérésére tervezték

A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb épületét egy amerikai biztosítótársaság felkérésére tervezték

„Egy czifra kávéház a Duna hídjánál
Vagyon; és én szebbet nem is láttam annál,
Kérdés: ha nem szebb-é Vénus templománál?
Tele vólt, azért is álltam ajtajánál.”

Együtt nyüzsgött benne polgár, kofa, fodrász, diák és grófnő – ha befért. Ezt már Robert Townson angol utazó figyelte meg ugyanott 1793-ban, és így halmozza tovább a kritikát: „ennek a városnak több jó kávéháza van, de azt hiszem, avval, amelyik a hajóhíddal szemben áll, egész Európában nem mérkőzhetik egy sem…” Újságolvasásra, beszélgetésre, eszmecserére, tárgyalásra, találkozásra sokkal alkalmasabbak voltak, mint a kis, szűk, sötét és télen hideg lakások és természetesen enni is lehetett. És a kávéról még nem is volt szó…

A kávéházak virágkoráról mégis a 19. század vége és a 20. eleje óta beszélhetünk. A polgárosodás és az értelmiségi réteg kialakulása folytán egyre nőtt ezekre az igény. 1884-ben már szabályzatot adtak ki a kávéházak kialakításáról: a minimum 150 nm alapterületű intézménynek (a füst miatt) legalább négy méteres belmagasságúnak kellett lennie, földszinten kellett, hogy legyen és hozzá egy vagy két biliárdasztal szükségeltetett…

Az első irodalmi kávéház a Centrál volt és 1887-ben nyílt meg a mai Károlyi Mihály utca sarkán. Néhány év múlva már „ideköltözött” a „Nyugat” előfutárának számító „Hét” folyóirat asztaltársasága Krúdy Gyulával vagy Mikszáth Kálmánnal. Aztán jött a Japán, az Abbázia…

 

Megnyílt a kávépalota

Majd megszületett az első „alkotó” kávéház, a New York. A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb, négyemeletes, eklektikus épületét Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezték egy amerikai biztosítótársaság felkérésére. Egy századvégi tudósítás szerint az épületet egy hóbortos, túlméretezett reklámötlet alapján építették. A kávéházat és az épület irodáit is úgy alakították ki, hogy elkápráztassa a cég vendégeit. 1894. július 28-án nyílt meg. A legenda szerint Molnár Ferenc és bohém asztaltársasága a Dunához vonult és bedobták a kulcsokat, hogy a kávéház éjjel-nappal nyitva tartson.

A mennyezeten Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói láthatók

A mennyezeten Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói láthatók

Az épület főbejárata fölött ma négy Atlasz-figura vonja magára a figyelmet. A homlokzat négy szimbolikus nőalak-szobrából az 1956-os utcai harcok után kettőt újra kellett faragni, mert megsérültek. A kávéház ablakai mellett jellegzetes lámpatartó ördögfigurák, az úgynevezett „El Asmodájok” (a kávé és a gondolkodás alakjai) hangsúlyozták a hely szellemiségét. A bejáratnál szökőkút várta a vendégeket, a belső tereket csupa márvány, fénylő bronz, selyem és bársony jellemezte. Velencei csillárok függtek a mennyezeten, amit Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói (újabban a nagyméretű, néha monumentális, dekoratív funkciójú kompozíciókat szokták pannó néven említeni) díszítettek.

A kávéháznak a térelrendezése is rendhagyó volt. A sarokbejárattal rendelkező „intézménynek” vendégterét L alakúra tervezték. Jobb – kisebb – szárnya volt eredetileg a „Hölgyterem”, a bal szárnyat – díszes oszlopokkal – több térszínre osztották: belső oldalán volt eredetileg a mélyebben fekvő biliárdterem, a „Mélyvíz”. A levezető lépcső mellett fölfelé is vezetett egy, a karzatra, ahonnan remek rálátás nyílt a többi térszínre. Itt fenn helyezkedett el a Szivar bár is. A bal szárny végéből is egy szeparált térbe lehetett jutni – egy szintbe a karzattal – és a díszes Különterem is innen nyílott.

 

A "Mélyvíz" egykor biliárdterem volt

A „Mélyvíz” egykor biliárdterem volt

Bohémélet

Tulajdonosa eredetileg előkelő vendégekre számított, de csakhamar városszerte a legnépszerűbb hely lett a cigány- és katonazenét is szolgáltató kávépalota. Néhány tulajdonosváltás után Harsányi Adolf és fivére vezetése alatt teljesedett ki az irodalmi élet, és szeretettel pártolták, kényeztették a néha nemhogy előkelő, de anyagi gondokkal is küszködő irodalmárokat. Lexikonokat, alapkönyveket hozattak a kávéházba és a legfontosabb külföldi lapokra is előfizettek. Kedvükért kitalálták a filléres „írótálat”, melyen jó adag felvágott, sajt pihent és számolatlanul járt hozzá a zsömle – állítólag. A legendás pincér, Reisz Gyula is készséggel hozta a poétáknak a „kutyanyelvet”, a hosszúkás jegyzetpapírt és a tintát ingyen, mindaddig, míg egy ifjú titán a Hölgyterem sárga selyemdíványára nem döntött egy üveggel… Ezután már csak ceruza járt.

De miért is volt ez a bőkezűség a művésznépekkel szemben? Egy öreg kávés bölcs szavai így magyarázzák ezt: „ahová ezek járnak, oda járnak a szép nők, s ahová a szép nők járnak, oda járnak a gazdag férfiak…”

 

Osvát a karzaton, esztéták a vesénél

Kialakultak az asztaltársaságok. Itt zsongott az írók és újságírók Otthon Köre, a Pesti Napló asztalánál Bródy Sándor és társai ültek, a Nyugatosok törzshelye a karzaton volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével, 1908-tól még a folyóirat szerkesztése is itt folyt. Majd átmentek a Centrálba…

A karzat egykor a Nyugatosok törzshelye volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével

A karzat egykor a Nyugatosok törzshelye volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével

Itt írták első zsengéiket Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Az irodalomkritikusok és az esztéták az ún. veseasztalt ülték körül, 1907-től pedig a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre is itt járt össze Szinyei Merse Pál vezetésével, sőt, munkáikat be is mutathatták néhányan. Az 1910-es években a filmeseket Kertész Mihály és Korda Sándor képviselte, sőt Korda Sándor itt szerkesztette az első moziújságot is. A közeli színházak művészei is gyakran múlatták itt az időt és tartották bankettjeiket.

Az első világháború alatt a ház irodalmi rangja megkopott, legtovább a képzőművészek tartottak ki mellette. Az új tulajdonos ismét az arisztokráciát vette célba és a New Yorkot még fényűzőbbé alakíttatta át: az étterem-bárba csak estélyiben lehetett belépni. Kibérelte a közeli Royal Orfeumot is (a mai Madách Színház helyén) azzal a vendégfogó feltétellel, hogy a főidomárnak minden reggel fókája társaságában kellett elfogyasztania New York -béli reggelijét. Tarján Vilmos igyekezett megfogni a közönséget: 1925-ben egy egész hónapra szerződtetett egy afroamerikai dzsessz-zenekart: A néger attrakció olyan tömeget vonzott, hogy rendőröknek kellett eloszlatni.

 

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból visszakerült az egykori falikút is

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból visszakerült az egykori falikút is

A New York alkonya és a feltámadás

Az épület megsérült a II. világháborúban, és miután még „perzsavásár” is volt az épületben, 1947-ben bezárták, majd 1950-ben államosították. Még raktár is volt… 1954-ben nyílt meg újra Hungária néven, majdnem régi fényében, majd többször használták különböző célokra. Az 1970-80-as években elhatározták a felújítását, de ez több évtizedet váratott magára. Majdnem itt alakították ki a Nemzetit… Végül az olasz Boscolo Group vásárolta meg 2001-ben, s a  2006-ig tartó felújítási munkálatok során nemcsak régi fényét kapta vissza az épület, hanem a mögötte álló, közel egyidős háztömbökkel összeolvasztva hatalmas, 107 szobás luxusszállodává építtették át.

A munkálatokat szigorúan az épület eredeti funkciójának és a irodalmi és kulturális hagyományainak figyelembevételével végezték. Feltárták és visszaállították az eredeti állapotot és több elfeledett részlet is előkerült. Ma ismét van Szivar bár, a Mélyvízből a Hölgyterembe helyezték át az éttermet, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból pedig visszakerült néhány jellegzetes oszlop, és a múzeum kapuját befalazott állapotban díszítő falikút is. Az ún. Pólya-falkép viszont a múzeumba került: az írókat, művészeket karikatúra formában ábrázoló falkép szigetelési munkák közben került elő, s amit a restaurátorok kiemeltek a helyéről.

A kávéház Vörös Szalonja

A kávéház Vörös Szalonja

A New York-palota 2007-ben Europa Nostra-díjas lett – nem véletlenül! Érdemes betévedni, hogy ráérezhessünk a hely utánozhatatlan hangulatára…

Harsáczki György

Serény szerények – a ciszterciek

Ha szerzetesrendről beszélünk, szinte mindenkinek a jótékonykodó szerzetesek, barátok – esetleg szerzetesnők, apácák vagy nővérek – jutnak eszébe, akik szigorú szabályok szerint, közös fedél alatt (kolostor, rendház, zárda) élnek együtt és imádkoznak. Nem igazán ismeretes, de minden vallásban kialakult ez az életforma. Ezek között a keresztények a legismertebbek számunkra, mivel ezek között vannak a világszerte elterjedt, egységes szabályokra, irányításra épülő rendek (bencés, ferences), és csak itt vannak olyan rendek, akiknek tagjai nem csak elvonultan, hanem a társadalomban is munkálkodnak.

Monasterium avagy kolostor?

A szerzetesek általában Jézus Krisztus „életformáját” kívánták élni és követni, ami a keresztény ember-ideálnak felel meg. A szerzetesrendek, illetve központjaik, rendházaik kezdettől fogva a kultúra, a tanítás, a műveltség, az orvoslás és a művészeti élet központjai voltak, mivel ez nem állt szemben vallásos életmódjukkal.

A Bélháromkúti apátság elhelyezkedése megfelel a ciszteri "szokásoknak": bent az erdőben

A Bélháromkúti apátság elhelyezkedése megfelel a ciszteri „szokásoknak”: bent az erdőben

A három fő regulára, a tisztasági-szüzességi, szegénységi és az engedelmességi fogadalomra emlékeztet a szerzetesrendek csuhájának övkötelére kötött három csomó, s ez a három fogadalom különböztette meg őket az egyház világiasabb életet élő, „közönséges” tagjaitól. Szabályaikat az egyház szabta meg, de a rendek is külön szabályzatot vezettek be rendházaikban.

A szerzetesek épületeit eleinte monostornak és klastromnak hívták. Az előbbi a görög „monasterion” (remetelak) szóból ered, míg a másik a latin „clastrum” (lakat, retesz, végvár, erőd) szóból származik. Korábban a claustrum monasterii a rendház laikusok elől zárva tartott része volt. A 1784-es nyelvújítók kolostor szava végül kiszorította a claustrumot. Eredeti alakja kalastor volt, de az akkor még azonos jelentésű monostor szó alakjához hasonult. Ma már különbséget tesznek monostor és kolostor között. Az első ókeresztény aszkéta szerzetesek már a 2. század elején megjelentek.

 

A román stílusban épült Bélháromkúti apátsági templom belső tere

A gótikus stílusban átépített Bélháromkúti apátsági templom belső tere

A gazdaságos ciszterciek

A nyugati világ Nursiai Szent Benedek fellépésétől számítja az első rend, a „bencések” megalakulását, mely 5 évszázadon át egyedülálló volt. Szent Benedek 529 körül szervezte közösségbe remetetársait, majd a Nápoly közelében található Monte Casino hegyén létrehozta a nyugati kereszténység legjelentősebb kolostorát. Híres regulája kötelezte az olvasást és a munkát (is), és megszabta, hogy az életet szüntelenül tevékenykedve kell élni.

500 évvel később, 1075–1125 között több rend is létrejött, köztük az egyik legsikeresebb a ciszterciek (teljes neve latinul: Sacre Ordo Cisterciensis, magyarul helytelenül: ciszterciták) rendje volt. A rend római katolikus, és eredendően bencések: az eredeti bencés regulát kívánták követni. Fehér reverendát hordtak, amely után „fehér barátoknak” is hívták őket. Rendházai eredetileg távoli, nehezen megközelíthető helyeken, erdők, völgyek mélyén, hegyoldalakban épültek. Kis létszámú rendházaikba nem vártak zarándokokat sem, helyet sem tartottak fenn nekik. Áldásos tevékenységük viszont – mai szóval élve – vidékfejlesztés volt a javából! Elterjesztették az ész-, és korszerűbb állattenyésztési-, növénytermelési- és kézműves technikákat, technológiákat, meggyorsult a gazdasági fejlődés. „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!) – vallotta a serény, eredetileg bencés regula. Emellett még a hittérítésben, zenében, teológiában és építészetben voltak kimagaslóak.

Szent Róbert 1098-ban telepedett le húsz rendtársával ezzel a szándékkal a Dijon melletti Citeaux-ban (latinul Cistercium, s innen a nevük) egy „zord helyen”. A végleges alapítónak az angliai Harding Szent Istvánt nevezhetjük. Teljes szervezettségét is az ő irányítása alatt érte el, és ekkortájt lépett be Szent Bernát is társaival, hogy nevet és dicsőséget hozzon a rendnek. Bernát haláláig már 343 kolostor jött létre Európában, s 1750-re nőtt a számuk a 14. századra. Sajnos, a nagyfokú elterjedés miatt kongregációkra (szövetségekre) bomlott szét.

 

A templom bélletes kapuja és a jellegzetes, vöröses kövekből rakott homlokzati fal

A templom bélletes kapuja és a jellegzetes, vöröses kövekből rakott homlokzati fal

Amikor nálunk kezdték a ciszteriek…

Hazánkban a mai Bátaszék területén, Cikádorban épült fel az első ciszterci rendház 1142-ben. A rend meghonosításában III. Béla és fia, Imre szorgoskodtak: III. Béla a pilisi, a pásztói és a szentgotthárdi, Imre pedig a zirci, mind a mai napig fennálló apátságokat alapította. A 15-16. században a török háborúk miatt mind a 18 apátság elnéptelenedett, majd a háborúk végeztével a külföldről visszatért ciszterciek birtokba vették a négy legelső apátságot.

Legromantikusabb épített emlékünk Bélapátfalva mellett, a csonka Bél-kő ormai alatt megbúvó apátsági templom, amely román stílusban készült 1232-ben. A ma már csak alapfalaiban látható monostor viszont már korábban felépült. Ennek helye tökéletesen megfelel a ciszteri szokásoknak. A közelében fakadó források után eredetileg Bélháromkúti apátságnak hívták, és a Bél nemzetségbe tartozó II. Kilit egri püspök alapította. A tatárjárás nemcsak hogy megakasztotta az építkezést, de még csaták is folytak a közelben. 1246-ban már valószínűleg készen állt. „Tipikusan” ciszterci építmény, mivel nincsen tornya. Alaprajza latin keresztet alkot, s főhajója magasabb, mint az oldalhajói. Eredetileg egy félnyeregtetős előcsarnok fogadta a belépőket a nyugati oldalon, sajnos, ez ma már nem látható. Jellegzetes a bélletes kapu és a rózsaablak között vörös és szürke kövekből sávosan rakott falrész. A 14-15. században gótikus stílusban építették át.

Az 1500-as években a református hitre tért Perényi Péter kezére került az egri püspöki váruradalom, s ennek következtében elnéptelenedett az apátság, de Eger török kézre kerülése vált igazán végzetessé… Olyannyira, hogy 1700-1720 között már mint romos épületet jegyezték! A felújítás kezdeményezése Baranyi István remetéhez köthető, s 1745-ben felszentelték a felújított templomot. Mai boltozata barokkos, és a hegy felőli oldalhoz is barokk stílusban ragasztottak sekrestyeházat.

Az egri ciszterci templom (teljes nevén: Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc templom)

Az egri ciszterci templom (teljes nevén: Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc templom)

Ezt követően csak 1934-ben, Lux Kálmán vezetésével restaurálták a templomot, amit megzavart a háború, s csak az 1950-es években folytatták. Az 1964-es külső helyreállítások alkalmával tárták föl a monostor alapjait. Mai berendezése barokk, csakúgy mint orgonája – 1775-ből. Érdemes felkeresni a természetben megbúvó templomot!

 

A középiskolásokért

1776-tól kezdve a ciszteriek – az állami és társadalmi elvárásoknak megfelelően – lassan átvették az elárvult, egykori jezsuita gimnáziumok (Eger, Pécs, Székesfehérvár, Baja, Buda) vezetését, így fő feladatuk a középiskolás korú ifjúság oktatása lett.

Az egri ciszterci templomot (teljes nevén: Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc templom) is eredetileg a jezsuiták építtették. Még a törökök ki sem vonultak, 1644-ben már két páter jelent meg a városban. 1687 után nekik osztották ki a mai, az egykori gyalogos városkaputól a nyugati városfalig (ma is látható a Városfal utcában) tartó területet, melyen egy török mecset és 14 török ház állt. Az alapkőletétel (1700.) után azonban megtorpant az építkezés, mivel kitört a Rákóczi-szabadságharc. 1707-ben még a jezsuitáknak is menni kellett egy időre. Aztán lassan, 1727-re elkészült a rendház. Ennek Johannes Battista Carlone, a püspök építésze adott lendületet, aki átvette az építkezés irányítását. 1740-re készültek el a templomtornyok, és 1743-ra a díszes előcsarnok is felépült. A rendnek rövid öröme tellett a szép templomban, mert 1773-ban feloszlatták. Az épületek a pásztói ciszterciek tulajdonába kerültek, de 1787-ben II. József őket is megszüntette.

Jelmondat a gimnáziumi épületen: Fiatalságunk jó erkölcsben és tudományokban való képzésére alapíttatott

Jelmondat a gimnáziumi épületen: Fiatalságunk jó erkölcsben és tudományokban való képzésére alapíttatott

Két nagy tűzvészt és két földrengést átvészelve mégis csak a ciszterci renddé maradt az épületegyüttes. Az eredeti épületek sajnálatos átalakításával járó új rendház 1900–1902 között épült fel. A feljáró két végén egy-egy kovácsoltvas kapu áll, oszlopaikról Gábriel arkangyal és Szent Mihály szobra tekint ránk. A templom rokokó szoborfülkéiben négy jezsuita szent: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Régis Szent Ferenc-János és Kosztka Szent Szaniszló figurája látható.

Az épület együttes egyik leglátványosabb része a különálló, négy év alatt felépített gimnáziumi épület, melynek felújított homlokzatán azóta is olvasható ez a szép jelmondat: GYMNASIUM SOCIETATIS JESU AUSPICE DEO OPT. MAX. FORMANDAE BONIS MORIBUS LITTERIS JUVENTUTI POSITUM (Fiatalságunk jó erkölcsben és tudományokban való képzésére alapíttatott.) 1997-ig négy osztályos állami gimnázium működött a falai között, ekkor a fenntartói jogot visszakapta a Ciszterci Rend Zirci Apátsága.

 

Pécsi küzdelem császárral, kommunistákkal…

A pécsi Nagy Lajos Gimnázium már 1618-tól, 313 éve számít a dél-Dunántúl „elit” iskolájának – ekkortól oktattak a jezsuiták Pécsett. A törökök kiverése után, 1716–1726 között fel is építették patinás, monumentális gimnáziumukat, mely ma a Széchenyi térre néz.

A pápa 1773-ban feloszlattatta a jezsuita rendet, de nemsokára mégis megfogalmazódott az igény egy oktató-szerzetesrend iránt, s végül – 1814 őszétől – a ciszterciek kezdtek tanítani. 1849 után a császáriak kilakoltatták az iskolát az épületből, és katonai célokra használták fel. Az ifjúság nevelése 18 évvel később folytatódott. 1868-ban új szárnyat építettek hozzá és 1935-36-ban is bővítették.

A szekesfehérvári jezsuiták - majd pálosok, végül ciszterek - templomának helyén szintén mecset állt

A szekesfehérvári jezsuiták – majd pálosok, végül ciszterek – templomának helyén szintén mecset állt

1950. június 5-én éjszaka az ÁVH elhurcolta az összes ciszterci szerzetest, miután már 1948-ban államosították – ma mégis az első húsz középiskola között tartják számon…

A székesfehérvári jezsuiták templomának és rendházának helyén, akárcsak Egerben, szintén mecset állt – ők 1742 és 1756 között építették barokk épületeiket. Az 1773-as jezsuita-feloszlatás után viszont a pálosoknak ítélték. 1786-ig… Utánuk kapták meg – a jól ismert recept szerint – a ciszterciek 1813-ban, és egészen 1950-ig működtek, oktattak, neveltek falaik között. A templomot, a rendházat a Ciszterci Szent István Gimnáziummal egyetemben csak 1994-ben kapták vissza.

A gazdagon díszített ciszterci templomnak nincs harangja. Három tonnás „lakója” egy II. világháborús támadás során lezuhant a toronyból és megrepedt. A sérült harangból műalkotás készült a ferences templom elé, és az I. világháború áldozatainak állít emléket.

 

A ciszterci templom három tonnás harangja - mint emlékmű

A ciszterci templom három tonnás harangja – mint emlékmű

A rendszerváltás után a szerzetesrendek újraszerveződhettek, s a Zirci Apátság 1997-ig visszakapta öt gimnáziumát. A rend jelenleg Budapesten, Egerben, Pécsett és Székesfehérváron tart fenn iskolákat a tanulni vágyók nagy örömére…

 

Harsáczki György

Petőfi, a nagy „csavargó”

Bizony viccelődtünk már azon, hogy ha – mondjuk – Mátyás király valóban járt volna mindenhol, ahol Mátyás-forrás, Mátyás király fája, vagy bármilyen hely, objektum van, amit az ő egykori, személyes megjelenéséhez kapcsolnak, hát egész uralkodása alatt csak úton lett volna. Ki tudja? Több hely akár egy monda segítségével is kaphatta Nagy Királyunk nevét. De nézzük a Petőfi Sándorról, lánglelkű költőnkről megemlékező töméntelen emléktáblát, emléket. Meg kell kapaszkodnunk: Petőfi, ez a törékeny, vékonydongájú költő rövidke, 26 éves életútja alatt, az 1800-as évek közlekedési lehetőségei és mostoha útviszonyai mellett bizony igen alaposan bejárta jókora országunkat! Kiskőröst, Segesvárt, Pestet sokan fel tudnák sorolni. De nézzük a többi helyszínt!

A kiskunsági rónaságon

Alexander Petrovics – mert akkoriban még latinul vezették az anyakönyveket és vezetékneve is még az édasapjától való volt – 1822 Szilveszter éjszakáján született, és oly gyengécske volt, hogy „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Nevét ő maga változtatta magyarosabbá – Petőfire. Mivel már egy éves korában Kiskunfélegyházára költöztek, Petőfi inkább azt tekintette szülővárosának, ahogy Szülőföldemen című költeményében is megírta.

Emléktábla Kiskunfélegyházán, ahol "gyermekéveit élte"

Emléktábla Kiskunfélegyházán, ahol „gyermekéveit élte”

Amikor Kiskunfélegyházán jártam, természetesen nem döbbentett meg, hogy a templom mögötti utcában Petőfi-emléktáblát találtam. De az már érdekes volt, hogy „Itt élte gyermekéveit…”. Ennyire nem ismerjük, hogy tisztában lennénk ezen részletekkel. Édesapja ügyes vállalkozó volt, így gondot tudott fordítani Sándor taníttatására. Kilenc iskolában tanult – nem csak járt… Eleinte „az alföldi szép nagy rónaságon”, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Szabadszálláson szívta magába a tudást, meglehetősen jó eredményekkel. Szeretettel emlékezett vissza a sárszentlőrinci algimnáziumra, ahol 1831–33 között gyarapította tudását, aztán két évig Pesten tanult – főleg német diákok között. Itt gyengébb eredményei voltak, de ő írt, rajzolt legszebben és magyar nyelvből is remekelt. 1835–38 között Aszódon tanult, ahol beleszeretett egy Emilia kisasszonyba (ez versekre ösztökélte), és a színészetbe…

 

A líceumból, statisztának, katonának…

Petőfi engem 2001-ben lepett meg elsőként, amikor Selmecbányán az Óvár falainak tövében, hátizsákom alatt izzadva észrevettem emléktábláját egy kopott épület falán: „Petőfi Sándor a Lyceum növendéke és a Magyar Társaság tagja volt 1838–39 évben.” Balszerencséjére nem sok időt tölthetett itt, mint első éves rétor (szónoklatot tanult). Egyik tanára megbuktatta félévkor, s erre hivatkozva édesapja nem támogatta tovább tanulmányait. A valódi ok azonban az 1838-as pesti Nagy árvíz volt, minek folytán a család minden pénzét elveszítette.

Egy békebeli emléktábla az egykori selmecbányai Lyceum falán

Egy békebeli emléktábla az egykori selmecbányai Lyceum falán

Ettől kezdve Petőfi magára volt utalva, de vágyai után mehetett. Pesten kötött ki a Nemzeti Színházban, de apja érte jött és hazavitte. Innen édesanyja küldte rokonaihoz, hogy segítségükkel Sopronban tanulhasson tovább, de Petőfi következő szerelembe bonyolódása zátonyra futtatta a tervet. Ekkor – 1839 szeptemberében –, bizony a császár katonájául szegődött Sopronban (micsoda viselkedés!!!), de „kódolva” volt alkalmatlansága. Első bevetésén, Horvátország felé ideglázat, majd tífuszt kapott – gyorsan le is szerelték, de legalább eljutott Grazba és Zágrábba…

 

Csüggedten a színészet nyomában

Egy kicsit vándorszínészkedett, majd ismét sikerült tovább képeznie magát Pápán 1841-42-ben. Nehezen élt, de jól tanult (csak azt, amihez kedvet érzett), és verseivel elkezdődtek sikerei. Színészet-szerelme Székesfehérvárra, Kecskemétre vitte, majd mikor itt villámgyorsan tönkrement a színtársulat, Pesten, Pozsonyban és Debrecenben kajtatott színészi állás után. Érdekes tudni, hogy eközben nem csak hogy francia nyelvtudását csiszolta tökéletessé, de nehéz megélhetését ismertebbé válása után barátok, szimpatizánsok segítették fordítói és egyéb munkákkal, amiket elképesztő teljesítménnyel végzett el!

Petőfi neve még Petrovicsként a pápai Ókollégium nyilvántartásában (Pápai Református Gyűjtemény)

Petőfi neve még Petrovicsként a pápai Ókollégium nyilvántartásában (Pápai Református Gyűjtemény)

Utolsó reményeként 1844 telén, a megáradt Tiszát megkerülve Vörösmartyhoz „Magyarország egyik legnagyobb emberéhez” indult verseivel, hogy kiadót találjon. Borús hangulatát miskolci verse idézi:

„Akármerre megyek

Mindegy nekem

Mindenütt szomorú

Az életem”

 

Andornakon (ma Andornaktályán), Eger mellett a borra gondolva már jobb kedve lett:

„Hol jó bort érzek, betérek;

Ne térnék hát Egerbe?

Ha ezt a város elkerülném,

Az Isten is megverne”

Be is tért, meg is jött a kedve, az egri kispapok vendéglátásának a Foglár utcában látható a táblája. És Pesten is kedvező fogadtatásra talált, csakhamar segéd-szerkesztői állása lett és sorsa jobbra fordult. Több népi témájú költeménye született ekkor, közülük kétség kívül a legkedvesebb, legemlékezetesebb a János vitéz, melyet hat nap, hat éjszaka alatt írt. Ezidőtájt a mai pesti Astoriánál álló házban élt, amiről emléktábla emlékezik meg, jó öt méter magasságban.

Emléktábla a pesti Astoria Szállón, a második emelet magasságában. Az itt állt házban írta a János vitézt...

Emléktábla a pesti Astoria Szállón, a második emelet magasságában. Az itt állt házban írta a János vitézt…

 

Másfélmillió felvidéki strófa

1845 április 1-jén három hónapos magát és írótársait népszerűsítő „túrára” indult a Felvidékre. Most bizony gyorsszekéren! Útja azért érdekes, mivel egyes helyeken kifejezetten turistaként fordult meg, bár ünnepelt költőként érkezett a vidékre. „Úti jegyzetek” írásai rendkívül érdekesek.

A salgó-medvesi szép táj pont Petőfit ne ihlette volna költeményre? 1845 nyarán ő még egyben járta Salgó és Somoskő várát Várgede várával, Ajnácskővel, a Medvessel. „Salgó s Gedővár közt emelkedék Hajnácskő, szinte sziklaormi vár.” Salgó című véres-romantikus lovagtörténete a mai forgatókönyvírókat is elsápasztaná… Vecseklőn aludt meg a költő, majd a Medvesen keresztül érkezett a Somoskői várhoz, mely őt is elkápráztatta: „Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy hegyen fekszik …  de bámultam építését, melly gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hasonnevű falu házai, amellynek lakói csaknem idyllikus életet élnek még.” A vár alatt emelt Petőfi kunyhó kedves emlékhelye a költő itt jártának.

"Ez a rom ihlette őt Salgó művének megírására" - tábla Salgó vár bazaltoszlopain (1992)

„Ez a rom ihlette őt Salgó művének megírására” – tábla Salgó vár bazaltoszlopain (1992)

A hívogató Salgó várhoz vezetőt fogadtak, amire valóban szükség volt: „A hegy teteje óriási gránitszikla s efölött állott a vár, mellynek most már kevés maradványa van. A legmagasb fal mintegy két öles. Talán nem volt Magyarországban vár, melly olly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon tul barangolt.”

 

Barátok, Rudi, Baradla…

Feltételezett útvonalukat ma Petőfi útnak nevezik, félúton a Petőfi-forrás található, a költő várlátogatásának pedig a bazaltoszlopokra erősített emléktábla állít emléket (1845. június 11.) – én eleinte nem tudtam elképzelni, hogy híres költőnk hogyan került ide…

Petőfi Várgedére többször és szívesen ment. A ma pusztuló kis településnek híres fürdője, kúriái, társasági élete volt. „Pompás napokat töltöttem Várgedén. Említésre méltó Kubinyi Rudi könyvtára, mely magába foglalja az angol, francia, német, olasz s spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat.” Kubinyi Rudolf középnemes Okos Rudiként volt emlegetve a vármegyében, és a szomszédban élő poéta-földesúr, Adorján Boldizsárral együtt igyekeztek Petőfi kedvére tenni. Petőfi a Rozsnyón töltött három napjának egyikén, 1845. május 28-án felkereste a Baradla-barlangot. (A barlangbejárat feletti emléktábla szerint másnap innen utazott Rimaszombatra.) Petőfiék vezetőt kértek a bejárathoz fáklyákkal, s bementek. A költőt lenyűgözte a barlang, meg is lódította az elméjét: „Oh, ti szűkkeblü emberek, kik mindenben örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt!”

Emléktábla a Baradla-barlang bejáratában. Petőfit elkápráztatta a természet "szabálytalanságának remeke"

Emléktábla a Baradla-barlang bejáratában. Petőfit elkápráztatta a természet „szabálytalanságának remeke”

De hiúsága sem hagyta nyugton: „Ezt a fiatal embert (a helyi rektort) meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet. – Tán el sem lehet olvasni? – kérdezém csak azért, hogy oda nézzen és bámuljon. – Oh igen, felelt ő, el lehet: Petőfi…” A rektor nem lepődött meg – a költő bosszúságára.

 

Nem ecsetelem Petőfi napjait, a pesti március 15-i forradalmi eseményeket és a Szabadságharc hadjáratai alatt megtett kilométereket, mert ezekről sokat hallhattunk, olvashattunk. A Nemzeti Múzeum lépcsőit, a Pilvax kávéházat és a Landerer-nyomda nevét illik tudni, de nekünk, turistáknak nem árt, ha lánglelkű költőnk „turistáskodásait” is ismerjük egy kicsit.

Harsáczki György

Torony és torony

Az ember legyen érdeklődő! Ha netán könyvesboltban jár, óriási mennyiségű érdekes dolgot fog találni-olvasni. Így jártam én is. Betévedtem egy könyvesboltba és kaptam is jó pár túra-ötletet: Recsk egykori munkatáborában a bánya szabadon látogatható a Mátrában, Velem környékén a magyar Szent Korona menekítésének helyeit lehet felkeresni a Kőszegi-hegységben, a Felvidéken pedig számos vár várja a turistákat.

A tornyot a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza építtette

A tornyot a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza építtette

Emlékmű Koppánynak, a vértanúnak

De az én érdeklődésemet egy folyóirat címoldala keltette fel, ami egy ismeretlen ősi tornyot ábrázolt. Felütöttem a Zsarátnokot és már két szóból tudtam, hogy arról a víkendövezeti „kilátóról” van szó, ami az Aranyhegyen található. Turistaút nem vezet hozzá, s mivel a hely túl közel van a városhoz, mindig túlfutottam rajta. Az viszont, hogy „Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza” építtette 1934-ben, sokkal izgalmasabb volt. Nosza, másnap délután már az Aranyhegyi lejtőn kaptattunk felfelé. Kutyusunk megjelenése hatalmas izgalmat keltett a kerítések túloldalán dühöngő ebek között… Elhagyva jó néhány építkezést és elhagyatott telket – a Taliga utcában – megpillantottuk a torony tetejét. Egy elbozótosodott meredek zsákutcán – és egy néhai kerítésen – keresztül felértünk az elvadult, összeszemetelt telekre, amelyen egy évtizedek óta félbehagyott házalap csúfoskodik. Felette az emlékmű. Formái nagyon jól eltaláltak, még csonkán is mutatós.

 

Atilla és a sumér oltár

A turistatérképen Pogány torony a neve, noha nem kilátónak épült: „a turáni faji identitás” emlékműve, azaz Koppány fejedelem (aki az első vértanú volt ősi istenük védelmében) emlékoszlopa áll a 178 méteres domb tetején.

Így fest az emlékmű az elhanyagolt telken

Így fest az emlékmű az elhanyagolt telken

A Turáni Társaságból tízezres létszámmal kivált hívők már 1930-ban monumentális emlékművet szerettek volna Attila királynak állítani, a Hármashatár-hegyre pedig egy sumér stílusú, örökké égő áldozati oltárt terveztek. Természetesen nem kaptak építési engedélyt. Szász Farkas saját telkét – ezt – ajánlotta fel a Turáni Egyistenhívőknek az emlékoszlop építésére – s csupán véletlen, hogy az a hegy tetején volt. A 13 méter magas, hatszögletű, Turulos tornyot Täubel Géza tervei alapján építették meg hárshegyi homokkőből 1934-ben. Az építő, Wührl Géza neve a bejárat bal felső sarkánál olvasható.

Az állam viszont nem tolerálta az új egyház törekvéseit: 1935. július 7-én a csendőrök kardlappal oszlatták a megjelenteket. 1939-ben a  kertben öt nyírfát ültettek a magyar ősök, Balázs, Botond, Lehel, Emese és Csaba tiszteletére. A híveket később is üldözték, 1942-ben munkaszolgálatra vitték őket. Az AVH az ötvenes években őrtoronynak használta, majd magánszemélyeknek értékesítették. Jelenleg csavargótanya a telek.

Az egykori emlékmű alsó helysége

Az egykori emlékmű alsó helysége

 

Ötezer vagy hatezer?

Hazánkban az 1910-es években elindult egy keletre való nyitás, ami az első világháborúban tovább erősödött, sőt a Turáni Társaság az „5000 éves közös múltra” hivatkozva Japánnal kereste a kapcsolatot. Mielőtt megmosolyognánk a „Társaságot”, tessék csak figyelni! Idén, 2012 szeptemberében megnyílt nálunk egy kiállítás őseinkről, a szkítákról – 6000 éves leletekkel, rekonstrukciókkal.

A torony lépcsőit mintha szándékosan leszedték volna az épületről, hogy ne mászkáljanak fel – csak lent járhatók. A Habsburgoktól kezdve mindegyik vezetés ugyanígy szedegette ki a lépcsőfokokat az eredetünket kutató objektív szakemberek lába alól. Az építmény tövében viszont fel vannak halmozva az építőkövek. Felépíthető. Megtesszük, amit meg lehet, mielőtt késő lesz?

 

A szecessziós stílusú síremlék már messziről látható

A szecessziós stílusú síremlék már messziről látható

A pezsgőgyáros-mecénás síremléke

Budafok környékén autózva, villamosozva feltűnik egy különös torony a Tétényi-fennsík peremén. Arányai különösek – a fotós máris témát sejt benne. A térképen a Törley-mauzóleumot találtam azon a helyen, és ez összhangban volt a domb aljában álló Törley Pezsgőgyárral és a pezsgő gyáros kastélyával. A Savoyai térről a Plébánia utcán indultunk el felfelé, a Törley kastélypark kerítésfala mellett. Az útba ejtett Czuba-Durozier kastély építtetője – Törley-hez hasonlóan – nyugatról jött és itt létesített gyárat: konyakgyárat. A hangulatos kertes házak gyümölcsfái felett már feltűnt a furcsa kupola. A Törley-park kapuja felett egy érdekes, a középkort idéző soktornyos építmény tetőzete tűnt fel. Mint megtudtam, ez a Pálmaház, mely – milyen meglepő! – a kastélyhoz hasonló méltatlan állapotban raktárként üzemel…

 

Az egykori romantikus Pálmaház ma raktár...

Az egykori romantikus Pálmaház ma raktár…

Egy remek ember elfeledése

A Sarló utcában, a dombtetőn elénk tárult a Törley-család síremléke. Míg a szűk kis utcában elegáns autók lavíroztak be a pompás házak elektromos kapuin, ellenben a Budafokot felvirágoztató Törley József mauzóleuma rogyadozott a rozsdás kerítés mögött. Monumentalitása első pillantásra elfedi kopottságát – az ember örül, hogy a szecesszió egy újabb, különleges emlékét látja, de kijózanító a valóság: az elhagyatottság, a fosztogatás, a meggyalázás jellemzi ezt a csodálatos építményt.

Pedig Törley József nagyszerű ember lehetett. Kitanulta – többek között – a pezsgőgyártást, majd külföldön – azaz nálunk – szőlőt, présházat vásárolt, majd üzemet épített. Jó üzleti érzékének köszönhetően nagy márkát csinált a Törleyből. (Övé volt az első teherautó hazánkban.) Alapítványokon keresztül támogatta az árva gyerekeket, a művészeket – minden  nyomtatványát a legtehetségesebb grafikusokkal terveztette meg. Édesapja harcolt az 1848-49-es szabadságharcban –  akinek erős magyarságtudatát megörökölte.

A mauzóleumot már számtalanszor feltörték

A mauzóleumot már számtalanszor feltörték

 

Valaha ragyogott…

Sacelláry Irén méltó síremléket terveztetett férjének Ray Rezső építészbarátjukkal, de itt nyugodott kislányuk, Mariska, majd később ő és Törley Bálint is. A szecessziós-neobizánci stílusú kétszintes épület 1909-ben készült el: az utca szintjéről a sírokhoz, a hátsó bejáraton az emlékkápolnába lehet bejutni.

Olaszországi mesterek építették, a szobrok, kőfaragványok Damkó József, a ma már nem létező üvegablakok Róth Miksa keze munkája. A mozaikdíszítésnek már nyoma is alig van, pedig valamikor hajnalban és alkonyatkor – egykori szemtanúk szerint – ragyogott az építmény. A háború után lőszerraktárnak használták, az államosítás után kertjét elvették, a kápolna festését összefirkálták. Az elhunytak carrarai márvány szarkofágjai is megsérültek.

 

A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt...

A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt…

Akiknek semmi sem szent…

1957-ben azzal az utólagos magyarázattal dúltak fel egyes sírokat és koporsókat, hogy elrejtett fegyvereket kerestek bennük. Bizonyára ékszert kerestek, az emberi csontok viszont napokig hevertek az épület körül, míg egy jeltelen sírba nem kerültek egy köztemetőben. Azt sem tudni, hol nyugszanak!

A kripta vasrácsát az elmúlt években már négyszer feszítették fel. Sajnos az épület új tulajdonosai sem voltak soha a gazdái… A befektetők nem tolonganak egy mauzóleum hasznosítása miatt – a teljes renoválás ellenben 200 milliót tenne ki.

Mit is mondhatnék az 1945 utáni politika érzéketlen hozzáállásáról ezt a két, még a békeidőkben alkotott emlékművet látva? Örök hála…

Harsáczki György