Horthy-falfestményt találtak a kecskeméti városházán

A kecskeméti közgyűlés csütörtöki ülésén napirend előtt Király József, az MSZP városi és megyei elnöke, frakcióvezetője tiltakozott, hogy láthatóvá tették a városháza dísztermének renoválásakor előkerült, 1944-ben készült falfestményt, amely Horthy Miklós kormányzó 1920-as látogatását örökíti meg. A politikus a freskó eltávolítását, lefestését kérte.  
Horthy Miklós 1920 februári látogatását megörökítő, 1944-ben készült falfestmény a Kecskeméti Városháza dísztermében. A falfestmény a terem díszítőfestésének és festményeinek tisztításakor került elő. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Horthy Miklós 1920 februári látogatását megörökítő, 1944-ben készült falfestmény a Kecskeméti Városháza dísztermében. A falfestmény a terem díszítőfestésének és festményeinek tisztításakor került elő. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Határ Mária jegyző elmondta, hogy a 69 millió forintba kerülő felújításkor előkerült Horthy-képet letakarták, de csoportos látogatások idején megtekinthető. Falusi Norbert, az LMP képviselője bírálta az MSZP-t, mert „be akarja zúzni” a freskót, a Fideszt pedig azért, mert szerinte nincs álláspontja az ügyben. Hangsúlyozta, a kép nem politikai kérdés, művészettörténészek feladata tisztázni, hogy eléri-e a terem többi freskójának színvonalát. Zombor Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, egy korábbi felújításkor Ferenc József császár magyar királlyá koronázását megörökítő freskó került elő, amelyet akkor restauráltak és eredeti állapotában látható. A most megtalált falfestményt sem fogják lefestetni, hanem, esztétikai és művészettörténeti szempontokat is figyelembe véve a helyén marad, de eltakarják. A függöny viszont elhúzható, így a freskó bármikor megtekinthető lesz - tette hozzá. Hangsúlyozta, nem politikai kérdésként kezelik a Horthy-kép ügyét; hozzátartozik a díszterem történetéhez, de a Székely Bertalan-freskók miatt nem lehet állandóan láthatóvá tenni.
Függöny takar el egy Horthy Miklós 1920 februárjában tett látogatását megörökítő, 1944-ben készült falfestményt a Kecskeméti Városháza dísztermében. Az évtizedekkel ezelőtt ornamentikus díszítéssel elfedett falfestmény a közelmúltban került elő a terem díszítőfestésének és festményeinek tisztításakor. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Az évtizedekkel ezelőtt ornamentikus díszítéssel elfedett Horthy-falfestmény a közelmúltban került elő a terem díszítőfestésének és festményeinek tisztításakor. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

A városháza dísztermének felújítása 2013-ban kezdődött meg. Székely Bertalan faliképei a magyar történelem legjelentősebb uralkodóit örökítik meg a vérszerződéstől kezdve. A Horthy látogatásáról készült Pándy Lajos-festmény nem az egyetlen, amelyiket 1945 után lefestettek. A Ferenc József magyar királlyá koronázását megörökítő festmény is hasonló sorsra jutott. Utóbbit azonban még a rendszerváltás előtt restaurálták. A szentendrei művésztelep alapítóját, Pándy Lajost kérték fel 1944-ban a festmény elkészítésére. A méret adott volt, a képnek illeszkedni kellett Székely Bertalan freskóinak a színeihez valamint a terem harmóniájához. A terem főbejárata mellett, jobb oldalon lévő Horthy-kép helyreállításával a díszterem szimmetriája is megbillent, amit úgy korrigáltak, hogy a baloldali falrészt is, amelyen nincs freskó, függöny borítja. 2014. június 12.   Írta: MHO/OK   archivum.magyarhirlap.hu

Kivirult a díszterem Horthy-falfestménye

 

Csak előkerült a Horthy-falfestmény a kecskeméti díszteremben, a régi színeiben pompázik. A városvezetésnek nincs hivatalos álláspontja, a szocik tiltakoznak, az LMP szakértőztetne.  
Friss színekben pompázik a sokáig elfeledett alkotás (Forrás: www.hirosveny.hu)

Friss színekben pompázik a sokáig elfeledett alkotás (Forrás: www.hirosveny.hu)

A kecskeméti városháza dísztermének felújítása a múlt évben kezdődött, mert az épület tetejének a beázását követően néhol károsodott a plafon, valamint a kupola művészi díszfestése. Felújítás megkezdődésével dr. Juharos Imréné Molnár Piroska, a Történelmi Vitézi Rend korábbi megyei székkapitánya írásban jelezte az illetékesek felé, hogy itt az alkalom feltárni a helytörténeti adatok szerint 1944-ben készült Horthy István falfestményt is, amelyet a második világháborút követően lefestettek. A székkapitánynak adott hivatalos válaszok szerint erre nincs lehetőség, mert a restauráció nem érinti a díszterem falain lévő Székely Bertalan által készítette történelmi seccokat. Pedig Molnár Piroska azt is kikutatta, hogy a Horthy-falfestmény a díszterem főbejárata melletti baloldali falon volt található egykoron. Aztán mégis... A restaurátorok átvizsgálták a falrészt, de nem találtak alatta festményt, így a városvezetésnek nagy kő esett le a szívéről. Néhány hónapja azonban a díszterem jobb oldali részén, kartonozás közben, az egyik munkás felsértette az oldalfal festését, ennek kijavításakor észlelték, hogy egy festmény van alatta, mégpedig Horthy Miklós 1920-as kecskeméti látogatásáról készült fényképnek a díszterem festményeivel hasonló hangulatú secco-ja. A képet helyreállították, a kérdés csak az, hogy végül mi lesz a sorsa a képviselő-testületi üléseknek, esküvőknek, konferenciáknak, ünnepi megemlékezéseknek helyet adó több mint száz éves díszeremben, amelynek a festmény helyreállításával a képszimetriája is elbillent.   Mi a baj vele? A témában levelet írtunk a városháza sajtósának, de nem kaptunk választ. A hallgatást szóban annyival egészítette ki Takács Valentina: azért, mert nincs még hivatalos álláspont. A Fidesz frakció tagjait megszondáztatva vegyes képet kaptunk a Horthy-falfestmény sorsát illetően. Bár a legtöbben azt sem tudták miről van szó, a végén pedig visszakérdeztek, hogy mi a baj vele? Az egyik, névvel nem nyilatkozó, prominens fideszes városatya viszont azt mondta, ha valami, ez megérne egy helyi népszavazást. Úgy tudjuk, a városvezetés kompromisszumos megoldásban gondolkodik, egy elhúzható függöny mögött tartaná a Horthy-képet.
A Horthy-secco az egyik Székely Bertalan festmény mellett (Forrás: www.hirosveny.hu)

A Horthy-secco az egyik Székely Bertalan festmény mellett (Forrás: www.hirosveny.hu)

A szocialisták viszont másként látják. Király József frakcióvezető - aki ráadásul műemléki szakember - szerint a Horthy-falfestmény egyetlen elfogadható állapota csakis a korábbi lefestés lehetne. (Ezt követően a kecskeméti deportálásokra és a Holokauszt-emlékévre hivatkozott - a szerkesztő) Király a Hírösvény kérdésére azt mondta: a függönyös megoldást azért nem tartja megfelelőnek, mert bár igazodna a Fidesz kettős beszédéhez, de akkor is álszent és sok ember önérzetét sértve tenné szélsőjobboldali zarándokhellyé a turisztikai szempontból is fontos kecskeméti városházát. Az LMP szerint a Horthy-secco kérdését nem pártpolitikai, hanem szakmai szempontból kellene elsősorban megvitatni, tiszteletben tartva azok álláspontját, akiket sért, illetve azt is, hogy nem megoldás az, ha mindent bezúzunk, ami a múltunk része - mondta Falusi Norbert LMP-s önkormányzati képviselő. Hozzátette: elsősorban azt kellene tisztázni, hogy a Horthy festmény megüti-e a teremben látható alkotások színvonalát, majd ezt követően kell döntetni a sorsáról. Véleménye szerint függönnyel eltakarva, egy több nyelvű információs táblával kiegészítve, amelyen jelölve lenne, hogy a vészkorszakban készült, amikor kecskeméti zsidó lakosságot deportálták, fennmaradhatna, persze, ha van igény az objektivitásra és a belátásra - tette hozzá.   Horthy kecskeméti látogatása A kecskeméti városházán feltárt Horthy Miklós falfestmény a kormányzó 1920-as kecskeméti látogatását jeleníti meg egy korabeli fénykép alapján. Az újdonsült kormányzó 1920 tavaszán több vidéki városba, köztük Kecskemétre is ellátogatott. Megtervezett roadshow-k voltak ezek, amelyekkel megalapozta máig tartó kultuszát. A rituálé részeként üdvözlő beszédek és szavalatok hangzottak el, lovas bandériumok vonultak fel, és a fővezér nemzetiszínű szalaggal átkötött jelképes ajándékot vett át a helyi lakosságtól, akárcsak harminc évvel később Rákosi elvtárs. Romsics Ignác történész kutatásai szerint  az 1920. február 7-i kecskeméti látogatás kiemelkedett a többi közül, mert a hírös városban hangzott el először, hogy Horthyt a magyar történelem legnagyobbjaihoz hasonlították, és ennek megfelelő képességekkel és feladatokkal ruházták fel. Zsitvay Tibor kormánybiztos-főispán -  később honatya, az országgyűlés elnöke, majd a Bethlen, valamint a Károlyi kormányban igazságügyminiszter - beszédében az 1919-es „vörös Budapest” Muhival és Moháccsal került egy szintre, maga Horthy pedig Árpád fejedelem mellé helyeződött. Az országot – mennydörögte a főispán – „Árpád vezér szerezte” ezer éve, és „Horthy vezér” fogja visszaszerezni „újabb ezer évre”. Diendorfer Miksa alezredes, a város helyőrségi parancsnoka, aki még Szegeden csatlakozott a Nemzeti Hadsereghez, ugyancsak „Horthy apánk” „honmentő” tevékenységét hangsúlyozta. Más tisztekhez hasonlóan ugyanakkor nyilvánvalóvá tette a kultuszépítés mögött meghúzódó hatalmi célt is. „Letiprunk mindent, ami utadat állja. Talpon vagyunk, várjuk parancsodat: Előre!” – fejezte be beszédét. A látogatás emlékére a városvezetés a régi honvéd lovassági laktanyát Horthy laktanyának nevezte el.   Huszonnégy év a megvalósulásig
A kecskeméti városháza dísztermének szóban forgó része (Forrás: www.hirado.hu)

A kecskeméti városháza dísztermének szóban forgó része (Forrás: www.hirado.hu)

Arra nem sikerült adatokat találnunk, hogy Horthy dísztermi megörökítése miért húzódott 1944-ig, hiszen a kormányzó 1938-ban ünnepelte a 70. születésnapját és már akkor is felmerült, hogy a méltóságos urat az utókor számára méltóképpen megörökítik. A mű elkészítése ugyanis néhány hónapot vett igénybe, igaz, az első festőtől visszavonták a megbízást, mert nem haladt az alkotómunka, majd másodjára Pándy Lajost, a Szentendre Művésztelep alapító tagját kérték fel. Kötelem pusztán a méret, valamint az volt, hogy a mű Székely Bertalan freskóinak a színeihez és a terem összhangjához kell alkalmazkodnia. A művész elkészítette a vázlatait, majd annak elfogadását követően, néhány hónapon belül elkészült a mű. Az adatok szerint a törvényhatósági mérnök 1944. október 18-án jelentette a polgármesternek, hogy a festmény megtekinthető állapotban van, az állványokat elbontották. A képet 1945 után először csak letakarták, majd az ötvenes években lefestették. 2014. június 2.    Írta: Hírösvény   www.hirosveny.hu  

A Géniusz, a Gyors és a Király

Egy pompás alkotás útja Zentától Budáig
Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

Savoyai Jenő herceg szobra a Budavári Palota előtt

  Ha összeválogatnánk hazánk legszebb lovas szobrait, semmiképpen sem maradna ki a Budavári Palota előtt, a keleti teraszon álló alkotás, amelynek lovasa Savoyai Jenő – avagy Eugène-François de Savoie-Carignano – herceg, aki Párizsban született, s mégis I. Lipót német-római császár szolgálatába állva vált kora legelismertebb hadvezérévé.   Kispapból hadvezér Hogyan kerül ő ide, fővárosunk legreprezentatívabb helyére? Ennek összetett történetét osztom meg az olvasókkal. Savoyai Jenő (hívhatjuk így, a századfordulón egyszerűen „Jenő hercegnek” emlegettük) „csupán” grófnak született, ám harci babérokról álmodozott. Az alacsony termetű, vézna fiatalembert azonban alkalmatlannak ítélték a katonai pályára. Miután a papi pályát javasolták neki, bosszúsan elhagyta Franciaországot, és 1683-ban I. Lipót szolgálatába állt, aki szívesen fogadta, és aki – mellesleg – magyar király is volt. A törökök ekkor már Bécset fenyegették, így máris sikerült kitűnnie annak felszabadításában, s ennek köszönhetően egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Ezt követően az egyesített keresztény seregek lassan, de egyre biztosabban elkezdték a kissé már meggyengült – de szívósan védekező - török haderőt kiszorítani Magyarország területéről. Savoyai ott volt Esztergom 1685-ös, majd Buda 1686-os visszafoglalásánál, s 10 hónapra rá már a harsányi lejtőkön üldözte az oszmánokat. 1688-ban már altábornagyként foglalta vissza Belgrádot a törököktől.  
Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Jenő herceg a hadvezéri pálcával

Szeptember 11. - örömünnep De a diadal, melyet kifejezetten csak az ő nevéhez kötnek 1697-ben következett be: szeptember 11-én Zenta alatt meglepte a Tiszán félig átkelt török sereget (Csapataival ő is az indulási oldalon volt.). Savoyai harcosai a félig elkészült hídfővédő sáncok közé szorították a török gyalogságot, a lovasság kitörését és a hídon történő átvonulást pedig ágyútűzzel akadályozták meg. II. Musztafa serege két óra alatt sorsdöntő vereséget szenvedett, míg a császáriak oldalán csekély volt a veszteség: mindössze 700 fő. A csata hosszabb távú következménye a karlócai béke megkötése volt, s Magyarországról végérvényesen kiszorultak a törökök. A szerény, leginkább tubákolni szerető hadvezér-géniusz ezután épp megpihent volna, amikor újra támadás érte a birodalmat. Ki tudja miért, de a Rákóczi szabadságharc elleni hadműveletből gyorsan visszahívták, de 1736-ban történt haláláig hol a franciák, hol a bajorok, hol a törökök ellen nyerte a csatákat. Talán ezért sem volt ideje ráckevei kastélyának kényelmét élvezni…   Egy elkapkodott megrendelés
Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás...

Róna Józsefet megrészegítette a nagy kihívás...

Bár a zentai csata jelentősége nagy volt, mégsem közismert. Ennek az is lehetett az oka, hogy nem mi magyarok nyertük, hanem „szövetséges keresztény seregek”, s talán az is, hogy Zenta épp, hogy létezett akkortájt – a gaz-felverte, kietlen Alföld közepén. Zenta későbbi elöljárói azonban látták az dicsőséges ütközet jelentőségét, és annak kétszáz éves évfordulójára emeltek volna méltó emlékművet a hadvezérnek. Jenő herceg lovas szobrát Róna József neves szobrászművésztől rendelték meg, aki Budapesten élt. Az alkotó 1929-ben megjelent fordulatos önéletrajzi könyvében részletesen foglalkozott ezzel a munkával. „Róna mestert keresem, Zentáról vagyok – mondta egy hajlongó kis emberke.” Hogy miért őt keresték meg? „Egy ember van, aki gyorsan tud dolgozni, s ez a – Róna!” – mondta az emberke. …és persze az utolsó pillanatban jöttek: „Hisz erre alig volna egy évi idő!” – vonta össze a szemöldökét a művész. S a megbízást csak egy feltétellel vállalta: „Az emlékművet olyanra csinálom, ahogy nekem tetszik, szóval, ahogy én akarom. Sem bizottság, sem zsüri abba bele nem szólhat. Különben nem tudok elkészülni a pontos időre. Ettől eltekintve a müvész mindig felelős a müveért, nem csak a jelen, hanem az utókornak is. Ha nem jó a szobor, - már pedig mennél többen beleavatkoznak, annál kevésbé lesz jó – nem véshetem a talapzatra aranybetűkkel, hogy ez vagy az a kritikus a hibás és én nem csinálhattam olyanra a szobrot, mint ahogy akartam.” Felelősségteljes és magabiztos – igazi békebeli magyar beszéd! Aki három dimenzióban álmodott… A művész nem kis kihívás előtt állt: akkor még ismertek voltak Savoyait dicsőítő dalok! Lovas szobrok képei repdestek a fejében jártában-keltében, de mindet elvetette. „Magyarország megszabadítója volt ő a török járom alól! És nemzetünk igaz barátja.” – írta Róna József a századforduló hangulatában. Kihívás volt azt is megoldani, hogy a nagyobb ló helyett mégis a lovas domináljon, habár Savoyai kis ember volt, és hatalmas spanyol ménen lovagolt. S egyszer csak eszébe jutott egy megragadott jelenet a bécsi spanyol lovas iskolából: „Elaludtam, de hirtelen újból felébredtem és íme a legényke helyett az én hősöm ült a lovon. A feladat meg volt oldva! A hős a harci tömkelegben hirtelen megállítja lovát, hogy jobban szemlélhesse a harc menetét és sas tekintetével a messzeségbe néz!” – írta. Fél nap alatt meg is volt a modellel. Így írt erről: „Jobbról és balról török foglyok ültek, egy öreg pasa és egy fiatal arab, s a lovassal együtt érdekes csoportot adtak. Két hosszúkás relief díszítette a meglehetősen magas posztamens oldalát, amelyek a zentai csata epizódját örökítették meg: lovascsapat élén vágtat a hős s a menekülő törököket a Tiszába hajszolja. A másik oldalon a történeti sáncostrom. Itt is a hős vezeti rohamra csapatait s legelöl a magyar harcosok nyomulnak föl s kézitusával eldöntik a harc kimenetelét.” – A két relief önmagában is szép alkotás, hát még minden együtt!   Csőd és gratuláció
Téli rege...

Téli rege...

Az elkészült munkát viszont a zentai szobor-bizottság nem tudta kifizetni, pedig „sorsjátékot” is hirdettek. Ez igen rossz hír volt Rónának… „Mivel azonban a bizottságtól nem kaptam előleget, minden megtakarított pénzemet belefektettem a munkámba s adósságot is csináltam...” A pénz nem akart összejönni - a zentaiak a királyhoz fordultak segítségért, s közvetítőnek Széll Kálmánt kérték fel, de Széll elhajtotta őket. Miközben a huzavona tartott, a tetszetős szobrot fel kellett állítani: A barokkos lendületű lovas szobor a Műcsarnok előtt állt egy ideiglenes talapzaton, a reliefek pedig bent voltak kiállítva a tervvel együtt. Közben híre ment a műnek is: a lapok elismerően írtak a szobrászról, a művészek barátsággal veregették Róna vállát. „Olyan technikai kunsztstükköt csináltál, amelyhez foghatót nem ismerek! – mondotta Fadrusz. – Te… te vakmerő fickó! … Ettől eltekintve, mestermüvet csináltál. Én meg lennék elégedve, ha Mátyás királyom is annyira sikerülne, mint a te szobrod!” – írta könyvében a szobrász. Végül Széll Kálmánnal beszélték meg, hogy egy száz művész által aláírt kérvényt juttatnak el a királyhoz, hogy segítene megoldani ezt a botrányos dolgot… S akkor felcsillant a remény. Néhány nap múlva Romy miniszteri tanácsos és Hauszmann Alajos is megfordult a művésznél. Egyikük fényképeket kért a szoborról, másikuk a lovas szobor méreteire volt kíváncsi. Igen biztató volt az, hogy Hauszmann a vár új építkezésének vezetője volt, a tanácsos pedig egyenesen a királynak vitte a fotókat… A királynak tetszett a szobor! „Amikor Széll ujra Bécsbe jött, megemlítette előtte a király, hogy emlékezete szerint a budai vár elé egy lovas szobrot terveztek. - Igen, Felséged lovas szobrát! – mondotta Széll. – Erre a koronázási domb van kiszemelve a pesti oldalon, – szólt a király. És ezen nem is akarok változtatni! … Széll feszült figyelemmel hallgatott. - A vár előtt nagyon jó helyen volna Savoyai Jenő szobra. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Hisz ő volt az, aki Magyarországot a török járom alól felszabadította s egyébként is barátja volt a magyaroknak. Ezt én tudom a legjobban. Széll meghajolt a király előtt. – Erre már gondoltunk is és Hauszmann már rajzot is csinált hozzá (...) - Hisz ez nagyszerű! És stílusban és méretben is megfelel. Mintha a művész ide tervezte volna. (...) Én megveszem az emlékművet …de magamnak. És a zentaiak nézhetik a dolgukat. A fukarok! …” Így került Savoyai Jenő lovas szobra az ország legkiemeltebb helyére, bár állítólag mégis Ferenc József lovas szobrának volt kiszemelve a hely, csakhogy az sosem készült el…  
És a herceg egy ködös téli reggelen...

És a herceg egy ködös téli reggelen...

Ki, ha nem ő? A Várkert teraszán felállított alkotás azért még sem minden alap nélkül áll a helyén. A hadvezér meg is sérült Buda vára visszavételénél. És ki lenne odavalóbb? József nádor? Nem nagyformátumú. Mária Terézia? Sosem élt benne, és Habsburg volt. Hunyadi Mátyás? Nem aktuális. Horthy Miklós? El lehet rajta gondolkodni… A szobrot érintetlenül hagyta az első világháború és az 1919-es események. 1944-45-ben megsérült a szovjet ágyútűzben, ám csak 1968-ban bontották le, hogy 1971-ben már restaurálva kerüljön vissza a talapzatra. Még a szocialista vezetés sem távolíttatta el. A szobor mögötti, sérült Habsburg-lépcsőt viszont felújítás helyett elbontották, így a környezet is jelentősen megváltozott. 1966-ban Szalatnai Rezső irodalmár a következő kirohanást intézte a szobor ellen: „Róna József szobra ellen semmi kifogásunk, művészi alkotásként változatlanul meg kell tartanunk, csak épp nem a mai helyén. A művészeti alkotás, mely méltatlanul örökíti meg a hazánkat gyarmatsorba rángató ellenségünket, találunk helyet másutt, a főváros más pontján, talán egy parkban, de nem állhat a fő helyen, országvezénylő gesztussal nem kísérthet feketén a Vár élén!” Szalatnai Rezsőnek akár igaza is lehetett, de a törökverő hadvezér – akit egyetlen egyszer vezényeltek magyar felkelők ellen – tehetett-e hazánk gyarmati sorba taszításáról? S 1966-ban szintén megszállt terület voltunk...   Az emlékmű mészkő talpazata 560 centiméter magas, maga a bronzszobor 470 centiméter. A lovas sérülései lentről nem láthatóak, de a reliefek jobban kiálló részleteit - Savoyai kardját, a dobos dobverőit, szablyákat - már „levadászták” a barbár látogatók, és sok helyen - ahol talán a háborús, golyó-ütötte nyomokat foltozták be - sötétebb foltok éktelenkednek. Ezekre már ráfér a restaurálás!   Egy délvidéki emlékmű kálváriája S mi lett a folytatás Zentán? A csata jelenlegi emlékműve meglehetősen szerény. Olyannyira, hogy egy vesztes csatáénak is nézhetnénk. De az biztos, hogy ez kevésbé szép történet, mint a Róna-féle. Tudni kell, hogy a csata nem itt, hanem a folyó mentén jóval lentebb zajlott le. 1895-ben Ferenc József egy hadgyakorlat kapcsán készült Zentára látogatni – két évvel a zentai csata 200. évfordulója előtt. A város elöljárói ez alkalomból – hogy a király kedvébe (is) járjanak – sebtében egy emlékművet állítottak Savoyai Jenő (Eugén) és a csata emlékére. Az Eugénre keresztelt, eredetileg Porond, (vagy Porongy) nevű szigetről az a legenda járta, hogy az elesett törökök holttesteiből keletkezett, amit a Tisza beiszapolt. A sziget (később félsziget) közepén, nyolc nyárfa alá állították a hadvezér emlékoszlopát, amelyre egy vasvértes katona került.
A zentai csata szerény emlékműve Zentán

A zentai csata szerény emlékműve Zentán

Ezután sok éven át itt ünnepelte a város a híres ütközetet, de a gyorsan elkészített emlékmű gyorsan tönkrement, ezért 1942-ben a jelenlegi helyszínre „telepítették” – a Tisza-parti sétány félreeső szakasza mellé. A Jugoszláv Királyság idejében még megemlékezhettek a magyarok, de Tito Jugoszláviájában már nem: el is feledték… Mi lett volna itt ezekben az időkben egy grandiózus alkotással? Jugoszlávia szétesése után újra lehetőség adódott a győztes csata emlékének ápolására. 1991-ben jelenlegi helyére szállították az Eugén-szigetnél 1895-ben felállított oszlopot, amelyet egy csúcsíves szoborfülke óv. Az emlékmű az ezzel szemben álló kis fa-haranglábbal egészül ki, amely Valkay Zoltán műépítész tervei alapján épült 1997-ben. Azóta szeptember 11. Zenta város ünnepnapja. A csata feltételezett helyszínére sajnos – a II. világháborút követő időszaknak megfelelően – üzemeket, kikötőt építettek, így azt napjainkban sem egyszerű azt feltárni. Ennek ellenére a Vajdasági Vízalatti Kutatók egyesülete pár éve kutatni kezdte a medret, és sarkantyúkat, ágyúgolyókat, kézi lőfegyver-golyókat hoztak fel a víz alól. A leleteket a zentai múzeumnak ajánlják fel – sajnos a korábban előkerült tárgyakat Bécsbe és Budapestre szállították.

Harsáczki György

Felhasznált irodalom: Róna József: Egy magyar művész élete (A szerző kiadása, Budapest, 1929.)

60 éve történt a pusztító szigetközi árvíz

Győr-Révfalu 1954. július 20. után...

Győr-Révfalu 1954. július 20. után... (Forrás: internet)

Győr és a szigetközi falvak újkori történelmében közös szomorú esemény az 1954-es árvíz.   Az júliusi árvizet kései hóolvadás előzte meg az Alpokban, de tavasszal is sok eső hullott, aztán pedig bőséges nyár eleji csapadék indította el az Alpok keleti előterében a két páratlanul heves árhullámot. A mainál két méterrel alacsonyabb gátak 1892-1896 között épültek, s már 50 éve nem tartották karban azokat. A Duna völgyében Ausztriában már minden vízparti település víz alá került. A Szigetközben július 8-án rendelték el a legmagasabb fokú készültséget. A katonaságtól is hazaengedtek minden szigetközi fiút, s az ország minden szegletéből érkeztek „lapátos” emberek erősíteni a gátakat, miután a rádióból mindenki hallott a vészhelyzetről. A falvak lakossága versenyt futott a vízszint emelkedésével a töltések magasításában, erősítésében, de a buzgárok, és átázó töltések sziszifuszi küzdelemmé változtatták a védekezést. Már-már úgy tűnt, hogy a szigetköziek uralni tudják a helyzetet, amikor az átázott töltések átszakadtak: először háromnegyed tizenegykor Ásványrárón, két órával később Kisbodakon, másnap hajnalban pedig Dunakilitinél. Egyik településtől a másikig órákon belül átért a víz. A kapuk felett, az ablakok felső vonalában zubogott az ár, a vályogházak azonnal összedőltek. Szekerekre felpakolva mentették a ingóságokat, de a bútor, az maradt… Volt olyan is, hogy a biztonságos faluba menekülőknek tovább kellett állniuk, mert oda is elért a Duna. Győr-Révfaluba július 20-án ért az ár – hátulról, ahonnan nem várták.
Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek... (Forrás: internet)

Ahol a szerszámgépgyár dolgozói segítettek...  (Forrás: internet)

A Szigetköz területének több, mint fele, 3,5 millió hektár „úszott”, 29 település szenvedett árvízkárokat. 1394 ház dőlt romba, 2165 épület megsérült meg - Kisbodakon mindössze 15-20 épület maradt állva. Ásványrárón 280 házat öntött el a folyó és 2400 embernek kellett elhagynia otthonát. Az ár Nagybajcsnál – Győr fölött – tetőzött 784 cm-en. Az elárasztott falvak lakossága egy hónap elteltével térhetett vissza az összerogyott házak közé. Iszonyú büdös fogadta őket, sürgősen fertőtleníteni kellett mindent. Százak jöttek segíteni – Kisbodakon több száz önkéntes kőműves dolgozott egyszerre. Ott voltak a tűzoltók, a katonák, a gyári munkások – a segítségük miatt Ásványráró egyik utcáját Szerszámgépgyár utcának keresztelték el a lakosok. Segélyek még az Egyesült Államokból is érkeztek… És nyár végére lakhatóak voltak a házak! Az árvíz sok tanulsággal szolgált. Legelőször is azzal, hogy a töltéseket meg kell magasítani és karban kell tartani… A mai, magasabb, biztonságosabb töltésrendszer 1969-1975 között épült meg.
Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

Az emlékmű Győr-Révfaluban (Forrás: internet)

  Révfaluban július 20-án, a Tábor utcánál szakadt át a töltés, és a Duna a mentett ártér felől tört be a városrészbe – a szilárdan álló, Mosoni-Duna felőli töltések megkerülésével. Pillanatok alatt elöntött mindent. A Damjanich utcában 3,6-4 méteres vízmagasságot mértek – csak a még álló házak tetői értek ki a vízből… Győr-révfaluban 1959-ben állítottak emlékművet a nagy árvíz emlékére -Grantner Jenő „Abonyi” alkotását. A víz magasságát jelölő alkotás domborművének menekülő alakjai körül az árvíz pusztítása és az újjáépítés jelenetei is megjelennek. Amikor győri városnézésem alatt eljutottam a városrész körforgalma mellett felállított emlékműhöz, nem értettem, hogy mire jó az a majdnem öt méteres oszlop, mert a víz magasságát nem jelölheti: ahoz túl magas… De az végül gyanús lett, hogy a csúcsán az 1954-es évszám volt olvasható… Nem sokkal később kiderült: Igen, négy méteres víz hömpölygött az utcákon! De a hír egy házról is szólt, amely errefelé van, és egy árvízi jelet visel! Nem volt könnyű a nyomára akadni, mert a helyiek sem igen ismerik, de végül a Zólyomi utca 8-as számú ház oldalán megpillanthattuk a vízszint jelzését.
Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Árvízi jelzés Győr-Révfaluban

Győrben két szobor is utal az árvízre: Paulikovics Iván szobrászművész 1997-es alkotása igen népszerű a sétálóutcán andalgók körében, s ezt a nyurga evező tapogatástól kifényesedett intim testrésze is bizonyítja… Eredetileg a „Nosztalgia egy letűnt életkor után” volt a kompozíció neve, de Csónakos szobor néven emlegetik. Az 1954-es elöntés egy másik szoborra is rányomta „bélyegét”. Somogyi József szobra egy őzikét tartó férfit ábrázol, bár a szobrász 1983-ban felállított alkotása eredetileg „Vadmentés” címmel idézte fel az 1954-es árvíz ásványrárói vadmenekítését. Ma „Nimród” a neve. A szigetközi falvak újkori történelmében is közös szomorú esemény az 1954-es ár. Az Öreg-Duna töltéseinek tövében kopjafákkal jelölték meg a tragikus gátszakadásokat (Ásványráró, Kisbodak, Dunakiliti).

Harsáczki György

Kiolvadnak a Monarchia katonái az olasz Alpokban

A globális felmelegedés miatt visszahúzódó jégmezők elénk tárják az első világháború rideg valóságát. Kiolvadnak a magashegyi háború közel száz éve eltűnt áldozatai.
„Osztrák katona lő az Alpokban” - Imperial War Museum, © IWM

„Osztrák katona lő az Alpokban” - Imperial War Museum, © IWM

  Az idén lesz száz éve, hogy kitört az első világháború, amely során 1914-18 között körülbelül 15 millió ember halt meg. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olaszország közötti, sok magyar áldozatot is szedő elkeseredett harcok az Isonzó völgye, a Júliai-Alpok és a Dolomitok térségében zajlottak, és a háborús helyszínek ma is közel esnek a határokhoz. Két egykor monarchiás – ma olasz - tartomány, Trentino és Dél-Tirol területén 2000, sőt, néha 3000 méter felett folyt a küzdelem. Az utóbbi évtizedek egyik érdekes fejleménye, hogy a globális felmelegedés miatt visszahúzódó jégből kiolvadnak a közel száz éve a hegyekben elesett - és a jégben konzerválódott - katonák. Ez idő alatt több mint 80 katona sok esetben mumifikálódott holtteste került napvilágra az olasz Alpokban. Az itteni lövészárkokat több helyen a jégbe vájták, és az elesett katonák teste ezekben, vagy a csatamezőn lévő gleccserhasadékokban fagyott meg. A katonákat, fegyvereiket és személyes tárgyaikat sokszor nagyon jó állapotban találják meg - jelvényeik, egyenruhájuk alapján be lehet őket azonosítani. 2004-ben három megfagyott tetemre bukkantak 3600 méteren, a legmagasabb helyen, ahol harcok zajlottak. A Monarchia katonái fejjel lefelé „mint a denevérek” lógtak egy jégfalban a San Matteo 3700 méteres csúcsának közelében. Fegyvertelenek voltak, kötszerrel a zsebükben, valószínűleg az utolsó összecsapás sebesültjeit szállíthatták le 1918. szeptember 3-án. Tavaly pedig egy 17 és egy 18 éves osztrák katona holttestét fedezték fel, golyó ütötte sérülésekkel a koponyájukon.
Három katona a Monarchia itt harcoló alakulataiból. Valószínűleg sebesültszállító katonák voltak. Forrás: AFP/Maurizio Vicenzi

Három katona a Monarchia itt harcoló alakulataiból. Valószínűleg sebesültszállító katonák voltak. (Forrás: AFP/Maurizio Vicenzi)

Az egyiknek egy kanalat is találtak a kamáslijában, ami bevett szokás volt olyan katonák között, akik lövészárokról lövészárokra haladtak és a kihelyezett közös ételből ettek. A dolomitokbeli Trentino-Alto Adige régiójában, a Presena-gleccserben talált két holttest az osztrák-magyar hadsereg tüzérségéhez tartozó katonáé, akik egy heves olasz támadásban eshettek el 1918 májusában. Harcostársaik az embertelen körülmények miatt egy gleccserhasadékba tüntették el őket. Egy cég alkalmazottai 3200 méteres magasságban éppen azon dolgoztak, hogy egy óriás ponyvával lefedjék a gleccsert, hogy az ne olvadjon tovább, amikor megtalálták a félig mumifikálódott holttesteket. Miután a hegyi vezetők és a katonai történészek összeszedték a maradványokat, azokat helikopterrel Vicenza városának kórházába szállíttatták, ahol sor került a laboratóriumi elemzésekre, és a lehetséges azonosításra. Bár a DNS-alapú azonosítás lehetséges lenne, nincs kikkel – családtagjaikkal – összevetni azokat. Mindössze egy olasz katonát sikerült név szerint azonosítani. A méltó temetésre 2013 szeptemberében, 500 ember részvétele mellett került sor Peioban, amelyen az olasz és az osztrák himnusz után Beethoven Örömódáját játszották.  
Katonai temetés 2012-ben Peioban. A két katona egykor a Presenai csatában esett el 1918 májusában. (Fotó: Laura Spinney)

Katonai temetés 2012-ben Peioban. A két katona egykor a Presenai csatában esett el 1918 májusában. (Fotó: Laura Spinney)

Az olaszországi Peio a háború előtt a Monarchia legmagasabban fekvő települése volt, s egyben fontos helyszíne az itt zajló „Fehér háborúnak”. A 2-3000 méteres magasságban zajló csaták igen kimerítőek voltak, és újfajta technikákat igényeltek mindkét fél részéről. Az olasz volt a támadó fél, az osztrák-magyar erők – miután létszámban kevesebben is voltak – megelégedtek pozíciójuk tartásával. A hegyek között, a hegygerinceken folyó harcok gyorsan állóháborúvá alakultak át, mivel az egyik fél sem bírt a másikkal – hisz maga a közlekedés is igen nehéz volt, nemhogy hadifelszerelés felcipelése. Évekig folyt az öldöklő küzdelem néhány – stratégiailag elenyésző – méterért. Ez oda vezetett, hogy „kitalálták” a szintén semmin sem változtató hegyrobbantásokat. Hosszú hetek, hónapok alatt kavernákat – amolyan „szűk bányavágatokat” - vágtak egyes hegyormok, sziklafalak alá, több tonnányi puskaport halmoztak fel bennük, majd a megfelelő pillanatokban az ellenfélre robbantották. Csak a halottak száma nőtt, és omlottak a sziklák… A Peio feletti San Matteo is 6 méterrel lett alacsonyabb a heves ágyúzás következtében. – A legritkábban gyalogsági rohamra kerülhetett sor a terepviszonyok miatt. A legtöbb katonával tüzérségi tűz végzett, de sokak egyszerűen megfagytak vagy lavina ragadta el őket – mondta a Franco Nicolis, a trentoi Régészeti Örökségvédelmi Iroda igazgatója.
A 2004-ben megtalált sebesültszállító katonák kiemelése a jégfalból. (Forrás: AFP/Maurizio Vicenzi)

A 2004-ben megtalált sebesültszállító katonák kiemelése a jégfalból. (Forrás: AFP/Maurizio Vicenzi)

Az olaszok speciális hegyi csapatokat – a tollas sapkájukról híres Alpiniket - küldtek a magashegységi frontra, míg az osztrákok a „Kaiserschützereket” vetették be. Őket tüzérség támogatta, s a hadmérnökök minimális infrastruktúrát teremtettek a vad környezetben. Lövészárkokat, kavernákat véstek a sziklákba, kötélpályákat építettek az emberek, az élelem, és a hadianyag szállítására – a völgyből a csúcsokra, vagy – néha - csúcsról egy másikra. A térségben a hőmérséklet gyakran zuhant -30 °C alá: sok katona nem is a csatákban, hanem a hideg és a lavinák miatt halt meg. A Fehér háború további furcsasága volt, hogy „hegyivadászoknak” főleg helyieket toboroztak, így a szembenálló felek gyakran közelről ismerték egymást, sőt rokonságban álltak. A Peio-i civil lakosság „testközelből” ismerhette meg a háborút, mivel ellentétben más környékbeli településekkel, ezt a települést nem evakuáltatta a császár. Egyfelől szimbolikus okból, mint a legmagasabban fekvő település a birodalomban, másfelől szükség volt az itt élők munkájára, ismereteire. A lakosok teherhordókként, élelmiszer beszállítókként dolgoztak és eltemették a halott katonákat. A gleccserből kiolvadó holttestek jelensége különösen érdekes a helyiek számára, mivel Peio mai lakosai nagyapáikat, dédapáikat is kereshetik a napvilágra kerülő testek között.  
A jégből kiszabadított, fából összetákolt felvonókalyiba bejárata. Száz évig senki nem tudott róla... (Fotó: Franci Nicolis)

A jégből kiszabadított, fából összetákolt felvonókalyiba bejárata. Száz évig senki nem tudott róla... (Fotó: Franco Nicolis)

Maurizio Vicenzi hegyi vezető - és Peio kis háborús gyűjteményének igazgatója – 2005-ben alaposabban körülnézett egy Punta Linke nevű helyen, ahol egy jégbe vágott barlangra akadt, a felszínen pedig százéves tárgyakat talált szétszórva: acél sisakot, szalma- ún. botos csizmát, lőszeres dobozokat. Kiderült, hogy egy bunker alatt volt, amit aztán a peio-i kutatókkal átkutatott. Az ember magasságú járatot jég töltötte ki, amit óriási munkával távolítottak el. Két nyárral később egy fából összetákolt felvonókalyibát is kiszabadítottak a jégből, és kiderült, hogy a bunkert tulajdonképpen a mögé, egy drótkötélpálya állomása mögé vésték a jégbe, és a sziklába. Ilyen egyszerű felvonók segítségével látták el a magasban harcolókat. Az állomást a Punta Linke csúccsal szemben építették meg. Az ide felérkező, utánpótlással megrakott faládákat átpréselték a 30 méteres bunker-alagúton, hogy onnan már a végcéljához indítsák tovább: egy rémületes 1200 méteres suhanással a semmi felett, a felfüggesztés nélküli kábelpályán a Punka Linke csúcsára.
Falra tűzött dokumentumok a Punta Linke drótkötélpálya-állomás mögötti bunkerben. (Fotó: Laura Spinney)

Falra tűzött dokumentumok a Punta Linke drótkötélpálya-állomás mögötti bunkerben. (Fotó: Laura Spinney)

A felvonót egy Münchenben készült Sendling motor működtette, amit távozáskor leszereltek, ám most ismét visszaállítottak. Az archeológusok a bunker falán hagyták az egykor odatűzött, kézzel írt motor kezelési útmutatót, egy újságból kitépett oldalt, amely élelemért sorban álló bécsieket ábrázol, és egy levelezőlapot, amelyet a műszaki alakulat sebészének címzett felesége Csehországból. Előkerült a Punta Cadinin – kb. 3400 méteren – egy postázásra váró, Máriának címzett, soha el nem küldött szerelmes levél is, és a lövészárkokban hemzsegő tetvekhez írt vers egy osztrák katona naplójából. Az erre megforduló orosz turisták nem is gondolnák, hogy előttük már jártak itt honfitársaik. Egy cirill betűs újságtöredék annak bizonyítéka, hogy a keleti frontról is vezényeltek ide orosz hadifoglyokat öszvérmálházásra, és botos csizma fonására, amelyet a várakozó osztrák katonák a csizmájukra húztak, hogy ne fagyjon meg a lábuk…
2000 méter felett, a sziklák között rengeteg deszka- és gerendatörmelék található. Valószínűleg az ilyen kalyibák maradékai... (Forrás: internet)

2000 méter felett, a sziklák között rengeteg deszka- és gerendatörmelék található. Valószínűleg az ilyen háborús kalyibák maradékai... (Forrás: internet)

Peio háborús múzeuma kiegészíti a képet. A vitrinekben tábori sebészeszközök, lövedékek, rózsafűzér és számtalan „lövészárok-művészeti” tárgy látható. Ez utóbbiakat a katonák fabrikálták a fent rendelkezésre álló anyagokból (porcelán csövek, töltényhüvely, kagylóhéj) a várakozások ideje alatt. A háború utáni ínséges időkben a lakosok végigjárták a helyszíneket, és összegyűjtötték az ott talált eladható, vagy hasznosítható tárgyakat. Amit akkor eltettek, azt sokan adományozták a tíz éve nyílt múzeumnak.   Várhatóan még számos holttest olvad ki a jégből, de egyvalaki még sem tűnik elő:  Arnaldo Berni, a 24 éves olasz kapitány, aki 1918. augusztus 13-án vezette rohamra az olaszokat a San Matteora, Az ő története is azt tükrözi, hogy az irgalmatlan küzdelmek milyen csekély értelmet kaptak. (Ő egy cenzúrán átsiklott levelében panaszkodott az újságírókra, akik néhány zavaros sort szántak az óriási küzdelmeknek, mivel el sem tudták képzelni, mi folyik fent, mivel fel sem tudtak oda kapaszkodni…) A kapitány három héttel később egy gleccserhasadékba zuhant, akkor, amikor az osztrákok megindultak visszafoglalni a csúcsot. Két hónappal később az olaszok megtörték az osztrák-magyar haderőt, és véget ért a háború... Sokan keresték Berni kapitány holttestét, de hiába. 2009-ben is lemásztak abba a hasadékba, ahová Berni lezuhanhatott, de nem találták.
...először egy szöges bakancs tűnt elő a hóból... (Fotó: Franco Nicolis)

...először egy szöges bakancs tűnt elő a hóból... (Fotó: Franco Nicolis)

A háború emlékeinek kutatói 2013 nyarán – közvetlenül az első hó előtt – fejezték be a bunker körüli munkálatokat, így az idén nyáron egy eredeti „háborús múzeum” várja az elszántabb turistákat. Franco Nicolis úgy fogalmazott: „itt lehet érezni a háború szelét…”   A felmelegedés miatt nemcsak holttestek, de visszamaradt, százéves robbanóanyagok is előkerülnek a jég fogságából. A legutóbb előkerült robbanószereket egy gleccserbe vájt raktárban tárolták a Dolomitokban, s egy rutinellenőrzés során vették észre a hegyi mentők. „A legrosszabb forgatókönyv szerint az évszázad végére az Alpok gleccsereinek területe a tizedére olvad” – figyelmeztet Michael Zemp, a World Glacier Monitoring Service kutatója. Egy biztos: a jég olvadása miatt egyre több tárgy és holttest kerülhet elő Hemingway szavainak bizonyságául, aki az itt zajló harcokat óriási tömeggyilkosságnak és kaotikus mészárszéknek nevezte. S egy utolsó gondolat hőseink tiszteletére, akik ilyen meghökkentő körülmények között tértek vissza közénk: egy osztrák-magyar katona sírfelirata Peio városa fölött: „Megismertem a háborút, és jobban megtanultam szeretni, mint ölni. Azért jöttem, hogy köszöntsem a barátaimat, hogy imádkozzam értük, és az ellenségeimért is, hogy elmondjam a gyerekemnek, hogy ezt sose felejtse el.” - olvasható a sírfeliraton.

 (A cikket a sciencecaffe.com, a telegraph.co.uk és az origo.hu nyomán írta Harsáczki György)

A Punta Linkén kiszabadított felvonókalyiba belseje 2014 nyarán. (Fotó magától Maurizio Vicenzitől, a peio-i gyűjtemény igazgatójától)

A Punta Linkén kiszabadított felvonókalyiba belseje 2014 nyarán. (Fotó magától Maurizio Vicenzitől, a peio-i gyűjtemény igazgatójától)

A felvonót egykor működtető Sendling motor 2014 nyarán. (Fotó magától Maurizio Vicenzitől, Peio háborús gyűjteményének igazgatójától)

A felvonót egykor működtető Sendling motor 2014 nyarán. (Fotó magától Maurizio Vicenzitől, Peio háborús gyűjteményének igazgatójától)

A piszkos harmincas évek katasztrófája

Az 1930-as évek a pusztító porviharok évtizede volt Amerikában
Az óriási Black Sunday (Fekete Vasárnap) vihar 1935. április 14-én - Ulysses, Kansas (Kép: Historic Adobe Museum., Forrás: internet)

Az óriási Black Sunday (Fekete Vasárnap) vihar 1935. április 14-én - Ulysses, Kansas (Kép: Historic Adobe Museum., Forrás: internet)

  Az 1930-as évek a porviharok évtizede volt az Egyesült Államokban. Ezt az időszak úgy is ismert mint: Dirty Thirties vagyis  a „piszkos harmincas évek”. A „Por-medence” (Dust Bowl) nevet kapta a szárazságtól sújtott közép-nyugati régió, amelyet a harmincas években több tucat gigantikus méretű porvihar kavart fel. A hatalmas porviharok családok százezreit kényszerítették otthonaik elhagyására Oklahomában, Texasban, Coloradóban, Kansas-ben, és a többi szerencsétlenül járt államban. Ez a pusztító jelenség a termőföld felelőtlen használata következtében jött létre, amely során több száz méter magas vörös és fekete porviharok alakultak ki, milliók életét tönkre téve. A Dust Bowl egyszerre jelöl egy területet és egy időszakot is, vagyis az 1930-as években a fent említett államokat érintő porviharokat, amelyek jelentős ökológiai és mezőgazdasági károkat okoztak különösen 1934 és 1936 között, 400 ezer négyzetkilométernyi területen. A hibás gazdálkodási módszerek; többek közt a vetésforgó hiánya, a traktorok gyors elterjedése, a fák és növények hiánya, a túl intenzív mezőgazdaság miatt a földek elveszítették termőrétegüket, a szél a talajjal együtt elfújta. A talaj kiszipolyozása időzített bomba volt, csak egy szárazabb év kellett, hogy a laza felső talajréteg a levegőbe emelkedjen.
Több millió ember hagyta el a területet... (Forrás: internet)

Több millió ember hagyta el a területet... (Forrás: internet)

1935. április 14-én sújtott le az amerikai történelem legsúlyosabb porvihara. Ez volt a Fekete Vasárnap, amikor a szél mintegy 300 millió tonna termőtalajt kavart fel Oklahoma keleti és észak-nyugati részén, valamint Észak-Texasban. A vihar olyan erős volt, hogy a látótávolság egy méterre csökkent,  nappal is sötét volt. 1940-re 2,5 millió ember költözött ki a területről.

(Forrás: internet)