Rácalmás – szeptemberi napsütésben és töklámpás fényénél

A 15. Tökfesztivál legjobb pillanatai

 

A Tökpiramis

A Tökpiramis

Már leginkább csak történelem, a rácság – a szerbség – Rácalmáson, akikről előnevet is kapott a település, mert elmagyarosodott az évszázadok során. A törökök elől menekülő szerbek közül egyre többen telepedtek le itt – és végig a Duna mentén – a 16. század során. Azelőtt színmagyar település volt – honfoglalás-kori eredettel -, amely a 14. századtól az Almás nevet viselte, mivel az Almási család birtoka volt. Így Rácalmás névre „keresztelődött”, amikor a törökök kiűzése után egyesítették az itt elterülő kis településeket 1696-ban. A 11. században még Szigetfő néven említették – hogy a Rácalmási-szigetek, vagy a Csepel-sziget miatt-e, az nem derült ki -, s ez a név a Szigetfő utca nevében él ma tovább.

Jó haverok italoznak...

Jó haverok italoznak…

A Duna jobb – magas – partján elterülő települések legtöbbje ilyen rác-település – a magas, a folyóba leszakadó löszdombokról szép kilátás esik a tájra, nem véletlenül tetszettek meg nekem – sorra. Egy ismerősöm meghívását emiatt is fogadtam el gyorsan. A rácalmási Tökfesztivál rendezvénye csak hab volt a tortán. Talán nem sokaknak jut eszébe elsőre Rácalmásról ez a rendezvény, de ez már a 15. alkalom! Meggyőződhettem róla, hogy a kezdeti nehézségek óta alaposan kikupálódott a rendezvény, és Rácalmás lakói is mennyire sajátjuknak érzik azt!

(Folyt. köv.)

 

 

Malmok, karsztforrás, strand, vagy amit akartunk!

2018. 06. 17.

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő...

Ez a sikló pont alólunk tekergett elő…

Tatabánya–Turul-szobor–Tatabánya–Tata–tatai vár–Fényes-fürdő–Dunaalmás–Almásfüzitő–Révkomárom–igazi Komárom

Találkozás 7.15-kor a Rákóczi hídnál és 70 perccel később indul csak a vonat Kelenföldről? – Azért ne aggódjunk annyira – 7.15-kor indultam Kőbányáról -, és még az összerázódáshoz is maradt idő az állomáson. Velem együtt négytagúra „hízott” a csapat. Biciklitúránk – részemről – azonnal egy sportszerűtlen nehezítéssel indult Tatabányán, mivel otthon elfelejtettem tükörreflexes fényképezőgépembe kártyát tenni. Ezután nagyszerű kolonccá alakult át a becses szerkezet, azonnal be is tuszkoltam a kerékpáros táska tetejébe. Rá kellett fanyalodnom a telefonnal történő fotózásra. (Arról annyit, hogy azzal legfeljebb a videózást érdemes gyakorolni…) Attilával, a szervezővel ekkor találkoztam először – nem tudtam, mihez tartsam magam de szerencsére többnyire felesleges aggódni a túl hosszú távok miatt. Elég volt az, hogy vezetőnk aggódott, nem lesz-e túl „erős” feltekerni a Turulhoz. Az utat is könnyen megtaláltuk, és kitekertünk Tatabánya panel-mellékhajóján a zöldbe. Az új csapat csak úgy „küldte” nekem az energiát, kopott a táv felfelé is. Épp most építettek egy látogatóközpont-szerű félig pagoda tetőzetű épületet. A hatalmas „vasmadárra” drónt „uszított” egy pár – mindig élmény letekinteni a védőszárnyai alól. Attila látni vélte Pannonhalmát is, nekem Tata is elég lett volna. Biciklejinkhez visszatérve nassoltunk és beszélgettünk.

 

Tatabánya szikláin

Hú, kígyó! – meredt a földre közelünkben furcsa arckifejezéssel egy házaspár.

A fűbe nézve és hosszú siklót (kígyó csak nem lehet!) láttunk lassan tekeregni a bokrok felé. Nekiindulásának helye csak az a pad és asztal lehetett, ami körül diskuráltunk. Mi ijesztettük el. Bőre „fiatalosan” frissnek tűnt. Itt már szinte a hegytetőn voltunk, könnyen feltekertünk a Ranzinger Vince-kilátóig, amelyet 2008-ban avattak fel, s ami eredetileg a XII-es akna bányafelvonója volt – 30 méteres! Vince bácsi tuti, hogy feltalált, meghonosított, vagy fejlesztett valamit a bányászat területén – gondoltam –, és úgy is volt! Nagy élmény ez a kilátó – egészen rendhagyó -, fent megvan a felvonókerék is.

De a Szelim-barlang sem maradhatott ki. Nagy tere és a négy helyen érkező fény folyamatosan újabb fotókat inspirált. Mint egy modern üvegfalas villánál, itt is egész falszélességben néz „erkéllyel” a város felé, és korlát sincs… A dachsteini triász mészkőben kialakult barlang igen öreg – mivel két tetőablaka is van, már barlangtorzónak is mondhatjuk. Továbbindulásunkat egy „mérgezett egérként” rohangáló havasi cincér hátráltatta. Olyan szép volt, nem lehetett kihagyni…

Tatabányán nem könnyű eligazodni kerékpárral – több egymással párhuzamos út is halad a városban. A városon áthaladó kerékpárúton aztán gyorsan az Által-érhez soroltunk. Nagyon kellemes a kerékpárút, a hétvégi forgalom is szépen eloszlott rajta. Attilával az Által-ér Kétlyukú hídjánál pihenőt „hazudtunk” és lefotóztuk az 1787 szeptember 25-én átadott hidat, amely az első kőhíd volt a sokszor javított fa híd után. Építéséhez Deáki prefektus úr egykoron 16 000 égetett téglát, némi faragott követ és meszet jutott az építéshez. A munkák befejeztével következő évben számos fát ültettek a híd környezetében. Nem jár erre gyerekcipőben az eutrofizáció – a vízfelület felét lebegő gólyahírre emlékeztető sárga virágú növény fedte be. Mint látvány – üde volt. Most már tudom, hogy a kerékpárutat a Nagykacsás- a Kiskacsás- és a Derítő-tó is kísérgeti.

 

Tatai főnixek…

A tatai parkerdőben még az erős napsütésre sem lehetett panaszunk. Gyorsan meg is álltunk egy kis sörre és velős pirítósra a büfésor első asztalainál. Nna, ha ezt egy túracsapat könnyen megteszi, akkor belevaló a társaság! – jelentettem ki. Az Öreg-tó partján már sokan napoztak, fürödtek, fürdettek – kutyát… Nagyot néztem, amikor az öreg Kalló malom bukóján vizet láttam zubogni. Ilyet még sosem tapasztaltam. De az is meghökkentő volt, hogy a nemrég még rendezetten Tóváros Fogadóként üzemelő Kalló malom ki volt belezve, téglákig le volt csupaszítva! Mellette a Gyári malom áll, 10 éve még vastag édesvízi mészkő lerakódásokat fotóztam a régi kerekek helyén. Mögötte a Czégény malomhoz is mintha hozzáláttak volna. Nagy malom-mentés folyik itt szerintem! A széles, kikövezett mederben aztán folyt a víz a Pötörke-malomhoz. Az újraéledt vízfolyás a Malom-patak, amely az Angolparkban eredő Kis-források és a Kék-forrás vizét szállítja. Fentebb, ugyancsak a Malom-patak már új kereket forgat a Miklós malmon! A Kék-forrás a 1961 szeptember 2-án történt XV/b akna nagy vízbetörése során apadt el Tata összes belterületi forrásával. Számoljunk csak! Körülbelül 50 év esett ki…

Szerencsére a többiek megvártak. Az Öreg-tó nagy töltése alatt elgurulva megállítottam a csapatot a híres műemlékmalomnál, az 1587-ben már említett Cifra malomnál. Szétkorhadt kerekei egyre gyászosabban festenek… Még mindig vevőre vár, üresen… Itt van a tó egyik legnagyobb kifolyója.

Elcsíptük a Fényes-fürdő és Dunaalmás felé tartó gesztenyefasoros utat, amely a kissé megduzzadt Által-eret kíséri. Még intettem magamban a Berta malomnak, és számomra ismeretlen utakra értem. Fényes-fürdőn túl még nem pedáloztam. Tata egy helikopter-gyűjteménnyel búcsúzott az ér túloldalán. A patak a vártnál nagyobb sebessége feltűnő, néha csobog is. Állítólag még Tata területén szoktak úszóalkalmatosságokkal versenyeket rendezni rajta…

 

Dunaalmás cappuccinóval

Kellemesen kanyarogva elértünk a dunaalmási zsilipig, majd egy szelíd kis utcán át kiértünk az országútra. Mindig is szerettem a jegenyefákat, s amióta olvastam is, hogy feltűnésükkel malmokat is jeleztek régen… Itt is akadt. Attila kötötte a cappuccinóját a karóhoz, de mindenki szívesen csatlakozott a presszó napernyős kiülőjére. Felettünk, a temetőben Vajda Júlia, Lilla, Csokonai Vitéz Mihály szerelme nyugodott, a vékonydongájú költő szobra a közelben állt.

Attila mindannyiunkat felcsigázott a Duna-parti malommal, amely ma Öregmalom Életmódházként működik. Az 1606-os Zsitvatoroki béke során itt, Dunaalmáson telepedtek le a török csapatok. Az épület egy másik malommal együtt épült meg a zsámbéki pasa engedélyével – így 400 éves lehet. A felduzzasztott patakot kis kékes vizű tóvá duzzasztották, platán fák borulnak fölé. Egy kis zsilipen csordul tova a patak a közvetlenül a malom alatt fodrozódó Dunába. Attila éppen nosztalgiázni kezdett, milyen strandélet folyt itt, amikor fürdésre felkészült emberekkel találkoztunk egy autó mellett. – Csak nem fürdeni mennek? …a strandra? – szólította meg őket izgatottan.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta.

A dunaalmási karsztforrás, amely egykor a strand vizét szolgáltatta. (Fotó: London Annamária)

Kiderült, hogy az elpusztult strandból még mindig megvan az azt tápláló forrás, amelynek vize egy kb. 3 méter átmérőjű betongyűrűben áramlik fel. Sokfelé törnek itt fel 20-24 fokos kénhidrogénes források! A kristálytiszta vízben jól lehetett hűsölni, a víz egy kis kiömlőn folyt a Duna felé. Ismét egy érdekes karsztforrás! – szűrtem le az egészből a lényeget.

Nincs mit domborítani a következő kilométereken: unalmas, ám részben árnyékos úton hajtottunk át Almásfüzitőre, ahol az elhagyatott timföldgyár főépületének homlokzatát külön lefotóztattam. „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga” – szólt a hősi sztahanovista szlogen. Hol van már a tavalyi hó… Meddig gondolták ezt komolyan a régiek? Most romhalmaz, rozsdatemető és vörösiszap…

A munkás lakótelep után átértünk lassan Új-Komáromba, majd áthajtottunk a hídon (micsoda komoly, kicsinyes vám-ellenőrzések volt itt is az átkosban!) és áthajtottunk Komárom Fő terére. Mivel nem számítottunk ilyen „hazajárásra”, nyelhettük volna a nyálunkat a fagyizók között, de szerencsére forintot is elfogadtak! Fagylaltozás lett a túra záróakkordja…

Mindig szembejön egy újdonság – Szép időben soha ne maradj otthon! Köszönjük Attila!

Harsáczki György

 

Kerek, gondozott, családias – botanikus kert Vácrátóton

VácDSC_0933rátóti arborétum

 

Vasárnap, 2018. május 13-án csodálatos arcát mutatta nekünk a Vácrátóti arborétum. Sok pompás virág bontotta ki szirmait, a tavakban volt elég víz, a meleg sem volt hőség… Az üvegházak színpompás egzotikus unikái külön élmény volt a kiránduláson belül! Pont tavaly ilyenkor látogattunk el a Szarvasi Arborétumba. Nekem ez, a vácrátóti koncentráltabb, harmonikusabb, kerekebb, családiasabb, bensőségesebb. Ki-ki döntse el maga!

Uhh, legalább harminc éve voltam itt utoljára…!

Harsáczki György

 

Kopogott a Börzsönyi túra…

A Tűzköves-forrás jégcsapjai...

A Tűzköves-forrás jégcsapjai…

Lépre csalt bennünket a Börzsöny! Diósjenőnél még meg sem mutatta magát, a Závoznál már hepciáskodott, de a Nagy-Mánán a torkunknak is ugrott – A HÓ!!!!! Szűz hóval húzott csőbe – hegymenetben… – 2018. 02. 17.

 

Diósjenő – Závoz-nyereg – Királyháza – Tűzköves-forrás – Nagy-Mána-bérc – Nagy-Mána – Sasfészek-bérc – Három hányás – Piros háromszög – Szabó-kövek – Spartacus-forrás – Rakodó – Magas-Taxi th. – Róka út – Taxi-nyiladék – Királyrét – busszal a kocsmába, hamburger, forralt bor, sör… uhhh…

A quantum csendje – a februári Bükkben

Hó 400 méter felett, köd 700 felett… Mindig jó a Bükkben!

 

Utunk első kanyarja a Telekesi vh. közelében

Utunk első kanyarja a Telekesi vh. közelében

Menni kellett, mert mindig van gőz, amit ki kell engedni, ki kell lépni egy kicsit a taposómalomból és jó megmérettetni magunkat, mit bírunk még…:)

Jóformán nem volt kilátás sehol sem, de a köd különleges hangulatot adott a bükki bükkösöknek. A Bél-kőn a „világvégét” „láthattuk”, de az Őr-kő sem volt bőkezűbb. Legalább hat emberrel találkoztunk, amely szinte rekord így télvíz idején…

Megéreztük, de jólesett nagyon! Hogy hány kilométer volt? Ezt nehéz lesz eldönteni… „A GPS szerint 19 km, de ha csak berajzolom a térképen (a neten), akkor csak 17.”

Bélapátfalva-Telekesi vendégház – Sötét-lápa –Vasbánya-oldal – Bél-kő út – Palabánya – Bél-kő-nyak – Bél-kő-csúcs – Messzelátó-hegy – Ördög-sara – Őr-kő – Ő-kő-rét – Piros jelzésen vissza az északi oldalon – Bél-kő-nyak – Zöld jelzésen lefelé Homonna-tisztás – Piros sávon Közép-bérc – Telekesi vh.