Kitörés emlék- és teljesítménytúra – 2015. február 14-15

Fotóportya a Széchenyi-emléktől a Normafáig

 

A túrán elfoglaltságom révén nem vettem részt, ellenben egy fotóséta erejéig a túra résztvevői közé „lopakodtam” és a Széchenyi-emlék ellenőrző ponttól a Normafa síházig követtem a kijelölt útirányt. Az séta során készült fotók 18-19.30 között készültek.

A Börzsöny Akciócsoport által rendszeresen megrendezett túrát az idén nem előzte meg politikai ellenkampány, s valószínűleg még többen vettek részt rajta, mint tavaly és azelőtt.

Harsáczki György – www.induljelegyuton.hu

Paplanernyők, sírhantok

Teljesítménytúra – csak hogy legyen?

 

Az Újlaki-hegyen (Fotó: Harsáczki György)

Az Újlaki-hegyen (Fotó: Harsáczki György)

Szép hétvégénk volt! Én vasárnapra a HASE „Katonasírok nyomában” című túráját választottam, amely ugyan a már igen-igen jól ismert Budai-hegységbe hívta a teljesítménytúrázókat, mégis csak honvédeink emlékeire „épített” a túra! Egyszóval: a tartalomra mentem.

Jól éreztem magam – a Budai-hegység változatos felszíne nem fukarkodott üdítő panorámákban, a szeptember teltebbé tette az augusztus érlelte erdők színét, még kékebbé az eget. Az Újlaki-hegy tövében kibontakozó siklóernyősök színes foltjait a túra szinte egész ideje alatt láthattuk, s később fent a levegőben is. De a Duna tükrét is megcsodálhattuk több helyütt a székesfőváros hídjainak kékes sziluettjével. Az elmúlt hetek borongós időjárása felértékelte ezt a hétvégét – mindenki kint téblábolt, aki a nyárutót értékelni tudja.

Így hát csak a túra végén „kapcsoltam”, hogy egy almán kívül – amivel a rajtban kínáltak meg – nem volt szolgáltatás. Valami azért bele kellett volna férjen! Rendeztem olyan túrát – messzi vidéken, felfestett turistajelzések nélkül – ahol a résztvevők háromszor vehettek magukhoz kalória-pótlást… Igaz, nem volt színes az oklevél.

Ismeretlen magyar honvéd sírja a Homok-hegy közelében (Fotó: Harsáczki György)

Ismeretlen magyar honvéd sírja a Homok-hegy közelében (Fotó: Harsáczki György)

De ötletben is szűkölködni látszott a túra. Akár a rendezők, akár mások tettek friss virágot az útközben érintett négy – vagy talán figyelmetlen voltam? – sírhantra, a Kitörés túra után többet várt az ember. (Azért láttam két olyan sírt, amelyet korábban még nem ismertem – így volt négy.) Természetesen nem vártam beöltözött hagyományőrzőket, de nem láttam kapcsolatot a túra neve és rendezés között. Lehetett volna ellenőrző pont lövészároknál, kis bunkernél, ha már ezt a nevet adták a túrának…

Miután katonasírokra nagyobb „hangsúly” nem esett – s szinte minden budai teljesítménytúra érint négy katonasírt -, a rendezvény akár az „Indián nyár” nevet is viselhetné.

A rajtnál nem voltak tollak, az itiner gyakran pongyola megfogalmazású volt, s a jelzett szakaszokon szűken mérték a kirakott jelzőtáblákat. Egyedül az ellenőrző pontok nagy száma volt az, ami igazán dícséretre méltó. Tisztelt Rendezők: oda kell figyelni a részletekre!

Harsáczki György

Szigorúan ellenőrzött vonatok…

A Gyermekvasút kávéillatú hátországa

Popej - először

Popey – először

 

A március 15. nálam már összefonódott a Gyermekvasút élményével, amely a háromszor teljesített „Gyermekvasút nyomában” nevű teljesítménytúrának köszönhető. Az idén ugyan nem ide készültem (kell a változatosság), ám másodunokahúgom ide készült barátaival, és magukkal hívott. Most a társaságon lesz a hangsúly – gondoltam –, nem bánom, ha ismert terepen sétálok… Valóban a társaságra „esett” a hangsúly, mert a túrára nem (hihi)! Mivel nem is kívántak 21 kilométert teljesíteni, nem neveztünk, és a Normafáig meg sem álltunk – busszal. Itt azért meg kell említenem azokat a belső információkat, amelyekkel a körlevelezésben találkoztam: „Oscar majd búcsút vesz a vasúttól, érintünk minden ismerőst, meglátogatjuk a Hűvösvölgy GYV Múzeumot…”

 

Fifikás ifik…

Nos, a magyarázat elég gyorsan kikristályosodott amikor, a normafai rétesezés után a legrövidebb úton a Csillebérci állomásra siettünk, ahol nem a színes mázas úttörő zászlófelvonásáról is ismert állomásépület várójába tértünk be, hanem az „állomásfőnökségre”. Az épületen eredetileg három sgraffitó díszítette, de kettőt kerámia-domborműve cseréltek 1954-ben. (Pedig 1948 és 1954 eléggé ugyanaz a politikában…)

A Kapcsolat.

A Kapcsolat.

Az állomás csapatot régi, kedves ismerősként üdvözölte a gyerekvasutasokra felügyelő „felnőtt dolgozó”, és a bő tízfős társaságot beljebb invitálta. Csapatunk egykori gyermekvasutas tagjai, a volt ifivezetők az irányítópulton bemutatták annak a néhány lánynak a jelzők és a váltók kezelését, akiknek ez kimaradt az életéből. Én csak értetlenül álltam mellettük – a gombok, lámpák nekem semmit sem mondtak… Az állomáson két fiú és egy lány (láthatóan általános iskolások) teljesített szolgálatot – „teljes díszben”, kokárdával, kitüntetésekkel, egymást kerülgetve telefonáltak és kapták fel időnként az ősi tervezésű telefonkagylót, valamint bőszen naplóztak. Még bevonulásunkkor jól összezavartuk őket, de ekkor egyikük kifutott és fogadta az egyik Mk45-ös dízelmozdony vontatta szerelvényt, amelynek vezetője, Popey szintén a kedves ismerős-körbe tartozott. A társaság kifutott, és gyorsan megszállták a beálló dízelmozdonyt: elsőként Bogi mászott fel a fülkébe és készültek el róla az első fotók – „beavatás”-szertartás jelleggel. Aztán mindenki, aki csak akart, s végül az éppen kéz alatt lévő „naplózó-forgalmi szolgálattevő” kezébe nyomtuk a fényképezőgépet – még egy feladatot adva neki – hogy bennünket megörökítsen. Kemény dió volt, mivel folyamatosan jöttek keresztbe a turisták. Aztán Popey lassan kigördítette a vicinálist.

 

Integess, amíg bírod karral!

„Összébb, összébb!”

„Összébb, összébb!”

Az állomásfőnök kávéval is megkínált bennünket, de közben bedobta a csalit is, miszerint: – Ki akar felmászni a padlásra? És ez bejött, mert két érett személyiség kivételével mindenki megmászta a létrát, habár fent – a „főnök” szerint – semmi sem volt. Eljött a vasutas sapkás portrék ideje is – természetesen tárcsával, természetesen inkább lányokkal. Újabb szerelvény köszönt be Csillebércre. A jegykezelő srác zakója láthatóan nem az ő mérete volt – ujjai mintha kályhacsőben tűntek volna el…

A lányka többször felpattant, hogy jegyvásárlókat szolgáljon ki, néhány perccel később pedig újabb vonat érkezett az állomásra a Széchenyi-hegyről. Egy kis ideges futkorászás után még éppen elhangzott a „…vágányoknál vigyázzanak”, és begördült az ikervonat.

Ezt követően – bő egy órás „kikapcsolódás” után – lassan elhagytuk az állomást, és a sínek mellett bukdácsoltunk a budakeszi erdő bükkjei felé. (Szembe elhúzott az ABamot 2 motorvonat.) Úgy látom az egykor szép, terebélyes fák sorra mennek tönkre, a sínek mellett letört, hatalmas ágak feküdtek. Ekkor – hát nem igaz!:) – újra feltűnt Popey szerelvénye, és megint integethettünk. Vajon, ki fogja előbb megunni?

 

Így lopjunk magunknak kutyát..!

Gyorsan a Virágvölgy állomásra értünk, ahol ismét egy ismerőst köszönhettek a fiúk, s a kedélyes negyed órában újabb vonat beérkezését rögzíthettem. Pár évvel ezelőtt itt óriási gőzmozdonyt kaptam lencsevégre izmos füstfelhővel, de most alkatrészre várva pihent valahol… Felfelé indultunk a Libegő műútja felé, hogy aztán kényelmesen az Erzsébet kilátóhoz sétáljunk. Közben találkoztunk egy kutyáját elveszítő kutyatulajdonossal, aki leírta nekünk az elveszett kutyust és megadta a telefonszámát – hátha. A sétányon egyszer csak megpillantottunk egy a leírásnak megfelelő kutyát, aminek volt nyakörve is, ám nem volt sehol a gazdája. Nosza, körbe is vettük az állatot, és hívtuk volna az illetőt, ha nem az az egy lány búcsúzott volna el tőlünk, aki felírta a számot. No de elértük őt is, aki elkezdte diktálni a számot, amikor felhangzott a közelből az „Engedjék el a kutyámat!” dühödt kiáltás. Hát elengedtük… elsomfordáltunk…

Tündéri kitérő

A kilátónál már kellemetlen idő fogadott minket, az 1910-ben átadott, neoromán stílusban épített kilátón fürtökben lógtak látogatói… Levágtunk a János-hegy meredekén a műútra, majd az átjáróbarlangot, és a Libegőt is érintve leértünk a látványos Tündér-sziklához. Az idő ekkor már meglehetősen borongós és szeles volt, nem volt jó érzés kiállni a szikla tetejére. Innen egy könnyű sétával értünk ki a Szépjuhásznéhoz, ahol (nahát!) éppen feltűnt Popey , és rohanhattunk integetni – nevetve. A szabadtéri ebédelésnek már lőttek, ezért egy kis sajt-büfézés után elindultunk a legrövidebb úton a Hűvösvölgybe.

 

Tiszteletadás..!

Tiszteletadás..!

A mosoly vonata – és a mosoly múzeuma

Az állomás előtt Oscar egy búcsúfotót akart készíttetni magáról, amelynek eredetije sok évvel ezelőtt készült el. Míg rekonstruálták az egykori mozdulatot, kisétált egy váltókezelő kisvasutas sárga zászlóval, és várta a vonat „kipöfögését”. Aztán egy jó hosszú öt perc múlva kigyúltak a fényszórók és kikígyózott a soron következő Mk45-ös, amelyet a váltós tisztelgéssel engedett el maga előtt.

A többiek ekkor már „bevették” az állomásfőnökséget ahol ismét, a már ismert meleg fogadtatásban részesültünk. A kávé ugyan már elfogyott, így egy kis beszélgetés után megcéloztuk a szomszédban „üzemelő” Gyermekvasút Múzeumot. Itt is volt egy „beépített ember”, a Süti. Míg a teljesítménytúra beérkezői a bélyegzésért álltak sorba, Süti körbevezette barátait az apró múzeumban, amely nemrég „frissült”. Birtokba is vették az egyik friss „Szemed a pályán legyen!” madzagos táblás ügyességi játékot, de nem sokkal később már a fényképező paravánnál alakult ki „harci ricsaj”: sikerének kulcsa a jól kiválasztott régi fotó, és a megfelelő nagyságú kivágat. Végül – az ifik csípős kommentárjaival – megnéztünk majdnem három kisfilmet az Úttörővasút-gyermekvasútról. Az 1998-ason szinte minden szereplő kisvasutasnak fújták a nevét…

 

„Ilyenek voltunk...”

„Ilyenek voltunk…” – a múzeum vitrinéből

Kis Piroska – kicsiben

A kiállítást 1992 előtt csak illusztris vendégek láthatták, mivel az egykori üzemfőnökségi épületben volt látogatható. Sok képi emlék mellett számos tárgyi emlék idézi a kisvasút 66 éves múltját. Régi és ma is használatos kocsik makettjei, valamint az első motorvonat, a Kis Piri óriásmodellje is látható a pályákon átpöfögő vonatokról, szolgálati helyekről, létesítményekről készült számtalan fényképfelvétel mellett. A nagyobb tárgyi emlékek közé az MAEF3 típusú „ősi” pénztárgép, százéves, a rusztikus kéregjegy készítő gép, az állomásközti távbeszélő készülék és az egyenruhák tartoznak.

 

Letszgó!

Legyél Te is gyermekvasutas! – ezt akár én is mondhattam volna, de egy plakáton ezen kívül el is olvashattam, hogyan léphet egy gyerek ebbe az elvarázsolt miliőbe. Először is csak olyan 4., 5. és 6. osztályos lányok és fiúk jelentkezhetnek, akiknek legalább 4-es tanulmányi eredménye van! Ezen kívül már csak ajánlás kell az iskolától, engedély a szülőktől és az egészségügyi alkalmasság igazolása.

A januárban és októberben kezdődő, négyhónapos tanfolyamok oktatásait pénteki és hétvégi napokra igazítják, hogy a gyerekek iskolai elfoglaltságait ne zavarják. Az órák egyaránt folynak tanteremben és a kisvasút pályája vonalán. A tanfolyam végén sikeres vizsgát tevő gyerekek, 15 csoportba kerülnek. Először tanuló szolgálatot látnak el, majd a szolgálati napok alatt megismerkednek a beosztásokkal – a felnőtt dolgozók felügyelete alatt. Ha a gyerekvasutasok 14. életévük betöltése után innen is elballagnak, de két évet még ráhúzhatnak, ha kiváló a teljesítményük. Aki még ezen túl is ragaszkodik az apró vasút világához, az ifivezető tanfolyamra készülhet.

Hogy van-e elég jelentkező? A gyerekek számára 1948 óta – amióta átadták az első szakaszt – változatlanul vonzó a kisvasút. Napjainkban kétszer annyian jelentkeznek gyermekvasutas-oktatásra, mint korábban, s az 1980-as évek óta nem volt ilyen népszerű váltót állítani, tárcsával inteni, mint mostanában…

A Gyermekvasútra keresztelt Úttörővasút ma szinte reneszánszát éli – a legjobb éve 1961-ben volt.

Harsáczki György

A tanfolyamok felől érdeklődni lehet:

Budapest, Hűvösvölgy

Telefon: 06 1 397- 5393

www.gyermekvasut.hu

e-mail: oktatas@gyermekvasut.hu

Gondolatok a 2014-es Kitörés emléktúra rajtjában

Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben…

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

A felvétel a 2011-es Kitörés túra rajtjában készült (Fotó: Harsáczki György)

 

Ha már nem tudok részt venni az idei, 2014. február 8-9-én megrendezett Kitörés teljesítmény- és emléktúrán, legalább a rajtba ellátogatok! – gondoltam szombaton, és úgy is tettem. Már-már gyanút fogtam, hogy elnéztem a napot – mert kevés hátizsákot viselő bakancsost láttam a Várfok utcai lépcsőn és környékén – de a várbuszon már megnyugodtam e felől. Egészen természetes, hogy a médiában ilyenkor „tiltakoznak” a rendezvény miatt, és a „szélsőségesek” megjelenése indokolja a rendőri részvételt. A Kapisztrán téren (a túra a Magdolna torony falán olvasható a Kitörés emléktáblája) lelkesítő, nevező és indulásra váró tömeget vártam, ellenben legfeljebb 50-60 turista álldogált a nevezési helyeken. De aggodalmam felesleges volt: az előnevezés lehetőségével legalább annyian éltek az idén, mint amennyien tavaly összesen indultak – mondta Moys Zoltán, az egyik főszervező.

Nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

Kései nevezők 2014-es Kitörés túra rajtjában (Fotó: Harsáczki György)

 

„Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”– ez volt Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek, a Budapestet védő erők parancsnokának utolsó rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak 1945. 02. 11. 17:50-kor.

 

– A szervezők egy baráti közösség tagjai – mutatta be a Kitörést Moys Zoltán. – A fő civil szervezet a Börzsöny Akciócsoport, mint turista szakosztály, s vannak katonai hagyományőrző csapatok, akik korabeli ruhákban, fegyverekkel, felszereléssel „illusztrálják” a Kitörésben részt vett erőket. Ők az egész éjjelt kint töltik, így a túra napján ők viszik a munka oroszlánrészét. A további segítők mellett a felvidéki-ipolysági Nemzetvédelmi Erő tagjai is segédkeznek. „A túrát már nyolc éve rendezzük, mindig ugyanúgy hirdettük meg, ugyanarról szól, mint az első rendezéskor, viszont nagy örömünkre egyre többen jönnek el. Sajnáljuk, hogy vannak, akik politikát akarnak belekeverni kegyeleti emléktúránkba. Szerintem az emléktúra támadásával bizonyos neutrális politikai erők igyekezték saját népszerűségüket növelni, mivel közelednek a választások. Nagy botránynak végkép nem mondanám. Sokan azért jöttek el most, mert ezen keresztül értesültek a túráról. Egyébként a hatóságok is egyértelműen jól álltak az emléktúrához, a rendőrség jelenléte egészen megszokott.

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

Katonai hagyományőrző csoport a Széchenyi emléknél 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A rendezésben is egyre többen vesznek részt, így a nevezés is gyorsabban folyik, gyakorlottabban teszi mindenki a dolgát. Azt vettük észre, hogy egyre többen érzik úgy, hogy fontos megemlékezniük katonahőseinkről. Egy biztos: úgy látjuk, hogy a magyar társadalom nem úgy áll a Kitörés hőseihez, mint ahogy azt a folyton felháborodó, agresszív kis csoport szeretné. Csak igen hangosak tudnak lenni… De a magyar emberek többsége, aki megismeri a történteket, képes átérezni a tragédiát és kegyelettel emlékezni arra a közel 50 ezer katonára, akik ott és akkor – katonai esküjüket betartva – életüket áldozták hazánkért. Kötelességünk megemlékezni róluk.

– És még egy gondolat: mi a Kitörés emlékét civil szervezetként és magánszemélyekként ápoljuk, de ez tulajdonképpen hiánypótlás. Ez állami feladat lenne! A Don-kanyar tragédiája már megjelent a köztudatban, de a Kitörés még nem, pedig semmi különbség nincs. Ráadásul ez pedig fővárosunk védelmében zajlott. Azt természetesnek mondhatjuk, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett megemlékezni a Doni hősökről, de 1990 után egyesek a budapesti hősöket még vadabbul támadják, mint a rendszerváltás előtt.

 

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Néhányan az utolsó indulók közül 2014-ben (Fotó: Harsáczki György)

Megkérdeztem néhány résztvevőt, miért indultak a túrán, és van-e véleményük a Börzsöny Akciócsoport szervezte emléktúra elleni kampányról, támadásokról. Így gondolkodtak:

 

Egy fiatalokból álló csoport válasza, akik Gyömrőről, Tápióbicskéről, Tóalmásról és Nagykátáról érkeztek:

– Én a szellemiség miatt… Ő a túra miatt. Is-is. – mondták. – Minden évben részt veszünk, ez nálunk hagyomány… A médiatámadásokról: – Aki TV-t néz, az megérdemli! Én úgy vagyok vele, hogy amit a TV-ben tiltanak, szerintem az a jó – mondta egy szuszra egyikük.

– Szerintem meg rossza az, aki rosszra gondol – kapcsolódott be egy másik fiatalember – semmiképpen nem szabad semmilyen politikai nézet felé eltolni egy túrát. Egy megemlékezés nem csak amiatt lehet, hogy egyet értünk bizonyos szélsőséges körökkel, ideológiákkal legyen az bal, vagy jobb oldali. Ez pusztán egy túra, áldozatok ezen és a másik oldalon is voltak. Megemlékezni a kommunizmus, a nácizmus, vagy akár a holokauszt áldozatairól szerintem nem a jobb- vagy baloldal kérdése, hanem emberi dolog. Ezt egy túrának kellene tekintenie mindenkinek, és akkor nem lenne gond. A mocskolódás egy nagyon csúnya dolog. S zárszóként: mindig valakik mellett kell lenni, nem pedig valami ellen. Hiszen Jézus is azt mondja, hogy ne gyűlöljétek ellenségeiteket, hanem áldjátok őket, mert majd az Istentől úgyis mindenki megkapja, ami neki jár.

 

Budapestieket kérdeztem – 10 évvel idősebb korosztályból:

– Én először vagyok… – kezdte egyikük, majd egy 35 év körüli fiatalember vette át a szót: – Én másodszor vágok bele a 25 kilométerbe. Azt mondanám, hogy mind a kettő dolognak köszönhető, hogy itt vagyok. Ez egy szép megemlékezés a Kitörés hőseiről és egy érdekes, jó hangulatú teljesítménytúra. A táv és a szintemelkedés csak egy is nehezítés.

– Azt gondolom, hogy aljas képmutatás az, hogy ezt ilyen „suttyomban” kell csinálni, 20 ezer magyar katona esett el – nem igaz, hogy nem lehet róluk méltóképpen megemlékezni! – kapcsolódott be túratársa – Azt mondom, hogy kicsit még dacból is itt vagyok. Nagyon egyoldalú az a megközelítés, amit ilyenkor hallani szoktunk a médiából: micsoda gonosz emberek voltak azok, akikre itt emlékezünk, és képesek vagyunk megemlékezni róluk. Nekem nem halt meg itt senkim, de a nagyapám, dédapám itt lehetett volna.

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett három magyar honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

– Én túraszervező vagyok – vette vissza a szót az előbbi túrázó – de most itt jobban motivál ez a történelmi háttér, a megemlékezés. A sok teljesítménytúra közül ez mindenképpen kiemelt nekem: Az az izgalom, hogy miért itt és miért pont most van.

 

Egy diákcsapatot kérdeztem. Többnyire Budapestről érkeztek de Őrbottyánból és Fótról is – egy iskolából.

– Én a túrázás miatt vagyok itt, de a barátnőm annak szellemisége miatt, és ő hívott el minket. Mindannyian először vagyunk itt, a 25-ös távot választottuk.

– Nem hallottunk ilyeneket – mondták, amikor a rendezvény elleni támadásokról kérdeztem őket.

 

Hat-hét katonás kiállású fiatalembert kérdeztem:

– Én a szellemisége miatt. – Inkább a túra miatt. – A szellemisége miatt. …a szellemisége miatt. – Is-is – mondták sorban, hogy miért vannak itt.

– Felvidékről jöttünk – válaszolták tömören következő kérdésemre. – Pontosabban? – kérdeztem. – A Hazajáróból nem ismerős a Sanyi? – kérdezték vigyorogva – ő az egyik szereplő! Hááát, sajnos nem látom gyakran a sorozatot. A nevetgélés után ismét faggatózni kezdtem. – Egy faluból valók vagyunk – mondták – Ipolyság mellől, Tesmágból. Szlovákul Tesmák, igazából mi most besegítünk a szervezésbe – rajtoltatás, ilyesmi. Nagyon is egyetértünk a túra szellemiségével.

A túra elleni támadásokról: – Megmondom a véleményem – fejtette ki egyikük – Miért kell minden egyes szerencsétlen katonát, aki ott szolgált lenácizni? Mondok egy példát: Behívták 18 évesen, a hazát védte. Ha német egyenruha is volt rajta, miért náci ő? Németországban nem volt mindenki náci! Meg nem volt mindenki antiszemita. De a győzteseknek mindenki náci lett.

– Mi valóban azért jöttünk ide – folytatta -, hogy megemlékezzünk. Itt hősök voltak, az életüket védték, hiszen voltak 17-18 éves fiatalok is, akik azt sem tudták, hogy kerültek ebbe az őrületbe.

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben  (Fotó: Harsáczki György)

A Kitörés során elesett honvéd sírja 2011-ben (Fotó: Harsáczki György)

 

Megkérdeztem két futóöltözékű sportembert is:

– Politikát ne vigyünk bele – mondták -, de a véleményünket persze elmondhatjuk. Abszolút a túráért, csak és kizárólag a túra miatt vagyunk itt. – Ismerem az útvonalat részletekben – vette át a szót egyikük -, de éjszaka még soha nem teljesítetem. Érdekel. Ez egy sportesemény, hosszabb távon nem akartam menni, mert edzetlen vagyok.

 

Egy egyedül álldogáló budapesti fiatalembert kérdeztem:

– Az éjszakai túra miatt vagyok itt. Talán egy éjszakai túra van még az évben – válaszolta. – De a túra szellemisége is valamilyen szinten megfogott. Szimpatizálok a megemlékezéssel – az egy fontos esemény volt. Tavaly voltam először, és tetszett.

– Igen hallottam is – lendült bele, amikor a rendezvény támadásáról kérdeztem véleményét -, de hála Istennek annyit dolgozom, hogy nem nézek TV-t, de nyugodtan ajánlanám az ilyen hangadóknak, hogy jöjjenek el, és a 25. kilométernél megkérdezném tőlük, hogy számít-e az, hogy ki milyen nézeteket vall, és egyáltalán, hogy érezték magukat, mert az én túratársaimtól sem hangzott el soha rossz vélemény, vagy benyomás. És mindent ki lehet forgatni így, vagy úgy magyarázni.

 

Egy 30-as fiatalembert kérdeztem:

– Mindkettő vonzott. Számomra összevág a kettő. Ez egy kihívás, hogy erről az eseményről egy sportteljesítéssel emlékezünk meg. A 25-ösön indulunk, és először vagyunk itt, Hajdúböszörményről jöttem a barátaimmal.

– Szomorú dolognak tartom – nyilatkozta a túra rossz hírének keltéséről – nem hiszem, hogy ennek a megemlékezésnek a szélsőjobbos apropóját kellene feltüntetni a médiában.

 

Egy nevezési papírokat kitöltő fiatalos csapatot faggattam:

– Barátaink meghívása – ezért jöttünk. Tudjuk, hogy ez egy emléktúra, és van velünk egy történelem tanár, aki majd elmondja lépésről-lépésre, hogy mi történt itt, hogy volt. Ezért is jöttem el, hogy ezt egy okos embertől halljam. Én Áporkáról jöttem, de vannak közöttünk budapestiek is. A túra szellemisége, amit említettél, bevallom, még nem hatott át, de szeretném, ha az este során megérintene a megemlékezés szele. Egyébként megmondom őszintén: talán ciki, de még soha nem hallottam a Kitörésről egész életem során.

– Nekem nem olyan „hiányosak” a történelmi ismereteim – vette át a szót a csapat másik tagja – de ehhez a túrához ez a történelmi rész is hozzátartozik. Kettő az egyben – akkor hajrá. Minket elsősorban a katonai része érdekel, nem az aktuális politikai vonzata. Mondjuk, az sem feltétlenül negatív, de maradjunk a megemlékezésnél, és a hősöknél.

– Szeretnénk erről minél többet megtudni az este folyamán – búcsúztak el.

 

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján - 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Megemlékezők, tisztelgők mécsesei egy elesett honvéd sírján – 2011 (Fotó: Harsáczki György)

Két dunántúli fiatalembert kérdeztem meg:

– Is-is, mindkettő miatt jöttünk. Igen, gyakran járunk teljesítménytúrákra, de inkább a Bakonyba. Várpalotáról és Siófok mellől jöttünk.

Folyamatosan ezt csinálják – válaszolták szinte kórusban a rendezvény elleni támadásokra vonatkozó kérdésre – holott ez tényleg semmi másról nem szól, mint megemlékezésről. Most annak az emlékére járunk be egy nagy utat, hogy magyar és német katonák együtt át akartak törni a szovjet fronton. Ez az összefogásról szól, semmi másról.

– Emlékezet és tiszteletadás – vette át a szót egyikük – így foglalnám össze két szóban. Én másodjára jöttem el, a barátom már negyedjére. Ha jól bírjuk a 25-öset, átcsapunk a 60-asra.

 

Egy középkorú sportember válaszai:

– Az éjszakai túra miatt jöttem, de szimpatikus a túra megemlékezés jellege is. Hangulatos évkezdő rendezvényként választottam ki, a politikai véleményemet most megtartanám magamnak…

 

Három váci turistának is feltettem kérdéseimet:

– Hát, tulajdonképpen túrázni akartunk egy jót, láttuk, hogy ezen a hétvégén ezt tartják, hát eljöttünk – kezdtük a beszélgetést. – Nem túl gyakran túrázunk, de izgalmasnak találjuk éjjel járni az erdőt, így hát végül neveztünk is – vitte a szót egyikük. – De utána olvastunk, hogy milyen a túra „szellemisége”, hogy miért is szervezték, és amit megtudtunk róla, aszerint – mindenféle szélsőségektől elhatárolódva – teljesen egyet lehet vele érteni. Az, hogy bejárjuk a kitörő katonák egyik útvonalát, kifejezetten tetszik. A nagyapám is harcolt a világháborúban és sokat mesélt, s most én felidézem őt, és azokat a helyzeteket.

A túra elleni támadásokról: – A médiával szerintem nem kell foglalkozni, nagyon sok mindent félremagyaráz. Nagyon nem jó az a beidegződés, hogy akik 1945-ben itt küzdöttek, azok mind nácik, nemzetiszocialisták és Hitler „jópajtásai” lettek volna. Egyszerűen katonák voltak egy rettenetes helyzetben, és megtették, amit lehetett, és ezért fejet lehet hajtani. És hogy hány volt közülük háborús bűnös, ki nem, innentől kezdve nem lényeges: mi a KÜZDŐKKEL azonosulunk.

 

…az autó szélvédőjén egy ismeretlen katona sírjának képe látható néhány nappal a túra előtt meggyalázva – a kopjafa felgyújtva, szeméttel beterítve -, és utána új kereszttel, rendbe téve…

 

Harsáczki György