Jégzajlás a fővárosban – 2017. 01. 12 –

DSC_0181

A legenda szerint Mátyás királyt a Duna jegén választották meg… Nem kizárt, hogy akkoriban olyannyira befagyhatott a Duna jege, hogy királyválasztást tarthattak rajta, de biztos, hogy nem ott történt a királyválasztás…

A 15 – vagy 17 éves – Hunyadi Mátyás királlyá választása 1458. január 24-én zajlott, amikor akár parttól-partig jégpáncél fedhette a Dunát, de a ceremónia és a kikiáltás csak a várban történhetett. …és természetesen nem a „budai polgárok” vagy az ország népe választotta őt uralkodójának, hanem az országot irányító-uraló főúri ligák, körök, akik Mátyás elődje – V. László – halála után nem vetélkedtek tovább, és a „nemzetközi tekintéllyel” bíró ifjú Hunyadit jutatták az ország élére.

A budai polgárok ellenben gyülekezhettek a Duna jegén, várva az eredményt, de nagy számbéli jelenlétükkel nyomást is gyakorolhattak a választókra. A történészek szerint az is elképzelhető, hogy a döntésnek örvendő nemesség özönlött a jégre, és az is, hogy Szilágyi Mihálynak – a későbbi kormányzónak – volt érdeke fegyvereseivel „biztosítani” a választás zavartalanságát. A legendát az említett események összemosódása eredményezhette.

 

2017. január 25-én a Margit hídról

2017. január 25-én a Margit hídról

Úgy hallottam, a Duna szabályozása óta nem fagy be a nagy folyó, mivel a medret leszűkítették, és ezzel együtt a víz sebességét megnövelték. Ez nem egészen így van, de nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Duna jégmentes legyen. 1901 óta pedig két fokot emelkedett a januári középhőmérséklet – Magyarországon. A jég megjelenése sosem volt jó jel a pestieknek, budaiaknak, mivel a Gellérthegy alatt egykor (ma már nem) szétterülő folyó lelassuló, sekély vizében könnyen jégtorlasz alakulhatott ki. Ebből az okból következett be az 1838-as nagy pesti (és sok másik kisebb-nagyobb) árvíz is. A jégpáncél kialakulása egykor a tatároknak is kedvezett, akik így 1241 Karácsonyán át tudtak kelni, és pusztíthatták a Dunántúli területeket is. A népvándorlás korában nyilván jól jött a Duna „átlábalhatósága”.

Állítólag tizenkét nulla fok alatti átlaghőmérsékletű nap kellene ahhoz, hogy összefüggő jég borítsa. Utoljára 1963 telén fagyott be a Duna. Ez után még 1987-ben állhatott volna be a jég Paksnál, ha jégtörő hajókkal neki nem mentek volna…

Nekem – laikusnak – érdekes, hogy az érzékelhetően kevéssé változó napi hőmérsékleti viszonyok mellett jelentősen változhat a folyó felszínén lomhán úszó jégtáblák mennyisége-nagysága.

 

2017. 01. 15-én reggel így festett a Duna a Szabadság híd környékén…

2009 első napjaiban is szép számmal úsztak a kisebb-nagyobb jégtáblák a Dunán…

2009. január 11-én, Verőcénél, a második Wass Albert teljesítménytúra után kilátogattunk a Duna-partra.

 

Harsáczki György

Tényleg megmenekül a Radetzky?

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat...

Az eső nem riasztotta el a tiltakozókat…

Miután – velem együtt – sokakat bánt és felháborít a régi, városképi jelentőségű, netalántán műemlék épületek likvidálása – a helyreállítás és új funkció adása helyett -, az esőterhes fellegek ellenére sok lelkes patrióta gyűlt össze a Radetzky-laktanya előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot, az épület bontása miatt.

Mondhatjuk, hogy a tiltakozók áldozatot hoztak a védendő épületért, mivel az eső kétszer is rázendített, de a „csapat” maradt. Még nőtt is a jelenlévők száma…

A laktanya épülete 1897-ben nyerte el mai arculatát, de az épület hátsó részében található a 1840 körül klasszicista stílusban emelt Élelemtár, Gabona- vagy Királyi Élelmezési tár.
A laktanyaépület az 1956-os forradalom idején az események középpontjába került, a közelmúltban MDF-székház volt, ám egy ideje kihasználatlanul állt. 2011-ben műemléki védettséget kapott. Az HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat nemrég gyorsan megvásárolta az ingatlant – egyéb felelős hivatalok szemhunyása mellett -, és lázas sietséggel hozzálátott lerombolni azt. (A tető – akárki megállapíthatta -: nemrég volt cserepezve!) Legelőször is kivágták az udvar nagy fáit… A cég szerint „megtartották volna a védelmet élvező részeket”, mivel a jellegzetes homlokzat részeket meghagyták volna. Ezek „felhasználásával” épült volna meg a csodálatos üveg és acélkocka, amely tovább gyarapíthatta volna a bérlőkre váró irodaházak sorát… de ezzel is eltűnt volna egy darab Budapest építészeti örökségéből, s lett volna helyette egy ideig-óráig elviselhető, majd „eldobható” irodaház.

Csak a civil szervezet figyelt fel a bontás előkészítésére és megkezdésére. Többek között aláírásgyűjtést kezdeményezett a világhálón, ahol eddig több mint hétezren álltak a laktanya megmentése mellé.

Határozott hangokat hallottunk...

Határozott hangokat hallottunk…

A Radetzky-laktanya mentő tüntetésen mindenki nagy örömére és megkönnyebbülésére sikert jelenthettek be a szervezők: a jogtalanság (műemlék épületre kiadott bontási engedély) bejelentésére a fővárosi kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatósága visszavonta annak építési-bontási engedélyét, és elrendelte az építési-bontási munkák azonnali leállítását.

Sajnos az épület tetőzetét már felében elbontották, így a Patrióták a védőtető építését követelik, várják a bontógépek elszállítását és a bádogfal eltávolítását, mivel ezeknek már nincs értelmük és jogosultságuk. Emellett javasoltak egy emlékhelyet az 1956-os, ide köthető eseményeknek, és legalább egy emléktáblát az MDF ténykedésének. Egyetértünk. És abban is, hogy kapjon léket minden hasonló ámokfutó, pénzszagú „beruházás”.

Pestről nézve...

Pestről nézve…

Harsáczki György

Rettenet! Itt tart a tavaly leégett tetőzetű palota az Andrássy úton…

Félév alatt védőtető. Mikor térhetnek vissza a kiköltöztetett lakók a lakásaikba? Mikor lesz olyan a ház, mint volt? Hány év kell ehhez? Egyesek szerint ez utópia… A 21. században nem tudnak olyat építeni, mint 100 évvel korábban???

 

Ilyen lett a leégett Andrássy úti palota ideiglenes védőteteje

 

 

Az Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota 2015 februárjában (Fotó: MTI)

Az Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota 2015 februárjában (Fotó: MTI)

(www.blikk.hu) Elkészült a tavaly nyáron tűzkárt szenvedett Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota védőteteje, amely arra hivatott, hogy megvédje az  épületet a további állagromlástól – ismertette Sághi Attila, a  Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ  elnöke, a szerkezet átadása alkalmából tartott helyszíni  sajtótájékoztatón.

 

Amit itt felépítettünk, az egy esernyő a házon, és a  terveink szerint maximum három évig marad fenn. Később lebontásra  kerül, hogy más világörökségi helyszínen is lehessen hasznosítani –  emlékeztetett az elnök. Puskás Imre, a nemzeti kulturális örökség védelméért felelős  helyettes államtitkár hangsúlyozta: a Forster Központ három hónap  alatt építette meg a védőszerkezetet, saját világörökségi forrásából  finanszírozva a munka 100 millió forintos költségét.

(…)

Így óvják meg az épületet az állagromlástól (Fotó: MTI)

Így óvják meg az épületet az állagromlástól (Fotó: MTI)

tavalyi év során az önkormányzat csaknem 300 millió forintot  fordított a palota külső és belső életveszély-elhárítási munkáinak  elvégzésére, valamint lakhatási támogatásra az otthonukat  ideiglenesen elhagyni kényszerülő lakók számára.

(…) A 3000 négyzetméteres acél védőszerkezet építését a  veszélyelhárítás és a kármentesítés után kezdte meg a Forster  Központ november 25-én. A védőtető egy állványszerkezeti elemre  erősített trapézlemezfedés. Maga a szerkezet egy méter hosszú és 48  milliméter átmérőjű acél csővázakból áll, amelyeket egymástól  legfeljebb két méter távolságra, a III. emeleti falakhoz  rögzítettek.

(…)

Sághi Attila hozzátette: hogy a jövőben hasonló eset ne  fordulhasson elő, Budapest világörökségi helyszínei közül elsőként  az Andrássy úti magterületen elkészül a Forster Központ  veszélytérképe, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a sürgős  beavatkozást igénylő, súlyos állapotban lévő épületekre.

Ilyen belülről az Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota felső szintje (Fotó: MTI)

Ilyen belülről az Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota felső szintje (Fotó: MTI)

A központ előzetes szondázó felmérése szerint a világörökségi  területen súlyosan veszélyeztetett az Andrássy út 25., 47., 56.,  83-85., 88-90., 91., 92-94. szám alatti épület, továbbá az Aradi  utca 41., a Benczúr utca 6., a Rózsa utca 64., és a Szív utca 18. is.

(Forrás: MTI)

2015-02-12

Kitörés emlék- és teljesítménytúra – 2015. február 14-15

Fotóportya a Széchenyi-emléktől a Normafáig

 

A túrán elfoglaltságom révén nem vettem részt, ellenben egy fotóséta erejéig a túra résztvevői közé „lopakodtam” és a Széchenyi-emlék ellenőrző ponttól a Normafa síházig követtem a kijelölt útirányt. Az séta során készült fotók 18-19.30 között készültek.

A Börzsöny Akciócsoport által rendszeresen megrendezett túrát az idén nem előzte meg politikai ellenkampány, s valószínűleg még többen vettek részt rajta, mint tavaly és azelőtt.

Harsáczki György – www.induljelegyuton.hu

A Géniusz, a Gyors és a Király

Egy pompás alkotás útja Zentától Budáig

Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

 

Ha összeválogatnánk hazánk legszebb lovas szobrait, semmiképpen sem maradna ki a Budavári Palota előtt, a keleti teraszon álló alkotás, amelynek lovasa Savoyai Jenő – avagy Eugène-François de Savoie-Carignano – herceg, aki Párizsban született, s mégis I. Lipót német-római császár szolgálatába állva vált kora legelismertebb hadvezérévé.

 

Kispapból hadvezér

Hogyan kerül ő ide, fővárosunk legreprezentatívabb helyére? Ennek összetett történetét osztom meg az olvasókkal. Savoyai Jenő (hívhatjuk így, a századfordulón egyszerűen „Jenő hercegnek” emlegettük) „csupán” grófnak született, ám harci babérokról álmodozott. Az alacsony termetű, vézna fiatalembert azonban alkalmatlannak ítélték a katonai pályára. Miután a papi pályát javasolták neki, bosszúsan elhagyta Franciaországot, és 1683-ban I. Lipót szolgálatába állt, aki szívesen fogadta, és aki – mellesleg – magyar király is volt.

A törökök ekkor már Bécset fenyegették, így máris sikerült kitűnnie annak felszabadításában, s ennek köszönhetően egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Ezt követően az egyesített keresztény seregek lassan, de egyre biztosabban elkezdték a kissé már meggyengült – de szívósan védekező – török haderőt kiszorítani Magyarország területéről. Savoyai ott volt Esztergom 1685-ös, majd Buda 1686-os visszafoglalásánál, s 10 hónapra rá már a harsányi lejtőkön üldözte az oszmánokat. 1688-ban már altábornagyként foglalta vissza Belgrádot a törököktől.

 

Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Szeptember 11. – örömünnep

De a diadal, melyet kifejezetten csak az ő nevéhez kötnek 1697-ben következett be: szeptember 11-én Zenta alatt meglepte a Tiszán félig átkelt török sereget (Csapataival ő is az indulási oldalon volt.). Savoyai harcosai a félig elkészült hídfővédő sáncok közé szorították a török gyalogságot, a lovasság kitörését és a hídon történő átvonulást pedig ágyútűzzel akadályozták meg.

II. Musztafa serege két óra alatt sorsdöntő vereséget szenvedett, míg a császáriak oldalán csekély volt a veszteség: mindössze 700 fő. A csata hosszabb távú következménye a karlócai béke megkötése volt, s Magyarországról végérvényesen kiszorultak a törökök.

A szerény, leginkább tubákolni szerető hadvezér-géniusz ezután épp megpihent volna, amikor újra támadás érte a birodalmat. Ki tudja miért, de a Rákóczi szabadságharc elleni hadműveletből gyorsan visszahívták, de 1736-ban történt haláláig hol a franciák, hol a bajorok, hol a törökök ellen nyerte a csatákat. Talán ezért sem volt ideje ráckevei kastélyának kényelmét élvezni…

 

Egy elkapkodott megrendelés

Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás...

Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás…

Bár a zentai csata jelentősége nagy volt, mégsem közismert. Ennek az is lehetett az oka, hogy nem mi magyarok nyertük, hanem „szövetséges keresztény seregek”, s talán az is, hogy Zenta épp, hogy létezett akkortájt – a gaz-felverte, kietlen Alföld közepén. Zenta későbbi elöljárói azonban látták az dicsőséges ütközet jelentőségét, és annak kétszáz éves évfordulójára emeltek volna méltó emlékművet a hadvezérnek. Jenő herceg lovas szobrát Róna József neves szobrászművésztől rendelték meg, aki Budapesten élt. Az alkotó 1929-ben megjelent fordulatos önéletrajzi könyvében részletesen foglalkozott ezzel a munkával. „Róna mestert keresem, Zentáról vagyok – mondta egy hajlongó kis emberke.” Hogy miért őt keresték meg? „Egy ember van, aki gyorsan tud dolgozni, s ez a – Róna!” – mondta az emberke. …és persze az utolsó pillanatban jöttek: „Hisz erre alig volna egy évi idő!” – vonta össze a szemöldökét a művész.

S a megbízást csak egy feltétellel vállalta: „Az emlékművet olyanra csinálom, ahogy nekem tetszik, szóval, ahogy én akarom. Sem bizottság, sem zsüri abba bele nem szólhat. Különben nem tudok elkészülni a pontos időre. Ettől eltekintve a müvész mindig felelős a müveért, nem csak a jelen, hanem az utókornak is. Ha nem jó a szobor, – már pedig mennél többen beleavatkoznak, annál kevésbé lesz jó – nem véshetem a talapzatra aranybetűkkel, hogy ez vagy az a kritikus a hibás és én nem csinálhattam olyanra a szobrot, mint ahogy akartam.”

Felelősségteljes és magabiztos – igazi békebeli magyar beszéd!

Aki három dimenzióban álmodott…

A művész nem kis kihívás előtt állt: akkor még ismertek voltak Savoyait dicsőítő dalok! Lovas szobrok képei repdestek a fejében jártában-keltében, de mindet elvetette. „Magyarország megszabadítója volt ő a török járom alól! És nemzetünk igaz barátja.” – írta Róna József a századforduló hangulatában. Kihívás volt azt is megoldani, hogy a nagyobb ló helyett mégis a lovas domináljon, habár Savoyai kis ember volt, és hatalmas spanyol ménen lovagolt.

S egyszer csak eszébe jutott egy megragadott jelenet a bécsi spanyol lovas iskolából: „Elaludtam, de hirtelen újból felébredtem és íme a legényke helyett az én hősöm ült a lovon. A feladat meg volt oldva! A hős a harci tömkelegben hirtelen megállítja lovát, hogy jobban szemlélhesse a harc menetét és sas tekintetével a messzeségbe néz!” – írta. Fél nap alatt meg is volt a modellel. Így írt erről: „Jobbról és balról török foglyok ültek, egy öreg pasa és egy fiatal arab, s a lovassal együtt érdekes csoportot adtak. Két hosszúkás relief díszítette a meglehetősen magas posztamens oldalát, amelyek a zentai csata epizódját örökítették meg: lovascsapat élén vágtat a hős s a menekülő törököket a Tiszába hajszolja. A másik oldalon a történeti sáncostrom. Itt is a hős vezeti rohamra csapatait s legelöl a magyar harcosok nyomulnak föl s kézitusával eldöntik a harc kimenetelét.” – A két relief önmagában is szép alkotás, hát még minden együtt!

 

Csőd és gratuláció

Téli rege...

Téli rege…

Az elkészült munkát viszont a zentai szobor-bizottság nem tudta kifizetni, pedig „sorsjátékot” is hirdettek. Ez igen rossz hír volt Rónának… „Mivel azonban a bizottságtól nem kaptam előleget, minden megtakarított pénzemet belefektettem a munkámba s adósságot is csináltam…”

A pénz nem akart összejönni – a zentaiak a királyhoz fordultak segítségért, s közvetítőnek Széll Kálmánt kérték fel, de Széll elhajtotta őket. Miközben a huzavona tartott, a tetszetős szobrot fel kellett állítani: A barokkos lendületű lovas szobor a Műcsarnok előtt állt egy ideiglenes talapzaton, a reliefek pedig bent voltak kiállítva a tervvel együtt. Közben híre ment a műnek is: a lapok elismerően írtak a szobrászról, a művészek barátsággal veregették Róna vállát.

„Olyan technikai kunsztstükköt csináltál, amelyhez foghatót nem ismerek! – mondotta Fadrusz. – Te… te vakmerő fickó! … Ettől eltekintve, mestermüvet csináltál. Én meg lennék elégedve, ha Mátyás királyom is annyira sikerülne, mint a te szobrod!” – írta könyvében a szobrász.

Végül Széll Kálmánnal beszélték meg, hogy egy száz művész által aláírt kérvényt juttatnak el a királyhoz, hogy segítene megoldani ezt a botrányos dolgot… S akkor felcsillant a remény. Néhány nap múlva Romy miniszteri tanácsos és Hauszmann Alajos is megfordult a művésznél. Egyikük fényképeket kért a szoborról, másikuk a lovas szobor méreteire volt kíváncsi. Igen biztató volt az, hogy Hauszmann a vár új építkezésének vezetője volt, a tanácsos pedig egyenesen a királynak vitte a fotókat… A királynak tetszett a szobor!

„Amikor Széll ujra Bécsbe jött, megemlítette előtte a király, hogy emlékezete szerint a budai vár elé egy lovas szobrot terveztek.

– Igen, Felséged lovas szobrát! – mondotta Széll.

– Erre a koronázási domb van kiszemelve a pesti oldalon, – szólt a király. És ezen nem is akarok változtatni! …
Széll feszült figyelemmel hallgatott.

– A vár előtt nagyon jó helyen volna Savoyai Jenő szobra. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Hisz ő volt az, aki Magyarországot a török járom alól felszabadította s egyébként is barátja volt a magyaroknak. Ezt én tudom a legjobban.
Széll meghajolt a király előtt.

– Erre már gondoltunk is és Hauszmann már rajzot is csinált hozzá (…)

– Hisz ez nagyszerű! És stílusban és méretben is megfelel. Mintha a művész ide tervezte volna. (…) Én megveszem az emlékművet …de magamnak. És a zentaiak nézhetik a dolgukat. A fukarok! …”

Így került Savoyai Jenő lovas szobra az ország legkiemeltebb helyére, bár állítólag mégis Ferenc József lovas szobrának volt kiszemelve a hely, csakhogy az sosem készült el…

 

És a herceg egy ködös téli reggelen...

És a herceg egy ködös téli reggelen…

Ki, ha nem ő?

A Várkert teraszán felállított alkotás azért még sem minden alap nélkül áll a helyén. A hadvezér meg is sérült Buda vára visszavételénél. És ki lenne odavalóbb? József nádor? Nem nagyformátumú. Mária Terézia? Sosem élt benne, és Habsburg volt. Hunyadi Mátyás? Nem aktuális. Horthy Miklós? El lehet rajta gondolkodni…

A szobrot érintetlenül hagyta az első világháború és az 1919-es események. 1944-45-ben megsérült a szovjet ágyútűzben, ám csak 1968-ban bontották le, hogy 1971-ben már restaurálva kerüljön vissza a talapzatra. Még a szocialista vezetés sem távolíttatta el. A szobor mögötti, sérült Habsburg-lépcsőt viszont felújítás helyett elbontották, így a környezet is jelentősen megváltozott.

1966-ban Szalatnai Rezső irodalmár a következő kirohanást intézte a szobor ellen: „Róna József szobra ellen semmi kifogásunk, művészi alkotásként változatlanul meg kell tartanunk, csak épp nem a mai helyén. A művészeti alkotás, mely méltatlanul örökíti meg a hazánkat gyarmatsorba rángató ellenségünket, találunk helyet másutt, a főváros más pontján, talán egy parkban, de nem állhat a fő helyen, országvezénylő gesztussal nem kísérthet feketén a Vár élén!”

Szalatnai Rezsőnek akár igaza is lehetett, de a törökverő hadvezér – akit egyetlen egyszer vezényeltek magyar felkelők ellen – tehetett-e hazánk gyarmati sorba taszításáról? S 1966-ban szintén megszállt terület voltunk…

 

Az emlékmű mészkő talpazata 560 centiméter magas, maga a bronzszobor 470 centiméter. A lovas sérülései lentről nem láthatóak, de a reliefek jobban kiálló részleteit – Savoyai kardját, a dobos dobverőit, szablyákat – már „levadászták” a barbár látogatók, és sok helyen – ahol talán a háborús, golyó-ütötte nyomokat foltozták be – sötétebb foltok éktelenkednek. Ezekre már ráfér a restaurálás!

 

Egy délvidéki emlékmű kálváriája

S mi lett a folytatás Zentán? A csata jelenlegi emlékműve meglehetősen szerény. Olyannyira, hogy egy vesztes csatáénak is nézhetnénk. De az biztos, hogy ez kevésbé szép történet, mint a Róna-féle.

Tudni kell, hogy a csata nem itt, hanem a folyó mentén jóval lentebb zajlott le. 1895-ben Ferenc József egy hadgyakorlat kapcsán készült Zentára látogatni – két évvel a zentai csata 200. évfordulója előtt. A város elöljárói ez alkalomból – hogy a király kedvébe (is) járjanak – sebtében egy emlékművet állítottak Savoyai Jenő (Eugén) és a csata emlékére. Az Eugénre keresztelt, eredetileg Porond, (vagy Porongy) nevű szigetről az a legenda járta, hogy az elesett törökök holttesteiből keletkezett, amit a Tisza beiszapolt. A sziget (később félsziget) közepén, nyolc nyárfa alá állították a hadvezér emlékoszlopát, amelyre egy vasvértes katona került.

A zentai csata szerény emlékműve Zentán

A zentai csata szerény emlékműve Zentán

Ezután sok éven át itt ünnepelte a város a híres ütközetet, de a gyorsan elkészített emlékmű gyorsan tönkrement, ezért 1942-ben a jelenlegi helyszínre „telepítették” – a Tisza-parti sétány félreeső szakasza mellé. A Jugoszláv Királyság idejében még megemlékezhettek a magyarok, de Tito Jugoszláviájában már nem: el is feledték… Mi lett volna itt ezekben az időkben egy grandiózus alkotással?

Jugoszlávia szétesése után újra lehetőség adódott a győztes csata emlékének ápolására. 1991-ben jelenlegi helyére szállították az Eugén-szigetnél 1895-ben felállított oszlopot, amelyet egy csúcsíves szoborfülke óv. Az emlékmű az ezzel szemben álló kis fa-haranglábbal egészül ki, amely Valkay Zoltán műépítész tervei alapján épült 1997-ben. Azóta szeptember 11. Zenta város ünnepnapja.

A csata feltételezett helyszínére sajnos – a II. világháborút követő időszaknak megfelelően – üzemeket, kikötőt építettek, így azt napjainkban sem egyszerű azt feltárni. Ennek ellenére a Vajdasági Vízalatti Kutatók egyesülete pár éve kutatni kezdte a medret, és sarkantyúkat, ágyúgolyókat, kézi lőfegyver-golyókat hoztak fel a víz alól. A leleteket a zentai múzeumnak ajánlják fel – sajnos a korábban előkerült tárgyakat Bécsbe és Budapestre szállították.

Harsáczki György

Felhasznált irodalom: Róna József: Egy magyar művész élete (A szerző kiadása, Budapest, 1929.)

Mi is történt 1945. február 11-én, este, úgy 8 óra után?

Hátha valaki nem tudja…

A Bécsi kapu - 1945

A Bécsi kapu – 1945 (Forrás: internet)

 

Nincs kerek évforduló, ezért úgy gondoltam másra hagyom a megemlékezést. Aztán, meggondolatlanul, belelapoztam az „RTV Részletes” újságba, megnéztem a február 11-i műsorokat. Elképedtem! Azon a napon, amikor 1945-ben egy kisvárosnyi magyar férfi (nő és gyerek!) halt meg, a közszolgálati televíziók (az M-1, az M-2, a Duna és a Duna-World), és a közszolgálati rádiók: a Kossuth, a Petőfi és a Bartók  is tingli-tangli vidám műsorokat sugároznak. Eszükbe sem jut megemlékezni az e napon néhány óra alatt elesett hozzávetőleg 20 ezer (!) magyarról, ugyanannyiról, mint az 1526-ban lezajlott mohácsi csatában.

 

Mi is történt 1945. február 11-én, este, úgy 8 óra után?

Tudjuk, ez az évfordulója a Budai-várból 1945. február 11-én történt kitörésnek, mely során az 1944. Karácsonya óta a Budai-várban rekedt magyar és német alakulatok maradványai, hátrahagyva a Várhegy pincéiben sebesült és beteg bajtársaikat, elkerülendő a semmi jóval nem kecsegtető fogságba esést megkísérelték a lehetetlent, azaz egy bravúros rohammal kitörni a Vár és Budapest körül kiépített többszörös szovjet gyűrűből.

A Bécsi kapu tér a szobraival - 1945 (Forrás: internet)

A Bécsi kapu tér a szobraival – 1945 (Forrás: internet)

Mint tudjuk, a Budapest körüli szovjet gyűrű 1944. Karácsonyán bezárult, s 1945. január közepén a magyar és német alakulatok, feladva Pestet, Budára majd fokozatosan a Várhegyre, pontosabban a Budai várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, majd a szükség-repülőtérként használt Vérmező eleste után le is állt. A magyar és német parancsnokok, Hindy Iván vezérezredes és Karl Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenfürer, akik összességében 40-45 ezer ember – nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák – felett rendelkeztek, s akik minden korábbi kitörési engedély-kérelemre Hitlertől elutasító választ kaptak, lőszer és élelem fogytával elhatározták a kitörést. Itt is furfanghoz kellett folyamodniuk, azaz a Berlin felé küldött rádióüzenet után, miszerint kitörnek, összetörték a rádiót, hogy ne vehessék Hitler ismételt tiltó parancsát.

Az 1945. február 11-én este 8 óra körül a Bécsi kapun keresztül a Várfok és az Ostrom utcán kitóduló magyar és német csapatokat, melyek sem tüzérségi támogatást nem kaptak, s nehézfegyverekkel sem rendelkeztek, a kitörést már „váró” szovjetek a Széna és Széll Kálmán tereken félelmetes golyózáporral fogadták.

Az egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett, lőszerrel alig rendelkező kitörő sereg, azaz józan becslések szerint 44 ezer – fele részt magyar, fele részt német – katonából másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el a magyar-német vonalakat és átmenetileg megmenekült. Azaz 43 ezer katona egyetlen nap leforgása alatt halt meg, amiből, ha az arányok helyesek, 21-22 ezer volt a magyar halott.

A kitörők menekülési irányai (Forrás: internet)

A kitörők menekülési irányai (Forrás: internet)

És itt meg kell állni. Megállni, és nem azt boncolgatni, hogy az elesettek hány százaléka szimpatizált a német terjeszkedéssel, hány százaléka volt náci (szovjet szóhasználat szerint: fasiszta) érzelmű, hanem fejet hajtani a katonai esküjükhöz halálukig ragaszkodó, hazájuk fővárosát az ellenségtől (igenis ellenségtől, mert egy katona számára a felettese, a parancsnoka mondja meg, ki az ellenség) védő katonák végső erőfeszítése, halála előtt. S hogy nem adták meg magukat, az is érthető, hiszen már 1944 ősze óta magyar földön tevékenykedik a Vörös Hadsereg, s vannak hírek, hogy az elfoglalt területeken mi történik, s mi történik a fogságba esett honvédekkel. De tudjuk azt is, hogy a Várhegy pincéiben berendezett hadikórházak sebesültjeinek szenvedését a Várba betörő szovjetek nem gyógyszerrel, kötszerrel és érzéstelenítővel, hanem lángszóróval rövidítették le.

Igen! Meg kell állni és eltöprengeni azon, hogy a mohácsi csatával azonos emberveszteség, miért nem érdemel meg több mint 60 év után a hivatalos Magyarországtól kegyeletet. Hogy egy tisztességesen megrendezett állami megemlékezésen elsirassuk azt a kisvárosnyi életerős magyar férfit, köztük a csupa fiatalból álló két Egyetemi Rohamzászlóalj önkénteseit, ahogy ezt tette Nemeskürty István 1972-ben a doni áldozatokkal a „Requiem egy hadseregért” című könyvében. Megemlékezni, s nem azon fanyalogni, hogy párfős szervezetek miként emlékeznek meg róluk. S mellesleg elsiratni azt a Gerhard Schmidhuber német vezérkari ezredest, aki egy hónappal korábban még megmentette a budapesti gettó maradék 60-70 ezer lakóját, s aki a Lövőház utcában ugyanezen harcban esett el.

Igen, ideje már központilag, államilag felmenteni ezeket az elesett katonákat a hamisan csengő „fasiszta” jelző súlya alól, s ezzel felitatni azt a gyászkönnyet, mely még ma is legördül ezekben a hideg február elejei napokban a hozzátartozók sokat látott és még többet tapasztalt barázdált arcán. Ez a feladat a hatalomban lévőkre vár!

 

Mi pedig, civilek, addig is kegyelettel gondoljunk az elesettekre! Legyen emlékük áldott!

Dobai Miklós

Internetes körlevélből

A burzsoázia cseppet sem diszkrét bája

A kávéházak királya, a New York

 

„Téres hely, írók számára” – Karinthy Frigyes határozta így meg a kávéház fogalmát. Persze, mert író volt, de hozzátehetjük, hogy ugyanúgy a színházi emberek, költők, képzőművészek, humoristák, később filmesek és a nagyvárosi polgárok kedvelt helye is volt a kávéház, s ezzel együtt a kulturális és a szellemi élet központja. És ki ne ismerné a Pilvax nevét? A márciusi ifjak kedvelt törzshelyét, ahol „forrt” a társasági élet.

Zacc a czifra kávéházban…

Nálunk (pesti) kávéházakról körülbelül a 18. század elejétől beszélhetünk, bár ezekről nem maradt leírás, viszont Gvadányi József 1787-ben versben is megörökített egyet:

A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb épületét egy amerikai biztosítótársaság felkérésére tervezték

A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb épületét egy amerikai biztosítótársaság felkérésére tervezték

„Egy czifra kávéház a Duna hídjánál
Vagyon; és én szebbet nem is láttam annál,
Kérdés: ha nem szebb-é Vénus templománál?
Tele vólt, azért is álltam ajtajánál.”

Együtt nyüzsgött benne polgár, kofa, fodrász, diák és grófnő – ha befért. Ezt már Robert Townson angol utazó figyelte meg ugyanott 1793-ban, és így halmozza tovább a kritikát: „ennek a városnak több jó kávéháza van, de azt hiszem, avval, amelyik a hajóhíddal szemben áll, egész Európában nem mérkőzhetik egy sem…” Újságolvasásra, beszélgetésre, eszmecserére, tárgyalásra, találkozásra sokkal alkalmasabbak voltak, mint a kis, szűk, sötét és télen hideg lakások és természetesen enni is lehetett. És a kávéról még nem is volt szó…

A kávéházak virágkoráról mégis a 19. század vége és a 20. eleje óta beszélhetünk. A polgárosodás és az értelmiségi réteg kialakulása folytán egyre nőtt ezekre az igény. 1884-ben már szabályzatot adtak ki a kávéházak kialakításáról: a minimum 150 nm alapterületű intézménynek (a füst miatt) legalább négy méteres belmagasságúnak kellett lennie, földszinten kellett, hogy legyen és hozzá egy vagy két biliárdasztal szükségeltetett…

Az első irodalmi kávéház a Centrál volt és 1887-ben nyílt meg a mai Károlyi Mihály utca sarkán. Néhány év múlva már „ideköltözött” a „Nyugat” előfutárának számító „Hét” folyóirat asztaltársasága Krúdy Gyulával vagy Mikszáth Kálmánnal. Aztán jött a Japán, az Abbázia…

 

Megnyílt a kávépalota

Majd megszületett az első „alkotó” kávéház, a New York. A Nagykörút egyik legjellegzetesebb és leghivalkodóbb, négyemeletes, eklektikus épületét Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezték egy amerikai biztosítótársaság felkérésére. Egy századvégi tudósítás szerint az épületet egy hóbortos, túlméretezett reklámötlet alapján építették. A kávéházat és az épület irodáit is úgy alakították ki, hogy elkápráztassa a cég vendégeit. 1894. július 28-án nyílt meg. A legenda szerint Molnár Ferenc és bohém asztaltársasága a Dunához vonult és bedobták a kulcsokat, hogy a kávéház éjjel-nappal nyitva tartson.

A mennyezeten Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói láthatók

A mennyezeten Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói láthatók

Az épület főbejárata fölött ma négy Atlasz-figura vonja magára a figyelmet. A homlokzat négy szimbolikus nőalak-szobrából az 1956-os utcai harcok után kettőt újra kellett faragni, mert megsérültek. A kávéház ablakai mellett jellegzetes lámpatartó ördögfigurák, az úgynevezett „El Asmodájok” (a kávé és a gondolkodás alakjai) hangsúlyozták a hely szellemiségét. A bejáratnál szökőkút várta a vendégeket, a belső tereket csupa márvány, fénylő bronz, selyem és bársony jellemezte. Velencei csillárok függtek a mennyezeten, amit Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc légies, freskószerű pannói (újabban a nagyméretű, néha monumentális, dekoratív funkciójú kompozíciókat szokták pannó néven említeni) díszítettek.

A kávéháznak a térelrendezése is rendhagyó volt. A sarokbejárattal rendelkező „intézménynek” vendégterét L alakúra tervezték. Jobb – kisebb – szárnya volt eredetileg a „Hölgyterem”, a bal szárnyat – díszes oszlopokkal – több térszínre osztották: belső oldalán volt eredetileg a mélyebben fekvő biliárdterem, a „Mélyvíz”. A levezető lépcső mellett fölfelé is vezetett egy, a karzatra, ahonnan remek rálátás nyílt a többi térszínre. Itt fenn helyezkedett el a Szivar bár is. A bal szárny végéből is egy szeparált térbe lehetett jutni – egy szintbe a karzattal – és a díszes Különterem is innen nyílott.

 

A "Mélyvíz" egykor biliárdterem volt

A „Mélyvíz” egykor biliárdterem volt

Bohémélet

Tulajdonosa eredetileg előkelő vendégekre számított, de csakhamar városszerte a legnépszerűbb hely lett a cigány- és katonazenét is szolgáltató kávépalota. Néhány tulajdonosváltás után Harsányi Adolf és fivére vezetése alatt teljesedett ki az irodalmi élet, és szeretettel pártolták, kényeztették a néha nemhogy előkelő, de anyagi gondokkal is küszködő irodalmárokat. Lexikonokat, alapkönyveket hozattak a kávéházba és a legfontosabb külföldi lapokra is előfizettek. Kedvükért kitalálták a filléres „írótálat”, melyen jó adag felvágott, sajt pihent és számolatlanul járt hozzá a zsömle – állítólag. A legendás pincér, Reisz Gyula is készséggel hozta a poétáknak a „kutyanyelvet”, a hosszúkás jegyzetpapírt és a tintát ingyen, mindaddig, míg egy ifjú titán a Hölgyterem sárga selyemdíványára nem döntött egy üveggel… Ezután már csak ceruza járt.

De miért is volt ez a bőkezűség a művésznépekkel szemben? Egy öreg kávés bölcs szavai így magyarázzák ezt: „ahová ezek járnak, oda járnak a szép nők, s ahová a szép nők járnak, oda járnak a gazdag férfiak…”

 

Osvát a karzaton, esztéták a vesénél

Kialakultak az asztaltársaságok. Itt zsongott az írók és újságírók Otthon Köre, a Pesti Napló asztalánál Bródy Sándor és társai ültek, a Nyugatosok törzshelye a karzaton volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével, 1908-tól még a folyóirat szerkesztése is itt folyt. Majd átmentek a Centrálba…

A karzat egykor a Nyugatosok törzshelye volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével

A karzat egykor a Nyugatosok törzshelye volt Osvát Ernő, Heltai Jenő és Ady Endre vezetésével

Itt írták első zsengéiket Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Az irodalomkritikusok és az esztéták az ún. veseasztalt ülték körül, 1907-től pedig a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre is itt járt össze Szinyei Merse Pál vezetésével, sőt, munkáikat be is mutathatták néhányan. Az 1910-es években a filmeseket Kertész Mihály és Korda Sándor képviselte, sőt Korda Sándor itt szerkesztette az első moziújságot is. A közeli színházak művészei is gyakran múlatták itt az időt és tartották bankettjeiket.

Az első világháború alatt a ház irodalmi rangja megkopott, legtovább a képzőművészek tartottak ki mellette. Az új tulajdonos ismét az arisztokráciát vette célba és a New Yorkot még fényűzőbbé alakíttatta át: az étterem-bárba csak estélyiben lehetett belépni. Kibérelte a közeli Royal Orfeumot is (a mai Madách Színház helyén) azzal a vendégfogó feltétellel, hogy a főidomárnak minden reggel fókája társaságában kellett elfogyasztania New York -béli reggelijét. Tarján Vilmos igyekezett megfogni a közönséget: 1925-ben egy egész hónapra szerződtetett egy afroamerikai dzsessz-zenekart: A néger attrakció olyan tömeget vonzott, hogy rendőröknek kellett eloszlatni.

 

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból visszakerült az egykori falikút is

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból visszakerült az egykori falikút is

A New York alkonya és a feltámadás

Az épület megsérült a II. világháborúban, és miután még „perzsavásár” is volt az épületben, 1947-ben bezárták, majd 1950-ben államosították. Még raktár is volt… 1954-ben nyílt meg újra Hungária néven, majdnem régi fényében, majd többször használták különböző célokra. Az 1970-80-as években elhatározták a felújítását, de ez több évtizedet váratott magára. Majdnem itt alakították ki a Nemzetit… Végül az olasz Boscolo Group vásárolta meg 2001-ben, s a  2006-ig tartó felújítási munkálatok során nemcsak régi fényét kapta vissza az épület, hanem a mögötte álló, közel egyidős háztömbökkel összeolvasztva hatalmas, 107 szobás luxusszállodává építtették át.

A munkálatokat szigorúan az épület eredeti funkciójának és a irodalmi és kulturális hagyományainak figyelembevételével végezték. Feltárták és visszaállították az eredeti állapotot és több elfeledett részlet is előkerült. Ma ismét van Szivar bár, a Mélyvízből a Hölgyterembe helyezték át az éttermet, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból pedig visszakerült néhány jellegzetes oszlop, és a múzeum kapuját befalazott állapotban díszítő falikút is. Az ún. Pólya-falkép viszont a múzeumba került: az írókat, művészeket karikatúra formában ábrázoló falkép szigetelési munkák közben került elő, s amit a restaurátorok kiemeltek a helyéről.

A kávéház Vörös Szalonja

A kávéház Vörös Szalonja

A New York-palota 2007-ben Europa Nostra-díjas lett – nem véletlenül! Érdemes betévedni, hogy ráérezhessünk a hely utánozhatatlan hangulatára…

Harsáczki György