„Minden szinten szinte minden…”

Kisnána mindent „bedob” Kisnána legismertebb nevezetessége, a vár eredetileg erődített főúri szálláshely volt, majd birtokosai magától a királytól kaptak jogot a várrá alakításhoz. A vár állapota annyira megromlott a kétezres évekre, hogy a falu pályázatot nyújtott be a helyreállítás-megőrzési munkák költségeire. A pályázat sikeres volt, aminek részét képezte a felújított történelmi épületegyüttes modern, 21. századi szintű bemutatása is. Kisnána ez utóbbi feladatot is szépen oldotta meg: a néhai Anjou-kori főúri udvarház „kiásott”, több funkcióssá tett termében egy fantasztikus 3D-s vetítést tekinthetnek meg a látogatók – speciális szemüveggel -, amelyben 12 percben szinte tégláról-téglára, gerendáról-gerendára épül és gyarapodik a szemünk előtt az erődítmény a kezdeti Árpád-kori rotundától a gótikus várkápolnán át a teljes várig.
A néhai Anjou-kori főúri udvarház „kiásott”, több funkcióssá tett terme. Itt történik a 3D-s vetítés

A néhai Anjou-kori főúri udvarház „kiásott”, több funkcióssá tett terme. Itt történik a 3D-s vetítés

A másik érdekesség egy 2011-ben szabadalmaztatott magyar találmány, a kronoszkóp, amelyből az elsők között itt állítottak fel ötöt a várudvarban. (Az elsőt Aquincumban szerelték fel.) A kilátói távcsőre emlékeztető szerkezeteken keresztül eredeti formájukban láthatjuk az azóta megsemmisült, vagy átalakított épületrészeket - jelmezes szereplőkkel. A várudvart kettő kronoszkóppal is „áttekinthetjük”: így festettek az épületek 500 évvel ezelőtt. 2008-ban csak a templom temetőjére összpontosítottak az egri régészek, a legutóbbi 2010-2011-es felújítás során viszont számos helyen magasították, erősítették meg a falakat, és tették könnyebbé a közlekedést, így szaporítandó a látnivalókat. A belső kaputornyot például nem csak felújították, de eredeti funkciójába is visszahelyezték. Így most az eredeti – nyugati - irányból, egy kis farkasvermen keresztül lehet a kapu boltíve alá belépni, majd az udvarba. A kapu felett és a kapu alatt is láthatjuk a Kompoltiak címerét, valamint ágyúgolyókat, sírfedlapokat. A kaputorony évtizedek alatt tönkrement vaslépcsőit újakkal cserélték fel, a felső részére pedig fedett csigalépcsőt építettek. De láthatunk újabban egy, a Jagelló-korabeli várnagy szobát is, és a vár fénykorát idéző makettjét. Az északi palotaszárny alsó szintje tekintélyes kőtárnak ad helyet, ahol a faragott kövek irigyen bámulják a köztük fekvő, hazánkban egyedülálló három mázsás opáltömböt, melyet a közeli kőbányából hoztak. A felső szinten is termetes darabok vannak kiállítva.
Az eredetileg 15. századi pincét felújították, s „bortrezort” alakítottak ki

Az eredetileg 15. századi pincét felújították, s „bortrezort” alakítottak ki

Az eredetileg 15. századi pincét felújították, s „bortrezort” alakítottak ki a boltozat alatt. Itt helyet bérelve bárki érlelheti borát, s a középkorias helyszínen barátaival is koccinthat az asztaloknál. Az első – 1962-66-os – feltárásnál a még gazdasági épületnek vélt, feltárt délnyugati épületről kiderült, hogy Anjou-korabeli udvarház volt – főúri szálláshely -, ám az 1430-as évek után az északi palotaszárny vette át ezt a szerepet, s az udvarházat lebontva pince részét feltöltötték. A látogatást gyepráccsal és az udvar térkövezésével, kandeláberekkel tették biztonságosabbá, kényelmesebbé. Erős, széles fahídon juthatunk be a külső kaputorony helyén a kettős várfal mögé. Az évszázadokon át a lakosok által csak „két torony helyeként” emlegetett romterület ma már díszkivilágítást kapott. A falakon kívül, dél felől szabadtéri lelátó és színpad épült, amellyel együtt a vár már számos helyi rendezvénynek ad, illetve nyújt lehetőséget - évi 14 alkalommal.
Erős, széles fahídon juthatunk be a külső kaputorony helyén a kettős várfal mögé

Erős, széles fahídon juthatunk be a külső kaputorony helyé

Információ: www.kisnanavar.hu

Harsáczki György - 2013. május

Megettük az Alacsony-Tátrát! (1. rész)

Előhavazás-opcióval keményebb...  Barátom talán utolsó próbálkozása volt velem tavasz óta – mint később megtudtam -, hogy egy közös „nagy” túrát tegyünk az idén. Rábólintottam – egyszer élünk! Az Alacsony-Tátra gerinctúra szép, és kellemes úticél szeptember végén – gondoltam, gondoltuk. Döntésem harmadnapján azonban komoly havazást jeleztek – onnan.  Karesz ezt, mint ínyencséget osztotta meg velünk, és a télies „felhangú” őszi túrához többeknek megjött a kedve… Vacsora az aszfalton Két autónk már Dunakeszinél is nehezen tudott találkozni, de Vác után egyszerűen nem sikerült egy kilométert sem együtt haladnunk. Egyik sofőr erre, a másik sofőr arra szokott… Besztercebánya felett vettük fel először a kapcsolatot, végül csak Donovalyban láthattuk meg egymás arcát újból – végre.
Nem találtunk jobb búvóhelyet a szabadtéri színpadnál...

Nem találtunk jobb búvóhelyet a szabadtéri színpadnál...

Vadkempinget terveztünk - így, az első éjszakán -, de pont az a túratárs mondta le a részvételt, akinek helyismerete is volt. A térkép-táblák tanulmányozása után tiszteletünket tettük minden sötét parkolóban, de egyiket sem találtuk túl „rejtettnek”. Végül a szabadtéri színpad előtt tettük le az autókat, és ki kézből, ki az aszfaltra megterítve, elköltöttük gyors vacsoránkat. Nyár után, tél előtt nem sok vendég (annál több kamion) zavarta Donovaly csendjét. Rövid éjjeli sörsétánkon, 11 felé az egyetlen hely - ami nem öt csillagos hotel -  egy rönkház volt, ahol kívülről is láthattuk, hogy népviseletbe öltözött alkalmazottak hozzák ki a sört. A „jelmez” miatti felártól tartva reflexből meghátráltam, de a többiek bevállalták és jól érezték magukat. Nemsokára „megágyaztunk” a színpad mögött.   Színpadias reggeli… A kellemes éjszaka után enyhe reggelre ébredtünk. Lopva bontottunk sátrat, de a reggelit már a „nagyközönség elé” mertük tárni – színpadra kívánkozott. A térképről még éjszaka leolvastuk, hogy merre kell a gerincre indulni (piros, sárga jelzés), de az előttünk magasodó havas hegyek nem estek „útba”. Ment a találgatás, úticélunkat látjuk-e, mivel odáig több alacsony hágót véltünk felfedezni. Amíg a többiekre vártunk, elsétáltunk a központban, a templom előtt felállított malamut szánhúzókutya szobrához, ami az évente megrendezett versenyek tradíciójára emlékeztet. De találkoztunk egy köz-faliújságra kitűzött poszterrel is, amely az üdülőtelep közepén élénken – és hat nyelven – 68 év távlatából emlékeztette az olvasókat a náci rémtettekre: felgyújtott falvakra, polgári áldozatok dél-szlovákiai tömegsírjaira, amely területeket a Horthy-Magyarország foglalta el(?!)…
Alig 70 éve hallgatnak a fegyverek...

Alig 70 éve hallgatnak a fegyverek...

A reggeli napsütés után enyhén beborult az ég, de 9-kor elindultunk – 980 méter tengerszint feletti magasságról a kétezresek felé. Sátrakat ugyan nem vittünk magunkkal (azokat az autóban hagytuk), de minden mást: ételt, polifómot, hálózsákot, gázfőzőt stb. igen. Láthattuk a síparadicsom mély katlanát, a pihenő felvonókat, majd beértünk a kedves Poliankába, ami ma már inkább üdülőfalu – eredeti faházakkal. A kis templom előtt Baltazar elnagyolt szobra áll…   Kerülgetjük, kerülgetjük Kis emelkedő után fenyőerdőben, pocsolyákkal tarkított úton kezdtük bemelegítésünket. Az első kőfolyás végre magashegységre emlékeztetett bennünket. Egy meredekebb füves oldal indított neki a Kecka (nna, ez mi lehet magyarul?) 1225 méteres csúcsának. Az erdőben réteges szerkezetű metamorf kőzeten lépdeltünk, a fátlan csúcsra pedig már havasi legelőn vezetett az ösvény. Pompás kilátás nyílt délre, a Veporra és északra is, a Nagy-Fátrára, Rózsahegy (Ruzomberok) hegyeire, felérve pedig láthattuk a folytatást: az igazi gerinc első orma, a Prasivá (1651 m) előtt még két helyen kellett jelentős szintet veszítenünk (reggel tényleg az úticélunkat láttuk). Az 1330 méteres Kozí chrbát előtt legalább lélekemelő, száraz füvű havasi legelőn ereszkedtünk le, majd erős szélben másztunk föl… Érdekes volt, hogy mészkővel találkoztunk és karsztos beszakadásokat véltünk találni. A „Koziról” egyre több kékes hegyvonulat tűnt fel a horizonton, míg az előtérben a szeptemberi sárga, sárgás-zöld lombokat rázta a szél. Karesszel már kezdtünk aggódni a csapat lassúsága miatt, mivel több mint húsz kilométert kellett még megtennünk aznap a szállásig, ahol – ráadásul – nem biztos, hogy helyünk is lesz… Kimerítő leereszkedéssel folytattuk utunkat a Hiadelské-nyeregbe (1099 m). Közben folyamatosan egy szlovák turistacsoport tagjai kapaszkodtak szemben felfelé, de meg kell jegyezni: a többségük 50 és 60 év felett járt!   És elértük a hegyeket… A nyeregben szerencsére nem csak a „várt” villanyvezetéket találtuk, hanem a 16. században kiépített vízvezetéket bemutató táblát is. Egy másik a hegyvidéki partizánharcokat szemléltette. Tüntetőleg előrementünk, hogy így „továbbhívjuk” a társaság kényelmesebb tagjait, de  mérsékelt sikerrel jártunk. Megtépázott erdőben izzadtunk felfelé - ismét a fenyő lett az uralkodó fafaj, aztán éppen akkor sütött ki a nap, amikor a színes levelű áfonyával szegélyezett ösvény kiért az erdőből. Bevártuk egymást. Egyik társunk egyre jobban lemaradt a csapat egészétől. Mindannyian szerettünk volna a következő Prasivá csúcson ebédelni, de a táv hosszúnak ígérkezett, így egy fárasztó törpefenyves-áttörés után ebédszünetet tartottunk… Mielőtt lecseréltem voltam lucskosra izzadt pólómat, érdekesen formálódó rétegfelhőket figyelhettünk meg a gerinc felett. A levegő pedig erősen lehűlt. A Donovalyból és könyékéről indulók a Prasivánál fordultak vissza. Sajnos Gábor barátunknak feltörte a lábát az új bakancs, ezért - józanul átgondolva - itt kellett visszafordulnia. Bölcs döntés volt, mivel a túra háromnegyede még csak ezután következett! Az várt elégtétel 15 perc múlva jött el: felértünk a törpefenyvessel borított Prasivára, ahol végignézhettük eddigi utunkat és – milyen bosszantó! – „egész közelről” láttuk Donovalyt. Sőt, kivehető volt a színpad is. Előttünk már kis hófoltokkal hintett kopár Malá- és Vel’ka Chochul’a emelkedett 1700 méter fölé, egészen új színeket hozva a vándorlásba. (A hó jó része már elolvadt öt nap alatt.) Távolabb még porcukrosabb hegyek látszódtak…   Áfonya, hó, holtpont Az ösvény néha éppen a hófolton vezetett át, ezért fel kellett venni a kamáslit. Az is aggasztott minket, hogy két társunkat a Prasivá óta nem láttuk – annyira lemaradtak. A hó mellett sokkal nagyobb területeket borított a rozsdavörös áfonya, amelyet egyes – útközben fanatikusnak elkönyvelt, csak pólót viselő - turistának hitt férfiak nagy áfonyafésűvel szüreteltek. Üzlet vagy virtus? A szeles hegyháton néha megállt a vizes hó az ösvényen, de legalább tisztább lett a kilátás - elfáradva értünk az 1751 méteres „Nagy Csocsulára”. A lemaradottakról Józsi hozta meg a hírt: jönnek, átbillentek a holtponton, nem fordultak vissza. Bevártuk őket és hosszabban időztünk itt - ettünk, beszélgettünk és láthattuk a térképen is, hogy hosszan és sokat kell ereszkednünk – 1500 méterre. Éppen Lúzsna felett jártunk - fellélegeztünk, hogy Donovaly végre eltűnt a szemünk elől. Előttünk már csak havas gerincű vonulatok sorakoztak, felettük szürke felhőmasszák vonultak ide-oda, a Nap pedig alkalmanként „megreflektorozta” azokat.   A gerinc arcai A füves hegygerincek növényzete ismét áfonya és törpefenyves lett. A „mélyponton”, 1500 méter körül meg is álltunk kóstolni, majd egy időre eltűntünk egy magasabb fenyvesben. Rég nem tapasztalt, meleg napsütésre értünk ki belőle. A színélmény - kék ég, a sárga fű, vakító hóval – felrázta a társaságot. Előttünk (mindig rövidebbnek tűnik a távolság, mint a valóságban) a Vel’ka hol’a emelkedett 1639 méterével, s bár a csúcsra nem kellett felmászni, nyögtük az egyre mélyebb vizes hófoltok csúszós mellékhatását. A türelem próbája volt.

Harsáczki György (2012)