Magyarország 365 fotópályázat – 2020

A kiírás szerint 2020. október 18. éjfélig lehetett feltölteni fotókat, amelyet én készpénznek vettem, de 22 óra után nem sikerült fotót feltöltenem – vagy technikai hibából, vagy a hozzá nem értésem miatt. Így itt osztom meg, miket szántam volna a fotópályázatra. Igyekeztem rendhagyó felvételeket választani, de inkább sorozatokban láttam képeim erősségét.

  1. Áprilisban a kanadai nyárfa tavaszi havazása – a közhiedelemmel ellentétben – csak véletlenszerűen okoz allergiás rohamot, mivel a szálló szösz már a termés, így nem lehet pollen. A repítőszőrökre véletlenül ráragadhat más növény pollenje, de az orrba jutva irritálhatja a nyálkahártyát. (Az indokolatlan átkozódás helyet mondjuk szépen: Egészségedre!!!)

A Szigetszentmiklósi Úszóláp tanösvényét a szárazulatokat összekötő, kiemelt fahidakon járhatjuk be, s itt gyűlt össze a nyárfák játékos „szösze” a gyermekláncfüveknek megágyazva…

Dunna alatt alszik a rét…

2. A Hegyes-kő a Gerecse észak-keleti felének méltatlanul nem ismert hegye. A közeli Annavölgyből közelítve meghökkentően meredeken áll a sziklás csúcs, amelyről teljes körpanoráma tárul fel. Az ébredő természet sokféle faktúrában mutatja meg élénk zöldjét – a fekete fenyőtől a friss vetésig.

Zöld a cél…

3. A Haláp a Tapolcai-medence tanúhegyei közül a legészakibb, a legalacsonyabb és egyben a legjobban elbányászott tagja. Az 1900-as évek elejétől kezdődő és egyre fokozódó kőbányászat az 1980-as évek végéig tartott. A bánya a bazaltkő-igény jelentős csökkenése és a természetvédelmi törekvések következtében zárt be. A bányaművelés felemésztette a bazaltsapka jelentős részét (95%-át!) és a megmaradt bazalt a hatalmas bányaudvart peremén látható csöves, 5-6 szögletű átmérőjű szerkezettel. A 358 méteres hegyről esik a legjobb kilátás a többi – délre eső – tanúhegyre.

2019-ben végre egy 3 kilométeres, 10 állomásos tanösvényt alakítottak ki a Halápon. A hegycsúcs maradékán kilátópontra mászhatunk fel. A sziklaszirt tövében érdekes sziklaszobrokat találunk.

Külalak és szerkezet

4. Aki a Tapolcai-medence szélén fekvő Hajagos oldalában házi – kisbirtokos – szőlő- és bortermelésbe fog, fel kell vennie a harcot a magántulajdont nem ismerő, szabadelvű vadállatokkal, és korszerű termelőeszközöket is csatarendbe kell állítania. Sajnos sok, a nagyszülőktől megörökölt hordó és egyéb eszköz tönkrement, mivel jó ideje nem használták… A küzdelem tart – a kis mennyiségű bor – finom.

Hajagosi szőlős

5. A Keleti-Gerecsében Sárisáp felett magasodó 286 méteres Kőszikla-hegy hófehér dachsteini mészköve egyenesen életre kelti a koratavasz finom színeit. A Gerecse keleti és déli része lágy dombvidék hatását kelti – attól eltekintve, hogy a kisigényű haszonnövények termesztésére használt lapos dombhátak között meglepetésszerűen apró, sziklás rögök emelkednek ki.

Lerágott csont…

6. Dunabogdányban találjuk a Dunakanyar egyik legjobb hangulatú szabadstrandját, amely a település szívében van és családias infrastruktúra is tartozik hozzá. Egy nívós étterem és egy árnyas, bohém söröző is „gondoskodik” a fürdőzők éhéről, szomjáról. Július vége felé a strandot, – s vele együtt a focipályát – félméteres víz borította. A srácok talán a kenuval jöttek, s érdekesebb volt focikapura felmászni, mint kikötni…

Vízigótok…

7. Az idén adták át a mászóknak Magyarország negyedik via ferratáját – vagy vasalt útját. Az 1907-ben felhagyott malomkőbányászat után a függőleges falakkal körülvett, hegytető közeli, bányagödröt feltöltötte a csapadékvíz, a tengerszemként emlegetett bányató lassan közkedvelt turistacélpont lett. A mászóknak biztosításul szolgáló drótkötelekből – többek felháborodása miatt – vissza kellett bontani, de a kiépítés miatt kitisztított tavacska és a rendezett környezet mindenkinek tetszik. Az utak az ABC betűivel jelzett skálán C, D, E nehézségűek. A mászóutak sajátos hangulatát a víztükör csillogása, a víz feletti mászás adja.

Káprázat

8. Nem csoda, hogy a 7,2 kilométer kerületű, tatai Öreg-tó sokak kedvence. A Zsigmond-kori gótikus várkastély, a Fellner-templom, a patinás gimnázium, malmok, part menti parkok, kis erdők veszik körül, mindig van látnivaló. Nem is gondolnák, hogy nem természetes, hanem az Által-ér duzzasztott tava, amelynek első völgyzárógátját még a rómaiak építették, majd 1740 körül formálták mai alakúra. A keleti oldal jellegzetes fái mögött a Fellner Jakab tervezte templom és a barokk Eötvös József Gimnázium és Kollégium látható. Nemrég Tata lakosainak tiltakozása ellenére a város vezetése engedélyt adott a tervezett luxusszálló felépítésére a tó nyugodt partjára…

Kiegyensúlyozott nyugalom…

9. A váci piarista Szent Anna templom fehér színe miatt is fotogénebb – alkonyatkor szinte világítva néz farkasszemet a lemenő nappal. Az előtte álló feltűnően gazdagon díszített Szentháromság oszlop 1755-ben készült, egy pestisjárvány után, és Vác egykori halpiacán állt. Xavéri Szent Ferenc és Szent Lajos szobra külön talapzaton áll, volutás sarkain Szent Vendel, Szent Sebestyén és Szent Konstantin, felettük Szűz Mária, Borromei Szent Károly, Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobra áll. Az időjárás romboló hatásai miatt száz évvel ezelőtt egyes részleteket újra kellett faragni, de ezt megelőzendő a szobrokat a téli időszakra beburkolják, hogy legalább a fagytól védjék őket.

Elrabolva II.

10. A Bicskétől néhány kilométerre fekvő elvadult terület egykor Nagy Károly csillagász birtoka volt, amelyet Batthyány Kázmér adományozott neki, hogy ott Csillagvizsgálót építsen és kutatásokat folytasson. A területen már állt a Hegyikastély nevű vadászlak, amelyet a csillagász-matematikus birtokba vehetett, ám a második világháború után megsemmisült. A háromszintes Csillagdához többszintes épület is tartozott, amelyben passzázsműszereket és egyéb fejtett műszereket tárolhattak. A második világháborúig minden szép állapotban maradt fenn, habár jó ideje nem használták már rendeltetésszerűen. 1945-ben a frontvonalba esett, így lerombolódott.

Nagy Károly maga és fivére számára Pollack Mihály tervei szerint építtetett Mauzóleumot. Az építkezés az 1848-49-es szabadságharcig nem fejeződött be, azt már a 20. században fejezték be. Az 1980-as években tűz pusztította, illetve katonák hordták szét az egyik szárny köveit. Azután felújították a nemes anyagokból épített falakat, de elszigeteltsége, elhagyatottsága miatt kérdéses a fennmaradása.

Pollack porlik

Vasalt utak a „vasmadár” szárnyai alatt

Nicsak, valaki utólért – a Hétvezéren..!

Nicsak, valaki utólért – a Hétvezéren..!

A Tatabánya feletti sziklafal „vasalt útjainak” első kóstolgatása, s egyben jó társaságban történő elkötése…:)

Hét vezér út – Turul út – Makk Marci út – Ranzinger Vince kilátó, Szelim-barlang

 

Régen tudtam már a Tatabánya felett 2014-re kiépített vasalt utakról – olasz elnevezéséből fordtva: via ferrátákról -, de társaság híján, nem volt alkalmam kipróbálni. A cseszneki vár alatt található Kőmosó-szurdok sziklafalinak biztosítással ellátott mászóútjain viszont kétszer is kipróbálhattam magam. Természetesen a csesznekihez hasonlíttattuk olyasvalakivel, aki mászott már a Turul alatt. Hosszabbak, változatosabbak, technikásabbak az itteniek, de a cseszneki pályák is nagyon élvezetesek!

 

Klettersteigtörténet

Az első vasalt utat állítólag VIII. Károly francia király parancsára építették ki 1492-ben a Mont Aiguille impozáns tömbjére, amelyen Antoine de Ville jutott fel a fennsíkra tudományos megfigyelési céllal, és 3 napot fenn is töltött. Az esetet azonban csak a második legkorábbi hegymászásnak vehetjük – az első hegymászó bizonyíthatóan Francesco Petrarca költő és humanista volt, aki – komoly magasságú hegycsúcsként – megmászta a 1912 méter magas Mont Ventoux-t, így ő volt az első hegymászó.

A „vasakkal” (drót)kötéllel, mesterséges lépésekkel, fogásokkal, fogódzkodókkal, létrával) leküzdhetővé tett sziklás utak szorosan összekapcsolhatók az első világháború Dolomitokban és a szomszédos hegységekben folytatott hegyi háborúval. Az olasz katonák, hegyivadászok ilyen utakat használtak, illetve építettek ki a harcászati pontok között a katonák és a hadianyag mozgatására, napjainkban pedig az említett hegység a vasalt utak „paradicsoma”. Hozzátehetjük, hogy állítólag ilyen utakat már az ellenfél (osztrákok, németek) is használt akkoriban legalább 70 éve, de szerzetesek a Meteoráknál korábban is alkalmaztak ilyen „segédletet”. A Dolomitokban egyébként a dolomit alkotókőzet többnyire vízszintes rétegzettségéből adódó hosszú párkányok, kisebb-nagyobb fennsíkok és a megmászásra hívó impozáns, függőleges sziklafalak, sziklabástyák megléte is életrehívták a via ferrátákat. A vasalt utak német elnevezése klettersteig, amely ugyanúgy biztosított mászóutat jelent – angol elnevezéssel Közép-Európában nem találkozunk.

Olaszországban éppen az 1980-as évek közepén állíttatta le az olasz alpinista szövetség a ferráták kiépítését, mert úgy találták, hogy elérte a felső határát a logikusan-biztonságosan kiépíthető mászóutak száma. Ellenben Franciaországban éppen akkortájt, 1988-ben építették ki az első „igazi” via ferrátát. Azóta Olaszföldön is épültek újabbak.

 

A Hétvezér első harmadán...

A Hétvezér első harmadán…

Vasaljunk!

A mászóutak nehézségi fokozatait többé-kevésbé egységes betűjelzés-rendszerrel jelzik, A–F-ig. Már az „A” kategóriás út mellett is drótkötelet vezetnek, amelyre biztosíthatjuk magunkat haladás közben.

Az „A”-n még felszerelés sem kell, a „B” úton már létrát, mesterséges lépést, fogást is találhatunk, néha mászni kell. Beülő és a hozzá rögzített, biztosításhoz szükséges, két karabinerrel ellátott dupla heveder (ún. kantár) ajánlott. (Sisak főleg kőhullás miatt kell.) A „C”-s úton már mindenkinek ajánlott az előbb leírt biztosító-felszerelés, mivel már függőleges szakaszok is előfordulnak, komoly karmunkával kell számolni. A „D”- pálya már nagyon nehéz, még a függőleges szakaszok gyakoriak, a mesterséges, egyértelmű lépések, fogások mellett gyakran meg kell keresni a természetes fogódzókat, lépéseket, gyakran kell egész testsúlyunkat karizmainkkal felhúzni. Az „E” már extrém nehéz, függőleges és visszahajló szakasokkal, gyakran alig van lépés-fogás, csak a drótkötélbe kapaszkodhatunk. A nagy magasság pszichikai terhe is közrejátszik a nehézségi fok meghatározásába.

A tatabányai utak között van kezdők és komolyan haladók számára is pálya – B-től E-ig. Három út szerepel a legszűkebb „nyilvántartásban”, de ezeknek rövidebb variánsait is kiépítették, s azok más így nevet kaptak. Még javában épültek az utak Kovács Tamás vezetésével (ő és csapata építette ki Cseszneken és a Cuha-völgyben is az utakat), amikor már támadások érték. A tatabányai felháborodók a Kő-hegy oldalának országosan védett területét féltették a kötélen dolgozóktól, akik kétség kívül okozhattak törmelék- és kőhullást, de az a térség környezetvédelmi felügyelőség engedélyével dolgoztak.

Viszont minden vasalt útra vágyónak tudnia kell, hogy mindhárom mászóhely természetvédelmi területen található, ezért minden sportolónak hatósági engedéllyel, vagy az engedéllyel rendelkező szervezetek regisztrációjával kell rendelkeznie. (Részletes információ: www.vasaltutak.hu – kártyaigénylés.)

 

Kötélhíd a javából...

Kötélhíd a javából…

Turul a Turul alatt

Ahogy alkalmilag verbuvált csapatunk megérkezett, felvettük a beülőt, a sisakot, illetve a kantárt és tiszteletünket tettük a Turul-szobornál. Rajtam kívül már mindenki túl volt a reggelin, így én magammal vittem az elemózsiás hátizsákot… A Tatabánya feletti Turulmadár Szvatopluk morva fejedelem fölötti bánhidai győztes csatánknak állít emléket, és Donáth Gyula alkotása. Finanszírozási okokból csak 1907-ben avatták fel – az egykori csata 907-es időpontja kapóra jött. Már 1919-ben megrongálták a kommunisták, Rákosiék az elbontását tervezgették, de szerencsére legutoljára 1992-ben újították fel és ünnepélyes keretek között adták át. Az aranyosan csillogó koronát viselő madárszobor szárnyainak fesztávolsága 15 méter.

Az 1896-ban méltóképpen megünnepelni kívánt ezeréves magyar nemzet alkalmára hét milleniumi emlékművet állítottak fel Nagy-Magyarország kiemelt helyszínein. Turulmadarat ugyan nem sorolják a hét emlékmű közé, de az alkalom nagyon hasonló. A kettő kivételével határainkon kívül került és elpusztított emlékműveket – kellemes meglepetésemre – tablók mutatták be a madárszobor körül.

Az iparváros, a Vértes alacsony lankái és az autópálya látképe mindig lenyűgöző, s szerencsére a nap is a sziklákra veti utolsó sugarait. Lesiettünk a sziklák alá – közel 100 méterrel lentebb – levezető lépcsős sétaúton, s lent is a legmesszebb induló Hétvezér út beszállásáig. Már láttam, hogy a meleg idő egy póló is elég lesz a „gimnasztikához”, nem is beszélve a reggelizés halogatása miatt magammal hurcolt hátizsákomról és az oldalamon lógó nagy fotóstáskáról.

 

A  Turul-úton

A Turul-úton

Amerre a drótkötél vezet…

Egy egész csapat araszolt előttünk, de tíz perc múlva mégis elindulhattunk a 300 méter hosszú, „D” nehézségű mászóúton, amelyen 90 métert küzdöttünk le. Egy srác már az elején belezöttyent a biztosításába, mert nem bírta magát karral megtartani a D-s meredekséggel induló fal. Hmm: sportos kezdőknek ajánlott – szólt a kiírás. Többnyire C-s szakaszokon nógattuk a karabinereket a drótkötélen 6-7 méter magasban – szintben. Egy „karierős” 3 méteren valakik a drótra fűztek egy műanyag cumit, amit nem kell megmagyarázni. Ez után következett az első „vietnámi kötélhíd”, s az Ötvezér út is itt csatlakozik be. Az 250 méter hosszú.

Nem volt „pihenőszáram”, amivel rezzenéstelenül tudtam volna magam biztosítani, de gyakorlottságom miatt gyakran megállhattam fotózni társaimat. A mészkőfal vastag padjai (vastag rétegei) meghatározták az út nyomvonalát – vízszintes-függőleges megtöréseit. A következőkben – gyakran feltorlódva-megállva – az út a Kő-hegy-oldal gyér vegetációjú felületére értünk. Előre kevésbé, inkább visszanézve élveztem a mászótársak látványát. Némi kitettebb, D-s szakasz után ismét 7-8 méterrel magasabbra másztunk. Nem más, mint egy újabb kötélhíd miatt torlódtunk ismét össze! A beszállásnál visszaesett és visszalépett srác itt tért vissza. Egy drótkötél felül – a kéznek -, egy lent a lábnak. A 25 méter hosszú hídon araszoló mászótársakról – a hegy felől – látványos képet lehet készíteni a várossal a háttérben. Tériszonyosoknak nehézség, haladóknak játszótér – úgy mint Diának is, aki előbb lajhár mászásba, majd karjait lelógatva csupán lábait beakasztva lengett a felső dróton. Némi rutint feltételeztem a mozdulataiban… Mások is szokták produkálni magukat – a nem túl nagy mélység is megkönnyíti ezt.

Közben egy társam Diával kipróbálta a következő függőleges szakasz vargabetűjét, ahol barátunk „beleesett” egy másik kötélhíd-félébe, s alig tudott kikecmeregni belőle. A jólesően megmozgató Hétvezér-út utolsó kihívása egy szép toronyra-húzóckodás volt. Leizzadva, de teli energiával értünk fel. Teljesen feloldódtunk a kemény és technikás sportban – mintha órákat töltöttünk volna a falon!

 

Promenád a kötélhídon

Promenád a kötélhídon

Milyen szép – és milyen nehéz…

Szusszantunk egyet, majd én a nyáron kitelepített, jól megépített asztalokból egyet elfoglalva elköltöttem a hátamon le-majd felcipelt reggelimet. Barátaim ezalatt ismét lefelé indultak a lépcsőkön a Turul útra, amely „D-E” nehézségű és 100 méter hosszú. A reggelim ideje alatt egyesek oda-vissza is megjárták a nem túl könnyű mászóutat, ám mire elkészültem, annak felső végénél állva mégsem „akart” felérni senki.

Fogtam magam, lesiettem. Az aljához csak 40 méternyit kellett leereszkedni, de ez az út sem simogatva kezdte! D-C, D-C szakaszok követték egymást – kicsit lépcsőzetesen, de határozottan felfelé tartott a Turul. Ahol enyhén visszahajló fal akadt, az építők „ügyesen” a legnehezebb helyre pöcintették a megosztást, így a kantár-karabinerek átrakása jótékonyan hatott a bicepszre…

Ismét a visszacsúszott srác került elém. Nem baj – gondoltam – nem vagyok olyan jó kondiban, hogy a D-s szakaszokon ne essen jól a pihenés! A legszebb őszi lombkavalkád itt tárult fel a Turul felső, vízszintes szakaszán – nem sokkal a Turul alatt. Az elején még unalmas volt a pihenés, ám amikor a vízszintes szakasz következett, erősen elő kellett venni a karokat. No, de ha megáll az eleje, és a sportember egy lépéshiányos helyen ragad, elfogyhat az erő, görcsölhet a kar! …mert a láb itt nem tud tehermentesíteni! Még szóban is egyeztettünk, nehogy kihulljon valaki! Említett kezdő barátunk el is kezdte a görcsölést – szerencsére lassan mégis haladt. Én is elmentem izmaim majdnem végső határáig – a kötélhídig. Ez már a negyedik volt aznap! A 12-13 méter hosszú kötélhíd már a túra befejezése volt. Igen! A Turul már nem egyszerű… nem mertem megpróbálni a Kata utat, amely „E” kategóriás és 85 méter szintkülönbséget küzd le… Még mászócipőt is ajánlanak hozzá.

 

A város felett...

A város felett…

Amikor már lazábbra vettük…

Pihenésképpen csodálatos sétát tettünk a Ranzinger Vince-kilátóba, miközben a sétaút mellett kedvenceim, a már évek óta figyelt kőzetbemutató kőtömbjei sorakoztak. A kilátó igen impozáns, mert 30 méter magas és egy bánya-felvonójából alakították ki és avatták fel 2008-ban. Különlegessége, hogy keskeny a lépcsőzet, így a kanyarokban lehet közelebbről „ismerkedni”.

A nap épp lement, de még vállalkoztunk egy levezető kezdőknek kialakított pályára, a Makk Marcira. Az elején nem is biztosítottuk magunkat, gyereklábakhoz szaporázták a közteseket, amelyeken a karabinereket át kellett kattintani. Ha a beépített lépéseket nem vesszük igénybe, akkor itt-ott, hosszabb szakaszokon „D” nehézségű útként „használhatjuk.. – mesélte Márti. A kezdőknek ajánlott „Makk Mártonba” – pont emiatt – nem sok felmászást építettek, ám mivel fel kell érnie a Turulhoz, hosszú kötéllétrázással zárhatjuk az utat, amely ehhez képest nem is olyan élvezetes.

Haraptunk és kortyoltunk ezt-azt a kissé drága Látogatóközpont éttermének kinti asztalainál, majd a Szelim-barlanghoz indultunk. Bizony fel kellett melegedni! Ajánlott nem koromsötétben meglátogatni az impozáns barlangot, amelynek két hatalmas „ablaka” néz a Dunanántúl felé, kettő tetőablaka pedig az égre nyílik, de így mindent láttunk a Kő-hegy látványosságaiból és egy nagyon élvezetes napot zárhattunk.

Aki szereti a fizikai-ügyességi kihívásokat az próbálja ki a vasalt utakat!

Harsáczki György

Rácalmás – szeptemberi napsütésben és töklámpás fényénél

A 15. Tökfesztivál legjobb pillanatai

 

A Tökpiramis

A Tökpiramis

Már leginkább csak történelem, a rácság – a szerbség – Rácalmáson, akikről előnevet is kapott a település, mert elmagyarosodott az évszázadok során. A törökök elől menekülő szerbek közül egyre többen telepedtek le itt – és végig a Duna mentén – a 16. század során. Azelőtt színmagyar település volt – honfoglalás-kori eredettel -, amely a 14. századtól az Almás nevet viselte, mivel az Almási család birtoka volt. Így Rácalmás névre „keresztelődött”, amikor a törökök kiűzése után egyesítették az itt elterülő kis településeket 1696-ban. A 11. században még Szigetfő néven említették – hogy a Rácalmási-szigetek, vagy a Csepel-sziget miatt-e, az nem derült ki -, s ez a név a Szigetfő utca nevében él ma tovább.

Jó haverok italoznak...

Jó haverok italoznak…

A Duna jobb – magas – partján elterülő települések legtöbbje ilyen rác-település – a magas, a folyóba leszakadó löszdombokról szép kilátás esik a tájra, nem véletlenül tetszettek meg nekem – sorra. Egy ismerősöm meghívását emiatt is fogadtam el gyorsan. A rácalmási Tökfesztivál rendezvénye csak hab volt a tortán. Talán nem sokaknak jut eszébe elsőre Rácalmásról ez a rendezvény, de ez már a 15. alkalom! Meggyőződhettem róla, hogy a kezdeti nehézségek óta alaposan kikupálódott a rendezvény, és Rácalmás lakói is mennyire sajátjuknak érzik azt!

 

A tökpiramis védelmezői

Későn érkeztem, ám péntek este is volt értelme egy sétának. (A késéshez tíz percet a Töklámpás bringatúra résztvevői tettek hozzá, akik rendőrségi felvezetés mellett érkezésemkor érkeztek a Fő utcára.) Három napig itt minden a tökről szól – például nem véletlenül Tökölről hívták meg a délszláv tánccsoportot… Az a legkevesebb, hogy meghirdették a legnagyobb tökök versenyét és a Tökkirály választást, de az egész 4500 fő lakosú település – amit szép fekvése, jó infrastruktúrája miatt Dunaújváros Rózsadombjának is becéznek – nyílt kiállítótérré vált erre a hétvégére a tökkompozíció-verseny miatt. Már az esti séta során kiderült, hogy az itteniek nem „kispályások” ezen a téren és rengeteg vicces-ötletes, különféle tökökből készült installáció, kompozíció keltett derültséget a házak előtt. Bizony lejárhatta a lábát az, aki minden utcán végiggyalogolt volna, hogy minden „tök-pályamunkát” megnézzen. De a zsűri rákényszerült…

Gyorsan beértünk Rácalmás elő-központjába, ahol a szupermarket előtt magának a boltnak a kompozíciója állt „Tökfej úr üveget vált vissza” címmel. A boltból kivetülő fényár miatt este is jól láthattuk. A Fő út túloldalán a körülbelül öt méter magas hagyományteremtő Tökpiramis állt, amelyre most is a lelkiismeretes polgárőrök vigyáztak (néhány éve fiatalok éjjel feldúlták). A közelben készül az új piac-pavilon, a piramis mögött pedig a tavat teszik rendbe – nem tétlenkedik a vezetőség. Láthattam, hogy nemcsak magánszemélyek, hanem a Manóvár óvoda és helyi iskolai osztályok is „alkottak”. Itt zsebelte be a szavazatokat a „tökszázlábú”, az „Óz, a csodák csodája” és a „tök-légballonok”.

Visszafelé, a Gárdonyi utcában a „tökbaglyok” és a töklámpásos Halloween kopozíció kívánkozott lencsevégre. Vártam a másnapot…

 

Rácalmás birtokosai a 18. századtól a Jankovichok voltak, s az ő későbbi lakhelyük az Ófalu rész északi végénél felépült 19. századi kúria, amely ma a fesztivál központja. 1860 körül már 3317 lakost számláltak össze, túlnyomórészt magyarokat. A kiegyezés után, a boldog békeidőkben itt is nagyot fejlődött a település: ártézi kutak fúrása, villamosítás, dunai vízimalmok, önálló posta… és 1896-ban vasútállomást is „kapott”. Apropó, éppen ide indultunk! Sajnos a fesztivál plakátján és hirdetésén csupán „utasellátó vándorkiállítás” jegyzetként szerepelt az érdekesség, s az sem lett hozzátéve, hogy a helyszín a település peremén található, de feltétlenül a vasúttal érkezők sem botlanak bele…

A tök-ijesztő madárijesztő, a felül-tök hinta trió mellett kifelé menet akadt még bagoly, minyon, tök-kacsaetetés és udvarlási jelenet is. Vendéglátóm külön felhívta a figyelmem a „tök jó madárházra”, amelynek lakóit jó feladat lett volna meghatároznia egy ornitológusnak. A legalább 24 színes-tollas tökös csőrős közül ötöt a levegőbe is kipányváztak! A Fő út csodáit most csak sorolom: kígyótökök gerjedése, tök kutyus karika-produkciója, tök jó haverok ivókúrája, tök kalózok, rosszfiú (rab-tök), töklámpás üzlet, Tök-Lúdas Matyi, tök-juhász nyájjal, Hattyúk tava (Hat tyúk tava), tök rémisztő Halloween sírkert mulattatták a sétálókat, és egy tök-Trump is üdvözölte a fesztivál vendégeit.

Ott is találkoztunk még tökös dolgokkal, ahol már egyáltalán nem számítottunk rá. Átlábaltunk a 6-os főúton (ez sem a vasútállomás könnyű megközelítése mellett szól) és a viharvert Állomás utcán kiértünk az állomáshoz.

 

Nehéz György 2007 óta rendez kiállításokat vasúttörténeti tárgyaiból...

Nehéz György 2007 óta rendez kiállításokat vasúttörténeti tárgyaiból…

Állomást kigyomláló, utast ellátó

Néhány éve itt még kontinentális dzsungel burjánzott, de kiirtották, s annak is köszönhetően Rácalmás vezetősége tavaly Az Év Települése díjat vehette át, másik három település mellett. A területet a tipikusan vasúti fehér betonkerítéssel kerítették el, de máshonnan is hozattak néhány elemet. (2012-ben egy kisiklott érc-szerelvény majdnem eltüntette a vasútállomást is) A kis park fénypontja azonban a 103-as Púpos, avagy egy M40103-as, vörös csillaggal eredetileg is megjelölt dízelmozdony, amely után csatolva egy nem túl régi étkezőkocsiban Nehéz György – a MÁV start zRt. munkatársa, s aktív vasúti „járműmentő” – anyagából eredeti környezetben berendezett kiállítása volt látható. Nehéz György 2007 óta rendez kiállításokat vasúttörténeti tárgyaiból, itt pedig a 2014-ben 67 éves Utasellátó étkészleteinek darabjait csodálhattuk meg a cég kezdeteitől napjainkig. A páratlan napsütés a különlegesen igényes porcelánokat ünnepi hangulatba hozta. Az étkezőkocsi konyhája is igen érdekes volt – el lehet képzelni egy forgalmas, nagyétkes napot, amikor tucatnyi asztalt kellett ellátni egy fél kocsiszélességű konyhában, hat hűtőajtó minden veszélyével… Maga a mozdony is működőképes, habár – jellegzetesen magyar módra – csak a feldarabolás előtti utolsó percben mentették meg, s az étkezőkocsi is hasonlóan került ide – máshonnan.

Itt a 6-oson túl még szamarat, juhot is tartanak, meg is simogattuk őket visszafelé. Megállapítottuk, hogy vasútállomás túlontúl a periférián van. A Tóth Árpád út környékén újabb tökös ötleteket gyűjtöttünk be, majd a már említett tónál értünk vissza a Tökpiramishoz, aztán „haza”.

 

Dunaújváros jóleső közelsége

Igaz a polgármester nem kormánypárti színekben tevékenykedik, de szerencsére a környéken 2007-től üzemelő meghatározó Hankook koreai gumigyár növeli Rácalmás anyagi lehetőségeit. (A fesztiválon – a tökös ételek mellett – már lehetett kóstolni dél-koreai ételeket is!) Az 1944-es szovjet invázió alatt Rácalmás heves harcok színtere volt, többször is „gazdát” cserélt. 1950-től viszont a „szomszédban” kezdték el felépíteni Dunapentele-Sztálinvárost – röviden: Dunaújváros elődjét –, amelynek munkásait elsősorban itt szállásolták el ideiglenesen. A vasmű felépülte után viszont Dunaújváros Rácalmástól szívta el a „dolgozó népet”. Már-már vicces ez a huzavona, mivel a 90-es évek elején ismét Rácalmás lett sok kiköltöző dunaújvárosi otthona. (A szoros „munkakapcsolat” révén van itt Martinász utca (a vasgyártás Martin-kemencéje után), de a Törekvés Művelődési Ház neve is a szocialista hőskorszakot idézi.) A rendszerváltás ismét nagy lendületet adott a településnek, amely az infrastruktúra fejlesztése mellett felújította régi épületeit (Teleszki-kúria), és hosszú küzdelem után „visszaszerezte” a Jankovich-kúriát, amely azóta konferencia- és idegenforgalmi központként szolgálja Rácalmást. A melléképületeket is hasznosították, bennük kézművesház, gazdag halászati múzeum, helytörténeti- és Afrika kiállítás kapott helyett – többek között. Az épületegyüttes eredeti romantikus stílusú víztornya is áll még! A Duna-part közel van, a keskeny Duna-ágon túl pedig a valóban nagy kiterjedésű Nagy-sziget kínál ártéri tanösvény élményeket hatalmas fák, öblök, vízjárta területek közepette: különleges természetvédelmi terület!

A műemléki védettségű 1840 körül épült, késő klasszicista Modrovich-Bay-kúria jól látszik ugyan a Duna-partról, de megközelíteni nem lehet és kertjének növényzete is takarja. Sajnos 1964-66-ban olyan erős talajmozgások támadtak a magaspartban, hogy a kúria alatt álló késő barokk római katolikus templomot 1969-ben le kellett bontani. A Jankovich család építtette.

 

A neogótikus Jankovich-kápolnát érdemes megnézni a temetőben

A neogótikus Jankovich-kápolnát érdemes megnézni a temetőben

Tökfaragók és tökóriások

A délután derekán után indultunk csak befelé a központba. A 4a osztály Szörny Rt. kompozíciója a temető felé nézett. Ismerősöm ajánlotta, hogy menjünk át rajta, mivel 2017 októberében új ravatalozót szenteltek fel, amit az Ybl-díjas Zsigmond László tervezett. Ami a fa-építészetet illeti, érződik némi Makovecz hatás… A szép halottbúcsúztató mellett a Pajzs család nemesi címeres sírhelyét és a neogótikus Jankovich-kápolnát érdemes mindenképpen megnézni a fás környezetben.

Szép számmal érkeztek a fesztiválozók, akik között beléptünk a Jankovich-kúria neogótikus kapuján. Napijegyet váltottunk, karszalagot kaptunk. A látogatókat kétféle nagy csoportra lehetett osztani: a neonpartyra váró fiatalokra és a kisebbgyerekes családokra, akiknek legtöbbje megpróbálkozott a tökfaragással. Meg kell említeni, hogy a továbbiakban látott, kifaragott „tökfejeket” minden esetben kényelmesen, kézben vihető fogantyúval látták el a szervezők. Hadd vigye haza gyerek!

Lehetett gumikötélen pattogni, pónin lovagolni, körhintába ülni… – gyerekeknek persze. Mindenféle harapni-, kóstolni-, és ajándékoznivaló várt a vendégekre, mire felvetettem, hogy mi lenne, ha lesétálnánk a Duna-partra alkonyat előtt. Megdöbbentően alacsony vízállás fogadott. Egy nagyobb vízhozamú patak vízmennyisége áramlott a vashíd alatt, míg 2015 novemberében itt hömpölygő vizet láttam. Ellenben Rácalmásnak van egy kis hajókikötője, a parton pedig a ráckevei vízi sport-telepe működik – a sportolók eredménye folytán – sikerrel! A száraz kavicsfövenyen sétálva az embernek a Szigetköz „megcsapolása” jutott eszébe…

Visszatértünk a „buliba”, ahol először a 90-es évek megfakult kiscsillagját, Erikát, majd azt követően a 80-as évektől „jól muzsikáló” Neotonékat hallgathattuk. Éppen e kettő között fedeztük fel a szombati óriástök-versenynek a nyerteseit egy sötét zugban. Nem bánták ők, a tökbálványok, hogy nincsenek tovább reflektorfényben, tudták hogy sztárok: a nyertes 256 kg-os Gárdonyból, a második, a 218 kg-os Pórszombatról, a harmadik pedig, a 136 kg-os szintén Gárdonyból. Nemsokára hazasétáltunk. Még vasárnap is nagy tömegek keresték fel a fesztivált – kell a töklámpás!

 

Egy nagyobb vízhozamú patak vízmennyisége áramlott a vashíd alatt, míg 2015 novemberében itt hömpölygő vizet láttam...

Egy nagyobb vízhozamú patak vízmennyisége áramlott a vashíd alatt, míg 2015 novemberében itt hömpölygő vizet láttam…

Dunaújváros csendes strandja

Harmadnap délelőtt elgurultunk a mindössze négy kilométerre fekvő, Dunaújvároshoz tartozó Szalki-szigeti kempinghez és szabadstrandhoz. Víkendövezetben hatalmas fák alatt, ártéri erdő szomszédságában haladtunk a kátyús, kavicsúton. A hívogató, füves strand szinte néptelen volt: mintha tilos lenne kihasználni a szeptember melegét fürdésre. Többen horgásztak, mint amennyien a lábukat a vízbe tették. Ennek a furcsa ipari városnak is érdemes lenne megnézni az érdekességeit – két strandolás között! – gondoltam. Vendéglátóm közben mesélt, hogy micsoda mozgalmas élet folyt itt a 80-as években, ám mára még a folyami közlekedés is visszafejlődött, mindössze a halászcsárda forgalma volt a régihez mérhető… A tiltótábláig megközelítettük a félsziget csúcsát, amelynek belső oldalán rozsdás kikötői daruk kornyadoztak. Mellettük egy vakolathiányos, törött ablakos, pártázatos magasépület bukkant elő. A néhai Vörös Október Ruhagyár szocreál épületének tornyát eredeti, kikötőparancsnoksági funkciója indokolta – már 1957-ben megtorpant az iparosítás lendülete. A ruhagyár utódja is bezárt…

Úgy tűnik, most ismét Rácalmás javára dőlnek el a dolgok!

 

 

Malmok, karsztforrás, strand, vagy amit akartunk!

2018. 06. 17.

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő...

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő…

Tatabánya–Turul-szobor–Tatabánya–Tata–tatai vár–Fényes-fürdő–Dunaalmás–Almásfüzitő–Révkomárom–igazi Komárom

Találkozás 7.15-kor a Rákóczi hídnál és 70 perccel később indul csak a vonat Kelenföldről? – Azért ne aggódjunk annyira – 7.15-kor indultam Kőbányáról -, és még az összerázódáshoz is maradt idő az állomáson. Velem együtt négytagúra „hízott” a csapat. Biciklitúránk – részemről – azonnal egy sportszerűtlen nehezítéssel indult Tatabányán, mivel otthon elfelejtettem tükörreflexes fényképezőgépembe kártyát tenni. Ezután nagyszerű kolonccá alakult át a becses szerkezet, azonnal be is tuszkoltam a kerékpáros táska tetejébe. Rá kellett fanyalodnom a telefonnal történő fotózásra. (Arról annyit, hogy azzal legfeljebb a videózást érdemes gyakorolni…) Attilával, a szervezővel ekkor találkoztam először – nem tudtam, mihez tartsam magam de szerencsére többnyire felesleges aggódni a túl hosszú távok miatt. Elég volt az, hogy vezetőnk aggódott, nem lesz-e túl „erős” feltekerni a Turulhoz. Az utat is könnyen megtaláltuk, és kitekertünk Tatabánya panel-mellékhajóján a zöldbe. Az új csapat csak úgy „küldte” nekem az energiát, kopott a táv felfelé is. Épp most építettek egy látogatóközpont-szerű félig pagoda tetőzetű épületet. A hatalmas „vasmadárra” drónt „uszított” egy pár – mindig élmény letekinteni a védőszárnyai alól. Attila látni vélte Pannonhalmát is, nekem Tata is elég lett volna. Biciklejinkhez visszatérve nassoltunk és beszélgettünk.

 

Tatabánya szikláin

Hú, kígyó! – meredt a földre közelünkben furcsa arckifejezéssel egy házaspár.

A fűbe nézve és hosszú siklót (kígyó csak nem lehet!) láttunk lassan tekeregni a bokrok felé. Nekiindulásának helye csak az a pad és asztal lehetett, ami körül diskuráltunk. Mi ijesztettük el. Bőre „fiatalosan” frissnek tűnt. Itt már szinte a hegytetőn voltunk, könnyen feltekertünk a Ranzinger Vince-kilátóig, amelyet 2008-ban avattak fel, s ami eredetileg a XII-es akna bányafelvonója volt – 30 méteres! Vince bácsi tuti, hogy feltalált, meghonosított, vagy fejlesztett valamit a bányászat területén – gondoltam –, és úgy is volt! Nagy élmény ez a kilátó – egészen rendhagyó -, fent megvan a felvonókerék is.

De a Szelim-barlang sem maradhatott ki. Nagy tere és a négy helyen érkező fény folyamatosan újabb fotókat inspirált. Mint egy modern üvegfalas villánál, itt is egész falszélességben néz „erkéllyel” a város felé, és korlát sincs… A dachsteini triász mészkőben kialakult barlang igen öreg – mivel két tetőablaka is van, már barlangtorzónak is mondhatjuk. Továbbindulásunkat egy „mérgezett egérként” rohangáló havasi cincér hátráltatta. Olyan szép volt, nem lehetett kihagyni…

Tatabányán nem könnyű eligazodni kerékpárral – több egymással párhuzamos út is halad a városban. A városon áthaladó kerékpárúton aztán gyorsan az Által-érhez soroltunk. Nagyon kellemes a kerékpárút, a hétvégi forgalom is szépen eloszlott rajta. Attilával az Által-ér Kétlyukú hídjánál pihenőt „hazudtunk” és lefotóztuk az 1787 szeptember 25-én átadott hidat, amely az első kőhíd volt a sokszor javított fa híd után. Építéséhez Deáki prefektus úr egykoron 16 000 égetett téglát, némi faragott követ és meszet jutott az építéshez. A munkák befejeztével következő évben számos fát ültettek a híd környezetében. Nem jár erre gyerekcipőben az eutrofizáció – a vízfelület felét lebegő gólyahírre emlékeztető sárga virágú növény fedte be. Mint látvány – üde volt. Most már tudom, hogy a kerékpárutat a Nagykacsás- a Kiskacsás- és a Derítő-tó is kísérgeti.

 

Tatai főnixek…

A tatai parkerdőben még az erős napsütésre sem lehetett panaszunk. Gyorsan meg is álltunk egy kis sörre és velős pirítósra a büfésor első asztalainál. Nna, ha ezt egy túracsapat könnyen megteszi, akkor belevaló a társaság! – jelentettem ki. Az Öreg-tó partján már sokan napoztak, fürödtek, fürdettek – kutyát… Nagyot néztem, amikor az öreg Kalló malom bukóján vizet láttam zubogni. Ilyet még sosem tapasztaltam. De az is meghökkentő volt, hogy a nemrég még rendezetten Tóváros Fogadóként üzemelő Kalló malom ki volt belezve, téglákig le volt csupaszítva! Mellette a Gyári malom áll, 10 éve még vastag édesvízi mészkő lerakódásokat fotóztam a régi kerekek helyén. Mögötte a Czégény malomhoz is mintha hozzáláttak volna. Nagy malom-mentés folyik itt szerintem! A széles, kikövezett mederben aztán folyt a víz a Pötörke-malomhoz. Az újraéledt vízfolyás a Malom-patak, amely az Angolparkban eredő Kis-források és a Kék-forrás vizét szállítja. Fentebb, ugyancsak a Malom-patak már új kereket forgat a Miklós malmon! A Kék-forrás a 1961 szeptember 2-án történt XV/b akna nagy vízbetörése során apadt el Tata összes belterületi forrásával. Számoljunk csak! Körülbelül 50 év esett ki…

Szerencsére a többiek megvártak. Az Öreg-tó nagy töltése alatt elgurulva megállítottam a csapatot a híres műemlékmalomnál, az 1587-ben már említett Cifra malomnál. Szétkorhadt kerekei egyre gyászosabban festenek… Még mindig vevőre vár, üresen… Itt van a tó egyik legnagyobb kifolyója.

Elcsíptük a Fényes-fürdő és Dunaalmás felé tartó gesztenyefasoros utat, amely a kissé megduzzadt Által-eret kíséri. Még intettem magamban a Berta malomnak, és számomra ismeretlen utakra értem. Fényes-fürdőn túl még nem pedáloztam. Tata egy helikopter-gyűjteménnyel búcsúzott az ér túloldalán. A patak a vártnál nagyobb sebessége feltűnő, néha csobog is. Állítólag még Tata területén szoktak úszóalkalmatosságokkal versenyeket rendezni rajta…

 

Dunaalmás cappuccinóval

Kellemesen kanyarogva elértünk a dunaalmási zsilipig, majd egy szelíd kis utcán át kiértünk az országútra. Mindig is szerettem a jegenyefákat, s amióta olvastam is, hogy feltűnésükkel malmokat is jeleztek régen… Itt is akadt. Attila kötötte a cappuccinóját a karóhoz, de mindenki szívesen csatlakozott a presszó napernyős kiülőjére. Felettünk, a temetőben Vajda Júlia, Lilla, Csokonai Vitéz Mihály szerelme nyugodott, a vékonydongájú költő szobra a közelben állt.

Attila mindannyiunkat felcsigázott a Duna-parti malommal, amely ma Öregmalom Életmódházként működik. Az 1606-os Zsitvatoroki béke során itt, Dunaalmáson telepedtek le a török csapatok. Az épület egy másik malommal együtt épült meg a zsámbéki pasa engedélyével – így 400 éves lehet. A felduzzasztott patakot kis kékes vizű tóvá duzzasztották, platán fák borulnak fölé. Egy kis zsilipen csordul tova a patak a közvetlenül a malom alatt fodrozódó Dunába. Attila éppen nosztalgiázni kezdett, milyen strandélet folyt itt, amikor fürdésre felkészült emberekkel találkoztunk egy autó mellett. – Csak nem fürdeni mennek? …a strandra? – szólította meg őket izgatottan.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta. (Fotó: London Annamária)

Kiderült, hogy az elpusztult strandból még mindig megvan az azt tápláló forrás, amelynek vize egy kb. 3 méter átmérőjű betongyűrűben áramlik fel. Sokfelé törnek itt fel 20-24 fokos kénhidrogénes források! A kristálytiszta vízben jól lehetett hűsölni, a víz egy kis kiömlőn folyt a Duna felé. Ismét egy érdekes karsztforrás! – szűrtem le az egészből a lényeget.

Nincs mit domborítani a következő kilométereken: unalmas, ám részben árnyékos úton hajtottunk át Almásfüzitőre, ahol az elhagyatott timföldgyár főépületének homlokzatát külön lefotóztattam. „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga” – szólt a hősi sztahanovista szlogen. Hol van már a tavalyi hó… Meddig gondolták ezt komolyan a régiek? Most romhalmaz, rozsdatemető és vörösiszap…

A munkás lakótelep után átértünk lassan Új-Komáromba, majd áthajtottunk a hídon (micsoda komoly, kicsinyes vám-ellenőrzések volt itt is az átkosban!) és áthajtottunk Komárom Fő terére. Mivel nem számítottunk ilyen „hazajárásra”, nyelhettük volna a nyálunkat a fagyizók között, de szerencsére forintot is elfogadtak! Fagylaltozás lett a túra záróakkordja…

Mindig szembejön egy újdonság – Szép időben soha ne maradj otthon! Köszönjük Attila!

Harsáczki György

 

Szevasz Szlavónia!

Eszék, várromok, kastélyok… és egy kis karszt!

 

Péntek reggel induló utukat Bellyén, majd Eszéken kezdtük, másnap pedig a Papuk-hegység hegyei között és annak peremén bámészkodtunk: Jankovac – Skakavac-vízesés és „társai”, aztán harmadik napunkon Kaptol kis vára, Kutjevo „hagymakupolás” lezárt kastélya, kolostora és Orahovica (Raholca) várromja, kastélya és csodálatos tavi strandja volt a „menü”. Az asztara burek, csevapsica és jó eszéki és „ozujsko” sör került… 

Kerek, gondozott, családias – botanikus kert Vácrátóton

VácDSC_0933rátóti arborétum

 

Vasárnap, 2018. május 13-án csodálatos arcát mutatta nekünk a Vácrátóti arborétum. Sok pompás virág bontotta ki szirmait, a tavakban volt elég víz, a meleg sem volt hőség… Az üvegházak színpompás egzotikus unikái külön élmény volt a kiránduláson belül! Pont tavaly ilyenkor látogattunk el a Szarvasi Arborétumba. Nekem ez, a vácrátóti koncentráltabb, harmonikusabb, kerekebb, családiasabb, bensőségesebb. Ki-ki döntse el maga!

Uhh, legalább harminc éve voltam itt utoljára…!

Harsáczki György