Az Óvár – Selmec lépése a török fenyegetésre

A várrá lett székesegyház

A belső vár - egykor román stílusú bazilika volt...

A belső vár – egykor román stílusú bazilika volt…

Garami vízitúránk utolsó napján, kultúrprogramot voltunk kénytelenek beiktatni a kitartónak ígérkező eső miatt. Szerencsére Selmecbányára esett a választás – nem hiszem, hogy lett volna izgalmasabb hely…  Megérkezésünkkor már el is állt az eső, és miután megebédeltünk egy büfében, lassan elindultunk felfelé a főutcán, mely mentén egyre több felújított régi házat, műemléképületet és bányászati emléket láthattunk. Megérkeztünk a gótikus stílusú Szent Katalin templomhoz, ami a régi magyar bányaváros ferde főterének alsó végében emelkedik.

A templom fölött, hátraszegett fejjel látható magasságban állnak az Óvár falai, amelyeket már rég szerettem volna jobban megnézni. A csapat érdeklődésére számítva igyekeztem „terelni” túratársaimat, s csakhamar ott álltunk a várkapuban…

Harsáczki György (2008.)

Ellopták a legidősebb huszár földi maradványait! 3. cikk

Emléktáblát avattak Skultéty László, a legtovább szolgált magyar huszár tiszteletére a szlovákiai Révkomáromban az Egy Jobb Komáromért polgári társulás aktivistái kedden.

Az emléktáblát állító észak-komáromiak is elfogadhatatlannak tartják a lopva történt kihantolást

Az emléktáblát állító észak-komáromiak is elfogadhatatlannak tartják a lopva történt kihantolást

 

Az emléktáblát, amelyen magyarul és szlovákul is olvasható Skultéty László rövid méltatása, az 1848-as szabadságharc révkomáromi emlékhelyénél helyezték el. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésén a polgári társulás aktivistáin és a kezdeményezés támogatóin kívül Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első tanácsosa, valamint Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese is részt vett. Az ünnepségen mondott beszédében Knirs Imre, az Egy Jobb Komáromért polgári társulás elnöke hangsúlyozta, hogy az emléktábla a révkomáromi magyar polgárok természetes válasza az elmúlt hetek történéseire. Rámutatott: elfogadhatatlannak tartja, hogy a legöregebb magyar huszár földi maradványait úgy hantolták ki az újaradi temetőben a szlovák és a román hatóságok megegyezése alapján, hogy a magyar felet ezen tervükről nem is értesítették. A polgári társulás elnöke a kezdeményezés kapcsán az MTI-nek elmondta: úgy gondolták,  Skultéty László mindenképpen érdemes arra, hogy a felvidéki városban is viselje a nevét egy emléktábla, mivel a Coburg huszárezred zászlótartójaként egységével többször is megfordul Komáromnál. Hozzátette: a tábla kihelyezése nem irányul senki ellen, nem akar megosztani, hanem a Kárpát-medencén belüli összetartozást kívánja erősíteni. Skultéty László emléktáblájának felavatása közel egy hónappal azután történt, hogy földi maradványait Szlovákiába szállították. A huszár újratemetése, katonai tiszteletadás mellett, csütörtökön lesz szülőfalujában, Hegyesmajtényban (Mojtín), amelynek polgármestere, saját állítása szerint az eljárás kezdeményezője volt.

2013. június 25., kedd

 (Forrás: ahojkomarno.sk)