A Balaton szibériai arca… – 2017. 01. 21.

Balatonkenese: magaspart, Tatárlik, lecsófesztivál, JÉÉÉÉÉG DSC_0454Szétnéztünk Kenesén... A Széchenyi park fái között vidám hangulat szűrődött át... Az ügyesebb kilátogatók korcsolyával, a többiek anélkül merészkedtek  a jégre, amely nem árult zsákbamacskát, és jól „kitartott”. Képviselték a jégkorongot, a fakutyázást, a kutyasétáltatást és a jégen elkövethető számos mozgásformát... Néhány forralt bor - és forró tea - után felszöktünk a kenesei magaspartra, ahol a löszfal leszakadása mögött 6-7 méterrel már ébredezik a löszfal következő lecsúszása... A tíz évvel ezelőtt tett „löszfal-látogatás” megismétlése után átköszöntünk Balatonfűzfőre ebédelni. Az alkonyig elhúzódó ebéd közben a még jobban nyüzsgő fűzfői strandot figyelhettük...  

Harsáczki György

A Tyúk vagy a Tojás bírja tovább?

Fenékpuszta  Keszthely – Fenékpuszta Évezredes történet  rideg valóság...  
A pusztuló fenékpusztai „kiskastély”. Mögötte szegény emberek...

A pusztuló fenékpusztai „kiskastély”. Mögötte szegény emberek...

A Keszthelyen és környékén eltöltött (2013) májusi hetünk alatt többször is szóba került a közeli Fenékpuszta. A hazánkat járó turistáknak, kirándulóknak e név hol madárgyűrűző tábort, hol klasszicista stílusú majorsági épületeket, hol pedig római erődmaradványokat jelent. De egy hét alatt kerek lett a történet, s ezt szeretném az olvasókkal megosztani.   Valamikor a réges-régen előtt… Az egészet „a történelem előtti időkben” is kezdhetném, amikor a Pannon-tenger „medence-maradékában” kiédesedett, feltöltődött a Pannon-beltó. Az utolsó eljegesedés idején az agyagos-homokos aljzatot észak-dél irányú, illetve erre merőleges törések szabdalták fel, majd ezek mentén kiemelkedtek a környező hegyek, dombok, és „bezökkent” a Balaton medencéje. Az eleinte egymástól külön álló medencék később összekapcsolódtak. Akkor – kb. 22 ezer évvel ezelőtt - még jóval magasabb volt a vízállása, és területe így 1200 km2 volt. A Balaton része volt a Tapolcai-medence, a Nagyberek, és a Kis-Balaton is. Időszámításunk kezdetén a kevés csapadék miatt nagyon hasonló volt a kiterjedése mint napjainkban, a török-magyar háborúk idején ellenben megint csak megközelítette a maximális kiterjedését. (Ekkor Szigliget és Tihany is sziget volt…)   Amikor az erődöt felépítették… - mások  pedig lerombolták De ne szaladjunk előre az időben! A terület már 7 ezer éve lakott, de csak a Római Birodalom idején vált jelentőssé. A hódítók pannóniai berendezkedésük után, a 4. században, felépítették a „fenékpusztai” castrumot (erődöt). Tudni illik, hogy 1986 óta helytelen a Valcum név használata, mivel bizonyított, hogy a Valcum (vagy Volgum) nevű település a római feljegyzések szerint jóval délebbre – Marcali környékén - lehetett. A település a mai Fenékpusztánál - mint balatoni átkelőhelynél - épült ki, mivel a Keszthelyi-öböl még összeköttetésben állt a Kis-Balaton medencéjével. (Tulajdonképpen két részmedence határán van.) A tó nehézkes megkerülését itt hajózással le lehetett rövidíteni. A rév ekkor még Vörs település őséig közlekedett. A kelet-nyugati és dél-északi hadi- és kereskedelmi utak kereszteződésében emelt 2,5 méter falvastagságú, 377x358 méteres – 15 hektár - alapterületű erődöt 44 kerek torony védte, és négy kapun lehetett bejutni. 80 000 köbméternyi mészkő építőkövét hajón szállíthatták a Keszthelyi-hegység egyik közeli bányájából. Valcum nemcsak az Itália felé vezető út védelméül szolgált, de raktárul is a limes erődjei számára. Ma már nehéz elképzelni, hogy a hatalmas terület egészen be volt építve: több helységes, padlófűtéses lakóépületek, parancsnoki épület, többszintes magtár, kút, bazilika állt itt, és egy 3300 m2 területű építmény is, melynek még nem ismerik a rendeltetését.
A castrum déli kapujának „kimagasított”  falai Fenékpusztán

A castrum déli kapujának „kimagasított” falai Fenékpusztán

Többször megostromolták és többször helyreállították – a „barbárok” ostroma 374 körül nagy pusztítás nyomát hagyta az erődön. Később kijavították a falakat és a római csapatok 5. századi kivonulása után is az itt élő népek védelmét szolgálta. 433-tól a hunok vették át Pannónia felett az uralmat (ebből a két évtizedből két gazdag sírlelet maradt fenn), majd Avitus császár 455-ben egy évre visszafoglalta a területet. 456-ban a keleti gótok foglalták el az egész Dunántúlt - az erődöt felgyújtották -, de ezt követően rendbe hozták és királyi székhelyükké tették. Később – miközben már az avarok tartották megszállva a területet - keresztények érkeztek a falak közé, akik átépítették az erőd bazilikáját. Ezután polgárháborús helyzet alakult ki, aminek következtében az avarok 630 körül lerombolták a várat, s keresztény lakosságát a mai Keszthely területére telepítették. Ez a közösség hozta létre az ún. keszthelyi kultúrát, amely az elszigeteltségnek köszönhetően csak a város szűk körzetében hagyott nyomokat.   A Balaton vizének játéka… A 8. században a fenékpusztai átkelő is elvesztette egykori jelentőségét, mivel a hévízi öböl eltőzegesedett, és már utat is lehetett rajta átvezetni – a forgalom az előnyösebb, nyugatabbra lévő balatonhídvégi átkelőre tolódott. A helyzet később megváltozhatott a Balaton vízszintjének – már említett – 16. századi emelkedésével, így ismét fontos vízi átkelőhely (és kikötő) lett.
Mészkő tömbök Valcum erődjéből - a keszthelyi Bakacs utcában, egy ház falában

Mészkő tömbök Valcum erődjéből - a keszthelyi Bakacs utcában, egy ház falában

A 9. században az erődöt még egyszer helyreállították, de a megjelenő magyarok végleg elpusztították a római várat - bár észak-keleti sarkát a Balaton mosta el. Magyarjaink a szomszédos pusztaszentegyházi dombon létrehozták Fenék nevű falujukat. Ezek után a romot kőbányának használták a környező középkori és kora újkori építkezésekhez – különösen Keszthely városa. Meg is lepődtünk, amikor a keszthelyi Bakacs utcában, a Népviseleti babamúzeum előtt a „Valcum” köveivel találkoztunk egy ház oldalában. A hatalmas, faragott kövekre kis tábla hívta fel a figyelmet, hogy honnan kerültek a falba. Ezekből a kövekből épülhettek Keszthely templomai, rengeteg háza, a vár, s talán a Festetics-kastély is. S a vár köveiből húzták föl azt a vámházat is, amely ma a néhai castrumot átszelő műút szélén áll, és „400 éves vámház” néven működik – bisztróként.   Allé a méneshez Térjünk vissza a romokhoz! Az erőd – mint vár – évszázadokon át ismert volt, s több térképen is felfedezhető. Határozott ábrázolása elsőként Müller Ignác térképéről ismert 1769-ből, ahol a négyzetes fenéki „Romanorum Castellum” mellett széles Zala-torkolat látható. Az 1785-ra elkészült Magyarország első katonai felmérési térképén „Rudera der alten römischen Stadt Cybalis” néven szerepel - pontosan megrajzolva. A bécsi udvar a 18. század elején itt, a fenékpusztai romok mellett neveltetett lovakat spanyol lovasiskolája számára. (Vajon miért ott, a mocsarakkal körülvett löszdombon?) Nem lehet kérdés, hogy mit használtak építőkőnek… A területet pár évre rá, 1739-ben mindenestől megvásárolta a Keszthelyen letelepedő Festetics Kristóf gróf, és az itt nevelt ménes gyorsan Európa szerte híres lett. Az első - 18. századi - épület egyébként máig látható a kiskastély jobb oldalán - előtte az épülettel egykorú oszlopok meredeznek, amelyeknek nem ismerjük a rendeltetését. A következő évtizedekben a Festeticsek kiépítették a majort cselédlakásokkal, istállókkal – ha még maradt a felszínen római kő, hát abból.
„...a barokk úri lak a többszöri átépítéseknek, bővítéseknek köszönhetően 101 termes barokk-neobarokk kastéllyá nőtte ki magát...”

„...a barokk úri lak a többszöri átépítéseknek, bővítéseknek köszönhetően 101 termes barokk-neobarokk kastéllyá nőtte ki magát...”

A Horvátországból származó nemesi család a város legnagyobb földesurától, Pethő Jánostól vásárolta meg birtokait, és 1745-ben egy középkori épület alapjain kastély építésébe kezdett. Az eleinte 34 szobás, barokk úri lak a többszöri átépítéseknek, bővítéseknek köszönhetően 101 termes barokk-neobarokk kastéllyá nőtte ki magát, melyet megkímélt a második világháború, és csak részben fosztották ki. A könyvtár – ezt megelőzendő – be volt falazva, így maradhatott meg, mivel „felszabadítóink” előszeretettel tüzelték el a kastélyok könyvtárait. A Festetics család számos területen csorbította a város önállóságát és szabadságát, ellenben kiemelkedő gondot fordított a kultúrára és a tanulásra, és hathatósan segítette a város fejlődését: mesterembereket telepített le Keszthelyen, népiskolát, gimnáziumot építtetett, s gondoskodott tanítókról, eszközökről és még tűzifáról is… 1797-ben létrehozta Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. A „fenéki” majorság kiskastélya 1820-ra készült el klasszicista stílusban, hogy kényelmes szállást biztosítson a híres európai versenyistállók idelátogató tulajdonosainak, akik elsősorban a Festeticsek angol telivérei miatt vendégeskedtek Fenékpusztán. A ma már kissé foghíjas Fenyves-allé fekete fenyőit 1880-ban ültették hét kilométer hosszan a Helikon kastély udvarától az uradalomig. Az egykori kikocsizó-lovagló utat szegélyező szinte nyílegyenes, kettős fasort Festetics Tasziló angol származású felesége, Maria Hamilton ültettette, amelyen szívesen kikocsizott a majorba, emellett az út a gazdaság forgalmát is ellátta. A hangulatos, 130 éves védett allén a város nordic walking útvonalat alakított ki pihenőhelyekkel, információs táblákkal. A kerékpárútról jól látható, hogy az út annak a löszhátnak a tetején halad, amely Fenékpuszta átkelőhelyét hívta életre. De a Fenékpusztához kivezető kerékpárútra is védett fasor vet árnyékot: a Csókakői-pataktól a Balaton Múzeumig húzódó fehérvirágú gesztenyefasor kora szintén meghaladja a száz évet. Sajnos mindkét fasort „sújtja” az öregedés, a kiszáradt példányokat jó ideje igyekeznek pótolni.   „Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta” „Fenék” ez idő alatt is fontos volt a közlekedésben. (Viszont Fenék falu eltűnt a térképről a 16. század végén – gótikus harangját halászok találták meg a Balatonban.) 1684-ből is ismeretes feljegyzés a fenéki révről, s ezért a túloldalon, Bottyánban (már nem Vörs jelentette a túlpartot) is kellett lennie hasonlónak. A révészek Fenéken lakhattak, mert Bottyánban csak halászokról és fogadósról szólnak feljegyzések. A rév nem állt éjjel-nappal az utazók rendelkezésére – „beszálló” fogadó épült, ahol az átkelésre várakozók megpihenhettek, megszállhattak állataikkal. Festetics Kristóf 1757-ben két komphajót is beállíttatott az átkeléshez, s ezeken tilos volt a „káromkodás és a pipázás”. Müller Ignác térképén már vámház szerepelt ezen a helyen: ott kellett a kompolás és a kikötői szállítások díját megfizetni. 1783-ban pedig fácánkert is volt itt. Gróf Festetics Pál építtette a Balaton első nagy vitorlását, a sót szállító Kristoph-ot, majd fia, György, a Georgikon megalapítója, már egy egész hajóarzenált építtetett: kompokat és vitorlásokat, köztük a balatoni hajózás legnagyobb gályáját, a 32 méter hosszú, 300 mázsa teherbírású Phoenix vitorlást, amely főleg sót és bort szállított. Hajóácsa az olasz Antonio Bori volt, a hajóépítő-műhely pedig a mai vámház udvarán volt, a fenéki kikötő mellett. A krónika szerint 1815-ben a gróf igazi balatoni fogassal vendégelte meg Richard Bright angol utazót, aki aztán át is kelt az egyik komppal. 1826-ban gróf Festetics László a révnél, a Zala torkolatában lévő Iszap-szigetre egy klasszicista stílusú Szent Ilona szobrot állíttatott leánya emlékére. Később Fenékpusztán állították fel, végül napjainkban – hogy nehogy megsemmisüljön – a Festetics-kastély parkjában található. Az 1834-37 között hosszan tartó szárazság lehetővé tette, hogy 1839-ben megépítsék az első, 87 méteres fahidat, amelyen vámot szedtek az első világháborúig. „Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta” – erről szólhat a népdal? A vámház ezután volt présház, lakás, majd az 50-es évektől bolt és kocsma, s ma is az. Napjainkban (2013) egy jókora fatábla őrzi a Phoenix emlékét a klasszicista jegyeket viselő „400 éves vámház” előtt, de bent a falon a jelentősebb Bori-hajók nevei is meg vannak örökítve. Amikor betértünk, egy kis árpalé mellett egy jó órát elbeszélgettünk a hűvösben a kocsmát üzemeltető fiatalemberrel napjaink szellemi igénytelenségéről és az igazi értékekről. Ugyanígy betyárok is bevetődtek ide - erről szólt a falon olvasható Nádi Jancsi nóta, akit itt ért utol a végzete.   De térjünk vissza a kőbányának használt romokhoz! A római vár feltárása már az 1860-as években elkezdődött, mely során több ezer sírt, és rengeteg épületet tártak fel. A rendkívül színes történelmi múltról árulkodó leletek a Balatoni Múzeumba kerültek – ám a második világháborúban a múzeum anyaga Zalaegerszegre történő menekítése közben megsemmisült. Ma az erődbelsőből 29 épület körvonalait ismerik, s bár ezek többségét még 1899-1909 között kutatták fel, még tíz évvel ezelőtt is találtak egy, az erőd építése előtti meleg vizes fürdő-maradványt. A hatalmas erődből ma csupán három jelentékeny épület felfalazott alapfalai emelkednek ki a fűből - ha az ember nem kap „fülest” egy információs térképről, csak véletlenül akad rájuk. Valószínűleg az ellenállóság, vagy az eltérő kőzet miatt falazták fel vulkanikus kőzettel az egykori magtár, a háromhajós bazilika és a déli kapu mészkő-alapfalait. A második világháború után a már ismerős forgatókönyv szerint folytatódott a majorság története. A lóállások helyére ipari üzemeket telepítettek, a cselédlakásokat, a kocsiszínt és az ököristállókat komfort nélküli lakásokká alakították át, amelyeket az 50-es években bérlők foglaltak el. A területen a rendszerváltásig termelőszövetkezet fejtette ki „áldásos tevékenységét” – az addig példásan vezetett és rendben tartott majorság lassan pusztulni kezdett. A versenylovak végképp nem fértek bele az 50-es évek ideológiájába… (Frissiben azt olvastam, hogy a ménest az Amerikai Egyesült Államok „vette magához” jóvátétel fejében a második világháború után…)   Jellegzetes magyar realitás Napjainkban először a virágzó gesztenyefák takarásában megbúvó 19. századi megkopott majorsági épületek tűnnek föl, amelyek lassan közelebb kerülnek a szabadon látogatható rom kategóriához, mint a felújítandó műemlékihez. Cserép még van rajtuk… A kiskastély mögött még ma is több mint százan élnek a műemlék cselédlakásokban, ahol se gáz, se csatornázottság, s ivóvizet is csak az udvari közös csapból lehet venni. (a cikket 2013 áprilisában írtam – a szerző megjegyzése) Jó pár család jogcím nélkül, „jóhiszemű lakóként” él itt. Óvatosan sétáltunk be az útról a kíváncsi kutyák mellett, amik először házőrzőknek tűntek. Az udvarra rozzant ólak, sufnik, kerítések néztek, amelyek az egykori gazdasági épületek lakásainak bejáratait takarták. Talpalatnyi szegénység… A kiskastély hátuljához is két kis udvart kerítettek rozsdás vaskerítéssel: a bicikli, a fregolik és a parabola-antenna két szükséglakás ajtaját sejtette – a bódék takarásában. A kastélyt lakják. Erre-arra kis fajkutyák csaholtak, egy fiatalasszony teregetett, az egyik lakás előtt egy dobermann raboskodott kis ketrecében. Az apróságokon kívül senki sem figyelt ránk. A poros-gyomos udvaron vidám gyerekek bicikliztek, s felénk vették az irányt, amikor az udvar közepén egy darab zöld rafia alatt csivitelő kiscsirkék kalickájához sétáltunk. – Hány hetesek? – kérdeztük. – Nem tudjuk, mert nem vettük, hanem kaptuk őket! – felelték teli szájjal… Arrébb gurultunk, és bementünk a roggyant, pergő vakolatú ló- vagy ököristállók egyikébe. Szerencsére csak az udvaron áll szemét, bent „tiszták”, mintha nem is olyan rég seperték volna ki őket: megvannak a jászlak, és az állatok bekötéséhez a karikák. A hosszú épület közepén sín vezet végig a „ganézáshoz”, de akad már néhány primitív graffiti.   Füstbe ment terv? A keszthelyi kastélymúzeum 1992-ben hatalmas összegért vásárolta meg a területet az itt működő lengyártól és tsz-től, de mivel rekonstrukciós munkák előtt a lakókat el kellene költöztetni, minden áll... A Festetics-uradalom felújítása és a lovasturizmus felélesztése mellett – természetesen – az ókori romegyüttes rendbehozatala is a tervek között szerepel, de azóta az állagmegóvásra sem jutott elég pénz. 2008-ban 2,7 milliárd forintos beruházási költségeket rebesgettek a „kettős” fejlesztésekkel kapcsolatban, amit akkor uniós pályázati sikerektől tettek függővé. Azok szerint nyolc épületet újítottak volna föl - a két lóistállóban ismét lovakat tartanának, és a nyugati oldalon álló barokk magtár mellett lóversenypályát alakítanának ki. A cselédlakásokból appartmanokat alakítanának ki, a kiskastély pedig múzeumi funkciót töltene be. „Célunk, hogy felélesszük azt a lovas hagyományt, amely Európa-hírűvé tette Fenékpusztát a Festeticsek korában” - mondta ekkor Czoma László, a Festetics-kastély 2011-ben váratlanul leváltott igazgatója, akinek a vezetése alatt a kastély az ország második leglátogatottabb múzeumává vált.   Még az ág is húzza… És itt belép egy másik, a rendszerváltást követő még elkeserítőbb forgatókönyv: csináljuk – ne csináljuk - nincs pénz – pályázunk pénzt – elsikkasztották a pénzt – mégis, kinek a gyereke – nem az én gyerekem - ej, ráérünk arra még – közelegnek a választások! És közben megsemmisül az érték, aminek a felújítását már 25 éve halogatják! „Robbanás és tűzvész Fenékpusztán” – olvastam megdöbbenve. 2013. május 8-án valószínűleg gázszivárgás miatt robbanás következett be az állam tulajdonában és a kastélymúzeum vagyonkezelésében lévő egykori istállóból átalakított 30x7 méteres sorház egyik komfort nélküli lakásában. Ennek következtében egy ember elhunyt, egy könnyebben megsebesült, egy válaszfal kidőlt, s a felcsapó lángok felemésztették a tetőt és az ott élők összes értékeit. A lakókat – 24 embert - sikerült ideiglenesen elhelyezni. Ez történt a Hungária fürdővel, a Várkert bazárral, a rákoskeresztúri Podmaniczky-Vigyázó-kastéllyal, de rengeteg értékünk omlott már össze, vagy már csak arra vár, mint például a Liva-malom, Budapest egyetlen barokk vízimalma, és száz meg száz kúria, kastély… És egy „érdekes” hírzáró mondat az előbbi hírekből: „Pálinkás Róbert, a vagyonkezelő keszthelyi Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója szerint hosszabb távon amúgy sem maradhatott volna meg a robbanás miatt megrongálódott sorház, a Keszthelyt elkerülő út tervezett szakasza éppen érinti ugyanis a területet, ezért később mindenképpen le kellett volna bontani az egykori istállót.” Ez maradt volna a magasra szárnyaló tervekből, az épület felújításokból, lóversenypályából, a történelmi múlt felélesztéséből? Egy kerülőút mégis fontosabb? Mik voltak a valódi indítékok?   A Nap végül kisütött, és éltre keltette a táj színeit, s megszépítette a római emlékeket és a majorság megmaradt épületeit. Az élet szép, a turisták pedig – olyanok, amilyenek mi vagyunk -, tragédiákról írnak…  

Harsáczki György - 2013

A Hullámtól a Csillagvárig

Ameddig a Festeticsek keze elért…
A Hullám Szálló

A Hullám Szálló

  Az idei május első fele – a maga hűvös stílusával - éppen megfelelt a forró áprilisra adott válasznak: épp, hogy kirándulóidő volt. Már három napja fentük a fogunkat a balatonszentgyörgyi Csillagvárra, amelyről már kisiskolásként tudomást szereztem, ám lakóhelyeimtől mindig „elérhetetlen” távolságban volt – a Balaton legtávolabbi, délnyugati szegletében. Keszthely múzeumai között bóklászva többször is láttuk a reklámját, ám kétlem, hogy sok „klasszikus balatonozó” vetődne oda.   Legalább Hullámot lássunk… Az utcákat hol beragyogta a Nap, hol felhők árnyékolták be. Egy napos periódusban lesiettünk szobánkból, és előbányásztuk bérelt kerékpárjainkat. Már kinéztük térképen a bringa utat a parton, így elgurultunk a Helikon park mellett, a síneken áttoltuk a kerékpárokat, és máris ott álltunk a megfelelő aszfaltcsíkon. De vészesen közel kerültünk a vízhez, így ki „kellett” gurulnunk a Keszthely két Balatonra néző régi szállodájához, a Hullám Szállóhoz és a Balaton Hotelhez, amelyek ma az egyetlen eredeti formájában megmaradt balatoni szálloda együttest alkotják. Mindkettő van vagy 110 éves… A most még szabadon látogatható, tornyos bejáratú Szigetfürdőt az egykori, 1892-es állapotoknak megfelelően újították fel nemrég. A két kis szigetre épített fa épületegyüttest gyaloghíd köti össze a Városi stranddal. A móló végén pecások bámulták a nyugtalan vizet, a parton ődöngők minden rezdülését pedig hattyúk figyelték. Egy pár kürtős kalácsot kínált annak a néhány orosz, német és magyar sétálónak, akik meleg és fürdésre alkalmas víz híján elszántan múlatták az időt. A vendégeket még fogni kellett a sétahajóknak - lassan indult az előszezon!
A Szigetfürdő a mólóról

A Szigetfürdő a mólóról

  Fenékig tejfel Nem úgy a miénk! Megnéztük a kihalt bódésort, aztán hajrá Csillagvár! Szép, árnyas-fás utakon suhantunk, aztán elhagytuk a Csárdát, és az aszfaltút strandot és kempinget fűzött föl. Az út végre felvette a bringaút-formát, a fák megnőttek és utolért minket a „hangulat”. Ha megálltunk volna, akkor a szúnyogok is! Kereszteztük a vonatsíneket, majd kilométereken át egy gyönyörű fasor alatt gurultunk. (Ez lehetett a térképen jelzett védett gesztenyefasor.) Nemsokára szemközt, a mezőn túl megpillanthattuk a szintén védett feketefenyő fasort – allét – ami a keszthelyi kastélyparktól Fenékpusztáig vezet. Foghíjas bár, de létezik. Fenékpusztát nem hagyhattuk ki, ahol a Festeticsek egyik majorságának maradékai mellett egy római kori erőd maradványait is látni lehet. A leágazásban átkeltünk a 76-os úton – szemben egy látszólag szintén az átkelésre várakozott egy cigánylány -, aztán odagurultunk a Valcum Castrumot bemutató táblához.   Kiskastély, kiscsirkék
A fenékpusztai kiskastély

A fenékpusztai kiskastély

A „stílusos” grafiti alatt a táblán (szar az élet) láthattuk, hogy a hatalmas erődből itt csupán három jelentékeny épület felfalazott alapfalai emelkednek ki a fűből. A magas és vastag falakat a 4. században építették, és a 15 hektáros területe egykor egészen be volt építve! 433-tól a hunok uralták Pannóniát, de az erőd területét még az 5-7. században is használták. Feltűnőbbek a virágzó gesztenyefák takarásában megbúvó 19. századi megkopott majorsági épületek, amelyek lassan közelebb kerülnek a szabadon látogatható rom kategóriához, mint a felújítandó műemlékihez. Cserép még van rajtuk… A kiskastély mögött szegény emberek élnek a műemlék cselédlakásokban. Besétáltunk az udvarra, aminek közepén kis gyerekek felügyeltek két tucat kiscsirkére. – Mikor keltek ki? - kérdeztük – Nem tudjuk, mert nem vettük, hanem kaptuk őket! – felelték teli szájjal. Erre-arra kis fajkutyák csaholtak, egy kis ketrecben dobermann raboskodott. Arrébb gurultunk, és bementünk a roggyant, pergő vakolatú ló- vagy ököristállók egyikébe. Szerencsére csak az udvaron áll szemét, bent „tiszta”: megvannak a jászlak, és az állatok bekötéséhez a karikák. A hosszú épület közepén sín vezet végig a „ganézáshoz”. Már 2008-ban is teljes felújításokról és lovas turizmusról regéltek erre, de semmi… A Nap végre összeszedte magát, és megszépítette a római emlékeket – az azokat ellepni igyekvő gyönyörű mezei virágokkal együtt. A kiskastélytól balra van még egy timpanonos klasszicista épület, ami inkább kastély: jobb állapotban van, mint a „Fenék” feliratú. A műút közelében feltárt ókori déli kapu már látványosabb fotótéma volt, bár az eredeti mészkő helyett bazalttal magasították ki.  
A 400 éves vámház előtt

A 400 éves vámház előtt

Ahol híd volt a Balaton felett Nem kellett sokat tekernünk, mivel a következő tábla „elevenünkbe” talált: 400 éves vámház és kocsma 50 méterre. Valcum kulcsfontosságú közlekedési helyzete miatt jött létre, mivel hajdanában a Balatonnak még korántsem itt volt a nyugati „vége” - a Kis-Balatonnal még egybetartozott. Révet itt már 1684-ben feljegyeztek, s így a túloldalon Bottyánban is kellett lennie hasonlónak. Az 1834-37 közötti szárazság lehetővé tette, hogy megépítsék az első, 87 méteres fahidat, amelyen vámot szedtek. Mégpedig itt, ahol fontos kikötő is volt. A klasszicista jegyeket viselő ház előtt a napernyők mellett egy fatábla állított emléket a Phoenixnek, a balatoni hajózás legnagyobb gályájának. A 32 méter hosszú, 300 mázsa teherbírású vitorlás főleg sót és bort szállított. Festetics György hajóépítő-műhelye itt volt a vámháznál, s hajóácsa az olasz Antonio Bori volt, aki egész arzenált tervezett a grófnak. A „fasírtos szencsó”, kóla menüt kihagytuk, de egy kis árpalé mellett egy jó órát is elbeszélgettünk az üzemeltető fiatalemberrel a napjainkban megélt szellemi igénytelenségről és az igazi értékekről. Ugyanígy betyárok is bevetődtek ide - erről szólt a falon olvasható Nádi Jancsi nóta, akit itt ért el a vég. A dombhátról jól lehetett látni a Keszthelyi-öblöt és a keszthelyi halmokat – ezért is lehetett innen lesüvíteni a vasút mellé. Egy jó kilométer múlva a fekete vizű Zala, a hazai Rio Negro hídjáról bámultunk le a rajta ringó ladikokra Balatonszentgyörgy keresztjei
Csete György Gulya Csárdája

Csete György Gulya Csárdája

A következő kilométereket ismét árnyas fák jellemezték a műúton és a vasúton túl gúlába rakott nádkötegekkel, s gyakran láttunk vizenyős réteket a magas vízállás miatt. A balatonberényi elágazóban már a „Csillagvár” táblát követhettük. Csete György, híres építészünk Szentgyörgy szélére tervezte a Gulya Csárdát, amely – barátságos, alföldi formáival - feltűnő, és hívogató jelenség. Bár dél elmúlt, úgy döntöttünk, hogy majd a Csillagvár csárdájában harapunk valamit. Beértünk Balatonszentgyörgyre, ahol a szabad forgalom már mérsékelte az élvezetes tekerést, de egy kilométer után – egy szinte világító-zöld terebélyes tölgyfa alatt álló feszületnél - jobbra letértünk a régi falurész irányába. A térképre nézve azt hihetné az ember, hogy itt egy kálvária stációi sorakoznak a falu végéig. De nem: a régi utcában szentek szobrai és kőfeszületek sorakoznak egyenlő távolságra egymástól. És milyen szépek! A már említett, a Kiss kereszt 1901-ből való, a Szentháromság-szobor, amely egy kiskertben álló barokk alkotás, Szűz Máriát fején koronával, kezében jogarral ábrázolja. Az Ódonház kereszt éppen egy ódon házhoz támaszkodik, az 1894-es Rózsafüzér kereszt mellett pedig egy szent is áll barokkos ruhában: ő Szent Vendel, akit ökörrel szoktak ábrázolni, mert ő a pásztorok védőszentje. Ez itt 1900 körül készülhetett, a kis „bors ökröcskével” együtt.  
Az 1907-es Emlék kereszt

Az 1907-es Emlék kereszt

Száz év – talán… Idő híján ki kellett hagynunk a kedves talpas ház Tájházat, mely gerendavázzal, paticsfalakkal épült. A faluvégén egy háromalakos Emlék kereszttel (1907) búcsúzott tőlünk Szentgyörgy. A talapzaton – Szent György mellett – ott van a huszadik századi történelmünk! 1907-ben emelték, az Amerikába vándoroltak emlékére, majd 1977-re romba dőlt. 1983-ban „Az Egyház, a Tanács, és a Hazafias Népfront” hozatta helyre. Azóta szerintem már megint restaurálták, mert elég jó állapotnak örvend – így pedig legalább 106 éves, és megérte az újabb kivándorlást, és az újkapitalizmust…   Vadászház „czifraságokkal” Kigurultunk a faluból a téglagyári elágazásig, aztán a tégla lerakat mellett – a táblák után – felpedáloztunk. Végre ott voltunk a furcsa erődítmény kapujában. Fakerítés, fatáblák, vén akácfa – menyasszonycsokorként. Néhány furcsa szobor szegélyezte az utat, s az elsőt - „Népszavazás a kettős állampolgárságért” - igyekeztünk értelmezni. Csak részben sikerült, aztán a hófehérre mázolt Csillagvár alá értünk. Tovább tolva biciklit, megláttuk a csárdát és a játszóteret is – minden természetes anyagokból épült. Abban a délutáni, kellemes napsütésben, mikor az egész „park” friss és üde lett, kezet fogtunk a vár üzemeltetőjével, Rigó Zsolttal, aki itt él családjával, és egész évben fogadja a látogatókat.
A Csillagvár

A Csillagvár

Éppen német látogatók ődöngtek az udvaron, így kollégájára „rontottunk” rá a csárdában, aki nagy hirtelen lángossal és dödöllével tudott szolgálni, no meg jó itókával… Kiderült, hogy a „vár” vezetés nélkül látogatható, ezért, míg az étel készült, az életmentő fröccs után bejártuk az épületet.   Torony volt - nincs „A Csillagvár vadászháznak épült 1820-23-ban várépületet utánzó preromantikus modorban” olvashattam a műemlék-táblán, de Rigó Zsolt tudta szerint sem ismeretes sehol a Kárpát-medencében hasonló. „Az épület képétül minden czifraság el-maradjon.” A különc gróf akár magára is gondolhatott építtetésekor, hogy haragosai elől eltűnhessen. – hallottam a feltevést. Az égetett téglából emelt épület sohasem állt ki ostromot, bár akár arra is alkalmas lehetett volna: volt saját belső kútja, nagy pincéje, valamikor tornya is, és kicsi vasalt ablakai magasan nyíltak. Az emelet feltárása után kiderült, hogy középen torony is emelkedhetett a tető fölé, de később – talán a beázások miatt – visszabontották.  
DSC_0299

Csigalépcső az épület közepén, és a kút a bejárat mellett

Viaszba öntött végvári élet Az épület bejáratánál mélyül a kút a húzószerkezettel, amelynek ásásáról részletekbe menően rendelkezett a gróf. Számomra a gondos építés ékes bizonyítéka a kiloccsanó víznek készített kifolyó a padlón. Bauhaus! Bár jóval később épült, várjellegéből adódóan neve összefonódott a végvári jelzővel. A végvári „imázs” még 1959-ben is tartotta magát, most pedig jól jön… A falakon az épületről olvashatunk érdekességeket, a falak tövében pedig megfér egymással a 15. századi vasalt láda, a megszégyenítő vasálarc fülekkel vagy szarvakkal, a vasszűz, a szakajtó, és a fegyvermásolatok. A boltíves szobákban jól kialakított életképeket láthatunk a végvári életről viaszbábukkal, és rengeteg régi tárggyal: így a várkapitány vitázik a falusi pappal, a kovács fogat húz, a katonák falatoznak, s amíg a rab senyved, a kínpad pihen... Belépni nem lehet, de így is elég a látnivaló. Már a földszinten elkezdődik a „Huszár Babamúzeum”, amely nem más, mint a magyar katonák öltözetének bemutatása a Honfoglalástól az első világháborúig. A középső helyiségből nyílik az a remekbe szabott csigalépcső, amelyen a többi huszáröltözet tárlóihoz lehet felmenni. Fentről egy rácsozott kerek ablakon nézhettünk le az „aulába”, ahol ide-oda szálldostak a fecskék. A pince megint csak egy érdekes hangulatú hely nagy boltozataival, ahol a baba- és mackógyűjtemény látható: ha valaki családostul jön, mindenki megtalálja a neki tetsző érdekességet. Szemtől szembe
Lenézve az emeletről...

Lenézve az emeletről...

A Csillagvár kezelőjével, Rigó Zsolttal a csárda mellett beszélgettünk finom ebédünk után. - A feljegyzések szerint Szentgyörgynek is volt ám végvára, csak az elvonuló törökök lerombolták. Közelebb feküdt a Balatonhoz, körülbelül 700 méterre innen. – kezdte az épület történetét Zsolt. - Mivel Balatonszentgyörgy a Balaton déli oldalán fekszik, így nekünk kövünk nincs, csak fánk és agyagunk, amiből a tégla készül. Éppen a nádtetős csárda mellett ülünk a faasztaloknál a szőlőlugas alatt. Az épület eredetileg istálló volt, s ez az istálló korábban elkészült, mint maga a vár. Most éppen nem látjuk, de mögöttünk van egy mély gödör, a régi téglagyár bányája. A Festetics gróf pedig abból a régi téglagyárból rendelte meg a téglát az erdészlakhoz. Ma már pontosan tudjuk, hogy 1819-ben tervezték és 1823-ra lett kész. Úgy tűnik, hogy eredetileg egy kétemeletes tornyot is kapott, de a tetősík rossz dőlésszöge miatt beázhatott, s 1840 körül visszabontották. - Milyen funkciója volt a Csillagvárnak ezelőtt?
A régi paraszti élet tárgyai sorakoznak a csárda falán

A régi paraszti élet tárgyai sorakoznak a csárda falán

- Mint tősgyökeres szentgyörgyi, gyerekként itt játszottam. Ugye 1959-ben rekonstruálták, és a fapados időszakban utoljára a Sió Tours működtette múzeumként. Az 1980-as években a Csillagvár egy közkedvelt úti cél volt, pedig nem volt „túlfejlesztve”. Aztán jött a „rendszerváltás”, és a nagy kavarodásban hirtelen senkinek sem kellett. Az állam nem akart vele foglalkozni, és az üzemeltetés jogát átadta az önkormányzatoknak. Azok akkor sem voltak ellátva pénzzel – levágták a füvet az épület körül, májusban nyitott a pénztár, októberben zárt, fejlesztésre nem tudtak költeni. Télen - amikor itt senki sem volt -, jöttek megint a „jóemberek”, s amit lehetett, fosztogattak. 1990-ben és utána volt még nagy betörés. Az ajtón, ablakon ugyan nem tudtak bemenni, de kibontották a tetőt… Akkor igen sok eredeti puska és pisztoly volt itt: a kétharmadát el is vitték akkor. Az épületben főleg fegyvermásolatok, egy kevés bútordarab és cserépedények voltak kiállítva. Amit ma a várban láthatunk, annak a 80%-a Turi Török Tibor gyűjtése. No meg amit még az udvaron látni. Én akkor kerültem ide, amikor nyolc évvel ezelőtt a Tibor kibérelte ezt a területet. A vár már olyan katasztrofális állapotban volt, hogy a téglákat ki lehetett emelni a falból, a tető be volt roskadva.
A hívogató kis Csárda

A hívogató kis Csárda

Újra kellett építenie mindent. Ő egyébként keszthelyi, és egyenesen megszállottja a régiségeknek, történelmi dolgoknak. Most viszont az Államkincstártól kell bérelni – az önkormányzaton keresztül. A felújítás aztán megtörtént - műemlékvédelmi támogatással -, és Tibor elkezdte a gyűjteni a régiségeket. – fejezte be a történetet Zsolt. - Siker sztori is lehetne! – lelkesültem föl a „felvirágzáson”. – A család is itt munkálkodik? - Bizony sok munka van a vár körül: állatokat etetni, füvet vágni, kísérni a vendégeket, és a fából készült tárgyakon is van mindig mit javítani. Az egész család kiveszi a részét. A szomszédos téglagyár kamionjai is csak felszántani tudják az utat, rendbe rakni nem. Itt fenn még az áramért is többet kell fizetni... Persze arra törekszünk, hogy a vár 1,6 hektáros udvarát is kihasználjuk, és több vendéget csábítsunk ide. Van kovácsműhelyünk, állatsimogatónk, fa játszóterünk, és íjászkodni is lehet. – mutatta be Zsolt a „hátteret”. – Természetesen kutyával is be lehet jönni… Sajnos kevesen öko-turistáskodnak, mint mi, és kevesen „találnak ide”, de talán nem véletlenül: Keszthelyen az Adria partjára csábítanak a plakátok úton-útfélen a Csillagvár helyett… Pedig érdemes eljönni ide, hisz a különleges erődítményben és udvarán egy egész délutánt el lehet tölteni családostul. Meg is lehet ebédelni, és nem is kell mélyen a zsebbe nyúlni. A Balatont kerülő biciklistáknak pedig egyenesen kihagyhatatlan!

Elérhetőségek: www.csillagvar-balaton.hu, +36 (20) 334 7748

Harsáczki György