A Budai vár titkos víznyelője

A Budai vár a főváros egyike a turisták által legkedveltebb helyszíneinek (Fotó: Harsi)

A Budai vár egyike a főváros turisták által legkedveltebb helyszíneinek (Fotó: Harsi)

Kilenc hónapja tevékenykedem a nemzeti könyvtárban. Kilenc hónapja bosszankodom azon, hogy az ország egykor legreprezentatívabb épületegyüttese, a Budavári Palota – már azon túl, hogy rémisztő ötletek után múzeumi központ és könyvtár lett – környezete milyen fájdalmasan igénytelenül fest. Sajnos a Budavári Palota körül elterülő közterületek kezelése még mindig a szocializmusból átöröklött szemlélet szerint történik: múzeumi közterület, tehát senkié, nem nagy ügy, ha egy kicsit sivár, kopott, poros, szocreál, lyukas, ferde, vagy szürke. Jól elfelejtettük, hogy 1945 előtti időkig innen irányították az országot – mikor-mennyi önrendelkezést hagytak nekünk. Egyetlen volt szocialista ország királyi székhelyét nem „intézték el” az elvtársak, mint a miénket. Mármint az itteni elvtársak a miénket. Nemcsak hogy a 200-250 éves gazdag díszítésnek estek neki kalapáccsal, s csak a csupasz falak maradtak, de több épületet, épületrészt is elbontottak, s tettükre legfeljebb „ideológiai” magyarázatot adhatunk.  
Macsakő. Ma mennyit bír? (Fotó: Harsi)

Macsakő. Ma mennyit bír? (Fotó: Harsi)

Amikor kilépek a Clark Ádám térről a Várfeljáró útra, kezdődnek az anomáliák: a Budavári sikló állomása előtt néha már egy-egy tartósabb eső is kimosta az „időtálló” bazalt helyett andezitből „gondosan” lerakott macskakövet. De „megörvendtem vala”, amikor láttam, hogy április táján nekiláttak a 0-kilométerkő körötti park átépítésének, s ezek a munkák a Várfeljáró út aljának foghíjas macskaköveire is kiterjedtek – augusztus első napjaiban. Láttam a műgondot is, amint a három dolgozó gumikalapácsokkal beparancsolta a kockákat a homokágyba. Lett nagy meglepetés néhány nappal később, amikor megláttam a képen látható „szántást”. Mintha egy kis BOBCAT fordult volna meg helyben. Ki tudja? A kockaköveket valami gyors módszerrel jól „felrázta” valami. Tessék mondani, ez a kockakő, mindössze ennyit bír? Természetesen 1-2 napon belül kijavították, de…   A Feljáróútra néző támfal már most (nem sok idő telhetett el a felrakása óta) repedezik – egyes téglák mostanára már kitörtek, mások repedeznek. Feltehetem a kérdést: létezik-e olyan tégla napjainkban, amely kibír 450 évet széttöredezés, mállás nélkül – amilyenből például a gyulai vagy a győri várat emelték? Van fejlődés?   A tégla-támfalat beton követi, majd a gyalogos feljáró kapujába léphetünk – már, ha tudjuk, hogy az a sötét kapu, amelynek nehéz vasrácsát alkalmanként valakik szándékosan behajtják a Budavári Palotához vezet. Mert a Budai vár látogatói többnyire errefelé idegenek - külföldiek, s hazai turisták -, akik nem ismerik a járást. Jó pár hónapig ki volt téve egy egyre viharvertebb tábla, amely az út távolabb lévő lezárására (a Várkert bazár-építkezés) hívta fel a vár látogatóinak figyelmét. A tábla így csak óvatos utalás volt arra, hogy akkor talán az ott nyíló lépcsőfeljárót használják az idegenek. A tábla mondanivalója lassan az olvashatóság határain kívül került, s már az útra sincs kihelyezve. Mert a Várkert bazár elkészült. Már nem érdekes, hogy hol a feljárat? A lényeg az, hogy sokan mennek túl a lépcsőfeljárón, s vágnak neki az enyhén emelkedő Várfeljárónak – mit sem sejtve annak hosszúságáról, s a bosszúságról, s aztán csalódottan jönnek vissza.  
Időszakos mocsár és víznyelési pont... (Fotó: Harsi)

Időszakos mocsár és víznyelési pont... (Fotó: Harsi)

Jön a „kedvencem”, a pisiszagú feljáró – a „szatír lépcső” - amelynek korlátja már sok éve a múlté, tartójának csonkjai legfeljebb sérülést okozhatnak, vagy a textíliát tépázhatják meg. A forduló a késő délutáni és az esti műszaké: akik könnyítenek magukon a sötét zugban, és akik telefirkálják. Ezen a nyáron rendszeresen hordalék borította… amelynek eredetét felérve pillanthatjuk meg. Egy-egy esőt követően reggelente jókora dagonya gyűlt össze a lépcső tetejénél. Ezen lehet átkelni a híres Budai várba! Ez ugyan csak a sportosabb, délelőtti látogatókat „boldogította” (mivel délutánra általában már ellapátolták), de jó fényt így sem vett ránk. Viszont a sár messzebbre mutat. A felfelé vezető, kényelmes lépcsőt kísérő vízelvezető vizének útja ér pont itt véget: itt, ahol a támfal tetejének járólapjai be vannak kissé rogyva. Vagy nincs kitalálva az esővíz útja, vagy a végletekig eltömődött. A víz viszont lassan elszivárog a támfal mögé: vagy barlang születik, vagy egyszer csak megroggyan - ne adj Isten - kidől…
A pajkosak... (Fotó: Harsi)

A pajkosak... (Fotó: Harsi)

Hogy honnan jön a hordalék ilyen mennyiségben? A Várhegy oldalából. Onnan mossa le az esővíz, ahol a pajkos turisták toronyiránt nekiugranak a hegyoldalnak. Én is ismerem azt az érzést, amikor az ember egy szép, izgalmas, történelmi helyen, a barátaival kirándulva, eufórikus állapotban nem tudja hová pakolni az energiáit, és nekimegy a már jól kikoptatott út-rövidítésnek. Külföldön viszont ott egy felügyelő, rendőr vagy parkőr, aki óva inti a helytelen viselkedéstől a kis kulturálatlant. Amikor kisiskolás koromban csoportos rövidítésbe kezdtünk a Tarpataki-vízeséshez vezető szerpentinező turistaúton, egy bősz szlovák turista bácsi nem hagyta szó nélkül, és visszaparancsolt minket a rajtvonalra. Elég ciki volt. Mi is rászólhatnánk a lazázókra. És én is. Nálunk mégis minden baráti csoport Buda várának hegyét amortizálja tavasztól-ősz végéig. Az évente lehordott tonnányi föld nemsokára hiányozni fog onnan..! Ugyan mikor fogunk odáig eljutni, hogy legalább a magyarok nem csinálnak hegymászó-edzést a királyi várba való feljutásból? Sokára. De mi lesz akkor, ha a Budavári Palota ismét visszakapja régi eleganciáját, esetleg hatalmi funkcióját? Ez talán nincs is olyan messze. Csak azért ki ne zárják onnan a már ráncbaszedett turistákat!

Harsi

2014. augusztus 30.

Ez is macskakő..?

Séta a Budavári Palota előtt...   Gyakran sétálok a Budavári Palota előtt, a keleti oldalon. A szinte kizárólag gyalogosok által igénybe vett, nem túl régen - vízszintes felületre! - lerakott macskakő igen rossz állapotban van... De nézzük, mit illik tudni a macskakőről! A macskakő utak, terek kövezésére használt, szögletesre faragott, általában vulkáni kő – elsősorban bazalt. Azért bazalt, mert az utána következő szóba jöhető kő, az andezit már tapasztalhatóan kevésbé ellenálló. Neve a német Katzenkopfstein (macskafejkő) szóból származik – tükörfordítással - majd lerövidült. Német nyelvterületen éppen a macska tűnt el a szóból, s ma Kopfstein-nek (fejkőnek) hívják a kockakövet.
Még Savoyai lova is megbotlana...

Még Savoyai lova is megbotlana...

Több helyen olvasható, hogy a híresen ritka hatszög-keresztmetszetű somoskői bazaltoszlopokból (amelyeket nem a vár alól, hanem a közeli Macskalyuk bányából termeltek ki) is készült macskakő, és azzal burkolták Bécs utcáinak egy részét. Az oszlopokat csak fel kellett hasogatni. Én még képen sem találkoztam soha hatszögű bazaltkockákkal fedett járófelülettel, így a hatszögű forma sántít, de hagyományos macskakőből innen mindenhova juthatott Monarchia-szerte. A Somoskői vár viszont – naná! – jól láthatóan ilyen oszlopokból, kockákból épült.     A második világháborúig elterjedt szabadtéri burkolási módszer volt a macskakövek szoros, adott mintázatú lerakása. Előnye, hogy nagy szilárdságú, és a köveket többször is le lehetett rakni, mivel nincsenek egymáshoz rögzítve, hátránya, hogy esőben a felülete csúszós. Az 1960-as évektől kiszorította az aszfalt - előtte az útépítők alig tudták szétverni az egykoron becsülettel megcsinált munkát.
Kétszintes lerakás...

Kétszintes lerakás... - egy fönt, egy lent.

A macskakő lerakásának legjellegzetesebb módja a „kétsoros átkötés”, de szokásban volt négy- és hatsoros átkötésben is lerakni. Mind ezek, mind a hullámvonalban történő kirakás a kiskockakő szabálytalan mérete és alakja miatt ésszerű: a különböző méretű kövek így csaknem maradéktalanul felhasználhatóak. Míg a kiskő és kiskockakő szabálytalansága miatt (méretük 10–12 cm-es él a látható felületen) erre a módszerre szükség volt, addig a „bányanedves” állapotban pontosabban hasított és megmunkált nagykockakő burkolatot (18 x 18 cm) egyenes vonalban, általában az úttengellyel 45 fokos szöget bezárva fektették az ágyazatba.

(Írta: a Wikipedia segítségével Harsi)